Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Lánykérés? Méghogy lánykérés? Mit gondol magáról ez a nő? - dohogok magamban. Már eldöntöttem, hogy az enyém lesz, de azért csak megkérdezem, hogy önszántából tegye meg ezt a lépést. Már épp leteremtettem volna, amikor folytatja olyan dolgokkal, mint családi tűzhely, gyerekek. Heh! Minek néz engem? Valami utolsó öregembernek? Megmutatom én, hogy itt nem erről lesz szó!
Eközben már előtte állok és egy mozdulattal elkapom és olyan csókot nyomok a szájára, hogy ha az nem győzi meg arról, amit gondolok, akkor semmi! Ő az enyém!
Szinte felfalom heves érzelmeimmel, amikor úgy törik ránk az ajtót, hogy majdnem a kardom után nyúlok, de csak a lányt lököm el magamtól.
- Kapitány! Hadihajó a láthatáron! - ordítja az egyik alávaló alattvaló. Biztosan fellógatom a tapintatlansága miatt, ha lesz időm.
- Hogy a ménkűbe! Mi a fészkes fenét keresnek itt?!!! - kiáltok én is, mert eljutott az agyamig ez a skandallum, de jó adag méreg is a matróz okán.
- A Warrior az.
- Colbert admirális hajója? - közben beindultak a fogaskerekek a fejemben, mert ez tényleg nem tűr halasztást. - Az öreg bulldog szívós vadász. Milyen messze vannak?
Megyek és a saját szememmel akarom látni a tényeket. Ekkor villan belém: a lány! Visszanézek rá, de most nem érek holmi szökési kísérlettel foglalkozni. Becsapom az ajtót, és dühöngök, hogy az időzítés nem is lehetne rosszabb, mikor felérünk a tatra. Kihúzom a látcsövet, amit menetközben felvettem a kormány mellől és kémlelni kezdem a távoli hajót, ami egyenesen felénk tart.
Semmi kétség, ez a Warrior. Megismerem a vitorláiról, olyan gőgösen feszítenek, amilyen az admirális. Volt már hozzá szerencsém és legutóbb is épp eleget zaklattuk a legénységét. Most várja a bosszút, ami hamarosan bekövetkezhet.
Hirtelen nagy csend lett. Ennyire nem kell berezelni Colberttől! Félre nézek, ekkor megpillantom a harcos foglyomat a ruháimban. Itt-ott lóg rajta, kissé megmosolyogtató, de a nevetésnek nincs itt az ideje.
- Hadd jöjjön! - szólok és intek a legényeimnek. Mire odasiet mellém és kipirult arccal ezt kérdi:
- El tudunk menekülni?
- Nem - felelem egyszerűen, miközben meglepett, hogy ilyen bátor ez a nő. Fél szemmel rá is pillantottam, valami fiatalos láng volt benne, úgy kémlelte szabad szemmel a horizontot. Nem szépítettem a dolgot: - A Warrior gyorsabb, mint mi. Igaz még elég messze van, de meglógni már nem tudunk előlük.
- Erősebb is? Vagy megnyerhetjük az ütközetet? - úgy kérdezte, mintha egy kiadós bunyó jönne számításba a Két hulla fogadóban.
- Talán, de ez a szerencsén is múlik.
- Értem. Szeretne elmenekülni? - nocsak, mintha ennek a lánynak lenne valami sütnivalója. De azonnal folytatja is: Hajlandó feláldozni apám hajóját, hogy elmenekülhessen? Van egy tervem!
Mikor elmondta, felhúztam a szemöldököm. Kétségkívül jó a terv, de egyúttal szökésre is lehetőséget ad. Elgondolkodtam: a hajó aljában egy csomó fogoly, akiket felhasználhatnánk a hajó megvédésére, de a zűrzavarban egyszerűen ellenünk is fordulhatnak az admirális oldalán. Akkor már ha elszöknek, tegyék meg. Be kell látnom, hogy a lány terve jó, utána meglátjuk. De nem volt idő több gondolkodásra, esélylatolgatásra, kiadom a parancsot:
- A hajót megfordítani! Ti, ti és ti vigyetek magatokkal embereket a másik hajóra! Gyerünk lusta banda, vagy itt maradunk! - majd a lányhoz fordulok: - Te pedig ittmaradsz mellettem! Érted?
Némán bólint és figyeljük, ahogyan a két hajó. Amint beértünk a másik hajó mögé, kiadtam a parancsot:
- Vitorlát, zászlót lehúzni! Másikon fel, kapcsolódás!
Leghűbb segédemnek kiadom, hogy vigyen át ruhákat a másik hajóra és öltöztesse be a legénységet a foglyok ruháiba, hogy ezzel is fenntartsuk a látszatot. Némi információt is adtam neki, mit kell majd tenni a döntő pillanatban, majd elengedtem.
Nemsokára a rabolt hajó ment elől, mi mögötte lánccal rögzítve, mintha mi lennénk a zsákmány. Zseniális terv, dünnyögöm magamban és van esze ennek a nőnek. Kitűnő feleség lesz.
Belenéztem a látcsövembe és már-már szabad szemmel is kivenni a zászlót az árbócrúdon. Ha a szerencse mellénk áll, akkor két hajóval támadhatunk.
- Ágyúkat lövésre, zárva készíts mindkét hajón! - jobb felkészülni, de nem elárulni, hogy tüzelésre készen állunk. A lány csillogó szemmel állt mellettem a korlátnál és élvezettel figyelte a mozgolódást. - Ha szólok, lőréseket nyitni! Addig csendet! - ordítottam végül, majd csend. Mindössze a legénység munkálkodását hallani. Amint befejezték, körbejártam a hajót és jó pár emberem leküldtem a fedélzetről, hogy egy zsákmányolt hajó benyomását keltsük. Fent csak a szükséges legénység maradt, akiket szintén beöltöztettem. Nagyszerű az álcánk!
Szinte az utolsó pillanatban sikerült mindent megoldani, mert már olyan látótávolságba értek, hogy mindent lehetett látni távcsőből a másik hajón, tehát aki átnéz, már csak szolíd tengerjárókat lát. Előre dörzsölöm a kezem, milyen meglepetésben lesz része Colbertnek!
Ekkor a lány a korláton megfogta támasztó kezem és vágyón belesúgta a levegőbe:
- Ez a nekem való élet!