Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Szeretem ezt az éjszakai műsort csinálni. Éjféltől ötig, aztán haza, egy kis alvás és indulhat a nap. Este még ledőlök egy-két órára, de nap közben enyém a város. A műsorhoz szabad kezet kapok, rajtam kívül csak egy hangmérnök van itt, na meg a hallgatók, akik telefonálnak. Vendégeket is szoktam hívni, akikkel a legkülönbözőbb témákról lehet beszélgetni. Pénzügyek, egészség, közlekedés, versek, színház, gyereknevelés, szóval bármi. Kéthetente szombat este pedig egészen pikánsra váltunk. Hívtam már be vendégnek luxusprostituáltat, szexuálterapeutát, pornószínészt, szóval „megy a téma” rendesen, és a hallgatók is lelkesen telefonálnak. Egyszer-kétszer már szólt a főnök, hogy kicsit túlmentem a határon, de eddig még nem volt gond. Nem mondom, ajánlatot is kaptam már, az egyik örömlány nagyon fűzött, hogy műsor után ő ráér, de valahogy nem jött be a csaj.
Ma este egy sztriptíztáncos nő jön. Egy barátom ajánlotta (nem tudom, honnan ismeri, nem is érdekelt), de annyit mondott, hogy értelmes a nő, emellett a szakmájában is profi. És kacsintott a srác. Vajon mire célzott? Na mindegy, majd meglátjuk.
Éjfélkor átveszem a mikrofont, kettesben maradunk a hangmérnök sráccal. Dumálok, készítem elő a hangulatot, mennek a „családalapítós” zenék, aztán Joe Cocker „You can leave your hat on” zenéjére bejelentem, hogy a mai vendégem egy sztriptíztáncos lesz. A nő még nincs itt, de már egy-két telefonáló rögtön hív
- Halló, Péter vagyok, Te vagy az, Ádám?
- Igen, én vagyok, üdv Péter, miért hívtál?
- Ez a nő, a Barbi, aki a vendéged lesz, gondolom ott is bemutatja majd, mit tud, hehe….
- Majd meglátjuk, Péter. Ha valami lesz, majd élőben tudósítok.
- Áááá, az nem az igazi, nem mehetnék én is oda?
- Szerintem nem, de majd szólok, ha nyílt napot tartunk.
- Na mindegy, jó szórakozást, és hallgatlak ma is, jó a műsorod. Csá!
- Szia és köszi, hallgass minket máskor is.
Szóval ilyenek, semmi komoly, laza srácok, néha csajok is. Megjön Barbi, beengedem a fülkébe. Nehezen jutok szóhoz. Hullámos barna haj, barna szemek, formás mellek a hasvillantós top alatt, és egy olyan miniszoknya, hogy szerintem abban közszeméremsértés lehajolni az utcán. Halvány smink, parfüm, vékony szandál, amit azonnal ledob, ahogy a fülkébe lép. Mosolya kedves, ahogy kezet fogunk, puha érintése felvillanyoz. Háát, nem lesz egyszerű az este. Még szerencse, hogy nem vagyok itt egyedül. Vagy éppen balszerencse?
Leül, beszélgetünk, közben megy a zene, aztán bekonferálom Barbit. Ahogy meghallják a hangját a hallgatók, egyből cseng a telefon. Arról kérdezik, hogy hogyan kezdte ezt a szakmát, hogyan keveredett ide. Először a főiskolai tanulmányai mellett csinálta, hogy legyen pénze, aztán munkalehetőség híján itt ragadt. Közben engem néz, néha megnyalja a száját, a haját túrja, mellét finoman kinyomja. Metakommunikációja elsőrangú, ebből mindenki megértené, hogy mi a szándéka. Csak kapkodom a fejem, aztán Barbi végigsimítja a karom, érintése finom és nőies.
Ekkor bekopog a hangmérnök srác, róla teljesen el is felejtkeztem. Kiderült, hogy terhes a felesége és éppen szülni fog, be kell vinnie a kórházba. Gyorsan végigfuttatom az éjszakát: a zenék bekészítve, más vendéget nem várok, hát elengedem. Magunkra zárom a rádiós helységet. Mire visszaérek, Barbi felteszi a lábát az asztalra, szoknyája kissé felcsúszik. Nagyot nyelek. Ha ez így folytatódik, érdekes műsort hallhatnak a hallgatók.