Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hosszú ideje játszunk már az internet egyszerre személytelen és gátlástalanul kitárulkozó világában. Ezernyi dolgot tudunk egymásról. Olyanokat, amihez hasonló tudáscsomaggal egyikünknek sem rendelkezik egyetlen barátja sem. Mindezek ellenére nem ismerjük egymást. Nem láttunk egyetlen képet sem egymásról és a hangot sem társíthatjuk a szövegekhez, amikkel egymáshoz közeledtünk mostanáig. Mikor olvasom, egy elképzelt hangon szól hozzám és egy elképzelt test tartozik a hanghoz. Persze elmondott olyan dolgokat, hogy milyen a haja színe (szőke nő), milyen az alkata, hosszú lábak, hosszú nyak, figyelő szemek. elmesélte a múltjának cserepeit, mindennapjait. Többet mondott teste vágyairól, mint mutatott egyszerre bárki másnak ez előtt. De így sem több egy elképzelt nőnél. S ennél is nagyobb csapda lehet, hogy megszerettem a képzeletemben élőt, de ki tudja, mit érzek majd, ha találkozom vele?

Mert találkozunk, ha semmi közbe nem jön. Egy szerdai napon. Madridban lesz, én pedig Madridba megyek, mert ott lesz ő is. Mindmáig kilométerek ezrei választottak el egymástól, most semleges terepen találkozunk, ami egyikünknek sem élőhelye. Én beteget jelentettem erre az időre, kivívva főnökeim együttérzését gyomorbajom okán, no meg az injekcióba egész éjszakás WC-járásba is belegondoltak. Elég volt a várakozásból, vele akarom tölteni ezt a két éjszakát és közel két napot.

Ő sem tud többet rólam, mint amilyennek leírtam magam, ahogy megosztottam vele gondolataimat, úgy ahogy jöttek. Töprengés és fontolgatás nélkül, meztelen őszintén. Bár nem hallhatta, de tudni akarta milyen a hangom, bevallottam, hogy tengermélynek mondták a nők, akikhez közöm volt idáig. Volt, aki bevallotta, életben nem látott, de amikor meghallott a telefonban mocorogni kezdett a bugyi és éledezni, ami benne van. S a csapda ebben is benne van. Hiszen nem vagyok szép, nem vagyok falu bikája, sosem ért nekem annyit a kocka has, hogy végtelen unalmat vállaljak érte a kínzóeszközökön. Vagyok, aki vagyok, önmagam a keresetlen őszinteségemmel és észrevétlen behálózó szövegemmel. Nem vagyok szájember, de az utcán hazánkban nem szoktak utánam fordulni a nők. Igaz, ezt a világ más tájain nem mondhatom el, vigyorgok is hiún, amikor ebből kijut. Nekem mindig kellett egy esély, hogy megismerjenek, mielőtt lemondanak rólam. Mostanra jó barátok lettünk én és a megjelenésem s ettől arcátlanul flörtölök, fütyülve arra, hogy olykor pofára eshetek/esek. Élvezem az új létet és ez meglátszik, talán ettől lettem a nők számára érdekes. S lett belőlem ínyenc, egyéniségek, sugárzás és nőiesség magabiztos (megalapozott) tudata. Ez vonz elsőül s még egy dolog, a keresetlen és kíméletlen, nem mérlegelő őszinteség.

Hát ezzel a csomaggal közeledem most hozzá, kíváncsian és KÍVÁNcsian. Ma megtudom, mennyire találom meg benne, a nőt, akit elképzeltem.

Jól kezdődött az utam. Lekéstem a csatlakozást. Hiába szerveztem negyedórán belülre a reptérre érkezésünket. Én négy órával később érkezem. Ő meg ott vár majd a szállodában, türelmetlenül, kétségek között és talán anyázva. Ki tudja nem próbálja-e magára rántani egy kóbor spanyol hím. No, az lenne a szívás, bár ha megtörténne, akkor el is válnak az útjaink mielőtt csatlakoztak volna egymáshoz igazán.

Színezgetem képzeletben a nőt és bizony beindul tőle a hím-fantáziám. Elgondolom, miképpen fogom kényeztetni, ha esélyt kapok, hogyan mutatom meg miként adhatom meg neki mindazt, amiről eddigi szavai szerint álmodott vagy amit gyakorlatból ismer már valamiképp. Még három óra és elkezdődik életem legőrültebb randevúja.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre valahára eljött az idő, hogy induljak Madridba, ahol sok egyéb dolgom mellett találkozom rejtélyes netes ismerősömmel! Nem keveset kellett sakkoznom, hogy minden hivatalos ügyemet le tudjam rendezni, mielőtt odaér, de a tárgyalásaim gyönyörűen mennek, s már csak egyetlen éjszaka és egy fél nap választ el a randevútól. Jól szerveztünk, szinte egy időben érünk a reptérre. Én Barcelonából repülök át, ahol éppen most adtam el néhány kollekciót, szemtelenül magas áron. Este elnézek a már törzshelyemnek számító étterembe, s tesztelem, hogy a kedvenc étkeim még mindig olyan jók-e mint régen, a pincér pedig régi ismerősként fogad, s kicsit meséltet, mi is történt velem mostanában. Elmesélem neki, hogy holnap reggel randizom Madridban!! Egy remek pasival. Cinkosan rám kacsint, majd hozza is az aznapi specialitást. Egész éjjel alig alszom, valahogy olyan kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz! Van az már legalább fél éve, hogy először egy kiadós beszélgetésbe bonyolódtunk a neten, s ezt sok-sok másik követte. Eleinte kategorikusan megegyeztünk, hogy nem találkozunk, de az elmúlt hónapokban kiderült, hogy mindketten rengeteget utazunk a munkánk miatt, és nem egyszer egy város az úticélunk. No, amikor ez kiderült, elhatároztuk, hogy ha még egy ilyen lesz, már csak össze kéne fussunk! Biztos, ami biztos két szállodai szobát foglaltunk...hiszen ki tudja...sosem láttuk egymást, s bár beszélgetéseink időnként kőkemény erotikába fulladtak, lehet hogy élőben nem is fogjuk akarni egymást! Bár bevallom...én ezt nehezen tudom elképzelni. Hajnaltájt már éppen elszenderedtem, amikor jön egy telefon...bocs, csatlakozást lekéstem. Dél helyett csak 4 felé érkezem! A fenébe! A rossz hír Alfa lehetetlenül mély hangján, szíven ütött. Már úgy vártam...de hát, mi mást tehetnék, más dolgom nem lévén, megvárom. Az én gépem időben landol, arra azért nincs időm, hogy bemenjek a városba, úgyhogy jobb ötletem nem lévén a szállodába megyek. Délután 4-kor már tűkön ülve várom őt. Szobaszámomat tudja, mégis úgy döntök, inkább a bárban várom meg, egy pohár vörösbor és néhány tapas társaságában. Kíváncsi voltam, megismer-e. A bár a recepció mellett van közvetlenül, tehát látnia kell, el kell mellettem mennie, ha fel akar menni a szobájába. (az enyém mellett van, ezt elintéztem a sármos és roppant készséges recepciós fiúnál) Sosem látott, ahogy én sem őt. Ez valami fura perverzió kettőnk között, hogy nem a másik külsejét, hanem az embert kedveljük, s ezt a hatást kár megzavarni egy vonzó, vagy ki tudja milyen külsővel...

Minden esetre gondosan öltözöm, szemtelenül rövid kötött ruhácskába, hosszú szárú csizmába, s így telepedem fel egy jó magas bárszékre, arra, ami a legközelebb esik a bejárathoz. A felszolgálófiú elismerő pillantásokkal mér végig, amikor megkérdezte mit kérek, s ugyanezekkel nézeget, amikor megjön a borral, s a falatkákkal tele tányérral. Még a feléig sem jutok a falatoknak, amikor belép Alfa az épületbe. Rögtön tudtam, hogy ő az, kétség nem fér hozzá. Honnan, a csuda tudja, de egyszerűen tudom, hogy ő az. Belépve a hotelba, nem néz se jobbra, se balra, csak siet a pulthoz, hogy megkapja a szobáját. A kulcs már a kezében van, amikor észrevesz engem. Nem kapom el a tekintetemet, nyíltan nézek rá, mint amikor rég nem látott ismerőst akar üdvözölni az ember.

- Ha nem tévedek engem vártál Sierra, ugye? - szól azon az édes mély hangon, amit a telefonba már hallhattam.

- Vártalak, jó hogy itt vagy.

Röpke másodpercekig nézzük egymást, aztán határozottan átölel és alaposan megropogtatja minden csontomat. A világ legtermészetesebb módján bújok el hatalmas karjaiba, s beszívom az illatát, ami az utazás mindenféle illatával keveredik, de olyan finoman átjön rajta a saját illata, hogy egyetlen pillanat alatt eldöntöm...ez a pasi kell az ágyamba...lehetőleg hamar! Semmi, de semmi kedvem kibújni a kezei közül, de a pimasz pincér csak néhány percet hagy nekünk, jön, s udvariasan, ám roppant kajánul megkérdezi, hogy az úrnak mit hozhat.

- Ugyanazt, mint neki, de gyorsan, mert sietünk! - jön a rekedt válasz, s a pimaszságra pimaszsággal felel, a "sietünk" szócskával egy időben jókorát csíp a fenekembe.

Amíg falatozunk, szinte szótlanul, s kíváncsian szemezünk, s a szemeink beszélgetnek.

- Igen...nekem tetszik amit látok - mondja az én szemem.

- Az enyém is elégedett...-feleli az övé, s ujjait ráfonja az enyémekre, hisz...olyan régóta vártuk, hogy megérinthessük egymást...

Szótlanul megyünk a szobák felé, és úgy döntünk, kár beköltöznie a sajátjába...

Önbizalmam és bátorságom akkor hagy alább, amikor a hatalmas fürdőkádba engedem a vizet...ok...jelmezben tetszem neki, de vajon elég jó leszek neki ruha nélkül is?? Szívem szerint megszöknék, vagy legalábbis sötétített szobában várnám az ágyban, de ez egész biztosan nem lehetséges, mert már ott áll mögöttem és egy határozott, ám kínzóan lassú mozdulattal áthúzza a fejem fölött a ruhát, miközben végigsimítja az alatta lévő csupasz bőrfelületet....egy simítás csupán, amibe az egész testem beleremeg...

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mint egy első, AZ első randevú. Pedig egyikünknek sem az. Látom rajta, hogy ellenére forró leveleinknek van benne némi szégyenlősség. Szeretném, ha külön fürödnénk. – mondja, mire nekem leesik az állam. Igent mondok, miért is ne tenném. Nem megerőszakolni akarom, hanem megismerni. Megismerni, amennyire csak lehet. Mire ezt végig gondolom, már betuszkol a fürdőbe. Ilyen büdös vagyok? – kérdezem nevetve, hiszen tudom jól, mire képes egy 8 órás utazás némi lekésett gép miatta stresszel és rohanással. Nem vesznék el a rózsák között az illatommal, annyi biztos.

Gyorsabban nem is fürödhetnék, de persze gondosan. Micsoda égés is lenne, ha siettemben elmaradna a borotválkozás mondjuk.

Tekintettel az előbbi váratlan szemérmességre törülközőbe csavarva lépek ki a fürdőből, ahogy vár a vetett ágy és kedvesem a fürdőköntösben mosolyogva. Máris besurran mellettem, de itt hagyja az illatát, ami a hamisítatlan vágy illata. Finom, kedvemre való. Eszembe jutott a találkozás előtt ez is, hiszen nincsen rá garancia, miként hat egymásra testünk illata és íze nem különben.

Bebújok az ágyba, bár hideg nincs egy szem se. No, felöltözve azért nem fogadlak Sierra, ha sokat váratsz, állni fog a sátor mire megérkezel. Végre előbújik a fürdőből és a függönyt elhúzza jöttében. Elfordulnom azért nem kötelező, amíg kibújva köntöséből besiklik mellém a takaró alá. Bár fabábúnak semmiképp sem nevezném, de még mindig elfogódott kicsit. Váratlan ez olyan nőtől, aki ilyen forrón tud beszélgetni és ennyit látszik tudni a testéről, vágyairól, a szerelemről. Lehet, hogy túl soká vártunk ezzel a találkozóval?

Kezem gyengéden felfedező útra indul és szemében keresem a válaszokat. Helyette teste válaszol először. Bimbói kőkemények lesznek egy pillanat alatt, mielőtt még ajkam érintené. Hálásan mocorognak a tenyerem kényeztetése alatt. Felém fordul végre és kis híján letépi alá szoruló farkamat. Na, ezt már nem lehet mosoly nélkül konstatálni és én is lejjebb csusszanok, hogy ajkaimmal kóstolhassam meg először nedveit. Ahogy forró öle felé közeledem, beleremeg és ebben már nincs tartózkodás, a teste árulkodik megint. Megcsókolom forrón, nyelvemmel simítva bőrét a petefészke fölött, amire már hangos válasz érkezik odafentről. Érzem már az illatát, ami valami nagyon tisztán finom. Nem akarok már várni és combjai közé csusszanok. Bal combján kalandozik felfelé a nyelvem és csókolják ajkaim, amire egyre szaporább lélegzete adja az engedélyt.

Célhoz érek és erre odaadón kitárul, míg feneke megemelkedik, hogy tenyerembe vehessem. Nyelvemmel lassú nyolcasokban simogatni kezdem csiklóját, könnyedén, alig érintve még. Megcsókolom és aprót szippantok levéből, engedve szétterülni a számban. Itt vagy hát édes, gondolom és jólesőn ízlelgetem, mert annyira más, mint bárki akit előtte kóstoltam valaha. Mondják, meghatározza ízünket, mit eszünk és iszunk. Hát, ha ez igaz, nem tudtam mit veszítek, mikor nem volt soha azelőtt vega szeretőm.

Nyelvem kalandozása nem marad hatástalan, hozzám nyomja magát, úgy kéri az erősebb és mélyebb folytatást. Nem maradhatok tétlen, hiszen a játékot végtelenül élvezem, bár kis helyezkedés oldalra meg nem árt, így talán kemény farkamat sem töröm.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Édesen segít át kezdeti zavaromon, s kíváncsi nyíltsággal vár a takaró alatt. El nem tudom képzelni, hogy hogy a csudába lehet az, hogy ennyire tartok tőle, most, hogy végre itt van. Hisz nincs olyan porcikája a testemen, amit virtuálisan már milliószor ne kényeztetett volna, s én is tudom, mit szeret és mit nem.

Nagy levegő, le a törölköző...hagyok neki néhány pillanatot, hogy megnézhesse, amit eddig csak elképzelt, aztán mellé bújok, és kezének első simítására gátlásaim utolsó morzsái is elszállnak. Nem kis része van ebben annak, hogy az érintése nyomán a mellbimbóim úgy döntenek, kedvelik a pasit! Ahogy én is! Nem hagyja, hogy maradéktalanul kiélvezzem a cicikényeztetést, máris mohón araszolgat lefelé a testemen, hogy a puncimat is megkóstolgassa.

Egek, hogy milyen finom a nyelve! Pontosan úgy nyalja a csiklómat, ahogy azt már ezerszer leírta! Hangosan adom tudtára, hogy ez jóóóó! De nem elég...akarom érezni azt a méretes farkát, amit az imént kis híján magam alá gyűrtem. Hosszú ideig nem könyörül, ám pontosan egy pillanattal azelőtt, hogy elrobbantam volna, fölém gördül és kínzó lassúsággal belém hatol. Lassan, egészen lassan tölt ki, kiélvezve minden négyzetmilliméteres előrenyomulást. Alig mozdul, a szemembe néz, hogy kiolvassa, éppúgy élvezem, ahogy ő...elmerülök a gyönyörök gyönyörében, nem érdekel a világ többi része. Várom, hogy végre intenzívebben mozogjon, úgy, de úgy szeretnék felrepülni vele a csúcsig! Néma kérésemet kiolvassa a szememből, gyorsít, s tövig hatol. Újra és újra és újra...egy idő után hasra fordít, és térdre húz, hogy hátulról is belém bújjon, miközben a fenekemet markolja. Valamit morog a bajsza alatt, de ezt már nem hallom a saját hangomtól. A galád mindig megáll, amikor már éppen elélveznék!! Aztán egyszer végre könyörül. Hörögve gyorsít, s a csúcsra kerget, hogy velem jöjjön...

Kimerülten eldőlünk, s kényelmesen belefészkelem magamat az ölébe. Ez így nagyon jó...nem túl hosszan maradunk így, szépen megkérem őt, hogy próbálja ki, milyen boldoggá tehet csupán annyival, ha a melleimet becézi. Nem marad rest, szembe fordít magával, hogy eltűnhessen a két halom között, hol egyiket, hol másikat vegye kezelésbe. Hamarosan eléri a kívánt hatást, újra elélvezek.

Kifejezetten jó ez a pasi. Tényleg jó mindenben és ami a legfontosabb...biztonságban érzem magamat vele.

Most viszont már farkas éhes vagyok, úgyhogy meginvitálom egy jófajta halétterembe, ami pont itt van, a szálloda közelébe. Incselkedem vele egész este. Kézből kapja a kagylót, ő pedig édes dinnyével etet. Játszik a kezünk, s csevegnek a szemeink...

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mmmm! Ez osztályon felüli welcome szex volt, az biztos. A jelek szerint finoman tettük le a névjegyünket. De mindketten farkaséhesek vagyunk, hát elfogadom Sierra javaslatát és irány a szálloda melletti étterem. Étterem és tapas bár féleség s bizony dohányzás nem tiltott benne. De szerencsére a nép bagósabb fele a pult mellett üldögél és az étterem rész így marad a mi játszóterünk. Amúgy a díszletek is adnak a romantikához a maguk módján. A falak egészen beborítva régi fényképekkel, plakátokkal, sok dedikációval. Mind a bikaviadalokhoz és a flamencóhoz kapcsolódik. Ez egy családi étterem tömzsi földhöz nőtt férfiak viszik, akiknek a képe visszaköszön a falakon híres zenészek, torreádorok mellett. A menü nem túl hosszú, de jobbnál jobb ételeket sorol. Sierra választ és ajánl, hiszen a helyet ő javallta. Kagylót javasol, ami nekem idegen kicsit, ha konzervben ettem is tucatszor. De állítja itt páratlanul jól készítik el, én kérek még hozzá a spanyol szokásos menük közül vékonyra szelt vidéki sonkát dinnyével. Mellé jöhet a helyi vörösbor, amit a tulaj ajánl.

Ülünk, csak nézzük egymást és próbáljuk felfedezni a másikat. Közben kezeink önálló életre kelnek, mert jólesik kényeztetni a másikat egy falattal, egy érintéssel. Rendre belerezzenünk, amikor egymáshoz érünk. Nem félénk-idegesen hanem vággyal, mert testünk hamarabb hitte el, amit mi is szeretnénk, hogy ez ne egyszeri randevú legyen. Akarjuk a folytatást, ha kimondani, szavakba foglalni óvakodunk is mindketten még.

Az ebéd kivételesen finom volt, hogy ez az étel és ital érdeme vagy a rég várt találkozás festette szebbre nem tudom, de nem is lényeges. Olyan természetességgel indulunk egy kis levezető sétára kéz a kézben, mintha mindig ezt tettük volna. Kevés szó, sok ölelés és közte csók. Jó érezni egymást és már megint mocorog bennünk a vágy, hiába nemrég fejeztük csak be az ebédet, vágyunk vissza a szobába, ágyba, egymásba újra.

Egy jó fürdőben kiegyezünk először. Közösen most már, nem úgy mint először. Sierra elé ülök a kádba, fejemet mellei közé hajtom, kezem lábát masszírozza végig, míg ő körülvesz hátulról engem melengető szeretettel. Órákig el tudnék lenni így, ha nem vágyna a testem a folytatásra már, amit farkam is türelmetlen jelez. Lemossuk egymást és mikor kiszállnék, ajkai magasságába kerül szerszámom, ami neki sincs ellenére és lassú, mély mozdulatokkal ízlelgetni kezdi. Már az első érintésre keményedem és egyre jobban közelítek az orgazmushoz, miközben szép szemei figyelnek engem és ajka szorgosan dolgozik.

Félbeszakítom és kisegítem a kádból, de csak azért hogy a kád széléhez támaszkodhasson miközben én hátulról belé hatolok. Óvatosan, mert a víz és a szappan elcsente a nedveket, de ez csak a bejáratra igaz, mert odabenn forróság és nedv zuhany vár. Egy idő után váltunk, mert a magasság nem tökéletes. A mosdó melletti pultra ültetem, alá törülköző hogy ne zavarja meg a hideg és itt már belekezdünk rendesen, nem variálva sokat. Mielőtt robban egy pillanatra állok meg csak, és máris vele tartok egy üvöltő-sikoltó hosszú orgazmusba. Majd remegve állunk meg, hogy együtt lebegjünk a félig öntudatlan kéjben fürödve még.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A fürdőben mérhetetlen kedvem támad csemegézni egyet a pompás farkából, még úgy féléber állapotban kezdve. Ő ezt még nem tudja, de egyszerűen megőrülök attól, ha a szerszám a számban dagad kőkeményre, s utána oda durran. Már éppen kezdem nagyon élvezni, amikor félbeszakítja!!!! Hát van szíve ennek az embernek! Azért mohóságom felülkerekedik az ellenkezésemen, amikor kiderül, hogy csupán azért szed ki a kádból, hogy utána fölé hajolhassak...ő pedig belém hatoljon végre. Kicsit bénázunk, lévén a magasságok nem teljesen passzolnak, úgyhogy a végén a mosdó mellett kötök ki, s így rohanunk a csúcsig. Most nincs megállás, most nincs játék, csak hajszoljuk a gyönyört, hogy amikor megkapta, s megkaptam, remegve pihegjünk egymás karjaiban. Ha már úgyis a combjaim között raboskodik, felkap, hogy egy kényelmesebb helyen lustizzunk egy keveset, az ágyba borulunk és kóbor kezek cirógatják végig testünket. Nem maradnak válasz nélkül az érintések, mellbimbóim elárulják, hogy újra vágyom rá.

A neten már sokat beszélgettünk arról, hogy a popsiszexnek mindketten rajongói vagyunk, így most kérdés nélkül hasra fordít a drága, s egy valahonnan elővarázsolt üveg olajjal komótosan masszírozni kezdi a fenekemet. Először úgy nagy közelítéssel, a derekamtól a combomig, aztán egyre közelebb és közelebb a félgömbök találkozásához. Halkan felnyögök, mert érzem, tudom, hogy csakis jó vár rám. Nem tévedek...ujjaival gyengéden tágít, s amikor már nem bírok nyugton maradni a helyemen, fenekemet tálcán kínálva neki, farka sem marad tétlen. Óvatosan hatol belém, figyelve minden rezdülésemet, s amikor látja, hogy valóban élvezem, komótosan mozogni kezd. Altestemet elönti a kéjnek minden hulláma, alig bírok magammal. Harapom a párnát, tépem a lepedőt, próbálom még kicsit nyújtani az élményt...érzem, ahogy ölem is csúszóssá válik, önkéntelenül dörzsölöm a hasam alatti párnához. Hamar robbanunk, előbb ő feszül meg, s vállamba mélyesztve körmeit elélvez, s egy pillanattal később az én orgazmusom is az egekbe röpít....

Oldalunkra fordulunk, s egymásba fonódva lebegünk...egy ideig kiürült aggyal...sokkal később, félig éledezve az első gondolatom az, hogy én ezt az élményt még nagyon sokszor akarom...vele és csak vele.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az már egyértelmű, hogy a szexben egymás kedvére vagyunk. A jelek szerint, amit a fantáziánkban megformáltunk, az működik élőben is. Jó az összhang, finom a szavak nélküli kommunikáció. És nem utolsó sorban egymást is kívánjuk, mint ha hosszas éhezés után futottunk volna össze. Tetszik Sierra, gusztusos és jó ízű a nő. Éppen úgy szeret szeretni, ahogyan nekem is jó és amit adni jól esik az neki is kedvére van.

Fergeteges popószexben van részünk. Végre valaki, aki valóban élvezi. Minden esély megvan arra, hogy a jövőben egy újabb ilyen szeretkezésnél ki is képes elégülni, minden egyéb behatás nélkül és ezt kevesen tudják. Még nem volt olyan barátnőm, aki ennyire lelkes híve lett volna ennek, pedig összeillő partnerekkel ez is finom nagyon. Szerencsére ő nem tartozik azok közé, akik ha igazán beindulnak, akkor elfelejtik a popószex szigorú szabályait, popóból punciba tilos, orális kényeztetés popó bejáratának tilos. Olyannal soha nem játszanék ilyent, aki olyan ostoba, hogy ilyesmit akar.

A pompás szex után jön a kábulat, az édes lebegés. És rögtön utána „kóma”. Úgy bealszunk, hogy csak sokára ébredünk. Kivánszorgunk egy tisztálkodásra és visszatapogatózunk az ágyba, egymásba gabalyodunk, és már alszunk is elégedetten, boldogan. Soha jobb első randit nem kívánok annyi biztos. Még pompásabb a nő, mint írásaink alapján vártam és a kölcsönös vonzalom nagyon finom.

Reggel én ébredek előbb és gyönyörködöm benne, ahogyan kisimult arccal alszik mellettem még. A reggelihez sajnos itt le kell menni, de megérzi a tekintetem és nagyot, macskásat nyújtózkodva ébred mosolyogva. Amint kinyújtózkodja magát, hosszú csókkal köszöntöm az első reggelen, óvatosan puhatolva, hátha mégis kapható reggeli előtt valami egyéb csemegére. Nem jön be. Elhesseget, mint egy legyet, de olyan kedvesen, hogy ez enyhíti a csalódásom, ha a farkam merevségén mit sem változtat nincs mese, irány a zuhany, a fürdő és a reggel szertartásai. Azt örömmel fedezem fel, hogy nem sminkmániás. Kézen fogva ballagunk az étterem felé és vigyorgunk, mint két álmos tejbetök. Evés közben csak nézem és nem tudom megállni, hogy megsimítsam, lefelé jövet a feneke is megkapta a jó reggelt simogatást, mert jólesik. Lábammal játszom vele az asztal alatt, mert szerencsére éledezik a drága a kv-infúzió után.

Valahogyan nem is kérdés a nap folytatása, nem vágyunk kultúr-programra ezen a rövid két napon. Kikerül a „do not disturb” tábla és ablakot nyitunk, mert a szobában erőteljes a macskabarlang szag. Bemenekül a takaró alá, ahonnan ki sem akar bújni, míg be nem zárom az ablakot. Így aztán idekintről kezdem elmesélni, milyen programot is gondoltam magunknak két étkezés közé…

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meghitten, jókedvűen indul a reggel. A tegnapi napom, s éjszakám megédesítője kora reggel bepróbálkozik ezzel-azzal, node...az éjszaka élményei után farkas éhes vagyok, úgyhogy ide nekem a reggelit, mielőtt bármi egyébbe belevetnénk magunkat. Lássuk be...egy jó szex nem két percig tart, az én gyomrom meg követeli a jussát! Hűvös van az étteremben, de a reggeli jó, a társaságról nem is beszélve! Imádom azt a finom évődését, amit művel egész idő alatt. A pillantása simogat, olyan szeretetteljesen, olyan vágytól telve, hogy...alig várom hogy újra a szobában legyünk.

Egyetlen hiba van! Szellőztetés címén időközben jégveremmé válik a szoba!!! Hiába no, az október reggel, az Madridban is október reggel és mint olyan, konkrétan hűvös, sőt, mi több, egy meztelen Sierrának konkrétan hideg! Pánikszerűen bújok az ágyba, amint lekerült rólam az utolsó ruhadarab is, naivan azt gondolva, hogy a pasi utánam jön.

Francokat! Ahelyett hogy bebújna mellém megmelegíteni, kényelmesen elterpeszkedik a fotelban, miután becsukta az ablakot, s elkezdi mesélni, hogy mi mindent csinálna velem, ha hajlandó lennék megválni a takarótól. Könnyítésként a fűtést hajlandó bekapcsolni, de ettől még...JAJJ de hideg van itt! Így aztán figyelmesen hallgatom őt a takaró alól, vágyakozó tekinteteket lövellve felé, hogy ugyan már drága...bújj ide mellém!!! De ő csak mondja, mondja, mondja, hogy milyen is az, amikor a nyelve a puncim kelyhébe merül, s két oldalról megcirógatja a mélyedést a kis és a nagy ajak között...halkan felnyögök a kíntól, s lábfejemmel meglibbentem a takarót, hogy talán...netalántán bebújhatna alá...

Nem veszi a célzást, holott a farka már jócskán ágaskodik. Na ez a látvány már végképp nem hagy hidegen. Hátamon a takaróval kibújok, s az ölébe telepszem. A könnyű pehelypaplannal körülveszem magunkat, s lassan az ölébe telepszem. Kényelmesen elhelyezkedem a magamba húzott farkán, s apró köröket leírva mozogni kezdek. Szorosan ölel, s a hidegtől előjött libabőrömet a gyönyör cicabőre váltja fel. Jólesőn sóhajtok, amikor fenekembe markolva serényebb tempóra ösztönöz. Élvezem az aktív szeretkezést, élvezem minden pillanatát. Közben ajkai közé kaparintja a mellbimbómat, finoman, fogaival morzsolgatja. Nyamm....szeretem. Hosszú ideig kerülget a gyönyör szele, igyekszem visszafogni, hogy még sokáig tartson ez a szeretkezés...de menthetetlenül robbanok egy idő után hosszan rázkódva...s nem hagy elcsitulni, hisz az ő vágya még nem teljesedett be, így kíméletlenül szeret addig, amíg újra, immár vele együtt a csúcsra nem jutok.

Pihegve dőlök mellkasára, s kábulatomban csak fél szemmel látom, hogy a fényképezőgépe felénk fordítva, s kis piros leddel villog. Kérdőn nézek rá, s vigyorogva nyúl érte. Éppenséggel meg is sértődhetnék, hogy nem szólt, de valahogy éppen nem megy. Sokkal inkább érdekel, hogy mi lett a végeredmény.

Mutatja...vagyis inkább mutatná, hogy megörökítette reggeli szeretkezésünk forró perceit...ehelyett mit látunk? Két, időnként kivillanó fejbúbot és egy izgő-mozgó fehér takarót, nagyjából 45 percen át! Kirobban a nevetés belőlünk, jókat vigyorgunk első amatőr szex felvételünk...hogy is mondjam...sikerén, kudarcán...szóval a filmen.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kedvesem nem adja fel! Átmegy csigába, és hátán a takaró-házával átköltözik az ölembe és gondosan feltűzi magát a farkamra. Közben megy a felvétel, hiszen írásban annyiszor beszéltünk már róla, hogy jó lenne látni magunkat kívülről szeretkezés közben. Hiszen egy tükörfalú és mennyezetű szoba nem ugyanaz. Így hát mikor visszajöttünk a szobába, bekapcsoltam a felvevőt, hadd szóljon.

A szeretkezés csomagolva is finom Sierrával, a rajtunk lévő takaró külön simogat és benne mi ketten szeretjük egymást. Lassan, finoman és minden mozdulatot külön ízlelgetve. Igazi gyengéd szeretkezés, figyelős, kényeztető egészen a csúcsig újra. Együtt maradtunk utána még, majd Sierra megjegyezte, hogy látta ám a felvételt készítő gépet.

Megnéztük az eredményt és jót kacagtunk. Hiszen nem látszik más, mint mocorgás egy takaró alatt és hozzá a hangok sem voltak ezúttal olyan vadak. Akár a youtube-ra is feltehetnénk az óvodás rovatba, ha van olyan.

Mivel finom meleg lett közben a szoba, kivonultunk egy lusta fürdésre és kádba pakoltuk magunkat. Előre ültem és élveztem a finom kényeztetést, amit csak egy jó szeretkezés után kaphat igazán egy férfi az elégedett nőtől. Lassú mozdulatokkal mossa hátam és utána hátrahajtom a fejem mellei közé, hagyom hogy magával sodorjon az édes lebegés újabb hulláma. Jó ez a randi, ismételni kell, ahányszor csak lehet, tetszik a nő és jó vele.

Miután lassan kilapátoljuk magunkat egyszerre kordul a gyomrunk emlékezve a pompás vacsorára a közeli étteremben. Nem kell sok biztatás, hogy hamar összekapjuk magunkat és induljunk falni, mert farkaséhesek vagyunk mindketten. Kézen fogva, virgonc kedvvel sietünk és a tulaj közli, hogy ne idekinn üljünk le, a vendégnek odabenn a helye az éttermi részben. Megint magunk vagyunk, hiszen a helyieknek még nincs itt az idő. A pincér már felkínálja a tegnap választott italokat és mi elmerülünk az étlapban. Nem egyszerű a választás, mert a tegnapi étel pompás volt, így Sierrára bízom magam. Eddig nem bántam meg egyszer sem, miért lenne ez másképpen most?

Az extra finom bort szopogatva várunk az ebédre és gyönyörködünk új felfedezésünkben, egymásban. Jó nézni az arcát és a mosolygó szemét, elmerülni benne, feloldódni és vágyni, egyre csak vágyni a folytatást, pedig nem tétlenkedtünk éppen az eltelt időben. Látom rajta, hogy erre gondol ő is, és ahogyan megfogom a kezét, beleremeg. Így tökéletes, ha azzal kerülsz össze, akit akkor is kívánsz, amikor tested éppen pihen kicsit és gyűjti az energiát.

Ígéretes kezdet és remélem sok felfedezni való vár ránk. Formálódik az ötlet, hogy ki kellene próbálni egy igazi argentin tangót együtt valamikor. Ő nem tanulta még én még táncolni sem tanultam, izgalmas kihívásnak tűnik. Felvillanyoz mindkettőnket a gondolat.

Ebéd után is még, naná hogy irány a szoba és talán épp az ágy…

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyszer csak azt veszem észre, hogy ebéd közben a következő randevúról beszélgetünk. Tervezünk, vágyunk egy hosszú együttlétre, amibe talán más is belefér, mint sok-sok szeretkezés. Tangózni akar, koncertre vinni, és egyáltalán, megismerni az ágyon kívüli énemet is, ha már az ágybelit egészen jól kezdi megtapasztalni. Egyeztetjük a naptárjainkat is, hogy mikor lenne alkalom egy kicsit több napot lopni csak kettőnknek. Örömmel látom, hogy alig egy hónap múlva ígérkezik egy nagyjából lukas hét mindkettőnknek. Nyammm...már csak a helyszínt kéne kitalálni! De erre még van időnk.

Most menjünk vissza a szobába, mert...a csudába, már megint éhes vagyok! Na nem a kajára, mert abból éppen jócskán fogyasztottam, de valami egész másra feltétlenül...Most nem túl diszkréten indítja a kamerát. Az ágy közepére fektet, egy szál apró fekete bugyiban hogy aztán jól beállíthassa a szöget, a műsor azzal kezdődhessen, hogy végigcsókolja a teljes testemet, kivéve azt az apró háromszöget, amit a bugyi még takar...ajkaimmal kezdi. Nagyon szeretem a csókját, főleg amikor így, alig érintve, gyengéden csókol. Ezek a finom érintések pillanatok alatt felkorbácsolják a vágyamat, holott az előbb még inkább egyet szundítani lett volna kedvem ennyi kaja után. A számon hosszan időzik, közben ujjai hegyével apró köröket ír le a mellbimbóim körül, gondosan kerülve a direkt érintésüket. A nyakamon folytatja, minden pihe az égnek mered tőle. Nem vagyok egy türelmes fajta. Itt már szívem szerint magamra rántanám. De annyira jólesik ez a gyengéd kényeztetés, hogy megadóan elnyúlok, s miközben a két mellem közé fúrja a fejét, szórakozottan borzolgatom vékony szálú, szinte pihés haját. A hasamra is nagy gondot fordít, köldökömbe mélyeszti nyelvét, s onnan halad a petefészkeim irányába, ahol őrült izgatásba kezd a nyelvével. Meg kell hagyni, jócskán megadja a módját az előjátéknak. Ha nem érezném a lábszáramhoz feszülő ágaskodó farkát, azt gondolhatnám, hogy önmaga számára akar egy kis időt nyerni, de így...rá kell jöjjek, hogy az én tökéletes gyönyörömet tartja szem előtt. Egy idő után lekerül a bugyi, s hasamra fordít, hogy a hátammal is eljátssza azt a kínzó lassú játékot, amitől már majd megőrülök! Egek ez a pasi! Amikor a derekam tájékán jár már, s időnként a fenekem vágatába is belesimít, már kérlelem őt, hadd érezzem végre magamba. Nedveim érezhetően csurognak, s nem vágyom a világon semmi másra, mint hogy végre, valahára belém mártózzon. Nem kell sokáig várjak, végre! Látni nem látom, csak épp az érzetből sejtem, hogy valahonnan egy vibrátort is elővarázsolt. Egy picit habozik, hogy is legyen a beosztás, végül négykézlábra fordít, s a farka a puncimba nyomul, de úgy nagyon igazán, tövig. Amikor kényelmesen elhelyezkedett, óvatosan a hátsómba vezeti a műfarkat, hogy alacsony fokozaton vibrálva tegye a dolgát, tehát...a gyönyörömet fokozza. Miután mindennel megvolt, belemarkol a csípőmbe és először lassú komótos mozgásba kezd, de aztán amikor már látja, hogy nem nagyon bírok magammal, felgyorsul, alig győzök kapaszkodni az ágy támlájába. Eszementen élvezem ezt az intenzív kettős élményt, túlságosan is. Gyorsan robbanok, holott minden erőmmel igyekszem visszatartani magamat, mert annyira jó...nem akarom hogy vége legyen. Ő sem. Nem hagyja elcsitulni az orgazmusomat, a fenekemben finoman megmozgatja a vibrit, erősebb fokozatra állítva, hogy aztán az ő farka is újabb munkára induljon, esélyt nem adva az én kedvemnek a lohadásra. Néhány percenként törnek rám az orgazmus újabb és újabb hullámai, egy idő után számolni sem tudtam már. Egyszer végül ő sem bírta tovább. Úgy megszorította a csípőmet, hogy a fájdalomtól sikoltottam egyet, de ezt a fájdalmat hamar feledtette az utolsó, legintenzívebb orgazmus, immár vele együtt...Hosszasan remegtem, miközben megszabadította felesleges műanyagtól, aztán a karjaiba dőltem, kipihenni az elmúlt óra...órák fáradalmait.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ebből a randevúból úgy fogunk visszatérni a munkába, hogy jobb lesz, ha nem sokat ülünk majd. Jó hasznát vesszük némi regeneráló kencéknek alighanem. Egyszerűen képtelenek vagyunk betelni egymással és élvezem veszettül. A jelek szerint nem csak nagyzolt, amikor levelezve egyeztettük ízlésünket. Jó néven vette a kiegészítő eszközt is, nem vitás. Na ebből lesz majd egy eszement házimozi. Majd legközelebb jól megnézzük. Most azonban későre jár, még szerencse hogy holnap nem indul túl korán a gép.

Szeretem, hogy ennyire imádja a gyengéd, lassú kényeztetést is, hiszen az nekem is annyira jóleső. Éppen csak érintve csókolni is olyan ínyencen finom és közben kezem annyira élvezi a bőrét érinteni, beszélgetni a testével érintések útján. Végtelenül izgató, ahogyan ilyen érintésekre azonnal tűzforróvá válik a teste. Süt belőle az öröm és a vágy. Mint egy pompás hangszeren játszani, olyan szeretkezni vele. Mással sosem tapasztalt módon teljes és tökéletes. Izgalmas, hogy éppen úgy vágyik kényeztetésre, ahogyan adni a legjobban szeretem.

Gyönyörködöm Sierra kisimult arcában és jó hogy ő is legalább olyan elégedetten piheg, mint én magam. Egy gyors tisztálkodásra kitántorgás után visszabújunk az ágyba, magunkra a takarót és együtt kezdjük tervezni a következő randevút olyan teljesen magától értetődően. Izgalmas belegondolni, hogy ha minden jól megy lesz több mint egy hetünk. Azt inkább most nem részletezem, hogy milyen állapotban lehetünk a végére, de nem is érdekel.

Végre találtam egy nőt, akivel mindenben egy húron pendülünk és ez nem gyakori dolog. Passzolnak a vágyaink és valahogyan olyan otthonos és őrült egyszerre ez a közös, felfedezni vágyott világ. Miközben halkan beszélgetünk, egyszer csak azt veszem észre, hogy bealszik. maga köré kanyarítja a karom, fenekét az ölembe fészkeli és boldogan szuszog. Másik kezemmel előbb betakarom, majd a reggeli ébresztőt állítom be körülményesen. Jó koránra, hogy legyen még egy kis időnk egymásra holnap is. Hacsak éjjel meg nem ébredünk.

Hallgatom halk szuszogását és kezem automatikusan útjára indul. Simogatom hátát, vállát és megállapítom, bele fogok szeretni, ha nem vigyázok. Bár meglehet, hogy a jövő idő nem pontos igazán…

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Álmodom...a csuda tudja micsodát, de valami finomat. Mintha egy olyan férfi simogatna, akinek minden érintését imádom. Mintha önkéntelenül belefészkelődnék az ölébe, ahol a gömbölyödő részem egy kemény farok körül vackolódhat. Mintha a vágyra vággyal válaszolna a testem, s addig helyezkednék, míg magamba nem fogadom azt a gyönyörű, kőkemény szerszámot. S mintha...mintha csendes morgások közepette jóízűt élveznék, miközben alig-alig ébredek meg, hogy aztán újra kábult, édes álomba merüljek. Finom álom...vagy nem is álom? Nos...ezt a kérdést már nem bírom megfejteni, mert ölelő karok ringatnak vissza.

Rikácsoló telefonra ébredek, biztos, hogy hajnalban! NEM létezik, hogy már fel kell kelni! Főképp azért, mert ha fel kell kelni, az azt jelenti, hogy hamarosan indulni kell hazafelé. Lejárt az első randevú ideje, ami azt kell mondjam, tökéletesre sikerült. Isteni a pasi minden szempontból. Emberként már eddig is imádtam, de most már a teste is rabul ejtett.

Közben szép lassan magamhoz térek, oldalamon az édes pasi, hasonlóan totál kómában. Ránézek az órára és rájövök, hogy lehetetlenül korán van! Én elhiszem, hogy időkihasználás, meg minden, de úúúútálom a korán kelést. Úgy döntök, hogy kellően antiszociális vagyok ahhoz, hogy lemenjek reggelizni, úgyhogy tárcsázom a recepciót, hogy szabad nekünk reggelit hozni. Mi? hogy tegnap kellett volna kérni??? Na neee...bevetem mind, az összes női bájaim így hajnalban, és ráveszem a recepcióst, hogy kerítsen nekünk gyorsan valami finomat, legfőképpen sokat, természetesen egy liternyi kávécskával. A jóvágású spanyol puhítható. Szerencsémre emlékszik rám még az első napról, s tudja jól, mert kileste már, hogy itt bizony randevú van folyamatban. S azt is látja, hogy ma vége lesz, tehát úgy dönt, eleget tesz "utolsó" kívánságomnak.

10 perc sem telik bele, és jön a reggeli. Még mielőtt félig alvó kedvesem ordibálni kezdene, hogy hagyjanak minket békén, lepedőbe burkolózom, s résnyire nyitott ajtón elszedem a vigyorgó pincértől a reggelis kocsit. Kitett magáért, bőséges eledelt szállított, pont olyat, amire minden szeretkezős éjszaka után lévő vágyik. A friss narancslé azért a pasit is ráveszi végre arra, hogy legalább a szemeit kinyissa, sőt...még fel is ült. Ahogy lerúgta magáról a takarót, vigyorogva és elégedetten konstatálom, hogy a farka már sokkal előbb felébredt, mint ő maga. Gondolkodom egy ideig, hogy melyik is a csábítóbb falat, a friss, meleg péksütemény, vagy az ágaskodó vágy...most az egyszer a reggelire szavazok, bizton tudva, hogy az utolsó korty kávém után éppen ilyen állapotban fog várni.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Üvölt a telefon, legalább is annak hangzik a hajnali órán. De honnan lophatnánk még időt magunknak, ha közeledik a találka vége? Mindenki utál korán kelni, de ez azért megéri, miután feleszmélünk és megértjük lassan a miérteket. Félálomban lebegve hallgatom Sierra meccsét a személyzettel, hogy szobába hozassa a tápot és a kávé infúziót. Női praktikái ellen esélye sincs a szerencsétlen kihasznált spanyol csókának. Pedig egy mosolyon és talán némi borravalón kívül aligha volt más fizetsége itt.

Mikor megjön a reggeli, kicsi híja hogy nem hajtom el a kopogót (azt gondolva, hogy már megint a takanyó az) reflexből, de kedvesem már éberebb és lecsitítva engem megszerzi a nap első falatját. Ülő helyzetbe tolom magam, mire Sierra vigyorogva álló farkamra támasztja a tálcát. Hééé, ez hideg! Azt akarod, hogy nagyítóval kelljen keresni a megrémített végtagomat? Azért sem látszik ijedtnek, de vigyorog ezerrel, miközben önti a fejébe azt a keserű löttyöt. Huncut üzemmódban van ma reggel is. Simán lenyúlja az utolsó falatomat és már viszi is a tálcát. Mire feleszmélek, már azon dolgozik, hogy kicsalogassa mélyhűtött farkamat. Nem éppen sikertelen próbálkozás, hiszen fölém térdel és reggeli desszert gyanánt kínálja illatos nyílását csemegézésre.

Míg én lassú nyelvcsapásokkal kóstolgatom édes nedveit, ő már tövig leápolja farkamat, ami igencsak ébren van már. Mielőtt elsülnék vagy őt kergetném a csúcsra, abbahagyja és beleül így háttal nekem. szeretem feneke látványát és így különösen izgató, ahogyan jár körbe, fel s alá. Módszeresen megszerzi magának a reggeli orgazmusát, pedig azt mondta, hogy ő nem reggeli szerető. Fenekének izgató látványa nem hagy nyugodni és jól megmarkolva két gömbjét adom a ritmust, míg belerobbanok és ő is követ még időben azt a szeretett sikolyát eresztve szabadra. Oldalra dőlve próbálok benne maradni még, ez kis visszaigazítással sikerül és ő hálás kismacska (nem is kicsi) fészkeli fenekét az ölembe, hogy így lebegjünk a kielégülés hullámain még kicsit.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A "good bye" szeretkezésünk is finom, ahogy mindegyik ezen az első és nagyon felejthetetlen randevún....háttal neki lovagolok, hajszolva a gyönyört, hogy néhány pillanatra legalább kiverjem a fejemből teljesen azt, hogy mindjárt menni kell...úgy, de úgy maradnék még itt néhány hétig, annyi mindent szeretnék még vele kipróbálni. Mennék vele a városba is, szertelenül mulatni egyet. Eszi manó, a kultúra kedvéért még egy operát is bevállalnék a madridi operaházban....na jó, de csak az utolsó sorban, vagy egy privát páholyban, arra az esetre, ha megunnánk az előadást.

Az orgazmus előszele végleg kiüldöz minden zavarót az agyamból, csak ő van és én, na meg a két test összefeszülve. Összefeszülve, ágyéknál összeforrva, nedveink által eggyé válva. Együtt élvezünk a csúcson, jól elnyújtva a gyönyör pillanatait percekre, s még egy utolsót lebegünk...


Szótlanul összebújva taxizunk a reptérig. Beszállókártyák, s egy utolsó csók, mert onnantól már nagyon más az irány. Forró, mohó ajakkal szívom be még egyszer az ízét, s még egyszer megígérem...a következő randin is ott leszek.


Ő indul először, én meg elballagok az első kávézóig. Rendelés után elmorzsolok pár könnycseppet...a fenébe, hát nekem ez nem szokásom! Hisz nem az enyém, sosem akarnám birtokolni a szabad sast...csupán annyit szeretném, ha sokszor repülne arrafelé, amerre én szárnyalok épp...idáig jutok, amikor a kedves pincér még egy kávét hoz, mellé egy szelet csokit, s elmagyarázza, a csoki boldogsághormont termel, amire szerinte nekem most épp szükségem van. Halvány mosolyt csal az arcomra, s igyekszem pozitívan szemlélni a dolgot. Végül is...a világ legjobb két napja áll mögöttem. Tökéletes szex, tökéletes szeretkezés, a tökéletes partnerrel. Mi egyebet akarhat az ember lánya?


Lassan én is beszállok a gépbe, s már tervekkel tele, vidáman búcsúzom a várostól...s gondolatban még egyszer Alfától.

Viszlát kedves...novemberben.

Tartalomjegyzék