Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

...a hordár félreérthetetlenül áll meg előttem. Gyorsan előkotorok a táskám mélyéről néhány dollárt és a kezébe nyomom. Köszöni, távozik. Végre egyedül! Elnyúlok a hatalmas, tengerifűből font csodaszép ágyon. Az ablakból látom a tűzvörös napkorongot, amint éppen hozzáér a látóhatár szegélyéhez. Kintről nevetés, vízcsobogás hallatszik. Kezdődik az esti party, amire külön felhívták a figyelmemet a recepciónál.

Minden nagyszerű és földöntúlian szép, csak kicsit keserű a szám. Kétszemélyes út lett volna. Neki azonban közbejött egy fontos munka! Veszekedtünk, most itt vagyok egyedül. Tudom, vége. Nem baj.


Lezuhanyozom és egy óriási színes kendőt kötök magamra ruha gyanánt. Másra nincs is szükség. Leballagok a buli színhelyére, a pálmafákkal övezett tengerpartra.

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan landoláshoz közeledik a repülőgépem. Egyedül utazom, most nem vágyom társaságra. Hosszú út áll mögöttem. Nemcsak a repülőút volt hosszú, hanem az életem egy hosszú és az utóbbi időkben már fájdalmas szakaszát remélem sikerül ezzel a nyaralással lezárnom.

Valahol mélyen a lelkemben, már évek óta erre a csodás, pálmafákkal teli szigetre vágyakoztam, de most az álom valóra válik! Elrepülni erre a napsütéses meleg szigetre, ahol azúrkék az óceán, csodás színes halak úszkálnak a vízben és pálmafák bólogatnak az enyhet adó szélben! Minden adott ahhoz, hogy egy régóta vajúdó kapcsolatot lezárjak. Ahogy kitekintek a repülőgép ablakából, szinte karnyújtásnyira érzem a vizet. A következő pillanatban a pilóta szinte észrevétlenül már le is teszi a gépet a kifutópályára.

Kivételesen nagyon hamar sikerül az utazótáskámat megkapni. Nincs sok csomagom, hiszen meleg van és leginkább a parton szeretném múlatni az időt. Közel a szálloda, hamarosan ott is vagyok. Ahogy megérkeztem a szállodába, már szóltak, hogy este zenés, táncos party lesz. Már otthon elhatároztam, minden jó buliban benne leszek, miért hagynám ki ezt? Sose lehet tudni, mit hoz még az este?

Gyorsan kipakolok a kis bőröndömből, ezalatt folyatom a vizet a hatalmas nagy fürdőkádba. Imádok elmerülni egy nagy kádban, közben pedig egy pohár jéghideg pezsgőt kortyolgatok, ami már jó előre be volt készítve a szobámba. Nem maradhatok sokáig, hiszen a partyról már ide hallatszik a zene. Épp csak letörlöm magamról a vízcseppeket és egy laza nyári ruhába bújok bele. Lassan elindulok arrafelé, ahonnan a zenét hallom. Jólesik ez a kis szellő, ami a bőrömet simogatja. A lemenő nap sugarai mélyvörösre festik az eget. A látvány meseszép, nem tudok betelni vele.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azonnal a bárpult felé veszem az irányt. A mixer kedvesen ajánlgatni kezdi a könnyű alkoholmentes koktélokat, de én inkább egy ütős italra vágyom. Kapok is egy vérvörös vodkás bódulatot, amivel felderítőútra indulok a pálmafák alatt.

Sajnos hamar rá kell ébrednem, hogy single pasi itt nem akad. Csalódottan heverek le egy nyugágyra, közel a morajló tengerhez.

Időközben ránktelepedett az éjszaka, a sötétséget csak itt-ott töri meg néhány homokba szúrt fáklya. Egy arra járó pincértől még egy koktélt rendelek. Éppen önsajnálatba esnék a második italba fojtva bánatom, mikor a melettem lévő nyugágyra egy szintén magányosnak látszó csinos nő ül le. Talán akadhat egy kis csevely vagy bármi más is...ha nincs pasi egy forró puncit sem vetek meg...


A NŐ könnyű nyári ruhácskában van. Felmérem domborulatait és máris kiszárad a torkom. Nagyot kortyolok a vodkás csodából, kezd a fejembe szállni. Mosolyogva felé fordulok.

- Hello...szintén egyedül kedvesem?

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy a nap lebukik a horizonton, egy pillanat alatt sötétségbe borul minden. Még szerencse, hogy a medencénél és a mellette lévő bárpultnál mindenfelé kis lampionok égnek. Az óceán már visszahúzódott, a puha homokba pedig fáklyákat szúrtak le. Utam a bárpulthoz vezet és úgy gondolom megérdemlek most egy finom koktélt. Nem, nem alkoholmentesre gondoltam, intek a mixernek mosolyogva. Hatalmas nagy kelyhet kapok, szívószállal és finom gyümölcsökkel díszítve. Sajnos sehol egy singli pasi, mindenhol párok beszélgetnek, összesimulva táncolnak. Hát, ez a látvány most nem tesz jót nekem, így kisétálok a partra és az egyik kényelmes nyugágyra telepszem. Kellemes, meleg az éjszaka, lassan az a kis szél is elül, ami nemrég még fújdogált. Úgy látom, nem vagyok egyedül. A közelben lévő nyugágyról egy kedves hölgy szólit meg.

-Helló, szintén egyedül, kérdezi.

-Igen, ez egy egyszemélyes utazás! - válaszolom mosolyogva.


A nő most feláll, hozzám lép, majd kezet fogunk, bemutatkozunk egymásnak. Kedves a mosolya, a kezének érintése pedig finom, puha. Észrevétlenül végigmérem, és megállapítom, hogy nagyon csinos. Egy ilyen csinos nő egyedül? Furcsállom, de talán ha beszédbe elegyedünk, fény derülhet a titokra.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Igen, ez egy egyszemélyes utazás!- mosolyog vissza csinoska. Bemutatkozunk és én egészen közel húzom hozzá a nyugágyam.

Így közelről látom ahogy mellbimbói átszúrják a ruha vékony anyagát. Formás lábairól felhúzza a szoknyarészt, abban a hitben, hogy a sötétségben nem figyeli őt senki...

Sokáig csak iszogatunk és beszélgetünk. Éjfél felé már csak néhányan vannak rajtunk kívül a parton és mi egyre felszabadultabban nevetgélünk. Milyen izgató mikor fejét hátravetve kacag! Haja repül az enyhe szélben, szemét behunyja és nedvesen csillog az ajka. Kívánom!

Nem várhatok tovább, lassan a mixer is összepakol, a bulinak vége.


Megsimogatom a combját. Szeme kerekre nyílik és a meglepetéstől lebénulva nem tiltakozik. Kezem lassan csúszik be a ruha alá, miközben a szemébe fúrom tekintetem jelezve, hogy bármikor kiszállhat. De Ő nem akar kiszállni, halk sóhaj hagyja el ajkát és ezzel szabad az út számomra. Elérem a vékony tangát, megsimítom, majd egy mozdulattal félretolom. Máris tenyerembe fekszik a csupasz punci. Néhány pillanatig nem mozdulok, csak élvezem forróságát.


A szádat is nagyon kívánom, megcsókollak. Magadhoz húzol és nyelvünk mohón pörög együtt. Ujjaim becsúsznak puncidba és te még rá is feszítesz, hogy mélyebbre dugjam be.

Letérdelek nyugágyad mellé és ráhajolok nedves puncidra.

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Gyorsan telik az éjszaka, egyre jobban érzem magam. A bulinak vége, csak ketten vagyunk a parton. A fáklyák is kialudtak már, egyedül a hold világít az égbolton.


Lassan készülődünk, amikor újdonsült barátnőm végigsimítja a combomat. Meglepődök, de az érzés nagyon kellemes. Érintése izgató, én pedig hagyom hogy keze még feljebb kalandozzon. Érzem, ahogy ujjai elhúzzák a tangámat, mire puncim teljesen benedvesedik. Halkan felnyögök, majd a szánk is egymásra talál. Édes a csókja, most már semmi sem érdekel, csak őt kívánom. Isteni érzés ahogy ujjai a puncimba hatolnak, közben nyelve vadul táncol a számban. Közben a vékony kendőt, amivel körbecsavarta magát, lebontom. Lágyan hullik alá, és ott áll előttem teljesen meztelenül. Pár pillanatig gyönyörködök a testében. Finoman körbecsókolom a melleit, végigsimítom csupasz punciját, ujjaimmal a csiklójához érek.Szinte tocsog a nedvességtől, annyira kíván. A következő pillanatban a nyugágyra ültet és letérdel elém. Lábaimat széttárja, nyelvével a csiklómat simogatja. Nagyon finoman csinálja, beleborzongok, érzem ahogy elönt a forróság, belül lüktet a puncim. Ujjai mélyen bennem járnak, nyelve egyre gyorsabban izgat.

-Ne hagyd abba drága, nyaljál, csodás a nyelved! - suttogom, miközben egyik kezemmel a hajadba túrok, a másikkal pedig a nyugágy karfáját szorítom. Még jobban izgat a látvány, ahogy fejed az ölembe fúrod.

-Szeretem nézni, amikor a puncim kényeztetik, isteni vagy!

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Finoman szétnyitom combjaid és puha nyelvel kezdem simogatni csiklódat. Körbejárok rajta, majd végigfuttatom egészen hüvelyed bejáratáig. Nedved összemaszatolja a nyugágy párnáját, de nekem még nem elég édes levedből. Ujjaim mélyen beléd mártom és lenyalogatok onnan is minden cseppet.

- Ne hagyd abba drága, nyaljál, csodás a nyelved! - suttogod, közben látom, ahogy görcsösen szorongatod a karfát.

- Szeretem nézni, amikor a puncim kényezetteik, isteni vagy! - folytatod el-elakadó hangon, és tudom már nem kell sok hozzá, hogy elélvezz. Kicsit lassítok és a nyelvem is elveszem puncidtól. Még nem akarom, hogy elsülj, szenvedj egy kicsit a gyönyörtől...

Vergődsz kezem alatt, tested követeli a jussát, de megvárom, amíg csillapodsz. Mikor már nem hagy ki a lélegzeted, újra számba veszem csiklódat és megszívom erősen. Ívbe feszül a hátad és saját kezedbe harapsz, hogy csendben tudjál maradni. Két ujjam megforgatom puncidban és nem hagyom abba csiklód kínzását egy pillanatra sem. Megállíthatatlanul tör rád az orgazmus. Sikoltasz is, már nem törődve azzal ki hallja meg. Kényeztetlek amíg remegésed alább nem hagy.

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira finoman tudod nyalni a puncikám! Már nem sok kell ahhoz, hogy elélvezzek, érzem, szinte cseppfolyós lett a nunám, mégis most egy kicsit alábbhagy a kényeztetésed. Felemeled a fejed és csak a combom tövét csókolgatod, én pedig nyöszörögve vergődök kezeid közt. Kívánom újra a nyelvedet, próbálom a fejedet újra odairányítani, ahol a legjobb, de te élvezed ahogy szenvedek. Amikor már kissé lenyugodtam, csiklómat újból megszívod, de ekkor már nem bírom tovább! Őrjítő kéj tör rám, hangosan felsikoltok! Minden porcikámban remegek, alattam a nyugágy szinte tocsog a forró nedvemtől, ami kilövellt belőlem. Csak lassan tudok lecsillapodni, akkor viszont már nagyon kívánlak.

-Gyere drágám, had érezzelek én is! - suttogom, és alig várom már, hogy végre csókolhassalak, simogassam a melleidet, érezzem nyelvemen duzzadó csiklódat.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan megnyugszol. Felálsz és finoman a másik nyugágyra nyomsz.

- Gyere drágám, had érezzelek én is! - suttogod és megsimogatod ágaskodó bimbóim. Kényelmesen elhelyezkedem a nyugágyban. Nagyon kívánom már a nyelved, de még nem kapom meg azonnal. Simogatásodba minden porcikámnak bele kell kóstolnia még. Most visszakapom a kínzást...

Tehetetlenül tűröm a várakozást, de majdnem megőrülök. Legszivesebben ölembe húznám már fejed, de minden próbálkozásom hiábavaló, kisiklasz kezeim közül újra és újra. Már könyörgőre fognám a dolgot mikor végre csiklómon érzem a nyelved...hangosan felsóhajtok...

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Most rajtam a sor, hogy a mennyekbe repítselek, gondolom és a gyengéden a másik nyugágyra döntelek. Érezni akarom minden porcikádat! Lágyan megcsókollak, ágaskodó mellbimbódat morzsolgatom, majd nyelvem a nyakadon végigsiklik, le, egészen a mellbimbóidig. Két kézzel simogatlak, nyelvem ide-oda siklik testeden. Érzem, ahogy egyre jobban beindulsz te is, élvezed játékomat, bár már türelmetlenül próbálod a fejem puncikád irányába tolni. Nem, édes, várj még, még csak simogatlak, nyalogatlak mint egy finom, édes desszertet!

Lassan haladok egyre lejjebb, mire leérek a puncidhoz. Ujjaim mélyen bedugom lucskos pinádba, közben nyelvemmel finoman körzök a csiklódon. Hangos sóhaj hagyja el ajkaidat, kezeddel egyre jobban szorítasz magadhoz. Nyelvem gyorsan jár a csiklódon, már érzem milyen tempót diktálsz!

-Gyere kicsim, gyere, élvezz - mondom magamban, és csak azt akarom, hogy te is a legfinomabb gyönyört éld át, amit csak adhatok.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjaid mélyen benyomod pinámba és én nyögve feszítem rá a testem. Nyelved pörögve izgatja csiklómat, ami olyan érzékeny lett már, hogy hidegnek érzem forró leheleted. Lábaim letámasztom kétoldalt a nyugágy mellett, és ívbe hajlok felette. Sorozatos áramütésként ér el a gyönyör. Fenekem alá nyúlva húzol még jobban a szádra, és már szinte fáj a hullámokban feltörő újabb és újabb orgazmus.

- Ne...ne...elég...- könyörgöm- engedj...

Még egy utolsó simítást kapok a puncimra, amibe beleremegek, majd forrón megcsókolsz. Kettőnk íze van már nyelvemen, ettől újra megkívánom édes puncikád.


Kezd hűvös lenni, ezért a szobámba invitállak. Karcsú derekad átölelve sétálunk fel a szállodába.

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban szorítom ajkaimat a puncidra, kezeimmel a fenekedet markolászom mire már vonaglasz az élvezettől. Testemben én is hasonló gyönyört érzek, puncim nedve végigfolyik a combomon. Élvezem ahogy szinte fetrengesz a kéjtől, mégis megkönyörülök rajtad. Mégegyszer végigsimítom forró dombodat, számban érzem az az édes ízt, amit nekem adtál. Beletúrok a hajadba és magamhoz szorítalak, hogy megcsókoljalak.


Egész éjjel téged akarlak kényeztetni, de az óceán felől egyre nedvesebb és hűvösebb levegő áramlik, felhevült testünk beleborzong.

-Gyere kedves, menjünk a szobámba! - mondod, mintha kitaláltad volna a gondolatomat.

Magamra kapom a ruhámat, neked csak a strandkendőt kell körbetekerni testeden. Ujabb csókot váltunk, majd egymást átölelve indulunk a szálloda felé.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A szobámban elégedetten heversz le a trópusi-mintás ágytakaróra. Pezsgőt töltök mindkettőnknek és leülök melléd az ágy szélére. Mosolyogva nézzük egymást, közben pedig már azon jár az eszem, milyen meglepetést rejt a táskám számodra...

A pezsgőspoharam alján van már csak kevés ital, hátadra fektetlek és felhajtom ruhádat. Óvatosan néhány csepp pezsgőt öntök a melleid közé. Hagyom, hogy végigszaladjon köldöködig, majd lenyalogatom lentről felfelé haladva nyelvemmel.

Szemed behunyod és halkan nyögdécselsz a kéjtől. A csiklód pici gödre következik. Az ital remegve ül puncidba, gyönyörködve nézem mielőtt felinnám a kis tavacskát.

Felállok és előkeresem a táskámból az "útitársam", egy méretes fallosz formájú vibrátort. Szemedben mohó vágy csillan mikor meglátod.

Élvezetes hajnal elé nézünk- gondolom, miközben bekapcsolom a zümmögő szerszámot..

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Igazán kellemes, tágas szobád van. Elégedetten ülök le a hatalmas franciaágy szélére. Vágyakozva figyelem, ahogy pezsgőt bontasz, majd a finoman gyöngyöző itallal koccintunk. Amúgy is már kissé bódult vagyok, de ezt nem csak az elfogyasztott alkoholnak köszönhetem. Elvarázsolsz teljesen, alig várom már, hogy puha szádat ujra csókolhassam.

Te azonban hátradöntesz és lassan felhajtod a ruhámat. Pár csepp pezsgőt öntesz a melleim közé, amibe beleborzongok. A csillogó cseppek gyorsan végigperegnek rajtam, hogy csiklóm pici gödrében megállva, azt lenyalogathassad. Nyelved áramütésként ér, de nem folytatod, hanem felemelkedsz és cinkos mosollyal rámnézel. Semmit nem mondasz, azonban a tekinteted sokat sejtető. Táskádhoz sietsz és egy csodás műfarkat húzol elő belőle, melyet nyelveddel kéjesen végignyalsz. Velem szemben feltérdelsz az ágyra és bekapcsolod a falloszt, majd elkezded vele izgatni a saját puncikádat. Megbabonázva nézlek, miközben a ruhámat gyorsan ledobom magamról. Egyik kezem már ujra a lucskos kis pinámon siklik, másikkal pedig a combodat simogatom. Fejedet hátravetve, ritmusosan mozogsz a falloszon, gyönyörű vagy, ahogy játszol vele!

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ágyra térdelek és izgatni kezdem puncimat a vibrivel. Ledobod magadról a ruhát és saját magad kezded simogatni előttem. Nagyon felizgat, ahogy nedves nunádban jár az ujjad, utána pedig lenyalatod azt velem.

Beleülök a méretes falloszba. Lassan engedem puncimba és te mohón nézed ahogy elnyeli. A csiklómhoz hajolsz és körbesimogatod nyelveddel.

- Várj...segítek...- suttogod, és irányítasz, hogy négykézlábra ereszkedjem. Megfogod a vibrit és hátulról kezded mozgatni pinámban. Beteszed tövig és közben csiklómat is izgatod. Minden lökésnél érzem, ahogy egyre jobban beszűkül tudatom, és már csak a faszt akarom újra és újra...

Nem hagysz még elélvezni. Kiveszed a vibrit és én az ágyra omlok remegve. Megfordulok és vadul megcsókollak. Harapom a szád és kezembe kaparintom a műfarkat. Hátadra fektelek majd minden előzmény nélkül csúsztatom pinádba. Puncidra hajolok, és miközben a falloszt járatom benned, finoman nyalogatom csordogáló pinácskád.

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben a vibrivel játszol, a csiklódhoz hajolok, nyelvemmel finoman körbesimogatom. Négykézlábra ereszkedsz, én pedig hátulról döfködlek a méretes szerszámmal, azonban még mielőtt elélvezel, a jól bejáratott faszt kiveszem a pinádból és lenyalom róla finom nedvedet. Nem tétovázol tovább, magadhoz veszed, és mire feleszmélnék az én pinámban jár a csodás, rezgő farok. Rámhajolsz, és nyelved már a csiklómon pörög. Nem hagysz egy pillanatnyi időt sem hogy lassuljunk, testem egyre jobban ráng, hangos sikoly tör fel belőlem!

- Még drágám, még! követelem, mire tövig belémvágod a vibrit, jobb kezeddel pedig a seggemet szorítod.

Hatalmasat élvezek, puncimat elárasztja a forró nedvem, már minden lucskos körülöttünk. Egész testemben remegek, őrült orgazmusban volt részem! Ahogy egy picit lecsendesedek, kezemmel a hajadba markolok, fejedet felhúzom az arcomhoz, átölellek és lágyan, finoman megcsókollak.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tövig betolom neked a csupa nedv falloszt, és csak tartom kicsit, hogy rezgésével kényeztesselek. Nyelvem azonban nem hagy pihenni egy pillanatra sem, fürgén pörög csiklódon.

- Még drágám! Még! - követeled, erre megjáratom benned a faszt rendesen, hogy még jobban élvezz. Hangosan sikoltasz, csípőd felemelkedik az ágyról. Fenekedbe markolok, magamhoz húzlak és szopogatom kemény csiklódat az őrületig kínozva téged. Tested görcsösen ráng ahogy a gyönyör eláraszt és kitölti minden porcikád.


Percekig csak fekszel zihálva, szemed sem tudod kinyitni, ahogy látom. Mikor csillapodik forró tested, magadhoz ölelve csókolsz meg finoman.

- Most pedig te következel...- suttogod- gyere térdelj fölém.

Arcod fölé térdelek és finoman kezded szopogatni érzékeny csiklómat. Nyelved végigsimít puncimon, bebújik hüvelyembe és minden rezdülésével közelebb juttat az elsöprő orgazmushoz. Testem éhesen követeli a gyönyört és nem váratsz tovább. Pillanatok alatt érek a tetőfokra. Testem megfeszül a rámzuhanó kéjtől, szinte elviselhetetlenül finom...melléd borulok az ágyra.


Karomra fekszel, egyik kezed a puncimon nyugszik. Átölelem a vállad, érzem elnehezülő testeden, hogy mély álomba zuhansz.

Milyen jó, hogy egyedül jöttem! - sóhajtok fel magamban, elégedetten szemlélve téged. Tudom, életem legjobb nyaralása elé nézek...

Lover (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csókod nagyon finom, édes, olyan mintha a pinácskádban járna a nyelvem. Lágyan átölellek, de azt akarom élvezz te is. Szeretem hallani, amint a kéjtől zihálsz, puncid pedig lüktet a számon.


-Gyere, térdelj fölém, suttogom. Te pedig óvatosan rám ereszkedsz. Nyelvemmel végigsimítom a puncikád, közben gyönyörködöm a látványban! A következő pillanatban már a hüvelyedben jár a nyelvem, hátulról pedig a popsid kis szűk nyílását izgatom. Nem hagyom ki megduzzadt csiklódat sem, szívom, szopogatom. Nem kell sok hozzá, hogy érezzem, kényeztetésem nem volt hiábavaló, tested megfeszül, felhördülsz a kéjtől. Szám a puncidra szorítom, nem mozdulok, amíg még remegsz az orgazmustól.

Lassan felemelkedsz rólam, és mellém fekszel az ágyra. Testünk szorosan összesímul, jó hozzád érni, olyan selymes a bőröd!

Fejem a karodra hajtom és édes álomba zuhanok.

Tartalomjegyzék