Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Így jár, aki lemarad - gondoltam, s egyre jobban elkeseredtem, hiszen a csapat most valószínűleg nem fázik, és igyekeztem nem arra gondolni, hogy talán a szálloda uszodájában múlatják az időt. Legalább ők jól érzik magukat. Egyre jobban szakad a hó, szinte csak lépésben lehet haladni az utakon, ráadásul erre már senki sem jár. Felmerült bennem, hogy valószínűleg eltévedtem, de talán valaki majd útba igazít. Szívemet mardosta az irigység és az önvád, hogy nekem még muszáj volt befejeznem reggel a beszámolót ahelyett, hogy a többiekkel együtt jöttem volna, és később befejezni azt. Mostanában csak a munka tölti ki az életemet, talán túlságosan is, ezért jöttem el a csapattal. Elvileg túrázni indultunk, nem pedig síelni - ráadásul a ruházatom is inkább tavaszi, újítanom kell pár pulcsit és kabátot, ha odaérek. Alig pár méterre látok ki az autóból, és csak remélni tudom, hogy hamarosan elérem a civilizációt. Egyre jobban úgy tűnik, hogy ma már nem érem el a szállodát - kezd sötétedni. Rápillantok az órámra, és csak egy pillanatra nem nézem az utat - de ez éppen elég volt ahhoz, hogy uralmamat elvesztve az autó felett becsússzak az árokba neki valami táblának. Szerencsére nem mehettem gyorsan pont a hóesés miatt, így legalább bajom nem lett.
Most mi legyen? - kérdeztem magamtól, majd hirtelen megpillantom egy település tábláját - ennek mentem neki. Ez kicsit megnyugtatott, hogy talán eljuthatok a segítségig. Ezen felbátorodva kikászálódok az autóból, hátramegyek a csomagtartóhoz, és valami melegebb ruhát keresek a csomagjaim között, de sajnos csak egy igazán vastag pulóvert hoztam magammal, hiszen szép tavaszi időt ígértek. Magamra veszem a tűzpiros fenékig érő pulóvert, rá a derékig érő tavaszi kabátomat, a fejemre pedig egy sárga pólót találtam védelemnek. Igazán csinos lehetek bennük, de most nem számít a külső, bár azért lehettem volna gondosabb is a csomagolásnál. Autómat visszazárom, és elindulok a várt segítség irányába gyalog. Csontig hatoló szél van, a hótól alig látok, de muszáj tovább mennem. Fél óra megerőltető gyaloglás után mintha fényt látnék a távolban. Már halucinálok? Vagy tényleg egy ház fényei lennének? - és a reményekkel megújulva folytatom utamat. Ahogy közelebb érek a házhoz, látom, hogy nem éppen picike vityilló. Kényelmes házacskának tűnik, éppen jó lesz behúzódni kicsikét. Kopogok is, aztán eszembe jut, hogy mennyire nevetségesen festhetek, mint egy bohóc. Nyúlnék is, hogy valamennyire eligazítsam a ruhámat, ám ebben a pillanatban nyílik az ajtó.