Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A buszon álltam, kifelé bámultam a piszkos ablakon keresztül. Gondolataimba mélyedve, szinte egykedvűen tettem mindezt, mikor éreztem, hogy a busz egy rántással elindul alattam, majd kis idő múlva valaki piszkosul beletaposott a sarkamba. Felszisszentem és fordultam volna hátra, de szinte azonnal hallottam a „bocsánat” szinte esdeklő kérését, így aztán a „semmi baj”- jal lerendeztem a dolgot. Azonban valami megütötte a fülemet…ez a hang…Olyan ismerősnek tűnt, de hirtelen nem tudtam hová tenni, hát kerestem a gazdáját. Egy tőlem alacsonyabb, félhosszú, sötétbarna hajú, kék szemű, nem molett, de nem is vékony, minden esetre szemrevaló nő pillantott rám esdeklőn, de nyomban nézett is a lábai elé, nehogy még valakit letaposson a tömegben. „Ez az arc…”- villant át ismét rajtam. Az a fajtabizsergés vett erőt rajtam, mikor az ember tudja, hogy ismeri a másikat, de fogalma sincs honnan. Figyeltem a nőt, a profilját láttam amint tőlem kissé odébb megállt, és szintén kifelé bámult. Az orra, az álla, a vonásai….Lassan már kényelmetlenül éreztem magam, amiért fixírozom a nőt, de eltökéltem, hogy ha addig élek is megtudom, honnan ismerem.

Jó néhány megálló után a nő leszállni készült. Utána mentem, nem vett észre. Közben folyamatosan kutattam az agyamban, hogy honnan ismerem……….

Aztán egyszer csak bevillant a kép: előttem áll, a szemembe néz, enyhén pisze az orra, élénk szemei, soványkás, pirospozsgás arca van. De hiszen ő Bea! Te jó ég! Majdnem húsz évvel ezelőtti kép villant be, aztán persze már özönlöttek az emlékképek. Bea abban a gimiben tanult, amelyikben én, csak ő két évvel fiatalabb. Aztán már előttem volt minden. Bea egy időben járni akart velem, de nekem akkor volt csajom. Igaz, neki is volt mindig pasija, de akkor engem szemelt ki. Azt nem tagadhatom, és akkor sem tagadtam, hogy ha csak ránéztem akkor a nőre, olyan vad, buja gondolataim támadtak vele kapcsolatban, hogy csak na! Az egész lényéből vibrált az erotika, de akkor nagyon lekötött az akkori nőm, így aztán nem lett semmi a dologból. Hirtelen nagyon megörültem neki. Valahogy jól esett a múlttal találkoznom, igaz, azért ez a múlt igencsak csinos volt…..

Leszálltunk, és megvártam, míg a szintén leszálló emberek elmennek, mellé léptem, a könyökét megfogtam és magam felé fordítottam:

- Bea?

A nő meglepve megállt, rám nézett, láttam rajta, hogy ő is kutat ott legbelül. Szinte kínos pillanatok múlva némi döbbenettel válaszolt:

- Tamás?

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre péntek, szállok fel a buszra és teljesen belemerültem, abba, hogy mit is csinálok este. Szinte úgy toltak fel az emberek a zsúfolt járműre és ekkor ráléptem valaki sarkára. Természetesen rögtön elnézést kértem, mentem is tovább, nehogy még egyszer rálépjek valaki lábára. Furcsa érzésem volt, ahogy ránéztem, a fess, jóképű férfire. Öltönyben volt és nagy barna szemei, megbocsájtóan néztek rám vissza, még nem láttam a buszon, pedig aztán minden pénteken ezzel megyek haza. Nem is foglalkoztam a gondolattal többet. Csak az esti randi lebegett előttem. Bambán néztem ki az ablakon, de éreztem néz engem. Nem mertem felé fordulni, de már időm sem lett volna, leszállni készültem. Az a pár megálló kevés lett volna bármire is. Na, végre levegő, -gondoltam. Soha nem szokom meg ezt a tömeget. Elindultam hazafelé, bár ezt csak lassan tehettem, mert sokan jöttek, mentek körülöttem. Egyszer csak valaki elkapta a könyökömet és megfordított. Már arra gondoltam, hogy kirabolnak, de ekkor a nevemet halottam.

-Bea?

Hírtelen történt, és ahogy ránéztem, az ő lábára léptem rá, de valahonnan máshonnan is ismerem. Elmosolyodott, és ekkor beugrott. Tamás volt. Istenem az egyetlen férfi, akit nem kaptam meg és aki a mai napig olyan furcsa, de kellemes érzést kelt bennem. Már régen a gimiben odavoltam érte, és ezt ki is nyilvánítottam felé, valahogy a sors nem akarta, hogy együtt legyünk. Talán akkor túl ledérnek tűntem számára, vagy túl rámenős voltam, nem is tudom.

-Tamás? Hát te? Ekkor kicsit lábujjhegyre állva adtam neki két puszit. Természetesen viszonozta, de láttam a meglepettséget is.

Lerobbant a kocsim és most busszal megyek haza. –jött a válasz, és közben folyamatosan rám nézett és mosolygott.

Szinte már zavarba hozott, pedig engem nem lehet. De ő volt az, neki sikerült

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Váratlan közvetlensége meglepett, bár abban a pillanatban, mikor megpuszilt ismét emlékképek tódultak a fejembe. Mindig is kicsit szertelen, vagy sokkal inkább közvetlen volt, könnyen adott puszikat, csókokat, mégis…nem volt könnyen megkapható. Bár mindig volt pasija, körülvették őt, de sosem hallottam olyan híreket róla, hogy könnyen ágyba is vihető lett volna. Persze, eszemben sincs titkolni, hogy számtalanszor megfordult anno a fejemben pár fergeteges ágyjelenet vele, de nekem akkor volt más, és ő sem unatkozott…

- Hogy vagy? De régen láttalak! – szaladt ki a számon. Naná, a gimi befejezése óta nem láttam őt…Aztán ott állva beszélgetni kezdtünk, mindkettőnknek rengeteg mesélni valója volt, mikor végre észbe kaptam:

- Itt élsz a környéken? Szívesen elkísérlek.

- Nehogy megtámadjanak a szatírok? Nincs nekem olyan szerencsém! – nézett rám, szemeiben huncut fény villant. Azonnal melegem lett, mert e pillantás ismét oly ismerős volt, és e pillantásokra anno is bizseregni kezdtem. Ahogy most is.

Aztán elindult, én mellette, szépen lassan sétáltunk, közben persze beszélgettünk.

Mellette lépkedve igyekeztem alaposan szemügyre venni őt. Fekete nadrágot viselt, mely jól kiemelte nőies feneke szép vonalait, fehér blúzt, alatta nem volt melltartó, de a blúz dekoltázsa éppen csak sejtetni engedte melleit. Szintén fekete, félmagas sarkú cipő volt rajta. „Nagyon jól áll neki ez a szerelés!” – állapítottam meg magamban. Ismét, időről - időre elővett az a régi érzés, és ahogy lépkedtünk előre egyre erősebben kezdtem kívánni őt.

Viszonylag hosszú, vagy legalábbis annak tűnő séta után megérkeztünk egy kertes ház kapujához. Itt szembe fordult velem, és szinte azonnal rákérdezett:

- Bejössz egy kávéra?

- Örömmel!

Mikor kérdezett, a tekintete nem kávéról beszélt. Mikor válaszoltam, a tekintetem nem kávéról beszélt…..

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt hiszem mindketten meglepődtünk, hogy éppen itt találkozunk egymással. Szinte azonnal emlékek jöttek-mentek a fejemben és a szívem is hevesebben kalapált. Alig bírtam válaszolni neki, mikor megkérdezte, hogy:

- Hogy vagy? De régen láttalak

-Köszönöm, most már sokkal jobban!- szinte azonnal flörtölni kezdtem, de aztán eszembe jutott, hogy talán nem kéne. Egyszer már sikerült eltolnom, most nem kéne. Egyszerre volt könnyű és nehéz is megállnom a dolgot, de adta magát a helyzet. Volt mit mesélnünk egymásnak, így fel sem tűnt mennyi idő telt el.

- Itt élsz a környéken? Szívesen elkísérlek. Csillogott a szeme és a mosolya még mindig felcsigáz. El is feledkeztem mindenről. Nem is válaszoltam rögtön.

- Nehogy megtámadjanak a szatírok? Nincs nekem olyan szerencsém!- gyere, kísérj el. Huncut mosollyal válaszoltam, nem hazuttoltam meg magam. Lassan mentem, hogy tovább legyek vele, tovább beszélgethessünk egymással. Nem gondoltam volna, hogy komoly „zakós” ember lesz belőle. Inkább tudtam sportolónak elképzelni, mint alkalmazottnak. Rá –rá pillantottam mélyen a szemébe, de nem szóltam hozzá, ahogy ő sem hozzám, közben felmértük egymást és körbejárva, de szép lassan kiderítettük, hogy most mindketten szabadok vagyunk. Szépen lassan, de odaértünk a kapuhoz. Kertes házban lakom, bár nem az enyém, hanem a cégé, ahol dolgozom. Úgymond albérlet, de csak rezsit fizetek, addig meg gyűjtöm a pénzt a saját lakásra.

Szembe fordultam vele és szinte ösztönösen megkérdeztem tőle:

- Bejössz egy kávéra?

- Örömmel! – olyan gyorsan válaszolt, hogy meglepett.

Nyitottam a kaput, majd az ajtót is. Elől mentem, és invitáltam egyre beljebb. Először egy kis szűk folyosó, úgymond előszoba volt. Majd belépve egy nagy légtér volt.Jobbra ismét kisebb folyosó, ahonnan nyílt a hálószobám és még két kisebb szoba, a fürdő és a wc. Balra, amerikai konyha, egy nagy étkezőasztallal, 3+2+1 kanapé és egy tv állvány felszerelve. A sarokba volt még egy íróasztal, ahol dolgozni szoktam. Leültettem és elkezdtem csinálni a kávét, nehogy hazug maradjak. Végig láttuk egymást, nem is volt messze tőlem. Majd odaszóltam neki:

-Vedd le a zakódat és a nyakkendődet, már nem dolgozol, így kényelmesebb lesz - kacsintottam rá!

Közben megszólalt a telefonom. Ahogy megláttam a számot hírtelen komoly lettem, elnézést kértem tőled és távoztam egy másik szobába.

-Nincs baj ugye? – kérdezte teljes komolysággal

Válaszolni már nem volt időm, mert felvettem a telefont.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon takaros, tisztán tartott, otthonos házban élt. Tágas amerikai

konyhás nappali, innen kisebb folyosószerű előszoba, onnan gondolom a szobák, fürdő egyebek nyílhattak.

Leültetett, ő elkezdett kávét főzni, miközben tovább beszélgettünk. Ismét alaposan szemügyre vettem, és ismét meg kellett állapítanom, hogy az idő csak a javára múlt. Érettebb, nőiesebb lett, bár a ruha mindent takart. Most, hogy szinte szemmagasságban volta a popsija, még kívánatosabb volt, és a fantáziámban már ott térdeltem mögötte...

Aztán felszólított, hogy vegyem le a zakómat és a nyakkendőmet is. Tény, hogy közvetlenebb és kényelmesebb volt így a helyzet.

Aztán egyszer csak megszólalt a telefonja. Amint ránézett, láttam rajta, hogy elkomorodik.

- Nincs baj ugye? – kérdeztem, mert nem szerettem volna, ha bármi megzavar most bennünket. Azt nem tudtam előre, honnan is tudhattam volna, hogy a beszélgetésen kívül jutnánk-e előrébb is, de valahogy nem hiányzott egy nem várt fordulat.

De már fel is vette.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beléptem az egyik szobába és beszélni kezdtem a férfival, akivel este randim lenne. Nem is tudtam mit mondjak hírtelen. Lemondjam, vagy elmenjek, de akkor itt kell hagynom Tamást! Ezt pedig nem akarom. A fülemen a telefon és mégsem hallom mit mond nekem Sámuel. De aztán kimondja a bűvös szót! Emlékszel, jössz nekem egyel. A francba, ő tudja a titkomat, és azt is tudom, hogy nem árulja el, de tényleg megígértem neki, egyszer kisegítem, ha kell. Akkor jó, elmegyek veled a bálba. Este nyolc után érkezz! Még vártam pár pillanatot a szobában és azon gondolkodtam, hogy most leteperem és akkor lesz időm még, hogy elkészüljek, vagy elmondjam az igazat és meglátom mi lesz. Kilépek a szobából és felé haladok, elé állok, majd lassan leülök mellé.

-Megígértem egy barátomnak, hogy elkísérem egy bálba, de elfelejtettem, mikor veled találkoztam. Ő hívott. Nem mondhattam le- kicsit félve, remegő hangon mondtam neki, és közben nem mertem a szemébe nézni. Mint mikor az ember valami rosszat csinál.

Ujjait az államra teszi, felemeli, majd így szól:

-Nem baj, folytassuk máskor a beszélgetést- kicsit csillogó szemekkel nézett rám. Mikor lenne jó?

Szemeim ismét megteltek élettel és éreztem ujjait, ahogy hozzám értek, érezni akartam még, még, mit tud még nekem adni, ha már az ujjai így felizgatnak. Szívem egyre hevesebben kalimpált, de tudtam ez nem az a pillanat, amikor lehet, most még nem. És miért is nem veszi el az ujjait az államról? Érzem, ahogy magához húzza a fejem, egyre közelebb kerülök a szájához. Meg akar csókolni? Most? Az első csók vele. Nem - nem akarom. Valami megálljt parancsol, vagy az idő hiánya, vagy, hogy tudom, nem tudok megállni, akkor akarom őt teljesen. Nem szeretnék kis részletet, és majd utána a többit. Hiába minden vágyakozásom, most az eszemre és a tapasztalataimra hagyatkozom.

-Várj, most még ne – nagy levegővételek közepette nekitámasztom homlokomat az övének

-Várj még. Nem ellenkezett, csak mosolygott rám.

Én ilyen is tudok lenni? Ilyen érzékeny? Nem vall rám. Elveszem a fejem az övétől és ennyit mondok neki:

-Kárpótollak, csak maradj itt. Elmegyek és csinálok egy jó kis habos kávét, majd a kezébe adom. Várj lefürdök és majd….

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tudom miért, de nem töltött el különösebb örömmel, hogy el kell mennie valami bálba, mert megígérte egy ismerősének, hogy elkíséri. De, természetesen nem tehettem meg, hogy megszegessem vele az adott szavát.

A lakása küszöbét átlépve lelki szemeim előtt már kezdtek lejátszódni egy erotikával alaposan túlfűtött beszélgetés mozzanatai, ami most elúszni látszott. Már láttam magam előtt, amint előttem térdel, és a tőle más tekintetben megszokott vehemenciával szopja a dákómat, majd kiköveteli magának, hogy nyaljam-faljam, amit én persze meg is teszek neki, méghozzá örömmel....

Azonban láttam rajta, hogy ez a bálozás őt sem tölti el nagy örömmel, ezért aztán kissé megnyugodtam.

Olyan közel volt hozzám a szája, hogy kísértésbe estem és meg akartam csókolni. Azonban neki több esze volt, mint nekem, és kibontakozott a helyzet majdnem kínosságából. Aztán, gyorsan el is szégyelltem magam.

- Mi a fene ütött belém, hogy majdnem húsz év elteltével az első találkozás első órájában már meg akarom csókolni? Az rendben van, hogy megkívántam őt, de nem hozhatom kellemetlen helyzetbe! - gondoltam.

Ő is zavarba került, aztán csak nekiállt elkészíteni a kávámat, és még mondott valamit arról, hogy kárpótol majd, csak maradjak ott, gyorsan le is zuhanyzik....

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Direkt nem folytattam a mondatot, inkább beléptem a fürdőbe és gyorsan letusoltam. Nem gondolkodtam, csak, hogy minél előbb végezzek. Egy gyors törölközés, majd magamra tekertem és átlibbentem a másik szobába. A fejét láttam csak, kinézett a fal mögül, nem siettem át, szembe. Hagytam hadd lásson meg törölközőben. Benéztem a szekrénybe, hogy mit is vegyek fel. Egy régi ruhám jutott eszembe, hosszú fekete, de csillogós anyagból készült és elég nyúlós anyagból készült. Ez kiemeli az alakomat. Oldalt felvágott volt a combomig bal oldalt, és egy szürke csík volt keresztbe rajta a mellem alól, a csípőmig lefelé, jobbról, balra. Csak a jobb vállamon volt pántja és az is a szürke anyagból. Ez igazán megfelel egy bálba. Választottam mellé egy csak csipke fekete tanga bugyit. Megfogtam a ruhát és a kezemre tettem majd rá a bugyit, de jól láthatóan. Kiléptem a szobából. Ismét megfordult felém, hallotta, hogy jövök kifelé.

-Várj, mindjárt jövök – szóltam feléje. Ismét a fürdőben voltam, és nekiálltam a hajamat megcsinálni, ez eltartott öt percig. Gyors smink, majd felvettem a tangát és a ruhát. A kedvenc édes parfümömet szórtam magamra. Nem is gondoltam végig mit akarok, nagy levegőt vettem és kiléptem az ajtón, elindultam feléje. Szemeit le sem vette rólam, egy teljesen más nő állt előtte, mint amit esetleg húsz éve megszokott, illetve, aki felhívta egy kávéra. Láttam meg sem tud szólalni, ezért én kérdeztem.

-Jó leszek így? – közben csábosan mosolyogtam feléje. Láttam nadrágján, hogy bizony tudna mit kezdeni velem, úgy dudorodott a farka. Na, ideig kigondoltam, de most mit is tegyek? Leültem mellé és keresztbe tettem a lábam, így ki is látszódott végig a vádlim. Végigsimítottam a kezemmel, majd a másik kezemet a combjára tettem. Ennél tovább nem mehetek, mert mindjárt ideérnek értem. Még mindig nem szólt semmit, szinte már kínos volt a dolog.

-Megvárhatnál, két órát maradok és utána hazahozatom magam. Itt mindent megtalálsz, fedezd fel a lakásom, míg nem leszek itthon. Enni, inni tudsz, és le is tusolhatsz. Nem is érdekelt mit szól hozzá, szinte biztos voltam a dolgomban. Megfogtam a kezét és a fürdőbe vittem. Ebben a szekrényben találsz nagy törölközőt. A többi a te dolgod. A kezét végig fogtam, de el sem tudtam volna engedni, úgy fogta ő is.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megpillantottam őt a törölközőjébe csavarva. Izgató és egyben furcsa látvány volt. Nem maga a nő volt furcsa. Azt most is meg kellett állapítanom, hogy az idő csak jót tett neki. Nőiesebb, érettebb volt, még ha az ifjúkori vehemenciájából nem sokat veszített. Mégis…E furcsa kettőssége tette igazán izgalmassá őt. Aztán nem elég, hogy megpillantottam őt amint éppen végzett a fürdéssel, de át is öltözött, majd elém állva megkérdezte:

- Jó leszek így?

„De még milyen jó vagy, az nem kifejezés!” Aztán rögtön az jutott eszembe, hogy most itt megmutatja magát nekem, felizgat a szó minden értelmében, aztán meg elmegy és simulós táncot jár valami számomra idegennel. Irigyelni kezdtem az idegent.

Aztán ez az irigységem hamar elszállt, mikor megfogta a kezemet, és magával húzva csicseregte, hogy várjam őt meg, kb. két óra és jön, addig meg érezzem otthon magam, akár le is zuhanyozhatok, egyek-igyak, stb..

Bevallom, nyomban megtetszett az ötlet, nem is haboztam elfogadni az ajánlatát. Miközben a lakást mutatta a kezemet fogta, én is az övét. Bár már nem „kellett volna” fognunk egymást, mert már mindent megmutatott, e közös kézfogót a csengő hangja szakította csak meg. Mennie kellett már a kapuban várta a bálozó tag.

Minden esetre, ha már így alakult, leültem a nappalijában, bekapcsoltam a TV-t és megittam a nekem főzött feketét. Közben arra gondoltam, hogy letusolok, ha hazaér friss legyek, de aztán meg arra, hogy inkább tusolnék majd vele. Mert az már világos volt előttem, hogy ő ai azt akarja amit én: egy fergeteges szeretkezést.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alighogy megmutattam neki mindent, már csöngettek is. Bent még magamra terítettem egy stólát, kistáska, és természetesen a tűsarkú cipőm. Egy kis puszit adtam a szájára és már léptem is ki az ajtón. Sámuel állt a kapuban, talpig feketében ő is. Sietve lépkedtem a várakozó férfi felé, láttam arcán nem csalódott bennem.

-Szép vagy nagyon- közölte velem, és már nyitotta is ki a kocsiajtót előttem.

Elárultam neki, hogy bizony vár rám otthon egy férfi, akivel most találkoztam a buszon. Értette, mit akarok kihozni a beszélgetésből, ezért mondta, hogy csak a kötelező köröket futjuk le, egyet táncolunk, és már jöhetek is haza. De játszam el, hogy a párja vagyok, mert a szülei is ott lesznek. Hát, nem akartam, de megígértem, hogy kisegítem így igent mondtam. Mosolyogva léptem be a hatalmas bálterembe, ami egy kastélyban volt. Mindenféle ember volt ott. Hírességektől a színészekig szinte mindenki. És Sámuel szülei is. Természetesen örültek, hogy a pici fiúknak végre van barátnője, bár nem is sejtették, hogy ez csak színjáték. Majd, hogy egy kicsit kínos szituból meneküljek szóltam, hogy táncoljunk. Nekem egyfolytában, csak az otthon, várakozó férfin járt az agyam, nem is néztem igazán körül, inkább csak munkának tekintettem a dolgot. Mit tehet majd velem, vagy mit is csinál éppen Tamás. Talán benéz a fiókjaimba? Felvillant bennem, mi lesz, ha benéz az én kis éjjelis fiókomba, amiben kis játékszerek vannak. De rögtön arra gondoltam, hogy vajon hogyan is használná rajtam. Teljesen libabőrös lettem a gondolattól. A gondolatmenetemet, Sámuel hangja törte meg. A fülembe súgta, hogy megcsókol. És már éreztem is ajkait a számon. Nem ez volt az első eset, hogy érintkezünk, hiszen őt is elkaptam már egyszer-kétszer. Ő olyan szex barát is volt egyben. De ez akkor is más volt számomra. Bár nem volt hosszú csók, mégis kényelmetlenül éreztem magam miatta. A végén a fülembe súgta, köszönöm. Nem reagáltam rá, inkább visszakérdeztem, hogy ki filmez itt? Nem akarom, hogy meglássanak a tv-ben. A válasz is egyszerű volt:

-A helyi csatorna jött el, de ne aggódj, biztos nem minket vettek – próbált megnyugtatni, de nem nagyon sikerült, rossz érzésem volt.

-Vigyél haza- szóltam, és már kézen fogva vezetett is a szülei felé. Megnyugtatta őket, hogy kicsit rosszul lettem és hogy nincs komoly bajom, de inkább hazavisz. És elbúcsúztunk tőlük, persze Sámuel még visszajön, úgy is köszönt el, hogy még visszajövök.

-Ugye nem leszek benn? Aggódva néztem feléje, és kértem rendezze el. Neki ez gyerekjáték. Lassunak tűnt az út hazafelé. Végre ismerős utcába fordultunk be a kocsival. Megálltunk, és én szinte szaladtam volna be, de megfogta a kezem és visszahúzott. Ismét megköszönte és adott egy puszit az arcomra. Majd hamar kiugrott a kocsiból és kinyitotta az ajtót előttem és kisegített. Egészen közel hajolt és belesúgta a fülembe: kivételes férfi lehet, ha így kellett sietni haza hozzá. Irigylem, és ezzel becsukta az ajtót és távozott. Én meg csak álltam bambán, most mi is van. Elindultam az ajtó felé.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután kilépett az ajtón, az ablakhoz mentem. Kíváncsi voltam vajon ki kedvéért hagy itt engem. A kapuban egy jól öltözött, fekete öltönyös fickó állt, egy majdnem luxusautó mellett. Valamit mondott Beának, majd nyitotta a kocsiajtót, és pár pillanat múlva már el is mentek.

Lassan körbesétáltam a lakást. Nem kutakodtam, nem néztem be sehová. Az intim dolgai nem tartoztak rám, legalábbis helytelennek tartottam volna. A lakásban rend, tisztaság uralkodott, az egyetlen hang a TV hangja volt, mely megtörte a csendet. Az utca szinte néptelen volt.

Még bizonyára oda sem értek, már arra gondoltam, hogy amilyen jól nézett ki a nő, a pasi tuti rányomul. Valamiért ezt most nem vettem volna jó néven tőle. Nem tudom miért, de már a magaménak éreztem Beát, és szinte az az érzésem támadt, hogy féltékeny vagyok a mókusra, amiért a nő vele van és nem velem. Aztán megnyugtattam magam, hogy csak egy ígéret betartásáról van szó, nem többről. Reméltem, hogy az ígéretben csak a nyitótánc van benne….

Valóban, kb. két óra telte el, mikor kocsiajtó csapódást hallottam. Az ablakhoz léptem és láttam, hogy a kapuban állva a tag valamit Bea füléhez hajolva mond. Aztán a következő percben a nő már az előszobában állt velem szemben….

Lesegítettem a stóláját, kibújt a cipőjéből és a nappaliba mentünk. Lehuppant a kanapéra, és pár szóban ecsetelte a történteket. Láttam rajta, hogy örül, hogy itthon van. Ami azt illeti, én is nagyon örültem, hogy végre a közelemben tudhatom megint. Mellé ültem, érezni akartam az illatát. Egyik kezét a szám elé emeltem és megcsókoltam.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beléptem az előszobába és ő ott várt. Lesegítette a stólámat, levettem a cipőmet és elindultunk befelé a nappaliba, leültünk. Néztük egymást, majd pár szóban mondtam, csak el, nem akartam untatni, de magyarázkodni sem, hogy mi volt a bálon. Ekkor megfogta a kezemet és megcsókolta. Finom volt, ahogy az ajkai lágyan érintették a kezem. A szívem hevesebben kezdett verni, de miért? Ez maga volt a tökély. Bár visszagondolva, mindig udvarias volt, és tisztelte a nőket. A kezemet nem engedte el, csak foga és várt. Mélyen nézett a szemembe, amiből én azt olvastam ki, hogy ölelnélek, csókolnálak. Éppen meg akart szólalni, de mutatóujjamat a szájára helyeztem, közelebb hajoltam és szinte suttogva mondtam neki,

-Hunyd le a szemed és várj.

Nem értette, de megbízott bennem. Kezemet lassan kihúztam a kezéből, és felálltam. Halkan lépdeltem az ablakig, majd behúztam a sötétítőfüggönyt,az összes ablakon, és felkapcsoltam a só lámpáimat. Négy darab volt a lakásban, így pont jó hangulatvilágítást teremtettem. Visszaültem mellé, a kezemet visszatettem a keze közé, és az ujjamat is a szája elé tettem. Mintha most tettem volna oda.

-Kinyithatod a szemed!

Oly közel hajoltam hozzá, vártam megteszi e az első lépést.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor a szemeim kinyitottam, kellemesen sötét, hangulatvilágítással elvarázsolt szobában találtam magam. Ő ismét a kezemet fogta, és olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a teste melegét. Pár pillanatig egymás szemeibe néztünk, majd kicsit előrébb hajolva megcsókoltam. Szája az érintésemre picit szétnyílt, puha ajkai rögtön összeforrtak egy rövidke időre az enyéimmel. Rövid, finom csók volt, aztán szétváltunk, maradt egészen közel hozzám, majd ismét megcsókoltuk egymást. Most egyszerre mozdultunk. Ez a csók már erősebb, akaratosabb volt. Kívántuk egymást. Ahogy mellettem ült a kanapén, egyik kezem lassan elkezdett a nő testén haladni lefelé. Nem éreztem még teste melegét, csak a körvonalait, de ez is elég volt ahhoz, hogy többet akarjak tudni a rejtett értékekről. Nem akartam lerohanni, hogy tapizni kezdem. Bár farkam egyre intenzívebben jelezte, hogy ki kellene szabadulni a börtönéből, igyekeztem nem mutatni, hogy áll már rendesen. Ám, az ő keze is elkezdett lefelé vándorolni. Lassan a mellkasomhoz ért, megsimogatta a melleimet az ingemen keresztül, majd lejjebb, a hasamra vándorolt. Itt is el volt egy kicsit, majd még lejjebb, egyenesen a dudoromra. Ott megállt. Nem szorította meg, nem tapizott ő sem, de éreztem, hogy feltérképezi a terepet a nadrágomon keresztül. Bár nem fogta meg közvetlenül, az érintése mégis határozottan finom volt. Innen már nem volt visszaút. Tenyeremet rátettem a farkamon nyugvó keze fejére, finoman megnyomtam, hogy erősebben érezze a dákómat. Egy picit szorított is rajta. Közben csókoltuk egymást, majd elkezdte a sliccemen keresztül kiszabadítani a szerszámot. Pár pillanat múlva már a tenyerében lüktettem. Valami elképesztően finoman fogta meg! Nem verte, nem rángatta, csak éppen hogy hozzá érve a bőrhöz lassan, óvatosan húzogatta. Csókjaink közben hevesebbé váltak, majd abbahagytuk, ő nézte a farkamat, majd a fülembe súgta:

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az a pár pillanat, míg egymás szemébe néztünk, az felemelő volt, majd közelített ajkaimhoz és megcsókolt. Kicsit remegtem belül, hiszen egy húsz éves vágy vált valóra. Kis, apró csók volt, majd mikor szétváltunk, nem akartam, hogy ennyi legyen, ezért szinte egyszerre csókoltuk meg ismét egymást. Ez már egy igazi érzéki hosszas csók volt. Éreztem, hogy kíván és én is őt. Kezei simogatni kezdtek, és ez olyan jól esett, izgatott, mi lesz belőle. Én is akartam érezni testét, minden porcikáját. A nyakától haladtam lefelé a mellkasáig, ott kicsit megálltam, míg levegőt vettünk egy újabb csók erejéig. Majd mentem lefelé. Bár nem mutattam felé, hogy már alig vártam, simogassa testem, és eggyé forrjunk. Érezni akartam férfiasságát, de nem akartam rámenősségem mutatni, így csak rátettem kezem. Igen már keményen állt, ami engem még jobban lázba hozott. Meglepett, hogy kezét rátette az enyémre és rányomott a farkára. Éreztetni akarja velem? Érzem, és most még többet akarok tőle, mint eddig valaha. Lehúztam a cipzárt, hogy utat engedjek neki, lassan, nem sietünk sehova. Közben csókjai olyan finomak voltak, nem volt nyomulós, de mégis határozott. Ezt nagyon szeretem. Eddig talán én voltam az irányító a kapcsolataimba, de most végre megmutathatom az érzékeny, női felemet is, és pont neki. Közben sikerült teljesen kiengednem a hímtagot a nadrágból, és finoman nyúltam hozzá, finoman érintettem, mintha ez lett volna az első, hogy farkat fogok. De inkább csak kényeztetni akartam, hogy tudja mit hagyott ki eddig. Szánk elvált egymástól, és én végre szemügyre vehettem, amit eddig csak a kezemmel éreztem. Nem is tudom miért, de fülébe súgtam:

-Élvezd

Csak egy szó volt, de nekem és remélem neki is sokat jelentett. Felállítottam a férfit és lassan megszabadítottam a ruháitól. Kigomboltam az ingét, és közben apró puszikat adtam mellkasára lefelé haladva. Majd felfelé is és ismét megcsókoltam, röviden, de határozottan. Hagyta hadd vezessem. Kezemmel közben próbáltam nadrágját még lejjebb húzni, de ez akkor sikerült igazán, mikor már ajkaink ismét a sajátunk volt. Felállva a kezemet végigsimítottam a lábszárán, fel egészen a hasáig, majd ott egészen közel engedtem a két kezem és felfelé simogattam a tarkójáig. Még közelebb léptem, hogy érezzem testét, bár még rajtam ruha volt, de így is jó volt. Ismét csókba feledkeztünk. A lábamat felemeltem, (azt a lábam, amelyik oldalon volt a ruhán a felvágás) és körülfogtam derekát.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyan érzékien vetkőztetett le, hogy csak pislogtam. Nem ilyennek gondoltam, pontosabban nem ilyen nőre emlékeztem. Vadóc, kissé hebrencs, bár pokolian jó csaj volt. Most meg? Tökéletes, érett nő, aki most itt a szoba félhomályában igazi, érzéki nő.

Pár perc, és meztelenül álltam előtte, testünk összesimult, lábát körém fonta. Farkam döfte a hasát, kívántam, hogy ő is meztelen legyen.

Lassan elkezdtem lefejteni róla a ruháját, miközben csókoltuk egymást? És kis idő múlva már csak egy szál tangában állt előttem. Kissé hátra kellett lépnem, hogy jobban lássam. Ismét ámulatba estem. Jobb volt, mint gondoltam. A kissé megerősödött derék, csípő és lábak, na meg a még nőiesebb mellei igencsak tetszetőssé tették a látványt. Egy gyönyörű, aszó legnemesebb értelmében nő állt előttem. Most én léptem hozzá, és magamhoz húzva kiengedtem a gőzt magamból: alaposan megcsókoltam. Ebben most benne volt az elmúlt évek emlékei, a mostani nőnek szóló csodálat is.

Szerszámom erősen nyomódott a nőnek. Lenyúlt felülről rámarkolt, finoman lehúzta a bőrt róla, majd vissza. Alig ért ismét hozzá, de mégis, repülni tudtam volna…Ezt elkerülendő, letérdeltem elé, és lehúztam a bugyiját is. A meztelen puncija hívogatóan nézett rám, és szinte kiáltott nekem: gyere, nyalj ki.

Felálltam, és a fülébe súgtam:

- Hölgyem, mit szólna hozzá, ha egy erősen kanos férfi megmosná az Ön becses hátát?

Lenézett az álló farkamra, majd megjegyezte:

- Erősen kanos? Hát nem bánom, mossa meg a hátam – majd elindultunk a fürdő felé.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy még szorosabbra fogtam már-már döfte hasamat a szerszáma. Tényleg az enyém lesz, és közben észrevétlenül szabadított meg ruhámtól, melltartómtól, és ott álltam előtte egy kis tangában. Kissé szégyenkezve, amit nem mutattam feléje, bár ez a szégyenkezés a múltnak szólt, és hamar tovaszállt. Furcsa, hogy hátrább lépett, és megnézett. Tetőtől talpig. Gondoltam, reméltem, hogy megfelelek neki, hiszen már egyszer elutasított régen. Gondolatok, de ezeket elhessegettem, nem ide valók. Csak a most számít, csak az, hogy mit teszek. De miért is gondolkodom egyáltalán ilyeneken? Nem teszem, érezni akarom őt ismét, most már úgy, hogy nem választ el minket a ruha sem. Mintha kitalálta volna gondolataimat, és közelebb lépett, egészen magához húzott, és jól megcsókolt. Ez olyan volt, mintha be akarná pótolni az elvesztett éveket. Lenyúltam kezemmel, egészen a farkáig ismét, és finoman húztam neki. Úgy éreztem nem lehetek durva vele, vele nem. Erősebben lüktetett a kezembe, mint először és ezt ő is érezhette, ezért letérdelt elém, és lehúzta a tangát rólam. Hú, ahogy lefelé haladt a kezével, teljesen libabőrös lettem. Ahogy felállt a fülembe súgta:

- Hölgyem, mit szólna hozzá, ha egy erősen kanos férfi megmosná az Ön becses hátát?

Lenéztem a farkára, majd megjegyeztem neki:

- Erősen kanos? Hát nem bánom, mossa meg a hátam.

Elmosolyodtam rajt, de nem bántam, így elindultunk a fürdő felé. Kezét ismét megfogtam, mint mikor bemutattam mit hol talál. Furcsa érzés volt, de már más, mint ezelőtt. Beértünk. Sarokkádam volt, elkezdtem engedni a vizet bele, és tettem bele fürdőhabot. Míg vártunk a vízre, hozzá fordultam, letérdeltem és megnyaltam a farkát, nem akartam kielégíteni, csak játszadozni vele. Így néha meg-megnyaltam és kezembe is csak lágyan fogtam, mint egy rituálé, úgy játszadoztam vele. Néztem arcát, mit reagál, a kezemre, a nyelvemre. Élvezte, tekintetében a vágy, az akarás, az élvezet, gyönyör, volt kiolvasható. Én is élveztem, olyan jó volt őt nézni, és közben élvezetet adni.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A sarokkád már lassan telt vízzel, mikor elém térdelt, és lágyan, finoman bevette a dákómat. Óvatosan játszott vele, mint egy törékeny ékszerrel. Néztem a nőt, akiről ezt korábban nagyon is el tudtam képzelni, és időnként, ha másik fickó szorongatta a kezét, egy pillanatra belém hasított a gondolat, hogy azt a fickót szopja, elkapott az irigység. Ám, azt nem gondoltam volna, hogy ennyire finom, óvatos, odafigyelő tud lenni. Játszott velem, a hangszeren, de játéka messze felülmúlta minden korábbi elképzeléseimet. Aztán, hirtelen még az is eszembe jutott, hogy ezen az éjszakán mennyi organikus meglepetés fog még érni engem. Aztán még az is belém hasított, hogy lehet, hogy nagyon alaposan fel kell kötnöm a gatyámat, ha ezt a nőt a csodák határán túlra akarom repíteni. Abban már biztos voltam, hogy egy szimpla dugás nem lesz elég neki. Mint ahogy nekem sem, minél inkább előre haladtunk a játékkal.

Azt éreztem, hogy nem akar elélveztetni, bár abban is biztos voltam, hogy ha akarná, perceken belül kivégezne. Valahogy olyan érzésem volt, hogy nincs olyan pasi, vagy dákó, ami illetve aki ki tudna fogni rajta. És emellett a hihetetlen nőiesség, a visszafogott, mégis vad, buja vágy, ami áramlott belőle…Ez az érdekes kettőssége tette őt minden pillanatban egyre érdekesebbé.

Lenéztem rá. Az előttem guggoló nő olyan erős késztetést szabadított el bennem, hogy le kellett nyúlnom érte, felállítani, és magamhoz vonni. Megmarkoltam a melleit, majd mindkettőt csókolgatni kezdtem. Olyan finoman, ahogy ő szopott. Csak a kádba folyó víz csobogását, na meg az ő sóhajait hallottam. Már alig vártam, hogy a kádban legyünk.

Aztán, végre ott voltunk. Azonnal kezembe vettem a tusfürdőt, és a tenyereimbe nyomtam a tubusból. Egyik kezem a puncijára, a másikat a popsijára tapasztottam, és fürdetve izgattam. Szó szerint a kezem között volt. Fejét kissé hátra hajtva hagyta, hogy tegyem a dolgomat. Én meg tettem. Már a vállát, majd a mellét is csókoltam. Kezeim közben szaporán jártak a nyílások körül…..

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy felnéztem rá ismét, láttam elgondolkodott, de mégis közben engem nézett. Tudtam, hogy bármikor képes lennék pár perc alatt kielégíteni, de most inkább kényeztetni akartam, azt a férfit, akire mindig is vágytam. Húsz éve még elrepítettem volna rögtön, de most már tudom, érzem, nem ez kell neki, és nekem sem. Szeretném, ha az éjszaka csak a mienk lenne és megállás nélküli egymáséi lennénk. Furcsa érzések jöttek elő belőlem. Megnyugodtam, valahogy kikapcsoltam mindent magamba, és csak rá figyeltem, arra mit is akar, mit adhatok neki, közben pedig eltörpültek a vágyaim, amit eddig kimutattam feléje. Végre megmutathatom a nőies felemet, de mégis olyan vad szenvedélyek kerítettek hatalmukba. Fura, de mégis jó. Lenézett rám, lenyúlt értem, megfogta a karomat, de csak annyira, hogy, éreztette, álljak fel. Magához húzott egy pillanatra. Jó érzés volt. A következő pillanatban már a melleimet fogta kezeiben, kicsit összetolta őket és a szájába vette. Nyalogatta, finoman lágyan, érzékien, mintha csak játszana vele. Szemeimet becsuktam, hogy még jobban teret engedjek az érzésnek, amit érintése okozott. A víz egyre erősödő csobogása törte meg játékát. Óvatosan szálltunk be a kádba, még le sem ültünk, mikor kezébe tusfürdőt nyomott és a puncimra tette kezét, míg a másikat popsimra. Érintése határozott, de mégis lágy volt, olyan amilyennek képzeltem. Nem csak melleimmel tud játszani, hanem tudja, hogyan kell engem a fellegekbe repíteni. Csókolta a nyakamat, amit a hátrahajtott fejem kínált fel neki, majd a vállamat és ismét a melleimet. A fejét fogtam és szorítottam volna magamhoz, de most csak éppen érintettem.

-Hagyd abba, üljünk le – halk szavak voltak tőlem, nem is tudtam, volna erősebb beszédre, már annyira fel voltam izgatva.

Én ültem le előbb, nagy terpeszbe, kissé felhúztam lábaimat.

-Gyere ülj ide elém

-Eléd? Jó! – kicsit meglepődve fogadta kérésemet.

Befészkalta magát, olyan közel, ahogy csak tudott. Kezeimmel rögtön simogatni kezdtem, vállait, le a karján, majd előrefelé haladtam a mellkasához. Csókokkal halmoztam vállát, nyakát. Nem szóltam semmit és ő sem szólt. Átadtuk magunkat egymásnak. Közben elértem férfiasságát és óvatosan ismét játszadozni kezdtem vele. Hol megfogtam a tövénél és húztam rajt párat, hol pedig végigsimítottam, néha elkalandoztam combjai felé is. Kezeim olyan érzékennyé váltam, olyan jól esett a bőrét érintenem. A habokból kibukkanó kezemet láthatta néha, és olyankor hozzáért, de csak míg kint voltak a vízből, utána hagyta tovább siklani őket. El tudtam volna így simogatni a végtelenségig, de közbeszólt. Megfordult felém és….

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

„Üljek elé?” – lepődtem meg, de aztán nyomban meg is nyugtattam magam: „hiszen nem ott van a legjobb helyem? A lábai között?”

Nagy terpeszben ült a kád szélére, hátát a csempének vetve, kissé felhúzott lábakkal, én meg közéjük telepedtem. Rögtön éreztem magamon tenyerei megnyugtató melegségét, amint a vállaimtól indulva lassan haladtak le egészen a combjaimig. A farkamnál elidőzött, finoman húzogatta a bőrt rajta, aztán meg alig hozzáérve simogatta. Rettenetesen érzéki játék volt ez tőle, nem győztem egyik ámulatból a másikba esni. Ekkor ismét megéreztem, hogy ez egy felejthetetlen éjszaka lehet mindkettőnk számára.

Csak néztem a kezét, azt a részt, ami a habokban ne tűnt el. A tenyerét meg éreztem….

Időnként a hüvelyk ujját rányomta a makkom tetejére, finoman megnyomva, dörzsölgetve azt, miközben szorított egyet a tenyerével. Tudtam, ha nem teszek valamit, elélveztet, pedig jószerével még semmi nem is történt.

Megfordultam, és egyenesen a puncijához hajoltam. Se szó, se beszéd, és a következő pillanatban már nyaltam. Most nem tudtam olyan finom lenni, mint ő velem. Nem tudtam uralkodni magamon, hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a mindent elsöprő vágy: kinyalni őt. Amint a puncijába nyaltam, rögtön ráfogott a fejemre, és kissé húzott magába. Nyelvem vad táncba kezdett, nyögtem, szuszogtam, és csak arra tudtam figyelni, hogy végre nyalhatom őt. Csapkodtam a barlangban, a szirmokat csókoltam, majd tövig betoltam neki a nyelvemet.

Néhány percnyi szertelen,m vad, csapongó nyelvcsapás után lecsitultam, és csak a csiklójára figyeltem. Ott izgattam őt, ahol a legérzékenyebbe, mert hallani akartam azt az apró, vagy éppen hangos sikolyt, amit soha addig nem hallhattam, de számtalanszor elképzeltem már.

Hamar a közelébe került, de ekkor a combjaival a fejemre szorított kicsit. Talán a pillanatokon belül beköszönő kéj előjelei voltak, talán még várni akart ezzel, én minden esetre ekkor abbahagytam a nyalást, de pár pillanat múlva folytattam. Megvadult a játékos kínzásomtól, és néhány perc múlva végre meghallottam azt, amit szerettem volna: a kéj hangjait tőle.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hozzám fordult és nyalni kezdett, de már elmúlt a kezdeti finomsága, lágysága. Helyette jött a szenvedély a vágy. Nem bántam. Ahogy hozzám ért, a fejét még jobban behúztam a puncimba. Értette mit is szeretnék ezzel, még jobban, erősebben kezdett nyalni. Hol belül, hol meg kívül, végig. Ha bennem volt, olyan kis csiklandozó érzés kerített hatalmába, de a jófajtából, ha kívül puszilt, izgatott, akkor inkább a kielégülésemet súrolta. Végigpuszilta az ajkaimat, majd a csiklómat érintette nyelvével. Ez nekem elég volt. Kicsit felsóhajtottam, vagy inkább szisszentem egyet. Hamar megállapította, hogy a csiklóm a legérzékenyebb pontom, ezért már csak oda összpontosított, és ott kényeztetett. Tudtam, éretem, hogy szeretné hallani, ahogy elélvezek, ki akar végezni. Ha most megteszi nem is tudom…. Nem akar leállni, akkor hagyom. De a testem, ahogy közeledett a kéj felé, eluralkodott rajtam a vágy és fel sem tűnt már, hogy néha rászorítottam a fejére, majd elengedtem. Ilyenkor a szorításom alatt megállt, de ahogy engedtem máris folytatta a már kínzásnak minősülő kényeztetésemet. Játék volt, az élvezet fokozásának játéka. Gondolataim már régen nem voltak, a testem irányított. Egy gondolat mégis bevillant: megérte várni rá. És ekkor testem átadta magát az orgazmusnak. A csiklómtól induló bizsergető és egyben bénító érzés, amit leírni nem lehet, de a számon kijövő sok magánhangzó talán érzékeltette vele, eljuttatott a csúcsra. Szemem becsukva tartottam, és szinte rögtön összezártam lábaimat a hideg és meleg futott végig testemen. Hihetetlen volt, kellett kis idő, míg csitultak az érzések bennem. Pillanatok múlva ránéztem, elmosolyodtam és becsúsztam a vízbe. Átöleltem. Szorítottam testét, bár nem tudom miért. Kedvesen átölelt ő is, és puszilgatni kezdte a nyakamat. Viszonoztam én is, olyan finom volt a bőre, fürdőhab illatú, de mégis… Kezem rögtön letévedt a férfi farkához, bár a víz takarta. Még mindig finoman fogtam meg, de most mintha még keményebb lenne. Először csak egyik kezemet érezhette, lágyan fel- felhúztam, majd makkjára rászorítottam, de ezt is csak finoman érzéssel. Nem sietek sehova, bár igaz már érezni akartam bennem is a szerszámot, de ő is játszadozott velem és hát nekem sem lenne ellenemre egy kis játszadozás. Így folytattam. Feltérdelt a kádban, míg én leültem a lábamra szintén térdelő pózba. Mindkét kezembe vettem, összekulcsolva a kezem és fel- lemozgattam. Majd gondoltam, végre ajkammal is érintem, és megnyaltam, éppen csak a hegyét, mintha kóstolgatnám. Köröztem a nyelvemmel, majd egyre mélyebbre hatoltam, és végül bekaptam. Ajkaimmal szorítottam, mintha menekülni akarna, és nekem vissza kellene tartanom őt. Felnéztem rá, engedélyre várva, hogy folytathatom e?!

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, mikor hallottam a kéj hangjait kibuggyanni belőle. Bizsergető volt, sok év elfojtott vágya a nő után most beteljesült. Egy része legalábbis. Azt tudtam, hogy nem abból a fából faragták, aki ne viszonozná. Tudtam? Akkoriban nem keringtek mesék senki szexuális szokásairól, de azt mindig is éreztem rajta, hogy képes megkapni amit akar, de adni is nagyon tud.

És most teljesen átadta magát nekem, a nyelvemnek.

Alig múlt el a kéj hatása, máris előttem térdelt, ráülve lábaira. Egyik keze eltűnt a víz alá, megmarkolta a dákómat. Érintése finom, mégis határozott volt. Felegyenesedtem térdeltemben, és kinyomtam a csípőm felé : tessék, a tiéd, játssz vele, tégy vele amit akarsz. Ő pedig játszott velem, tette a dolgát kedve szerint. Két tenyere közé vette a farkamat, majd a makkomat megnyalta, a tetején, majd körbe, aztán egyre beljebb engedte a szájába. Rászorított, már erősen éreztem, hogy hamarosan kivégez. Rám nézett, szemeiben ott villant a kérdés: na, mi legyen? Lenéztem rá, bólintottam, mire egy halvány „gondoltam” mosoly volt a válasz.

A makkom tetején csücsörített az ajkaival, majd szoros gyűrűt képezve ajkaival ráhúzta magát a dákómra. Közben végig erősen szorított. Már ez az első akciója is maximális pontot érdemelt, de persze még nem volt vége. Ismét csücsörítés, ráhúzás, majdnem élvezés. Ezt néhányszor eljátszotta velem, már vonaglottam, de két kezét a derekam köré fonta, így nem volt esélyem a nagy mozdulatokra. Egyszerűen csak azt tette velem, amit akart: szinte lefogott, és készült kiszívni belőlem az anyagomat. Ahogy csinálta, nem volt kétségem afelől, hogy az élvezésem nem a habok között fog elveszni.

Nem is. A következő alkalommal erősen torokra csúsztatta a szerszámot, így szopta egészen addig, míg el nem élveztem. Ahogy jött belőlem, úgy ment belé. Egyszerűen kiszopta belőlem, és nyelte is egy lendülettel. A szemeim nagy nehezen kinyitottam, a kéj erősebb volt nálam. Vonaglottam volna, de a két karja satuként húzott a szájába. Ami a félig kinyitott szemeimmel láttam maga volt a csoda. A gyönyörű szexistennő mohón nyelte a fehér anyagomat, miközben ajkaival morzsolgatta a dákómat. Az utolsó cseppig megszabadított az anyagomtól.

- Most te jössz ismét – mosolygott, majd hátat fordított nekem, térdelve nekitámaszkodott a kád szélének.

A habokból kiemelkedett a gyönyörű popsija.

Már térdeltem is mögé, beigazítva a szerszámomat rögtön magamra húztam.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bólintott. Tudtam most végre enyém és játszhatok vele, egészen a végletekig. Az évek során a tapasztalatgyűjtés most jól jött. Úgy akarom kényeztetni, mint még senkit. Finoman, mégis kíméletlenül. Ajkammal jól rászorítottam, és lefelé haladtam a hímtagon. Nem siettem, csak lassan érzékien. Majd szép lassan engedve a szorításból felengedtem, de ekkor a kezemmel éreztettem, hogy nincs szünet. Éreztem, ahogy farka egyre jobban kezd lüktetni, pedig még csak párszor ismételtem meg. Kezeimmel átkaroltam a derekát, talán irányítsam, vagy talán így még jobban enyém legyen. Már csak a számmal izgattam, de tudtam, ha leengedem a torkomig elélvez. Nem baj élvezzen a számba, érezni akarom az ízét. Így szép lassan tövig kaptam a szerszámot és úgy szoptam. Bár arcát nem láttam, de egyre lüktető farka jelezte felém, hogy az élvezés határán van. És a következő pillanatban már érezhettem is a nedvet, ekkor megálltam, és hagytam hadd csurogjon le a torkomon végig, néha még rászívtam, hogy minden cseppje a számba landoljon. Ahogy végeztem vele, elengedtem a kezeimmel, és felnéztem rá. Szemei még csukva voltak, bár nem sokáig. Ahogy felébredt az éber álomból máris felszólítottam:

-Most te jössz ismét – mosolyogtam feléje, kacéran.

Megfordultam neki háttal és kitoltam felé popsimat. Akartam, hogy kinyaljon mindenhol, sőt ne csak nyaljon, de végre dugja is be a lukacskáimat. Kíváncsi voltam mit szól hozzá, hogy nem csak puncimat kell kényeztetnie. De nem szólt, csak mögém térdelt, kezeivel széthúzta őket és befúrta fejét a popsimba. Puszilgatta mindenhol, de már nem hévvel tette, mint nemrég, hanem visszatért a finomsága lágysága, és mégis oly határozott volt. Végigcsókolta a popsimtól a puncimig, majd széttárt ajkaimba belenyalt. Mindezt oly finomsággal tette, hogy beleborzongtam. És nemcsak ahogy hozzámért, hanem, mert megérte várni ennyi ideig. A sors jól döntött, de erre nem volt időm gondolni, mert már nyelve úgy játszott kitárult szirmaimba, mintha, mást nem is akarna csinálni. Ujjai a csiklómhoz értek, és apró mozdulatokkal tették még izgatóbbá a kényeztetésemet. Szája rátapadt hátsómra, nyelve hegye olyan jó érzést váltott ki belőlem, ahogy nyalta hátsó lukamat, pedig, néha felnézett, megpuszilta, harapta popsimat. És ez a kettősség tette nekem még felfokozottá, bizsergetőbbé a játékot. Majd ujjait egyre maga felé engedte, mígnem a bejáratnál szép lassan eltűntek. Ezt is finoman, mégis határozottan tette. Ahogy játszadozott velem hol erősebben, hol gyengédebben ujjazott, én úgy nyöszörögtem a kéjtől. Nem volt visszaút már, nem tudtam visszafogni, elöntött a forróság és a bizsergető érzés, ami csak jöhet egy ilyen fajta kielégülésnél. Majd szép lassan lecsitultam, bár talán percek is voltak. Még mindig abban a pózban maradtam, meg sem bírtam moccanni.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint behatoltam, támadt egy olyan érzésem, hogy talán ez még korai lenne, még adnék neki egy élvezetet a nyelvemmel. Meg aztán, túlságosan is ingerlőn nézett rám a fehér popó. Így hát kijöttem belőle, és azonnal befúrtam az arcomat a popsijába. Tapadtam a lyukára, nyaltam, finoman, lágyan, élvezettel. Az ujjaim meg megtalálták a punciját, de időnként a nyelvem is ott csapkodott a szirmok között.

Nyugodtan, minden sietség nélkül nyaltam, hiszen az egész éjszaka a miénk volt, és még nagyon az elején jártunk.

Finom volt a nő. A bőre puha, bársonyos tapintása, puncija, popsija íze azt sugallta, hogy csak nyaljam őt, amíg ismét el nem élvez. A farkam állt, bár éppen az imént szopta ki belőle még a jövő hetet is, ám a punci íze visszahozta belé az erőt.

Hamarosan ismét elment. Nyelvem a két lyuk között felváltva cikázott, az ujjaim meg a puncit izgatták.

Miután elment, még egy kis ideig mozdulatlan maradt, csak a levegőt kapkodta. Ekkor megszállt a kisördög: mögé térdeltem, és most irgalmatlanul a farkamra rántottam a nőt. A behatolás gyors és erős volt. Beledöftem a lándzsámat. Ettől rögtön homorított egyet, és mivel most élvezett, hamarosan újabb következett. Közben teste rángatózott, én erősen húztam magamra, és még döfködtem is, pedig így is tövig voltam benne.

Kikészült.

Pár perc múlva egymással szemben ültünk a kádban, talpait a farkamnak nyomta, időnként taposott egy picit rajta. Most nem erotikáztunk. Pihegtünk, lihegtünk, de mindketten tudtunk, hogy a hálóban a franciaágy még tartogat számunkra kellemes órákat.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vége! Csitulni kezdtem, de ekkor éreztem csak igazán, egy hírtelen mozdulattal rántott magára. Testem még oly érzékeny volt, hogy kigördült egy könnycsepp és egy mozdulattal ismét az élvezetek csúcsára ért. Ahogy kihúzta belőlem farkát, úgy ültem le a kádba. Velem szembe ült le ő, és, most egy kis pihenés jön. Már aki akar pihenni, ő lehet, de én nem. És lábam máris a farka felé vette az irányt. Néha csak finoman próbáltam éppen hozzáérni, néha kifejezetten erősebben érintettem. Élvezte mindkettőt. Majd a két lábam közé vettem, és így folytattam játékomat. Morzsolgattam, sodortam, és láttam, érezni véltem, nem hagyja hidegen a dolog. De várt, várta mi lesz tovább. Közben a fürdőhab illata belengte a teret, és nyugalom járta át testemet. Mélyen a szemébe néztem, arcomon próbáltam leplezni, a még felfűtött testi vágyaimat. Bár csitultam már, de, ahogy folyamatába vagyunk itt most mindennek, szinte állandó izgalomba vagyok. És ahogy játszadozok, gondoltam egyet felállok és kilépek a kádból. Követi példámat, de szorosan magához húz. Ez jól esik. Testünkön még a víz pereg lefelé, és néhol a hab is láttatja magát. De kezei finoman és határozottan fogják át derekam, míg száját rátette a nyakamra és határozottan ámde mégis jólesően harapdálni kezdett. Végig a vállaimat, a nyakamat, majd lejjebb haladt a gerincem mentén, de ezt már puszilta. Bizsergető érzést váltott ki belőlem, és egyben izgalmat is, az egyik erogén zónámat találta meg. Halk szuszogásomból érezte is, majd ahogy elérte volna popsimat ismét rátalált egy olyan pontra, amit ha eléggé izgatnak….Bár ott már ismét harapdált, ami feltüzelte az amúgy sem kis tüzet bennem. Előrehajoltam és megkapaszkodtam a kilincsbe. Nem hagyta abba egy percre sem. Ismét a csúcsra akar juttatni, és ezért még az ujjait is beveti, ami csak hab a tortán. Ahogy behatol velük, azzal a lendülettel ismét átélem a gyönyört. Kezeimmel úgy szorítottam a kilincset, mintha az életem múlna rajt, testemen átfutott mindenféle érzés. Lábaim alig bírtak el. Mégis kiegyenesedtem, és kézen fogtam. Kivezettem a nappaliba. Megállítottam a közepén, majd odahúztam egy széket. Leültettem.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lábainak játéka alaposan feltüzelt. Néztem a gyönyörű ujjakat, amint maguk közé fogadják a dákómat, a talpát, mely finoman a makkom tetejét dörzsöli. Annyira finom csinálta, mint aki művészi szintre emelte ezt a fajta játékot.

Aztán felállt és kilépett a kádból. Nyomban követtem, egy pillanatra sem akartam elengedni. Amint kiléptünk, harapdálni kezdtem a nyakát, majd a gerincén végig csókoltam őt. Éreztem, hogy ez jól esik neki.

Aztán a fenekét csókoltam, harapdáltam, és hogy a gyönyörét fokozzam ujjazni kezdtem a punciját. Előre hajolva a kilincsbe kapaszkodott, ám nem engedte, hogy élvezzen. Ugyan minden ízében remegett, mégis felállt és kivezetett a nappaliba. Ott, a nappali közepén megállított odahúzott egy széket és leült.

Elé léptem, lábait teljesen szétnyitottam, előre húztam és letérdeltem. A szétnyíló punciba nyaltam, méghozzá egyenesen a közepébe. Nyelvem tövig betoltam a résbe, az illatos punci pedig éhesen be is fogadta. Aztán már csak azzal voltam elfoglalva, hogy nyaljam. Ő kényelmesen hátra dőlt, bár egyre gyakrabban akart felülni, mikor betaláltam a legérzékenyebb pontjára. Nem folyamatosan a csiklóját izgattam. Mikor éreztem, hogy erősen lebeg, egyenesen a punciba nyaltam, ismét csak jó mélyen, aztán ismét a csikló következett. Kezdte elveszíteni kapcsolatát a külvilággal. Imádtam a punciját, de imádtam a popsiját is. Azt tudtam, hogyha engedi, élvezésig nyalom, de úgy gondoltam, hogy ha már ezt a helyzetet választotta, engedni fogja. Engedte. Addig nyaltam, amíg ismét nem élvezett. Miután ez megtörtént, nem álltam meg, hogy a kádban megcsodált lábujjait ne imádjam egy kicsit, ezért előbb az egyik lábát, majd a másikat emeltem a számhoz és csókoltam meg egyenként a gyönyörűségeket. Aztán tovább élvezkedtem. Megfordítottam a széken, és annyira hátra húztam, hogy csak a combjaival volt az ülőkén. Felsőtestét finoman a támlára nyomtam.

A csodás popsi lyuk most kissé szétnyílva várta a hódolóját….

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy leültettem volna, megelőzött. Ismét a fellegekbe akar röpíteni? Igen. Hátradőltem a széken és, engedtem, hogy azt tegyen velem, amit akar. Hol belenyalt puncimba, hol csiklómmal játszadozott, már tudta, hol vannak az érzékeny pontjaim, és szinte tudatosan játszott is vele. Egyre gyakrabban ültem volna fel a széken, hogy meneküljek az állandó izgatás elől, könyörögni tudtam volna, hogy végre elélvezzek, oly érzékeny területeket érintett, hogy már átléptem a fájdalom határát. S mikor végre megszűnt minden, elengedtem magam, átadva magam az érzésnek, majdnem lecsúsztam a székről.

Megfogta a lábam és a combomtól szép lassan végigpuszilta, egészen a bokámig. Látszódott, a tekintetén, a mozdulatain, hogy élvezettel teszi. Kezeivel végigsimította a lábfejemet, majd oda is puszikat adott. Másik lábammal is megtette. Ez nekem új volt. Még nem csókolta senki ilyen szenvedéllyel végig lábaimat, de az érzés, amit nyújtott, az beivódott a lelkembe.

Majd ismét meglepett. Megfordított a széken és már nem csak puncim tárulkozott ki előtte, hanem popsim is. Tenyereit rátette a fenekemre, szinte simogatva, kicsit szétnyitotta őket, és nyelvével belenyalt. Rögtön felszisszentem, hisz már így is feltüzelt voltam, és még le sem csitultam az előző élvezésem óta. Amilyen finoman érintette először ajkával, a számára még szűz területet, úgy egyre gyorsabb és erősebb lett a nyalása. Kapaszkodott combjaimba, belefúrva magát a popsimba. Próbáltam kapaszkodni valamelyest, hogy ellen tartsak, de ez már nem volt lényeges, tudtam most megadhatom neki, amit csak akar. És most éreztem, hogy végre….

-Állj meg kérlek- valahogy kinyögtem neki a szavakat. Huhh.

Hajszál híján ismét repültem volna, de meg kellett állnom. Felkeltem a székről és leültettem, elé térdeltem, ahogy nemrég ő tette, és egy hirtelen, határozott mozdulattal vettem számba a már elég kemény farkat. Szisszent ő is. Talán meglepődött, hogy nem finomkodom vele? Most nem is karok vele finomkodni. Határozottan mozgattam a tenyerembe a szerszámot fel-le, közben nyelvem a makkjával játszott. Körbenyálaztam, majd körkörösen izgattam, hol eltévedve belenyaltam pici kis lukba a tetején. Majd ismét egy hirtelen nem várt mozdulat, és tövig kaptam. Éreztem megfeszül teste, kezeivel megkapaszkodott a székbe. Ahogy lüktetni kezdett farka, úgy megálltam, és vártam hadd csillapodjék. Jól esik, hogy most én kényeztethetem kicsit, de figyelem is, hogy ne élvezzen el. Még párszor eljátszottam vele ezt, majd felálltam és beleültem az ölébe. Puncim már nedves volt, így könnyedén siklott befelé a farka. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, majd megcsókoltam. Csípőmmel közben aprókat mozogtam, nehogy elváljanak ajkaink. Kezei egyre lejjebb tévedtek derekamtól a fenekemig. Észre sem vettem és már ujjai…

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre ott kínálta magát a szépséges lyuk. Szinte áhítattal húztam szét a dombokat, hogy jobban odaférjek. Belenyaltam…felszisszent, talán még nem nyalták neki, talán sokszor, de imádja. Akaratlanul is eszembe villant, hogy irigylem a tagot, aki esetleg rendszeresen ide is nyalhat. Teste megremegett, én a combjaiba kapaszkodtam, ő a székbe, egyre sebesebben, és erősebben kezdtem nyalni. Szinte eggyé váltam a lyukkal. Aztán remegése még fokozódott, biztosra vettem, hogy elengedi magát. Ám nem tette.

- Állj meg kérlek – nyögte.

Csodálkoztam kissé, de megálltam. Felállt, engem meg leültetett, hátamat a támlának nyomta, letérdelt elém, és határozott mozdulattal bekapta a dákómat. Erre én is felszisszentem, ahogy az előbb ő is. Ezt a határozottságot a részéről most nem vártam, éppen ezért kifejezetten jól esett. Aztán megfogta, verte, közben a nyelvével a makkomon táncolt. Aztán hirtelen ismét tövig, majd vissza. Játszott velem, és ezt a játékot nem bírtam volna sokáig. Szerencsére megkegyelmezett, mert felállt, és egyszerűen beleült a farkamba. A szerszám könnyedén siklott a kitágult nyílásba, és amint beért, a punci elkezdett mozogni körülötte. A nő mozgatta a csípőjét, aprókat, finomakat, közben hozzám is hajolt, megcsókolt. Két tenyerem a popsijára tapasztottam, majd egyikkel elindultam az imént kinyal nyílás felé. Hamar odaért az ujjbegyem, és kitapintottam a lyukat. És, ha már ott voltam, egészen lassan az ujjpercemet elkezdtem betolni. Csak nagyon lassan, mert nem éreztem, hogy ott is kitágult volna. Ha tehettem volna, egyszerre tömöm be mindkét lyukat, pokolian kívántam a nőt. Amint megérezte az ujjam tolakodását, kissé megfeszült a teste. Azt hiszem telitalálat volt a dolog. Mikor az ujjam egy picit már bent volt, óvatosan elkezdtem még beljebb tolni, majd alig indultam el befelé, máris vissza picit. Ezt az 1 centis részt járattam be, majd ismét beljebb. Ahányszor csak beljebb hatoltam, teste reagált, izmai megfeszültek, csípője olyankor leállt a mozgással, majd fokozatosan el is ernyedtek. Imádtam ezt a játékot, de ahogy észrevettem ő is….

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjvége lassan hatolt popsimba, de még nem volt eléggé felizgatva, vagy inkább én nem tudtam még elengedni magam, annyira, hogy beengedjem. Türelemjáték ez, de mi ráérünk. Néha kellemetlen érzés fogott el, ahogy egyre beljebb próbált haladni, ilyenkor önkénytelenül is megálltam. Mindezek ellenére vágyam egyre erősebb lett, hogy nem csak ujjait szeretném érezni, hanem a szerszámot is, ami éppen lucskos puncimba jár-kel. Tudtam más is kell még ide, máshogy kell elérnem, hogy végre ellazuljak, és beengedést nyerjen. De mégis olyan jó érzés volt ujjai kényeztetése, és az érzések, melyek hatalmukban tartottak, hogy hagytam. Majd percek talán azok voltak, megálltam és kiszálltam belőle.

-Gyere velem – kézen fogtam és apró léptekkel a háló felé vettem az irányt.

Leültettem az ágyra, és szintén, mintha csak a széken ültünk volna, beleültem. Folytattuk tovább, mintha mi sem történt volna, csak éppen helyszínt váltottunk. Valahogy tudat alatt tudtam itt végre…. Elengedtem izmaimat, és átadtam magam az érzésnek és neki is. Már nem éreztem akadályát, hogy ne csak ujjai, járjanak át, de ekkor, mint a villámcsapás úgy jött egy orgazmus. Nem volt nagy, de mégis a hirtelensége miatt, egy kellemes meglepetést okozott. Az ujjai váltották ki, mert végre bennem voltak, érzékeny pontomat érintették meg. Csak mosolyogtam utána, majd kiszálltam belőle, de nem álltam fel. Hátranyúltam, megfogtam farkát és próbáltam irányítani popsim felé. Szép lassan ültem bele, néha fel-feljebb emelkedtem, de megadtam magam és végül bennem volt. Hagyta, hogy most én irányítsak, én mozogjak. Megfogta a derekamat, átölelt, magához szorított. Imádom ezt az értést, a pasit. Még mindig lassan mozgattam csípőmet, még be kell járatni a lukacskámat. Próbáltam rá nézni, és, amikor sikerült elkapnom tekintetét az felért mindennel.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre csak a szűk rés kitágításával voltam elfoglalva, mikor felállt.

- Gyere velem – mondta, és elindult a hálószoba felé. Sietős léptekkel követtem. Leültetett az ágyra, és ugyan abban a pózban folytattuk a játékot, amilyenben kint is voltunk. Lovagolt a farkamban, én meg ismét ujjaztam a popsiját. Már kicsit könnyebb dolgom volt. Talán a kényelmesebb körülmények segítették az ellazulásban.

Hamarosan tövig benne volt az ujjam. Ekkor megremegett, élvezett egyet. Nem volt eget rengető, de megvolt, ami részben a farkamnak, részben az ujjamnak volt köszönhető. De megvolt.

Finoman kivette az ujjamat, majd hátra nyúlt és a farkam fogta meg. Ekkor elérhetővé vált az a kimondatlan vágyam, hogy a szerszámomat a popsijába tegyem. Ő aztán odaigazította a dákómat a lukhoz. A makkor viszonylag könnyen hatolt be, majd, mint egy fúró, lassan haladtam egyre beljebb. Közben mozgott rajtam, irányítva a dolgot. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy kicsit „használ”, hogy maga irányítja ezt a fantasztikusan kéjes eseményt.

Bár a popsija az ujjamtól kicsit kitágult, ez azonban messze nem volt elég, hogy a dákóm is könnyedén haladjon befelé. Ha lassan is de biztosan, és egyre beljebb kerültem. Közben az izmai szinte kipréselték a szerszámból az életet, olyan erővel szorítottak, de éppen ez a szorítás, a makkomról teljesen, szinte szakadásig hátra csúszott bőr okozta a hihetetlen élményt. A szemeim kidülledtek a fájdalomtól, arcomat a kéj torzította el, de kezeim a csípőjén maradtak, a nőt magamhoz húztam, és mikor rám nézett, szavak nélkül könyörögtem, hogy még, csak beljebb, még beljebb….

Miközben finoman mozgott rajtam, megérkezett. Tövig benne voltam. Megállt egy picit, hagyta, hogy a popsija alkalmazkodjon a szokatlan behatolóhoz, majd lassan elkezdett felfelé mozdulni. Alig haladt kicsit, máris vissza, tövig. Ezen a pár centis részen mozgott, időnként még jobban beleült. Azt hittem szétrobbanok. Minden egyes visszahuppanására élvezhetnékem volt. Csak reménykedtem, hogy megadja azt az élményt, hogy anyagomat e szűk, ámde annál édesebb résbe fecskendezzem majd….

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ha lassan is, de végre teljesen bennem volt. Ekkorra már eléggé kitágultam, hogy ne csak kicsiket rugózzam farkán, hanem nagyobbakat is. Bár igaz néha csak azért is kicsiket húztam, hogy tovább feszítsem nála a húrt, ekkor még rá is szorítottam. Ekkor érezhető és látható jelét is adta, hogy robbanni szeretne, ezért néha váltottam. Arca eltorzult, ekkor megálltam, vártam, megcsókoltam, éreztettem vele, hogy kell nekem, de azt is, hogy most én irányítok. Ha jobban belelendültem, akkor elengedtem magam teljesen és mintha csak pinámban lett volna úgy siklott, fel s alá. És szemmel láthatóan élvezte is a dolgot. Bár szemei néha azt sugallták, hogy ne kínozz tovább, engedd hadd robbanjak.

Még nem akarom megadni neki ezt az örömöt, még kínozni akarom. Kicsit feljebb álltam, csak annyira, hogy melleimet a szájába kínáljam fel. Mihelyst bekapta, nyelvével máris izgatni kezdte, és egyre erősebben harapdálta. Ez a kis erőszakossága még jobban izgatni kezdett, mígnem látszatát adtam, hogy ettől, akár el is szállnék, így megállt és szinte teljesen tövig nyomott a farkába. Értettem mit akar, élvezni és már én is szerettem volna átélni vele a gyönyört, hagyni, hogy nedve betöltse a hátsómat. Így most kicsiket húztam és jól rá is szorítottam, annyira, hogy szinte már fájhatott neki. De egyben élvezet ütött ki arcán, és mint egy kegyelemdöfést húztam egy nagyot úgy adtam meg neki, amire láthatóan vágyott. Ahogy testem megrezzent az izgalom hatására, úgy haraptam bele vállába, így vezetve le az orgazmus erejét. Ahogy átjárta popsimat az érzés, ahogy éreztem mikor kezd lüktető farkából az anyag belém csordulni, az egy másik fajta kielégülést is okozott nekem. Éreztem ő is szorosabban fogta csípőmet, mikor a kéj elérte tetőfokát.

Lüktető farka még bennem volt, mikor felnéztem rá. Egy szót nem szóltunk, csak egymásba mélyedtünk. Majd szép lassan felállított.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Játéka egyszerűen magával ragadó volt. Finoman, vagy inkább művészien végezte a dolgát, apró, majd nagyon mozdulatokkal igyekezett kivenni belőlem a kincsemet, ám, mikor megkaphatta volna, lelassított. Játszott, a játékszere voltam, amit most is imádtam. Kimutatta, hogy számít rám, kellek neki, de azt is, hogy most is ő az úr…Szemeiben időnként az az ismert és imádott fény villant, ami a pajkos, kedvtelésből játszó, és saját játékát nagyon élvező nő szemeiben látszik. Időnként még rám is mosolygott, amitől nem csak alul kezdtem olvadni…

Aztán úgy helyezkedett, hogy a mellei a számba kerüljenek, felkínálta, mit felkínálta, követelte, hogy szopogassam, harapdáljam, nyalogassam a bimbóit. Ezekben sem szenvedett hiányt, alaposan elkényeztettem a szép rózsaszín részeket.

Erre, kis idő múlva ritmust váltott, már csak aprókat mozdult rajtam, és jól rám is szorított. Tudtam, elérkezettnek látja az időt az élvezésemre. Aztán szinte teljesen lejött rólam, és lassan, de közben szorítva vissza, tövig. Ekkor teste megremegett, orgazmusát a vállamba harapva fojtotta halk nyögésbe. Ám e mozdulatának hatására én is kitörtem, ezt a kegyelemdöfést vártam már egy ideje. Most megkaptam, és csak ontottam belé a spermámat. Az édes kis résébe, amit nemrég még nyaltam, most az anyagom tör utat magának. Popsija izmai ütemesen szorultak rám, így minden cseppemet kiszívta belőlem, közben erősen nyomtam magamra. Olyan erősen, mint aki sosem akarja elengedni a szerelem e csodás istennőjét. A mellkasomra borult, miközben magába fogadta az anyagot, majd kis idő múlva rám nézett. Nem beszéltünk, csak elmerültünk egymás iriszében. Gyönyörű volt, és kezdtem érezni, hogy valami örvény húz egyre lejjebb. Meg akartam köszönni neki e fantasztikus élményt és a sorsnak, hogy arra a buszra vezérelt mindkettőnket, amelyikre tette. Kérésemre felállt, rajtam átlépve, szétvetett lábakkal áll fölöttem. Nem kellett más tennem, csak felülni, kicsit előrébb csúszni, és ültömben máris a puncijánál voltam. Két karommal a combjai belsejénél átöleltem a lábait, magam a puncijához húztam, és az édes barlangba nyaltam finoman, éreztetve, hogy egy kisebb csodának tartom őt.

Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy belenyalt puncimba, nagyon jól esett, átölelte a combjaimat és szinte belém merült. Megfogtam fejét és még jobban magamba húztam, hogy levegőt se tudjon venni. Néha engedtem csak, feje szorításából. Nyelvének játéka és kezének érintése hamar eljuttatott a csúcsra. Lábaim remegni kezdtek, így ráültem a lábaira, kicsit összerogyva.


Majd mikor végre csillapodtak a kedélyek, ránéztem és elmosolyodtam. Meg akart csókolni, de én kezemet rátettem a szájára és úgy toltam le egészen, míg vízszintesbe nem került. Majd mind két tenyeremmel végigsimítottam arcát, nyakát, majd a mellkasa felé vettem az irányt. De ott már nem az ujjaimmal érintettem, hanem körmeimmel, kicsit talán még erősen is, egészen a combjáig. Beleborzongott, de láttam rajt a kíváncsiságot is és várta a folytatást is. Ahogy ujjaim, illetve körmeim haladtak lefelé, én úgy szálltam le róla és úgy intéztem, hogy lábai közt legyek, térdeljek. Így legalább mindkét lábához hozzáférek. A térdénél megfogtam és feltoltam a lábait terpeszbe. Meglepte, amit csinálok, mert felnézett és oly ártatlan és kérdő szemmel nézett rám, hogy csak egy huncut mosolyt dobtam felé. Visszafeküdt, de szerintem nem volt ideje gondolkodni, mert ajkaim már a belső combját harapdáltam. Figyeltem rá, hogy ne legyek vad, de azért ártatlan se. Haladtam befelé a popsija felé. Nyelvemmel ekkor finomabbra váltottam, mikor eljutottam a zacsik alá, és a popsilukhoz. Éppen csak hozzáérve nyaltam, érzékien, vártam, hátha nemet mond, de nem tette. Ellenben olyan kis nyöszörgéseket hallatott, mintha csiklandós lenne. Hát, ha így van, akkor kicsit érezhetőbben teszem a dolgom, megnyaltam az ujjam és azzal izgattam a gátrészét. Szép lassan, de már kicsit rányomva. És az eredmény igen, azt halottam is, és láttam is, mert, kicsit felemelte fejét, rám nézett, minden benne volt a tekintetében, a szemében. Folytattam kis játékomat vele. Másik kezem is szabaddá vált, már nem kellett fognom a lábát, már tartotta ő maga, így a farkár vettem kézbe és fel-le mozgattam a kezem. Bár nem volt nedves így bekaptam egészen tövig, ráengedtem a nyálam, hogy könnyebb dolgom legyen. Talán ez volt neki a hab a tortán. Érezni kezdtem, hogy lüktet a farka, így nem vettem ki a számból, inkább lejjebb engedtem, hogy a torkomra élvezzen. A kezemmel erősebben ingereltem az élvezésnél, hogy még nagyobb legyen az orgazmusa. Éreztem egész testemmel, lelkemmel, hogy most olyat élvezett, mint talán még soha.


Melléfeküdtem és csak néztem őt, ahogy lecsendesedik. Valahogy olyan jól esett, olyan szerencsésnek érzem magam, hogy összehozott a sors minket. Szerintem ez volt az utolsó gondolatom, elaludtam.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ravasz módon ismét kezébe vette az irányítást, mikor a számára megfelelő pózba igazította a testemet. Mikor a lábaimat behajlította és közéjük fészkelte magát, már tudtam, hogy ismét valami csoda fog történni velem. Arra azonban még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, amit kaptam. Először csak egy finom, puha nyelvet éreztem a fenekem lyukán. Még fel is néztem rá, hogy komolyan gondolja a dolgot, és mivel eszemben sem volt tiltakozni, máris folytatta kicsit erősebben. Nagyon finom volt. Ismét elszabadult bennem egy érzés. Sosem nyalta senki a fenekemet addig, és mindezt pont tőle éltem át, akinek mióta csak az eszemet tudtam nyalni akartam a popsiját, és ezt ezen az estén meg is tehettem, és most ő nyal engem. Aztán az ujját éreztem a gátamon finoman táncolni, majd a lyukamra tette puha ujjbegyét, miközben másik kezével a farkamat markolta meg. Rábukott, bekapta, közben járt az ujja is. Nem kellett sok idő ismét, és elindultam a lebegés édes, kavargó örvénye felé. Az örvény egyre lejjebb húzott és emelt egyre magasabbra. Tudtam, hogy robbanni fogok, és azt is, hogy ezt is belé fogom ereszteni. Semmi jelét nem mutatta, hogy nem ezt akarná. Sőt. Mikor érezte testem jeleiből, hogy közeledem, csak még jobban beengedte, és szinte várta már a fehér áldást. Megkapta. Miközben szorgalmasan nyomtam ki magamból a magjaimat, ujja sebesen mozgott a fenekemen, hatalmasat lökve rajtam a kéj felé. Ritka hatalmasat élveztem, és ismét, szinte bele szédültem a dologba. Ahogy a nő bánt velem…Irigyeltem a mindenkori partnerét, mert olyat kaphatott e csodás nőtől, amit szerintem kevés férfi kaphat meg. Felszabadult, örömszex volt, amit nyújtani tudott, de ugyanakkor ezt el is várta. Most, hogy beteljesült a fiatalkori vágyam, megtudtam, hogy azon ábrándjaim nagyon sekélyesnek bizonyultak, amit e nő felé tápláltam. Igaz, az évek múlásával, ha rá gondoltam, ez ábrándok kiegészültek mindig újabb és újabb átélt, vagy át nem élt, de megálmodott vágyakkal. Valahogy, mindig visszakanyarodtam hozzá, ha új dolgokat, élményeket fedeztem fel, és mindezt vele akartam megvalósítani. Most sikerült.

Még lihegtem, mikor mellém feküdt, és engem nézett. Felé fordultam, és nem szóltam, csak néztem őt. Teste csodásan domborodott ki az ágy fehérjéből. Gondolataim elkalandoztak, és mire visszanéztem rá láttam, hogy elaludt. Felkeltem, betakargattam és mellé feküdtem. Nem lett volna illendő otthagynom őt. Furcsa érzés volt mellette feküdnöm. Mintha együtt járnánk, vagy élnénk, pedig jószerével semmit sem tudtunk meg egymásról az eltelt évekről. De egyet megtudtam róla: a szex istennőjévé vált, ha ugyan nem volt az már korábban is…

Hamarosan engem is elnyomott az álom.

Tartalomjegyzék