Petur (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Paula hosszas magyarázatai alatt tartott szünetek miatt eléggé elhúzódik a masszázs. Mikor kienged kezei közül, elővarázsol egy méretes zöld laposüveget. Honnan neszelte meg, hogy ez az egyik kedvenc italom? Ennek ellenére csak óvatosan kortyolok a kis pohárkából. A következő nap délelőttjére, és az utasokkal teli kisbusz vezetésére gondolok. Ez rögtön óvatosságra int. Nem így Paula. Lendületes mozdulattal hajtja fel az erős italt. Eddig sem volt szűkszavú, de az alkohol maradék gátlásait is elmossa lassanként. Egy-egy rövid közbeszólásomon hangosan derül. Napközben szinte sohasem láttam dohányozni. Most az ablakot résnyire nyitja, hogy az egymás után szívott cigaretták füstje nehogy beindítsa a tűzjelzőt. A negyedik pohárral is végez, én még csak a második adagot nyalogatom.
- Meleg van. - legyezgeti magát. Aztán kicsit ügyetlenkedve lehámoz magáról egy réteg felső ruhát. Mélyen kivágott vékony blúzt visel. Hogy véletlenül se kerülje el a figyelmemet, megigazgatja márkásnak tűnő melltartója pántját.
Alig észrevehetően elhúzom a számat. Ennyire olcsó trükkel próbál elcsábítani? Legszívesebben felállnék és köszönés nélkül otthagynám. Csak nem az én stílusom a durva udvariatlanság. Finoman célzok rá, hogy mennem kellene, a következő napom sem ígérkezik könnyűnek. Egyszerűen elereszti a füle mellet, továbbra is ömlik belőle a szó. Néha megérinti a kezemet, de igyekszem mozdulatlan maradni. Ez eddig bevált.
Már nem számolom, hányadik pohárnál tart. Viszont elérte azt a szintet, ami már feloldotta korábban sem túl erős gátlását. Blúzát húzogatja, gyűrögeti. Jókora részt kivillant melléből. Időnként akaratlanul is odatéved a tekintetem. Nem csúnya, sőt szép melle van. Persze nem olyan feszes mint Irene csinos keble, de tagadhatatlanul formás. ...Irene... Inkább mellette szeretnék már lenni. Kalandozik el a gondolatom.
Paula megfogja a kezemet.
- Kérdeztem valamit! - sürget a válaszért.
- Bocsánat! Nem pontosan értettem! - mondom a jól begyakorolt segédmondatot.
- Tetszem neked, Timo? - ismétli meg a kérdést.
- Ó, nagyon csinos nő vagy, Paula. - a folytatást lenyelem. Ugyanis az következne, hogy Irene sokkal vonzóbb.
Egyébként tényleg csinosnak tartom, nem csak az udvariasság mondatja velem.
- Akkor, mi a baj? - néz a szemembe. Nyilván észrevette, hogy próbáltam kivonni magam mesterkedése hatása alól.
- Hm, már nem vagyok egyedül. - keresem a szavakat.
- Nem értem. Összejöttél itt valakivel? - kerekedik el a szeme.
- Igen, találtam itt egy partnert. - bólintok rá,és elfordítom a szememet.
- Irene! Érzetem! - kiált fel, pedig nem ő az egyetlen nő a közelben.
Rossz hazudozó vagyok, ezért inkább hallgatok. Úgy látszik ez is elég számára a bizonyossághoz.
Már nem hajol olyan közel hozzám, inkább újabb pohár italt tölt magának.
Néhány udvarias szó után szobámba megyek. A történteken gondolkozom, közben a holmijaimat pakolom a szekrénybe. Kezembe akad a telefonom. Nem fogadott hívás jelzése villog rajta. Irene... Már elég késő van, de a hívása sem sokkal korábban érkezett. Biztosan nem ok nélkül keresett. Felülírom magamba a rám rótt diszkréciót. Egyenesen a szobájához sietek. Halk kopogásomra nem érkezik válasz. Paula szobája felé fülelek, de ott is teljes csend van. Még nem végzett volna az egész palackkal? Óvatosan nyomom le Irene ajtajának kilincsét. Nem zárta be az ajtót. Valami külső lámpa halvány fénye vetődik be szobájába. Így legalább a körvonalakat ki tudom venni. Egyik karja a feje felett, haja kócosan terül szét a párnán. Alszik, de mocorog. Kicsit tanácstalan vagyok, nem szeretném felverni álmából. Csendes mellé lépek, hogy megigazítsam gyűrött takaróját. Nem az alvó ember nyugodt légzését hallom. Beteg, villan eszembe. Megérintem homlokát, tűzforró.
Ezért keresett! Egyszer lett volna igazán szüksége rám, én meg nem voltam a közelében. Lesz miért magyarázkodnom reggel, ha egyáltalán kíváncsi még rám. Csendesen kimegyek az előtérbe, az iceteából töltök egy pohárral. Óvatoskodva teszem az ágya melletti kis íróasztalra. Nagyon lassú mozdulattal ereszkedek az ágy közelében álló karosszékbe. Nézem, de arcát nehéz kivenni a gyenge fényben.
Néha hozzá hajolok, feljebb húzom, lecsúszó takaróját. Egyszer óvatosan letörlöm homlokát. Pillanatig azt hiszem, ettől felébred. Ha fel is ébredt, nem nyitotta ki a szemét. Szándékosan nem akar tudomást venni rólam, vagy csak a betegsége miatt nem fogta fel jelenlétemet? Félálomban figyelem, hallgatom, amint nyugodtabbá válik légzése. Mélyebbre merül az álom karjaiba, ami engem is magával ránt.
Hajnalban a kényelmetlen testhelyzet okozta hátfájás ébreszt. Kárba veszett az előző esti masszázs.
Irene most sokkal nyugodtabban szuszog álmában. Gyengéden megérintem, mintha már nem lenne olyan forró a homloka. Pillantásom a pohárra téved. Pontosan nem emlékszem ugyan, de mintha este több lett volna benne. Megébredt valamikor, miközben elaludtam?
Nem szeretném zavarni gyógyító álmát, ezért zaj nélkül csukom be magam mögött az ajtót.
Reggelinél elkerüljük egymást, csak délelőtt futunk össze.
- Hívtalak az este. - mondja köszönés helyett.
- A masszázsban voltam. Paula megmasszírozta a hátamat. - felelem természetes őszinteséggel.
- Csak a hátadat? - hangsúlya csípős.
- Igen, csak azt. - nézek vissza rá apró haraggal.
Ez a harag részben saját magamnak szól, hogy nem tudom elmagyarázni neki, a fél éjszakát mellette töltöttem, csak nem mertem felébreszteni.
- Jól van. Ma este is mehetsz hozzá nyugodtan. - szól hideg hangon, és sarkon fordul.
Nincs időm utána rohanni, a vendégek már a buszban várnak. Alig tudok a vezetésre figyelni. Egyre csak azon jár az eszem - most kidobott?