Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Egy forró nyári nap késő délutánján az egyik barátom unszolására elmentünk egy kiállításra, melyet egy nő munkáiból rendeztek.
Egy kis művelődési ház előcsarnokát rendezték be kiállítási teremnek. Beléptünk, a tágas teremben a falak mentén körbe asztalok voltak, rajtuk valamikkel. Közelebb lépve láttam, hogy mindenféle ékszerek voltak rajtuk, kivétel nélkül fehér abroszra helyezve, ízléses dekorációk között. Az egyiken egy nyakláncot láttam. Apró gyöngyökből fűzve, a medál is ilyenekből kirakva kör alakban, de a közepén is dísz volt. Természetesen az is apró gyöngyökből készült. Miközben nézegettem a különböző csecsebecséket, arra gondoltam, hogy nagy ügy, egy unatkozó nő csinált pár dolgot, és ezeket kiállítja, nyilván abban a reményben, hogy el is adja őket. A következő asztalhoz lépve fülbevalók hevertek a díszek között. Egy pár smaragdzöld ékszer. Ez meglepett, mivel ehhez igencsak nagy kézügyesség kell, fantázia és türelem. A harmadik asztalon ismét fülbevalók, de ha lehet, még az előzőnél is bonyolultabb, szebb volt. Kezdtem kissé másképp gondolni az ismeretlen nőre, aki ezek megalkotta. A barátom közben elillant mellőlem, mivel valami ismerősökkel találkozott. Egyedül léptem a következő asztalhoz, ahol egy nő már ácsorgott. Forgatta a kezeiben a nyakláncot, mely vörös gyöngyökből készült, különböző díszítésekkel, és persze medállal.
A nő felém nyújtotta az ékszert, majd rám nézve kérdezte:
- Mit szól? Szerintem pompás darab.
- Az – feleltem lakonikusan, mire a nő elmosolyodott. Vállig érő sötét barna haja volt, élénk kék szemei, hosszúkás arca. Egy sötétvörös, különböző fekete mintákkal tarkított térd fölé érő ruhát viselt, lábain ízléses nyári papucs. A kéz és lábkörmei egyaránt sötétvörösek voltak, tökéletesen illeszkedve a ruhájához. Mosolya egy pillanat alatt levett a lábamról. Gondoltam, kipuhatolom, és ha egyedül van, megpróbálok megismerkedni vele.
- Látom, nem rajong az ilyen művészetért – mondta a szemeimbe nézve. – Látta már mindegyiket? Én igen, meg is van a kedvencem.
- Még nem, de megkönnyítené a dolgomat, ha elkalauzolna, ha már látta végig az egészet. Egyedül kicsit elveszettnek érzem magam ebben a tömegben – mutattam körbe az alig pár tucatnyi emberből álló tömegre.
Aztán elindultunk, én meg a rajongásomra irányuló kérdésére válaszoltam, hogy nálam a művészet Rodin-nél, Leonardonál, Munkácsynál, stb kezdődik. Érdeklődéssel hallgatta kiselőadásomat a különböző művészek remekműveiről. Aztán azt mondtam, hogy ha itt a bizsuk helyett igazi műalkotások lennének, tömve lenne a terem.
- Ó, lesznek itt még sokkal többen is – jegyezte meg.
- Ön optimista lélek – nyugtáztam. – Miből gondolja?
- Így szokott lenni, még külföldről is jönnek.
- Honnan tudja?
- Én készítettem ezeket a bizsukat és én rendezem a kiállítást.
Aztán egy széles mosoly közepette tovább lépett egy másik emberhez, engem meg faképnél és teljes kétségbeesésben hagyva.