Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Hideg téli napra virradt a nap. Nem volt ugyan hideg a kastélyban, de nem is volt melegem. Már nyúltam volna a csengőért, hogy szóljak a komornyiknak, hogy hozzon egy ágymelegító palackot, mikor halk kopogás után nyílt az ajtó, és az én alázatos komornyikom, Alexander, jött be hozzám. Kezében egy melegítő palackkal. Ezt nevezem időérzéknek.
Már jó ideje szolgál nálam. Halk szavú, csendes pasi. Mindig pontosan, precízen tudja a dolgát, mikor-hol kell megjelennie, vagy épp köddé válnia. Megfogtam vele az isten lábát, ezt már az első pillanattól fogva tudtam.
Nagyon alázatos férfi, szinte soha nem néz a szemembe, csak ha erre külön megkérem. Néha szinte bántóan betartja az illem és etikett szabályokat. Ilyenkor mindig erős késztetést érzek arra, hogy kimozdítsam valami radikális tettel ebből a közegből. Mivel a szemét mindig lesüti, így szinte irányítja a figyelmem a szájára. Ilyenkor rámtör a vágy, hogy forrón megcsókoljam. De, persze, nem tettem eddig sosem. De, nem tudom, meddig bírom tartani még magam.
- Szépséges reggelt, Úrnőm! - hallom halk szavait. Bejön, becsukja maga mögött az ajtót, ütemes léptekkel az ágyamhoz jön és gyakorlott mozdulatokkal a megfelelő helyre helyezi a meleg forrását és már távozna is...