Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lesimítottam a szoknyám, mielőtt beszáltam volna az Audiba. Mindig is szerettem, ha a konzulátusok ilyen autót küldtek értem. Elegáns, erős, biztonságos. Nyugalmat sugárzó, ami igazán rám fért az előttem álló feladatot tekintve. Egy diplomata mellé rendeltek asszisztensnek. Bár, megvannak a maga emberei, egy plusz kommunikátor mindig jól jöhet, ha el kell simítani a vitás ügyeket, avagy kell egy kis plusz szín a társaságba. És ez lennék én. Néha magam is meglepődöm a helyzetem, a munkám komolyságán. Mert én élvezem a feladataimat, nem érzem tehernek.


Indulás előtt megkaptam a mappát, amelyben leendő munkatársamról volt bővebb információ. Iskolák, munkásság, célok, eredmények, gondoltam végig magamban, hogy mikről fogok olvasni. Csak az autóban kényelmesen elhelyezkedve láttam neki a felkészülésnek. Ahogy kinyitottam a mappát, egy nagyon megnyerő, középkorú férfi arcképe nézett vissza rám. Sötét haj, kifejező, élénk szemek, egyenes orr és áll. Telt ajkak, férfihoz képest is igen formásak. Azon kaptam magam, hogy mint férfit nézegetem, és gyorsan tovább is lapoztam, mielőtt az élénk képzeletem elragadott volna.


Iskolái, eredményei láttán kétségem sem volt afelől, hogy egy komoly, magasan művelt férfival lesz dolgom. Pár mély lélegzetet vettem, igyekeztem kitisztítani a fejem, nyugodságot költöztetni a lelkembe.


Az én időérzékem szerint hamar érkeztünk meg hatalmas kapu elé, amely a konzulátus előtt húzódott. Régi stílusú, kovácsolt vas kapu magasodott előttünk. Egy igazolvány felmutatása, és máris utat engedtek nekünk az épülethez. Elgurultunk a krémszínűre festett hatalmas ház előtt, és azt megkerülve egy mélygarázsba vezetett tovább az utunk. Még nem jártam ebben az épületben korábban, így nagyon reméltem, hogy a fogadásomra rendelt kolléga valóban a megbeszélt helyen és időben fog megjelenni.

A félelmem alaptalannak bizonyult, mert egy öltönyös férfi már várt minket a garázsban. A nevét nem tudtam, de arcról már ismertem, valahol már találkozhattunk. Egy gyors bemutatást követően felvezetett a nagykövet úrhoz. A liftben halkan oda súgta, hogy a nagykövet úrnak ma igen sűrű napja van, de megígérte, hogy szán rám pár percet.

Püff neki, gondoltam magamban. Lesz cirka 5 percem, hogy meggyőzzem róla, imádni fog velem dolgozni, számíthat rám. Pár mély lélegzet következett, több időre számítottam.


Kinyílt a liftajtó és a kolléga határozott léptekkel jobbra indult a folyosón. Igyekeztem nem futólépésben követni, de igencsak igyekeznem kellett, hogy lépést tarthassak vele. Újabb váratlan mozdulatként hirtelen megállt egy ajót előtt, én pedig madjnem neki ütköztem.

- Itt is volnánk. Kérem, itt várakozzon. - mondta és mielőtt kinyithattam volna a számat, már el is tűnt az ajtó mögött. Kihúztam magam, elővarázsoltam az egyik legszebb mosolyom és vártam, hogy bebocsátást nyerjek. Egy perc nem telt el, és már nyílt is az ajtó.

Beléptem és a nagykövet úr már állt is fel az asztalától, hogy elém jöjjön. Kaptam tőle egy mosolyt, de a szemén láttam, hogy a gondolati sokfele szaladnak közben.

- Üdvözlöm kisasszony. Ne haragudjék, hogy nem magam mentem ön elé, de láthatja, ma nálunk nagy forgalom van. - beszéd közben már nyújtotta is felém a kezét, s én határozottan, de nem erősen viszonoztam szívélyes fogadtatást. A keze meleg volt, puha és finom érintésű.

- Üdvözletem, nagykövet úr. Köszönöm, hogy tudott ma fogadni, a tengernyi teendője mellett. - mosolyogtam rá. Elengedte a kezem és hellyel kínált.

- Nézze, az a helyzet, hogy ma nem fogok tudni magára annyi időt szánni, amennyit szeretnék. De kívánatosnak tartanám, ha a közelemben maradna megfigyelőként...

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyílt az ajtó és a személyi titkárom lépett be. Kérdés nélkül emlékeztet, hogy megérkezett a külügytől az új asszisztens, aki a hamarosan induló tárgyalás sorozaton fog támogatni minket.

- Jó, essünk túl rajta! - intek neki.

A komoly feladathoz kicsit fiatalnak gondolom. Ez volt az első benyomásom.

- Üdvözlöm kisasszony. Ne haragudjék, hogy nem magam mentem ön elé, de láthatja, ma nálunk nagy forgalom van. - mondtam udvarias hangsúllyal.

Határozott kézfogással, kellemes mosollyal és hasonló udvarias szavakkal válaszolt. A fellépésével talán nem lesz gond - adtam neki egy plusz pontot magamban.

- Nézze, az a helyzet, hogy ma nem fogok tudni magára annyi időt szánni, amennyit szeretnék. De kívánatosnak tartanám, ha a közelemben maradna megfigyelőként. - kicsit kétértelműre sikerült, de még az előző napi jelentések mondatai zúgnak a fejemben.

- Elsősorban a helyismeretére, a kapcsolataira van nagy szükségünk. Viszont át kell látnia, mely ügyekben kell részt vennie, ezért kérem, hogy tartson velem, a délutáni programokon. - magyarázom a korábbi szavaimat.

Értelmes szemei rám szegeződtek, nem akarta elmulasztani egyetlen szavamat sem.

- Nem titkolom, ez egyfajta vizsga is lesz az ön számára. Bizonyára tisztában van azzal, a mi szakmánkban mekkora a súlya a személyes kapcsolatoknak, a bizalomnak. Most a titkárom gondjaira kell bíznom. Ő majd rendelkezésére bocsátja az előzeteseket. Van-e valami kérdése? - néztem rá biztatóan.

- Köszönöm, most még nincs. - felelte gyorsan.

Arra gondoltam, talán túl ridegnek érezheti a fogadtatást. Ezért kevéssé hivatalos hangon folytattam:

- Tudja, mi diplomaták is emberből vagyunk. Nem a munkáról szól minden percünk. Ha tehetem, ebéd közben nem dolgozok. Örülnék, ha velem tartana. - mondtam egy szelíd mosoly kíséretében.

Megkönnyebbülés suhant át az addig komoly arcán.

- Köszönöm a meghívást! Örömmel elfogadom. - bólintott felderülő tekintetével.

- Akkor várom két óra múlva. - pillantottam az órára. - Ha bármire szüksége van, a titkárom rendelkezésére áll. - kísértem az ajtóhoz.

Távozása után körülnéztem az asztalon. Megkerestem az új asszisztens referenciájáról szóló összefoglalót. Kicsit mérges voltam magamra, hogy nem néztem bele a személyes bemutatkozás előtt. Több, mint jónak ígérkezett erre a nehéz feladatra. Tényleg kár volt olyan bizalmatlanul fogadni.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A vártnál sokkal kellemesebb bemutatkozásban volt részem, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy a nagykövet úr igen kedvesen fogadott. Megvan az a jó tulajdonságom, hogy minél idegesebb vagyok, ez kifele annál nagyobb nyugalomként-határozottságként vetül vissza másokra. Ebédre is meginvitált, ami külön élmény volt, mert az egy olyan közeg, ami ha nem kifejezetten munka irányultságú, igen sokat elárulhat nekem róla. Mert be kellett vallanom magamnak, hogy valamiért nagyon vonz ez a férfi. Egyszerűen a lénye, a léte, a külseje.... az egész ember. Itt vagyok egy hatalmas munka előtt, én pedig kamaszos örömmel tekintek a férfira, aki a munkatársam lesz. Te jó ég, csak nehogy tényleg kislánynak tekintsen! - fohászkodtam magamban.

Szolid egy órát szánt arra a titkár, hogy körbe vezessen és megmutassa a házat, vagy inkább birtokot. Minden olyan helyre elvitt, amit kvázi újoncként még láthattam. Ami igazán lenyűgözött és megfogott, az a kert volt. ... Talán csak a szikrázó napsütés tette, de a virágok, miken a reggeli locsolás harmatként időzőtt még, vagy az életerős fák, amik szegélyezték a látóhatárt... azt az érzést keltették bennem, mintha egy elszigetelt nyugodt kis világban lennék. Mikor kaptam egy kis szabad foglalkozást a titkártól, kiültem az egyik kerti székre, magam elé húztam a jegyzeteimet és tanulmányozni kezdtem. Észre sem vettem, hogy egy emeleti ablakból valaki áthatóan tanulmányoz... megfigyeli a testtartásom, ruhám, alakom. Ugyan az, akit egy órával korábban én mértem fel, mikor a kezét nyújtotta...


Hamar elszaladt a jó levegőn a szabad egy órám és már siettem is vissza a nagykövethez, hogy elkísérjem ebédelni. De nem ment olyan könnyen ez sem, mint vártam. Szerettem volna kicsit kettesben lenni vele, hogy jobban megismerhessem, amiről úgy véltem, elengedhetetlen ahhoz, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. De úgy látszott, a délutáni program, a vizsgám már elkezdődött, mert elkísérte őt egy fiatalabb és egy idősebb férfi is. Ahogy elnéztem, apa és fia lehettek. Tudtam, hogy a nagykövet úr minden lépésem figyeli, még akkor is, ha ezt nyíltan nem mutatja. Hagyta, hogy időnként én is bele szóljak a társalgásba, de leginkább már az üzleti - szakmai - rész után. A két téma között hirtelen beállt csendben egy váratlan kérdéssel fordultam az ifjabb férfihoz:

- Mondja, mióta tagja a könyvklubnak? - az idősebb férfi és a nagykövet is igen meglődött tekintettel néztek rám, egészen egyszerűen nem tudták hova tenni a kérdésem. Az idősebb férfi azért, mert elképzelése sem volt róla, honnan vagyok ennek az információnak a birtokában, a nagykövet úr pedig azért, mert ez a téma egyáltalán nem került szóba eddig előttem.

A fiatal férfi elmosolyodott, közelebb hajolt és kezet csókolt. Most rajtam volt a meglepődés sora, és ahogy azt illik, picit el is pirultam.

- Maga igen jó megfigyelő, kisasszony. - mondta mosolyogva. - Az egyetemi éveim megkezdésekor léptem be e dicső helyre, és azóta nem tudok elszakadni ettől a világtól. - hangzott kérdésemre a válasz, és innentől kezdve gyakorlatilag hagyták, hogy arra tereljem a szót, amerre szeretném.


Az ebéd befejeztével, miután elbúcsúztunk a két vendégtől, a nagykövet irodája felé vettük az irányt. Én pedig vártam a kérdést.

- Honnan tudta? - bukott ki a férfiból. Széles volt a mosolyom, ahogy válaszoltam.

- Mikor zsebkendőt keresett a zsebében, véletlenül kihúzott egy kártyát is, amin az állt "Roger Könyv Klub - VIP tagsági kártya". Innen már nem volt nehéz össze rakni. - mondtam, és bezsebeltem érte a nagykövet elismerő mosolyát.


- A következő program egy megbeszélés lesz, aminél azt a feladatot adom magának, hogy készítsen feljegyzést nekem a felek viselkedéséről. Mennyire áll összhangban a testük a mondanivalójukkal. - mondta a nagykövet, miközben vissza fele mentünk az irodájába. Bólintottam és igyekezetem nem ugrálni örömömben, hogy ennyire testhez álló feladatot kapok.


El is érkeztünk a lifthez, ami felvitt minket a nagykövet szobájába. S amivel nem számoltunk, egy csapat gyakornok verődött még hozzánk, és sűrű elnézést kérve bepréselődtek a liftbe. Mivel mi szálltunk be elsőnek, a lift belső falához nyomódtunk. Pechemre (vagy épp szerencsémre) én a nagykövettel szemben foglaltam akkor helyet, mikor megérkezett a tömeg. Akartom ellenére nyomtak a férfinak, én pedig védekezőn és elnézést kérőn emeltem fel a kezem, jelezvén, nem én intéztem így... Testünk teljesen össze simult, én pedig azért fohászkodtam, hogy a férfi negyhogy észre vegye, mennyire hat rám a közelsége...

- Elnézsét, ne haragudjon... - szóltam csendesen. Ő lenézett, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ebéd sajnos nem volt teljesen mentes a hivatalos ügyektől. Viszont az új asszisztens kellemes színt hozott a száraz diplomáciai témákba. Ügyesen belefolyt a társalgásba. Szemfüles módon használta fel a legapróbb részletet is, ami segítette a beszélgetés menetét.

Nos, erre a szemfülességére nagy szükség lesz a délutáni tárgyalás során - gondoltam magamban - hiszen a vitapartner viselkedésének rögzítését és elemzését kapta feladatnak.

A liftben érdekes dolog történt! Hirtelen többen szálltak be egyszerre, emiatt segítőmmel jóval egymás intim szférájának határain belülre kerültünk. Mentegetőzve emelte fel kezét, és csendesen kért elnézést. Amikor rápillantottam, nagyon közelről találkozott tekintetünk. Igazából akkor tudatosodott bennem női mivolta. Nem éreztem kellemetlennek közelségét. Kellemesnek találtam a hozzám szoruló test melegét. Emiatt talán a megfelelőnél később sikerült a bocsánatkérés elhárítása részemről.

- Ugyan, nem történt semmi. - nyögtem ki végül.

A következő pillanatban már ki is szabadultunk kissé zavarba ejtő szorult helyzetünkből. Az irodámon keresztül a kis tárgyaló terembe vezettem, ahol már vártak ránk a délutánra ígért program érintettjei.

A tárgyalás meglehetősen unalmas koreográfia szerint zajlott, szinte pontosan a kettőt előre egyet hátra minta illett rá. A kevésbé fontos részek alatt újra szemügyre vettem az asszisztensemet. Elsősorban a komolysága, a szeméből tükröződő figyelem ragadott meg. Láthatóan elmerült feladatában, mindenféle görcsösség nélkül koncentrált. A jegyzetelésének ritmusa megnyugtató magabiztosságról árulkodott. Aztán kezdtek gondolataim eltávolodni a munkától. Azok a kérdések bukkantak fel vele kapcsolatban, amelyek a személyéhez kapcsolódtak. Milyen ruhákat kedvel a nemhivatalos alkalmakkor? Mivel tölti szabad idejét, sportol, színházba jár? Van-e kísérője...

A hozzám intézett kérdés megszakította a kellemes gondolat menetet. Visszazökkentem a tárgyalás unalmas sodrába. A következő hozzászóló újabb szabad perceket adott számomra, mert semmitmondó szónoklatba kezdett. Kihasználtam az üresjáratot. Egy távolabbi pontra irányítottam a tekintetemet, de a látómezőmbe fogtam a jegyzetelgető nőt. A szolid elegancia nem csak a ruháján látszott. A frizurája praktikusságot sugallt, mégis nagyon nőies volt. Sminket alig-alig fedeztem fel rajta, ha volt is, ügyelt a mértékletességre, a természetességre.

Nem emlékeztem szeme színére, de így távolabbról nem tudtam kivenni íriszét. Egészen vonzó jelenség, foglaltam össze magamban a megállapításokat.

A tárgyalás legkellemesebb része következett, a végszavak. A másik felet titkárom gondjaira bíztam, asszisztensemet, pedig az irodába hívtam.

- Sajnálom, hogy most azonnal nem tudjuk megbeszélni az elhangzottakat, illetve az ön megfigyeléseit. Viszont holnap reggel ezzel kezdünk. Talán önnek is jobb, ha rendszerezheti a feljegyzéseit, észrevételeit. - néztem rá.

- Köszönöm, a fontosabb részekről akár most is tudnék nyilatkozni, de a részletes elemzéshez valóban szükségem lenne egy kis időre. - hangzott a magabiztos válasz.

-A holnapi program várhatóan sokkal hosszabb lesz, talán a kora estébe is belenyúlik. Nem tudom, okoz-e önnek ez valamilyen problémát? - kérdeztem, hátha elárul valamilyen apró részletet magánéletéről.

- Nincs semmilyen lekötött programom. - felelte egy halvány mosoly kíséretében.

- Akkor reggel itt várom önt az értékelésével együtt. Egy pillanat türelmét kérem, előkerítem a sofőrt! - nyúltam a telefonért.

Távozása után jutott csak eszembe, hogy szemének színét ismét elmulasztottam.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kis liftes közjátékunk után hamar folytatódott a nap, s benne az egyik várva várt feladatom. A követség szempontjából "kaptam" három embert, mind férfi volt, akikről a jellemrajzot el kellett készítenem, és persze a gesztusnyelvük által elmondott üzeneteket, és az esetleges diszharmóniákat feltárnom. Nagyon élveztem, mert minden érzékszervemre egyaránt szükségem volt. Hallgattam a hangjukat, hanglejtésüket, hol nyitott, hol pedig csukott szemmel, figyeltem az apró jeleket. S mikor épp nem az én embereim szóltak, figyeltem a tartásukat, tevékenységüket. Csinos kis jegyzetet készítettem, és hamarjában ki is emeltem magamnak a fontosabb dolgokat, ha a nagykövet úr a megbeszélés után időt szánna a mielőbbi kielemzésre. Jól gondoltam, ez volt a terve, de valami sürgős dolga akadt és a megbeszélés másnapra tolódott. Persze, egy nagykövet élete sosem sétagalopp, teljesen megértő voltam. Előzékenyen hívott nekem egy kocsit és haza vitetett. Kiéreztem a mozdulataiból, hogy nem venné szívesen, ha így kora este kísérő nélkül lófrálnék a városban. Finom gesztus volt ez tőle.


Tudtam, hogy nehéz napnak nézünk elébe, ezért gondoltam, szerzek új kollégáimnak egy kis meglepetést. Reggel korán indultam, és nagyon meglepődtem, mikor a tegnapi autó várt a ház előtt, s mellette a sofőröm állt, akit - mint utóbb megtudtam - mellém rendeltek. Ez aztán a kiszolgálás!

- Erik! Maga mit keres itt ilyen korán? - hüledeztem. Rápillantottam az órámra, és nem csalt a szemem, valóban 7 óra 3 percet mutatott. S bár a nagykövet úr csak fél kilencre várt, el akartam még intézni valamit.

- Önt várom, kisasszony. - tárta szélesre a kocsi hátsó ajtaját, kedves mosolyával fűszerezve.

- Nagyon köszönöm. - mondtam zavaromban és beszálltam. Még mindig nem tértem magamhoz az ámulattól. De, ez az állapot csak addig tartott, míg be nem szállt a volán mögé.

- Ha jól sejtem, nem egyenesen a nagykövetségre megyünk. - villantott rám egy újabb szikrázó mosolyt. S én azon kaptam magam, hogy a nagykövethez hasonlítom... és nem vitás, ki került ki győztesként. Szegény Erik, ha tudná...

- Jó telepata lenne, Erik. - nevettem el magam. - Ismeri azt a kis boltot ott a park mellett..... - kezdtem bele a keresett üzlet leírásába, mert a nevére nem emlékeztem, de hála a vizuális memóriámnak, pontosan le tudtam írni a bolt külsejét. Erik bólintott és már indultunk is. Én pedig fejben tervezgettem, tologattam, rakosgattam a kis kockákat, hogy kinek mit és hogyan...

Erik kiváló vezetői képességét dicséri, hogy észre sem vettem, mikor megállt az autóval. Csak az tűnt fel, hogy nem suhan a táj mellettem. Meglepetten néztem fel, s egyben körül is.

- Oh, ez az! - kiáltottam fel kislányos örömömben, mikor megláttam a keresett boltot. Újabb mosolyt kaptam és én már száguldottam is a bolt felé. Milyen szerencse, hogy korán nyit... - örültem magamban.

Bementem az üzletbe, térültem, fordultam, hamar megtaláltam mindent, amit kerestem és már indulhattunk is tovább. Erik tapintatos ember lévén, nem kérdezett semmit, csak tette tovább a dolgát.


A nagykövetségen hamar felsiettem a nagykövet úr szobájába és örvendtem a titkárának, aki már - igaz, csak nagyon álmosan - de képviseltette magát. Ült az egyik nagy fotelben és a kávéját itta. Egy szó nélkül mentem oda hozzá és a kezébe nyomtam valamit. Meglepődve nézett fel rám.

- Egy kis apróság. - mondtam neki magyarázatként, s ő álmélkodva nyitotta a ki a tenyerét és nézte meg, mit rejtettem bele. Egy kis szelet csoki volt, igazi kávéval töltve. Azonnal ki is csomagolta és megette. Én közben jöttem mentem a szobában, és pont akkor végeztem, mikor nagykövet úr frissen, üdén belépett az ajtón. Felnéztem a nagy fali órára. Pontos, mint a svájci óra. Summáztam magamban.

S míg ő a titkárral beszélt, volt alkalmam újra szemügyre venni. Izmos, férfias alakja már a tegnapi igen jól szabott öltönyéből is világosan látszott, de ez a mai darab... valami hihetetlenül kihozta alakjának igéző voltát. Egyszerűen nem bírtam róla levenni a szemem... Az arca frissen borotválva, az illata előbb ért el hozzám, mint ő maga... S nekem le kellett ülnöm, bár tudtam, ez illetlenség, mielőtt üdvözölne. De sok volt ez így reggel, nekem. Egyszerűen a lelkemig hatoló élményt nyújtott a férfi. Egy szavát sem hallottam, míg elém nem állt, s nem nyújtotta a kezét.

- Minden rendben, kisasszony? - kérdezte aggódva. Felnéztem rá csillogó szemmel, s el sem tudtam volna aznap reggel ennél szebb és bátorítóbb dolgot képzelni. De persze, a hangom hirtelen cserben hagyott és csak bólintottam. Mosolyogva nyugtázta, s egy pár pillanattal tovább fogtuk még egymás kezét, mint kellett volna.

Az asztalához lépett és meglepett hangokat hallott. Ja igen, ő még nem tudja... - gondoltam magamban.

- Hát ez .... ? .... - Tette fel a kérdést a titkárának, mire ő mentegetőzni kezdett.

- Nem az én kezem van a dologban! - mondta. Láttam a nagyköveten, hogy már a száján van a kérdés, hogy akkor kié, de mivel csak hárman voltunk a szobában, igen kézenfekvő volt a válasz.

- Remélem, nem bánja, uram. - mondtam szemlesütve, de mosolyogva. Végre leült a székébe és mosolyogva nézett rám. Kis elismeréssel a hangjában szólalt meg egy fél perc gondolkozás után.

- Köszönöm, ez igazán kedves meglepetés volt. Szeretem az édességet reggel... - mondta, és tudtam, hogy erre igazán nem számított tőlem. Bennem pedig egyre jobban munkált a gondolat, hogy megérintsem, akár futólag is. Ellenállhatatlanul vonzott ez a férfi. Lazán a szék karfájára tettem a kezem, de valójában csak emlékeztettem magam, hogy nem, nem emelkedhetem fel és nem mehetek oda hozzá, pedig....

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érdekesen indult a reggel. Wagner kisasszony kissé indiszponáltan viselkedett az üdvözlés során. Izgalmának okára néhány perc múlva találtam magyarázatot. Asztalomon lapuló kis csomagra, majd a titkáromra néztem, de ő mentegetőzött.

- Nem az én kezem van a dologban!

Új segítőm válaszolt a kimondatlan kérdésemre.

- Remélem, nem bánja, uram! - szólt halkan egy enyhe mosoly kíséretében.

Ügyes kis figyelmesség, nem tolakodó, mégis megjegyzésre érdemes, gondoltam magamban.

- Köszönöm, ez igazán kedves meglepetés volt. Szeretem az édességet reggel... - kicsit kétértelműre sikerült, de már kimondtam, mire megéreztem ezt.

Hogy eltereljem a figyelmet a kis bakimról, gyorsan megkérdeztem, megvendégelhetem-e valamivel, kávéval, teával.

- Mark kérem, szóljon Liának, hogy hozzon a kisasszonynak teát, remélem az én kávém is elkészült már. - szóltam a titkáromnak

Hamarosan megérkeztek reggeli italaink. Felkeltem az íróasztalom mögül és dohányzó asztal körül ülőkhöz léptem.

- Nos, talán kezdhetjük! Meghallgatnám a kisasszony értékelését. - tettem a csészémet a tálcára.

Asszisztensem egy pillanat alatt magabiztossá vált, jegyzeteit kinyitotta, de beszéd közben csak néhányszor pillantott azokba. Élvezettel hallgattam gördülékeny előadását. Figyeltem minden szavára, időnként mégis elkalandozott a tekintetem. Szemem a szoknya alól kivillanó térdén és formás lábszárán siklott végig. Feltűnt, hogy nem vetette keresztbe finom harisnyába bújtatott lábait, hanem nagyon illedelmes módon összezárva húzta kissé oldal irányba a székéhez. Igyekeztem követni mondandóját, biztatásként többször bólintottam, mikor magam is hasonló megállapításokra jutottam. Aztán újra és újra visszakanyarodott a gondolatom a csinos lábak felé. Vajon szabadidejében is a konzervatív ruhákat kedveli, vagy csak a munkakörének íratlan szabályait követve hordja most is?

Mikor az összefoglaló részt is befejezte, nem reagáltam elég gyorsan. Szerencsére titkárom megmentette a helyzetet. Elismerő szavakat mondott Wagner kisasszony összeszedett munkájára.

- Egyet kell értenem Markkal. - mosolyodtam el. - Meg vagyok elégedve a teljesítményével. Ha hibát akarnék találni benne, talán csak azt hozhatom fel, hogy túlságosan részletes. Igazából most ez nem okoz gondot, csak a későbbiek során már nem lesz elegendő ideje sem önnek, sem nekem ilyen aprólékosságra. - magyaráztam.

- Figyelni fogok erre. - felelte komoly hangon.

- Ismét elnézését kel kérnem, hogy nem foglalkozhatok önnel és ezúttal ebédre sem hívhatom magammal! - folytattam. Ettől kis árnyék suhant át az arcán.

- Viszont szeretném, ha a délutáni tárgyalást követő hivatalos vacsorán velem tartana.

Ettől már őszinte mosolyra derült.

- Örömmel! Azaz köszönöm a meghívást. - válaszolta.

A délutáni tárgyalás csaknem eseménytelenül zajlott. Ami kicsit kizökkentett a kissé unalmas munkából, az is az egyik szünetben történt. Wagner kisasszonyt újabb teára invitáltam az irodámba. Mivel titkárom a másik féllel foglakozott, ezért kettesben maradtunk pár percre. A recepciósomat egy beérkező telefonhívás szólította el, ezért a tálcát csak gyorsan letette. Mikor a teát asszisztensemnek nyújtottam, kezünk összeért. Ártatlan dolog, mégis gyerekes örömet éreztem. Nagyon kellemes volt a puha kéz érintése. Elnézést kérő mosollyal tekintettem rá, de nem találkozott tekintetünk. Szemét lesütötte és enyhe pirulást vettem észre arcán. Mondanom kellett volna valamit, de csészém mögé bújtam, nehogy tovább fokozzam az ő és a magam zavarát. Hamarosan vissza kellett térnünk a tárgyalóba. Az ajtónál előre engedtem, természetes, udvarias mozdulattal megérintettem a hátát. Ez nem célzatos dolog volt részemről, de megismétlődött az előbbi furcsa reakció és bennem is a kellemes izgalom. Tudtam, nehéz lesz a tárgyalásra koncentrálnom a következő órákban. Azzal biztattam magam, bár hivatalos program a vacsora, az már mégsem annyira kötött, talán lesz alkalmam személyes kérdéseket is feltenni neki.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kis meglepetésem megadta az alap jó hangulatot a ránk váró megbeszélésnek. Igyekezetem nagyon össze szedetten felvázolni a nagykövetnek a tapasztalataimat. Hálát adtam saját magamnak ezért, hogy indulás előtt még átfutottam a jegyzeteimet és így még elég jól a fejemben voltak az információk. Láttam rajta, hogy élvezi az előadásom. Nem szakított félbe, de időről-időre jelezte, hogy figyel. Majd a végén összegezte:

- Egyet kell értenem Markkal. - mosolyodott el. - Meg vagyok elégedve a teljesítményével. Ha hibát akarnék találni benne, talán csak azt hozhatom fel, hogy túlságosan részletes. Igazából most ez nem okoz gondot, csak a későbbiek során már nem lesz elegendő ideje sem önnek, sem nekem ilyen aprólékosságra.

Tehát, lényegre törőbben, kevesebb apró infó... - summáztam magamban a dolgokat.

- Figyelni fogok erre. - mondtam, aztán bár az ebédet nem tölthettük együtt, vacsorára, üzleti vacsorára magával invitált.

- .... Örömmel! Azaz köszönöm a meghívást. - mondtam. Kissé talán túl gyorsan is fejeztem ki örömömet, de már magamban kezdtem lemondani arról, hogy ma még láthatom.... - és nagyjából itt száguldott végig a fejemen az a bizonyos tantusz is, hogy igen, látni akarom még. És még és még...

És így ... tényleg nagy öröm volt, hogy újra találkozhatunk. Fejben már tervezgetni kezdtem, hogy mit is fogok felvenni az esti vacsorára. Újabb csörgő tantusz hullt alá, mikor észleltem, hogy nem lesz időm haza menni és átöltözni. Szélesebesen kezdtem azon gondolkozni, hogy hogyan tehetném esétre szalonképessé az amúgy semleges, de elegáns ruhámat. Gondolataim sorát a teázásunk szakította félbe. Pár percre kettesben maradtunk.. Nem beszéltünk, inkább csak ismerkedtünk, élveztük egymás társaságát. S mikor kitöltve átadta nekem a csésze teát, kezünk össze ért, s én majdnem eldobtam a csészét. Mintha áramütés ért volna. Magamon is csodálkoztam, hisz ilyenben nem nagyon volt eddig részem. Lesütöttem a szemem és éreztem, hogy pirulni kezdek. Mindketten a csészénk mögé rejtőztünk, s mikor indulnunk kellett, ő előre engedett az ajtóban. Keze csak lehellet finoman ért a hátamhoz, én mégis bele borzongtam. Istenem, mi volna, ha végig is simított volna rajtam...? - morfondíroztam magamban, s arra jutottam, hogy akkor a bokámig szaladna az a bizonyos libabőr... és nagyon élvezném. Csak az okozna nehézséget, hogy ne forduljak meg és ne..... - leállítottam magam, mert az nem járta, hogy már kora reggel ennyire a hatása alá kerülök a nagykövetnek. Mi lesz így az esti vacsoránál? - kérdezte az a bizonyos belső hang.

A kapott papír munkával gyorsan eltelt a délelőtt, s az ebéd időt kihasználtam arra, hogy Erikért telefonáltam és elvitettem magam a legközelebbi butikba. Ott beszereztem egy egyszerű fekete sálat, egy fekete csattot és egy hozzájuk passzoló, fekete csillogó fülbevalót. Így legalább egy picit elüt majd a toalettem az aznapitől.


Várakozó állásponton voltam egész nap, folyton folyvást az esti vacsora járt a fejemben. Újra abba a szituációba keveredtem, hogy senkit nem fogok ismerni, csak a nagykövetemet, és ezen a ponton már el is akadt a gondolat fonalam. Észre vettem, hogy már másként gondolok rá, de próbáltam még mindig a józan ész építette út felé terelni a fejem. Vacsora idő előtt kevéssel kiszaladtam a mosdóba, hogy a kiegészítőket felvegyem. Plusz egy kis parfüm még ide oda és már kész is voltam.

Izgatottan vártam, hogy mit szól majd a nagykövet a szerelésemhez. Azt nem tudtam volna megmondani, hogy miért ilyen rettentően fontos ez nekem, de éreztem, hogy ezen most valahogy sok múlik. Mikor megérkezett, láttam rajta, hogy nem kerülte el a figyelmét az öltözékemben bekövetkezett változások.

- Csak leteszem a papírjaimat és már mehetünk is. - mondta rám nézve, miközben elhaladt előttem. Vajon csak én éreztem úgy, hogy mikor előttem ellépett, léptei lassultak kissé?... Ösztönösen nyújtottam előre a kezem, és az ő kézfeje is akkor mozdult... Ujjaink találkoztak, s ezzel egy időben a tekintetünk is össze kapcsolódott egy pillanatra. Most valahogy sokkal jobban éreztem őt, és biztos voltam benne, hogy ő is engem. A lélegzetem elakadt, és mintha az idő is megállt volna...


De nem lehettünk feltűnőek, így folytatja útját az asztal felé. Vissza fele újra előre engedett, de még mielőtt kiértem volna, halkan oda súgta.

- Nagyon csinos ma. - mély érces hangon szólalt meg, amibe még a fülem is beleremegett.

- Köszönöm. - sóhajtottam és újra fülig pirultam. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássa annyira a zavarom.


A vacsorán persze a nagykövet mellett kaptam helyet, és ahogy körbe futattam a szemem a társaságon, úgy vettem észre, hogy mindenkinek megvan a maga beszélgető partnere. Ahogy figyeltem az embereket, feltűnt, hogy a nagykövet másik oldalán helyet foglaló úr odahajol a nagykövethez, mond neki valamit, a nagykövet bólint, majd a férfi egy halk "elnézést!" kíséretében távozik. Kérdőn pillantottam a nagykövetre, aki nemet intett a fejével, kifejezve ezzel, hogy nem bír jelentőséggel a dolog.

Nem is foglalkoztam volna vele én sem, ha nem vonz a nagykövet... azon kaptam magam, hogy úja és újra felé pislogok, pedig olyan közel ültünk egymáshoz, hogy a karunk is majdnem össze ért.

- Hogy ízlik? - nézett rám kérdőn a nagykövet.

- Igazán ízlettes. - feleltem. - S önnek, hogy ízlik? - kérdeztem vissza udvariasan. Rám nézett, és elakadt a szava egy pillanatra.

- Ízlik. - mondta pár pillanat múlva halkan. Tekintete végig siklott az arcomon, le egészen a dekkoltázsomig. Rögtön egy kérdőjel futott át a fejemen.

- Valami baj van? Rosszul nézek ki?... - majdnem azt kérdeztem tőle, hogy nem tetszem magának? De még idejében vissza fogtam magam. Remegve vártam válaszát...

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Hogy ízlik? - pillantottam vacsora partneremre.

- Igazán ízletes. - felelte. - S önnek, hogy ízlik? - udvariaskodott az etikettnek megfelelően.

Alig tudtam értelmesen válaszolni, mert tekintetemet mágnesként vonzotta szép dekoltázsa. Mellette ülve ráadásul pár centivel mélyebben láttam a blúz alá. A két domb közötti szépséges völgybe is beljebb nézhettem, a fehérnemű csipkéje sem maradt rejtve szemem elől. Habozásom miatt aggodalmasan kérdezte:

- Valami baj van? Rosszul nézek ki?

Mosolyogva nyugtattam meg, hogy nagyon is jól néz ki.

- Nem, nem, dehogy néz ki rosszul! Szerintem a jelenlévő népes társaságból mindenképpen önnek van a legelőnyösebb megjelenése. - majdnem elszóltam, hogy a legvonzóbb.

A felszolgáló jövés-menése segített időhöz jutni, hogy rendezzem gondolataimat, megálljt parancsoljak kíváncsi szemeimnek. Poharak csendülése és felerősödő beszédzaj jelezte, közeledünk a vacsora végéhez. Nehéz szívvel engedtem volna el kellemes beszélgető társamat, ezért a következő napok programjára tereltem a szót.

- Holnap csak délelőttre van hivatalos tennivalónk. Viszont a hétvégére van egy félhivatalos meghívásom a tárgyaló partnerünktől. Nekem nincs kísérőm, ezért örülnék, ha velem tartana. Továbbá így lenne időnk a mai és a holnapi értékelését is megbeszélni még a jövő hét újabb feladatai előtt. - semleges hangon igyekeztem mondani, mégis kis belső izgalommal vártam reakcióját.

- Kérem, szívesen! Feltéve, hogy nem valami vadászaton, vagy hasonló agresszív programon kellene részt vennem. - érkezett az udvarias válasz.

- A legnagyobb megpróbáltatás egy vagy két borkóstoló lesz. - nevettem el magam. - Bár azon a környéken valóban vannak jó vadászterületek. Ha gondolkozni szeretne, még holnap délig megteheti. Csak pénteken délután, pontosabban kora este indulok.

A vacsora szinte befejeződött. Néhányan nehezen leplezték, hogy mennének már, lopva pillantottak órájukra, vagy elnémított telefonjukra.

Búcsúzáskor kicsit hosszabban tartottam kezemben ujjait. Nem szorítottam, alig értem hozzá, mégsem húzta el. Amíg a reggeli kezdéssel és a sofőrrel kapcsolatos időpontokról egyeztettem vele, végig a szemét néztem. Elég nehéz volt megállni, hogy ne pillantsak le a vacsora közben megszemlélt dekoltázsba,. Így viszont végre sikerült megjegyeznem azt a kellemes barna íriszt és szép szemöldököt.

- Sajnálom, hogy nem kísérhetem a kocsihoz, de a vendégektől is el kell köszönnöm. Várom reggel! - búcsúztam el tőle.

Elalvás előtt újra átgondoltam, nem voltam-e túl tolakodó Wagner kisasszonnyal. Végül arra jutottam, elég határozott fellépésű ahhoz, hogy akár engem is rendre utasítson, ha átlépném azt a határt, ami számára már kellemetlen.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az este hátralévő része is kellemesen telt, s mikor felajánlotta, hogy tartsak vele a hétvégére egy félig hivatalos jellegű programra, hirtelen azt sem tudtam, hova legyek a boldogságtól. Végre kicsit több időt tölthettem vele és bíztam benne, hogy az utazás alatt kicsit kettesben tudunk lenni úgy, hogy másra nem kell figyelnie. Valamiért szerettem volna az összes figyelmét birtokolni... Önző dolog, tudom, de vágytam erre. Erre is...


Hazérve már kaptam is elő a régi kis füzetemet, amit csak akkor használtam, ha utazni készültem. Listát készítettem, hogy mit kell elcsomagolnom, s mikor készen voltam, neki is láttam a feladatnak, hogy reggel ne kelljen már rohangálni emiatt. Mikor a fehérneműs részhez értem... megálltam a fiókom előtt és azon hezitáltam, hogy vajon milyet vigyek, kényelmes de nem mutatósat, vagy szexi csipkéset? Vajon lesz rá alkalom?....... - kezdtem, de nem ábrándoztam, mert féltem, hogy arra jutnék, hogy csak félre értettem a jeleket és nem is akar közeledni hozzám. Bár, az este hosszabban fogta meg a kezem, mint indokolt lett volna, gyönyörű bókokat is kaptam... így a reményem mozgatta a kezemet, mikor mindegyik fehérneműből csomagoltam az útra...


Reggel korán ébredtem, s bár az izgalomtól sokáig nem tudtam elaludni, most mégis fittnek, üdének éreztem magam. A reggeli készülődés is könnyebben ment, mint vártam. Időben elkészültem, s mikor hallottam, hogy a csendes utcán lefékez a sőföröm, kinéztem az ablakon és mosolyogva integettem le neki. Ő bezárta az autót és fel is jött a csomagjaimért. Nem volt sok, egy nagyobb bőrönd és egy kis kézi táska...

Az utazáshoz egy kényelmes szandált és egy elegáns, de lazább kosztümöt választottam, remélve, hogy ez majd elnyeri a nagykövet tetszését. Finom illatot is kaptam és néhány szolid ékszert, mert felkészültem arra is, hogy társaságunk lehet.


A nagykövetségre vezető úton alig tudtam arra koncentrálni, hogy délelőtt még dolgoznunk kell. Bíztam benne, hogy a rutinom és a kommunikációs érzékem végig vezet majd ezen a pár órán, és sikerül majd palástolnom abbéli izgalmam, hogy a nagykövettel lehetek a hétvégén.

Mikor beléptem a nagykövet szobájába, egyedül voltam. Letettem a táskám, ellenőriztem az egyik türköződő felületben a ruhám, a hajam, s a fali órán az időt. Még pár percem van, míg a nagykövet megérkezik. Szikrázó napsütés volt odakint, így az ablakhoz sétáltam és elhúztam az összes függönyt, hogy akadálytalanul áramolhasson be a fény rajta. Tudtam, hogy a frissen mosott hajamon szinte koronaként fognak fényleni a napsugarak, így csak félig volt céltalan a helyválasztásom. Annyira elmerültem a napfürdőzésben és a gondolataimban, hogy nem is hallottam, mikor nyílik az ajtó és belép rajta a nagykövet. A hangja, amit amúgy nagyon is kedvelek, úgy éreztem, csak késve jutott el a tudatomig, mert mikor feleszméltem már csak egy lépésre állt tőlem.


- ... nagyon gyönyörű ma reggel ... - hallottam a szavait, de ahogy ránéztem, pislognom kellett, mert a nap kicsit elvakított és újra hozzá kellett szoknom a szoba sötétségéhez. Hirtelen felrémlett bennem a kétség, hogy azt mondta, hogy gyönyörű ma reggel vagy azt, hogy a ma reggel gyönyörű? Zavaromat leplezendő, közelebb léptem és megérintettem a karját. Felnéztem rá, pár pillanatra elvesztem a tekintetében és ezzel el is feledtem azt, amit mondani akartam.

- Igen? ... - próbált kisegíteni. Én pedig a teljes őszinteség mezejére léptem.

- Bevallom... - kezdtem - fogalmam sincs, mit akartam mondani... - éreztem, hogy az arcomba szökik a vér, és lehajtottam a fejem. Megilletődöttségem fokozandó, az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Mélyen a szemembe nézett és mély, halk hangon kérdezte:

- Hogy döntött, eljön velem a hétvégén? - szemét le sem vette az enyémről, átható pillantása a lelkemig ért. Te jó ég, te jó ég, mint egy tininél, úgy kezdtek kuszán szaladni bennem a gondolatok, kérdések, válaszok. Mit mondjak neki, hogy mondjam? Jaj, de béna vagyok..... - gyötrődtem magamban a zavaromtól. De szerencsére az ösztönös kommunkáicóm megint megmentett.

- Örömömre szolgálna, ha önnel tarthatnék a hétvégén. - mondtam, szándékom szerint határozottan.

- Enyém az öröm... - nyugtázta egy elbűvölő mosollyal, aztán kezet csókolt és picit eltávolodott tőlem. Félig leplezve, de végigmért és egy beszédes félmosollyal nyugtázta az öltözékem.

- Kér egy teát? - emelte rám újra igéző tekintetét, de én már nem kockáztattam meg, hogy ura vagyok-e a hangomnak, így csak bólintottam. Úgy éreztem magam, mint egy bakfis, akihez végre hozzá szólt az iskola legjobb fiúja, és ettől az egész világ felborult, s benne egyedül ő kezdett számítani. Hűha hűha hűha... - suttogtam magam elé és kerestem egy ülő alkalmatosságot, mély levegőket vettem. Hamar össze szedtem magam, miután megkaptam a teámat és így már képes voltam komoly felnőtt módjára végig asszisztálni a délelőttöt... tudtam, hogy a nagykövet figyel és lopva egy - egy pillantásunk találkozott is. Megnyugtatott a gondolat, hogy ő sem tud elszakadni tőlem... nagyon vártam már a délutáni indulást...

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Zavarba ejtő volt a reggeli beszélgetésem Wagner kisasszonnyal. Alig tudtam elszakadni melegséget sugárzó tekintetétől. Az udvarias szavakkal próbáltuk leplezni zavarunkat. Pedig először nem udvarlási szándékkal bókoltam neki, ő mégis megsejtett valamit, amit magamnak is alig mertem bevallani. Megfejteni nem tudom, mi az a sok apróság, ami vonzott benne.

A délelőtt gyorsan elszaladt a sok tennivaló miatt. Először a kimenő levelezést írtam alá sorban. Néhány rövid telefon beszélgetés után az új ügyekre, a beérkező iratokra vetettem magam. Azok kiszignálása több figyelmet igényelt. Máskor kicsit kedvetlenül végeztem munkámnak ezt a részét. Most lendületesen ment ez is, mert a kellemes hétvége ígérete lebegett szemem előtt. Ebéd után lassultak a percek. Személyi titkárommal egyeztettem a hétvégi ügyeleti tervet, az elérhetőségeket. Nem szerettem volna, ha apró-cseprő ügyek miatt zavarnak a főleg pihenésre szánt napokon.

A kávé melletti kis szünetben felidéztem a reggel történteket, a véletlen és szándékos érintések borzongását. Az asszisztensem magával ragadó női eleganciájára gondoltam. Próbáltam elképzelni, milyen lehet, ha felszabadul a munka kötöttségei alól. Nagyon elmerengtem ezen, mert az zökkentett vissza, hogy hideg kávéba kortyoltam.

Végre bezárhattam az iratszekrényt! A titkárságon már várt rám Wagner kisasszony. Mosolyogva kérdeztem tőle:

- Indulásra kész, kisasszony?

- Hogyne, kérem. - érkezett a gyors válasz.

A lift a mélygarázsba vitt minket. A laptop táskáját átvettem bal kezembe, hogy a kocsi kulcsát megkereshessem.

- Várjon! Most nem azzal utazunk. - figyelmeztettem az Audi felé induló útitársamat. - A táskáját már átrakták. - intettem a sötétszürke Volvo felé.

Kérdőn nézett rám, ezért folytattam a magyarázatot.

- Az a hivatali gépkocsi, azt csak a sofőröm, Erik vezetheti. Ez szolgál az én személyi használatomra. Remélem, rám meri bízni magát! - hunyorítottam felé.

Elmosolyodott, és alig hallhatóan felelt. Nem is értettem minden szavát, csak a bólintásból tudtam, hogy igenlő a válasz. Kinyitottam neki az első ajtót. Az udvariasságon túl így feltűnés nélkül nézhettem szép lábát és a szoknya alatt feszülő combját.

A péntek délutáni csúcsforgalom ellenére jó fél óra alatt sikerült kiérni a fővárosból az autópályára. A nagy forgalom miatt nem hajtottam a megengedett legnagyobb sebességgel. Így bátrabban beszélgettem utasommal. Időnként rápillanthattam, elkapva mosolyát vagy szép szemét.

- Ugye megkapta a hétvégi program előzetesét? - most is csak bólint kérdésemre. - Ne ijedjen meg tőle, mert igazából egyik sem kötelező. Vegye úgy, mint egy étlapot! Szabadon választhat a fogásokból.

- Nekem kell választani? - némi idegesség érződött hangján.

- Nem kell! Hiszen nem kötelező. - nevettem. - Azért remélem, nem a szobájában üldögélve akarja tölteni a hétvégét!

Miután letértem a sztrádáról, bekapcsoltam a navigációt.

- Jártam már ezen a környéken, de nem szeretnék felesleges keresgélésre időt pazarolni. Úgy látom, kevesebb mint egy óra múlva célhoz érünk. - azt már csak magamban gondolom, hogy én milyen célpontnak örülnék még igazán.

A szálloda - bár nincs messze a megyeszékhelytől - nagyon csendes környéken húzódik meg. Az épületnek csak egy része látszik az útról. A park dús, örökzöldjei takarják el a szobák ablakát a kíváncsi tekintetek elől. Egyenruhás portás a fülkéjéből nyitotta a nehéz kovácsoltvas kapun belül lévő elektromos sorompót. Az épület előtt, a bejárat melletti parkolóban csak két kocsit láttam. Mire leállítottam a motort, két fiatal - a szálló egyenruháját viselő - fiú érkezett a kocsihoz. Egyikük útitársamnak nyitotta az autó ajtaját, a másik név szerint köszöntött engem, majd a csomagjainkat vették birtokba.

A recepción kissé kínos helyzetbe kerültem.

- A Minerva lakosztályt foglalták le önöknek nagykövet úr. - mondta udvarias mosoly kíséretében a lenyalt hajú recepciós.

- Khm, én úgy tudtam, hogy külön szobát foglaltak számomra illetve asszisztensem részére. - kevés sikerrel próbáltam leküzdeni zavaromat.

- A lakosztály mindkét hálószobájához tartozik fürdőszoba. Ha mégis külön szobákat szeretnének, akkor máris intézkedem. - készségeskedik a lenyalt hajat és iskolában tanítható semleges mosolyt villantó alkalmazott.

Karomat megérintette egy kéz, asszisztensem olyan halkan szólt, hogy csak én halljam:

- Szerintem nem lesz gond azzal a lakosztállyal...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A garázsba leérve meglepődve tapasztaltam, hogy nem egy teljesen hivatalos követi kocsival megyünk, hanem az ő kvázi magán használatára kapottal.

- Az a hivatali gépkocsi, azt csak a sofőröm, Erik vezetheti. Ez szolgál az én személyi használatomra. Remélem, rám meri bízni magát! - mondta mély, megnyugtató hangon és mélyen a szemembe nézett. Nemhogy a kocsiba vele tartottam volna, de gyakorlatilag bármerre, ahova menni akart volna... Az utat kellemes társalgással töltöttük, és így hamar elrepült az az idő is, míg oda értünk a szállodához.

A személyzet név szerint köszöntötte a nagykövetet, én pedig igyekeztem nem mutatni efelett érzett meglepetésemet. Azt későbbre tartogattam.

A recepciónál a nagykövet kezdett intézkedni. Nem is akartam én abba bele folyni, amúgy sem voltam vele tisztában, hogy ilyenkor mit kell tenni pontosan, de mikor megütötte egy mondat foszlány a fülem, akkor mégis közelebb léptem.

- ... úgy tudtam, hogy külön szobát foglaltak számomra illetve asszisztensem részére. - mondta a nagykövetem, s hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy haragszik, vagy csak meg van döbbenve? A recepciós kicsit félve tette csak hozzá, hogy mindkét lakosztály-béli szobához van külön fürdő is, de amennyiben két szobát akarunk.... S ezt a pillanatot láttam elérkezettnek, hogy közbe szóljak. Hirtelen csak az villant fel bennem, hogy nem szeretnék külön szobában lenni tőle. A közelében szerettem volna lenni, s a sors kegyelméből erre most kiváló alkalmam is nyílt. A nagykövet mellé léptem és finoman megérintettem a karját. Ő is és a recepciós kisasszony is rám néztek.

- Szerintem nem lesz gond azzal a lakosztállyal... - mondtam halk, de határozott hangon. A recepciós arcán megkönnyebbül mosoly terült szét, a nagykövetén néhány kérdés és halovány öröm jelei mutatkoztak.

Innen megint gördülékenyen ment tovább az ügyintézés, mert a recepciós újra a helyzet magaslatára került. Én félre álltam, hogy hagyjam a hordárokat serénykedni. A nagykövet egy ideig még beszélt a kisasszonyhoz a pult mögött, aztán rám irányította átható tekintetét.

- Mehetünk? - lépett oda hozzám pár perc múlva és karját nyújtotta. Én bólintottam és belé karoltam, szabad kezem pedig az alkarjára simítottam. Minél jobban érezni akartam ezt az erős férfit magam mellett. A szobáig vezető utat szótlanul tették meg. Mindketten a másikra vártak, nem akarták a pillanat varázsát megtörni és a zavarukat leplezték is ezzel a mély csenddel.

Az ajtónál a férfi előre ment, elővette a kulcsot és kitárta a nő előtt a lakosztály ajtaját. A nő kíváncsian és érdeklődve nézett körül a hatalmas lakosztályban. Észre vette, hogy a két háló szoba nem egymás mellett, hanem egymással szemben helyezkedik el. A lakosztályt bézs, krém és fehér szín uralta, de pár harsogóan zöld növényt is elhelyeztek benne. Hatalmas ablakai voltak a közös használatú szobának, ezzel is világossá téve a teret.

- Válasszon kisasszony. - mondta a férfi, s a nő érzékeny fülét nem kerülte el az alig hallgató rekedtes zönge sem... A nagykövet közben leült az egyik kanapéra és figyelte, ahogy a nő megnézi mindkét hálószobát s végül a férfival szemben foglal helyet az egyik kanapén.

- Nos? - húzta fel kérdőn a férfi a szemöldökét.

- Azt választom, amelyiket maga nem. - mondta pimaszul mosolyogva. - Na jó, ezt kérem. - mondta, és fejével a háta mögötti szobára bökött. A nagykövet kedélyesen elmosolyodott és fejbólintással nyugtázta a döntést.


Majd felálltak, s a férfi segített bevinni a nő bőröndjeit a választott szobába.

- Hagyom, hogy kicsit felfrissítse magát, ha jónak látja. - mondta és ezzel udvariasan távozott is a szobából.

A nő elővett egy kényelmes nadrágkosztümöt, nem tudván a nap további programját és a fürdőbe vonult. Frissítő fürdő után úgy döntött, még nem öltözik fel, hanem csak a félhosszú fürdő köntöst veszi magára. Hófehér volt, ami illett a kicsit napbarnított bőréhez. Haját kiengedte és hagyta, hogy a vállára omoljék. Gondolt egy merészet és kikémlelt a közös szobába. A férfi ajtaja zárva volt ugyan, de vízcsobogás hangjai szűrődtek ki... Tehát, van pár percem... - gondolta a nő magában.


Kicsit ellazulva nézett újra körül és úgy döntött, hogy az egyik nagyon széles ablak előtti ülő részre telepedik. Kényelmesen elhelyezte a párnákat a háta mögött és a falnak dőlt. Lábait kinyújtotta, egy párnát fogott a kezei közé. Kinézett az ablakon a kellemes napsütésbe és észre sem vette, hogy pár percre elszenderült. Csak azt érzete, hogy ez az utazás, bármily kellemes is volt, kissé kifárasztotta... Lecsukta szemeit és így nem is vette észre, hogy a férfi, miután befejezte a tusolást, kijött a szobájából....

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ki sem csomagoltam, rögtön a fürdőbe mentem. A meleg vízsugár kellemesen ellazított, segített megszabadulni az elmúlt napok súlyától. Úgy éreztem, a vacsorához sem öltönyt választok, ezzel is a kikapcsolódásra kívánok hangolódni. Vacsora... kísérőmet meg sem kérdeztem ezzel kapcsoltban, villan eszembe. A tágas nappaliba lépve kellemes látvány fogad, egy pillanatra el is felejtettem, miért indultam ekkora lendülettel.

A rövid köntös elég sokat megmutatott a szép combokból, a csinos lábait már korábban is megcsodáltam. Most viszont nem a harisnya színe csapta be szememet, hanem bőre egészséges barnasága igézett meg. Nem mozdult meg, mikor beléptem, lehunyt szemmel üldögélt az ablak előtt. Kényelmetlen érzés vett elő, mintha leskelődnék. Minden várakozással töltött másodperccel nőtt az érthetetlen zavarom, de szememet nem tudtam levenni alakjáról. Végül sikerült megmozdulnom és az italos szekrényhez mentem. Kis szándékosság is volt abban, hogy megzördültek kezem alatt a poharak. A zajjal akartam észrevétetni magam.

Felpillantott, de nem zavartatta magát hirtelen felbukkanásomtól. Kérdő pillantást küldött felém.

Zavarom lassan csökkent, így meg tudtam kérdezni:

- Óhajt egy italt vacsora előtt?

- Csak egy kis vizet kérek. - szólt halkan.

Amint a palackot és a poharat kézbe vettem, az ismerős mozdulatok megnyugtattak. Természetesen hangszínemet is visszakaptam. Röviden elmondtam, hogy a szálló éttermében alig egy óra múlva vár vacsorára mindkettőnket a meghívóm. Viszont ígérete szerint mentes lesz minden hivatalos munkától. A párját szeretné bemutatni nekem.

- Ezért nem lesz szükség a hivatali egyenruhára. Az a cél, hogy kényelmesen érezze magát. - fejeztem be a magyarázkodást.

Mosolygós, udvarias választ adott. Mély sóhaj után hagyta ott az ablakon benéző késő délutáni sugarakat. Elvonult a szobájába, de pár perccel később az elegáns nadrág kosztümben tért vissza, még valami nagyon szolid sminket is varázsolt szemére.

- Úgy vettem észre, nem először jár itt. - mondta a kérés felvezetéseként. - Ha van még annyi idő a vacsoráig, vezessen körbe! Innen nézve nagyon hívogató a park is.

Mosolyra derülve nyújtottam karomat. Jó volt érezni meleg keze érintését.

A vacsoráig a kastélyparknak is beillő kertnek csak kis részét sikerült bejárni. A rengeteg zöld látványa illata jótékonyan mosta ki agyamból a munkával kapcsolatos gondolatokat.

- Kisasszony, a legfontosabb instrukciót csaknem elfelejtettem. Az ételt nyugodtan kiválaszthatja kedve szerint, de az ital választását meghívónkra kell hagyni. S el ne felejtse dicsérni, mert a saját borászatából érkeznek azok a palackok. - mondtam kis iróniával.

- Feltétlenül megdicsérem. - nevette el magát. - Csak a maga kedvéért. - tette még hozzá.

- Nyugodjon meg, nem fognak nehezére esni az elismerő szavak! Mert valóban jó borai vannak Tarnay úrnak. Azért köszönöm, hogy az én kedvemért is megtenné. - néztem a szemébe hálásan.

Szeme egy pillanatra megvillant, ajkait kinyitotta, mintha szólni akarta volna, de meggondolta magát. Valami nézni valót keresve elfordította a fejét, de elcsíptem, hogy belepirult ki nem mondott gondolatába. A helyzet kényelmetlenségét a szálló közeledő alkalmazottja oldotta meg, aki közölte, hogy megérkezett Tarnay úr és neje.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szerettem volna még egy kis lépéssel közelebb kerülni hozzá a kertben, nem csak a karját érinteni, hanem megölelni is, vagy széles mellkasára simítani a kezem... De mielőtt ezeket a talán merészebb lépéseket meg mertem volna lépni, a szálloda személyzete vacsorázni hívott minket. Hirtelen nem is tudtam, hogy hálás legyek, vagy bosszús, a megzavart pillanat miatt. A nagykövet ura volt a helyzetnek, mint mindig. Karján vezetve mutatta az utat, egészen az ebédlő helyiségig. Igazán impozáns volt ennek a helyiségnek, vagy inkább teremnek is a hangulata, berendezése. A szolid, mégis hatásos fényár lenyűgözött, és nehezen szakadtam el a látványtól...

A meghívó házaspár nagyon szimpatikus volt már első látásra. S a velük való találkozás feledtette velem, a séta alkalmával keletkezett zavaromat, a ki nem mondott gondolatokat....


- Tarnay Dénes. - mutatkozott be a férfi és már nyújtotta is a kezét. Nálam magasabb, szikár férfi volt, megnyugtató mosolya és átható, de nem tolakodó tekintete enyhítette az új ismeretség keltette zavarom. A felesége, Alíz, egy kedves teremtés, urához hasonló vérmérséklettel. Az asztalunkhoz vezettek bennünket, s mi a házaspárral szemben, egymás mellett kaptunk helyet. A nagykövet udvariasan kihúzta nekem a széket és én hálásan fogadtam el kedvességét. Örültem neki, hogy egy viszonylag félre eső asztalhoz ültünk, és nem a terem közepére. Így még diszkrétebb volt az egész vacsora hangulata.

Az urak hamar a borokra terelték a szót, és mi nők, egy sokatmondó pillantás és mosoly váltást követően hallgatunk egy ideig, majd hosszasan méltattuk a felszolgált ételek ízét és zamatát. Mikor a pincér újabb pohár bort töltött, Tarnay úr rám villantotta szemeit, melyben tiszta, egyszerű kérdés csengett.

- Meg kell vallanom... - kezdtem enyhe pírral arcomon. - Nem vagyok egy nagy borszakértő, de ez a nedű igazán élvezetre csábító. Hozzá tudnék szokni, ha nem csak ilyen jeles alkalmakkor állna módomban kóstolni... - fejeztem be a körmondatot és vártam szavaim hatását. Éreztem, hogy nagykövet is megáll egy pillanatra, de mikor Dénes lehunyta szemeit, köszönően bólintott, érezhetően ő is kiengedett.

- Örömömre szolgál, ha ilyen bájos teremtéssel szerettethetem meg a bor élvezetét. - tette hozzá.

Kisebb sóhaj szakadt fel belőlem, de ez csak a nagykövetig hallatszott el. Oldalról rám sandított, s mivel épp két fogás között voltunk, az asztalon nyugvó kezem megszorította bátorítólag. Bele borzongtam az érintésébe és egészen más irányú gondolatok is futkározni kezdtek a fejemben.


A desszert előtt nyílt alkalmam e gondolatoknak engedni. A halk zeneszó, mi végig kísérte az étkezést, most kicsit hangosabbra váltott, és a Tarnay házaspár a kicsi tánctér felé vette az irányt. A nagykövetem hátra dőlt, kezeit az ölébe ejtette.

- Remélem, meg van velem elégedve? - fordultam hozzá kislányos mosollyal.

- Oh igen, kisasszony. Nem is hinné, mennyire... - felelte, mire elakadt a lélegzetem. Pontosan tudta, szavai milyen hatást váltanak ki belőlem, de volt olyan kíméletes, hogy engedje elrejteni pirulásom, és töltött nekem még egy italt. Ennyi idő alatt már képes voltam a vonásaimat rendezni.

- Tényleg nem hiszem.... ezért elmondaná, mennyire? - fordultam kissé felé, újult erővel, és a combja közepére simítottam a kezem. Most rajta volt a szó elakadás sora. Megállt a keze egy pillanatra a mozdulat közepén és mélyen a szemembe nézett. Mindketten tudtuk, hogy a környezet megszűnt létezni pár pillanatra nekünk... Leengedte a kezét az asztal alá és megfogta a kezem. Hirtelen felsikoltott bennem egy vészcsengő, hogy ez már sok, túl mentem egy határon, ebből most nagy baj lesz....

De a nagykövet nem tolta el a kezem, hanem továbbra is a szememet kutatva picivel feljebb tolta, maga felé a combján. Ezt egyértelműen pozitív jelnek vettem, de még mindig vártam a válaszára....

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A vacsora kellemes hangulatban zajlott. Csak biztató szándékkal szorítottam meg partnerem asztalon nyugvó szép kezét, de nem tudtam az illendőség határán belül elengedni. Aztán meghívóink magunkra hagytak egy tánc kedvéért, így alkalmunk nyílt a parkban kezdett flörtölős párbeszéd folytatására. Kicsit meglepett, hogy egy udvarias bóktól elpirult, de hamar összeszedte magát, amíg a poharába töltöttem egy kis bort. Kedvére volt a hízelgő szó, mert valódi érdeklődéssel kért a részletezésre. Közben természetes mozdulattal fordult felém és tette kezét combomra. Ettől az én szavam akadt el. Megfogtam kezét, hogy minél tovább élvezhessem kellemes érintését.

- Be kell vallanom, jókora előítélettel voltam önnel szemben első találkozásunk alkalmával. Aztán lenyűgözött talpraesettségével, fellépésével. Sok férfit megszégyenítene határozottsága, szakmai felkészültsége. S még valami... - itt elakadtam, mert az iránta ébredt vonzalomról kellett beszélnem.

- Igen? - kérdezte türelmesen, kissé elnyújtva a szót.

- Bár igyekeztem leplezni, de bizonyára észrevette, hogy nagy hatással van rám nőiessége. Meg ne kérdezze, miért érzem így! - mosolygok zavaromban - Az első naptól nagyon vonzónak találom.

Sikerült kinyögnöm és nem ugrott fel az asztaltól. Keze megmozdult a combomon, tenyeremmel szembe fordította az övét, finoman megszorította, mintegy biztatásként.

- Kérem, bocsássa meg, ha tolakodó voltam! - aggódtam szavaim miatt.

- Nincs miért elnézést kérnie. - nyugtatott meg boldog mosollyal.

Újabb zeneszám kezdődik, de vacsorapartnereink nem tértek vissza az asztalhoz. Ezért felkértem a kezemet szorító kísérőmet.

- Nem vagyok túl jó táncos. - szabadkoztam előre - Mégis szeretném felkérni.

- Örömmel... - siet a válasszal.

Meghívóink széles mosollyal üdvözöltek, mikor csatlakoztunk hozzájuk a kis táncparketten. Kellemes melegséget éreztem, hogy megfogtam asszisztensem jobbját és átkaroltam.

Borzongatóan kellemes érzés volt a kezét a vállamon érezni. Közel húzódott, így többször hozzám nyomódott kerek melle, de nem akart eltávolodni ilyenkor sem. Nem szorítottam magamhoz, mert féltem ébredező vágyam lelepleződésétől.

- Sokkal ügyesebb táncos, mint én. - hajoltam közelebb füléhez.

Kicsit felém mozdította fejét a válaszhoz, így összeért arcunk. Mámorító forróságot éreztem ettől, nem is értettem, mit válaszolt a bókra. Máskor hamar fárasztónak érzem a táncot, de kellemes partneremmel tovább maradtam volna, ha nem ér véget a zene. Kezét csak az asztalhoz érve engedtem el, hogy a székét kihúzhassam. Vendéglátónk a tánctól felfrissülve újabb magyarázatokba kezdett a borokról. Így volt egy lélegzetvételnyi szünetünk, hogy lecsillapítsuk izgalmunkat, mert több jelből is éreztem, kísérőmnek sem volt ellenére a közelségem. Aztán Tarnay úr felesége megjegyezte:

- Olyan összehangoltan, ügyesen táncoltak, mintha régóta ismernék egymást.

Hiába, a nők szeme fogékonyabb az apró jelekre, mások vonzalmának felismerésére.

- A hölgyé az érdem. - próbáltam hárítani.

- Ez csak természetes! - mentett ki minket meghívónk felkiáltása. Azzal a másnapi programra tereli a szót. Pincészetében szeretne vendégül látni mindkettőnket, hogy saját szemünkkel láthassuk munkája gyümölcsét, és megízlelhessük büszkeségeit. Pár perc udvarias búcsúzkodás után magunkra hagytak. Szótlanul sétáltunk a szobánk felé.

A lakosztályba érve várakozást éreztem tartásából, s nekem sem akarózott elengedni őt.

- Megint szabadkoznom kell... Kérem, nyugodtan mondja meg, ha túlzott bizalmaskodásnak véli... Szeretném, ha legalább ilyenkor, a hivatalon kívül mellőznénk a protokolláris megszólítást! - kérdő pillantását látva folytattam. - Szólítson Kevinnek!

- Két feltétellel. - mondta komoly hangon, de szemében huncut fényt láttam. - Ha engem viszont Annának szólít, és megkínál még egy pohárka itallal a nap megkoronázásaként.

Szótlanul töltöttem a desszert borból mindkét pohárba. Kezét figyeltem, mikor felé nyújtottam a vékony szárú kelyhet. Apró korty után mosolyogva felém hajolt a kötelező puszikra. Az elsőt az arcára kapta. Közben megéreztem kezét, amint vállamon keresett támaszt. Képtelen voltam ellenállni szép vonalú ajkainak, ezért a második puszit szájára kapta...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzelmes vallomása után táncba hívott, amit én remegő lábakkal fogadtam el. Nagy egyet értésben és összhangban mozogtunk a zene ütemére, amit a meghívónk is szóvá tett. Rövid búcsú után a szobánkba vonultunk és egy ital kíséretében össze tegeződtünk. Az első korty ital után hajoltam is a kötelező pusziért. Az elsőt az arcomra kaptam, a másikat pedig, egy pillanatnyi gondolkodás után az ajkamra. Szája puhán, lágyan ért hozzám, nem volt követelőző, bár egész testéből éreztem a vágyódó vibrálást. Kezemet önkéntelenül a vállára tettem, ezzel is csökkentve a távolságot kettőnk között és megadva azt az élvezetet, hogy hozzá érhetek. Ajkam szinte magától elnyílt és nem tudtam eldönteni már utólag, hogy az ő nyelve kíváncsiskodott ajkaim közé, vagy az én nyelvem hívta őt még beljebb, de a végeredmény az volt, hogy előbb óvatosan, majd egyre bátrabban kezdtük felfedezni egymás száját. Az eddig bástyaként használt poharak hamar feleslegessé váltak, és Kevin látta be ezt elsőnek. Megállt egy pillanatra, elengedett, de csak addig, míg a két poharat biztonságba nem helyezte. Vissza fordult ezután hozzám, felemelte az állam kissé és nagyon közel hajolt. Szememben kereste a választ, hogy biztosan próbálkozhat-e újra, biztosan ezt akarom-e tenni, de fejem apró mozdulata, mellyel közelebb húzódtam hozzá elég jelnek bizonyult. Közelebb lépett, testünk majdnem egész hosszában össze ért, s ajkunk is ebben a pillanatban vált eggyé újra. Jobb lábával az enyém közé lépett, így ölem a combjához simult, én pedig halkan a csókba nyögtem. Egyszerűen nem tudtam elfojtani magamban a kéj halk hangját, mert ölem már korábban is vérrel telt meg, mikor táncoltunk és illatát, közelségét érezhettem. De most, hogy nyelvével a számba hatolt, újra őrjöngeni kezdtek testemben a hormonok. Kezem önkéntelenül fonódott a nyakára, a másik pedig kutatásba fogott a még felfedezetlen testén. Mellkasán és oldalán simítottam végig, majd a hátán kerestem menedéket, mert érzéki csókja és az egész testhelyzet kezdett elgyengíteni.


Lábával aprókat mozdult, finoman ingerelte virágom szirmait és én újra és újra hangot adtam efelett érzett örömömnek. Vágyam kezdett utat törni bennem, és vadabbul, merészebben csókoltam, ami viszonzásra is talált. Felbátorodtam és mindkét kézzel átöleltem a nyakát, egészen hozzá simulva testéhez is. Az ő teste is elárulta magát, félre érthetetlen jelét adta, hogy a vágy már benne is alakot öltött és kitörni készül. Két légvétel között mélyen a szemébe néztem és a romantikusan megvilágított szobában tisztán kivehettem minden vonását. Aggódás suhant át az arcán.

- Valami baj van? Előre rohantam? - kérdezte félve.

- Nem... - leheltem kifulladva. - Csak, ha ezt ilyen érzékien csinálja továbbra is, képtelen leszek talpon maradni... - mondtam kipirulva. Ajka széles mosolyra húzódott, és engem egy pillanatig el sem engedve az ablakhoz lépkedett velem, ahol korábban olyan szívesen üldögéltem. Úgy fordultunk, hogy én kerüljek az ablakhoz közel, és lazított a tartásán, hogy leülhessek. Én is elengedtem őt kissé, de csak annyira, hogy mikor leültem, húzassam is magam után. Elég széles volt az ülő rész, hogy elfeküdhessek rajta és a lassú mozdulatból Kevin is megértette, hogy mit szeretnék. Felhúztam az egyik lábam, hogy helyezkedjem kissé, és neki is több helyet hagyjak. A puha párnák megóvták a hátam, és még kényelmesebb fekvést biztosítottak. Kevin, izmos karjaival megtámaszkodott mellettem, lovag módjára nem nehezedett rám, pedig én egyáltalán nem bántam volna. Huncut mosollyal nézett rám, de még várt, nem szólalt meg.

- Hupsz... most én siettem volna nagyon előre?... - kérdeztem kuncogva, mire újra megcsókolt. Hamar bele feledkeztünk ebbe a játékba, és élveztem, hogy megint nagyon közel került hozzám. Önkéntelenül simítottam a felhúzott lábam az oldalához és szerintem ő ugyanilyen tudattalanul simított rajta végig. Szívem szerint tovább is léptem volna, de nem voltam benne biztos, hogy ő meddig szeretne velem elmenni... így, mikor megálltunk, kérdőn néztem rá, és biztos voltam benne, hogy tudja, mi a ki ne mondott kérdésem...

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ablakhoz közeli, széles kanapéhoz léptem vele. Leült, húzott magával. Térdét megemelve csinált helyet számomra. Kellemes bizsergés futott végig rajtam Egyik karomon támaszkodtam, hogy kicsit eltávolodva pillanthassak arcára. Mosolyogva gyönyörködtem benne. Ezért most ő adott hangot kétségének:

- Hupsz... most én siettem volna nagyon előre?

Válasz helyett megcsókoltam. Talán fel sem fogta, mennyire izgató, ahogy térdével simogatta oldalamat. Szabad kezem bátran indult felfedezésre. Oldalamhoz szorított lábától araszolt felfelé. Éreztem, hogy a vágyaink ébredésében nagy szerepe van a vacsoránál elfogyasztott italnak és a táncnak. Amint ezt végig gondoltam, meg is állt mozdulatom. Újra elhúzódtam picit és az ő arca is kérdést tükrözött. Valami azonban azt súgta, most bármit megengedne nekem és saját magának is. Csípőjén, derekán keresztül elég gyorsan jutott el kezem telt melléhez. A dekoltázsára korábban vetett kíváncsi pillantások finom gyümölcsöt ígértek. Tenyeremmel érintettem meg, gyengéden megmarkoltam, hogy érezzem teltségét, súlyát. Elégedett sóhajjal nyugtázta keresgélésemet. Végigcsókoltam megfeszülő nyakát az állától a füléig. Arcát tűzforrónak éreztem. Kezem egyre feljebb kúszott mellén, addig a pontig, ahol már nem takarta a blúz. Szemem a szapora légzése nyomán emelkedő-süllyedő halmokra szegeződött. A ruha széle alól kilátszott a fehérnemű csipkéje. Az ő tekintete is a kezemet követte, ahogy a blúz gombjait nyitogattam lassan. Sietség nélkül hajoltam közel hozzá, egy csókot lehelve a két félgömb közötti völgybe. Még mindig nem tiltakozott, csak szótlanul figyelte mozdulataimat. Tenyeremet a blúz szétnyílt szárnyai alá csúsztattam, így már csak a fehérnemű vékony anyaga választott el forró bőrétől. Ujjamat a csipkés szélbe akasztottam, és óvatosan addig húztam, míg előbukkant a bimbóját övező halvány udvar. Kezét tarkómon éreztem. Nem húzott erővel, de éreztem, ajkammal is meg kell érintenem mellét. A szűk ruhadarab többet nem engedett, ezért a pántot vezetőként használva bújt mélyebbre kezem. Előre feszítette derekát, hogy a kapcsokat kereső ujjaim a hátához férjenek. Nem kellett sokat vesződnöm,, mert könnyen kinyílt. A meglazuló melltartót ajkammal toltam félre. Végre ajkaim közé szippanthattam bimbóját. Vággyal teli nyögést, sóhajt hallatott. Karja erősen húzta fejemet, teste mozdulatával pedig számba tolta mellét...


A telefon éles csörgése törte meg a varázslatot. Mindketten összerezzentünk hangjára. Nehezemre esett elszakadni tőle. Nem mertem a szemébe nézni, miközben felálltam és a kegyetlen készülékhez léptem. Mély lélegzetet vettem, s csak utána szóltam a kagylóba.

A recepciós volt, másnapi meghívónk üzenetét adta át - kisebb változás a programban -, s egyúttal az ébresztés és a reggelink lebonyolítása felől érdeklődött. Csak fél percig tartott a beszélgetés. Ez a rövid közjáték elég volt arra, hogy kizökkentse partneremet és engem is az előbbi érzéki hangulatból. Szétzilált ruháját szégyenlősen fogta össze és hálószobájába indult. Zavartan szóltam utána:

- Anna, ugye nem bántottalak meg? Szégyenlem, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak.

Barátságos mosollyal fordult vissza az ajtóból:

- Nem, inkább úgy érzem, én viselkedtem helytelenül.

Értetlenül hallgattam szabadkozását. Míg a szavakat kerestem, el is tűnt szobájába. Fél perc múlva a víz csobogása hallatszott fürdőjéből. Ez, az! Egy kis zuhany talán az én gondolataimat is rendbe teszi, bólintottam ki nem mondott szavaimra. Utána még kinéztem a nappaliba, de hálószobája ajtaja csukva volt. Vívódások közt aludtam el. Éjszaka többször felébredtem, de üres volt a mellettem heverő párna.

Reggel, tiszta fejjel gondoltam végig az esti történéseket. Minden mozdulatot felidéztem, s arra jutottam, egyikünknek sincs oka szégyenkezni, vagy elnézést kérni. Egy kis kocogáshoz öltöztem, de a nappaliban megtorpantam. Anna hálójának ajtaja résre nyitva volt, de őt nem láttam. A bentről érkező neszek szerint ébren volt már. A lakosztály ajtaján kopogtatás hallatszott. Meglepetten néztem az órára, persze, erre az időpontra beszéltük meg a reggelit. Ajtót nyitottam a felszolgálónak, aki fél percet sem töltött bent, sietett tovább dolgára. A reggeliző asztal mellett állva a nyitott szobaajtón keresztül megpillantottam Anna alakját. Hálóruhája ugyancsak csábos volt, kivillanó combja tette azzá. Mire megszólaltam volna, egy köntöst kapott magára és vidám köszönéssel üdvözölt. Annyira belefeledkeztem nézésbe, hogy kicsit késve válaszoltam neki.

- Ma reggel is nagyon gyönyörű vagy! És..- elharaptam a folytatást.

- És? - nézett rám kacér szemekkel.

- Együnk, közben elmondom. - próbáltam időt nyerni, hogy úrrá legyek zavaromon.

Tea, narancslé, kávé, tej... vaj, dzsem, sajtok, lágytojás... díszesre faragott zöldségek, gyümölcsök. A szememet mégsem tudtam levenni köntöse alól kibukkanó combjáról.

Egy falatot lenyelve, felkacagott. Ujjával mutatta, hogy kicsit összekentem az arcomat a dzsemmel. Szalvétát keresgéltem, de kezét nyújtotta, hogy letörölje. Nem húzta vissza, hanem ajkamhoz érintette. Addig csak filmeken láttam ilyen jelenetet, de nagyon finom érzés volt ujját a számba szippantani.

- És... valamit kezdtél mondani, az előbb. - emlékeztetett.

Jóleső borzongás futott végig testemen. Igazolást kapott ébredéskori gondolatom, hogy egymás iránt érzett vágyunk nem az elfogyasztott italtól volt. A reggeli józanság mellett is szikrázott a levegő közöttünk. Sejtettem, hogy semmi sem lesz a reggelre tervezett kocogásból, ezért szemébe nézve mondtam:

- És nagyon kívánatos vagy...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Izzó hangulatunkat a kegyetlen telefon csörgése szakította félbe. Ahogy Kevin a telefonhoz lépett, sokféle érzelem tükröződött az arcán. Csalódottság, düh, vágyakozás, sajnálat. Mégis tudtam, hogy ezt a hangulatot újra és újra elő fogjuk tudni hozni. De nem ma este, ez is világos volt. Össze húztam édes ajkától szétzilált ruháimat. Magamra simítottam őket, mintha az ő keze lenne, és lassan a szobám felé indultam. Ő hamar végzett a telefonnal és teljes testtel fordult felém, én pedig felé, már a szobám ajtajából.

- Anna, ugye nem bántottalak meg? Szégyenlem, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak.

- Nem, inkább úgy érzem, én viselkedtem helytelenül. - mondtam és belül hozzá tettem még pár gondolatot, de féltem, ha kinyitom a számat, akkor minden józanságunk odavész. Nem tudtam eldönteni, hogy csak a bor miatt estünk egymásnak, vagy a színtiszta vágy... bódulat nélkül is megvan-e közöttünk? Gyorsan le kellett hűtenem magam. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és tusolni vonultam. Egy merész háló ruhát választottam, mert sokáig motoszkált bennem a gondolat, hogy de igen is, át kéne hozzá mennem és befejezni, amit elkezdtünk. Ki is mentem a nagyszobába, de megtorpantam az ajtajánál. Csukva volt. Hátha nem is szeretné... bújt elő belőlem a félénk kisördög és halkan vissza somfordáltam a szobámba. Reggel hamar ébredtem és hallottam, hogy ő már fent van. Kopogás, zörgés hallatszott, ezek szerint megjött a reggelink is, summáztam magamban. Mászkáltam a szobámban, tanakodtam magamban, hogy vegyek-e fel köntöst? Végül úgy döntöttem, illendő, bár nem épp a klasszikus hosszú darab amit hoztam, hanem egy rövidebb, a háló ruhát is alig takarta. Felöltözni ráérek később is, nyugtattam magam.

Amint kiléptem, Kevin frissen, üdén, sugárzóan.... és szerfelett áthatóan nézett. Egy pillanatra zavarba is jöttem, de ezt leplezendő, vidámságot árasztottam felé.

- Ma reggel is nagyon gyönyörű vagy! És..- kezdte, de elharapta a végét.

- És? - lettem nagyon kíváncsi egyből. De, válaszát csak evés közben akarta elmondani. Leültünk egymás mellé, ő az asztalfőre, én pedig mellé. Továbbra is kutatott a tekintete, szemét alig bírta levenni a combomról, így az első falatról a lekvár formás ajka szélére került. Ahogy felnéztem, elnevettem magam, olyan édesen bohókás volt így. Mutattam neki, hogy hol a gond az arcán, de ő nem találta a szalvétát. Hirtelen ötlettől vezérelve oda nyúltam és ajkai közé segítettem a lemaradt falatot.

- És... valamit kezdtél mondani, az előbb. - emlékeztettem, és örültem, hogy a hangom nem remegett meg, mert játékos nyelve ingerelni kezdte az ujjam, amire a testem azonnal válaszolt is..

- És nagyon kívánatos vagy...- mondta mélyen a szemembe nézve, kicsit rekedtes hangon. Ebben a pillanatban értelmét vesztette a reggeli és minden idegszálam megfeszülve rá figyelt. Hatalmas üdvrivalgás hangzott fel bennem, hogy igen, nem csak az italtól volt és pláne igen, ő is kíván.... Ez a gondolat meg is szédített kissé, szaporán kezdtem a levegőt venni. Kezem még mindig az arcánál volt... ő pedig rásimította a kezét, majd a tenyerembe csókolt. Lélegzet visszafojtva néztem, hogy mit csinál. Kérdőn pillantott rám, s mikor én mosolyt küldtem felé, folytatta útját a karomon. Gyengéd csókokat lehelt a csuklómra, alkarom belső felére, de a könyök hajlatomnál elidőzött kissé. Sejtésem sem volt róla, honnan tudhatja, hogy érzékeny testtájamat lelte meg ott, de nem futott át azon a területen, hanem nyelvével elidőzött ott. Hangosan felnyögtem, kezemmel az asztalba kapaszkodtam, mert hirtelen tódult fel a vágy bennem, nyelve érintése nyomán. Teljes testtel felé fordultam, és ez a mozdulat igen erős hatást váltott ki belőle.

A hirtelen mozdulatomtól a rövid köntös és vele együtt a csipkés háló ruha is merészen feljebb csúszott, mire ő felsóhajtott... követtem Kevin tekintetét és hamar megértettem, miért volt a sóhaj. Enyhén elpirultam, és meg is lepődtem, mert következő mozdulatként felemelkedett ültéből. Kérdőn néztem fel rá, mire könnyeden térdre ereszkedett előttem, végig fogva kezemet. Itt már nem volt helye udvariasságnak, szemérmességnek. Itt már csak mi voltunk, egy férfi és egy nő.


Puha kezeit a combomra tette és élvezettel simított végig puha bőrömön, egészen a combtövemig. Ott kérdőn pillantott fel, s én homályos tekintettel néztem vissza rá, közben kicsit előrébb helyezkedve a széken. Értette a mozdulatot és közelebb csusszant ő is hozzám. Átkaroltam a nyakát, a szájához hajoltam, mert égetett az érzés, hogy a csókját érezhessem ajkaimon újra. Forrón, vágyódón faltuk egymás száját, ő közben nem vette el a kezét ölemtől, hanem merészen simogatni kezdett. Szinte fel sem fogtam a mozdulatait, az adrenalin és a vér dübörgött a fejemben, alig érzékeltem rajta kívül a világot. Picit elemelte a kezét, a háló ruha alá csúsztatta ujjait, s mikor a vékony anyagú bugyimhoz ért velük, újra csókjába nyögtem, miként tegnap este is. Ezt bátorításnak vette és most már célzottan simogatta ajkaimat lent az ujjaival, fent a nyelvével. Eddigi ziháló lélegzésem felgyorsult és csípőm önkéntelenül mozdult az ujjai felé. Teljesen a szék szélére tornásztam magam, azt akartam, hogy még jobban hozzám férjen. Közben ajkam is átvette testem mohóságát, faltam, finoman harapdáltam ajkait. De kénytelen voltam ezt egy picit abba hagyni, mert nem jutottam elég levegőhöz.

Kezeimet lecsúsztattam a nyakáról, izmos mellkasán simítottam vele végig, s mikor elértem a láthatóan sportoláshoz használt felsője aljához, kérdés nélkül húztam felfelé. Látni akartam őt, érinteni finom bőrét. Segített megszabadulni a felsőtől és rögtön utána a köntösöm következett. Hátrébb mozdult a szőnyegen és miközben a derekam után nyúlt, hogy magára húzzon, lábait kinyújtotta és háton végig feküdt a szőnyegen. Én lovagló pózban ereszkedtem rá és újra csókolózni kezdtünk. Nem tudom, meddig maradhattunk így, hangja távolinak tűnt mikor megszólalt...

- Ne menjünk be valamelyik hálóba? - kérdezte, mire én bólintottam.

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tudtam eldönteni, melyik mozdulat, érintés volt, ami kioldotta mindkettőnkben a gátlást.

Úgy éreztem, nem én irányítom a kezemet, de nem is céltalanul mozog. Mintha a bőrén keresztül ő irányította volna, melyik ponton simogassam, hol időzzek hosszabban.

Csípője mozdulatában egyszerre volt felkínálkozás, vágyakozás és izgatás. A részletek elmosódtak, szeme, arca, ajkai töltötték be látómezőmet. A csókok szünetében mindkettőnk zajos légzését lehetett hallani. Nem engedhettem, hogy elillanjon a vágyunk, ezért kényelmesebb helyet ajánlottam a folytatáshoz.

- Ne menjünk be valamelyik hálóba?

- Mehetünk, de én cseppet sem vagyok álmos. - válaszolt mosolyogva.

Gyors pillantással mértem fel a távolságot, és fejemmel intve jeleztem.

- A tiéd közelebb van.

Válaszként csak egy újabb megértő bólintást és mosolyt kaptam. A széles ágy előtt szembe fordultam vele. Két tenyerem közé fogtam arcát. Megcsókoltam, közben ujjaimat hajába fűztem. Vállamba kapaszkodva csókolt vissza. Egyik kezem hátul a nyakába hulló tincsekkel játszott, a másikat pedig a szexi hálóing alá akartam beügyeskedni. Ehhez a combjától indulva simítottam végig csípőjét, majd kicsit le a popsiján, és fel a derekára. Ujjam hegyével a gerince mentén simogattam végig hátát. Kezem lassan araszolt az előző este megízlelt mellei felé. Újra érezni akartam a tenyeremet kitöltő gömbölyűséget. A hálóing szabása a mellrész alatt beszűkült, így csak néhány ujjam tudott hozzá férkőzni. Megértette tapogatózásom célját, mert két mozdulattal megszabadult a csinos ruhadarabtól. Mindkét kezemmel birtokba vettem mellét. A kerek udvar közepét díszítő kis bimbókra most csak egy-egy puszit adtam.


Derekát átkarolva húztam magammal az ágyra. Egyik könyökömre támaszkodtam oldalamon fekve, szabad kezemmel bejártam testét. Hamarosan a bugyit feszítő dombocskához értem, amit megbabonázva simogattam a reggeliző asztal mellett is. A forró zug érintésétől remegett a kezem. Lassan egész testemben éreztem ezt a reszketést, amit a vágy keltett bennem. Picit felém fordult, hogy kézbe foghassa a nadrágom feszülését okozó testrészemet. Tenyerét a hasamhoz szorította, majd ujjai lefelé siklottak, míg el nem érték céljukat. Megmarkolt, de nem mozgott a keze, mintha félt volna, hogy elveszti zsákmányát.

Térdét megemelte, combját kissé szétnyitotta, így adott több helyet, hosszabb utat, simogató ujjaimnak. Hálásan cirógattam végig combja belső oldalát. Aztán a bugyi széle alatt bebújva lassan fedeztem fel ölét. Majd lenyúltam egészen a térdéig, hogy combja oldalán keresztül gömbölyű popsijához érjek. Egészen hozzám bújt, így hátulról is benyúlhattam combjai közé. A férfi számára talán legizgatóbbat tapasztaltam, hogy bugyija kezdett átnedvesedni. Türelmemet vesztve szabadultam meg nadrágomtól, alsómtól.

S már nyúltam is bugyija után. Teste hullámzó mozgásával segített, hogy épségben le tudjam húzni a szexi fehérneműjét. Végre szememmel is végigsimogathattam punciját.

Először csak egy ujjammal rajzoltam körbe Vénusz dombját, nagyajkait.

Fogait összeszorította, de ajkai szétnyíltak, majd hangosan sóhajtott érintésem nyomán.

Ahogy combjait szélesre tárta, megpillantottam nedvesen csillogó kisajkait. Szememmel és ujjammal gyönyörködtem a csodás látványban. Képtelen voltam ellenállni vonzásának és ajkamat puncijára tapasztottam...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lágyan irányítva vezetett be a szobámba, s az ágynál finom csókba burkolóztunk. Ezt alig megszakítva érte el, hogy levegyem a keveset takaró kis háló ruhát, s így, én majdnem teljesen pőrén voltam már. Puha kezeit a derekamra fűzte és így húzott magával az ágyra. Hozzá simultam, hagytam, hogy kutató keze felfedező útra induljon rajtam. De egy bizonyos pont és terület után már egyikük sem volt képes olyan türelmes lenni, amennyire szerettünk volna. A sima háromszögemhez érve, hamar megszabadult az őt fedő textíliától és ajkaim, minta csak rá vártak volna eddig, csillogva, engedelmesen szétnyíltak. Ujjaival, tekintetével lágyan simogatta őket, aztán, valami egészen felfokozódott benne, mert merészen, szenvedéllyel hajolt rám. Ajkai lágyan értek ajkamhoz, s mikor egész testem minden porcikája azt jelezte neki, hogy igen, a legjobb helyen van, s a lehető legjobbat okozza nekem... egy halk morgás-féle tört fel belőle. Nagyra értékelte, hogy nem fogtam vissza magam, és egy halkabb sikoly hagyta el a számat, mikor nyelvével először simított végig a kis gyöngyömön. Térdeimet önkéntelenül húztam fel és tártam szélesebbre őket. Hihetetlen módon kezei végig járták közben a lábamat, hasamat, derekamat, végül a popsim alá helyezte őket, s hüvelyk ujjaival a gátamat simogatta, amitől csak még inkább megindult bensőmben a szerelmi nedvek zuhataga.


Cirógatott nyelvével, játszott velem, mint macska az egérrel. Testem minden érintésére válaszolt, borzongás, remegés futott át rajtam. Ujjaival később belém hatolt, s ezzel egy időben ajka, nyelve a csiklómra tapadt, s mikor megszívta, hátam ívben feszült. Lélegzetem elakadt és ha még maradt is bármi, amivel érzékelhettem a világot, ebben a pillanatban már a környezet egyetlen más részlete sem érdekelt, csakis ő.


Épp ezért váratlanul ért, mikor teljesen megállt. Minden addigi finom tevékenységét abba hagyta és figyelni kezdett. Kivételesen nem rám, s nekem nem tudom mennyi időmbe telt, mire felfogtam, hogy érzékelnem kéne a világot, mert valami történik még benne, a mi gyönyörünkön kívül is. És valóban, tudatom sokkal később fogta fel, hogy az az átkozottul undok telefon, ami korábban is megzavart minket, úja próbálkozik a már bevált csellel. Magamon éreztem a tekintetét, kérdőn nézett rám, hogy mi tévő legyen. Mikor már teljesen képes voltam újra befogadni a világot, hamar világos lett, hogy a kitartó tudakozódni vágyó a házigazdánk lehetett, merthogy délutánra programunk lett volna vele, ami persze fakultatív volt, de illett - volna - megjelennünk rajta. Már épp szóra akartam nyitni a számat, hogy erőtlen tiltakozásom fejezem ki, mikor ő önkéntelenül-e vagy sem, végig simított a dombomon. Megrándultam, s azonnal lecsukódott a szemem. Másodpercek alatt tudta nálam elérni, hogy senki és semmi más ne érdekeljen rajta kívül. Ez a kis apróság meggyőzte őt, hogy nem, nem akarunk fakultatíve bármerre is menni...


... Immáron teljes erővel, újra teljes figyelmével rám figyelt. Tagjaimba kúszott a vágy, hogy én is látni akarom őt ennyire eszét vesztve, így hálátlannak tűnően, de eltoltam kissé a fejét magamtól. Nem mozdult el jobban, mint ahogy kezemmel eltartottam, így kénytelen voltam lecsúszni az ágyról, hogy elé kerüljek. Szemérmetlen pózba keveredtünk, mert időközben, már rajta sem volt egy szál ruha sem. Az ágyam mellett térdelt, én pedig, ahogy lecsúsztam, guggolva, szélesre tárt combokkal voltam előtte. Egy egészen kicsit hátrébb húzódott, hogy több helyem legyen és megtámaszkodott a vállam mellett két oldalt az ágyon. Lassan, nagyon lassan végig járatta rajtam a tekintetét és én megborzongtam tőle, mennyi tűz, mennyi vágy sugárzott belőle. Kívánatos, gyönyörű nőnek éreztem magam, ahogy simogatott a szemével.

- Feküdj most te az ágyra. - kértem halkan, hangom reszelőssége pedig kétséget sem hagyhatott belőle afelől, hogy bennem is égi tüzek égnek.

Egy hang nélkül tette meg, amit kértem és újra megcsodálhattam izmos nagymacska testét. Már ez a látvány gyönyört okozott önmagában, de az a hanyag, kihívó testtartás, amit felvett... még inkább megbolondított. A könyökére támaszkodott, és felhúzta az egyik lábát, míg a másikat kinyújtva hagyta. Mintha csak épp tévét nézne és nem is rám várakozna. Tudtam, hogy csak finoman cukkolni akar ezzel, amit igazolt is huncut mosolya is.

Felhasaltam az ágyra, s amíg elértem, simogattam a felső testét, majd lejjebb haladva kezem helyét a szám vette át. Lassan, kínzóan lassan csókoltam végig a hasát, combja belső felét. Lekúsztam így egészen a térdéig, majd vissza, apró csókokkal intve izmos lábát. A combtövéhez értem, mikor már mindketten nehezen vettük a levegőt. Testének éke látványosan jelezte, hogy kényeztetésem nagyon is a kedvére való. Kicsit lejjebb helyezkedett, hogy könnyebben hozzá férjek és én oldalra hajtva a fejem, nyelvem hegyével rajzoltam végig duzzadó férfiasságának oldalát, majd a csúcsa ívét és lesiklottam a másik oldalon is. Szeme izzott, le sem vette rólam, ténykedésem minden másodpercét is látni akarta. Kezemmel simogattam a combjánál megbújó golyókat, óvatosan, vigyázva kényeztettem azokat is. Próbáltam nem túl nagy hévvel ajkaim közé venni a lüktető hímtagot, s mikor megízleltem, rajtam is borzongás futott végig. Magamba fogadtam, ameddig számban a hely engedte és lassan, mégis ütemes ritmust diktálva kezdtem mozogni rajta. Sóhajai, nyögései, teste hullámzása mind arra biztatott, hogy ne hagyjam abba ezt a finom játékot. És én nem is szándékoztam, míg el nem veszti türelmét és többet nem akar ennél...

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A hálóban, az ágy kényelmében természetes mozdulattal tárta szét combjait. Remegő ujjakkal fedeztem fel ölének minden apró részletét. Simogatásom nyomán kéjes hangot hallatott. A kisajkain megjelenő csillogás is arról árulkodott, hogy jó helyen keresgélek.

Kezemet a nyelvemmel, ajkammal követtem. Puncijának megízlelése kábítószerként hatott rám. A nedves barlangocskába merült ujjam, közben ajkam közé szippantottam csiklóját.

A telefon most is próbált közbeszólni, megakasztotta mozdulataimat. Egy kis késleltetéssel ocsúdott fel ő is, hogy valami zavaró inger ért. Nem mozdult, nem akart eltávolodni az érintésemtől. Lehunyt szemmel merült vissza a vágyak és élvezetek hullámaiba. Kizártuk a külvilágot, testének forrósága magával ragadott.

Rövid időre átvette az irányítást. Szemem itta nőiességének szemérmetlen kitárulkozását. Vágyat éreztem minden testrészének megérintésére, birtokba vételére.

Már keze alatt is tűzforrónak éreztem bőrömet. Mikor ajkával kényeztetett, azt hittem pillanatok alatt végem lesz.

Elhúzódtam, hogy ezt megakadályozzam. Arcát tenyerem közé fogtam, és hozzá hajolva csókoltam. Hosszú, szinte fullasztó csók következett. Sikerült visszaszereznem az irányítást. Karja továbbra is rám fonódott, de elkerültem az azonnali robbanást. Egyik mellét tenyerembe fogtam, a másikra nyitott számat tapasztottam. Bimbóját gyengéden fogaim közé szorítottam. Aztán kezem a derekán, csípőjén haladva becserkészte forró ölét. Nyelvem hegye gyorsan siklott az ujjam nyomában. Csak néhány mozdulatra volt szükség és a testén végigfutó gyors rándulásokkal élvezett. Nyöszörgésbe fulladó sikkantás kísérte orgazmusát.

Nem hagytam pihenni, combjai közé furakodtam térdemmel. Arcához hajolva súgtam:

- Annyira kívánlak...

Mohó ajka belém fojtotta a szót. Bal karja a nyakamra fonódott, jobbjával lenyúlt és megragadta keményen meredező férfiasságomat. Néhányszor végighúzta a nedves rés mentén, aztán a bejárathoz igazította feszülő makkomat. Mindketten visszatartottuk lélegzetünket, ahogy lassan belemerültem. Néhány pillanatra megálltam, mikor teljesen magába fogadott. Szemébe néztem, gyengéd mosoly ült arcán. Lassú ritmusban mozdultam ki és be combjai között. Egyik karomon támaszkodtam, másik kezem a combján siklott végig, Tenyerem popsijára feszült. Térdét feljebb húzta, hogy még mélyebbre hatolhassak belé. Zihálásunk összeolvadt, felvette a mozgás gyorsuló ritmusát.

Simán csúszott merev szerszámom forró testében. Ajkamat összepréseltem, hogy késleltessem az elkerülhetetlent. Hiábavaló igyekezet volt. A kéj hullámai között még érzékeltem, hogy az ő teste is összerándul, miután újra és újra hüvelye mélyébe nyomtam makkomat önkéntelenül a kilövellés ritmusában.

Homlokomat a vállára támasztottam. Keze lassan simogatta tarkómat. Lábát összekulcsolta derekamon. Légzésem üteme lassan tért vissza a normális szintre, de szívem gyorsa vert továbbra is. Nem mertem megszólalni, csak hálásan temetkeztem ölelésébe. Apró csókokat leheltem lehunyt szemére.

Aztán percek múlva szégyenlős mosolyok kíséretében bontakoztunk ki egymás karjából.

- Készülődjünk, nehogy nagyon elkéssünk. - kacsintott rám a fürdő felé indulva. Nagyot sóhajtva engedelmeskedtem udvarias figyelmeztetésének.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Készülődjünk, nehogy nagyon elkéssünk... - mondtam halkan és a fürdő felé vettem az irányt. Sajnáltam lemosni élvezetünk finom illatát, de kénytelen voltam, ha nem akartam még inkább magunkra irányítani szállás adónk figyelmét. A tusolás most csak rutinból ment, mert gondolataim minduntalan vissza tértek hozzá, csókja, keze puha érintése újra felrémlett bennem. Olyan közelinek tűnt az egész élmény, és mégis, valahogy egy másik világbeli utazásra emlékeztetett.

Ahogy végeztem a tisztálkodással, puha köntösbe bújtam és ücsörögtem még egy kicsit a fürdőben, egyszerűen csak élvezve a lelkem simaságának gondtalan érzését.


Egy idő után halk, udvarias kopogás volt. Szóltam, hogy szabad és vártam, hogy bejöjjön. Ő már indulásra készen várt. Fess volt, mint mindig. Tiszta, vasalt ing feszült izmos testére, élére vasalt, mégis laza nadrágot vett fel hozzá, színeiben harmonizálót. A látvány annyira lekötött, hogy csak akkor fedeztem fel, hogy mondott is valamit, mikor közelebb lépett és kissé előre hajolt, hogy mindenképp a szemembe nézhessen. Riadt kismadárként eszméltem, hogy ruganyos testének látványa oly mértékben kötött le, hogy nem emlékszem mit kérdezett. Ha kérdést tett fel egyáltalán.

- Bocsánat, nem figyeltem...

- Igen, azt látom. - mondta mosolyogva. - Minden rendben? - kérdezte könnyednek szánva, mégis, kis aggódással a hangjában.

- Oh igen, tökéletesen, csak üde jelenléted az összes figyelmem lekötötte. Még kicsit kóválygós vagyok az átélt élménytől... - mondtam pironkodva, mire ő pár lépéssel átszelte a fürdőt és karjaiba vont. Nem lépett ennél tovább, de akkor, abban a pillanatban ez volt a legtökéletesebb mozdulat, amit csak tehetett... És én hálás voltam érte.

- Ugye tudod, hogy mennünk kéne, kisasszony? - hallottam mély, játékos hangját.

- Igen... de ne segíts felöltözni, mert akkor sehová sem megyünk. - kuncogtam karjaiba bújva.

- Ne segítsek?... - kérdezett vissza huncutul... És bennem komolyan mérlegre került a gondolat, hogy akarok-e én ma bárki mást is látni rajta kívül?... Felnéztem rá és szemeiben kerestem a választ.

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ugye tudod, hogy mennünk kéne, kisasszony? - szóltam hozzá türelmesen.

- Igen... de ne segíts felöltözni, mert akkor sehová sem megyünk. - felelte, de még közelebb bújt hozzám.

- Ne segítsek?... - kételkedtem, mert hangja és mozdulatai mást sugalltak... Választ várva nézett fel rám.

- Tudod, a finom italokat sem egyszerre hajtjuk fel, hanem kortyonként tudjuk kiélvezni igazán. Ne ugorjuk át a várakozás feszültségét! A hallban foglak várni. - nagy sóhajtás volt csak a válasz. Nekem is nehezemre esett elszakadni teste melegétől, de nem szerettem volna megsérteni vendéglátóinkat sem.

Nem váratott sokáig, épp csak átfutni volt időm a számomra érkezett három rövid üzenetet. Ámulva szemléltem, ahogy hibátlan öltözetben, mosolyogva lépett mellém:

- Ne várassuk Tarnay urat! Biztosan türelmetlen, hogy bemutathassa alvilági birodalmát.

- A sofőr már várja önöket, nagykövet úr. - udvariaskodott a recepciós.

Az autó ajtaját én nyitottam ki Anna számára, nehogy elszalasszak egy pillantást is, amit csinos, gyöngyházfényű harisnyába bujtatott lábaira vethetek. Mintha szándékosan a szükségesnél magasabbra emelte volna térdét, hogy minél többet láthassak kivillanó combjából. Sőt, ezt a mozdulatot kifejezetten lassan tette meg. Nyelnem kellett, de kiszáradt a szám.

A negyedórás út alatt kegyes volt hozzám, csak semleges témákat hozott fel, a tájat csodáltuk meg. Már lassított az autó a pincészet bejáratánál, mikor finom ujjait megéreztem kézfejemen. Igazából a körmeit húzta végig bőrömön, de olyan könnyedén, hogy simogatásnak éreztem.

- Szeretem a kezedet. - lehelte felém oly halkan, szinte az ajkairól kellett olvasnom.

Nem maradt időm a válaszra, mert zajos üdvözléssel fogadott minket Tarnay úr. Karomon kísérőmmel követtük, ahogy lelkesen mutogatott, magyarázott.

- Tarnay úr, ön rendkívül szerencsés ember. Minden szavából érezni, mennyire szereti ezt a kis birodalmat, az itt folyó nemes munkát. - hízelgett Anna.

- Látja kisasszony, ez pontosan így van. Azonban gondolja végig! Igazán jól csak azt tudjuk csinálni, amiben örömet lelünk, amit szeretünk. - felelt házigazdánk.

Én Anna szemében néztem és reméltem, most ő is mámorító szeretkezésünkre gondol. Vendéglátónk indult tovább, semmit sem vett észre tekintetünk összevillanásából.

- Kérem, vigyázzanak! Ez a régi lépcső elég meredek. - vezetett minket a borkóstoló terem felé. Partnerem erősebben kapaszkodott a karomba. Ezért jobbommal inkább átkaroltam a derekát és bal kezemet is odanyújtottam neki kapaszkodóul.

A lépcső alján pedig nem teljesen akaratlanul hagytam tenyeremet lejjebb csúszni. Végig simítottam fenekét és gyengéden megcsíptem. Ártatlan képpel néztem rá, de kicsit elmosolyodtam. Elégedetten láttam, hogy mások számára észrevétlen ténykedésem miatt fogai közé szívta alsó ajkát.

Vendéglátónk felesége a borkóstoláshoz terített asztalnál fogadott minket. Gyorsan megszámláltam a palackokat, csak nyolc különböző címkét láttam.

- Kegyes hozzánk a házigazdánk, hogy nem akarja az összes kiváló borát megízleltetni velünk. - mosolyogtam a csinos asszonyra.

- No, azért nem sokról maradnak le. Meg szeretnénk más alkalommal is meglepetéssel szolgálni. - szerénykedett.

Képtelen voltam a társalgás folytatására, mert partnernőm bal kezét éreztem vállamon. Félig felém fordult és mellét karomhoz nyomta, közben kérdezett valamit. Olyan macska ügyességgel simult hozzám, hogy vendéglátóink csak, az első természetes mozdulatát láthatták. Az intim érintés elkerülte figyelmüket. Csak Tarnay úr vendégszeretete mentett ki szorult helyzetemből, mert kóstolásra kínált egyik büszkeségét.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Próbáltam úgy társalogni drága vendéglátóinkkal, hogy közben észrevétlen maradjon minden más kis játékom, amit a drága férfi ingerlésére szántam. Hol a mellem, hol a kezem ért hozzá puhán, épp csak, hogy érezzen. S ahogy helyet foglaltunk, én, hogy hogy nem, mellé akartam ülni. Szerencsére hamar félhomályt varázsoltak körénk, tényleg, mint egy valós alvilági kis barlangban. És én, voltam oly gonosz, hogy ezt teljes mértékben ki is használjam. Ahogy telt az idő, vendéglátóink és az a pár vendég, akik egy idő után csatlakozott hozzánk, egyre italosabb lett, szemük homályosult. Ellenben láttam, hogy az édes nagykövetem csak kortyolgatja a borokat, véletlenül sem akart még spicces sem lenni. Ezt is jelnek vettem.

Egy történet végén, mikor épp mindenki a csattanón kacagott, hátra hajtott fejjel, megragadtam a kezét és a combomra húztam. Fa arccal próbáltam ülni végig, ahogy a kezét lassan húztam végig a lábamon. Közben szándékosan felgyűrtem vele a szoknya anyagát is, hogy szinte a bőrömön járjon a keze, amitől csak egy vékonyka harisnya választotta el. Ahogy az ölem felé közeledett a keze, éreztem egész lényéből, hogy szinte elakad a lélegzete is. Én sem voltam nyugodt, de tudtam, hogy ha mindketten egymás felé fordulunk, akkor az feltűnhet bárkinek.


Így, én csak néha pillantottam rá, de végig magamon éreztem a tekintetét. Forró volt, perzselő és szinte vetkőztetett. Nagyon kívánatosnak éreztem magam ettől. És folyamatosan azon járt a fejem, hogy hogyan vonhatnám ki magunkat a kínálás alól, ha csak percekre is. Aztán fény gyúlt a kis fejemben. Fél hangosan jegyeztem meg.

- Drága nagykövet. Megtenné, hogy felkísér kicsit a levegőre? Picit a fejembe szállt ez a sok finomság... - s ő, tiszta hangon válaszolt. Csak keze érintéséből tudtam, mennyire zaklatott belül.

- Hogyne kisasszony.


Előzékenyen felkelt, felém fordulva, és már nyújtotta is a karját. Láttam a mozdulatban, hogy legszívesebben magához húzott volna. Én pedig bújtam volna... De még nem tehettem. Így, szándékosan lassan emelkedtem fel, hogy minél jobban bele láthasson a dekoltázsomba...

A lépcsőn felfelé pedig, nem titkoltan, picit ringattam a csípőm is, hogy ingereljem, míg felérünk. S ahogy kiléptünk az éjszakába, a bejárat melletti sötétebb, fás részhez húztam. Közel simultam hozzá, ajkam szélsebesen közeledett az övéhez. Nem csókoltam még meg, de a szánk csak milliméterekre volt egymástól. Próbáltam volna beszélni is, de teste közelsége... az egész este hangulata nem engedte, hogy szavakkal elrontsam.


Szemem cikázott telt ajkai és mélységesen gyönyörű szeme között. Ő pedig szorosan tartott, keze simogatott, ölelt.... Lassan fordítottam el a fejem és óvatosan közelítettem a szája felé... Lecsuktam a szemem és csak vártam az érintését... lassan viszonozta a csókom, kiélvezte a látványt, az érzést...

Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bármilyen óvatosan kóstolgatom a borokat, érzékszerveim azonnal ugranak Anna apró jelzéseire. Gátlásaim foszladoznak. Más helyzetben elképzelhetetlennek tartom, hogy partnernőm combját simogassam az asztal takarásában. Most ez valahogy természetesnek tűnik. Csak fél füllel figyelem a társalgás menetét. Kötelezően együtt derülök a társaság többi tagjával. Az eszem közben valahol máshol jár. Képzeletem a mellettem mocorgó nőt vetkőzteti már. Akárhogy töröm a fejem, az udvariasság szabályait betartva, nem vonulhatunk félre.

Az ő kifogása a levegőzésre számomra teljesen átlátszó. Ám vendéglátóink felé olyan természetesen, meggyőzően adja elő, hogy őszinte megértés csillan házigazdánk szemében.

A leszálló este takarásában bátran ölelem magamhoz. Lélegzetét érzem arcomon, ajkamon. Próbálom még nyújtani kicsit a várakozást, de érintése, teste melege, remegése mágnesként vonz hozzá. Lassan érintem megnyíló ajkait, türelmesen várva, hogy viszonozza a csókot. Az első lélegzetvételig mozdulatlanul fonódnak rá karjaim. Aztán megindul kezem, és végig simogatja hátát, derekát, fenekét, combját. Nem zavarja a szemérmetlen érintés, sőt felbátorodva dörzsöli testét, hasát keményedő férfiasságomhoz. Csókolom, közben türelmetlen mozdulatokkal húzom egyre feljebb szoknyáját. Ujjaim csupasz bőrét érintik, kutatják. Itt-ott utat találnak bugyija alá is. Bőrének forrósága kezemen át szétárad testemben. Legszívesebben itt helyben magamévá tenném, ha nem szólna egy apró figyelmeztetés valahol a fejemben. Még rásimítom tenyeremet az ölére feszülő fehérneműre, közben a fülébe súgom:

- Vissza kell mennünk… legalább elköszönni Tarnay úrtól… - akadozik a hangom.

Válasz helyett ő is megragadja a nadrágon keresztül feszülő farkamat. Az ajtó irányából felhangzó kacagás már komolyabb figyelmeztetés. Illendő távolságra húzódunk egymástól.

Az elköszönés nem megy túl gyorsan, előtte még két búcsúpoharat is ki kell ürítenünk a házigazdával. Így sikerül kihúzni az időt addig, míg mások is elköszönnek. A szállodáig tartó pár perces úton élvezem Anna csendes közelségét, ahogy karomba kapaszkodik, és illedelmesen vállamhoz dől.

A lakosztályba érve szinte varázsütésre hullik le rólunk a tartózkodás. Mohón esünk egymás testének. Nyakát, tarkóját csókolom, harapdálom, mialatt ruháitól próbál megszabadulni. Miközben nadrágom övét csatolom ki, ügyes ujjai az inget hámozzák le rólam. A környezet elmosódik számomra. Nem tudnék számot adni arról, hogyan érkeztünk az ágy mellé. Gyengéd erőszakkal döntöm hanyatt, s máris bugyiját húzom a térde felé. Ellenkező irányba ajkammal súrolom bőrét. A mellénél csak pillanatra időzök, Nyakán, és állán keresztül érkezek puha szájához. Kezemet remegő türelmetlenséggel fúrom combjai közé. Először csak a puha nagyajkakat simogatom fel le, két mozdulattal később már a megnyíló résben érinti ujjam szirmait, csiklóját. Mozdulataim nyomán megrándul teste, csípője. Próbálok lassítani, de nem tudom fékezni az ereimben száguldó vért. Mereven lüktető férfiasságom forró ölébe kívánkozik. Hogy gyönyört nyerjen és élvezetet nyújtson.

Szavak nélkül is átérzi vágyamat. Szégyentelen mohósággal viszonozza csókjaimat, érintéseimet…

A mellettem álmában mocorgó nő ébreszt fel akaratlanul. Óvatosan húzom távolabb a karomat. Az előző esti szeretkezéstől összekuszálódott haját nézem. Megsimogatnám, de félek, megzavarom vele álmát. Gondolatai körülötte járnak. Mi lesz velünk, mi lesz a többi napokon? Józan felem az elgyengült énem fejére olvassa, miféle és hány hibát követtem el. Mindegy, visszacsinálni már nem lehet. Nem is szeretném. Végig gondolom a következményeket, illetve a lehetséges forgatókönyveket a továbbiakban.

Azt rögtön elvetem, hogy a hétköznapokon úgy tennénk, mintha mi sem történt volna. A szabadnapjainkban pedig titokban találkozgatnánk. Előbb, vagy utóbb úgyis kiderülne.

Elébe kell menni a dolognak. Azt verziót, melyben minden minden további intim kapcsolatot megszakítok Annával, gyorsan elvetem. A harmadik lehetőség...

Ekkor újra megmozdul a takaró alatt Anna.

- Jó reggelt, kisasszony! - nézek rá mosolyogva.

- Mmm... Te már ébren vagy? - nyújtózkodik lassan.

- Igen. Gondolkoztam... Rólad. Rólunk.

Elkomorodik, mert látja arcomon, hogy nem egyszerű dolgok járnak a fejemben.

- Az a vége, hogy valószínűleg nem dolgozhatsz velem tovább.

Értetlenül néz rám. Valamit magyarázgatok az összeférhetetlenségről, a pozícióm támadhatóságáról.

- Szóval csak játszótársnak kellettem? - csattan keményen a hangja. Már teljesen ébren van.

- Félreértesz. Én igenis szeretném fenntartani a kapcsolatunkat. Mert az fontosabb számomra. Bár nagyon sajnálni fogom egy tehetséges asszisztens elvesztését...

Lassan enyhül a haragja, de továbbra sem húzódik közelebb hozzám.

Még reggeli alatt is tart a durcás hangulata. Az étkezés végén is elég nyersen kérdezi meg, milyen kötelező programok várnak ma ránk.

A délelőtti kis koncert kellemes dallamai viszont megenyhítik borongós hangulatát. Ebédnél ismét a régi mosolygós partneremet kapom vissza. Nem húzza el a kezét sem érintésem elől.

A hétvége utolsó estéjét ismét forró ölelkezéssel töltjük.

A hazaúton pedig vidáman tervezgetjük a következő hétvége közös programját.

Tartalomjegyzék