Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ma kicsit nagyobb feszültséggel mentem be a két hete megnyitott magán kórházamba, amely plasztikai sebészetként szolgált.

EU-s támogatással hoztam létre, s ma készítjük el Pest megye legjobb fotósával a bemutatkozó portfóliónkat.

Gábor a kórház személyzetéből választotta ki a legalkalmasabb fotóalanyt, aki amellett, hogy a főnővérem, egyben 5 évig fotómodellként is dolgozott.

Amikor kiválogattam a személyzetet nagyon ügyeltem a külsőre, hisz nálam mindennek, így a személyzetnek is a gyönyört, a tökéletességet kell sugároznia.

Vianne, a főnővér már várt az irodámban. Mint mindig most is szolid, de sokatmondó mosollyal fogadott.

A szemeiben most is keveredett a kacérság a kéjes kisugárzással. Tudatta mindenkivel, hogy Ő a legjobb, a legszebb, a legtökéletesebb nő közel, s távolban.

Úgy éreztem, hogy megvan benne a kellő önbizalom, s magabiztonság, ami azt sugározza mindenki felé, én vagyok a sztár.

Szerintem, amióta tudta, hogy Ő lesz a klinika fotómodellje, még inkább éreztette ezt a beosztottjaival, akik mind indulhatnának egy szépségversenyen is...

-Egy kávét drága főorvos úr - kérdezte, amikor levettem a kabátom.

Velem szemben ült egy kényelmes bőr fotelben, s amint észrevette, hogy nézem, megcserélte a hosszú, izmos, de vékony lábait. Tudta, hogy észrevettem, hogy nincs rajta bugyi. Persze ezt akarta, ez nyilvánvaló volt. A fehér köpenykéjén át kirajzolódtak a kőkemény melleiből kidudorodó mellbimbói is, mintha izgalmi állapotba lennének.

Vajon milyen lehet ez a nőstény az ágyban? Vajon Ő is olyan, mint a többi plaza cica, aki ha már szétteszi a lábait, akkor azt hiszi, hogy mindent megtett a férfi kegyeiért, s utána már csak a férfinak van feladata a kielégítésében?

Gondolataimból a telefonom csörgése hozott vissza a valóságba. Gábor volt, a fotósom, aki bejelentette, hogy közlekedési balesete volt, eltört a keze, s nem tud jönni egyhamar.

Most mi legyen?

Kész, vége.

A nyomda holnapra várja az anyagot. Mit tegyek?

Vianne segített a helyzet megoldásában:

-Főorvos Úr, ha jól tudom Ön hobby fotós, és szuper gépe van. Ön fotózik, s én segítek a beállításokban, hisz értek hozzá, öt évig ez volt a szakmám...

Kis gondolkodás után beleegyeztem, hisz nem láttam más kiutat, s az sem volt mellékes, hogy megláthatom Vianne csodás formáit...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mondjuk úgy, hogy rendhagyó munkanap lesz a mai. Az éjszakai műszak előtt egy fotózáson veszek részt, a főnök új plasztikai sebészetének katalógusába. Valamiért fontosnak találták, hogy a modell a személyzetből kerüljön ki, így a páciensek testközelből látják, milyen az, amilyenekké válni szeretnének. Általános dolog, hogy nagyon szép, csinos személyzet dolgozik itt, nemcsak a nők, de a férfiak is azok. Így külön öröm, hogy a fotós engem szemelt ki a fotókra. Gondosan készülök, nehogy meglepetés érjen, fehér köpennyel, fehérneműkkel. Időben érkezem, a főorvos néhány perccel utánam. Kávéval kínálom, letelepszem a vele szemben lévő fotelbe. Elégedetten nyugtázom, hogy alaposan végigmér és tetszik neki amit lát. Keresztbevetett lábaimat megcserélem, hogy lássa azt is, amit eddig csak látni szeretett volna...mondjuk azt, hogy nincs rajtam bugyi. Hasonló szemtelenséggel végigmustrálom én is őt. Ritkán van néhány percünk, amikor nincs más dolog, csak várni...most épp a fotóst.

Csörög a telefon, felhősödik a tekintet. Nincs fotós...sem most, sem később...Mentsük ami menthető, ha már rákészültünk, gondoltam.

-Főorvos Úr, ha jól tudom Ön hobby fotós, és szuper gépe van. Ön fotózik, s én segítek a beállításokban, hisz értek hozzá, öt évig ez volt a szakmám...

Kicsit meglepődik, de végül beleegyezik. Leballag az autóba a gépéért. Mire visszaér, egy gombot kigombolok a köpenyemen.

-Kezdjük azzal, hogy milyen is egy szép formájú mell, ruhában, aztán majd anélkül....

Közben egyetlen pillanatra sem mulasztom el figyelni azt a szép arcélét, hogy mit is szól a látványhoz...egyenlőre tetszik neki a látvány...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lementem a kocsimba a gépemért, s mire visszaértem Via köpenyének felső gombja kigombolódott, gondolom nem magától. A reménytelenséget lassan felváltja bennem a remény. Lehet, hogy nem is nagy baj, hogy Gábort baleset érte? Most Via furcsán csillogó szemei legalább is ezt sugallták. Nem is tudtam, hogy hova nézzek, a sugárzó szemeire, a csókra ingerlő szájára, vagy a telt, keményen álló melleire.

Merengésemből Via szavai ébresztettek fel:

-Kezdjük azzal, hogy milyen is egy szép formájú mell, ruhában, aztán majd anélkül....-mondja, s evvel egy időben kihúzza magát, s ezáltal a mellei még jobban kidomborodnak.

Tudom, hogy a prospektusba csak meztelen fotók fognak kerülni, de nem tudok ellenállni a kérésének és elkezdek kattintgatni. Jobbról, balról, alulról is készítek felvételeket, majd megszólalok:

-Kedves, szerintem áttérhetünk a meztelen valóságra...

Vianne már várta ezt a felkérést, mert azonnal kigombolta a köpenyét egész a csípőjéig. A mellei szinte parancsszóra buktak ki a szorításból. A látvány felemelő volt. A mellei nem fértek volna el két tenyeremben sem, de kőkeményen álltak. A mellbimbó pitvarai nagyok, de nem túl nagyok voltak, s kiemelkedtek a melleiből kis csúcsot formálva a hegyoldalon. Bimbói középen helyezkedtek el, s előre néztek.

Megmerevedtem a látványtól, s dicsértem magamban Gábor éles szemeit....

-Mi van Dokikám, elakadt a lélegzete? - kérdezte kacéran, majd folytatta.

-Szerintem a fotókon jobban mutatna, ha a bimbócskáim izgalmi állapotba lennének. Segít nekem ebben, vagy ezt is nekem kell megoldanom?

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Drága dokim hamar belejön a fotós szerepében, kedvtelve kattogtatja masináját, minden oldalról fotózva az egyenlőre még félig takart kebleimet. Aztán persze hamar rájön, hogy mindez csak szórakozás, hisz a katalógusba fedetlen képek kell hogy kerüljenek.

-Kedves, szerintem áttérhetünk a meztelen valóságra...-szól furcsa rekedtes hangon.

Jót mosolygok, s kigombolom a köpenyt, ami picit leszorította eddig kebleimet. Formásak, szépek, szeretem őket. És ami a legnagyobb előnyük, valódiak...ez a valódiság látszata az, ami számtalan nőt kés alá fektet azok közül, akikkel nem bánt túl jól a természet.

Doktor úr szeme is szépen elkerekedik, pedig már látott egyet s mást...a csudába is hát, de piszok jól néz ki ez a doki...nem lenne ellenemre, ha egy kicsit hozzám nyúlna...lássuk, mennyire provokálható.

-Mi van Dokikám, elakadt a lélegzete? - kérdeztem kacéran, majd folytattam-Szerintem a fotókon jobban mutatna, ha a bimbócskáim izgalmi állapotba lennének. Segít nekem ebben, vagy ezt is nekem kell megoldanom?

-A világért se fáraszd magad-feleli és már közeledik is.

Szemembe néz, két kezével közrefogja melleimet és hüvelykujjával körkörös mozdulatokkal simogatni kezdi a bimbóimat. Hazudnék, ha azt mondanám, hidegen hagy a dolog, fut át az agyamon.

-Azt hiszem egy kis nedvesség sem ártana nekik-mormogja és ezzel egyidőben máris ajkai közé csippenti a már szépen ágaskodó bimbót és a nyelvével kezd játszani vele.

-No, már jó is-közli...szerintem túlságosan hamar, hátrébb lép és szorgalmasan kattintgatni kezdi a masináját...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-A világért se fáraszd magad-felelem, s a két tenyeremmel alulról megfogom a melleid, s a hüvelyk ujjaimmal elkezdem masszírozni a csodás bimbóid. Éreztem az ujjaimon, hogy nincs ellenedre ez a játék, mert a kis csinosak mind keményebbek lettek.

-Azt hiszem egy kis nedvesség sem ártana neki - bátorodom fel, miután a mellei simogatása közben a szemeibe nézek - sokkal jobban kiemelkednek a fotókon, ha csillognak a nedvességtől.

S választ sem várva elkezdem nyalogatni a bimbóit.

Érzem, hogy ennek hatására Vianne csípője lágyan elkezd mozogni.

-No akkor ennyi elég is lesz, mert ha ezt tovább folytatjuk, nem fognak elkészülni a fotók - gondolom, s abbahagyom a nyalogatását.Felveszem a fényképező gépem.

Via is megérteti a helyzetet, s belead apait, anyait a munkába.

Hol kinyomja, hol oldalra fordítja, hol a kezeivel megtámasztja a csodás formáit, de a legjobban sikerült fotók azok lettek, amikor a kezével kicsit megemelte a melleit, s a nyelvével megérintette a meredező bimbóit.

Ez a látvány - bármennyire próbáltam kívülállóként nézni ezt a csodálatos teremtést - engem sem hagy hidegen, s mielőtt feltűnne a nadrágomból kidudorodó szerszámom, javasolom a folytatást:

-Kellene néhány fotót készítenünk az izmos hasadról és a kemény, kerek fenekedről is...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szótlanul dolgozunk, számolatlanul készülnek a fotók a melleimről. Jólesik hosszú idő után újra gép előtt állni, még ha úgy is, hogy nem szokványos divatfotók készülnek.

Időnként rásandítok doktorból átvedlett fotósom nadrágjára, hamis félmosollyal nyugtázom, hogy egy cseppet mintha izgalomban lenne...no lesz ez még több is.

-Kellene néhány fotót készítenünk az izmos hasadról és a kemény, kerek fenekedről is...

Hátat fordítva neki egy pillanatra, leengedem testemről az amúgy sem sokat takaró köpenyt. Meleg lévén alatta semmi nincs. Előrehajolva teszem le a köpenyt, hogy kedvére megszemlélhesse következő fotótémáját, amikor végigsimít a gerincemen.

-Maradj így egy picit, tökéletes a beállás.

Mielőtt elmenne, befejezi a mozdulatot, fenekem halmán is végigfutnak az ujjai. Kattog a gép, készülnek a fotók, nem sokkal később a hasam kerül górcső alá. Mit tesz a sok mozgás, szép feszes, sehol egy felesleges zsírpárna. Néha odalép hozzam, hogy irányba állítson...vagy sokkal inkább azért, hogy hozzám érjen? Érzem a testéből áradó, semmivel össze nem téveszthető illatot, ami akkor árad a férfitestből, ha izgalmi állapotban van. Kedvem volna nekem is végigsimítani a testét, ehelyett egyenlőre csak kéjesen nyújtózom a kényelmes bőrfotelban, hogy újabb kép készülhessen a pocimról.

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vianne hátat fordít nekem, miközben lecsúszik róla, az amúgy sem sokat takaró köpeny.

Lehajolsz, kezeiddel megtámaszkodsz a fotelen, s kidugod a feneked, felkínálva a fotózásra, vagy.....

Egy pillanatra elfog a vágy, s végigsimítok a gerinceden továbbvíve az ujjaimat a feneked halmaira is.

-Na elég ebből!-szólok magamra. Első a munka.

Mily szerencse, hogy Via hobbyja a búvárkodás, egyetlen felesleges zsírpárnát sem látok rajta sehol...

Amikor alulról készítek fotókat a fenekéről, be-be villan a képbe a puncinyílása is, amit még nem sikerült tüzetesen megvizsgálnom, de ami késik nem múlik -gondolom.

Megfordulsz, állva, a hasad megfeszítve pózolsz, majd kényelmesen leülsz a fotelbe, hogy a pocidról ott is készülhessen néhány fotó. Persze most ügyelsz arra is, hogy a puncid még ne látszódjon, szemérmesen eltakarod a kezeiddel a fotómasinám kíváncsi optikája elől.

-Már csak a szirmaid vannak hátra -veszem át a kezdeményezést, mert már engem is megöl a kíváncsiság - eddig jól haladtunk, de most a legnehezebb feladat következik-mondom komolynak tettetve magamat.

-Hogy kezdjünk hozzá?-kérdezem átadva a kezdeményezést Vianne-nak.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Már csak a szirmaid vannak hátra -veszi át a kezdeményezést- eddig jól haladtunk, de most a legnehezebb feladat következik-mondod nagy komolyan-Hogy kezdjünk hozzá?-kérdezed, átadva a kezdeményezést.

Elveszem a szemérmemet szemérmesen takaró kezeimet a combjaim közül.

-Először tán a nagyajkakról-mondom-nézd milyen szép formásan domborodnak-és ezzel végigsimítom összezárt lábaim közét ujjaim hegyével.

Nagyot nyel, szótlanul dolgozik. Egy idő után felhúzom a lábaimat a fotelban, még mindig annyira nyitva csak szét őket, hogy éppen zárva maradjanak a szirmok. Elém guggol, úgy készíti ezeket a fotókat. Majd gyengéden megfogja térdeimet.

-Kérlek, most nyisd őket kicsit szét-kéred, én pedig készséggel engedelmeskedem. Most úgy fotózol, hogy az ajkak kicsit szétnyílnak, de még csak sejteni lehet, mi van belül.

Amikor ezzel is végeztél, felsegítesz a vizsgálóasztalra, hogy belül is mindent alaposan szemügyre vehess. Nem állod meg, míg a kezemet fogod, belecsókolsz a nyakamba. Ez az a pont, amikor az eddig még gondolkodó nedveim lassan útra kelnek...mindjárt lebukom, mennyire élvezem ezt a munkát...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Először tán a nagyajkakról-mondja-nézd milyen szép formásan domborodnak-és ezzel végigsimítja összezárt lábai közét ujjai hegyével.

Milyen húsos, milyen lágy, lehet, hogy ilyen gyönyörűt én nem is tudnék műtéttel készíteni másoknak.

Nagyot nyelek és szótlanul dolgozom tovább. Egy idő után felhúzza a lábait a fotelban, még mindig annyira nyitva csak szét őket, hogy éppen zárva maradjanak a szirmok. Elé guggol, úgy készítem ezeket a fotókat. Majd gyengéden megfogom térdeit.

-Kérlek, most nyisd őket kicsit szét- Ő pedig készséggel engedelmeskedik.

Már nem bírom egyszerűen türtőztetni a vágyaimat, felfektetlek a vizsgáló asztalra, hogy belül is mindent szemügyre vehessek.

Belecsókolok a nyakadba, majd megkérdezem:

-Szerinted nem lennének élethűbbek a fotók, ha egy kicsit megnyalnám a csiklódat?

Te válasz helyett finoman beletúrsz a hajamba és odanyomod a szirmaidhoz a szám.

Most már nem gondolok a fotózásra, a munkára, a prospektusra, csak érezni akarlak, érezni az édeskés nedveid. Néhány érintés és látom a pinádon a kéj előtti remegést, a két combod megfeszül, s összébb szorítja a fejem. A hasad, a szeméremdombod és az ajkaid egyre gyorsabban rezegnek, s egy hatalmas sikoly kíséretében a számba lövöd a kéjed nedvét.

Szinte szégyelled magad, hogy ennyire kiszolgáltattad a vágyadat, s kissé szemrehányóan szólsz rám:

-De hát Főorvos Úr, ez is a munkánkhoz tartozott?

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Szerinted nem lennének élethűbbek a fotók, ha egy kicsit megnyalnám a csiklódat?-kérdezed, amikor kényelmesen elhelyezkedem az asztalon.

Ez már az én érzékeimnek túl sok! Ennek a csábításnak nem tudok ellenállni. Megfogom a fejedet és magamra húzom a fejedet...mohón nyalsz szirmaim közé, jár a nyelved, egészen pontosan tudva, hogy nagyon hamar elélvezek így...tartanám én vissza, de nem hagyod...szorosan tartod a csípőmet két erős kezeddel és nyalsz, nyalsz, nyalsz...még néhány nyelvcsapás és a remegésből robbanás lesz...kitör belőlem az a gyönyör, amire minden nő vágyik...hosszan, mélyről fakadva...

De ciki, ezt nem kellett volna lássa, nem szabadott volna...

-De hát Főorvos Úr, ez is a munkánkhoz tartozott?

Sóhajtva emelkedsz fel ölemből és elkészíted a fotókat nedvesen csillogó puncim belsejéről is. Eközben folyamatosan azon töröm az agyamat, hogy hogy a jó csudába lehetne rólad leszedni a ruhádat. Még van egy csomó idő műszakkezdésig, úgy, de úgy szeretném látni azt a szép testedet egészen közelről...Amikor végeztünk, felülök, kicsit félrebillentett fejjel, játékosan kérdezlek:

-Doktor úr...én is csinálnék néhány fotót...hátha akadnak férfi kuncsaftok is...ha meg nem, hát a saját szórakozásunkra...

Kicsit meghökkensz a kérésre, de amikor az asztalon ülve lábaimmal átkulcsolom a derekadat és fehér ingedet kezdem gombolgatni, szerencsére nem tiltakozol.

-Először is lássuk azokat a mellbimbókat...hmm, még nagyon simák...feltétlenül segítenem kell rajtuk...Ezzel aprókat csippentek beléjük és az egyiket elkezdem szívogatni...közben ágyékom nekinyomódik tiednek, érzem ahogy lüktet...klassz érzés, innen nem engedlek el még egy kicsit. Amikor már kemények lettek a bimbók, elveszem a gépet tőled és így, átkulcsolva készülnek a közeli felvételek...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Doktor úr...én is csinálnék néhány fotót...hátha akadnak férfi kuncsaftok is...ha meg nem, hát a saját szórakozásunkra...-törte meg a néma csendet Vianne.

Már azon is csodálkoztam, hogy én, az egyébként visszahúzódó és megfontolt férfi egyszerűen letámadta a beosztottját, hát még Vianne kicsit perverznek tűnő ötletén.

De amikor az asztalon ülve lábaival átkulcsolja a derekamat és fehér ingemet kezdi kigombolni, nem tiltakozom.

-Először is lássuk azokat a mellbimbókat...hmm, még nagyon simák...feltétlenül segítenem kell rajtuk..Majd nyalja, harapdálja finoman a mellbimbóim.

Amikor már kemények lettek a bimbóim, elveszi a gépet és így, átkulcsolva a derekamat készíti a közeli felvételek...

Már nemcsak a bimbóim kemények, hanem a nadrágomon is látszik az ápolónő hatása...

-No nézd csak, meredezünk, meredezünk - mondja nevetve Via, és kihúzza a szíjat a nadrágomból. Pár másodperc és a nadrágomtól is megszabadítasz, s a szíjammal masszírozod a felajzott testemet. Borzongás fut át rajtam, különleges érzés a bőr érintése meztelen testemen.

-No már csak a boxerétől kell megszabadulnia, hogy tökéletes fotókat készíthessek a prospektusunkba - mondod, s egy határozott mozdulattal megszabadítasz tőle.

-Juj, de gyönyörű - buggyan ki a szádból, amin azért nem csodálkozom, hisz a borotvált szemérmém két naponta rendszeresen karban tartom....

Máris kattogtatsz, s néha megérinted a félkemény farkam, hogy beállítsd a legmegfelelőbb pózba.

Hát bevallom őszintén, hogy már nem tudok a fotózásra figyelni, s látom Vianne szemein, hogy ő is már szívesen megszabadulna a masinától.

Ettől a gondolattól ismét kőkeménnyé szilárdul a szerszámom, s teljes nagyságában tárul a gyönyörű nő elé.

Készítesz róla néhány fotót, majd ezt mondod.

-No de Doktor úr, a maga farka kőkemény lett, le kell hűtenem egy kicsit - s elindulsz a hűtőszekrény felé. Kiveszel egy jégkockát, amit megfogsz a fogaiddal, s elindulsz felém vágyakozó, de ugyanakkor boszorkányos tekintettel...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fotózom őt, fogságban tartva a combjaim között, így egész pontosan érzem, hogy nem és nem nyughat a farka a nadrágban. Muszáj megnéznem magamnak...

-No nézd csak, meredezünk, meredezünk?- kihúzom a szíjat a nadrágból, pillanatok alatt megszabadítva kedvenc doktoromat a nadrágjától és saját nadrágszíjával kezdek incselkedni vele. Aztán persze a kezemmel is bejárom az öv útját, hisz akarom már az érintését nagyon. Nincs ellenére a dolog, most ő támaszkodik neki a vizsgálóasztalnak és hátradőlve élvezi a kényeztetést.

-No már csak a boxerétől kell megszabadulnia, hogy tökéletes fotókat készíthessek a prospektusunkba - mondom, s egy határozott mozdulattal megszabadítom tőle.

-Juj, de gyönyörű - buggyan ki belőlem. Valami nagyon izgalmasan néz ki így ágaskodásának szinte máris teljes méretében a csupasz farka. De ideje hogy teljes keménységében is lássam...

Fotózom, közelről, időnként beállítva megfelelő helyzetbe. Ajkammal még nem ingerlem, de ez sincs már túl messze...de ahhoz már nem kell a fényképező.

-No de Doktor úr, a maga farka kőkemény lett, le kell hűtenem egy kicsit - s ördögi terv jut eszembe. Hűtőszekrényünkből előveszek egy jégkockát, amit ajkaim közé kapok és megindulok felé sokat, ám cseppet sem angyali dolgokat ígérő tekintettel. A támaszkodó elé térdelek, farka éppen a szám magasságába ér. Ajkaimmal nem érek a szerszámhoz, még mindig nem, de végigsimítom minden apró pontját a jégkockával. A hegyénél kezdem, haladok végig az oldalán, aztán újra játszom a hegyével...amikor már csak egy pici darab maradt a jégből, bekapom és a hűvös számmal beszippantom golyóit is. Nem kis nyögés a válasz erre, valamint két irányításra teremtett férfikéz a fejemen...

-Szopd le végre a farkamat kérlek-jön a kedves, ám roppant határozott kérés.

Nevetve felnézek rá, élvezem a tüzelő vágyat a szemében...no meg a farkán.

-Szíves örömest doktor úr...-máris bekapom formás farkát, majd alaposan körbenyalogatom-....csak az a helyzet, hogy öt perc múlva kezdődik a műszakom.

Ezzel felállok, végigsimítok a tökéletes testen, belesimulok mohón vágyó ölelésébe, majd felveszem a köpenyemet és nagyon fájó szívvel kilibbenek az ajtón...bízva abban, hogy lévén ügyeletesek vagyunk az éjjel...hamarosan folytatjuk, amit most legnagyobb sajnálatomra félbehagytunk...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elém térdel, és végigsimítja a farkam minden apró pontját a jégkockával. A hegyénél kezdi, halad végig az oldalán, aztán újra fent a hegyével...amikor már csak egy pici darab maradt a jégből a fogai között, bekapja és vele együtt a golyóimat is. Felnyögök erre én is megfogom két kezemmel a fejét. Kicsit beletúrok a hajába, s a faszom felé irányítom a száját.

-Szopd le végre a farkamat, kérlek-jön a határozott kérésem.

Nevetve felnéz rám, élvezem a tüzelő vágyat a szemében...

-Szíves örömest doktor úr...-máris bekapom formás farkát, majd alaposan körbenyalogatom-mondja -....csak az a helyzet, hogy öt perc múlva kezdődik a műszakom.

Épp, hogy megízlelhettem nyelvének bársonyos simogatását elhúzódik tőlem,

feláll, végigsimít a tökéletes testén, forrón megölel, majd felveszi a köpenyét és kilibben az ajtón...Még mielőtt becsukná az ajtót, visszanéz rám kacér tekintetével, s ebből biztosan érzem, tudom, hogy nem ez lesz a végállomás kettőnk kapcsolatában...


Napközben a prospektussal kapcsolatos ügyeket intézte, szerencsére a fotók is tökéletesek lettek, nemcsak maga a fotózás...

A projekt vezetőjének tetszett az az ötlet is, hogy egy tökéletes férfitest is szerepeljen a bemutatkozásunkban, ez teljesen újszerű, de felhívja a figyelmet, hogy egy férfi is törődhet a külsejével, még egy műtét árán is...

Délután beszélnem kellett Vianne-val, mert engedélyt kellett ahhoz kérnem, hogy az arca is megjelenhessen a kiadványunkban. Persze azonnal beleegyezett ebbe is, sőt ezt suttogta a telefonba.

-Drága Doktorkám, ha szükséges, akkor este 10 után megtalál a szobámban - tudja ma én ügyelek - s ott, ha kell bármit aláírok Önnek...

Tudtam, hogy este nem csak a szerződés aláírásával fogunk foglalkozni, s le is mondtam az épp aktuális esti programom.

Már kilenckor elkezdtem készülődni az "aláírásra". Letusoltam, elegáns, de vagány inget vettem fel a sötét nadrágomhoz, s bár már este volt, s nem lett volna igazán szükség rá, mégis nyakkendőt kötöttem, mert tudtam, hogy ez Vianne gyengéje...

A platinum parfümöm választottam, mert tudtam, hogy ez illat bódítja el a legjobban a nőimet...

A kezemben egy behűtött pezsgővel és egy szál vörös rózsával kopogtattam a Főnővér ajtaján.

Szinte azonnal ajtót nyitott, a köpenyén a gombok a köldökéig ki voltak gombolva, de nem nyíltak szét, mert a hatalmas mellei megtartották azt.

-Na itt sem lesz ma munka - volt az első gondolatom, s rögtön rájöttem, hogy nem hoztam el magammal a szerződést.

-Jaj a szerződés az irodámban maradt, - mondtam zavartan, miközben odaadtam neki a rózsát és a pezsgőt - visszamegyek érte.

De Vianne megfogta a csuklóm, s mámoros tekintettel rám nézett...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megkezdödött a műszak, sok dolog van...de a gondolataim ma egyetlen egy dolog körül járnak...a doktorka csábítóan finom testén. Megbeszéljük a randit, este 10-re, valami szerződést is hoz, hát legyen. Végre elcsitulnak a tennivalók, gyorsan lezuhanyozok, és utána újra csak egy köpenykébe bújok, azt sem igazán begombolva. Remélem nem zavar egy ideig senki minket. Nyomban nyitom az ajtót, amint kopogtat rajta, elnézem egy kicsit, ahogy áll, kezében pezsgővel és rózsával...óóó a romantikus lélek. Bejön, de hirtelen megtorpan, mintha eszébe jutott volna valami.

-Jaj a szerződés az irodámban maradt, - mondta zavartan, miközben odaadta a rózsát és a pezsgőt - visszamegyek érte.

Azt már nem, gondoltam magamban. Megfogom a csuklóját és behúzom az irodámba.

-Doktor úr...jó lesz az majd később is. Most más dolgunk van. Valahol ott tartottunk, hooogy...-már hámozom is ki őt a ruháiból, egyedül a nyakkendőjét hagyom fent. A csuda tudja, imádom, ha egy pasin nyakkendő van. Van neki valami rejtett bája, de persze csak akkor, ha a viselője viselni tudja, ellenkező esetben sokkal inkább mulatságos mint szexi.

Kiveszem kezéből a rózsát, azzal kezdem végigsimítani először a saját testemet, majd az övét...a finom, bársonyos szirmok érintése és a szép test látványa máris előcsalogatja azt az érzéki vágyat, ahol délután abbahagytuk a dolgot...mohóságom határtalan, szívem szerint magamra húznám rögtön. De inkább játsszunk...hosszú még az éjszaka. Ha az elején túl mohók vagyunk, még a végén elalszik itt nekem...vagy én alszom el mellette, az meg ugye ciki lenne....de most már egy csók nagyon jár nekem. Belebújok a karjaiba, ajkán is végigsimítok a rózsával, majd hosszan, forrón csókolom...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Doktor úr...jó lesz az majd később is. Most más dolgunk van. Valahol ott tartottunk, hooogy...-már hámoz is ki a ruháimból, egyedül a nyakkendőmet hagyja fent. Tudtam, hogy izgatni fogja, gondolta egy mosoly kíséretében.

A rózsával elkezdi simogatni a saját, s az én testemet, sőt a számat is, majd egy hosszú szenvedélyes csókban forr össze az ajkunk.

Érzem a testéből áradó szenvedélyt, a tüzet, de nem akarom, hogy ez kapkodást okozzon.

Szét vállunk, végignézek a csodás testén, majd megszólalok.

-Azt hiszem Te kicsit túl vagy öltözve hozzám képest - mondom neki, először tegező hangnemben.

-Óh, mindjárt elpirulok - szólsz - én is tegezhetem Önt?

-Persze kis butus, természetesen - csak arra kérlek, hogy ma éjszaka bízd magad az ösztöneidre, a vágyaidra, s felejts el mindent, ami itt körbevesz minket.

-Már azt sem tudom hol vagyok, csak a vágy él bennem, akarlak, akarom az érintésed, akarom a tested, akarom, hogy kielégíts a vágyaim -mondod suttogó, néha elhaló hangon.

Leejted közben magadról a ruhád, és felfekszel a nővérágyra lazán kinyújtóztatva mindened.

Odamegyek hozzád, majd a kezemben lévő rózsával végigsimítom a tested minden szegletét. A szemed lecsukod, kicsit gyorsan, izgatottan veszed a levegőt, s amikor a rózsa szirmai a puncidhoz érnek, lágyan szétnyitod a combjaid helyet adva a kéjnek. Ajkaidon már megjelentek az első cseppjeid, amit a nyelvemmel óvatosan lenyalok, majd a rózsával folytatom a kényeztetésed...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Azt hiszem Te kicsit túl vagy öltözve hozzám képest - mondod nekem, először tegező hangnemben.

-Óh, mindjárt elpirulok - szólok - én is tegezhetem Önt?

-Persze kis butus, természetesen. Csak arra kérlek, hogy ma éjszaka bízd magad az ösztöneidre, a vágyaidra, s felejts el mindent, ami itt körbevesz minket.

-Már azt sem tudom hol vagyok, csak a vágy él bennem, akarlak, akarom az érintésed, akarom a tested, akarom, hogy kielégítsd a vágyaim.

Ezzel leejtem a köpenyemet a padlóra és felfekszem a vizsgálóágyra. A rózsával kezdesz símogatni, minden egyes aligérintésre borzong a teljes testem...te jó ég...sosem hittem volna, hogy egy virág szirmával ekkora gyönyört lehet okozni...bár gyanítom sokkal nagyobb köze van a dologhoz annak, aki a rózsát fogja...már a hasam alatt jársz, picit nyitom combjaimat, hogy ha akarsz végre, a puncimhoz is hozzáférj...nedveim már árulkodnak, éppúgy mint ágaskodó bimbóim...jó az amit csinálsz kedves, nagyon jó...nyelved hegyével lenyalod ízemet, látom az arcodon, hogy újra élvezed, éppúgy, mint délután. De felemelkedsz, és tovább kínzol a virággal...szirmaival szirmaimat bezézteted...halkan sóhajtok, visszafojtom sóvár vágyamat, hogy most és rögtön magamra húzzalak...sokkal inkább játszom egy keveset éppen kezem környékén ágaskodó szerszámoddal. Úgy tűnik, ez a játék nem csak nekem izgalmas, hisz teljes pompájában ágaskodik...belesimítom tenyerembe, ujjaimat köré kulcsolom, majd elengedem, és én is úgy játszom veled, ahogy te velem...a rózsa szalagja éppen mellettem hever, felveszem, s a puha anyaggal érintelek, incselkedem veled...alig érintve, becézve farkadat...gonosz játék, de mennyei érzés...főleg, hogy érzem, egy-egy érintés nyomán mozdulatod simasága meg-megtörik, szemed parázslik a vágytól...de még tartod magad...de nem sokáig. Egyszercsak leteszed a rózsát, vállaimat kezeid közé szorítva mélyen a szemembe nézel és...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom Vián, hogy legszívesebben azonnal magára húzna, de nem engedek a kísértésnek. Ezt az éjszakát maximálisan szeretném kiélvezni, hisz lehet, hogy ez megismételhetetlen lesz, hisz Ő a munkatársam, s erre én mindig ügyelek.

Megérti ezt Ő is, belesimítja a tenyerébe a meredező szerszámom, ujjait köré kulcsolja, majd elengedi, és úgy játszik velem, ahogy én vele...

A rózsa szalagjával megérinti a farkam, incselkedik vele...alig érintve, becézve ...gonosz játék, de mennyei érzés...főleg, hogy érzem, egy-egy érintés nyomán mozdulatom simasága meg-megtörik, szemeimben parázslik a vágy...de még tartom magam...de nem sokáig, érzem.

Leteszem a rózsát, vállaidat kezeim közé szorítva mélyen a szemembe nézek és...feléd térdelek. Teljesen sima farkammal elkezdem simogatni a tested, kezdem az arcodnál, a vállaidnál, majd folytatom talán a számomra legkedvesebbnél, a melleidnél. Eukaliptusz masszázsolajat csöpögtetek rájuk, hogy még kellemesebb legyen az érintés, a makkommal izgatom a már teljesen hegyes bimbóidat. Becsukott szemmel élvezed ezt a váratlan, de kellemes kéjt, s bár bizsereg a puncid, érzem rajtad, hogy nem akarsz siettetni. A fitymámat az ujjaimmal a bimbódra húzom, hogy tökéletes legyen az érintés, majd a farkam a melleid közé teszem. A kezeiddel kicsit összefogod a cickóid, hogy a hatás még izgatóbb legyen, s én óvatos, lágy mozdulatokkal csúsztatom a rudamat a két csodás halmod között előre, s hátra.

Szinte vibrálni kezd köztünk a levegő, amikor a farkam elindul lefelé....

De még nem viszem őt a gyönyörök völgye felé, megállok a köldöködnél, s ott játszom Veled...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A rózsa becézése után forró, kőkemény farkaddal becézel...arcomat simítod, közben nyelvemmel végre érinthetem kicsit...futó érintést kapsz csak, hogy kívánd e is sokkal jobban...nyakammal, melleimmel játszol, olajjal fokozod kéjemet. Finom borzongás fut végig a testemen, ahogy csodás farkadat a melleim közé rejted. Vágynék már rád teljesen, de igyekszem türelmes lenni, remélve, hogy türelmem elnyeri jutalmát, a kéj magas fokát...

Köldökömmel játszol, hasfalam kőkeményen befeszül...dombomat tolom feléd, s végre odaérsz...kívülről becézed, rajzolod, nem hatolsz még szirmaim közé. Tárom combjaimat, próbállak gondolataimmal magamba szippantani, de te csak makkod hegyével incselkedsz csiklómmal....nem létezik hogy ne hatolj belém rögtön...odanyúlok, hogy besegítselek, de te még mindig húzod, halogatod...kezeimet lefogod és egy határozott mozdulattal hasra fordítsz...újrakezded farkad játékát, nyakamtól indulva, végig a gerincem mentén...

-Dokikám...ez már a szadizmust súrolja, tudod?????Dugj meg kérlek most és rögtön-könyörgöm neked.

Kuncogást hallok, farkaddal a derekamnál jársz, szépen belesimítod fenekem vágatába, hogy teljes hosszában érezzem...sajna egyenlőre még csak magamon, nem magamban...ilyen a világon nincs....lüktet minden egyes porcikám a csillapítatlan vágytól...bármit megtennék azért, hogy végre magamban érezzelek...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Dokikám...ez már a szadizmust súrolja -mondod -dugj meg kérlek most és rögtön könyörgöm neked.

A farkammal a derekadnál járok, szépen belesimítom feneked vágatába, hogy teljes hosszában érezd.

Játszom még a gondolattal, hogy tovább kínozlak, de azt hiszem itt az ideje a behatolásnak.

Finoman megemelem a kezeimmel a csípőd, hogy a lukacskád felém nézzen, majd egy határozott mozdulattal, lassan, de ellentmondást nem tűrően beléd dugom tövig a szerszámom. A kezeimmel erősen tartom a csípőm, hogy ne tudj mozogni, csak a farkamat feszítem meg benned, s a következő pillanatban ernyesztem el.

Ettől a benti kis izommozgás hatására remegni kezd a tested, dobálod a fejed, a kezeiddel belemarkolsz a nővérágy lepedőjébe, majd egy egyszerű mozdulattal széttéped azt. A hangod mélyebben szól mint bármikor szinte hörögsz a gyönyör hullámaitól. A remegés eljut a gerinceden keresztül a pinácskádig, majd azon keresztül a farkamra is átterjed. Minden erőmre szükség van, hogy ne élvezzek én is beléd...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre valahára! Kérésem meghallgatásra talál...gyengéden felhúzod kicsit a csípőmet, csak épp annyira, hogy kényelmesen hozzám férj és lassan, ám folyamatosan végre belém tolod nagyra nőtt farkadat...mélyre hatolsz, végig kitöltöd hüvelyemet...szemeim előtt látom, ahogyan bensőmben lüktetsz...ez a gonodlat, na meg az a fenséges érzés őrülten megindítja vágyaimat, gyönyörömet. Keményen tartod a csípőmet, nem nagyon hagyod hogy mozogjak, pedig mozognék szívesen...ó de szívesen...aprókat mozdulsz bennem, éppcsak...na neee, ez most már az érzékeimnek sok...Rándul a testem, kezeim markolják a lepedőt...tán reccsen is, a csuda sem tudja....élvezek, végre élvezek....minden egyes csigolyámon külön táncot jár a kéj, már nincs olyan porcikám, ami ne reszketne...aztán elcsitulok, megpihenek, arcomat a hűvös ágyon nyugtatva...ekkor eszmélek, hogy a te farkad még lüktet....szorításod már enyhült csípőmön, úgyhogy egy lusta nyújtózás mellett teljesen hozzád nyomom magam, s mivel ez jólesik, csípőm apró mozgásba kezd...Erre vártál tán, hogy érzékeim újra éledjenek. Gyorsítasz a mozgáson, keményen dugsz, végre...egek, csináld ezt sokáig kérlek...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint elcsitulsz, megérzed, hogy a farkam még rendesen lüktet a hüvelyed teljes hosszában. Lágyan elkezded mozgatni a csípőd, vigyázva arra, hogy nehogy egy centit is kijjebb csússzon belőled. Ördögi ez a játék a hüvelyeddel, hol szorítod a faszom, hol elernyeszted az izmaid, hol tekered, hol csavarod, hol le-fel, hol jobbra-balra feszíted...

Nem sokáig bírom passzívan szemlélni a dolgokat, kihúzom belőled a farkam, megfogom az ujjaimmal a tövénél, majd újra beléd nyomom a tövéig. Szinte megemelkedsz a gyönyörtől, de én is tudok ám játszani, nemcsak Te....

Megint kihúzom, majd belököm, s sokáig folytatom e játékot folyamatosan gyorsítva a tempón.

Amint folyamatosan jár benned a szerszámom felsóhajtasz:

-Végre...egek, csináld ezt sokáig kérlek...

-A legnagyobb örömmel Édesem, ma éjszaka nem sokat fogsz aludni, ezt ígérhetem.

A tantra erotikus tanácsai szerint tudom, hogy mivel az első élvezésemet megszakítottam, (csak egy kis csepp előváladék jött ki belőlem) a továbbiakban úgy is el tudok már élvezni, hogy annak nem lesz látható jele, csak a kéjhullámok száguldoznak végig a testemen, s ilyenkor a farkam továbbra is kőkemény marad...

-Nagyon fogod élvezni a gyönyört, Drágám, csak bírd erővel és energiával....-mondtam a kéjtől ismét vonagló nőnek.

-Annyira kívánlak, hogy ma bármit megtehetsz a testemmel, amit csak akarsz! -szóltál, s én máris hanyatt fordítottalak az ágyon...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-A legnagyobb örömmel Édesem, ma éjszaka nem sokat fogsz aludni, ezt ígérhetem-ígéri a drága, miközben dug, mintha az élete múlna rajta -Nagyon fogod élvezni a gyönyört, Drágám, csak bírd erővel és energiával....

-Annyira kívánlak, hogy ma bármit megtehetsz a testemmel, amit csak akarsz!

Valami őrületesen jó, amit ez a pasi művel. Egész pontosan tudja, mikor melyik az a mozdulat, amivel a legtökéletesebb gyönyört okozza nekem...de most újra pontosan egyetlen mozdulattal előbb áll meg, mint mielőtt elszabadultak volna újabb gyönyöröm hullámai.

Hanyatt fordít, egy rövid időre felültet, hogy egy jóízű ölelésben, csókban kényeztethessen, aztán velem hajolva, szorosan rám simulva visszafektet és az ágy szélére húz. Nyalakodni kezd, de nem is akárhogy....jajj ez a nyelv...kalandozó fajta...puncimat forrón üdvözli, aztán hátsó lyukacskám felé téved...játszik a szűk kapuval, édesgeti, nyílásra serkentené, ám az reflexből lezár...picit megrémülök, amikor ujjával kezdi ingerelni, amit észrevéve másik kezét megnyugtatóan hasamra teszi...no ez a mozdulat mindent csinál velem, csak nem megnyugtat...viszont nagyon jólesik...az iménti félelem hűvös érzését forró kéj érzete váltja fel....izmaim is elernyednek, s immár akadálytalanul jut céljához a kóbor ujj. Ismeretlen, új az érzés, gondolkodom rajta, hogy szeretem-e...de a testemnek nagyon tetszik, csípőm óvatos mozgásba kezd, tolva magát a betolakodóra...ekkor az ujjat az a csodás kemény farok váltja fel. Óvatosan kéretőzik befelé, ízlelgetve, kóstolgatva a még nem ismert nyílást...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felültetem most Viannét, a nyelvemmel veszem kezelésbe a nyílásait. Tapasztalatból tudom, hogy ez milyen gyönyört tud okozni a partnereimnek, így természetes, hogy ennek a gyönyörű nőnek is jár ebből a kéjből, nem is kevés...

Mozgatod a csípőd fel le, s a nyelvem egy nagyobb mozdulatod hatására a feneked bejáratához csusszan.

No fene, nem húzod el, hanem még intenzívebben kezdesz mozogni, lehet hogy szeretnéd kipróbálni a hátsó bejáratodon érkező, máshoz nem hasonlítható gyönyört?

Puncikádban megnedvesítem az ujjam, majd szép óvatosan bedugom az ujjam az anusodba. Halk sóhaj a válaszod, de továbbra sem húzod el magad, sőt....

Elindul felém a csípőd, nyomod előre, hogy minél jobban érezd a behatolást.

-Lehet, hogy valami keményebbre vágysz Drágám?-kérdezem Tőled, s néma bólintás a válaszod.

A farkam a popódhoz teszem, a makkom a bejáratnál tartom, megfogom a csípőd és jelzem, hogy kész vagyok a behatolásra. Rád bízom a dolgot, irányítsd Te a sebességet és a mélységet is. Mintha évek óta a szeretőm lennél megérted a jelzésem, s lassan nyomod a faszom felé a feneked, meg meg állsz néha, hogy megszokd az új helyzetet, de utána újra mélyebbre hatolhatok ebben a csodás szű barlangban.

Amikor már tövig benned vagyok, kinyitod a szemed, s hálásan jelzed nekem, hogy ilyen gyengéden segítettelek a számodra ismeretlen gyönyör megízleléséhez.

-Kérlek, kezd el a játékodat velem. -kérted, s én elkezdtem benned - még mindig gyengéden mozogni.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Édes vagy, hogy meghagyod nekem a felfedezés élvezetét...hagyod, hogy saját tempómban csússzak rád, aprócska lépésekkel süllyesztve magamba téged...nem ismert, ám annál kéjesebb az érzés, tetszik nagyon...amikor már teljes hosszban magamba érezlek, kinyitom a szemem, elégedetten kérlellek.

-Kérlek, kezd el a játékodat velem.

Finoman, lassan mozogsz bennem, figyelve arra, hogy valóban élvezzem. Csípőmet hol vasmarokkal fogod, hol megállsz, s gyengéden simogatod melleimet, hasamat...fokozza a kéjt, hogy sosem tudom mikor mit is fogsz csinálni, mi lesz a következő lépésed...egy idő után ujjadat hüvelyembe mélyeszted, hüvelykujjaddal pedig csiklómat kezded masszírozni...hátsó nyílásomban pedig mozogsz, rendületlenül, őrületes kéjeket okozva...megint nem bírom megállni, hangos sikollyal élvezek, mindenféle kontroll nélkül...kezedet a számra tapasztod, hisz nem kéne hogy az összes beteg tudja mit is művelünk éppen, de ez a gondolat momentán nagyon, de nagyon távolra jut el...az agyam egy pici csücskébe....Sokkal inkább lefoglal az az érzés, hogy a farkadon érzem azt a finom, apró rángássorozatot, amiből tudom, nem kicsit élvezed te is ezt a menetet....

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Via becsukja a szemét, én ezt kihasználom, s hol simogatom, hol keményebben érintem a testének legérzékenyebb pontjait. Nem tudod, hogy mit, hol fogok tenni Veled, de ez még nagyobb izgalmat okoz.

Amikor már érzem, hogy a farkam könnyedén csúszkál a nedvesedő popsidban, elkezdem fokozni a gyönyöröd. A hüvelyk ujjammal a csiklód masszírozom, majd két ujjamat bedugom a puncidba. Felgyorsítom a tempót mindhárom helyen, s Te elkezdesz sikítani. Befogom gyengéden a szád, hogy ne szaladjon össze a szobádban a zajra az egész éjszakai személyzet, de látom rajtad, hogy már nem érdekel semmi, csak élvezni akarsz.

Keményen kell tartanom a csípőd, nehogy leess az ágyról, úgy vonaglik a gyönyörű tested, úgy mozogsz az ágyon, mint egy delfin a tenger kékjében...

A lepedőd maradékát is széttéped a kezeddel, amikor a csúcsponthoz ér a tested, s szinte elájulsz a gyönyörtől.

Percekig mozdulatlanul fekszel, majd észreveszed a fenekedben lévő farkam apró rángásait.

-Én soha életemben nem élveztem még ekkorát - mondod - gyere kedvesem, most olyant teszek Veled, Neked, amit még senki másnak.

Ezzel egy időben megfogod a kezemet, felülsz, magadhoz húzol, s gyengéden beveszed a farkam a szádba...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kiélvezem orgazmusom minden egyes pillanatát, no meg az utána következőket is...a mocorgó farok térített magamhoz...hisz az te élvezeted még hátra van...

-Én soha életemben nem élveztem még ekkorát - mondom - gyere kedvesem, most olyant teszek Veled, Neked, amit még senki másnak.

Felülök, s kényelmesen elhelyezkedve számba veszem csodálatosan szép szerszámodat. Még sosem volt merszem kipróbálni, milyen az, amikor a számba élvez valaki, de most valahogy nagyon megkívántam az ízét....mohón megszívom, nyalogatom szerszámodat, ujjaim golyóid becézik...most én játszom azt veled, mint te az előbb, hogy fogalmad sincs, mikor kapsz éppcsak leheletnyi érintést, mikor játszom veled a fogammal és mikor nyelem tövig szerszámodat. Fél szememmel időnkét felsandítok, látom, élvezed nagyon. Hajamba túrsz, úgy irányítod a mozgásomat, úgy, ahogy éppen legjobban esik éppen...újra érzem, most a számban, azt a finom rángást, ami jelzi, nagyon jó neked. Abbahagyom a játékot, ritmusos, egyenletes mozgásra váltok, hisz megszolgáltad már a gyönyört....és elindul kéjed folyadéka, elönti finom ízed a számat. Ez finom, gondolom magamban, az utolsó cseppek kicsalogatása közben....remegsz egész testedben, minden egyes újabb érintésemre..de még nem akaródzik elengedni...magamhoz ölellek, csípődnél fogva, és ajkaimmal követem nyomon, ahogy szép lassan nyugovóra tér szerszámod...

Ördög (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy a szádal megérinted a farkam tudom, hogy itt olyan gyönyörbe lesz részem amire régóta vágyom.

Most Ő játszik velem, fogalmam sincs, mikor kapok épp csak leheletnyi érintést, mikor játszik velem a fogával és mikor nyeli tövig szerszámomat. Farkam lassan rángani kezd, az ellenállhatatlan szájmasszázs hatására, Via ekkor elkezd ütemesen szopni, evvel is segítve a mielőbbi gyönyöröm beteljesülését. Amikor a golyóimat is megmarkolja nem tudom visszafogni magam, s hosszan kéjesen a szájába lövöm a magom.

Kicsit meglepődik, ízlelgeti az ismeretlen ízeket, de azt hiszem elnyerte a tetszését, mert a maradék cseppeket is lenyalogatja a farkamról. És nem engedi ki a szájából, addig bent tartja, amíg teljesen vissza nem nyeri nyugalmi helyzetét.

Ekkor odabújik hozzám, a vállamra hajtja a fejét, s szájon csókol.

-Szép álmokat drágám! -suttogja a fülembe és lecsukja a szemeit.


Reggel 5-kor a telefonom ébresztet, egy balesetest hoztak be, égési sérülésekkel, mindketten sietve öltözködtünk fel, s mielőtt kiléptünk az ajtón, úgy búcsúztunk el, megbeszélték a szemeink, hogy nem utoljára találkoztunk ma...

Tartalomjegyzék