Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Így jár, aki lemarad - gondoltam, s egyre jobban elkeseredtem, hiszen a csapat most valószínűleg nem fázik, és igyekeztem nem arra gondolni, hogy talán a szálloda uszodájában múlatják az időt. Legalább ők jól érzik magukat. Egyre jobban szakad a hó, szinte csak lépésben lehet haladni az utakon, ráadásul erre már senki sem jár. Felmerült bennem, hogy valószínűleg eltévedtem, de talán valaki majd útba igazít. Szívemet mardosta az irigység és az önvád, hogy nekem még muszáj volt befejeznem reggel a beszámolót ahelyett, hogy a többiekkel együtt jöttem volna, és később befejezni azt. Mostanában csak a munka tölti ki az életemet, talán túlságosan is, ezért jöttem el a csapattal. Elvileg túrázni indultunk, nem pedig síelni - ráadásul a ruházatom is inkább tavaszi, újítanom kell pár pulcsit és kabátot, ha odaérek. Alig pár méterre látok ki az autóból, és csak remélni tudom, hogy hamarosan elérem a civilizációt. Egyre jobban úgy tűnik, hogy ma már nem érem el a szállodát - kezd sötétedni. Rápillantok az órámra, és csak egy pillanatra nem nézem az utat - de ez éppen elég volt ahhoz, hogy uralmamat elvesztve az autó felett becsússzak az árokba neki valami táblának. Szerencsére nem mehettem gyorsan pont a hóesés miatt, így legalább bajom nem lett.

Most mi legyen? - kérdeztem magamtól, majd hirtelen megpillantom egy település tábláját - ennek mentem neki. Ez kicsit megnyugtatott, hogy talán eljuthatok a segítségig. Ezen felbátorodva kikászálódok az autóból, hátramegyek a csomagtartóhoz, és valami melegebb ruhát keresek a csomagjaim között, de sajnos csak egy igazán vastag pulóvert hoztam magammal, hiszen szép tavaszi időt ígértek. Magamra veszem a tűzpiros fenékig érő pulóvert, rá a derékig érő tavaszi kabátomat, a fejemre pedig egy sárga pólót találtam védelemnek. Igazán csinos lehetek bennük, de most nem számít a külső, bár azért lehettem volna gondosabb is a csomagolásnál. Autómat visszazárom, és elindulok a várt segítség irányába gyalog. Csontig hatoló szél van, a hótól alig látok, de muszáj tovább mennem. Fél óra megerőltető gyaloglás után mintha fényt látnék a távolban. Már halucinálok? Vagy tényleg egy ház fényei lennének? - és a reményekkel megújulva folytatom utamat. Ahogy közelebb érek a házhoz, látom, hogy nem éppen picike vityilló. Kényelmes házacskának tűnik, éppen jó lesz behúzódni kicsikét. Kopogok is, aztán eszembe jut, hogy mennyire nevetségesen festhetek, mint egy bohóc. Nyúlnék is, hogy valamennyire eligazítsam a ruhámat, ám ebben a pillanatban nyílik az ajtó.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kora tavasz van, de itt a hegyekben nagyon változékony az idő. Kis faluban lakok az Alpokban és bejárok egy nagyobb céghez melózni. De a nagyvárost nem szeretem, így kiköltöztem ide a hegyekbe, megtehtem nem keresek rosszul. És a hajtás után kell is a nyugalom. Hétvégén általában nem melózom szerencsére. A tv mondta hó is várható még a napokban ezért jól bevásároltam kitartosn egy hétig is ha kell. Ha igazi hóvihar jön az két három napot kitart simán. Fát is hordtam be a kandalló mellé, igaz van központi padló fűtés is mégis a valódi tűz ropogása mindig jobb kedvre derít.

Péntek délután el is kezdett esni a hó és hamarosan a szemerkélésből rendes hóvihar kerekedett. Be is gyújtok a kanddalóba És csak az ablakból csoddálom hogy szakad a hó. Egy üveg jóféle vörösbort is megbontok, jólesik 1-2 pohár ilyen rosz időben... Éppen öntenék a poharamba amikor kopogtatnak az ajtón. hmm ki lehet ilyen ítéletidőbe, a szomszéd is jó 200 méterre lakik, talán segítség ekll neki kitudja.

Kinyitom az ajtót és egy idegent látok elég furcsa öltözékban.

-Segítene kérem, árokba hajottam innen fél kilóméterre kb.

-Persze, de jöjjön beljebb ne áldogáljon kinn ilyen ítéletidőben. Invitálom beljebb.

Bár el kell mondjam önnek az ilyen vihar nem múlik el hamar, de utána szívesen kivontatom az árokból.


Esetleg egy pohár bort? Látom jól átvagyott. Töltök neki a poharamba, és kisétálok a konyhába egy másik pohárért.

- Valamit harapna is ? kérdezek vissza

- Nagyon hálás lennék válaszolja...

- Előbb persze melegedjen fel, látom tetszik a kandalló melege.

- Igen, csodás csontig átfagytam kinn és a ruhám is teljesen átázott ahótól...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy férfi invitál be a házba, majd kevesen hellyel kínál a kandalló előtt, és bort tölt nekem is. Látom rajta, hogy meglepődött a váratlan vendégén, és még jobban talán a ruháimon. Lerúgom beázott cipőmet a csatakos zoknimmal együtt, lehúzom magamról a szintén átvizesedett kabátot, és a vastag pulóvert, utána pedig elhelyezkedek a kandalló előtti vastag szőnyegen - elvégre mégsem ülhetek vizesen a fotelbe. Egy vékony hosszú ujjú póló és egy nadrág maradt rajtam, de még így is vacogok a hidegtől.

- Általában nem ilyen ruhákban járok - próbálok magyarázkodni, és a levetett ruhakupac felé mutatok. - Csak a kocsiban nem volt más, amit felvehettem volna.

- Tényleg nem mindennapi öltözet, igazán feltűnő. - mosolyog, de közben kutatva figyel, kit sodort ide a szél.

- Köszönöm, hogy beengedett - hebegem zavaromban.

- Ez természetes - feleli, majd észreveszi, hogy még azért van rajtam némi vizes ruha. - Egy forró zuhany biztosan jól esne magának, és átmenetileg valami ruhaszerűt, vagy köntöst is kereshetek addig. Ma már úgysem tud elindulni, itt kell maradnia, természetesen a vendégszobában.

Most én figyelem megmentőmet, hiszen idegen, nem ismerem szándékait, de szemében csak az őszinte segíteni akarás látszik. - Egyébként sem lehetek túl kívánatos így, ezért úgy döntök, hogy elfogadom ajánlatát.

- Tényleg jól esne, jobban semmi másra nem vágyom. - már a gondolat is felmelegít, ahogy a forró zuhanyra gondolok.

-Erre - és indul is mutatni az utat, én pedig követem. - Törölközőt a szekrényben talál, és mire végez, összeütök valamit enni is. - már el is tűnt, vissza a konyha irányába.

Belépek a fürdőbe, villámgyorsan megszabadulok a maradék ruhámtól, majd szép lassan elkezdem engedi a vizet, ami kellemesen meleg, hamarosan már nem is fázok. Miután átmelegedtem, és megmosakodtam, a fülkéből kilépve megpillantok egy köntöst. Mikor hozhatta be? Talán a fülkébe is bepillantott? Elhessegetem ezt a gondolatot, gyorsan belebújok, majd kilépek a fürdő ajtaján.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kedves idegen nő bemegy a fürdőbe, biztos jólesik neki a meleg víz a kinti hideg hó után.

Bár a lagjobb ilyenkor egy szauna én is nagyon szeretem, az is van a ház hátuljában, de hát nem isi ismerem és nem is fűtöttem be a szaunát. Majd talán holnap javaslom neki próbálja ki, és utána feküdjön bele a friss hóba, már ha nem túl szényenlős, nem tudhatom...

Keresek egy köntöst neki, hallom zuhanyzik benyitok de észre se veszi hogy bementem. A zuhanyfülke füstüvegén átsejlik teste körvonala, egész csinos ahogy azt már a nappaliban is megállapítottam. Felakasztom a fehér bársonyosan puha köntöst az ajtóra majd kisietek a konyhába. Tükörtojást készítek és mellé virslit, nem egy nagy vacsora de aki éhes annak biztos jólesik. Hallom hogy végezett a zuhannyal, én meg még a vacsorát készítem.


-Itt vagyok a konyhában erre. Mondom

-De finom illatok vannak.

-Elnézést még be se mutatkoztam Dániel vagyok. Nyújtom a kezem

-Én se, olyan furcsa volt a helyzet. Évi. És mosolyogva nyújtja a kezét.

-Ülj le ide az asztal mellé, kínálom hellyel, mindjárt kész a vacsora.

-Csak egy kis tojást sütök, virslivel remélem szereted. Ugye nem baj ha tegeződünk.

-Nem persze, igen szeretem úgy is farkas éhes lettem. Mondod.


Kényelembe helyezi magát az asztal mellett én lopva végigmérem. Így megfürödve nagyon csábító abban a köntösben, de hát nem vagyok illetlen mégse bámulhatom...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A konyhába érve megérzem a vacsora illatát, egy lovat is megennék.

- De finom illatok vannak. - mondom

- Elnézést még be se mutatkoztam Dániel vagyok. - és kedvesen mosolyog rám.

- Én se, olyan furcsa volt a helyzet. Évi.

- Ülj le ide az asztal mellé, mindjárt kész a vacsora. - a szék felé int fejével. - Csak egy kis tojást sütök, virslivel remélem szereted. Ugye nem baj ha tegeződünk?

- Nem persze, igen szeretem úgy is farkas éhes lettem.

Leülök az asztalhoz, és figyelem, ahogy a tojást és a virslit tányérra teszi, majd hozza az imént megnyitott borosüveget is, utána pedig leül velem szemben.

- Finomnak látszik - s már nyúlok is a villa után.

- Remélem az is. Jó étvágyat, bár látom nem kell mondani - látom pajkosan felcsillanni szemét.

- Bocsánat. Neked is jó étvágyat, csak farkaséhes vagyok - próbálok lassan enni, mégse gondolja rólam, hogy neveletlen vagyok. Nyúlok poharamért, ám kissé félre csúszik a köntös, és picit feltárul vállam. Igyekszem gyorsan megigazítani, de nem kerülte el figyelmét ez a kis incidens, és széles mosolyra húzódik szája.

- Én kérek bocsánatot. Ez akadt a kezembe, meg sem néztem jó-e rád, csak bevittem.

Most már olyan mindegy - látott, amit látott - viszonzom mosolyát.

- Viszont nagyon kényelmes és puha. - mondom, hogy lássa nem estem kétségbe. - A sót azért idenyújtanád? Messze van tőlem - utalok az előbbi kis afférra.

- Persze. - miközben idenyújtja a sót, kicsit hozzáér keze az enyémhez, csak egészen finoman, és már húzza is el. Kellemes volt röpke érintése, ráadásul igencsak jóképű. Talán a hosszú nap, vagy a bor, de időnként elkalandozik pillantásom a kezére, ami az enyémhez ért - persze csak észrevétlenül.

Lassan elköltjük vacsoránkat, majd a nappaliban telepszünk le a poharainkkal.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vacsora után a nappaliba megyünk. Ide ülj a kanapéra ez pont jó nincs messze a kandallótól, kínálom hellyel. Rakok még pár hasáb fát a tűzre. Nézd milyen szépen csillog a boros poháron át a tűz, szeretem ezt nézni magányos estéimen. Te is átnézel a poháron át én közben téged nézelek, ahogy arcodon táncol a tűz vörös fénye...


-Na és mi járatban felénk?

-Túrázni szerettem volna. Feleled.

-Ilyenkor még becsapós tud lenni az idő, nevetek. Te velem nevetsz, majd kortyolunk mind ketten a borból.

-Szép ház, mondod.

-Köszönöm, nem nagy de igyekeztem kényelmesen berendezni. Még egy kis szaunát is kialakítottam a ház végébe.

-Na milyen ötletes, szeretek szaunázni. És persze túrázni is.

-Nagyon szépek a hegyek errefelé, persze nem ilyen időben.


Beszélgetünk még egy darabig, közben néha egymáshoz érünk, érzem mindkettőnket felvillanyoznak az apró érintések, lehet csak a bor teszi, lehet hogy nem. De szerintem mindketten vonzónak találjuk a másikat...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A finom bor miatt talán, vagy a kisugárzása miatt egyre jobban hatása alá kerülök Dánielnek. A kanapé nagyon kényelmes, elpilledve nézem a tűz táncát a kandallóban, és már úgy beszélgetünk, mintha régebbről ismernénk egymást, ezért nem is nagyon zavar, hogy kicsit közelebb csúszik hozzám, és karomra teszi kezét, nem húzódok el. Szeme sötéten csillog, lágyan simogatja csuklómat, és egészen finoman megcsókol. Csak egy pillanatra érinti ajkamat, de így is megremeg testem.

- Talán el kéne mennem aludni - mondom halkan, pedig egészen másra vágyok, és nem mozdulok.

- Talán. De talán maradhatnál is. Szép vagy, főleg a lobogó tűz fényében. - Beletúr hajamba, majd magához húz, és újra megcsókol. Ez a csók is nagyon finom, de már többet ígér egy futó érintésnél. Nem ellenkezek, inkább csak sodródom csókjával, és észre sem veszem, hogy ujjaim már a rövid haját markolásszák tarkóján. Egy pillanatra elereszt, majd talpra állít.

- Látni akarlak egészen a tűz fényében! - keze rásimul köntösömre, majd a csomónál egy pillanatra megáll, és kérdőn néz szemembe. Én mosolygok rá válaszként, erre egy mozdulattal kioldja a csomót.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mosolyod bátorításnak veszem, kioldom a csomót a köntösödön és te lassan bújsz ki belőle. Nézem ahogy földre hull, és te ott állsz előttem teljesen meztelen. Lassan végig simítok bársonyos bőrödön. Ohh milyen szép és finom bőröd van. Fordulj meg lassan mondom és te fordulsz is, minden porcikád szemügyre veszem végig simítok fenekeden combodon. Felállok én is melléd. Magamhoz húzlak, most csókban forrnak össze ajkaink, előbb lágyan majd ahogy magával ragad a hév egyre vadabbul. Kívánlak súgom a füledbe de szerintem érzed is ahogy egyik lábam szinte körém fonod. Hátad simogatom és a nyakad kezdem csókolni, előbb puszilgatva, majd meg megnyalva, és végül finoman megharapdállak. Kezeddel lenyúlsz övem kezded kibontani, de elsőre nem megy. Együtt nevetünk aztán segítek kioldom az övemet. Két kézbe fogom gyönyörű melleid és masszírozom körbe körbe miközben te vetkőztetni kezdesz.


-Ne mozdulj, hagyd hogy levetkőztesselek! Liheged a fülembe.

-Jó, nyögöm. És Élvezem hogy lehúzod rólam a pólóm..

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ne mozdulj, hagyd hogy levetkőztesselek! - mondom, és már húzom is le róla a pólót.

- Jó. - jött a tömör válasz, láthatóan tetszik neki ötletem. Miután a pólóval végeztem, lassan háta mögé kerülök és a sliccén keresgélem a cipzárt. Jó játék így, hogy nem látom elöl mi van, viszont ő sem lát hátra, csak érzi az immár meztelen hátának nyomódó keményedő mellbimbóimat. Halk sóhaj szakad ki belőle erre - gondoltam, hogy ez tetszeni fog. Hamar elbánok cipzárjával, és már ki is szabadítom éledező szerszámát, ám csak egy pillanatra érek hozzá, szinte azonnal elengedem, hogy megszabadítsam a gátat jelentő nadrágjától. Érzem, nem tetszik neki, hogy elengedtem, de ettől csak még izgalmasabb, még jobban elnyújtom a nadrág eltávolítását. Erre ő besegít kicsit, amikor a bokájához érek, gyorsan lerúgja az alsóval együtt, és már fordulna is meg, de nem hagyom.

- Még ne. Mindjárt. - súgom továbbra is a háta mögül, majd egész testemmel hozzábújok, kezem pedig előre indul. Ő felnyög, de azért hagy kibontakozni. Mellemmel hátának nyomódom, csupasz dombom pedig fenekének szorítom, és jobb lábamat kicsit megint köré fonom, így megérezheti nedvességemet bőrével. Kezem lassan újra rátalál férfiasságára, ami érintés alapján nem lehet éppen kicsi. Finoman simogatom, húzkodom, morzsolgatom. Már alig várom, hogy végre jobban is érezhessem, de még nem akarom, játszanék még. Ám félbeszakítja gondolatmenetemet, és megfordul, esélyem sincs megakadályozni. Szemében a vágy mellett meglátom a pajkosságot is felcsillanni.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Játszik velem de én élvezem nagyon is. Ahogy lassan vetkőztet és nekem simul hátulról, hegyes bimói szinte égetik a bőröm. Alig várom meztelen legyek legszívesebben rögtön leteperném, itt a szőnyegen a tűz fényénél. De ne fiessünk élvezzük ki az este minden pillanatát amíg kinn tombol a hóvihar itt benn egyre forróbb a hangulat. Amikor megérzem fenekmehez simuló ajkait és körém fonja a lábát felforr a vérem, szerszámom merevedik kezében, de látni is akarom kívánatos testét. Megfordulok szemébe nézek, kezem combjára siklik és lassan felfel elérek bársonyos puha dombjához. Ő újra kezébe ragadja férsiasságom, egymás szemébe nézünk és csak kézzel simogatjuk lassan izgatjuk egymást.

Kíváncsi vagyok meddig bírjuk a feszültséget. Ujjam nedves ajkak közé siklik, érzem kíván már engem legalább annyira mint én őt..

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy ujjai is megmerítkeznek nedvességemben, átfut testemen a remegés - rég volt már, hogy férfi érintett így. Ő megérezvén ezt, lágyan lefektet a puha szőnyegre a kandalló elé, mellém fekszik, majd nyelvével indul felfedező útra testemen. Szájába veszi mellbimbómat, gyengéden harapdálja, ujjai pedig közben megtalálták csiklómat, azt simogatják. Hangosan felnyögök, farka után kapok, tenyerembe veszem, és egyre intenzívebben húzogatom. Annyira régen kényeztettek már, hogy a bennem lévő feszültségtől szinte már önkívületben sóhajtozok kezei alatt. Akartam volna még tovább játszani vele amit és ahogy csak akar, de testem annyira lángol, hogy úgy érzem belehalok, ha most azonnal nem tesz magáévá. Csak egy pillanatra tudok arra gondolni, hogy később azt tesz velem amit akar, és én is azt teszem majd, de most...

- Kérlek... kérlek... kérlek.... hangom elfúl

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan lefektetem a szőnyegre, és nyelvemmel felfedező útra indulok a testén. Bimbóját csókolgatom nyalogatom, finoman meg meg szívom, élvezem ahogy keményedik a számab. Szívom, nyalogatom és finoman meg is harapdálom. Lihegése gyorsul főleg amikor csiklójára simul a kezem, finoman körkörösen simogatom, miközben ő elkapja farkam és kicsit se szelíden húzogatni kezdi. Úgy érzem előjött belőle a vadmacsaka.

-Kérlek... kérlek... kérlek.... hangoja elfúl szinte

És farkamnál fogva húz maga felé, hát ha így szeretnéd gondolom magamban akkor nem lesz hosszú előjáték, na de majd később úgy is felfalom puha dombocskádat. Fölé fekszekszek és ő a forró lukához igazítja farkam. Kemény makkomal lassan hatolok nedves barlangjába. Előbb csak kicsit, majd egyre mélyebbre tolva.

-Ezt szeretted volna? Lihegem a fülébe

-Igen, igen! sóhajtja miközben beletúr a hajamba


Kezével fenekmbe markol és húz egyre jobban magába, majd miután már teljsen benne vagyok, diktálja az ütemet, ami kicsit se lassú. Nagy lökésekkel tolom felvéve a ritmust, közben a nyakát csókolom. Megállok egy pillantra nyakmaba veszem a lábát, most így hatolok belé. Hallom, látom neki is nagyo tetszik ez a póz, szemét lecsukva szinte önkívületben liheg és sóhajtozik: Még, még...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor végre fölém gördül és érzem, hogy belém hatol felsikítok. Először finoman halad, majd egyre mélyebbre ér barlangomba. Belekapaszkodok fenekébe, hogy teljesen magamba húzzam, majd lágyan mozgásra ösztönzöm, ami nem marad válasz nélkül.

- Ezt szeretted volna? - kérdezi, lehelete fülemet simogatja

- Igen, igen. - válaszolom, s közben belemarkolok hajába.

Felemeli nyakába lábamat, úgy veszi be megint barlangomat. Ez a póz még intenzívebbé teszi az érzést, egyre magasabbra repülök. Még, még... Kérlelem szemeimmel. Hol egész gyorsan jár bennem, hol pedig szinte egész lassan kis köröket ír le időnként abbahagyva az őrületbe kergetve. Nyúlok felé, hogy kapaszkodni szeretnék belé, ezért leengedi lábamat, majd csípőm alá nyúl, és egy határozott mozdulattal végig tolja bennem csodás szerszámát, és felgyorsítja tempóját. Arcomat vállába fúrom, egy ritmusban mozgok vele, kezeim pedig a hátát simogatják, karmolásszák finoman.

- Nemsokára... nyögöm, mert érzem, hogy lassan odáig jutok.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Nemsokára... nyögi halkanmert és érzem ahogy meg meg feszül a teste.

Nekem se kell több bíztatás, mindent bele adok tolom gyorsan ahogy csak bírom, és lihegek a fülébe. Erősen bele kapaszkodik a fenekembe és aró sikolyok között élveze el alattam. Lassítok és benne tartom még a szerszámom amíg csillapodik kicsit heves lihegése. De én még nem értem el a csúcsra így újra mozogni kezdek ki be lassan.


-Ennyivel nem elégszek meg ám súgom a fülébe.

-Reméltem is! Azzal a nyakmba harap kicsit vadabbul.


Lassabb ütemben tolom most ki be így nyújtva az élvezetete. Kiveszem kicsit a farkam és csiklójához dörgölöm, hangos nyögés rá a válasz tudom mennyire érzékeny lehet neki most így az első gyönyör után. Vissza dugom a frakam és bejáratnál mozgatom ki be három négyszer majd hirtelen tövig nyomom benne. Ezt megismétlem még egy párszor minden heves belökésemre apró sikoly a válasz de látom az arcán nagyon élvezi. Aztán lassan de erősen tolom, minden mozdulatom heves és erős. Aztán gyorsítok és ütemesen járatom benna a szerszámom de érzem én se bírom már sokáig... Ráhajolok fülébe lihegek, és érzem a hasamnál a gyülemlő feszültséget, minden mozdulatra egyre erősebb lesz szinte ki akar törni belőlem. Egy pár heves mozdulat még és mint a vulkán úgy tör elő belőlem, lüktetve forrón spriccelem tele. Lassan húzom a szerszámom és mellé fekszem a szőgyegre és csak lihegek az átélt élvezet kapcsán.


-Ennyivel nem elégszek meg! Hajol fölém és pajkos mosoly bújkál szája szegletébe...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Percek alatt elélveztem, annyira szükségem volt már rá, mint fuldoklónak a levegőre. Picit megáll bennem, megvárja testem csitulását, majd megint megmozdul.

- Ennyivel nem elégszek meg ám - súgja, hisz ő még nem ment el.

- Reméltem is! - s játékosan beleharapok nyakába.

Kis ideig még kiélvezi puncimat, ám hamarosan követ a csúcsra. Érzem, hogy farka megfeszül bennem, majd forróságával tölt meg. Gyengéden kihúzza szerszámát, majd mellém fekszik.


-Ennyivel nem elégszek meg! - mondom, és már fölé is hajolok, hogy egészen finoman lenyalogassam a kicsit még szivárgó farkát. Nem is nagyon kell benyálazni, hiszen az én nedvemtől csak úgy siklik rá a szám. Ajkaimmal körülölelem, nyelvemmel megcirógatom, és lám - kis idő múlva már meredezik is megint. Finoman ráengedem fejemet, szinte tövig bekapom, majd kicsit elengedem, és csak a nyelvem hegyével teszek pár kört makkján, majd egészen le a tövéig, és vissza. Bekapcsolom a játékba kezeimet is. Egyikkel heréi alá nyúlok, ott masszírozom, másikkal pedig a farkán játszadozok a számmal együtt. Hangos sóhajából ítélve igen kellemes élmény lehetek most számára, ezért még tovább megyek, kicsikét megszívom, amire egy nyögés a válasz. Szaporán járatom ajkaimat, és élvezem, hogy gyönyört okozhatok.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még ver a szívem heves, légzésem üteme is alig csillapodik amikor megszólal:


-Ennyivel nem elégszek meg! És már hajol is a farkamhoz.


Előbb finoman nyalogatja le róla közös nedveinket, majd szájába veszi és kiszivogatja utolsó cseppig teljesen. De ügyes mert óvatosan kezdi, ilyenkor még nagyon érzékeny a makkom. Izgatás nem marad eredmény nélkül, félig ernyedt szerszámom újra harcra készen meredezik, megkeményedik ajaki között mint a kő. Be is engedi a szályába teljesen, érzem amikor gartához ér, de oda már nem nyeli be. Majd csak a hegyét nyalogatja játszik velem, aztán két kézzel segít maszírozza egész finoman golyóim, és még farkam tövét megmarkolva huzogatja is.

-Ohh igen negyon ügyesen csinálod! Lihegem két erős szívás között..

Szemmbe néz és csak ennyit mond:

-Tudom. És már cumizza is hevesn, meg meg szívva mindent bele ad.

Egy darabig nézem ahogy fel le jár a szája, majd becsukom a szem és teljesen átatom magam a gyögyörnek. Cifrázza is rendesen hol erősen, hol lágyan kényeztet, teljsen bekapva vagy csak kicsit nyalogatv. Na de hát én se maradhatok adósa


-Feküdj a hátadra most énjövök.

-Már alig várom. És el is helyezkedik a szőnyegen


Térdét kezdem puszilgatni majd haladok felfel a combján, amikor már közel járok dombjához meg is harapdálom a combját hol az egyiket hol a másikat. Lassan óvatosan közelítem meg kitárulkozó ajkakat, körülötte puszilgatom nyalogatom, aztán óvatosan bel bele nyalok. Nyelvem rátalál a csiklóra csókajimnak és nyalásomnak erősödő lélegzet és pici sóhajok lesznek a jutalma. De gonoszkodok kicsit gondolom magamba és csókjaum most hasára irányulnak, bele nyalok köldökébe, majd bimbóját veszem a száma és meg meg szívom. Egyiket a másik után hegyesre szopom, közben az ujjam bele hatol. Ahogy lassan csúsztatom ki be nedves lukába a csípőjével pici mozdulatokat tesz, és meg megrándul néha. Nyelvemel vissza térek rózsaszín ajaki közé. Előbb nyalogatom a csiklóját körbe körbe le fel majd ujjam kihúzom és a nyelvem dugom a helyére. Ahogy lába között fekszem a nyelvemmel dugom meg most. Amennyire tudom bele dugom, hozzá nyomom az arcom rendesen érzem hogy csupa lucsok lesz az arcom. Egyik kezemmel széthúzom ajkit és heves nyalásba kezdek teljes hosszában le fel erősen nyalogatom. Ő a hajamba túr és csak úgy szorít magához.


-Még ,még, abba ne hagyd...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Feküdj a hátadra most én jövök - szakítja félbe isteni játékomat, de nem ellenkezek.

-Már alig várom. - mondom, és combomat kissé szét tárva helyezkedek el térdemet felhúzva, amiket rögtön meg is csókol. Mikor végre eléri nyelve csiklómat, és játszani kezd rajta, kissé megremegek, de már el is húzódik gonoszan, és előbb hasamat, majd mellbimbómat célozza meg nyelvével. Szopogatja, harapdálja, közben pedig váratlanul belém nyúl, és elkezdi ki - be járatni ujját. Egy-egy erősebb mozdulatára csípőm megrándul, majd amikor nyelve is követi ujját, halk sikítás szakad ki belőlem ahogy először csiklómon időzik, majd pedig mélyen belém nyal. Nem kímél, fáradhatalanul kényeztet odalent, én pedig a haját markolom. Amennyire nyelve hossza engedi, annyira mélyen cirógat bent.


- Még ,még, abba ne hagyd... - alig bírom kinyögni, mert érzem, hogy már közelít az orgazmus.

- Hogy? Mit mondtál? - kérdezi, s kicsit elhúzódik gonoszul, arcomat nézi közben, miként élem meg álnok játékát.

- Ó, te.... te.... - nem tudom folytatni.

- Esetleg folytassam? - olyan ártatlan arccal néz rám, hogy szinte már hihető is lehetne, ha nem látnám szemeiben a huncut szikrákat.


Épp annyi időt hagyott, hogy ne szálljak el, de még a közelben maradjak, majd megint betolja két ujját, nyelvével pedig csiklómon játszadozik tovább, míg másik kezével finoman combomat cirógatja. Egész testemben remegek, már-már azt hiszem, hogy elérem a csúcsot, de nem hagy.... Csak lebegek a határán. Ő pedig csak néz, és élvezi helyzetét.


Remegve, kielégülésre vágyva, könyörögve nézek vissza rá, ám csak mosolyog. Ezt még visszakapod - gondoltam magamban.

- Mindjárt - súgja, de alig hallom a combjaim közül.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyelvem játéka alatt már remeg egész teste, hol erősebben hol gyengébben kényeztetem a nyelvemmel, érzem nagyon közel van már a csúcshoz. De még nem adom meg neki. Várok egy kicsit, le is lassítok egész finoman nyalogatom.

- Mindjárt - súgom neki.


Nem tudom hallja-e egyáltalán, ilyen közel a beteljesüléshez az ember más dimenzióba kerül. De kínozni nem akarom, elég lessz a játékból, ezért újra alaposan megnyaloma csiklóját. Jár rajta a nyelvem körbe-körbe le-fel. Egyik kezemmel szét és kicsit felfele húzom mellette a bőrt így a csikló előbbre áll, igy meg is tudom cumizni az ajkammal, beszívom a számba és benn nyalom a nyelvemmel. Két ujjam eközben serényen jár benne, ütemesen ki be. Érzem ahogy egyre jobban liheg és remg a teste. De most már nem lassítok had érjen fel a csúcsra. Belemarkol rövid hajamba egészen magához húz a háta ívbe megfeszül és meg meg remegve nagy sóhajok között elöntik a kéj hullámai. Picit meg megnyalom még, minden egyes nyalásra egy apró rándulás a válasz. De most gyengéden eltolja fejem, jelezve ennyi bőven elég egyenlőre.

Mellé fekszem végig simítok a testén apró puszikat adok az arcára. Ő csak piheg, aztán oldalra fordul melkasomra jatja a fejét.


-Ez nagyon jólesett, de hosszú még a hétvége.

-Igen, igen. pihenjünk kicsit aztán búj mellém az ágyba.

-Jólesz, és egy zuhany se ártana előtte ha kicsit kifújtam magam...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Pár perc pihenés után nem esik nehezemre a zuhany alá csábítani Dánielt, együtt lépünk a fülkébe. Ő megnyitja a vizet, finom langyosra állítja a vizet, én pedig egészen szorosan hozzábújok. Kezem előbb hátára, majd fenekére csúszik, és nagyon lassan leereszkedek elé úgy, hogy közben finoman megpöccintem mellbimbómmal álló farkát. Most nem finomkodok, szám azonnal megtalálja, amit szeretne, és ameddig tudom, rá húzom fejemet. Az ő keze a tarkómra csúszik, hajamba kapaszkodik, és gyengéden vezeti fejemet rúdján. Hagyom neki, érezni akarom, ahogyan a számba élvez, ezért még intenzívebb játékba kezdek nyelvemmel, és egyik kezemmel besegítek, másikkal pedig továbbra is bokájában kapaszkodok. Egyre erősebben szorítja hajamat, farka is kezd megfeszülni számban. Fejét hátra hajtja, hangosan felnyög, felér a csúcsra - nagy erővel tör ki belőle forró nedve számat megtöltve. Miután kissé csillapodik, még nem engedem el, szorosan tartom, az utolsó cseppeket is kiszívogatom belőle. Miután végeztem önkéntes feladatommal, villámgyorsan megmosakszunk, utána irány az ágy. A takaró vastag, így meztelenül bújok hozzá, és lassan lecsukódnak szemeim, de utolsó gondolatom még az édes bosszú körül forog a korábban kiállt kínokért. Holnap majd én döntöm el, ki mikor mehet el, és elmosolyodom.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Zuhany vízsugara nagyon kellemes, de alig lazulok el már gugol is elém, be akrja még fejezni ezek szerint amit a szobában elkzdett. Egyből bevezeti a szájába, teljsen a torkáig bekapja ahogy látom és érzem. Cumizni kezd hevesen, kezével mogyoróimmal játszik. Érzem nincs menekvés most hamar ki leszek szipolyozva. Vizes hajába túrok, és gyengéden mozgatom a fejét fel le a farkamon. Nyelve játékba kezd, és a farkam tövére rászorít érzem hamarosan végem. Még két három szívás és spriccelek is lüktetve. Hangosan lihegve élvezek el, de nem ereszti a farakm meg megszívja minden csepjét lenyeli, és én minden újabb szívásra meg megrándulok.


Tusolás után egymáshoz bújva hamar elalszunk. Reggel korán ébredek mint általában.

Óvatosan kibújok a takaró alól, vigig simítok gyengéden arcán haján, csodálatos volt a tegnapi esete. Majd papucsomba bújok, kimegyek a fürdőbe gyorsan megmosakodok. Fürdő ablakából látom a hó még mindig szakad ráadásul a szél is fúj rendesen, nem tudom mikor lesznek járhatóak az utak. De örülök neki így a hétvégét biztos nálam tölti. Feljebb csavarom a termosztátot. Majd a konyhába megyek felteszek egy kávét főni, nem tudom hogy szereti, de majd viszek be neki cukrot tejszínhabot is. Pirítóst, kávét, meg két banánt a tálcára teszem. Mikor a szobába lépek látom már félig ébren van.


-Jó reggetl hölgyem, a reggeli tálalva. És játékosan kicsit meghajolok mint egy pincér.

-Hmm de éhes vagyok. Nyújtózik nagyot és a takaró lecsúszik csodás kebléről...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kellemesen kipihenve, és az esti mosollyal az arcomon ébredek. Körbenézek a félhomályban, és meg kell állapítanom, hogy a külső mellett a kényelemre is törekedett Dániel a berendezésénél. Nincs időm sokáig merengeni, mert kávé illatát érzem meg a levegőben, majd a résnyire nyitott ajtó kitárul, és ő jön be rajta reggelivel megrakott tálcán.

- Jó reggelt hölgyem, a reggeli tálalva. - és játékosan meghajol

- Hmm de éhes vagyok. - ülök fel, nyújtózok nagyot, és lecsúszik ölembe a takaró. Pillantása elkalandozik mellemen, amitől pár pillanat alatt megkeményednek bimbóim. Visszabújik mellém a takaró alá, és elfogyasztjuk a finom reggelit, közben pedig szikrázik a levegő, szeme nem sok tétlenkedést ígér délelőttre.

- Még mindig szakad a hó odakint, de idebent jó meleg van, és a szaunát is befűtöttem, hátha szereted.

- Nagyon szeretem. - mondom, és az utolsó falat banánt is eltüntetem

- Remek - s gyengéden beleharap mellbimbómba. - Akkor gyere, ha te is befejezted. Halkan felsikoltok, hiszen váratlanul ért, ő pedig széles vigyorral nyugtázza, hogy érintése nem maradt válasz nélkül.

- Igen, befejeztem. - A fürdőben gyorsan megmosakszom, a fogamat is megmosom a nekem kikészített fogkefével, majd immár felkészülve a szaunára elindulok Dániel keresésére.

- Erre gyere, a ház végében vagyok - én pedig megyek is a hang irányába.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Erre gyere, a ház végében vagyok - Hívlak.

Jössz utánam a hang irányába. Előkészítek két bolyhos törölközőt a zuhanyfülke mellé. Amikor odaérsz kinyitom neked a szauna ajtaját, csak úgy dől ki bentről a forróság. Leterítek egy törölközőt a padra ne égesse a forró deszka a hátsó felünket. Öntök egy kis vizet a vöröslő kövekre amitől sziszegve gőz tölti be a kis helységet. Nem sokat beszélünk csak pár szót, csak élvezzük ahogy testünk átjárja forróság. Hátra támaszkodol És én nézem ahogy pici izzadsággyöngyök keletkeznek a bőrödön. Észreveszed hogy téged nézlek, hamiskásan rámosolyogsz, aztán lassan végig simítasz a melleden lefelé egész a hasadig.


-Úgy érzem hamarosan ki kell menjek egy hideg zuhanyra, teljesen átforrósodtam. Mondom.

-Az nem árthat. Kacsintasz rám.


Kinyitom neked az ajtót. Hmm jobb ötletem támadt, megfogom a kezed és vezetlek a hátsó ajtó felé. Te kicsit csodálkozva követsz, de amikor a hátsó ajtóhoz érünk már sejted mi jön. Kimegyünk és belefekszünk meztelenül a térdig érő hóba. Úgy érezzük szinte égeti a bőrünk pedig jéghideg. Majd fogvacogva szaladunk vissza a szauna forróságába...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután beértünk a hidegről újra a szaunába, ezúttal nem a törölközőre ülök, hanem egyenesen az ölébe fészkelem magam, farka éppen kézre esik. Megragadom hát, és elkezdem húzogatni. Na nem durván, csak egészen piciket. Kezem alatt érzem, hogy lassan elérem a kívánt hatást, ezért megfordulok, lovaglóülésben ráülök, de nem engedem magamba. Úgy helyezkedek, hogy makkja éppen elérje a csiklómat, és elkezdem csípőmet mozgatni, dörzsölgetni magamat vele. Szemében látom, hogy neki is tetszik. Testünkről összefolyik az izzadság, de egyikünket sem zavarja különösebben. Szája rátapad mellbimbómra, nyelvével izgatja, és harapdálja. Becsukom szemeimet, és csak élvezem testünk forróságát, közelségét.

- Most én fogok játszani - mondom, és csak egy pillanatra nézek szemébe, folytatom játékomat puncimnál. Köröket rajzolok rá, és mintha már bevezetném barlangomba, de megállítom a bejáratnál, és megint csak simogatom magam kicsit. Viszont nem sietünk sehova, és nagy a forróság is, ezért félre húzódom kicsit, és számba veszem szerszámát, nyelvemmel izgatom tovább, majd megint elhelyezkedem rajta. Felnézek rá, de úgy látom, nem zavarja, hogy használom. Annyira finom a farka, remegő testemen próbálok úrrá lenni, de még nem engedem magamba. Ez a kis játék annyira felizgatott, hogy az első orgazmus hullámai elborítják testemet, vállaiba kapaszkodva élvezek el. Érzem, hogy végre belém hatolna, de megint nem hagyom neki, és csak mosolygok rá.

- Nem. - suttogom

- Ez esetben..... - és karonfogva tol ki maga előtt a szaunából. Most nem kifelé megyünk, megállunk a zuhanynál. Megnyitja a hideget, ami itt nagyon hideg, és már be is tuszkol alá, majd még azzal a lendülettel hátulról tövig betolja puncimba rúdját.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hó videg ragyogásából visszatérünk a szaunába. És a foróság mellé meg játszadozni is kezd velem. Így mindketten hamar izzadni kezdünk, de nagyon kellemes nem zavarja egyikünket sem. Előbb a kezeddel játszol velem majd csiklódhoz dörzsölöd és rugózol mintha meglovagolnál. Már azthiszem magadba engedsz de nem csak játszol velem, aztán megcumizod kicsit a farkam érzékien játékosan szopogatod, utána megin visszülsz, de még mindig nem érezhetem hogy beléd hatol. Figyelem ahogy aprókat rándulva élvezel el rajtam...


- Nem. - suttogod

- Ez esetben..... - És karonfogva a zuhany alá vezetem. Mögé állok kicsit előre hajtom és már tolom is be neki a puncijába. Nagy lendülettel tövig. Érzem ahogy a hideg víz hatására a puncija is teljesen össze szűkül és rászorít a farkamra. Elzárom avizet.


-Na most lehűtöttem kicsit a kedélyeket. Lihegem a füledbe.

-De rögtön forró leszek újra, csak abba ne hagyd. Mondod félig hátrafordulva.


Megnyitom a vizet előbb langyosan csurok majd kicsit melegebbre állítva hagyom csak a lábunk mossa körbe és melegítse, feljebb egymást melegítjük.

Bele markolok a derekadba, és téged mozgatlak, húzlak le fel a farkamon. És te megérezve az irányításom csak úgy tolod rá magad. Érzem ahogy újra tűzbe jön a tested, ahogy lassú mozdulatokkal rá rá tolod magad a farkamra. Előrre nyúlok ujjiam közé csippentem a bimbód és meghúzom, lehet kicsit erősebben , mert te egyből felszisszensz. Így inkább két kezembe fogom a melled, és bekapcsolódok én is a ritmusba lassu ütemben keféllek hátulról...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira hirtelen hatolt belém, hogy testem összerándult - talán a jéghideg víz miatt is kicsit, de a langyos víz lassan kezdi felmelegíteni oly hirtelen kihűlt testemet. Hirtelen volt, de cseppet sem fájt, olyan nedves voltam. Amint elkezd ki-be járni rajtam, én is úgy tolom rá magam a farkára, mind mélyebben, bár kissé remegő lábakkal. Előre nyúl mellbimbómhoz, és kicsit megcsippenti egyiket, amire én felszisszenek, és ő azonnal finomabban fog, de továbbra is ütemesen dug hátulról. Talán csak egy egészen picit fájt, de ennek ellenére elképesztően felizgatott ez a kis mozdulat.

- Nem..... Jó volt nagyon... nagyon jó..... Folytasd... - nyögöm. Nem látom arcát, de mozdulatain érzem, hogy keményebb tempót kezd diktálni, és újra mellbimbómat dörzsölgeti. Kezeimmel megtámaszkodok elöl a csempén, fenekemmel pucsítok, hogy minden döfésnél tövig érjen bennem. Most már ő sem finomkodik, belemarkol mellembe, és kicsit sem lassít. Egy pillanatra megállítom, lecsusszanok róla, majd azonnal letérdelek elé, és már be is kapom méretes dákóját. Forr a vérem, ezért kicsit meg is harapdálom, erősebben húzogatom, és közben a reakcióját lesem, de most különösebben az sem érdekelne, ha fájdalmat okoznék - na nem nagyon, éppen csak, ezért bele is markolok a fenekébe, úgy húzom rá a fejemet a farkára.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hirtelen letérdel elém és szopni kezd, úgy látszik a hideg víz után nekem sikerült feltüzelnem őt újra, mivel nem finomkodik. Meg is harapdálja a szerszámom, de nem durván ennyit még élvezek is. Felnéz rám és én le rá és lihegek és nyögök ahogy játszik a farkammal. Majd a fenekembe markol és egész benyelei a farkam a torkára, hajába túrok és mozgatom a fejét. Diktálom neki a ritmust és ö szop erősen, érzem gyűlik bennem a feszültség. A hasam környékérül indul, majd heves nyögés kiséretében spriccelve tör elő belőlem, a szájába egyenesen. Ő meg egyből lenyeli. Majd finoman meg meg szívja még a farkam ami nagyon érzékeny.

-Ahh ez negyon jó volt lihegem

-Gondolom, mondod rám mosolyogva.


Karon foglak és maggam után uúzlak be a szobába.

-Gyere feküdj ide az ágyra mondom.

-Ohh mi lesz most? kérdezed huncutul.

-Háát felfallak teljesen mondom.

Befekszek a combajaid közé és finoman nyalni kezdek, lassan jár le fel a nyelvem, kényztetni akarlak hosszan lágyan...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem, ahogy számban megfeszül farka, egyre hevesebb ütemet diktál, majd egy nyögés kíséretében robban, telespricceli számat, torkomat, én pedig lenyelem mindet. Még szívogatom is kicsit, hogy az utolsó cseppeket is kinyerjem.


- Ahh ez nagyon jó volt - suttogja

- Gondolom - mondom egyszerűen.

- Gyere feküdj ide az ágyra - húz magával karomnál fogva.

- Ohh mi lesz most? - érdeklődök, mit tervez számomra.

- Háát felfallak teljesen - érkezik a válasz, és én ha lehet egyáltalán, még nedvesebb lettem ezen szavak hatására.


Épp csak hanyatt fekszem, felhúzza kicsit térdeimet, és nyalni kezd. Nagyon finoman, lassan csinálja, nem sieti el. Még nem is nyal be barlangomba, ajkaimat, puncim bejáratát és csiklómat kényezteti nyelvével. Felsóhajtok, próbálom rátolni magam a nyelvére, de nem hagy.

- Nem sietünk sehova - súgja, majd megint teljes figyelmét ölemre irányítja, de végül mégis bedugja picit a nyelvét, egészen picit. Felsikoltok, hogy még, de ő megint kint kínoz tovább, és csak időnként tér vissza. Eddig direkt nem kapcsolja be ujjait, hogy még tovább húzza a játékot, most is csak ajkaimra korlátozódik a "segítségük". Lassan bár, de egyre közelebb kerülök az áhított csúcshoz, ám még mindig nem sieti el.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyalogatom finoman érzékien, játszok vele. Direkt nem sietek, had húzzalak fel minnél jobban. Nem sietünk sehova, hiszen a hó fogva tart. Finoman nyalom a csiklóját is. Két ujjammal felfelé húzom mellette a bőrt, hogy minál jobban kidomborodjaon, pöckölgetem a nyelvemmel. Te húznál magadra és magadba, de nem hagyom. Így még nagyobb lesz az élvezet amikor csúcsra érsz.

Hallom egyre jobbanlihegsz és nyögöl. Megkegyelmezek neked gondolom, ujjaim is játékba küldöm.

Csiklódra tapasztom a szám, nyalogatom körbe körbe, miközben ujjam lukadhoz csúsztatom de nem dugom még be. Simogatom körbe körbe egész fenekedig lecsúszik az ujjam. Picit beléd atol az ujjam, majd újra kihúzom. Várok picit majd lassan tövig feldugom neked, hatalmas sóhaj rá a válaszod...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint megérzem barlangomban ujját, nagy sóhaj szakad ki belőlem, de csak egy pillanatig érezhetem, mert igen hamar kihúzza a bejáratig. Élvezettel nézi egy kis ideig, ahogy próbálom pozícióba küzdeni magam, majd egy mozdulattal újra tövig nyomja belém ujját, miközben nyelve továbbra sem áll le. Amikor még egy ujját csúsztatja belém, érzem, hogy elér az orgazmus. Megfeszül testem, átjár a remegés, és felsikoltok, nem tudom visszafogni hangomat.


Miután kissé csillapodott testem, felülök, tenyerembe veszem kemény farkát, és szopni kezdem. Szenvedélyesen és gyorsan, nyelvemmel vad játékba kezdve. Most rajtam a sor, most én játszadozok kedvemre - gondoltam, de nem hagyott sokáig. Szó nélkül hanyatt lök a párnára, hasra fordít, szétnyílt combjaim közé azonnal elhelyezkedik, és csípőmnél megemelve azonnal puncimba hatol. Pár pillanatra egész testével rajtam fekszik, levegőt venni is alig tudok, majd elkezd mozogni bennem, és közben nyakamat, vállamat csókolja, harapdálja. Tudom, azt élvezi, hogy moccani sem bírok, de ez nem is nagyon érdekel most, csak csinálja, abba ne hagyja.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hasra fordítom, megemelem a csípőjét és már hatolok is be lucskos puncijába. Tövig bele tolom a farkam, majd mozogni kezdek benne, hevesen vadul, alig tudok parancsolni magamnak. De lassítok kicsit végig nyalom a hátát nyakába harpok, csókolgatom a vállát és meg megnyalogatom. Ahogy rajta fekszem érzem moccanni se tud, de annál jobban szorítja a farkam a puncijácal. Magamban csak farok kicsavaró póznak hívom ezt, mert nagyon élvezem. De nem akrok ilyen gyorsan elsülni, ezért csípőjénél megfogom és térdelő pozícióba húzom.

Bel markolok a fenekébe és lehúzom a farkamról, várok egy két pillanatot majd újra bele húzom egész lassan de tövig bele. Ezt megismétlem még párszor finoman lassan, majd már nem húzom ki csak őt mozgatom fel le a farkamon, nézem ahogy mozog ki be ki be. Jó látni ahogy teljesen eltűnik benne a farkam. Majd elengedem a kezemmel de ő tovább mozog rá-rá tolja a fenekeét a farkamra. Felveszem vele a ritmust ütemesen egyre hevesebben. Ez az egyik kedvencem így hátulról, érzem egyre hevesebben lihegek, annyira jó így hogy már nem bírom sokáig. Újra megmarkolom a csípőjét és minden energiámat bele adva hevesen mozgaok amíg csak bírok. Csípőjénél fogva teljesen ráhúzom a farkamra és lihegve hangosan élvezek el, nagyot spriccelve tele pumpélom a punciját, remeg a lábam annyira jólesik.

Picit benne tartom még majd az ágyra fekszem és lihegek. Ő huncut gondolatokat forgat a fejében és farkamra hajol élvezettel szopja le róla közös nedvünket. De allig bírom most nagyon érzékeny a makkom, így fel húzom magam mellé hagyjon kicsit pihenni. Ő csókot lehhel a számar melkasomar hajtja a fejét.


-Remélem még egy két napig kitart ez a hóvihar, suttogaj.

-Remélem én is.


Egy picit elszundítunk így egymáshoz simulva...

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fáradtan, és kielégülten már csak hagyom, hogy "használjon", nem volt erőm mozdulni sem, csak szuszogtam, mint egy rongybaba. Hamarosan éreztem farkát megfeszülni bennem, majd elélvezett, és forró nedvével terítette be barlangomat. Néhány pillanat múlva mosolyogva mellém feküdt, ám akkor eszembe jutott, hogy levezetésképp lenyalogatom még csordogáló nedvét, ami az enyémmel keveredett. Finoman, lágyan járatom körbe nyelvemet makkján, szopom farkát, de felhúz magához, hogy pihenjünk kicsit. Boldogan hajtom fejem a mellkasára, és picit cirógatom még.


- Remélem még egy két napig kitart ez a hóvihar - súgom halkan.

- Remélem én is - feleli, és gyengéden a hajamat simogatja már félálomban, de meg-megáll a keze, és lecsukódnak szemei.


És tényleg, már nem is akartam csatlakozni a barátaimhoz, csak ezt a pár napot úgy átélni, ahogy azt kell. Tudtam, hogy rövidke kapcsolatunk hamarosan véget ér, de mégsem bántam semmit a történtekből, csak a most számított, és én is mosolyogva elszenderedtem.

Tartalomjegyzék