Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit félek a repüléstől. Pontosítsak: előre félek a repüléstől, mert még nem repültem, de most nem tehetek mást... Értekezletre kell utaznom egy másik országba és az út is legalább négy órás lesz... Eddig kocsival mentem mindenhová, de most ez hosszú lenne. Nincs mit tenni.

Nagy levegőt veszek, amikor beszállok a gépbe. Kicsit ideges vagyok, de a légikísérők kedvesek velem. Mindig mosolyognak és helyemre is kísérnek. Bár egyikük olyan félszegnek tűnik... Mintha ő is félne a repüléstől, pedig nekem van okom erre...

A másik stewardess már csukja az ajtókat és kedvesen üdvözöl mindenkit. Még nem indulunk, de már előre parázok... Váratlanul oda is lép mellém:

- Látom maga először utazik.

- Honnan tudja? - kérdezem, bár meggondolhattam volna ezt a kérdést, mert ő csak jobban ismeri az utasokat. El is pirulok kicsit, de talán nem látszik.

- Tapasztalat. - mosolyog rám. - de tudja mit? Most úgyis kevesebben vannak a gépen, jöjjön leghátra, ott kevésbé fog félni. Higyjen nekem!

Én ne hinék? Annak aki ilyen tapasztalt? Már állok is fel a székből és utána megyek a csomagokkal. A gép legvégébe kísér, és leültet középre, a három szék közül is legközépre.

- Itt nem lesz olyan vészes. - kacsint rám. Más nem is ül körülöttem már, sem előttem, sem mellettem... Vajon miért? - Gondolkodom el, de a gép elindul és becsatolom magam...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Első utam stewardessként, elég izgatott is vagyok emiatt, a kolléganő akire rábíztak, tapasztaltnak tűnik, aranyosan irányit mikor, merre, mire kell oda figyelni.

-Figyeld... - súgja oda

-Ott az a jó képű, izgatott pasi... - és egy cinkos mosollyal elindul felé.

Fülig vörösödöm, mikor elindul utána, hátrafelé a férfi, aki rettenetesen jóképű, állapítom meg magamban...De eddig csak álmomban ismertem ilyen férfiakat.Persze kolléganőm, gyorsan rá is jön, mennyire szégyenlős vagyok.

-Na ilyen zavarban nem lehet egy ilyen csinos nő... - győzköd szelíden miközben egyre furcsább csillogást látok a szemében.

-Na azt hiszem, akkor ez egy igazi beavatós repülés lesz... - jegyzi meg.. Valahogy mégis teljesen nyugodtnak érzem magam, mindenki szétszéled csak ketten maradunk hátul. Na és a pasi!!

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Új nap, új repülés, új kolléganő. Rám bízták, hogy segítsek neki, vezessem be a szakma mélységeibe. Hát, rajtam ne múljék... Felszállunk a gépre. Kiszúrok egy férfit az utasok közül.

-Figyeld... - súgom oda az új kolléganőnek. -Ott az a jó képű, izgatott pasi... - mondom és elindulok a férfi felé. Meg kell nyugtatni az ilyen ideges utasokat, mert később, a magasban tényleg félni kezdenek. Hátra invitálom a gép farába a férfit. Ő meg a meglepetéstől tiltakozni is elfelejt. Leültetem, és odamegyek a kolléganőmhöz. Látom, picit ideges még.

- Na, ilyen zavarban nem lehet egy ilyen csinos nő... - mondom neki mosolyogva, és végigmérem közben. Igazán csinos. Örülök, hogy őt osztották be alám....

Látom, hogy észreveszi a pillantásom, de nem tudja hova tenni... na, majd később rátérünk erre is...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elindulunk. Érzem, ahogyan a gép a levegőbe emelkedik, és kicsit fogom a karfát. Miután kikapcsolhattuk az övet, körbenézek... A két hölgy még valamit beszélget, aztán odajön az imént olyan segítőkész kisasszony és megkérdezi:

- Akarja, hogy ideüljek maga mellé, amíg nem múlik el a rosszullét?

- Ha nekem jobb lesz így... - szólok kicsit nyögve.

- Higyje el, nemsokára elmúlik. - és odaül mellém. Ráadásul a combomra is teszi a kezét. A másik hölgy is odajön, hogy valami tanácsot kérjen a mellettem ülőtől, aki eligazítja mit is tegyen. Keze tényleg megnyugtatóan hat rám... illetve... mintha feljebb csúszott volna, de nem is tudom... Az izgalmammal vagyok még elfoglalva... És az ujjai... Olyan finoman égetnek nadrágon át...

A másik hölgy közben előremegy a többi utast kérdezgeti...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megkérdelek kedvesen, hogy melléd üljek-e. Ez általában megnyugtatja az embereket. Te igent mondasz. Ahogy leülök melléd, automatikusan a lábadra teszem a kezem. Te nem tiltakozol. Közben odajön a kolléganőm is. Látja, hogy a kezem a lábadon van, de nem említi, nagyon tapintatos ember lévén.

- Bocsánat... - kezdi. - De, merre találom a női magazinokat?

- Hátul a kék szekrény aljában van egy doboz, ott tartjuk őket. Vigyél az utasnak többet, hogy kedvére válogathasson. - igazítom útba.

Aztán visszafordulok hozzád. Ahogy megfordulok, összeakad a tekintetünk, és ezzel egy időben a kezem is feljebb csúszik a lábadon. Már majdnem elérem a legérzékenyebb részed... de visszahúzom időben a kezem.

Te jó ég, nem kéne ennyire nyíltan kikezdeni egy utassal... vagy mégis? - tűnődöm.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben a legizgatottabb utast próbálja nyugtatni a kolléganőm, én a többi utassal vagyok elfoglalva.De annyira izgatott vagyok, nem igazán találok semmit, visszapillantok az ülések felett és a munkatársam szemében egyre furcsább fényeket látok csillogni.Kíváncsi vagyok, miközben érzem valami van, de annyira nem ismerem még az ilyen dolgokat.

-Bocsánat... - hajolok kicsit közelebb, miközben megkérdezem merre találom a magazinokat...Eközben pirulok, mert meglátom, hogy a kolléganőm a férfi combját simogatja, rápillantva észrevehetetlenül kacsint egyet.Nem tudom, ki van jobban zavarban, én vagy a férfi. Előre viszem az újságokat, de hátra-hátra lesek a vállam felett, kíváncsi vagyok és ez lassan legyőzi félénkségem...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan nyugszom, de ahogyan a kísérő keze a combomon pihen, egyre jobban az izgatottság vesz rajtam erőt. Mintha az ujja kissé nyomogatná a combomat, és ez kifejezetten izgató. És mintha a keze egyre feljebb csúszna... Körbenézek, de a kolléganő éppen elől van, és csak mi vagyunk itt hátul... Aztán érzem, ahogy a kéz egyre feljebb csúszik.

- Remélem nem probléma... ? - mosolyog rám a hölgy mellettem, de nem tiltakozom. Jól esik nagyon amit csinál, az érintése, az illata...

- Nem.. dehogy... - dadogom kissé.

- Már jobb ugye? - és a kéz lassan az ágyékomig ér.

- Jobb.. sokkal... - nem is jut eszembe tiltakozni, viszont ez a kedves hölgy egyre szexisebbnek tűnik a szememben... Megint körbenézek, de mindenki csak ül, néz előre. Gondolom filmet is néznek majd...

Eközben a finom kéz a golyóimhoz ér és ott megpihen.

A másik hölgy is visszatér, lenéz ránk és a kolléganő kezére, kissé meglepettnek tűnik, de odaszól neki a mellettem ülő hölgy:

- Figyelnéd az utasokat addig, amíg megnyugtatom ezt az urat?

- Persze - feleli és félig hátat fordít nekünk, de nem megy sehova, sőt, mintha leskelődne is...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Valamiért izgat ez a pasi. Egyre merészebben simogatom. Ekkor vissza jön a kolléganőm is. Kérdez valamit, gépiesen válaszolok. De, ahogy ránk néz, végigfut rajtunk a tekintete... látom, hogy meglepi a helyzet. De, mintha megcsillant volna a szeme. Ezek szerint izgatja a dolog.

- Figyelnéd az utasokat addig, amíg megnyugtatom ezt az urat? - mondom neki. Kíváncsi vagyok előre megy-e. De, nem. Szóval, őt is érdekli a dolog.

Folyamatosan beszélek az utashoz, hogy eltereljem a figyelmét.

Elég közel áll hozzánk a kolléganőm, keze az előttem lévő ülés támláján van. Lopva végig húzom rajta a kezem.

Nem húzza el, meg sem riad tőle. Mintha számított volna rá.... Egy pillanatra rám néz, a szeme mosolyog...

Ezek szerint nincs ellenére a dolog...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy éppen mibe is keveredtem, szerintem csak az én képzeletem játszik velem. Mikor is a kolléganőm odaszól...

-Amy figyelnél kicsit..? - miközben ujjai végig simítanak a kezemen, amit otthagytam az ülésen.Mintha áramütés ért volna, vállam felett hátra fordulok, de megnyugtató cinkos tekintetétől én is megnyugszom.Nem úgy a férfi, aki egyre jobban zavarban, van amint Lara keze egyre feljebb siklik lassan feszessé váló nadrágján.Egyre izgatottabban figyelem, mi is fog történni, érzem testem egyre jobban remeg az ismeretlentől.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem az ujjait a golyóimnál és a kisujja elkezdi masszírozni, szinte észevétlenül... Nagyon finom... farkam egyre keményebben áll a nadrágomban, ahogyan játszik rajtam. A kolléganő figyeli az utasokat, de minket is... Kezd nagyon izgatni a dolog, de a másik lány előtt? Bár ahogy látom nem szégyellős...

És egy pillanat múlva a simogató kéz a tenyerébe veszi a golyóimat a nadrágon át és határozottan masszírozni kezd... Ránézek a lányra, majd körbe... senki nem figyel... És lecsókolom... magamhoz húzom a fejét és szenvedélyesen csókolom, ahogyan a keze még jobban játszik már a farkamon... Mit csinálok én? - villan be, de a csók máris elfújja a gátlásaimat...

Azt veszem észre, hogy hirtelen kiszabadul a farkam...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem bírok magammal, és egyre jobban izgatom a pasit... Érzem, ő is egyre jobb hangulatban van. Amy meg... mintha egyre többet figyelne felénk. Ránézek a férfira és ő ezt mintha jelnek venné, megcsókol. Én meg... nem is tudom miért... megfogom Amy kezét, hogy ő is érezze ezt a szenvedélyt.... Közben viszonzom a férfi csókját. Puha a szája... nagyon jól csókol.


Könnyedén tudom kiszabadítani a keményen álló farkát a nadrágból, és ő továbbra sem tiltakozik...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lara keze ott marad, az ujjaimon, hihetetlen, mert a következő pillanatban, már a férfi nadrágján matat, miközben, az megcsókolja, önkénytelenül végig simítom, nyelvem hegyével ajkaim... Megpillantva Lara kezében a férfi kemény lüktető farkát szinte elvesztem a fejem....kipislantok az utasokra, hátha csak a képzeletem játszik velem, de mindenki nyugodt, és nem óhajtanak semmit.Ezután visszapillantva rájövök, nem képzelődöm Lara ujjai olyan érzékenyen simogatják a kőkemény farkát a férfinak, hogy szinte máris érzem, egyre lucskosabb vagyok.A következő pillanatban ujjaimon apró szorítást érzek, miközben a férfi megtalálja Lara melleit a vékony selyem ing alatt. Nem tudom, mit kellene tennem, igy csak élvezem a látványt.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy a lány keze húzza a farkamat, annál jobban nem érdekel hol vagyok... Bekúszik a tenyerem a blúz alá a sál mögé és kitapintom finom melleit a melltartóban... Nagyon puha és finom bőre van... ahogy csókolózunk, egyre inkább magamra húzom, de a keze nagyon határozottan masszírozza a makkomat. Aztán a csókból felnézek, körbenézek, de sehol semmi érdekes, és a mi kis őrszemünk is vigyáz ránk. Milyen rendes lány... - gondolom magamban, és már újra a kedves hölgy csókjaiba fojtom vágyaimat.

Aztán a hölgy eltávolodik, körbenéz és behajol az ölembe és bekapja a farkam... Bár a repülő zaja némileg áthallik az utastérbe, mégsem tudunk hangoskodni, nekem pedig főleg nem lenne jó, ha felfigyelnének... Megpróbálom lenyelni a nyögéseimat, ahogyan erősen szopni kezdi a makkom...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A csók hevében arra leszek figyelmes, hogy a férfi keze becsúszik a blúzom alá, és a mellemet kezdi el masszírozni. Én meg... talán pont ettől... elkezdem kéjesen cirógatni Amy kezét, csuklóját...

Ajkunk elválik egymásétól, és én a férfi ölébe hajolok... Lassan kezdem kényeztetni... nyalogatom, szopogatom a farkát... Halk nyöszörgést hallok a férfitől... Amy is megmozdul...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban, elvesznek egymásban, miközben az én testem egyre jobban remeg az élménytől. Érzem Lara cirógatását csuklómon, kipillantok az utasokra, de csend ezért kicsit hátrébb lépek, így jobban látom amint éppen bekapja lüktető farkát, ajkaival.Nagyon élvezem a látványt.Hirtelen megdermedek, mert érzem amint szoknyám alatt kúszik felfele a férfi keze a combomon.Lepillantva, megint azt látom, hogy Lara a férfi farkát nyalogatja, szopja egyre jobban. Mikor egyre feljebb ér a férfi keze szinte mindhárman egyszerre sóhajtunk fel a kéjtől...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy egyre jobban szopja ez a hölgy a farkamat, látom, hogy a másik lány is elég érdeklődve és kissé kipirulva figyel minket... Ő se maradjon ki a jóból...

Úgy helyezkedem, hogy a kezem pont eléri a lábát... Egyre feljebb kúszom rajta... Nicsak... csipkés combfix... de feljebb kúszok és elérem a finom tangáját is... Amikor rámnéz, igyekszem bátorítóan nézni rá, és olyan mozdulatot teszek a popsijánál, hogy jöjjön közelebb... Körbenézünk mindketten, de még az utasok nyugodtak, pihennek... Na meg a kis őrszemünk úgyis takar minket, a szoknyája meg a kezemet... Kicsit oldalra is áll, hogy a tenyerem bekússzon a popsija közé... Micsoda forróság van ott is...

Nagyon elpirult már a lány, és amikor az ajkaihoz érek, hirtelen lecsúszik a kezemről és pirulva megfordul és rámnéz. Csak nem túl direkt voltam? Aztán elsiet előre, biztos hívták...

Eközben a farkam egyre érzékenyebbé válik és érzem, hogy nem fogom tudni magam visszatartani, ha így folytatja ez a bájos hölgy... Felhúzom a szoknyáját előről. Itt is combfix... hmmm.... bár már meglepődni sincs időm, kúszik feljebb a kezem, hogy vajon mit találok a szoknya alatt most?

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban élvezem, miközben arcom egyre jobban lángol,Lara fel-fel néz, homályos tekintettel, majd mohón tovább játszik a férfi farkán. Miközben a férfi keze elindul combomon, ujjai elérik csipkés harisnyám szélét, óvatosan hátra pillantok, látom az ő szemét is ellepi lassan a legnagyobb kéj fátyla.Úgy cirógatnak ujjai, hogy egyre jobban felkínálom neki popsimat...magam sem értem miért teszem, de annyira izgató ez a szituáció. Egyre beljebb kúszik keze, miközben kicsit igazítom magam, már érzem a forró puncimon ujjait...mikor is feltekintve, meglátom az egyik utast, aki kémlel hátrafelé. Fájó szívvel beletúrok Lara hajába, ő kicsit felnéz, és én intek, hogy megyek kicsit előre.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Átadom magam a férfi kényeztetésének. Érzem, hogy picit arrébb csúszik a székén. Felnézek, követem mozdulatát. Épp Amy lábán simít végig felfelé, egészen a szoknyája aljáig... de ott sem áll meg, tovább halad. Izgató a látvány, le se tudom róla venni a szemem. Néha felnézek Amyre is, látom nagyon izgatja a dolog. Aztán, Amy előre néz, beletúr érzékien a hajamba, aztán előre siet.


Visszafordulok a férfihoz. Végignézek rajta. Izléses az öltönye nagyon. Imádom az öltönyös férfiakat. Meg kéne kérdeznem, hogy hogyan hívják.... de ez olyan kényes kérdés... gondolok egyet, és elnevezem én magam.


- Kíván valami frissítőt, Mr. Armani?... - szavaim mosolyt csalnak az arcára.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Mr. Armani? - kérdezek vissza, de tetszik ez az új név, mosolygok is rajta. Közben a kezében van még a farkam ahogy mosolyog... - Eddig is csak azt kaptam, akkor hogyan tudna még jobban frissíteni drága? - és megsimítom a haját.

- Na majd figyelje... - somolyog sokat sejtetően rám, miközben a másik hölgy is visszatér. Eddigi kényeztetőm felül, majd megfogja a lány kezét és megkérdezi tőle: - Minden rendben? Szabad vagy kicsit?

- Persze... - feleli kissé bizonytalanul

- Akkor gyere velem... - feláll és kézenfogva a lányt a mellettem lévő fülkébe húzza és az ajtót nyitva hagyják... Mi lesz itt?

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy látom, tetszik a férfinak az új neve... Mosolygok én is. Ahogy Amy közeledik visszafele, arra gondolok, hogy felforrosítom a hangulatot kissé. Merész húzásra szánom el magam. Mikor Amy odaér hozzánk, megfogom a kezét és halkan kérdezem meg tőle, hogy ráér - e most.

- Persze. - feleli.

- Akkor gyere velem. - súgom neki, és kézen fogva Mr. Armani melleti fülkébe vezetem. Kérdőn nézek rá, hogy vajon sejti-e, milyen ötletem támadt.


Mélyen Mr. Armani szemébe nézek, majd Amyre. Lassan, érzékien végighúzom az ujjam a száján...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy közelitek vissza, egyre jobban érdekel, mi is fog történni, szinte minden gondolatomat kitölti ez az érdekes új érzés.Mikor odaérek, egy ismerős, mégis új tekintetet látok Lara szemében...ujjaim után nyúl, miközben megkérdezi,

-Ráérsz most... - vérem lüktet a fülemben miközben meglátom a férfi ágaskodó farkát, amit Lara már érzékenyre szopott, legszívesebben rávetném magam.

-Persze - felelem... megfog és a kis fülkébe húz, amely az ülés mellett van közvetlen. Ujja megcirógatja, száraz duzzadt ajkam, amitől remegni kezd mindenem...De ösztönösen cselekszem, nyelvem hegyével megnedvesítem ajkaim miközben ujjai egyre beljebb simogatják számat.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Minek mentek ezek a lányok a fülkében, amikor én itt vagyok? Aztán beállnak a fülkébe, ahova csak én látok be, és... elkezdenek egymással játszani! A tapasztaltabbnak tűnő hölgy az ujját bedugja a másik kísérő szájába, aki szopogatni kezdi... Huh... Gyorsan körbenézek, de moccanás sincs, én meg teljesen kezdek felpörögni... Miket játszanak azok ott?

Aztán pár gombot kigombolnak egymás blúzán, és az én édes farokszopogatóm a kolléganő melleit veszi elő és kezdi el szopogatni... Kezem ösztönösen a farkamra téved és húzogatni kezdem... Nagyon izgat a jelenet. És ahogyan rám néznek kacéran... Legszívesebben beszállnék én is, de a fülke kicsi, épp elférnek benne ketten, én meg itt álló farokkal... Csak nézhetem... óóóóó...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kipillantva a férfira, még jobban izzik testem, keze saját kemény farkát húzgálja legszívesebben én tenném. De Lara megtalálja mellem, érzékein simogatja, furcsa kettős érzés kavarog bennem...Átadom magam kezei kényeztetésének, miközben ujjait szopogatva játszom vele... Mint ha csak az a kemény lüktető farok lenne ami annyira leköti figyelmem. megleli ujja érzékeny bimbómat, elkezdi morzsolgatni...Kezem elindul , míg meglelem feszes kis mellét ami simul tenyerembe, kigombolok pár gombot és a finom csipke érintése még jobban felkelti érzékeim.. Ekkor ráhajol bimbómra szájával, amivel az előbb a férfi farkát szopta , testemen végig fut a remegés, de már nem tudom a vágytól, vagy az ismeretlen érzéstől

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Időnként mindketten kinézünk Mr. Armanira, hogy mit szól a mi kis játékunkhoz. És ő már vadul huzogatja a bőrt a farkán, teljesen megbabonázza a látvány.

Én aztán Amy felé fordulok, és a mellével kezdek játszadozni. Először csak a kezemmel morzsolgatom, aztán ráhajolok, és a nyelvemmel kezdem izgatni a mellét. Halkan felsóhajt, élvezi a dolgot. Bár úgy tűnik nekem, hogy ez még őt magát is meglepi. Az ő keze is elkalandozik a mellim felé. Gyengéden, mégis nagyon izgatóan simogat...

Merész lépést teszek, kipillantok Mr. Armani felé, ő kérdő pillantással néz vissza rám.

Visszafordulok Amyhez, és lassan kezdek lefelé haladni feszes hasán, csókot lehelek a köldökére is... közben kezeim a szoknyája alá csúsznak...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hogy mit csinál itt ez a két nő!! És az utasok meg mit sem sejtenek mi folyik itt hátul... Ahogyan felcsúszik a szoknyán a keze, és a combfix csipkéje előbukkan... Nem látom a kezét, de sejtem mit csinál a szoknya alatt... És a másik lány hogy hagyja... és még kicsit mintha sóhajtana vagy nyögdécselne... húúúú... egyre gyorsabban húzogatom a farkam, nagyon felizgat a látvány... amúgy is tetszik az ilyesmi, de hogy pont egy repülőn fogok ilyet látni élőben... és hogy szívja a mellét és harapdálja... mindjárt odamegyek... nem, ez nem jó ötlet, mert akkor még abbahagyják... Jaj lányok, ha tudnátok mennyire kínoztok ezzel...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mivel elég szűk Amy szoknyája, ezért egyszerűen felhajtom, így Mr. Armani is mindent láthat, amit csinálunk... Simogatom Amy formás lábait, a bokájától egészen a derekáig simogatom, és csókolgatom. Megérzem izgalmát, és a kezemmel merészen a csipkés fehérneműjét kezdem simogatni. Először csak finoman, szinte félénken, aztán, mikor nem ellenkezik, egyre bátrabban...


Kipillantok a mi kis kedvenc utasunkra... látom, hogy minden mozdulatom árgus szemekkel követi...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lara egyre bátrabban simogat, keze elindul szoknyám alá, érzem mennyire érzékin cirógatnak ujjai.Oldalra pillantva látom mennyire izgatott a férfi, egyre hevesebben húzgálja kemény farkát, miközben le nem veszi a szemét rólunk, amitől vágyam még nagyobb.A kéz, amely simogat egyre bátrabb, annyira élvezem, érzem amint egyre forróbban lüktető, puncim környékezi.Kezem Lara hajába túr kicsit amint ajkai feszes hasamon siklik lefele, élvezem apró csókjai forróságát, miközben egyik kezemmel megmarkolom saját mellem, majd érzékin simogatni kezdem, miközben fejem kicsit hátra csuklik, egyre kijjebb emelve csípőm...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Óóóóóó... mindjárt eléri és még a végén itt nyalja ki az egyik lány a másikat! Jajjj.... Már a kezem felett is lassan elvesztem az uralmat, el fogok repülni, ha így folytatjátok! És az a másik lány megmarkolja a mellét... bárcsak az én tenyeremben lenne... és lehúzza a lány bugyiját, majd arrébb dobja! Behajol alá és egyszerűen szopni kezdi a csiklóját. Legalábbis úgy tűnik, mintha aláhajolna és inná, mint kehelyből szopogatná... Nem látom jól, de az a másik lány egyre jobban élvezi és még képes itt előttem elrepülni! Egy utas felállt és elindul hátrafelé...

Intek, hogy jönnek, és a lányok egy pillanat alatt rendbe szedik magukat, bár a bugyi nem kerül vissza, és a nyalogató lány még időben az utas elé siet és beszél vele valamit. A másik lány még a fülkében piheg. Aztán a szopogatósom végzett az utassal és már jön is vissza. Rámnéz... Most vajon mi jön? Visszamegy a lányhoz, és befejezi? Vagy idejön?

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Először félrehajtom, majd leveszem Amyről a bugyit, nem fog az kelleni egyhamar... Ő nem ellenkezik... sőt, felém tolja a csípőjét, picit terpeszben is áll... kinyílnak ajkai.. szinte hivogatnak. És én nem is állok ellent a hívogató szónak... A nyelvemmel kényeztetem őt, és közben simogatom a testét mindenhol, ahol érem.

Ekkor, a szemem sarkából látom, hogy Mr. Armani int. Mit akar pont most?!? Jelzi, hogy utas jön hátra... Pillanatok alatt rendezzük sorainkat.


Én egy angyali mosoly kíséretében kilépek a fülkéből és az utas elé sietek, nehogy hátra jöjjön.

- Miben segíthetek, uram? - kérdezem kedvesen.

- Hát... van önöknél altató? - kérdi félve.

- Természetesen uram. - mondom az utasnak, és a zsebemből elővarázsolok egy kis dobozt, benne fehér bogyókkal.

- Ez nem olyan erős szer, csak 1-2 óráig hat. - mondom neki.

- Köszönöm szépen. - hálálkodik a pasi, és visszaül a helyére. Na, eggyel kevesebb gond.


Visszasétálok a kéjes hátsó részbe... Ránézek Mr. Armanira és döntök. Mellé ülök, és ráhajolok a farkára... Szopogatom, nyalogatom... Aztán felemelem a fejem, ránézek és elmosolyodom.


Felkelek a székből, és lassan visszasétálok Amyhez, aki a fülkében maradt....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hasamról lesiklik ajka és megtalálja forró ajkaimat amik maguktól nyílnak és kínálják magukat, Lara óvatosan, nagyon érzékein, nyelve hegyével aprót nyal, végig puncimon.Remegek a vágytól, egyre jobban kínálom fel és húzom magamhoz, Lara fejét élvezem, a soha nem érzet kéjt ami testemet uralja...Apró mocorgásra leszek figyelmes, de ez csak kicsit zökkent ki, egyedül maradok, miközben testem egyre jobban lángol. Kezem elindul egyre jobban lüktető puncim felé, miközben halk beszélgetést hallok kintről, de Mr. Armani, le nem veszi szemét rólam.Megtalálva csiklómat, ujjaimmal morzsolgatom őket, közben Lara is vissza tér, de nem hozzám lép, hanem férfi utasunk farkát kapja be megint. A látvány megint egyre jobban felkorbácsol, ujjaim saját puncim forró lüktetését érzem amint ujjam mélyen benyomom, majd lassan masszírozni kezdem magam...Lara visszatér hozzám és máris átveszi tőlem kényeztetésem, miközben Mr. Armani- nak egyre homályosabb a tekintete...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte hipnotizál, amit az a lány csinál magával a fülkében...

Visszajön a másik lány és elkezd megint szopni.. Jaj, de jól esik, már annyira lángoltam és olyan hűsítő... Épp ellazulnék, amikor egyszercsak feláll és otthagy, majd visszamegy a lányhoz és átveszi a kezét.. De ahogy látom feltalálják egymást, mert most meg mind a ketten a másik punciját masszírozzák... A szopósom is leveszi a bugyiját, már mindketten anélkül vannak és masszírozzák egymás punciját, és ott sóhajtoznak egymáson... Na ezt már nehezen bírom, és pár húzás... óóóóóó... hátrafeszülök az ülésben és az előttem lévő ülés támlájára fröcskölök... nem érdekel, olyan jól esik... Ti meg nézitek is, miközben simogatjátok egymást... Hopp.... azért az öltönyre vigyázzunk! Gyorsan odanyúlok, nehogy lecsorogjon, de amikor épp tisztogatnám megérzem, hogy mellém lépett az egyik hölgy...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amy is nagyon beindul a kényeztetés hatására... felsegít, és ő is bátran kezd el engem simogatni. Kutató kezei hamar megtalálják a puncimat és minden további előjáték nélkül kezd el izgatni. Én is simogatom, morzsolgatom a punciját... már mindketten igencsak lucskosak vagyunk...

Amíg mi eljátszadozunk egymással, Mr. Armani nem bírja tovább és ott az ülésben elélvez... Szerencsére, egy hangot sem ad ki, az már nagyon feltűnő lenne. Amyvel egymásra nézünk, és pillanatok alatt eldöntjük, hogy melyikünk megy oda...


Kilépek a fülkéből és leülök Mr. Armani mellé. Lehajolok és a számba veszem a farkát, és közbem Amy szemébe nézek. Látom, izgatja ez a látvány.

Kis idő múlva a kezembe veszem Mr. Armani lüktető farkát, és lassan izgatom tovább....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lara ujjai megtalálják, legérzékenyebb pontom amit kényeztethet. Teljesen önkívületben emelem fel miközben tenyerem siklik testén és egy határozott mozdulattal találom meg lüktető punciját.Ujjaim köröznek egyre duzzadtabb csiklóján. Miközben egymást simogatjuk, Mr. Armani egyre izgatottabb míg hang nélkül lövell az előtte lévő székre, teste meg-megremeg, az élvezettől.Lara ajkamra apró csókot lehelve otthagy és beül a férfi mellé, és ajkai máris a férfi farkát kényeztetik, a látvány teljesen elveszi az eszem és egyre vadabbul kezdem saját csiklómat masszírozni.De a férfi tekintete, oda vonz engem is az ülésbe, így odalépek és leülök melléjük, miközben kezem máris a férfi zacsiját simogatja.Lara csillogó tekintettel felnéz, és utat enged nekem is...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mielőtt a nadrágomat elérné a végzet, időben bekapja ez a bájos hölgy és alaposan megszívva letisztogatja róla a cseppeket és nedvet. Bár még érzékeny a makkom, nagyon óvatosan csinálja, ráadásul úgy, hogy inkább izgató, mint kínzó lenne... Aztán a másik lány is leül mellém és a golyóim alá nyúl... Isteni érzés, ahogyan csinálják... Na de ők se maradjanak ki a jóból, és mindkét kezemmle lenyúlok a puncijaikhoz és körkörösen masszírozni kezdem a csiklóikat. Milyen forró mindkettő... és egyiknek finom húsos, a másiknak meg kemény hegyes... mmmmm.. és ez a kedves lány most bukik a farkamra és kezdi szopni... Kissé még bátortalanul, de egyre hevesebben, miközben a másik lány a fejét irányítja a kezével és a mellemre hajol, hogy részben kigombolt ingem félrehajtva a bimbómat szívja, harapja... Még jó, hogy az ülések takarnak minket, óóó... de most figyelnem kell, nehogy valaki felálljon a helyéről az utasok közül, mert légikísérőim kissé elfoglaltak...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amy is odaül hozzánk, és én készségesen átengedem neki a kemény hímtagot. Ő először félénken veszi a szájába, kezdi el nyalogatni. Odahajolok hozzá, és a fülébe suttogok... látom rajta, hogy szavaim nem maradnak hatástalanok. Kezemmel finom irányítom a fejét, miközben Mr. Armani mellkasára hajolok, és az ő mellét kezdem el kényeztetni. Az ő kezei pedig minket kényeztetnek... alig bírok magammal, hogy fel ne nyögjek hangosan.


A kezem Amy fejéről, amivel eddig irányíottam őt, lesiklik a nyakára, a vállára, majd a mellkasára... kezembe veszem formás mellét, és őt is kényeztetem kicsit...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lara kacsint kicsit és átengedi nekem a férfi kemény farkát, annyira vágyom már az izére, hogy érezzem ajkaim közt.Óvatosan érintik ajkaim makkját apró csókokat lehelve rá, majd végig az egészen a tövéig, majd zacsijába bújva.Forró leheletet érzek tarkómon, Lara suttogja a fülembe, hogy kapjam, be és szopogassam, én engedelmesen tövig kapom, szinte kitölti számat a lüktetés. A férfi keze közben elindul, és megtalálja puncim, majd mikor csíklómhoz ér óhatatlanul nagyon erőset szívok farkán, nyelvem segítségével még szorosabban fogva őt.Lará-ra felpillantva szeme nyugtázza jól csinálom, miközben ő a férfi bimbójával van elfoglalva és mintha kitalálná gondolatom keze elindul mellem irányába és tenyerébe simul. Halkan nyögdécselve szopom tovább az egyre érzékenyebb farkát Mr. Armani-nak, miközben kezem elindul Lara combján... nagyon forró.Majd popsiját kezdem el cirógatni miközben a férfi ujjai egyre hevesebben mozog forró puncijában...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon egymásba gabalyodtunk, lassan kezdem elveszteni az érzékeimet, mert a farkamat is szopják, a mellem is harapdálják, miközben már azt sem látom, kinek hol a keze... Csak hátradőlök és az ujjaim biztos helyen vannak a két puncin.. Be is dugom nekik két-két ujjam, mire mindketten erősebben csinálják, amit eddig is: de ez a lány olyan erősen szop, hogyha nem áll le, beleélvezek a szájába... a másik meg csak szívja a bimbóm... egyre erősebben ujjazom a puncikat, de már nem bírom tovább... egy erős lökéssel tövig dugom az ujjaimat beléjük, és ekkor a makkom is megfeszül a szájban....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mr. Armani mindkettőnket kényeztet egyszerre... még a gondolata is izgató... Amy keze hozzám ér, a popsimat simogatja... nem is tudja, milyen érzékeny az. Közben ő meg megállás nélkül, és egyre keményebben szopja a férfi farkát. Végül nem bírja tovább, és beleélvez Amy szájába, közben tövig dugja belénk az ujját... Amy minden cseppet kisajtol a lüktető farokból, majd rám tekint. Én lenézek rá, megfogom az állát, jelezve, hogy ne nyelje le...


Odahajolok hozzá, és megcsókolom, közben jut nekem is kevés az édes nedűből.. közben az ő keze elérte a csiklómat és azt kezdte el izgatni... én erre heves csókkal válaszolok...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egye jobban érzem feszül Mr. Armani teste, mire én egyre hevesebben szívom, szopom farkát... majd meglepődöm kicsit, érzem számban édes nedvét, hirtelen Larára nézek aki, int, hogy csak nyeljem le, abba ne hagyjam.A férfi ujjai ezalatt egyre mélyebben táncolnak forró puncimban, meg masszírozva minden apró kis érzékeny részt benne.Ajkaim teljesen kipréselik a lükető farokból az utolsó csepp édes nedüt is mikor felemelem fejem, szám sarkát nyalogatom, de Lara odahajol és ő is nyalogatni kezdi ajkam... Ekkor kezem Mr. Armani keze fölé siklik aki táncoltatja Lará-ban ujjait ahogy bennem is...Megtalálom duzzadt csiklóját és elkezdem morzsolgatni, erre, ajkai hevesen megcsókolnak. Szenvedélyesen viszonozom a csókot miközben testem egyre jobban megfeszül a férfi ujjain...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megszívja, ahogyan csak lövök újra és újra a szájába, és alattuk mozdulni sem tudok, tehetetlenül lövök... aztán csillapodom és aztán a két lány kezd csókolózni, amikor még a szájában van az ondóm... nagyon felizgat a látvány, viszont most jobban tudok a puncijukra koncentrálni, és odabent meg is feszítem az ujjaimat... Egyre jobban remegnek a lányok csók közben és egyre kéjesebben nyögnek az ujjaim alatt... aztán odabent felfelé nyomom az ujjam és... meg is van amit kerestem.. de ahogy érzem, az új kislány már hirtelen kimerevedett és megfeszült... Pedig csak ezt a pontot masszíroztam meg benne... így.. és újra megfeszül...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meg kell hagyni, Mr. Armani nagyon ért a nőkhöz... Látom Amy arcán, ahogyre inkább elborítja a kéj, és hamarosan meg is feszül a teste... én is remegek már, de én még nem akarok elmenni...


Kivonom hát magam a bűvkörből, felkelek, körbenézek. Senkinek semmi óhaja...


Belépek újra fülkébe és felhúzom a szoknyám, felrakom az egyik lábam az ott lévő apró székre. Mr. Armani és Amy is rám néz, nem értik hirtelen, hova és miért indultam. Én lenyúlok a nedves puncimhoz, széhajtom az ajkaimat, és Amyre nézek. Szemem kérdést tükröz... remélem, Amynek is tetszik az ötletem...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Testem meg-megfeszül és elernyed a kéjtől, szinte észre sem veszem, hogy Lara ott hagy minket, miközben egyre magasabban vagyok. A férfi keze beletúr hajamba és a mellkasához húz érzem orromban édes illatát miközben élvezek.Ott pihegek még egy darabig simogató keze alatt, mikor is magamhoz térek és körbe kémlelek hova is lett Lara.

A férfi ködös tekintetét kísérem szememmel, és meg is pillantom amint a szembe lévő fülkében éppen forró lüktető punciját masszírozza. Rám pillant és nem várakoztatom, átlépek a fülkébe miközben elé guggolok és máris nyelvem kóstolja édes lucskos ajkait....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit pihenek, amikor látom, hogy az ujjaimról lehúzza magát a kedves hölgy és átmegy a fülkébe, majd ott nyitott ajkakkal várja a kolléganőt. Ő pedig odamegy és nyalogatni kezdi... Nagyon tetszik a látvány ismét.. hogy ez a két nő miket meg nem csinál itt előttem... Biztos máskor is csinálták már az úton... Most gyengéden masszírozom a makkom, mert még nagyon érzékeny, és figyelem, hogyan szopogatja az egyik lány a másikat... Nagyon édesen és izgatóan csinálják, és látom, hogy az a lány, akit nyalnak, az már egyre jobban olyan állapotba kerül, hogy fel fog nyögni... Utasok még nyugton vannak, bár páran forgolódnak... Ha nem igyekeztek, valaki megint mászkálni fog...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy Amy kényeztet, megfogom a fejét, és picit irányítom, és simogatom a nyakát, arcát... ő felnéz rám közben... igéző a látvány. Nyelve nagyon ficánkol bennem, annyira jól csinálja, hogy nem is bírom sokáig ezt az édes kínzást, megtámaszkodom a fülke falán és már a csípőm is hevesen mozog......


Aztán megfeszülnek az izmaim, hátam ívben megfeszül.... és halkan felnyögök... alig bírom ki, hogy ne legyek hangos....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyelvem játszik,Lara punciján, miközben ujjaim, simogatják izmos combját. Keze egyre jobban irányítja fejem, mikor is kezem popsijára csúszik és magamhoz húzva erősen megszopom csiklóját.Felpillantva látom szemében nagyon tetszik neki amit teszek éppen, még erősebben szívom egyre hevesebben, miközben érzem teste remeg ajkaim alatt. Csípője egyre hevesebben mozog miközben kezem előre kúszik és ujjaimmal mélyen megmasszírozom, egyre jobban lüktető punciját. Ekkor nem bírja, érzem ahogy nyelvemen végig folyik édes nedve, miközben testét hullámok járják át.Testét hátra feszítve, halk sóhajtozás kíséretében jut el az orgazmusig...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ott az orrom előtt, egy repülőn élvez el a másik lány száján!!! Hát már szinte azt sem tudom hol vagyok... biztosan repülőn vagyok??? Körbe is nézek, de mozgolódnak az utasok. De az egyik lány még piheg, a másik megnyalja és megtörli a szája szélét. Épp rámnéz, amikor farokhúzogatás közben intek a szememmel az utasok felé, hogy menni kell, hogy nehogy megint valaki elinduljon...

Fogja is a jelemet, rendbe teszi a ruháját és elindul előre, a másik lány pedig még ott marad kicsit pihenni. Aztán szoknya a helyére, blúz begombolova, sál megigazítva és kilép. Rám néz, és huncutul megcsillan valami a szemében.

Mikor a másik lány visszaér, odaszól neki:

- Átveszem, te addig ne hagyd pihenni a kedves utast! - és leülteti mellém. Ránk mosolyog és előremegy hogy megnyugtassa az utasokat. A lány pedig átveszi a farkam húzogatását és közben néz előre, hogy mi a helyzet elől...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyalogatom, nyugtatgatom, Lara felhevült punciját, míg lassan megnyugszik...Felpillantva szemébe, még csak a ködöt látom hátra pillantok Mr. Armani-ra, látom az ő szemében is a vágyat, meg a megdöbbenést, de int, hogy mozgolódnak az utasok.Gyorsan rendbe szedem zilált külsőmet, majd elindulok kifelé, csak párnákat kérnek így gyorsan teljesítem óhajokat és visszatérek hátra a kéj-utastérbe...Lara is elindul előre megmutatni magát, míg engem oda ültet különleges utasunk mellé, ő se unatkozzon addig.Mélyen szemébe nézek és kezem máris kemény farkára siklik, beleborzongok az érintésbe. Kikémlelek Larára, de látom semmi, mindenki nyugodt és csendes már indul is vissza felé. Mr. Armani, farka kőkeményen áll, ujjaim simogatása, még jobban felizgatta, mire Lara visszajön belenéz szemembe, és próbál beülni a belső székbe. Ahogy lép befelé végig simítok combján amitől szoknyája máris felcsúszik, és egy határozott mozdulattal beleül a meglepett férfi farkába....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amy szája, nyelve, keze hihetetlen élményben részesít. De, persze, az utasok most is közbeszólnak. Amy kimegy az utastérbe, és mindenkit kiszolgál. Én meg még nem tértem magamhoz, ez csak lassan megy. Aztán összeszedem magam, és én is elindulok előre. Közben Amyt odaültetem Mr. Armanihoz, hogy szórakoztassa. Ő természetesen örömmel ül oda, és rögtön el is kezdi kényeztetni a férfit.

Rövidesen visszatérek, és úgy döntök, hogy beülök a belső székbe. Ahogy elhaladok Amy előtt, végigsimít a combomon, amitől a szoknyám már fel is csúszik. Ezzel szinte egy időben Mr. Armani keze a derekamra csúszik, én meg fordulok egyet, és beleülök Mr. Armani lüketető farkába... Majdnem mindketten hangosan felnyögünk, de én egy rövid csókkal lezárom a nyögéseink útját. Majd, mikor már ajkaink elváltak, Amyhez fordulok. Áthajolok hozzá, és forró csókba kezdek vele, közben kezem simogatja formás mellét. Majd kezem lejjebb siklik a testén. Mr. Armani teljesen begőzől a csókunk látványától....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Visszajön a másik hölgy is, és úgy döntött, hogy át akar menni előttem. Míg a farkam folyamatos masszírozás alatt van, megfogom a lány derekát, hogy segítsek átmenni előttem, erre megfordul és egy mozdulattal felhúzza magát a farkamra, tövig beleül. Ez kissé meglepett engem, mert elég hirtelen jött, de a lucskos punciba úgy csúsztam be, mintha eleve oda teremtettek volna. Aztán a lányok csókolózni kezdenek, miközben a rajtam ülő lány mozgatja a csípőjét, körözni kezd vele. Farkam táncol benne, és meg is fogom a derekát, majd az egyik kezem felcsúszik a blúza alatt a melléhez és bimbóját kezdem csavargatni. Közben látom, hogy a lányok is elkezdtek egymással foglalkozni, és ez a kettősség nagyon izgató: a látvány amit művelnek és ahogy a farkamon táncol...

Rendben, akkor fokozzuk az élvezeteket. A derekat fogó kezem előrecsúszik a lány puncijához, és a csiklóját elkezdem masszírozni. Nem kímélem, hadd élvezze csak...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mr. Armani ért a nőkhöz, ezt meg kell hagyni... egyre csak fokozza élvezetem, benyúl a blúzom alá, és a mellemmel játszik. Majd a másik kezével megkeresi megduzzadt csiklómat, és azt is izgatni kezdi... én meg majdnem hangosan felnyögtem ettől, de ehelyett Amyt kezdem el még szenvedélyesebben csókolni, amit ő viszonoz...


Kezem lecsúszik Amy formás melleire, majd hasára... Felhúzom a szoknyáját, hogy kényelmesen hozzáférjek a nedves és forró puncijához. Először csak finoman simogatom a dombját, és a combja belső felét. Majd ujjaim szétnyitják az ajkakat és megkeresik a csiklót. Izgatom a kezemmel azt a finom kis bogyót, és érzem, hogy az ő szenvedélye is fokozódik ettől. Ujjam lejjebb csúszik, és behatolok két ujjal a forró puncijába...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meglepetésemre, Lara tövig bele ül a férfi kemény farkába, kezem ott marad Mr. Armani zacsiján, majd Lara feszes fenekét simogatom felváltva. Közben, Lara keze elindul blúzom alatt és tenyerébe simul formás, feszes mellem.Mikor feleszmélek Lara ajkait számon érzem először csak érzékein, játékosan..., keze elindul mellemről combom simogatja. Kezem bele markol formás popsijába, mikor csiklóm kezdi morzsolgatni, csókja egyre hevesebb és mikor majdnem hangosan felnyögök a gyönyörtől , mert ujjai becsúsztak lucskos puncimba, még vadabbul szívja nyelvem.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ismét összegabalyodunk kissé, mert amíg én az ölemben ülő hölgyet dugom és masszírozom, addig ők egymással is el vannak foglalva... Néha fel-felnézek az utasokra, hogy feltűnik-e nekik ez az édeshármas, de szerencsére nem nagyon aktívak. A farkam egyre érzékenyebb már ebben a forró punciban, ami még rá is feszül, ahogyan a másik lánnyal játszik ez a drága... Ujjaim egyre vadabbul masszírozzák a csiklóját, érzem, hogy már nem bírja sokáig, de szerintem én sem, mert úgy be lettem ide szorítva a két nő közé, hogy ha akarnék se bírnék menekülni... Megadom hát a sorsnak magam és ahogyan táncol a csípője, a bimbóját megcsípem és erre egy olyan mélyet csúszik rám, hogy nem bírom tovább... Belerobbanok a puncijába, de ő meg csak folytatja... Megcsípem a csiklóját, mire összerándul rajtam... de ez még jobban kipréseli a makkomból a cseppeket. A hátába fojtom az ordításom, mert nem hagyja abba, és nem bírom leállítani sem a nőt, sem a lövéseket.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre vadabbul mozgok a férfi kemény farkán, és egyre jobban hatnak rám az ingerlései, és az, hogy Amyvel közben játszadozom... Mr. Armani fokozza a tempót, és én követem őt. Addig gyorsít, míg a végén érzem, hogy belém élvez egy hatalmasat, én meg közben egyre vadabbul ujjazom Amyt, aki már nagyon tocsog...


Bár Mr. Armani elélvezett, én nem hagyom abba a mozgást rajta... még tovább ingerlem őt. Csak addig hagyom abba a lovaglást, míg megfordulok rajta, így pont a pasival szembe kerülök... Emiatt el kell vennem az ujjam Amy puncijából is, de hamar visszatalál hozzá a kezem, és a szám is...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lara ujja egyre vadabbul és mélyebben táncol bennem, aminek hatására testem meg, meg feszül.Mikor éppen elöntené testem a kéj, kihúzza ujját és elveszi száját, erre én vadul megcsókolom férfi utasunkat, aki éppen elélvezett Lara forró puncijába. Így hangos sóhaját én nyelem le, miközben erősen megszívogatom nyelvét....Kezemen érzem, forró ondóját amit Lara puncija nem bírt elnyelni, kezem elindul Lara hasán felfelé amint megfordul, és ajkaihoz érve leszopogatja ujjaim,most én sóhajtok mélyet Mr. Armani szájába, majd ajkamat követeli ismét.Vágyam egyre magasabb az érzékek birodalmában...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még lüktetek párat a nő puncijában, amikor a másik elkapja nyögő számat és lecsókol... Aztán az ölemben ülő lány megfordul a farkamon és nekem szemben helyezkedik el rajta... Csók közben még látom, hogy leszopogatja a kolléganő ujjait, és lenyúl ismét annak puncijához... Amit csinál már nem látom, de a csók hevességéből sejtem.. Ahogy szopja a nyelvem és egyre erősebben, végül még rá is harap, és megremeg rajtam...

A másik lány meg a farkamon ismét táncba kezdett... viszont kezdek aggódni, hogy nem figyel senki, és még erre járna valaki...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen elvesztem az eszem, annyira izgató Mr. Armanival szerekezni, és közben amit Amy művel... és ahogy reagál.... kész vagyok tőle...

De, a hatodik érzékem éberségre sarkall.... Nem is hiába. Hátrafordulok. Éppen akkor kezd el felemelkedni az egyik utas. Még egyszer mélyen magamba fogadom a férfi farkát, tövig dugom az ujjam Amybe, aztán villámgyorsan távozom köreikből (már amennyire ez lehetséges).

Két lépés alatt rendezem a ruhámat, és mosolyogva lépek oda az utashoz.

- Miben segíthetek? - kérdezem.

- Oh, csak valami filmet szerettem volna kérni, ha lehet...- kezdi az utas.

- Minden további nélkül uram... ez lehetséges, persze. Az ülése alatt van egy doboz, abban válogathat a filmek közül. - mondom neki segítőkészen. Ő visszaül a helyére és elcsendesedik újra az utastér. Én hátrasétálok, amikor látom, hogy Amy lovagol már..... Leülök melléjük...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lara egyre vadabbul lovagol a férfin, miközben ujjai ugyan azt a tempót diktálják nekem is. De megint éppen akkor távozik mikor testem elérne a csúcsra, fel sem fogom hirtelen mi történik, de felpillantva a ködön túl, meglátok egy felemelkedő utast, akihez Lara siet. Én nem is tétovázok sokáig, hisz testem már szinte könyörög gyorsan bele ülök a férfi ágaskodó farkába, mélyen... nagyon mélyen. Szinte sikítom, de Mr. Armani, óvatosabb és megelőz előre nyúl és kezét számra helyezi, miközben ujjával játszik nyelvemen. Csípőm lassan köröz élvezi a soha nem érzett érzést... mikor Lara visszatér leül mellénk, kicsit előrébb és hirtelen szájában érzem ágaskodó, duzzadó bimbóm.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyszer csak a lovaglás közepén feláll a farkamról, szoknya lehúz, blúz megigazít és már siet is az utashoz azzal a kedves mosollyal, amit én is láttam beszálláskor... Az meg nem is sejti, hogy ez a nő az imént szállt le a farkamról... Meg kell őrülni, amit ezek a nők művelnek. Még fel sem ocsúdom, amikor a másik fogja magát és mellőlem feláll és csak úgy szimplán beleül a farkamba és elkezdi megdugatni magát... Pár húzás után érzem, hogy remegni kezd, gyorsan a szája elé teszem a kezem... Nem ám sikítozunk kislány - mondom magamban, és ezt kihasználva keményeket kezdek bele dugni, amitől még jobban megremeg. Közben a másik hölgy is visszatért és látom, ahogyan szegény lány puncijához nyúl és masszírozni kezdi a csiklóját...

Én fogom a száját továbbra is, nem érdekel, hogy mennyire érzékeny, vagy mennyire élvez, megfogom a mellét a blúza alatt és megcsavargatom a bimbóját.

Gonoszul összenézünk a puncisimogatóval, hogy ez a lány most alaposan ki lesz végezve. Egyikünk sem kíméli: ő előről, én alulról és bimbón át. Már szorítom a száját, mert nagyon sikoltozna, de nem szabad... És keményen dugom tovább...

A simogatóm kigombol pár gombot a lány blúzán, ráhajol és a másik mellét kezdi szopogatni...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor visszaérek, látom, hogy Amy vadul lovagol Mr. Armani kőkemény farkán. Odanyúlok Amy puncijához, és elkezdem a csiklóját masszírozni. A férfi befogja Amy száját, mert ő hangosan felnyögne ettől, és az élvezettől, amit ő okoz neki.

Összenézünk a férfival, gonosz fény csillan a szemében. Én egy pillanatra elveszem az ujjam Amy csiklójáról, de csak addig, amíg benyálazom.... és így térek vissza izgatni újra a tocsogó punciját. Közben másik kezemmel a popsijához nyúlok, simogatom, markolászom, és segítek neki, hogy még jobban lovagolhasson Mr. Armani farkán... Közben Amy bimbóját szopogatom, de egy finomabb dolog jutott az eszembe...

Újra a számhoz veszem az ujjaimat, lenyalogatom róla Amy puncilevét, és jól benyálazva teszem vissza a lüktető csiklójára.

A férfi igézően néz közben engem... odahajolok hát hozzá, és Amy nedvétől ízes ajkaimat az övére tapasztom...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elveszek az élvezetekben, mindketten engem kényeztetnek éppen, a férfi egyre vadabbul löki farkát egyre jobban tocsogó puncimba , miközben Lara csiklóm morzsolgatja, nyelvével meg éppen duzzadó bimbómat. Megszűnt a világ körülöttem, csak testem hullámzására figyelek...testem, szinte véget nem érő orgazmusba kezd. Lassan térek vissza, miközben Lara és a férfi már egymás nyelvét táncoltatják. Feleszmélve előre nézve látom, amint valaki megint mocorog, nem szívesen állok fel, szinte remeg lábam amint megpróbálok megállni, érzem combomon folyik puncimból édes nedvem, de menni kell, így elindulok, otthagyva a kéjlakot hátul...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szegény lány... alig bír felállni a farkamból, kissé még megkapaszkodik az ülésben, és még megtisztogatni sincs ideje, a szoknya visszacsúszik, blúz begombol, és indul előre. Kiengedjük, és összenézek az itt maradt drágával:

- Azt hiszem mára megkapta a magáét... Már ha bír beszélni és mosolyogni még az utasokkal - somolygok kissé gonoszan, és a lány szemébe nézek: - Most viszont te jössz!

Megfogom és ráültetem háttal nekem újra a farkamra, ami már az előző kemény menetek után már annyira érzékeny lett, hogy alig érzem már... De ez nem is baj, mert legalább most megkapja ő is. Megfogom a csípőjét és erősen fel-le kezdem húzogatni a farkamon. Kapaszkodik az előtte lévő ülés támlájába rendesen, és kissé eléőre is dől, de farkam egy pillanatra sem jön ki, alaposan megjáratom rajta a lányt.

A másik lány közben kissé szétszórtan visszatér, a lábán ott a csík, ami a puncijából folyt ki, és bemegy a fülkébe, felhúzza a szoknyáját és a félredobott bugyijával alaposan megtörölgeti magát mindenhol. Ezután mellénk ül újra és elkezdi masszírozni az ölemben lovagoló lány punciját.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint teszem a dolgom az utasok közt, nem is tudom, hol vagyok, ki inni kér, ki takarót, de a lábam egyfolytában remeg, miközben pillantásom, folyton hátul van. Mikor csendesedik minden, a székekbe kapaszkodva sétálok hátra, érzem a combomon csiklandoz nedvem, így belépve a fülkébe alaposan megtisztogatom magam, miközben hátam nekifeszítem a falnak....De a látvány újra felcsigáz, Lara feszesen lovagol Mr. Armani farkán és látom, hogy lassan ő is elveszik. Így oda ülök melléjük és segítek neki, ujjaim máris duzzadt csiklóját masszírozzák,érzem teste meg-megfeszül ráhajol még jobban ujjaimra, amitől egyre jobban feszül benne drága utasunk kemény farka. Mr. Armani is elveszik ismét, másik kezem az ő bimbóira téved és morzsolgatom bimbóját.....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tétlenkedünk addig sem, míg Amy az utasokat rendezi el. Mr. Armani kemény farkába ülök, és ő keményen tesz magáévá... Hamar visszatér hozzánk Amy is, leül mellénk, és simogatni kezd engem... hamar eléri, hogy komolyan vissza kelljen fognom magam a hangos nyögésektől. Ujjai a csiklómat masszírozzák, ami már nagyon érzékeny. Rá nézek homályos tekintettel, ő viszonozza a pillantásom. Végigsimítok a száján az ujjammal, szétnyitja ajkait... Ujjam a nyelvével játszik.... majd a számba veszem, és leszopogatom az ujjam, közben végig az ő szemébe nézek. Aztán oldalra fordulok kissé, ő közelebb jön, és ajkunk forró csókban egyesül...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben a lányok csókolóznak, én sem vagyok tétlen, neki is felcsúszik a kezem és megfogom a mellét, ujjaim közé csúszik a bimbója és húzogatni, masszírozni, csavargatni kezdem... Másik kezemmel még keményen adom a tempót, és látom a csajok is egyre hevesebben csókolóznak... Ebből itt repülés lesz egyhamar, úhygogy egyre mélyebbeket lökök belé, a golyóm csapódik a puncijához, és érzem, hogy egyre jobban remeg a lány. Nehogy felordíts: súgom a fülébe és megcsavarom a bimbóját...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mr. Armani gyilkos tempót diktál, izgat mindenhol, ahol ér. Közben Amy csókja varázsol el még jobban... A férfi a fülembe súg: - Nehogy felordíts!

A hangja és az, amit mond, még inkább felizgat, és Amy szájába nyögök fel, így nem hallja meg senki sem. Kezemmel megkeresem Amy csiklóját, és én is izgatni kezdem őt az ujjammal. Hamar megérzem nála az érintés hatását, csókja hamar még tüzesebbé válik. Nyelve követelző, és én egyre többet akarok adni is neki...

Közben Mr. Armani hatására egyre közelebb kerülök a csúcshoz... egyre jobban remegnek az izmaim...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lara teljes önkívületben lovagol, miközben ujjai számat becézgetik, majd forró csók kíséri. Érzem hevességéből mennyire közel jár a csúcshoz, teste meg meg feszül ujjaim és a férfi kőkemény farkán... Keze tovább siklik puncimhoz, ami mintha semmi nem történt volna, ugyan olyan hevesen és érzékenyen, reagál testem érintésére.Mr Armani is hátába folytja gyönyörét, majd szinte majdnem egyszerre, érjük el az orgazmust, hosszan járja át testünk a gyönyört.Szinte azt sem tudni már kinek, hol is hullámzik remeg mindene...Lassú pihegésünkből a pilóta hangja ébreszt minket, lassan leszálláshoz készülünk.Még egy forró csókváltás, majd ruha igazítás és indulunk ellátni az utasokat.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a lány úgy táncol rajtam megint, hogy nem bírom már... A hátához szorítom a szám, hogy ne ordítsak, miközben a puncijába csak jön újra és újra a farkamból... Ordítanék, de aztán ahogyan csillapodik a farkam lüktetése benne, ahogyan egyre inkább kifogyok a cseppekből, halljuk, hogy a pilóta szól, hogy nemsokára leszállunk. Lecsúszik a farkamról a drága hölgy, és mindketten megigazítják magukat, de törölgetni már nem törlik meg a puncit, csak úgy lehúzzák rá a szoknyát és mennek előre kedveskedni. Ott ülök, pihenek kifacsartan, ez a hosszú út, na meg a drága kísérők teljesen lefárasztottak.

A lányok még végigjárják az utasokat, majd az a lány, aki az előbb dugott, hátrajön, a mikrofonhoz lép és beleszól,. hogy csatoljuk be az öveket. Majd odalép hozzám, és épp amikor tenném el a farkam, ráteszi a kezét, hogy hagyjam csak elő és rám mosolyog:

- Hallotta: be kell kapcsolni az öveket. - és becsatolja nekem, majd int a másik lánynak, és kétoldalról leülnek mellém és becsatolják magukat. Ugye nem akarják folytatni? Mert már teljesen kivagyok ettől az úttól. De nem úszom meg... érzem a kezeiket: mindketten elkaptak... és most még le is vagyok szíjazva...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A pilóta hangja szól bele a kéjes élvezetünkbe... Lecsusszanok Mr. Armani farkáról, és gyorsan megigazítom a ruhám. Amyvel elindulunk előre, és mindenkinek ellenőrizzük az övét, hogy semmi baj ne legyen.

Aztán visszamentünk a mi különleges utasunkhoz, és őt is gondosan beszíjjazuk, majd odaülünk mellé. A farkát nem engedjük, hogy elrakja. Amyvel egymásra nézünk, és mindketten Mr. Armani farka után nyúltunk, és simogatni kezdjük.

Közben, felváltva csókolózunk a férfival, ami hamar felkorbácsolja a vágyunkat....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mire vissza érek Lara már beszíjazta utasunk és magát is, kezére pillantva látom, nem hagy pihenőt Mr Armaninak, még egy utolsó élvezetben részesíti. Én is leülök melléjük majd kezem nekem is lüktető farkára téved, ujjaim cirógatják Lara ujjait és az egyre érzékenyebb férfi utasunk farkát. Szinte egyszerre csókoljuk Mr Armani száját, szerintem maga sem hiszi még mindig mi történik vele, persze én sem vagyok tudatában ... 2 forró nyelvet érez szájában, ami mindannyiunkat egyre jobban felizgat...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nemcsak a kezük, a szájuk is egyszerre kényeztet engem. Farkam már nagyon érzékeny, de ezek a csókok és az ujjaik játéka újra megkeményítik. Minden húzás édes kín számomra, ezért nem hagyhatom, hogy ne részesüljenek belőle: egy-egy kezem ismét a puncikra csúszik és mindkettőjük csiklóját kezdem masszírozni. Most biztosan nem jöhet hátra senki, ha be vagyunk szíjazva, ezért ki is használom az alkalmat, hogy érzékeny pontjukat alaposan megmasszírozzam. Nyögnek is tőle a számba, úgy kell elfojtsam a hangjukat... Az egyikük a golyóimat simogatja, a másik a farkamat húzohatja, majd ketten egyszerre.. Teljesen elvesztem a fejem és az érzékeimet, egyre keményebben jár a kezem rajtuk... Már kontrollálni sem bírom magam, érzem, hogy robbanok. Gyorsan az egyik lányt megpróbálom ráhúzni, amennyire a szíj engedi, hogy ne a levegőbe szálljak, majd kezem visszateszem a puncikhoz és egyre hevesebben masszírozom a csiklójukat. A másik is a farkam fölé hajol... és már robbanok is...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kezünk folyamatosan izgatja Mr. Armani kőkemény farkát. Ő meg, izgatja mindkettőnk csiklóját, amitől mi annyira izgalomba jövünk, hogy alig tudjuk visszatartani hangos nyögéseinket.

A férfi ettől az érzéki játéktól hamar eléri a csúcsot. Amy a farka fölé hajol, és Mr. Armani a szájába robban... én is odahajolok, és amikor Amy elveszi a fejét, én is körbe nyalogatom -a még mindig kőkemény és lüktető- Mr. Armani farkát...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mr Armani keze puncimon, teljesen elveszek ujjai alatt, és ő sem igazán tudja már teste megfeszül. Keményen lüktető farka robbanni készül, mikor kicsit lazítok magamon és fölé hajolok, máris érzem számon édes nedűjét, ujjai alatt én is megfeszülők és mikor Lara is oda hajol, átengedem neki a farkát miközben én halk nyöszörgéssel bele élvezek zacsijába. Egymást nyalogatjuk Larával, közösen körbe nyalogatva a férfi farkát.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még időben kapták be és már nyelte is a drága lány amit lőttem ki a szájába... Érzem, hogy ujjaim alatt megfeszülnek a lányok és szinte a farkamba fojtják élvezetüket. Remegnek még kicsit... A másik lány is odahajol a farkamra és közösen letisztogatják égő makkom. Ezután még maszatos csókot is váltanak... Huh... ezek a belevaló nők...

Aztán tekintetem félresiklik oldalra és látom már a talajt. Gyorsan megsimogatom őket és odasúgom nekik:

- Hölgyeim... ez igazán élvezetes utazás volt! De már leszálltunk, én pedig el... Remélem visszafelé találkozunk! Megadom a számom...

és leírom nekik egy zsebemben lévő papírra, amit eltesznek.

Még egy-egy csókot váltunk, ők kikapcsolják az övet, megigazítják magukat, majd egyikük előre megy a kijárathoz, a másikuk pedig búgó hangon beleszól a mikrofonba:

- Reméljük élvezték az utazást... - hát én biztosan!

Összeszedem magam, kissé foltos lett a nadrágom, de majd takarom a kabáttal. Majd átöltözöm a szállodában. Utolsónak hagyom el a gépet, két édes kísérőmet még búcsúzóul átölelem, és persze kapnak két nagy csókot, meg egy gyors simogatást a dombjukra. Egyikük odahajol, hogy van valami ajándéka, de hogy mi, az már nem derült ki, mert a másikuk is a fülembe súg pár édes szót, és már indulok is lefelé a lépcsőn...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hamar földet érünk. Mr. Armani kedvesen búcsúzik tőlünk, de nem is sejti, hogy van még egy utolsó meglepetés a számára...

Megadja a számát, és én komolyan fontolóra veszem, hogy fel is fogom hívni.... Miért is ne? Hisz már elég közelről, és bensőségesen megismerkedtünk...


Amy elköszön az utasoktól a mikrofonon át, én meg az ajtóhoz megyek, hogy mindenkitől személyesen is elköszönjek.


Mr. Armani száll ki utolsónak. Búcsúzóul még átölel és megcsókol, én meg jól érezhetően, de kevésbé láthatóan belecsúsztatom a bugyimat a zakója zsebébe és a fülébe súgom...

- Egy kis ajándék, hogy ne feledje, milyen volt az első repülőútja...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Én lépek oda a mikrofonhoz földetérésnél:

-Remélem kellemesen telt útjuk... - nekem biztosan, suhan át agyamon.Az hogy itt vesztettem el a szüzességem, egy repülőn... és hogyan?? Nem is tudom, de nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen élményben lehetett részem...Lara elől a leszállásnál üdvözli az utasokat, kedvenc utasunk utoljára száll le, mikor feláll, már senki nincs a gépen... odalép forrón megcsókol és a kezembe nyújtja a telefonszámát.Elfogadom és miközben kezem átkarolja óvatosan zsebébe csúsztatom szerteszét hagyott tangámat, majd mosolyogva megszólalok..

-Sajnálom de az ember lánya csak egyszer vesztheti el a szüzességét... - visszamosolyog és elindul a kijárat felé.


Miközben én ott maradtam a telefonszámmal és egy csodás élménnyel gazdagabban boldogan.

Tartalomjegyzék