Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Régóta vándorlok. Évek óta. Időnként megállok, kipihenem magam, alkalmi munkákból élek. Néha egy-két hétre, néha néhány hónapra maradok egy-egy helyen. Elvégzem a munkát, amivel megbíznak, aztán továbbállok.
Most is jó lenne már megpihenni. Éppen egy kis farm kerül az utamba. Láthatóan egy család lakja, a takaros ház mellett istállókat, fészert, gondozott kiskertet látok. Szomjas vagyok, hát az udvar felé indulok. A házigazda furcsán néz rám, amin nem is csodálkozok. Nagydarab, izmos néger ritkán térül be errefelé egy tanyára, lóháton meg pláne.
- Jó napot, megitatnám a lovamat, ha nem bánja – ugrok le a lóról.
- Csak nyugodtan, van víz elég. Ha elfogadja, vacsorára is meghívom. A feleségem főztje elsőrangú. Éjszakára is elalhat a fészerben a szalmán – igazán jó szándékú embernek tűnik.
- Azt megköszönöm, uram.
Ebben a percben idegen lovasok érnek oda. Nagyhangú, pökhendi banditaformák.
- Hej, Sharon, meddig rontod még itt a levegőt? Mikor adod nekünk ezt a farmot?
A házigazda arcán zavar fut át, idegesen válaszol.
- A farm nem eladó, már mondtam néhányszor.
- Nem is megvenni akarjuk, Sharon. – röhögnek nagyot. Ekkor kilépek a lovam mögül, kezemben a puskámmal. Meglátnak, kissé visszahőkölnek. Méregetjük egymást, szó nélkül, aztán így szól a főnökük.
- Gyerünk fiúk, menjünk.
Megitatom a lovat, aztán bemegyek a házba. Hetty, a ház asszonya vacsorát készít. Egyszerű ruhában van, ami nem sokat mutat a testéből. Annyi látszik, hogy magas, erőteljes testalkatú nő. Az asztalt három gyerek üli körül, egy nagylány, Mary, és két kisebb fiú.
Vacsora előtt imádkoznak, én addig csöndben várok. Valóban fenséges az étel, régen ettem ilyen finomat. Megtörlöm a számat, és így szólok:
- Asszonyom, igaza volt a férjének, maga nagyon ügyesen főz.
Szinte elpirul, rám sem néz, csak ennyit mond:
-Köszönöm, uram.
Eszembe jut a kinti közjáték
- Kik voltak azok a banditák az előbb ott kint?
Összerezzen a család, a gyerekek apjukra néznek, aki próbál erős lenni.
- Orsonék a szomszéd farmról. Meg akarják kaparintani ezt a földet, itt van a legjobb vízlelőhely a környéken. De én nem hagyom magunkat! Folyton fenyegetőznek, de eddig még békén hagytak minket.
- Miért nem bánnak el velük egyszer jó alaposan?
- A vallásunk tiltja, hogy másokra kezet emeljünk.
Csendben ülünk egy ideig, aztán felállok az asztaltól.
- Kimegyek aludni a fészerbe, ha nem bánják.
- Menjen csak nyugodtan – mondja Sharon – reggel találkozunk
Kimegyek megmosdok a vödörben a langyos vízben. Egyszer csak kopognak az ajtón, és belép Hetty.
- Jó estét, miben segíthetek? – felelem némi zavarral
Láthatóan ő is zavarban van, halkan beszélni kezd.
- A férjem mondta, hogy ezek a …. szomszédék…megijedtek Öntől. Meg a farmon is elkelne némi segítség. Szóval .. lenne kedve itt maradni egy kicsit? Adnánk ételt, szállást.
Megfontolandó az ajánlata, de a lámpafényben elnézve a nőt, más is eszembe jut
- Még valamit kérek
- Mi lenne az? - kérdezi reménykedve
- Régen voltam nővel, madam…
A nő megrémül, megmerevedik.
- Én azt hittem, maga egy úriember, de tévedtem. Jó éjszakát!- és már fordult is ki a fészerből
- Várjon – kiáltottam utána – tudja, mi az a kézimunka?
- Nem uram, mire gondol?
- Hát kézzel addig veri a farkamat, amíg el nem élvezek. Mintha tehenet fejne. Ezt kellene tennie minden este, és amíg megteszi, maradok.
Hetty elgondolkodott egy pillanatra, aztán rám sem nézve annyit mondott:
- Nem tehetem, uram.
- Gondolja meg Hetty, még holnap itt maradok. Holnap este még várom.
Szó nélkül kilépett az ajtón. Egy perc múlva már aludtam.