Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
„Üzenete érkezett!” – jelezte a telefonom. Megnéztem, és már kapcsoltam is be a számítógépemet, mert oda kaptam egy levelet. Az utazási iroda üzent, hogy a következő péntek reggel 8-tól kibérelték a hajómat velem együtt. Volt egy hajóm, az Adria egyik kicsi, nem zsúfolt, a külföldi hajótulajdonosok által kevésbé ismert kikötőjében tároltam. Mivel ezzel foglalkoztam, számomra ez örömteli üzenet volt. Egész nyáron lent voltam, a kieső időben pedig itthon dolgoztam, mint hajóépítő. Szénszálas műanyagból, és fából készítettem a hajóimat a műhelyemben, melyek aztán eladtam. A sajátomat is én készítettem, persze egészen sajátos elképzeléseim alapján. Ezen kívül gyakorlott búvár létemre sűrűn merültem a teljesen kezdő, vagy éppen már gyakorlott ügyfeleimmel. Az ügyfelek aztán adták kézről-kézre a telefonszámomat, de az utazási iroda is közvetített nekem.
A mostani ügyfél is az irodán keresztül érkezett hozzám. Annyit tudtam róluk, hogy egy pár jön, akik hajózni, búvárkodni akarnak. Nappal a vízen vagyunk, este kikötünk, és ők a szállodájukban, én a hajómon alszom. A hajóm persze készen állt, volt pár napom, hogy még tökéletesebbé varázsoljam.
A hátsó részben gyakorlatilag a víz alatt voltak a fekhelyek. Ezeket úgy oldottam meg, hogy fejmagasságban ablakokat szereltem be, így kényelmesen fekve is lehetett látni a víz alatti világot. A gyerekek, ha a családok együtt jöttek, visítva feküdtek hason, és élvezték a nem mindennapi látványt. A hajót alulról körbe ki lehet világítani, így még éjszaka is látható az élővilág odalent. Igaz, ezt leginkább én láttam, mivel az ügyfelek szinte sosem tartózkodtak éjjel a hajón.
Volt még egy kisebb konyha is, meg egy apró zuhany-WC fülke.
Készen álltam a vendégek fogadására, a parton feltöltöttem a készleteket, élelmiszert, vizet, sört, üdítőket vettem. Na meg persze a búvárkodáshoz szükséges palackokat is feltöltettem.
Mivel szokás szerint aznap éjjel is a hajón aludtam, frissen borotváltan, letusolva a hajón, és a parton sétálgatva vártam a párt.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy nő nézegeti erősen a hajókat a kikötőben. Keresett valamit. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, mivel szemmel láthatólag egyedül volt, én meg egy párt vártam. „Úgysem engem keres” – gondoltam. Aztán megállt velem egy magasságban, nézett valami papírt a kezében, majd felszólt a hajóra:
- Jó reggelt! Feljöhetek?
- Parancsoljon – feleltem. – Segíthetek valamiben? – kérdeztem, mikor előttem állt.
- Azt hiszem ez az a hajó, amit kibéreltem a hétvégére. Majd átadta a foglalási papírt.
- Igen, mi vagyunk azok akiket Önök kibéreltek.
- Csak egyedül jöttem, a társam az utolsó pillanatban lemondta.
Egy meglehetősen vonzó, 50 körüli nő állt előttem. Rövid, térd fölé érő szoknyát, sejtelmesen átlátszó, ámde semmit sem mutató blúzt viselt, és papucsot. „Tipikus tengerparti szerelés” – gondoltam. Csillogó kék szemei nyugalmat, vidámságot árasztottak