Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Valahogy a mai napon sem volt kedvem felkelni, pedig péntek van, reggel sütött a nap is. De, tudtam már reggel is, hogy nehéz nap lesz a mai, mert a vár ura estére magához hívott, és bármit is kell csinálnom, addigra a napi teendőimmel is végeznem kell.


Hamar eltelik a nap, és alig veszem észre, már késő este van...


Egyetlen jó hír talán a mai napra az, hogy kedvenc szolgálólány társam, Boszi is velem van. Nemrég jött hozzánk, és nagyon vonzónak találom.


Ránk osztják, hogy a vár urának hálószobáját rendbe tegyük. Ahogy megyünk fel Boszival az emeletre a szobába, beszélgetünk, de nekem elkalandoznak a gondolataim... az a nagy ágy... csak mi ketten....


De, koncentrálnom kell...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A főszakács egész nap dolgoztatott a konyhában, és most még az uraság szobáját is rendbe kell rakni...jó, hogy nem egyedül kell csinálnom.

Vacsora után ki tudtam szökni a vár mögötti tóhoz fürdeni, így kicsit felfrissültem. Hosszú lesz még a nap...

Lassan megyünk felfelé a lépcsőn. Ráérünk, az úr csak éjszaka szokott hazaérni a mulatozásból. Belépünk a hűvös hálószobába. Középen ott terpeszkedik az oszlopos ágy selyemfüggönyökkel. Az ágynemű szétszórva a földön, törött borospoharak és szakadt ruhák mindenhol. MI történhetett itt a tegnapi grófnéval?

Összenézünk a másik lánnyal. Vállat von mintha azt mondaná: Nem a mi dolgunk. Elkezdünk takarítani. Ahogy az ágyneműt cseréljük le, gyakran egymáshoz érünk. Talán kicsit gyakrabban is mint azt az ágyazás indokolná.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy belépünk az úr hálójába, borzasztó látvány fogad minket. Hatalmas a rendetlenség. Boszi kérdőn rám néz, de én megrántom a vállam. Láttam már ilyet itt, semmi közöm hozzá. Kitakarítunk és kész....


Ahogy rendezgetjük az ágyat, próbálunk mindent rendbe rakni, egyre többször érünk egymáshoz. Sokszor találkozik a pillantásunk is. Hatalmas francia ágya van az úrnak, tele párnával. Beletelik pár percbe, mire mindet összeszedjük. Feltérdelünk egymás mellé az ágyra, és rendezgetni kezdjük őket.


Újra egymáshoz ér a kezünk, de egyikünk se húzza el a kezét. Ujjaink össze fonódnak, majd elválnak. Végigsimítok Boszi karján, fel a vállához, majd a nyakát kezdem el cirógatni. Kicsit felém fordul, hogy jobban hozzá érhessek.... Annyira szép ez a nő... annyira kívánatos.... - gondolom magamban.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Feltérdelünk egymás mellé az ágyra, hogy elrendezzük a párnákat. Egyszerre nyúlunk az egyikért, összefonódnak ujjaink. Jólesik az érintése, pedig még nő soha nem ért így hozzám. Észreveszi, hogy nem húzódom el tőle. Ezen felbátorodva végigsimít a karomon, fel a nyakamig, ahol ujjai finoman bebújnak hajam alá és érzékien cirógatni kezdenek. Milyen forró a keze, szinte égeti a bőröm! Testem önkéntelenül felé fordul és felkínálja magát.

Élet a számra hajol egy könnyű csókért és én végleg megfeledkezem a párnákról. Még utolsó bágyadt gondolatként végigfut rajtam, hogy még a neve is milyen különleges, de utána már csak hozzáérni akarok, magamhoz ölelni és megérinteni minden rejtett porcikáját.


Kibontom Őt szűk blúzából. Mellei kezembe simulnak, kívánatosan ringanak minden rezdülésénél. Finoman megcsókolom majd számba veszem bimbóját. Végtelenül lassan körbesimogatom nyelvemmel. Kezemmel követem kerek vonalát, de már nem elégszem meg csak a mellével, minden völgyet és dombot fel akarok fedezni rajta...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Boszi nem ellenkezik, ő is belefeledkezik a csókba, sőt, kezével kibontja blúzom, és melleimet kezdi el varázslatosan izgatni. Mellem szinte a tenyerébe simul, picit kelletem is magam.


Ajkunk elválik, s te a bimbóimat kezded kényeztetni. Imádom ezt a látványt, te nem is tudod mennyire.... A hajadat simogatom, bár szívem szerint belemarkolnék, annyira izgató, amit csinálsz. A hátadat is simogatom, közben kibontom a ruhádat tartó szalagokat, így a szemem elé tárul sima, szinte szoborszerű hátad. Simogatom a gerinc vonalad, majd fel a tarkódig.


Majd eltollak magamtól, és a hátadra fektetlek. Lehúzom a válladról és a formás melleidről is a ruhád. Picit gyönyörködöm benned, eleinte csak a kezemmel kényeztetem a tested. Majd ráhajolok én is a melledre, és lehunyt szemmel, élvezettel eltelve játszadozom kemény bimbóiddal.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elszédülök csókodtól. Gondolatban próbálok ellenkezni, mert mi lesz ha az úr itt talál minket az ágyában...de képtelen vagyok elszakadni vonzáskörödből.

Lágyan a számba veszem bimbóid, szopogatom gyengéden. Érzem ahogy kibontod ruhámat a hátamon. Kezed érintésétől összerándul a testem, mintha villám csapott volna belém. Gerincemen futnak ujjaid, ettől puncim leve lecsordul a combomon.

Hátamra fektetsz és teljesen lefejted rólam a ruhát. Melleim kezded kényeztetni. Ahogy tested az enyémhez simul, lábammal átölellek. Felhúzom szoknyád a derekad köré, és kerek feneked megmarkolva teljesen magamra húzlak. Testünk összeforr egy pillanatra, amikor zajt hallunk ágy függönye mögül. Ijedten rebbenünk szét, ruháinkhoz kapva, de már késő...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ma a társaság nem volt valami fényes a csehóban. Se részeg nem lettem, se humorom, ehhh... inkább hazamegyek. Ez a kastély is már milyen csendes itt, ahogy megyek a lépcsőn felfelé a szobámba. Levetem magam az ágyra, a szolgálók lehúzzák a csizmám, levezetem a mérgem rajtuk, hiszen azért vannak, nem?

Na már meg is jöttem. De miért van nyitva az ajtó? Ezek a cselédek.. Na majd... Oh! Mit csinálnak ezek meg ott? Épp vetkőzteti az egyik a másikat. Nocsak! Hátha nem vesznek észre, ha az ajtó résre marad nyitva, és mögötte leskelődöm. Micsoda formák... Látom már itt nem lesz méreglevezetés.. de... nem is vagyok mérges, sőt! Ennél jobb estém ne legyen! Ahogy az egyik a másikat hátradönti és szopja a mellét... Majd magára húzza! Ez az!

Hoppá.. kissé hevesen dőltem az ajtónak. A fenébe! Pedig néztem még volna őket. A méregtől nem látok, és nézni akarom tovább. Ha nem kukkolva, akkor itt előttem. Menekülni próbálnak, de most nem fognak. Elkapom őket, és visszalököm az ágyra mindkettőt. Ez az... vigyorgom is elégedetten. Hogy megrémültek... Na majd most megadom nekik.

- ...folytassák, folytassák...na! Ne legyenek zavarban! Tessék! - nógatom őket, és már veszem is le a csizmám, hogy ott legyek. De már megint hátrálnak. Na ez így nem lesz jó! El is kapom a lábát az egyiknek.

- Hova, hova kis boszorkány? - kiáltok rá, mert most már felbosszantottatok. Gyere csak vissza az ágyra! Nem mész sehová!

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Magunk elé kapjuk a kezünk, de ez nem ér semmit. Csak a szoknya van már rajtunk, az is összegyűrve vergődik derekunk körül. A félelemtől reszketve menekülünk az ágyból.

Nem jutunk messzire. Az úr, néhány lépésnyire az ágytól mindkettőnket elkap és egyszerűen visszalök minket a párnák közé, arcán gonosz vigyor ül.

- ...folytassák, folytassák...na! Ne legyenek zavarban! Tessék! - az ágy felé int és csizmáit lerúgva már közeledik is felénk.

Élet remegve hátrál a párnák közé, én az ágy másik felén próbálok szökni. Az uraság utánam veti magát, még éppen el tudja kapni a lábam.

- Hova, hova kis boszorkány? - kiáltja, és hangosan nevet nyüszítő félelmemen. Visszahúz az ágyra. Küzdök, rúgom és karmolom őt ahol érem, erre lekever egy pofont.

Látom, Élet kihasználva az alkalmat, hogy az úr velem van elfoglalva, csendben lecsúszik az ágyról.

- Ott maradsz! - kiált rá az uraság, mint egy kutyára- Különben megbánod!

Térdeit benyomja lábaim közé, szétfeszíti. Farkát kiszabadítja a nadrágjából és könyörtelenül belém vágja.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte ránk támad a várúr. Édes Boszit elkapja, és leteperi az ágyra. Én menekülőre akarnám fogni a dolgot, de lassú vagyok, és észrevesz a várúr.

- Ott maradsz! Különben megbánod! - rivall rám a nagyságos úr. Meg sem mozdulok. Ő meg közben kiveszi a farkát a nadrágjából, ami már kő keményen áll, és minden előjáték nélkül Bosziba mélyeszti. Aggódva figyelem Boszit, de pár pillanat után az élvezetet látom rajta a félelem helyett.

Bennem is fordul valami, izgatni kezd a kefélő emberek látványa. Mindketten nyögni kezdenek. A várúr keményen dugja Boszit, közben a melleit markolássza. Majd rám néz, és odaparancsol magához.

- Gyere ide mellém. - mondja. Odamászom mellé térden állva. - Most hajolj előre! - utasít tovább. Én megteszem. Ő felhajtja a szoknyám a hátamra, és két ujjával belém hatol. Boszi kényeztetése miatt már nedves vagyok, így minden gond nélkül hatol belém.

Megfogja a fejem és Boszi szabadon lévő melléhez nyomja. A számba veszem Boszi gyönyörű bimbóit, és engedelmesen szopni kezdem. Kinyitom közben a szemem, és látom, ez Boszit még inkább izgatja....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fogok itt finomkodni, amikor itt ez a két nőszemély. Nyisd már szét a combod, ha egyszer meg akarlak kefélni... Úgy. Hiába is ellenkezel, akkor is bedugom, azért vagy a szolgálóm, nem?

És már tövig bedugom abba a lucskos pinába, egészen mélyre hatolok. Ez az... Ilyen jót még nem basztam egyik nővel sem. Milyen forró és szűk ennek a pinája. Nagyon jó, ahogy jár benne a farkam.

Na mit néz a másik?

- Gyere ide mellém! - mordulok rá, mert ne nézzen. Majd mindjárt megkapja ez is. Térdelj csak le! Úgy. Na nézzük, a te pinád milyen mély? Két ujjamat dugom belé jó mélyen. Ez nagyon forró és nedves. Látom ezt is meg kell még basznom a mostani után, nehogy kimaradjon. De addig szopd csak a mellét ennek. Megfogom a fejét és ráhúzom. Úgy. Szopd csak, jó látni. Na akkor most egy kicsit keményebben megjáratom ebben a lányban a farkam. Imádok vadul kefélni, és most szétbaszom a pináját. Nem kímélve csapom a golyóimat a lucskos ajkaihoz.

- Sikítozz csak, úgysem hallja más! Sikíts te kurva nőstény! - ordítok a keféltre, és máris hallom, ahogyan a halk nyögések sikoltozássá válnak. - Ez az, sikítozz! Halljam a hangod, amíg baszlak! - hörgöm.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az uraság kíméletlenül kezd döfködni a farkával. Szemében a hatalom élvezetét látom és azt, hogy még nagyon ki fogja használni a helyzetet. Életet térdre parancsolja maga melett, szoknyáját felhajtja és két ujját a puncijába mélyeszti.

Megfogja a fejét, cicimhez húzza, hogy láthassa ahogy kényeztet a nyelvével. Ettől teljesen elveszti az eszét, az arcomba üvölt:

- Sikítozz csak, úgysem hallja senki más! Sikíts te kurva nőstény! - a félelemtől tényleg sikolyok hagyják el ajkamat, üvöltése hörgésbe fordul- Ez az, sikítozz! Halljam a hangod, amíg baszlak!

Elborult tekintettel kefél, közben Élet fenekét markolássza, ujjait időnként keményen megforgatja puncijában. Testem rejtett zugaiból gyönyörérzet tör fel, de a félelem még erősebb a vágynál. Könyörgőre fogom a dolgot.

- ...uram...kérem...engedjen el...-zokogom és Életre nézek, hogy segítsen, de ő nem mer szólni. Az uraság megáll, kihúzza belőlem a farkát és villogó tekintettel néz le rám.

- Szóval nem kell a farkam? - kérdezi vészjóslóan- akkor nesze ez! - durván belémnyomja az ujjait, szándékosan fájdalmat okozva- te meg gyere szopj! - parancsol Életre. Ő engedelmesen a szájába veszi az úr farkát, aki hajánál fogva húzza magára.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Boszi könyörgőre fogja egy idő után...

- ...uram...kérem...engedjen el... - mondja, és segélykérően rám néz, de én nem merek szólni. Nem tudom, hogy mit kaphatnánk az engedetlenségünkért, de nem is szeretném megtapasztalni.

- Szóval nem kell a farkam? - kérdezi vészjóslóan az úr. Kihúzza a farkát Bosziból és az ujjával hatol belé keményen, látom, hogy fáj neki. De, nem tudok mit tenni, engem magához húz, hogy szopjam a farkát. Én engedelmesen oda hajolok és tövig bekapom a merev farkat, amin Boszi édes leve van. Szerencsére, a várúr megkegyelmez nekünk, és nem kínozza soká Boszit.

- Feküdj alá! - adja ki a parancsot. Kis helyezkedés után, Boszi alám fekszik, de a gyönyörű nedves puncija a számhoz közel kerül. - Kezd nyalni! - utasít tovább. Boszi nyelve a nedves puncimon kezd játszani, ami nagyon felizgat, és szenvedélyesebben kezdem el az urat is szopni, ami elégedettséggel tölti el.

Kis idő múlva a várúr kiveszi a farkát a számból, és lenyomja a fejem Boszi nedves pinájába... Ez a legjobb dolog, ami ma a számhoz ért. Gondolom magamban. Beletemetkezem az édes, nedves punciba. Ujjazom, nyalom a dombot és az ajkakat. Bosziban végigfut a kéjes érzés, és ő is szenvedélyesebben izgat engem.

A várúr leszáll az ágyról, és onnan figyel minket egy kis ideig, aztán....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a ribanc még könyörögni mer? Jó, ha nem kell a farkam, itt az ujjam! Nem kímélem, bedugom neki, hadd ismerje meg az ujjaimat, hogy a farkam mennyivel jobb volt. Kellett neki könyörögni. De addig jó lesz, ha a másik szopja, mert szabadon mégsem lehet. Megfogom a fejét és ráhúzom a farkamra. Szopd csak, szopd! Húzogatom is a fejét rendesen, úgy szájba kúrom ezt a nőt... A másikban meg megjáratom az ujjam, ismerje csak meg mi jár a nyafogásért. Aztán kicsit már sajnálom, mert látom, hogy nagyon fáj neki, azért legközelebb is meg akarom kefélni. Na jó.

- Feküdj alá! - szólok neki és a szopóst a másik nő fejéhez húzom. Ha nyalják, akkor talán nagyobb élvezettel szop le engem is. Ez az... hogy szívja az édes.. mintha életében nem kapott volna ekkora faszt a szájába.

Aztán ott ez a másik nő... Hmmm.. Mit csinálnak akkor ezek egymással? Ki is veszem a szájából a farkam és most játsszanak csak együtt. Hogy szopja az egyik a másikat... És milyen élvezettel nyalják-falják egymást!

Én meg hiába verem a farkam, ezt már nem bírom, egyikbe akarok élvezni... Szét is választom őket, és a nyafogósba újra betolom a farkam.

- Na nyafogsz még, vagy rendesen megbasszalak? - kérdem, és tövig tolom benne.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kapaszkodom a lepedőbe és könnyezem mikor mélyen a puncimba nyúl. Már nem sikoltozom, csak szememmel kérem: hagyja abba...Némi szánalom ébred tekintetében és nem ujjaz tovább.

- Feküdj alá! - utasít Életre mutatva- kezdj nyalni!

Nyelvem Élet pinájába merítem...milyen finom íze van. Megfeledkezem az uraság kegyetlenségéről és bekapom kemény csiklóját. Érzem ahogy beleremeg és az úr nyögését hallva, mohóbban kezd szopni.

Hirtelen arra eszmélek, lucskos ajkaim között jár már a nyelve. Bedugja éhes lukamba és issza nedvemet élvezettel. Oldalra tekintve látom, ahogy a férfi minket figyelve veri a farkát, de nem sokáig hagyja, hogy csak egymással foglalkozzunk. Lehúzza rólam Életet és újra belémtolja a farkát, immár sokkal gyengédebben mint az előbb. Hangja suttogóra vált, ahogy közel hajol hozzám.

- Na nyafogsz még, vagy rendesen megbasszalak? - mocskos szavai után azonban megcsókol és úgy kezd kefélni, hogy minden lökésével közelebb juttat a gyönyörhöz. Élet mellémfeszik és simogatni kezd, behúnyom a szemem a kettős élvezettől...mi jöhet még...?

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már szinte teljesen belefeledkezünk egymásba Boszival, amikor az úr elválaszt minket, és ő kezdi el kefélni Boszit. Most sokkal finomabban csinálja, mint az előbb. Kéjes nyögések hagyják el Boszi száját. Engem az úr Boszi mellé fektet, én simogatni kezdem gyönyörű testét, és egyre jobban izgat a látvány, ahogy minden lökésnél megmozdulnak a mellei, és az egész nőn végigfut a remegés. Megsimogatom és megcsókolom Boszit, amit látva az úr kéjes nyögést hallat. Ezek szerint ez tetszik neki. Hát lássuk, mit tehetek még a gyönyörért?!

Felhúzom a szoknyám és szemben az úrral Boszi fejéhez térdelek. Ő kinyitja a szemét, és meglátja, hogy újra az én nedves pinám van a szájánál. Gondolkodás nélkül kezd kényeztetni. Én térdelve maradok, így az úr mindent láthat.... ami még tovább izgatja...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Isteni ez a lyuk, és még mindig milyen feszes... Úgy jár benne a farkam, mintha valami úrinőcskét dugnék... Milyen mennyei a makkomnak... Érzem már nem fogom sokáig bírni... Ekkor a szopós odamegy ennek a fejéhez és nyalatni kezdi magát. De még hogy! És ahogyan ez meg iszik, szop és nyal... óóóóó... Ne csináljátok, mert... - mondanám, de már késő... egy erős lökéssel már tövid dugom a pinájába a faszom és odabent szétdurranok... Egyszerűen csak jön és jön, megállás nélkül folyik bele minden belőlem. Meg sem mozdulok, mert akkor újra jön, de alattam mégis mozog a nő.

- Ne mozogj te ribanc! - ordítom, ahogy lassan érzem megszédülök az örömtől. Be is szédülök az ágyba, aztán már nem emlékszem semmire...

Valamit álmodhattam, de kellemes volt, viszont lehet, hogy mégsem álom volt? Arra kelek, hogy szopnak. Kinyitom a szemem és még sötét van, és a két ribanc szop.

- Hagyjátok abba! - és már ülnék fel, de nem tudok. Megkötöztek ezek a nőszemélyek. - Engedjetek el! Nem halljátok? Azonnal engedjetek el!!! - de mintha hiába ordítanék.

- Hogy is mondta? - kérdezi a szopós. - Nyugodtan ordíthat, úgysem hallja senki.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Élet simogat, közben megbabonázva nézi, ahogy az uraság vastag farka ki-be jár bennem. Hevesen megcsókol, nyelve a számba tolakszik, majd vadmacska módra harap belém. Látom a szemén, hogy mennyire kívánja a lüktető farkat, az úr azonban már az én pinám rabja...

Szoknyáját felemelve a számra ül, szemben a férfivel. Puncija duzzadt, csiklója éhesen bújik elő az ajkak közül. Nedve lecsorog az államon, nyelvem első, apró mozdulatára hangos nyögések törnek fel belőle. Hallani akarom a hangod, sikolts! -kérlelem gondolatban, és szopni kezdem kemény csiklóját.

Az uraság teljesen eszét veszti a látványtól, üvöltve élvez belém. Csípőmet mozgatva fokozom gyönyörét a végtelenségig, de túlzásba viszem...

- Ne mozogj te ribanc! - kiált rám, és egy rántással kiszakítja belőlem farkát. A párnák közé dől, és velünk mit sem törődve elalszik.

Élet előrehajol az ölemhez. Nyelve ismét puncimban kutakodik, ujjai megtalálják legérzékenyebb pontomat. Egymást nyalva, kényeztetve jutunk el szédítő magasságokba és sötét mélységekbe.

Kétoldalt fekszünk az úr mellé. Igazán pompás férfi, erős és izmos, nő jobbat nem kívánhat. Farka ernyedten fekszik, szinte egyszerre érünk hozzá...

Tekintetünk összevillan Élettel. Tudom, még mindig a faszt szeretné magába.

Lehasítok egy darabot, amúgy is tépett szoknyámból és az úr kezét a ágytámlához kötöm. Élet követve példámat, a sajátjából tépve, az uraság lábát kötözi meg.

Számba veszem farkát, szopni kezdem. Amint keményedni kezd, az uraság feleszmél. Rekedten tiltakozni kezd, megpróbál felülni, de kötelékeink erősen tartják. Felváltva szopjuk kőkeményre őuraságát. Élet nem bír tovább vágyával, beleül és hátrabicsakló fejjel, kéjesen kezd lovagolni rajta. Körmeit az úr mellkasába mélyeszti, aki először válogatott szitkokat szór ránk, majd megadja magát az élvezetnek. Élet hátához simulok. Ujjaimmal megkeresem popsija szűk bejáratát és izgatni, simogatni kezdem. Fejét a vállamra hajtja, szemét behunyva feszül a faszra és a kezemre együtt.

- Eloldozzam?- suttogom a fülébe.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az úr eszement nagyon élvez Bosziba... de, már én is nagyon vágyom a kőkemény farokra.... De, csalódnom kell. Miután az úr végzett, mellénk dől, és el is alszik. Nem esem azért kétségbe, ráborulok Boszi nedves pinájára, és nyalom a dombját, szopogatom a kemény csiklóját, és rendesen meg is ujjazom. Hamar elérjük mi is az élvezetek csúcsát.

Az úr mellé fekszünk, majd, mintha egyszerre gondolnánk, kikötözzük az urat. Kezét, lábát, hogy mozdulni se tudjon. Miután ezzel végeztünk, Boszi ráveti magát az ernyedt farokra. Hamar keményre szopja, de erre már az úr is felébred. Tiltakozik, de hiába.

Én már nem bírok magammal, és beleülök a meredező farokba... Ütemesen lovagolok, szinte alig érzékelem a világot. Boszi mögém térdel, és a fenekem lukát kezdi izgatni, ami még inkább fokozza gyönyöröm. A vállára hajtom a fejem, és ő a fülembe súgja:

- Eloldozzam? - kérdi.

- Ne... még ne.... - nyögöm. Még nem akarok elélvezni, mégis, annyira kéjes érzés az úron lovagolni. Lassítok, és felemelkedem. Cuppanva válik el az úr fakra a nedves pinámtól. Terpeszben állok az ágyon, majd leveszem magamról a szoknyámat. Lassan odakúszom az úrhoz, és ahogy nemrég Boszinál is tettem, most az úr szájára ülök rá...

- Nyalj! - utasítom, és ő... talán az eddigi izgatástól, de szorgosan járatni kezdi bennem, rajtam a nyelvét...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem hagyják abba. Sőt, a szopós rá is ül és megdugatja magát. Próbálok valahogy kiszabadulni, de nem megy, és ez a nő meg itt kefélteti magát a faszommal. De nagyon jól csinálja... sőt... Egyre jobb... Már nem is akarok elszabadulni, csinálja csak. Ez az... még mozgasd...

Aztán leszáll rólam és odajön a fejemhez.

- Nyalj! - szól rám, amikor a számra ül. Hmmm... érdekes íze van, még sosem kellett nyalnom pinát, mert kit érdekeltek a grófnőcskék. De most nem tudok mit tenni... Fura íze van, de jó... Még egy nyalás... nagyon jó! Nyelvemmel egyre erősebbeket nyalok rajta és mindig megakad a nyelvem valamiben. Mi ez? Bekapom, és akkor kiderül... Sikítozik? Akkor szopom még.

Ekkor érzem, hogy a másik nő bekapja a farkam és erősem szopni kezdi. A szám meg tele van, és nem látok oda mit csinál, de szop rendesen. Néha úgy, hogy összeszorítom a szám, és amit szopok, az szinte a fogaim közé szorul. Itt sikoltozik ilyenkor, de csak nyalom és szopom, és nem száll le a számról ez a nő, a másik pedig egyre jobban szopja a faszom, ráadásul már a golyóimmal is játszik.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ne...még ne...- nyögi behunyt szemmel Élet. Teljesen átadja magát az élvezetnek. Teste lassan emelkedik- süllyed a férfi alteste fölött. Hátulról átölelem és megsimogatom gyönyörű melleit. Meglepődöm, mikor hirtelen leszáll a kéjt adó farokról. Ledobja magáról a szoknyát és az uraság arcára ül. - Nyalj! - utasítja a gazdát. Megrémülök a gondolatra, hogy ezért a merészségért milyen büntetésben lesz részünk...

Az úr beletemetkezik a lucskos punciba- nem is tehet mást, hiába próbál szabadulni, kötelékeink kitartanak. Előttem meredezik nedvesen csillogó farka, gondolkodás nélkül rávetem magam. Lenyalogatom róla az édes puncilevet, ujjaimmal meggyötröm a golyókat és bíborszínűre szopom a makkját.

Beleülök a kemény faszba, kitölt teljesen. Nem is mozgok rajta, csak élvezem, ahogy meg-megrándul bennem, az uraság élvezetétől, mikor Életet az orgazmusig nyalja. Többször is kéjbe burkolja őt az úr, majd kimerülten omlik az ágyra.

Az uraság most fejét felemelve szemembe fúrja a tekintetét. Vad tüzet és vágyat látok benne. Fogát összeszorítva erőből megrántja kezét és a ruhaanyag ezt már nem bírja, elhasad. Kezén a kötelek maradékával megragad, és egy mozdulattal maga alá gyűr. Dühödten tépi le lábáról is rabláncát, majd egy mindent elsöprő csókkal büntet meg fogságáért.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csak futólag száguld át az agyamon a gondolat, hogy ezért a húzásért komoly büntetésre számíthatunk majd... de a kéj és az élvezet homályba burkolja félelmemet.

Kéjesen mozgok az új száján, nyelve bennem táncol. Annyira tudja, hogy mire van szükségem, mire vágyom, hogy rövid idő alatt többször is elélvezek játékos nyelvén, nyelvétől.

Boszi előtt a meredező farok hívógató, így hamar ráveti magát. Keményen szopja, ezzel inspirálja az urat, aki engem még jobban nyal emiatt. Aztán széttárja lábait, és könnyedén magába fogadja az égnek meredő farkat. Nem mozog, nem ringatózik rajta, csak lehunyt szemmel élvezi a benne lüktető hímtagot.


A sokadik orgazmus után kimerülten dőlők melléjük az ágyba. Ez a pillanatot használja ki az úr, és elszakítja addig erősnek hitt rabláncait. Maga alá gyűri Boszit... hirtelen rémképek suhannak át az agyamon, hogy ebből itt verés lesz.... De helyette forró csókot ad Boszinak, és finoman a magáévá teszi újra. Én az oldalamra fordulok, hogy közelről és mindent jól láthassak. A csók után elválnak ajkaik. Az úr rám néz, és én értem, mit szeretne. Közelebb hajolok, és megízlelem ajkait. Közben kezem a hátát simogatja, majd lesiklik formás fenekére.

Csináljátok csak, gondolom magamban, engem a látvány is izgat....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a nő itt kinyalatja magát velem, de legyen. Nagyon finom a pinája, nem fogom eltolni, és ráadásul minden remegésnél újabb és újabb lé csurog a nyelvemre, amit feliszok. Végül úgy látszik nem bírta tovább, mert lefordul a számról. Ekkor érzem, hogy a másik meg beleült a farkamba lovaglásra. Nem nagyon mozog, de élvezi, ahogyan a faszom kitölti a forró pináját. Ne csak üljünk akkor! Kicsit megmozgatom a kezem és érzem, hogy alkalmi kötelem enged. Egy határozott mozdulat és már szabad is vagyok! Na most mit kaptok!

Elkapom a lovaglót, és egy mozdulattal magam alá fordítom. Nézem kipirult arcát, lihegéstől emelkedő melleit. Megenyhül a szívem és forrón megcsókolom. Ezek az ajkak... Közben tövig dugom a lucskos pinájába a farkam és megfeszítem odabent. A másik meg itt piheg mellettem, alig van magánál, csak néz minket. Ő is megérdemel egy csókot, és miközben csípőm finoman elkezd mozogni a szemtelenkében, addig a másikat csókolom meg hosszan. Hátamat kezdi simogatni, aztán ahogy elengedem, az alattam fekvő lányra nézek: na elég a gyengédségből!

Feltérdelek, lábait a vállamra dobom, a csípője alá nyúlok és keményen elkezdem döngetni. Csak úgy csattognak a golyóim a fenekén, és a cuppogásunk betölti a termet. A másik lány eközben a hátam mögé került és alám nyúlt, a fenekemet és a golyóimat kezdi masszírozni...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szenvedélyes csókjában minden benne van amit férfi, nő iránt érezhet. Birtokolni vágyás, tudattalan szerelem, elsöprő gyűlölet...

Testének lávatüze megolvasztja ellenállásom utolsó köveit is. Újra magamba fogadom szerszámát és már csak egyetlen szó dübörög fejemben: akarom, akarom, akarom...Alakja beborít, eltemet. Ölni vagy ölelni akar, nem tudhatom. Nem is számít már. Nem fontos, hogy szolgálója, használati tárgya vagyok és tudom majd eldob, ha használt elégszer.

MOST az enyém. Az ÉN testem része. Engem akar.


Odaadásom még jobban feltüzeli. Feltérdel előttem, lábaim vállára emeli és vadul kefélni kezd. Testünk visszhangos csattanásai körbefutnak a falakon. Élvezem a bennem járó fasz minden mozdulatát. Ahogy lukam bejáratától a méhemnek ütközik, majd amikor kihúzza és összezárulok utána, mindig újra kérem: még, még...és Ő adja, tolja befelé. Lábamba kapaszkodva zihál percről- percre jobban.

Mégsem árasztja belém folyóját. Végleg elválik síkos barlangomtól és hasra fordít az ágyon. Egy pillanatra meglátom Élet vágyakozó arcát a háta mögött, de a férfi nem enged közelébe. Felhúz ágyékához, farkát benyomja pinám vágatába, és lassan visszahúzva simogatja végig. Beleborzongok.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy nézem az úr válla felett, hogy keféli Boszit, én is akarom magamban érezni a kemény faszt.... Így elveszem a kezem az úrról, és mellé, majd elé mászom. Boszit közben hasra fektette az úr, és így folytatja kéjes játékát vele.

Átvetem a lábam Boszi feneke felett, és lovagló ülésben ráülök a fenekére. Picit masszírozom a hátát, majd a válla mellé teszem a kezem, és lassan ráfekszem a hátára. Ezzel felkínálva magamat is az úrnak. Picit így maradok, majd jobb kezemre támaszkodva felemelem a felsőtestem Boszi finom hátáról, visszafordulok az úr felé, és kihívó tekintettel nézek rá... közben kezemmel végig simítok az oldalamon, a lábamon, és végül a fenekemnél áll meg a kezem.


A fenekem felemelem kissé, és a kezemmel pedig széthúzom a nedvességtől csillogó ajkakat... látom a várúr tekintete rám tapad...

- Na, engem is megkefél rendesen végre? - kérdezem kihívó szemtelenséggel...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megfordítom alattam ezt a lucskost, mert hátulról mégiscsak jobb baszni. Meghúzom a vájatában a faszom, hogy érezze milyen, ha a seggébe dugnám. De még nem, most nem, majd ha alaposan kitágult. Akkor lesz jó egy szűk lyukba tolni.... Akkor végre belémárthatom rendesen, ha már elég lucskos az is. De most még dugjuk vissza a forró pinájába! Ez az, most már érzem, hogy milyen mélyen vagyok benne. Ekkor a másik meg felmászik rá, és ráhajol a hátára. Simogatja, és még ez is kitolja a fenekét, hogy lássam. Két pina és lyuk... hova is dugjam utána?

- Na, engem is megkefél rendesen végre? - fordul hátra ez utóbbi némber.

- Várd ki a sorod! Most egy szűk lyuk kell nekem! -mordulok rá, és az alattam lévő még fel sem eszmélhetett, mert azzal a mozdulattal, ahogy kihúztam a pinájából, már dugtam is a lyukába a szaftos faszom. Hű, de szűk... Többször kéne ide bejárnom... Nyomom is bele rendesen! Sikítozik, de a másik lány befogja a száját, miközben a másik kezével a lentinek mellét masszírozza. Na tövid betoltam, járassuk már meg ezt a lyukat alaposan! A másik meg fogja a száját, ha nagyon sikoltozna.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Újra belémnyomja a farkát. Erősen megmarkolja a csípőm és keményen húzogat magára. Hirtelen érzem, hogy Élet a hátamra simul. Kihívóan kéri az uraság figyelmét testére, de Ő inkább szűk popsilukam választja. Váratlanul ér ahogy a gazda fenekembe hatol, sikoltok. Élet befogja a szám egy percre, amíg túl hangos vagyok, majd lefordulva a hátamról arcom elé fekszik széttárt lábakkal. Lehajolok lucskos puncijához és végigszántok rajta nyelvemmel. Az úr ezt látva kihúzza belőlem farkát és félrelök az ágyon. Dühöngő bikaként veti magát Élet feltárulkozó ölére.

- Most szétbaszlak...- hörög az arcába és durván belémártja a farkát. Életen látom ahogy az élvezet keveredik a fájdalommal.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bár, én felkínálkozom, a várúr mégis inkább Boszi szűk fenekét választja. Ahogy keményen belé hatol, Boszi sikongatni kezd. Ösztönösen tudom, hogy ezt nem volna szabad, így kezemmel befogom a száját. Valamit tennem kell, hogy ne hívjuk fel nagyon mások figyelmét az itt folyó eseményekre. Lemászom hát Bosziról, és elé fekszem, lábam széttárom és amennyire csak tudok, közel megyek Boszi édes szájához. Hamar elérem a célom, Boszi nem sikítozik tovább, hanem picit előrébb kúszik, és nyalni kezdi éhes pinám. Ezt a várúr is látja, és nagyon izgathataja a látvány, mert kihúzza Bosziból a farkát, félrelöki a lányt, és keményen belém hatol.

- Most szétbaszlak...- hörgi az úr.

Elsőre nem esik jól ez a durva közeledés, de hamar átveszi a helyét a kéj érzése. Lejjebb húz az ágyon, hogy kényelmesen elférjen, közben folyamatosan mártogatja belém kemény farkát. Teljesen lucskos vagyok, így könnyen járathatja bennem a szerszámát.

Boszi piheg még egy kicsit elnyúlva az ágyon, majd odahajol hozzám és szenvedélyes, forró csókot ad, közben keze a mellemre simul és érzékien kezdi izgatni bimbómat. Az úr megbabonázva néz minket, és még szenvedélyesebben kezd kefélni. Boszival egymásra nézünk, és egyre gondolunk. Felkel az ágyról, fel is áll az ágyon, megtámaszkodik picit a falon, azán szembe fordulva az úrral, szép lassan leguggol és a számhoz tarjta a nedves pináját. Én nem gondolkodom egy percig sem, beletemetem az arcom édes ajkai közés és csak nyalom, izgatom őt... Erre Boszi kéjes nyögésekkel válaszol...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elkezdik nyalni egymást. Miközben itt kúrom az egyiket. Na mi van? Megsértődött a kisasszony, hogy nem kapott elég faszt? Na majd most kap! Kihúzom a farkam, félretolom a szukát, hogy a másikhoz férjek. Szóval nem kaptál faszt, mi? Na ezt akkor most megkapod!

- Most szétbaszlak... - hörgöm, és teljes erőből belevágom a pinájába. Na most éllvezz nekem, most sikíts, ha már ez kellett neked! Megfogom a csípőjét és húzogatom a lucskos pináját a dorongon. A másik meg éppen magához tér, és föléguggol. A szája fölé! Ahogy szétnyílnak az ajkai, mint rózsa, és csöpög belőle a lé a másik szájára... már nem bírom... már nem...

- Aaaaaaaahhhhhhhhhhhhhhhhhhhh...... - és nem is állok meg úgy lövöm tele a pináját a forró lémmel. Még, még, csináljátok, még! - zakatol az agyamban, és csak jön és jön belőlem kifelé, csurok már a pinájából is, de nem bírom abbahagyni. Amit csinálnak... Ráadásul felsikolt a száján a némber... - Ahhhhhhhhhhhhhhhhhh....... Oooooohhhhhhhhhh..... - önkéntelenül is szorítom a csípőjét húzom tovább, bár már nem érzem a farkam sem... aztán még arra emlékszem, hogy párat mozdultam, de hogy utána mi volt...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy párnára borulva pihenek néhány percet, miközben az uraság vadul keféli Életet. Nézem őket és megkívánom a lány telt ajkát, odahajolok és forró csókot váltunk. Kezem a mellére téved, finoman megcsavargatom a bimbóit. Szája megnyílik a kettős élvezettől és azonnal tudom mit kíván. Felállok az ágyon és a szája fölé guggolok, arcát azonnal puncimba fúrja.

Hamar kipattan testemből az élvezet első szikrája, majd tűzviharként söpör végig rajtam a kéj. Egyszerre élvezünk az urasággal, szinte eszét vesztve szorítja magához a lány testét mikor teletölti punciját. Nagyon érzékeny lett már a csiklóm, ezért előrecsúszok Élet testén a férfihez és magammal húzva lefektetem az ágyra.

Kétoldalt fekszünk mellé és leszopogatjuk farkáról az édes nedveket, lassan álomba merül.

Késő éjszaka van már, összeszedjük ruháinkat és leosonunk a cselédszobába. Mielőtt elválnánk a fülébe súgom: - Remélem máskor is együtt kell kitakarítanunk...

Tartalomjegyzék