Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Minden romokban áll. Pedig egy hete még a legcsodálatosabban indult minden, most viszont... Lássuk, mi a helyzet: a menyasszonyom itt hagyott, a birtok zálog alatt a bátyám miatt, a rokonok szóba sem állnak velem, a bátyám aktuális nője pedig kórházban, ráadásul engem hibáztat mindenki. Lehet némi reményem ezek után? Talán a remeteélet. Vagy felállok a porból és újraépítek mindent magam körül.

Hogyan jutottam idáig, és mi történhetett egy hét alatt? Nézzük sorjában és kezdjük ott, hogy a bátyám meglepett bennünket Anasztáziával azon a boldog napon, amikor épp távozni készültünk a birtokra.

- Mit keresel te itt? - rebegtem meglepetten. Mindkettőnkben meghűlt a vér. Kedvesem is megrökönyödve nézte Endrét.

- Hallottam, hogy a városban vagy és itt szoktál megszállni. Gondoltam, meglátogatlak, és elbeszélgetünk némi bor mellett. De - oppardon - a hölgy kicsoda? - biccentett felé.

- Anasztázia, a kedvesem. - mutatom be magának az oroszlánnak, aki illendőn lehajol egy kézcsókhoz.

- Üdvözlöm uram! - köszöntötte higgadtan, erőltetett mosollyal az arcán. Megértem azok után, amit megtudtam a bátyámról.

- Akkor nem is zavarnék, de visszatértek-e még az este folyamán? - érdeklődött Endre.

- Nem, éppen kijelentkezünk - feleltem röviden. Többet nem kívántam rábízni, mert nem szívesen töltöttem volna vele több időt, mint ami szükséges.

- Szóval a birtokra mentek? Már elnézést a tolakodásomért, de ha igen, elvinnétek odáig? Nem kocsival jöttem, és dolgom akadna arrafelé.

- Vajon mi dolgod lenne? - kérdtem gyanakvón, de csak szúrós szemmel nézegettük egymást. Nem válaszolt. Úgyhogy egy sóhaj után beletörődtem: - Hát jól van. Elviszünk.

- Köszönöm. Az autónál megvárlak benneteket, nem szeretnék zavarni - biccentett és a kijárat felé indult.

- Tényleg nagyon hasonlít! - súgta felém Anasztázia karonfogva. - Igazán nagy a hasonlóság!

- Akkor már érti, kedves, hogy miért tévesztenek össze bennünket - súgtam vissza mosolyogva.

- Nem örülök neki. A nővérem miatta lett öngyilkos - súgta ismét. - Nagyon gyűlölöm őt, még ha a bátyád is.

- Én sem örülök neki - mormogtam, ahogyan a portás elé léptünk. A kijelentkezést gyorsan elvégeztük, de az ajtó felé menet megjegyeztem: - Azt még nem mondta, hogy a nővére miatta...

- De hiszen meséltem, mi lett vele! - állt meg egy pillanatra a kedves és a szemembe nézett. Megfogtam a kezét és komoly hangon adtam választ:

- Igen, mesélte a történetet, de azt nem, hogy ő volt ebben a baj okozója, nővére szívének összetiprója.

- Igaz, ezt nem említettem... - közelebb húzódtunk egy csókra.

- A bátyámmal vigyázzon! - súgtam a csókból kibontakozva. - Tényleg képes bárkinek elcsavarni a fejét úgy, hogy észre sem venné.

- Ígérem, hogy csak az Öné leszek Elek! Mindörökké! - szorította meg a kezem és nem is engedte el, amíg az ajtóhoz nem értünk.

Mikor kijutottunk a forgóajtón, az autó már felpakolva várt, a hátsó ülésen pedig ott ült a bátyám. Szó nélkül beültünk és elindultunk a birtokra.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyan csodálatos volt minden! Nagyon boldog voltam Elekkel. Az, amire egész eddig vártam végre megkaptam. Csodálatos férfi, aki ráadásul szeret is. Úgy éreztem, hogy miénk az egész világ. Összecsomagoltunk, már indultunk volna kedvesem birtokára, amikor Elek megállt és visszafojtott hangon mondta:

- Mit keresel te itt?

Pillanatok alatt jéghideg fuvallat fagyasztotta meg az addig oly boldog pillanatot. Szembe velünk ott állt Elek! Vagyis nem Elek! Vagyis Elek tükörképe, az ikertestvére. Sosem hittem volna, hogy két ember ennyire hasonlíthat egymásra. Nem a legszívélyesebb hangon váltottak pár szót, majd Elek bemutatott az ikertestvérének.

Nem hiszem, hogy túl udvarias lettem volna, hiszen feltörtek bennem a sérelmek a nővérem halálával kapcsolatban. Ott álltam vele szemben, azzal a férfival, aki miatt a nővérem meghalt.

Később Elek megcsókolt és közben a fülembe súgta:

- A bátyámmal vigyázzon!

De még mennyire vigyázok! Legszívesebben a pokolba kívántam, de ezt ugye nem tehettem. Ráadásul velünk jött a birtokra, aminek egyáltalán nem örültem.

Szó nélkül indultunk útnak és ez a némaság szinte egész úton tartott. A feszültség szinte kézzel fogható volt. Érezni lehetett, hogy a két testvér nem igen tud mit mondani egymásnak.

Amikor a birtokra értünk, Elek és a testvére bevonultak a dolgozószobába és csak erőteljes beszédfoszlányokat lehetett hallani. Érteni viszont nem értettem. Nem akartam zavarni őket, tehát felfedező útra indultam a ház körül elterülő nagy parkban. Élveztem a friss levegőt és a csendet. Egy nagy fa árnyékából néztem a tájat, mely előttem terült el.

Egyszer csak Elek jött felém. Nagyon megörültem neki, gondoltam, hogy a megbeszélnivalót letudták a testvérével, s a nap hátralévő részét már velem szeretné eltölteni. Láttam, már átöltözött, kicsit lazább ruhára cserélte öltönyét. Ebben is nagyon jól nézett ki. Odajött hozzám, átölelt és megcsókolt. Olyan szenvedélyesen! És én viszonoztam ezt a forró csókot. Elkezdtünk beszélgetni és rátereltem a szót a testvérére, hogy mi volt olyan fontos ami nem tűrt halasztást. De ő csak mosolygott. Ez a mosoly valahogy nagyon furcsa volt. Ezt az ironikus mosolyt még soha nem láttam rajta. Átölelt, majd a fülembe súgta:

- Ne törődjünk, most a testvéremmel, előttünk az egész élet!

Örültem ennek a kijelentésének, megpróbáltam magam beleélni a méltóságos asszony szerepébe. Ez az öröm viszont nem tartott sokáig, mert megjelent a testvére. Az volt az igazi meglepetés, mikor odajött hozzám, átölelt és megcsókolt. Elhúzódtam tőle, már épp felháborodásomnak adtam volna hangot, de csak dadogni tudtam.

Nem tudtam, hogy ki kicsoda, és lassan már azt sem, hogy én ki vagyok. Mivel érezte a tartózkodásomat, megkérdezte, hogy mi a baj? Tovább dadogtam, majd végre kinyögtem:

- Elek, te... vagy? - kérdeztem. De addigra már az ájulás kerülgetett és kénytelen voltam leülni a padra. Az ál-Elek viszont ironikus mosollyal meghajolt, mondván: magára hagyja a szerelmeseket. Ahogy távozott, abban a pillanatban Eleknek szegeztem a kérdést, hogy meddig marad itt a testvére. Elszomorodott, majd megfogta a kezemet, és beszélni kezdett.

Elmesélte, hogy nagy gondok vannak a birtokkal, mert a testvére megszerzett valami iratot és most ezzel próbálja manipulálni. Nem lehetett pontosan tudni, hogy mit is akar. Rendbe kell tennie ezeket a dolgokat, addig kénytelen lesz megtűrni, ha nem akarja, hogy még több bajt okozzon.

- Bajt okozzon? - kérdeztem vissza, és kitört belőlem a sírás. - A baj okozását már elkezdte! - mondtam, szemlesütve. Mivel megígértem, hogy mindig igazat mondok, elmondtam, mi történt: - Nagyon szégyelltem magam, de úgy örültem, hogy kijöttél hozzám, még meg is jegyeztem, hogy kényelembe helyezted magad, hiszen az öltönyt lecserélted. És az az átkozott egy szóval sem mondta, hogy Ő nem Te vagy! Sőt, viselkedésével pont azt sugallta, hogy te vagy.

Láttam rajta a dühöt, amit próbál visszafojtani. Fojtott hangon mondta:

- Most pedig bemegyünk és tisztázzuk ezt a dolgot!

Azonban mire beértünk a házba, Elek testvére, Endre eltűnt. Megpróbáltuk elfeledni a kellemetlenséget, de azért érezni lehetett Elek neheztelését. Végül ki is mondta, hogy nem érti, hogy-hogy keverhetem össze a testvérével? A csókról kezdett faggatni, hogy milyen volt. Nagyon megalázónak éreztem. Majd bocsánatkérés, és az éjszaka minden félreértést tisztázott. Boldogok voltunk egymás karjában.

De eljött a reggel. Vidám ébredés után az ebédlőben vártam a reggelire, mikor belépett Elek, átkarolt és szájon csókolt! Ebben a pillanatban az ajtóban megszólalt Elek:

- Azonnal engedd el Anasztáziát, Te megátalkodott! Hogy merészeled?

Széthullott a boldogságom és úgy éreztem széthullott az életem is. Ez így nem mehet tovább! A két férfi annyira egy, még a hangjuk is... Hogy lehet ezt elviselni? Az örökös bizonytalanságot. Sosem tudhatom, ki az aki mellettem áll. Nem, ez így nem mehet tovább!

Odamentem Elekhez, megfogtam a kezét, azokba a mély szemekbe néztem, mely most megint olyan szomorú volt, s halkan csak ennyit mondtam:

- Elmegyek, ha majd tisztázta a családi dolgait, és a testvérét jó messzire tudja magától, akkor tudja, hogy hol talál meg.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor megjöttünk, csend volt és csak pár cseléd, meg az intéző jöttek elénk. Mindenképpen beszélni akartam Endrével, mert biztosan nem véletlenül akart megtalálni, ezért Anasztáziához fordulva csak ennyit mondtam:

- Ne haragudjon, de beszélnem kell a bátyámmal. Addig a cselédek felviszik a csomagjait a szobájába.

- Köszönöm! - válaszolta és szóltam az inasnak, hogy gondoskodjon kedvesem kényelméről.

Amikor az irodám felé haladtunk, csak hárman jöttünk: az intéző, a bátyám és én. Az intézőhöz fordultam:

- Édesanyámék, nénéim merre vannak?

- Hát a vásárba mentek pár napra nagyságos úr! - jött a válasz. A vásárról teljesen elfelejtkeztem. Igaz, nem csoda az elmúlt napok után, hogy kiment a fejemből. Végül csak annyit kérdeztem: - De azért a birtokon ugye minden rendben?

- Hát hogyne nagyságos úr, minden a szokottak szerint mennek.

- Rendben, köszönöm! - biccentettem és bátyámat előreengedve beléptünk az irodámba, az intéző pedig a dolgára ment.

Vásár évente két-három alkalommal van, ilyenkor édesanyám és a testvérei elutaznak pár napra, hogy új ruhákat, ékszereket vegyenek, valamint a cselédséggel ilyenkor hajtatnak állatokat eladásra. Távollétemben édesanyám vezeti a birtokot apám szabályai szerint. Apám halála után bár bátyám vitte volna az uradalmat, de léha életmódja miatt végül rám maradt a feladat. Ettől függetlenül a birtok egy része mégis bátyám tulajdonát képezi, mert apám korai halála miatt végrendelet nem készült. Hála apám szabályainak a birtok vezetése már nem volt problémás, egyes esetekben kellett döntéseket hozni, amit anyám is meg tudott tenni időszakos távollétemben. Viszonylag ritkán fordult elő olyan, mint most is, hogy a birtok gazda nélkül maradt. Ilyenkor az intéző felelőssége volt, hogy minden rendben menjen, a döntéseket pedig a visszatérésünkig elhalasztják.

- Miért jöttél vissza? - kérdeztem bátyámtól, miután becsuktuk az ajtót. Velem szemben ült le a karosszékbe, egy dohányra is rágyújtott. Néztük egymást hosszú másodpercekig, próbáltam kifürkészni a szeméből, miért is jelent meg ismét? De rutinos volt és nem tudtam semmit sem kiolvasni, csak szórakozottságot.

- Hát kérlek... - kezdett bele lassan, mintha csapdába csalna és tapogatózna, hogyan is kerítsen be. - A közepébe vágok: baj van a birtokkal.

Máris meghűlt bennem a vér.

- Mi baj lenne? Mondd csak! Ne kertelj! - éreztem, ahogyan a düh egyre jobban feltör belőlem. De ő csak szórakozottan folytatta:

- Sokáig nem voltam errefelé, mert anyagilag rendbe akartam hozni magam - kezdte a történetet és ezt mindig utáltam benne, hogy sosem képes a lényegre térni. - Elvetődtem a fővárosba, hogy szerencsét próbáljak. Ha tudnád, hogy milyen bárok, lokálok, táncosnők vannak arrafelé...

- A lényegre! - kezdtem türelmetlen lenni.

- Rendben, kérlek. Szóval elmulattam ott pár hetet is és egészen jól indultak a napjaim. Aztán megjelent ez a Krumeczki. Nem is tudom, hogyan lehet ennek ilyen neve - kezdtem idegesen dobogni az ujjaimmal, de ahogy láttam, már hiába szólok közbe, nem fogunk a lényegre térni egyhamar. Így folytatta: - Ez a Krumeczki nagy szélhámos, én mondom...

- Mert te nem vagy az, mi? - kérdeztem ironikusan.

- Én, kérlek? Én úriember vagyok! - válaszolta tettetett sértődöttséggel, de folytatta: - Szóval megjelent ez a Krumeczki. Alsózni, meg betlizni, snapszerozni és ultizni is világ életben tudtam. Gondolhatod ezután mi történt: behívtak a hátsó szobába, hogy játsszunk. Először bemelegítésnek csak aprólékosan, ahogyan illik. De ahogy az ital hatott...

- Mondd már, mi történt! - éreztem, hogy ennek a történetnek nem lesz jó vége.

- Végül feldobtam a birtokot.

- Mi??? - megkapaszkodtam az asztalban, úgy megszédült velem a világ. - Mit tettél?

- Ne aggódj, csak a részemet... - nyugtatgatott, de nem sok sikerrel.

- De az több hektár! Elment az eszed? - már kiabáltam vele és legszívesebben ott helyben megfojtottam volna egy kanál vízben. De még az a pár csepp víz is kár lett volna érte. Csak úgy, magában kellene. Ujjam alatt lévő papír már rojtosra lett gyűrve.

- Nyugalom, majd visszanyerem. Csak kellene egy kis pénz...

- Egy fillért nem kapsz! - ordítottam. - A család szégyene vagy! Ha apánk ezt látná, már bilincsre adna!

- Márpedig ha egy héten belül, de legkésőbb hétfőig nem kapják meg a birtokot, akkor kopogtatnak majd az embereikkel - felelte halkan, már-már sírszerű nyugalommal a hangjában. - Ezért kellene a pénz, hogy ne a birtokon múljon, hanem kifizessem őket.

Az hiányozna még, hogy én pénzt adjak neki! - dúltam magamban, mert tudtam, hogy játékra költené, hogy visszanyerje a földet. Egy gondolat vert bennem szikrát és némileg nyugodtabban, ám nagy önuralommal türtőztetve magam, válaszoltam:

- Én, én fogom majd odaadni neki a pénzt. Személyesen. Rád nem bízom. Két napot kapsz, hogy eltűnj a birtokról, munkát és megélhetést keress.

- Ne viccelj öcsém, hát hogyan dolgozhatnék, ha még sosem tettem ezidáig? - próbált meg viccelődni, de cseppet sem voltam abban a kedvemben, hogy komédiázzak:

- Vagy találsz magadnak, vagy itt fogsz dolgozni a cselédek közt, amíg le nem szolgálod a fél birtok árát. Ezt komolyan mondom.

Egymás szemét vizslattuk, végül ő tört meg:

- Rendben. Itt a váltó - dobta elém a papírt. - Ha így akarod, majd találok munkát vagy legalábbis annyit, hogy visszatörlesszem neked.

- Úgy legyen - biccentettem. - De most megyek átöltözni, aztán megkeresem az elsétált kedvesem, mert biztosan unatkozhat.

- Kedves leány...

Mielőtt folytathatta volna, közbevágtam:

- A szemed is leveszed róla, különben... - már nem tudtam, milyen fenyegetést találjak ki neki, soha nem vett komolyan. Én voltam a gyenge kisöcs, pedig csak pár percre jöttem utána a világra.

Miután átöltöztem egy könnyed ruhába, Anasztázia keresésére indultam. Egyszer csak megláttam, amint a kertben van a bátyámmal a parkban. Odaléptem a bájos teremtéshez, magamhoz húztam és megcsókoltam. Lássa a bátyám is, hogy nem állhat közénk. De mégis olyan furcsán, hidegen viselkedett velem.

- Elek, te... vagy? - dadogta, miután kibontottam a karjaimból. Mint aki halálra ijedt, olyan sápadtan ült le a padra. Bátyám persze vigyorogva távozott és nem értettem, hogy mi ez a jókedv? Aztán Ana elmondta, mi is történt. Éreztem, amint belülről szinte felrobbanok, mert nem elég, hogy a birtok, most a szívem választottja is kell neki?

Végül nem bírtam ki, hogy ne keressük meg Endrét, de a házban már nem találtuk meg. Bennem kavarogtak az érzések: nem hiszem, hogy ilyet tett az aljas és hogy ennyire nem lehet megkülönböztetni minket! A lehető legmesszebbre kell kerülnie tőlünk, vagy szakállat eresztek és remeteéletet választok a miheztartás végett. De miért én bűnhődjek mindig a bátyám tettei miatt? Ráadásul már nem csak én, hanem az imádottam is!

Másnapig nem került elő. Hová ment és mit tett, nem érdekelt. Amikor a csodás éjszaka után Ana után lementem az étkezőbe, hogy csatlakozzam hozzá a reggelinél, szinte földbegyökerezett a lábam. Épp akkor bontakozott ki a csókjából és öleléséből. Olyan hangosan szóltam rájuk, hogy visszhangzott a tornác és az emelet is:

- Azonnal engedd el Anasztáziát, Te megátalkodott! Hogy merészeled?

Ez már mindennek a teteje volt. Legszívesebben párbajra hívtam volna ki. A tehetetlen düh már szétfeszítette a testem és az, amivel módszeresen tette tönkre az egész életem, vetette rám árnyékát, most betetőzött. Láttam, hogy neki már semmi sem szent, sem család, sem birtok, sem a nők.

Anasztázia odasétált és már ő sem tudott erre mit felelni. Halkan csak odasúgta:

- Elmegyek, ha majd tisztázta a családi dolgait és a testvérét jó messzire tudja magától, akkor tudja, hogy hol talál meg.

Mélyen a szemébe néztem és azt mondtam neki:

- Ha most elmenekül, sosem lesz elég merészsége szembenézni... - ekkor bátyám felé fordultam és mintegy neki folytattam: - ...az ördöggel.

Átkaroltam a kecses vállat, mert nem haragudhattam rá. Endre veszélyesebb volt, mint valaha is hittem. Meg kellett óvnom a nőt és csak úgy tudom, ha itt tartom magam mellett.

- Már ma este nem akarlak itt látni! - szóltam a bátyámra, mint egy kutyának. - Takarodj a birtokról!

- Na de fiam! Nehogy elküldd innen! - szólt egy hang mögöttünk és anyám sietett be az ajtón. Megérkeztek a vásárból a testvéreivel. Erre igazán nem számítottam. A meglepetést kihasználva először Endréhez sietett és megcsókolta a homlokát, aki viszont köszöntötte:

- Látod anyám, így fogadják itthon a régen látott testvért, ha nem vagy itt.

Legszívesebben egy hatalmasat behúztam volna neki, de anyámra való tisztelettel, valamint a már besiető húga és nővére szeme láttára mégsem botránkoztattam meg a nagyérdeműt.

- Anyám, örülök, hogy újra itthon vannak! - léptem hozzá és egy csókot hintettem a homlokára.

- Na de ki ez a bájos hölgy? - fordul a kedvesem felé. - Be sem mutatsz neki?

- Elnézését kérem, ő itt Anasztázia, a... menyasszonyom.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira gyorsan történtek az események, hogy egyik ámulatból a másikba estem. Az a férfi aki szívem választottja lett, kit annyira szeretek, egy hasonmással rendelkezik! Persze nem hasonmás, hanem az ikertestvére. Úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Nem tudom megkülönböztetni őket. Most mit csináljak? Örökös rettegésben éljek, hogy Elekhez vagyok kedves vagy Endréhez, akit gyűlölök? Nem is tudom, hogyan lehetséges ez az érzés bennem, amikor külsőre egyformák. De nem csak külsőre, hanem a hangjuk, a mozgásuk ugyanolyan. Megint beleestem a kedvesem bátyja által felállított csapdába és ez nagyon bántott. Nem jelölhetem meg őket, de valamit tennem kell.

Gyorsan döntöttem, mint mindig. Hazamegyek, és csak akkor jövök vissza, ha lerendezték a családi dolgaikat. Azonban ezt nem tehettem meg, mivel hazaérkezett az édesanyja és nővérei. A család üdvözölte egymást, majd Elek bemutatott az édesanyjának, úgy mint a menyasszonyát. Boldog voltam, de tudtam, hogy ennek nagyon nagy ára lesz még.

Édesanyja szeretettel fogadott, kézen fogott és leült mellém. Mindent tudni akart. Határtalan szeretet sugárzott belőle, kedvességével levett a lábamról. Teljesen kisajátított. Elek meg is jegyezte, hogy hagyjon belőlem neki is egy kicsit. És vigyázzon, hogy Endre véletlenül se kerüljön a közelembe. Édesanyja csak mosolygott ezen, hitte: örökös a rivalizálás a két testvér között, de ez már rég nem az volt.

Kint a kertben sétáltunk kettesben, amikor megállt és azt mondta:

- Ha valóban szereted a fiamat, akkor mindig meg fogod ismerni, mindig tudni fogod, kivel állsz szemben!

- De hogyan? Kétségbe vagyok esve, hogyan ismerhetném meg? Hogyan? Tessék megmondani nekem! Mit kellene tennem, hiszen külsőre, teljesen ugyanolyanok!

- Akkor ne a külsőt lásd, hanem nézz a mélyre! - mondta halkan. - Lásd meg azt, amit megszerettél, s ha valóban szereted, Endre többé nem tud becsapni. Ne engedd, hogy a felszín elvonja a figyelmedet.

Nem voltam biztos abban, hogy teljesen értem, mit mond, de szeretem Eleket, és egyre jobban szerettem. Ha mégis útnak indultam volna, biztosan félútról visszafordulok. Igaza van az édesanyjának, nem hagyhatom pont most magára, amikor a birtok gondja a nyakába zúdul, amikor a testvére mindent elherdál, ha nem figyel rá. Átéreztem az édesanyja érzését, milyen fájdalom lehet, hogy gyermekei ennyire különböznek. De mindketten a gyermekei és nem tehet különbséget köztük. Mind a kettőt egyformán szereti. Jobban kell figyelnem! Arra, amit megszerettem Elekben, és már tudtam, hogy többé a bátyja nem tud becsapni. Itt maradok, és segítek mindenben, amiben csak tudok, egészen addig, amíg saját kötelességem nem szólít vissza a munkához.

Elek mindent elmondott az édesanyjának, ami történt. A vacsoránál már megnyugodtak a kedélyek, de a mihaszna báty nem hagyta el az otthonát. Ott maradt, és ádáz szemmel nézett ránk. S amint megláttam ezt a nézést, rögtön tudtam, hogy ez az ember nálam ezentúl célt téveszt. Többé már nem fogom összekeverni kedvesemmel.

Az egész napos feszültség után jól esett Elek karjában pihenni. Vágytam a csókjára és arra, hogy átöleljen. Érezni akartam teste melegét, mézédes ajkát, és azokat a szemeket, melynek mélységében elveszek. Jó neveltetésem azonban visszafogta vágyaimat, na és az édesanyja.

Odajött hozzánk és közölte, hogy kész a szobám, pedig már egyszer kipakoltam. A legnagyobb szobát kaptam, közvetlenül Eleké mellett! Meglepetés akkor ért igazán, amikor a két szoba közötti ajtóra mutatott és közölte:

- Amennyiben segítségre van szükséged kedvesem, Elek a másik szobában lesz...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mit is mondhattam volna? Persze, hogy a menyasszonyom, hiszen annyira megszerettem már! Itt a birtokon meg holmi nőcskéknek helye nincs, csak a komoly kapcsolatoknak. Legalábbis szerintem, mert Endre azért elhozta néha a kalandjait, amíg édesanyám rá nem pirított. Egyrészt a becsületünk és hírnevünk miatt, másrészt itt is akadt pár futó kalandja a cselédek között. Osztom szeretett anyám álláspontját: csak komoly érzelmekkel lehet valakit bemutatni az ittenieknek és a családnak.

Miután Anasztáziát mindenki megismerte, máris elrabolta a hölgykoszorú és elismerően bólogattak a háta mögött felém. Büszkén húztam ki magam legbelül, hogy olyan nő került szívem közelébe, aki méltó lenne az uradalom asszonyának. Körbenéztem és persze Endre megint eltűnt. Terhelt sóhajjal indultam el és ellenőriztem, hogy tényleg minden rendben ment-e a távollétem alatt?

Vacsora előtt ismét találkoztam édesanyámmal és elmeséltem neki a váltót, a birtok felének elvesztését, valamint tanácsot kértem tőle, hogy vajon mi lehetne ilyenkor a legjobb megoldás? Ő csak annyit felelt, hogy aludjak rá egyet és bár nem ért velem egyet a bátyám elüldözésével, de ő is gondolkodik a megoldáson. Abban maradtunk, hogy másnap leülünk és megbeszéljük a dolgot.

A vacsoránál Endre ismét feltűnt, talán az éhség, vagy valami más hajtotta vissza a pástétomos tálhoz? A tekintete nem sok jót árult el, és már azon gondolkodtam, hogy nekiesem, de uralkodtam magamon. A szeme olyan szúrósan nézett, mintha megöltem volna apám csordájának összes tehenét. Én sem maradtam adósa és szinte ádáz küzdelmet vívtunk némán az asztal mellett.

Az utolsó fogás elfogyasztása és némi ital kortyolása után anyám felállt, odajött hozzánk, majd Anához fordult:

- A szobád elkészült - mosolygott rá, majd felém fordult: - Ha megengeded fiam, felkísérem a kedves hölgyet.

- Természetesen - álltam fel előzékenyen, majd Anasztázia alól illendőn kiemeltem a széket. - Kellemes éjszakát és szép álmokat! - egy kézcsókot leheltem távozó kedvesem puha bőrére, majd elengedtem őket.

Miután elmentek, a bátyámhoz fordultam:

- Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod! Nem bocsátom meg soha, hogy apánk örökségét eljátszottad! Amint lehet, bemegyek a városba és rendezem az ügyet. Nem hagyom annyiban! Jó éjszakát!

Biccentettem és otthagytam. Nem szólt közbe, nem vitatkozott, de éreztem a belőle áradó keserű ellenszenvet. Márpedig pénzt akkor sem kap tőlem!

Felsiettem a szobámhoz és amikor épp lenyomtam a kilincset, akkor lépett ki édesanyám a szomszéd szobából. Megvártam, és a homlokára adott csók után szép álmokat kívántam neki. Ő csak ennyit fűzött a búcsúhoz:

- Pihenj fiam, attól kitisztulnak a gondolataid és meglátod a megoldást! - mosolyodott el szeretettel telve és elsétált.

Hamarosan már az alváshoz illő öltözékben bújtam az ágyba, de még mindig jártak a gondolataim, hogy mit is tehetnék? Talán mégis anyámnak van igaza és megálmodom? Lehetséges.

A másik oldalamra fordultam, hogy lezártam ezt a napot is.

Arra ébredtem, hogy valaki lökdös. Aztán hideg fémet éreztem magamon. Elmosolyodtam, mert jó pár napja nem volt részem ilyen élményben. Azért megkérdeztem suttogva:

- Ana, te vagy az? - de válasz nem jött. Ekkor éreztem, hogy nincs rajtam a takaróm. Ismét megkérdeztem, mert titokzatos támadóm mozdulatlanul, némán szegezte nekem a pengét:

- Ana?

- Én nem Ana vagyok - jött az ismerős, sziszegős hang. Elmosolyodtam, mert már tudtam, hogy ő az, de ha játszunk, ám legyen!

- Akkor kicsoda? - kérdtem kíváncsian és egyre jobban izgatott a játék, aminek látható jelei lettek. Már amennyire a sötét szobában látni lehetett volna, de a spaletták minden külső fényt elzártak.

- Csend legyen, vagy megbánod! - sziszegte újra a hang a fejem mellől, a penge kicsit meg is nyomta a bőröm. Alig vártam, hogy mi történik, mert tudtam, hogy ebből rossz nem sülhet ki. Legfeljebb én el.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Leültem az ágy szélére, és nem tértem észhez! Elek édesanyja egy tünemény! Bár ha belegondolok, nem biztos, hogy ugyanarra gondoltunk az ajtóhasználattal kapcsolatban. Odamentem az ajtóhoz, lenyomtam a kilincset és kinyílt. A kulcs a másik felén volt. A másik szoba ugyanolyan volt, mint az enyém, ugyanolyan berendezéssel. Kedves figyelmesség. Vagy mégsem az?

Gyorsan kivettem a kulcsot, becsuktam az ajtót, majd ráfordítottam a zárat a szobám felőli oldalon. Kicsit elméláztam azon, vajon miért odaát volt a kulcs? Talán azért, ha valami történne, Elek be tudjon jönni? Az én édes Elekem! Még a szívem is összeszorult a gondolatra, hogy itt lesz közvetlen közelemben.

A bejárati ajtót bezártam és vettem egy csodás fürdőt. Nyakig merültem a kádban és élveztem a víz gyengéd simogatását. Leperegtek szemem előtt a nap eseményei, átgondoltam, hogy mi minden történt velem. Jó és rossz egyaránt. De most csak a jót szeretném, a jót akarom. Szinte éreztem kedvesem ölelését és ez kijózanított.

Befejeztem a fürdést, és hogy ne gondolkozzak, elővettem egy könyvet, de sajnos nem kötött le. Inkább egy kis játék kezdett kibontakozni előttem. Vajon örülni fog neki? Vagy esetleg megsértődik? Majd kiderül!

Gondolataimat tett követte. Felöltöztem, pár dolgot magamhoz vettem és az ajtóhoz osontam. Hallgatóztam. Mivel csak a szuszogását lehetett hallani, lassan elfordítottam a kulcsot, és átléptem a másik szobába.

Olyan mélyen aludt, hogy nem ébredt fel. Lerántottam róla a takarót, de nem mozdult. Kénytelen voltam kicsit megbökni. Nekiszegeztem a tőrömet. Mikor felébredt csak annyit kérdezett:

- Ana?

Azt hittem meg fog ijedni, de nem, egyből kitalálta ki vagyok. Hogy mentsem a menthetőt, oda sziszegtem:

- Én nem Ana vagyok - éreztem, ahogy emelkedik a pulzusa, sűrűbben veszi a levegőt. Viszont a hangjában nyoma sem volt a félelemnek, inkább valamilyen izgalmat véltem felfedezni benne. Szerettem volna látni az arca rezdülését, de túl sötét volt hozzá, így csak az érzékeimre, na és a kezemre hagyatkozhattam. Lelki szemeimmel láttam férfiasságát, ahogy felfelé mered.

- Tedd fel a kezed - suttogtam, már nem törődve azzal, hogy megismer-e vagy sem. Rettenetesen kívántam, alig bírtam uralkodni magamon. De azért nem kapkodhattam el.

Felrakta a kezét és összekötöttem a magammal hozott sállal, majd szép lassan kigomboltam a pizsamakabátja gombjait. Minden gombnál egy puszit leheltem mellkasára. Kicsit elidőztem a mellbimbóin, mely kedvemre való reakciót váltott ki belőle. Lassan haladtam lefelé, hogy minél tovább tartson. Azután jött a nadrág. Megoldottam a zsinórját, és lassan húztam lefelé. Megemelve fenekét, még segített is.

Nehogy minden ismerős legyen számára, a lábaitól indultam felfelé, cirógatva, simogatva. A belső combjánál tartottam, amikor egy sóhaj hagyta el az ajkát. Tudtam, hogy már alig várja a folytatást. Megkegyelmeztem, gyengéden megfogtam a férfiasságát. A válasz egy nyögés volt. Ráhajoltam, nyelvemmel kényeztettem érzékien simogatva, jó mélyre bekapva, majd elengedve, egészen addig, amíg a testén enyhe remegés nem futott át. Akkor abbahagytam. Időt adva a megnyugvásnak.

- Kérlek, ne hagyd abba! - suttogta. Ekkor fölé hajoltam és beleültem a kőkemény, égnek meredező farkába. Teljesen ráhúztam magam, majd lassan megemelkedtem. Ahogy mozdultam, úgy mozdult és lökött vissza. Minden alkalommal mélyebbre és mélyebbre igyekezett.

Ráhajoltam, leoldottam csuklójáról a kötést, és átadtam magam ölelő karjainak. Amint szabaddá vált a keze, megtalálta csípőm, szája megtalálta mellem. Megfordított és rajtam feküdt. Mézédes csókjaival nem tudtam betelni. Kényeztette a nyakamat, picit harapdálta. Belesuttogta a fülembe, hogy mennyire szeret.

- Kényeztetni akarlak Anasztázia! - mondta és hagytam, hogy a végzetem azt tegyen velem amit akar.

Meg is tette, nem hagyott ki semmilyen apró részletet. Bejárta a hegyet, völgyet, lankát, majd a kitörni készülő vulkánt. Remegtem érintése alatt. Egyre csak azt vártam, hogy öleljen szorosan, befogadhassam teljes egészében. De nem ez történt: lassan újra és újra kezdte a fergeteges táncot, melyet együtt jártunk. Összefonódva magamba fogadtam, eggyé váltam vele. Ritmusunk egyre gyorsult, szinte egyszerre szálltunk a csillagokba és zuhantunk a mélybe, melyet a kéj okozott.

Nem volt sem erőm, sem akaratom ahhoz, hogy visszamenjek a szobámba. Inkább befészkeltem magam ölelő karjába és mély álomba zuhantam.

A reggel még mindig kedvesem karjában talált. Az édes álmot ajtókopogás zaja szakította meg.

- Méltóságos uram, kész a reggelije, behozhatom?

Mit ne mondjak, nagyon gyorsan kipattantam az ágyból, átszaladtam a másik szobába, és belevetettem magam az ágyba. Hangos nevetésben törtem ki. Ha ezt valaki megtudja, azt hiszem kipenderítenek a birtokról. Azonban bíztam abban, hogy ez nem fog megtörténni.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Először csak játszott velem azzal az édes kíméletlenséggel, amivel az első estén is tette. Alig vártam, hogy megérintse nemes büszkeségem. Ahogyan ujjai ráfonódtak és határozottan megmarkolta, megkönnyebbült, vággyal keveredett sóhaj szakadt fel mellkasomból. Az első húzásnál még egy nyögés is önkéntelenül feltört. Lassan, de határozott mozdulatokkal kezdte a masszírozást. Majd a puha forróság ölelte át a makkom, nyelve időnként rászorított, máskor körbetáncolt rajta. A következő pillanatban olyan szorítást éreztem, amitől a legkeményebb férfi is megadná magát: mélyen magába fogadott, majdnem a torkáig hatoltam. Megremegtem és ebből a bilincsből sosem akartam szabadulni.

Mégis pihenni hagyott. Szinte felrobbantam, amikor kiszabadultam a testi fogságból, nem bírtam ki könyörgés nélkül:

- Kérlek, ne hagyd abba! - nem tudtam vezetni, mert a kezem még mindig szorosan meg volt kötve. Ez volt a szerencséje!

Pár pillanatnyi szabadság után combjai öleltek körbe és engedett be forró ajkai közé. Egyre mélyebben csúsztam benne, puhán masszírozva robbanásra kész férfiasságom. Csípőmmel mozogtam, hogy még többet kaphassak, még inkább magamévá tegyem az imádott nőt. Hullámzásunk egyre kevésbé volt visszafogott és már-már az ágy épségét kockáztattuk. Ekkor megkegyelmezett nekem titokzatosnak már egyáltalán nem mondható kínzóm és elengedte a kezem. Mint ahogyan egy madarat szabadon engednek a ketrecből, úgy használtam ki az alkalmat, hogy megragadjam. Megragadjam a csípőjét és ujjaim belemélyedtek a rakoncátlanul táncoló testbe, hogy megfékezzem, de ettől újabb erőre kapott. Magamra húztam és keményen meredő, szemtelen bimbóját vettem a számba, hol megszívtam, hol éppen ráharaptam.

Végül nem tudtam uralkodni magamon és magam alá gyűrtem. Mindenestül akartam a nőt! A nyakát, állát, arcát csókoltam, harapdáltam, a füléhez érve a vágytól lihegve belesóhajtottam:

- Kényeztetni akarlak Anasztázia!

Uraltam a testem és a kényeztetés alatt kissé csillapítottam magam, hogy a végén adjam oda azt, amit egész este neki tartogattam. A válla puhasága, a bőre illata teljesen megszédített és már lassan eszet vesztve csókoltam, harapdáltam. Karomban tartva a hátát meghajlítottam, hogy halmai égnek meresszék szúrós csúcsaikat. Egy pillanatra sem engedtem el ölemből, megtáncoltattam benne feszülő nemességem, dombommal megmasszíroztam csepegő völgyét. Teste hullámzott a karomban, szilaj lovaglássá vadult a táncunk.

Végül eszünket vesztve félredobtuk az emberi mivoltunkat és átadtuk magunkat az ősi ösztönöknek. Úgy robbantak fel bennünk az atomok legapróbb részei, amivel az univerzum feszíti szét a határait. Forróságom kitörve, zabolátlanul öntötte el a lángoló barlangot, férfiasságom tehetetlenül lüktetett, remegett. Végül alászálltunk és félájultan, egymás karjában zuhantunk az ágyba.

- Méltóságos uram, kész a reggelije, behozhatom? - ébresztett egy hang. Azt sem tudtam, mi történt, hol vagyok, amikor lépteket és ajtócsukódást hallottam. Éjszakai meglepetésem elillant, de a kopogás megismétlődött:

- Uram?

- Jöjjön be, már felkeltem!

A takarót magam köré tekertem, miközben az inas belépett.

- A mai reggelije uram - tette le előzékenyen Miska elém a tálcát teli finomságokkal. - Mivel nem jött le, úgy gondoltam, felhozom.

- Köszönöm, jól tette Miska! - mosolyodtam rá és megnéztem a tálca tartalmát.

- Ne haragudjon, de a kisasszony sem jött le...

- Nem? - tettettem az ártatlant, mint akinek fogalma sincs a dologról. - Akkor tudja mit? Hozza fel az ő tálcáját ide és majd én beviszem neki!

Nem sokkal később kopogtattam a két szoba ajtaján. A kulcs eltűnt a zárból. Lehet, hogy így tudott átjutni hozzám? Elmosolyodtam és egy újabb kopogás kíséretében átszóltam:

- Kedvesem! Ébredjen, megjött a reggelije!

Kissé még kócosan, de már felöltözve nyitott ajtót Anasztázia és mosolyogva, csillogó szemmel a hajába túrva fogadott:

- Jöjjön be, drága Elek! Még készülődöm, ha nem zavarja... - előre sietett és leült a tükrös budoár elé, tovább borzolva vörös fürtjeit. A tükörképben szemezve szólt vissza: - Tegye le kérem az asztalra és ha gondolja, közösen elfogyaszthatjuk.

- Köszönöm a meghívását! - mosolyogtam rá, mert eszembe jutott, hogy az este folyamán közel sem volt ilyen udvarias és visszafogott. De ez a mi titkunk marad.

- Hogyan aludt, kedvesem? - kérdezte mosolyogva, némi huncutsággal a hangjában, de még mindig a tükör felé fordulva.

- Köszönöm kérdését, igazán kimerítő éjszakám volt. Önnek hogyan telt?

- Először nehezen tudtam elaludni, de végül a fáradtságtól mélyen sikerült.

A tálcát letéve nem bírtam ki: ahogyan a haját igazgatta, csupasz nyaka elővillant a rakoncátlan fürtök alól, odaléptem mögé. Megpusziltam a puha bőrét, mire csak annyit válaszolt kacéran:

- Na de kérem! Bármikor ránk nyithatnak!

- Talán ettől még izgatóbb a jelenléte... - súgtam és egy újabb csókot adtam az arcára, majd a fülére is.

- De uram! Így nem jutunk el a reggeliig! Még a hajam sem tudom megigazítani Önnek.

Tetszett ez a szemtelen, de huncut modor, ezért visszaültem az asztal mellé és nemsorára követett a reggelihez.

- Mi lesz ma? - kérdezte teaszürcsölgetés közben. A felhőtlen reggelit beárnyékolta bátyám szelleme. A kedvem komorabbra fordult, ahogyan az előttem lévő teendőkre gondoltam.

- A bátyámmal kellene kezdeni valamit. Anyámmal beszélek először és aztán eldöntjük mi legyen vele.

Reggeli után átöltöztem, majd Anasztáziát megvárva ketten lesétáltunk a nappaliba. Anyám ott beszélgetett valakivel. Mikor észrevették, hogy ott vagyunk, mosolyogva felállt és fogadott bennünket:

- De jó, hogy itt vagytok kedveseim! - mindkettőnket megcsókolt a homlokunkon. - Ismeritek Mártát, Endre kedvesét?

Ekkor a hölgy felállt a karosszékből, és illendőn bemutatkozott:

- Gaskovitch Márta vagyok és Endre hívott meg a birtokra.

Kézcsókommal fogadtam a szőke és feltűnően csinos hölgyet. Hosszan nézett a szemembe, mintha valamit akarna tőlem, de az én szívem már foglalt volt. A két kedves tiszteletteljes öleléssel fogadta a másikat.

- Foglaljatok helyet a körünkben! - hívott anyám. Míg ő Márta mellett, addig én vele szemben, oldalamon Anával ültünk le négy irányban. Márta ismét egy hosszú pillantással próbált megfogni, de kevés sikerrel. Tény, hogy nagyon vonzó nő volt, de bátyámat ismerve inkább a bizalmatlanság mélyítette a kettőnk közötti ismeretséget.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

El tudnék képzelni egy ilyen életet magamnak! Szerelemben fürödni, amíg csak él az ember. Azonban nem volt itt az ideje az ábrándozásnak. Kedvesem behozta a reggelimet. Tetszett ez a szereposztás!

Reggeli után átöltöztem, majd együtt mentünk le a nappaliba. Édesanyja nagyon szívélyesen fogadott mindkettőnket. Mivel a társaságában egy hölgy is volt, készségesen bemutatta a jelenlévő hölgyet, mint Endre barátnőjét.

Mi tagadás, meglepett ez a gyors változás az ismeretlen barátnőről. A hölgy nagyon szép volt, s én mellette újra szürke kisegérnek éreztem magam. Feltűnően megnézte Eleket, gondolom ő is a hasonlóságot kereste kettejük között, akárcsak én.

Mivel tudtam, hogy Elek az édesanyjával szeretne beszélni, pár perc társalkodás után udvariasan felajánlottam Mártának, hogy körbevezetem a parkban, így nem tartunk fel senkit a munkában.

Ennek a fordulatnak az ifjú hölgy nem nagyon örült, szóvá is tette, hogy már jócskán fent van a nap és nem hozta magával a napernyőjét.

- Ó ezen segíthetünk, szívesen kölcsönadom a sajátomat - mondtam. Meglehetősen akadozott a beszélgetés, valami kimondatlan felsőbbséggel viseltetett irányomban. Természetesen ez engem egy cseppet sem zavart.

Megtudakoltam, hogy honnan ismeri Endrét, tudta-e, hogy van egy ikertestvére? Majd apró semmiségek következtek, hogy "milyen szép a birtok és ez a park milyen gyönyörű! Mennyi munka lehet itt és milyen barátságos mindenki!"

Szóval elememben voltam, frissen elhalmoztam egy csomó kérdéssel, gondolván arra, hogy majd kiválogatja a sok közül, melyikre is szeretne válaszolni.

Néma csend vett körül, ki sem nyitotta a száját. Majd egy árnyékban lévő padhoz vezettem, amire leültünk. Gyönyörű látványt nyújtott az előttünk elterülő táj.

Még mindig nem szólalt meg. Kérdéseimre legfeljebb a madarak válaszoltak, amit persze nem értettem. Én gondolataimba merülve néztem a csodás tájat és meg is feledkeztem arról, hogy mellettem ül, amikor megszólalt:

- Tulajdonképpen nem régóta ismerem Endrét és nagyon keveset tudok a családjáról. Csak azt tudtam, hogy nagy birtoka van, aminek csak a fele van az ő nevén. Arról, hogy ikertestvére van nem tudtam, de ha az édesanyja nem mutatja be, biztosan összekevertem volna kettőjüket. Édesanyja elmondta, hogy Endre pillanatnyilag nincs a birtokon, de hamarosan megjön. Tehát megvárom! - ezzel félrevágta a fejét jelezve, hogy a beszélgetést befejezte. Tüntető némaságba burkolódzott, bármit is kérdeztem tőle a későbbiekben.

Gondoltam, én nem ragaszkodom ahhoz, hogy beszélgessek vele, így felálltam, majd közöltem:

- Hölgyem, úgy látom, nem örül a társaságomnak, tehát nem zavarom! Ha visszatért a házba, szíveskedjen a szolgálóval felküldeni a napernyőmet.

Biccentettem a fejemmel és távoztam. Ott hagytam ahol volt, nem törődve azzal, hogy visszatalál-e a házhoz vagy nem. Tovább róttam a köreimet a csodás parkban, élveztem a napsütést (bár nem tett jót a bőrömnek), a fák árnyékát, a váltakozó csodavilágot fény és árnyék között. A csendet, melyet a madarak éneke szakított csak félbe.

Már azt sem tudtam, merre járok, amikor megérkezett kedvesem: leszállt a lóról, s ahogy megláttam a szemét, már tudtam, hogy Endre áll előttem. Elhárítottam az ölelését és a felém induló csókját, majd közöltem vele:

- Kedves Endre, most már nem tud becsapni. Próbálkozzon valahol máshol!

- Mi az? Nem ismersz meg Anasztázia? - kérdezte.

- De megismerem kedves Endre. Ha ön lenne Elek, akkor tudna válaszolni egy kérdésemre, igaz? Ha nem akarja ennél kellemetlen helyzetbe hozni magát, akkor inkább maradjunk annyiban, hogy ön Endre! – és egy mosoly kíséretében elindultam.

- Hát ez nem jött be! Talán majd legközelebb! Egyébként azért jöttem, mert várjuk az ebédnél! - mondta.

Visszaérve meglehetősen furcsa hangulat uralkodott a házban. Visszafogott, kirobbanni készülő feszültség. Kedvesem elém sietett, átölelt és megkérdezte:

- Minden rendben? Majd később beszélünk - súgta.

Az ebédet is némán fogyasztottuk el, csak néha-néha szólalt meg Márta, akkor is az ételt kritizálta. Mivel senki nem reagált rá, nem hagyhattam abban a tudatban, hogy ő a tökéletesség, aki mindent tud és mindenkit kritizálhat. Ráadásul a fenséges ebédet leszólja, pedig nagyon finom volt. Így aztán a következő beszólásánál halkan megjegyeztem:

- Kedves Márta, ha nem ízlik az étel, miért eszi meg?

Több sem kellett neki, rám zúdította a világ összes fájdalmát, ami hirtelen eszébe jutott. Én lettem a bűnbak és a kötözködő. Tehát nagyon rosszat szóltam. Mindenki hallgatott, majd Elek édesanyja csendesen megszólalt:

- Azt gondolom, hogy az étel nagyon finom. S ha a hölgyeknek van valamilyen nézeteltérése egymással, akkor azt ne az ebédnél beszéljük meg!

Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Bezzeg Márta tudomást sem vett a megjegyzésről.

Ebéd után a szobámba vonultam, még mindig azzal a kínzó érzéssel, amelyet ebéd közben éreztem. Valami nincs rendben! Ez a nő miért utál engem, hiszen nem bántottam? Még a kedvességemet sem fogadta el. Vajon mit vétettem ellene?

Halk kopogás vetett véget gondolataimnak. Az ajtóhoz mentem és ott állt lehajtott fejjel... Elek? Endre? Még nem tudtam. Mikor felemelte a fejét és rám nézett, megfeledkezve az illemről kedvesem karjába vetettem magam.

Elek elmesélte, hogy milyen vitája volt az édesanyjával és Endrével. Nem tudtak megegyezni, hogy mi is legyen, mert édesanyja kipártolja Endrét. Megfogtam a kezét, szemébe néztem, és azt válaszoltam neki:

- Lehet, téged fájdalmasan érint, hogy édesanyád Endre pártját fogja, de ne feledd el: édesanyád mind a kettőtöket szereti, nem fog különbséget tenni közöttetek és nem is akar. Fájdalmas számára, hogy az egyik fia elherdál mindent, de akkor is a fia marad. És azt sem szeretné, hogy ti teljesen külön úton járjatok. Talán azt szeretné elérni, hogy bevond Endrét a birtok munkájába. Nem lehet tudni. De az biztos, hogy szeretné, ha a kapcsolatotok jó lenne. Érted? Én nagyon is megértem, mert ha nekem lennének ikreim, én sem tudnék a kettő közül választani.

Nem tudtam, hogy jót vagy rosszat szóltam, csak az érzéseimet mondtam el. Elek egy darabig csendben ült mellettem, majd átölelt.

- Nagyon szeretlek Anasztázia, gondolkodni fogok azon, amit mondtál - ajka az ajkamhoz ért és már nem érdekelt, hogy valaki meglát vagy nem. Érezni akartam mézédes izét, nyelve huncut játékát. Egyszerűen képtelen voltam betelni vele. Ez bizony meglátszott kedvesem nadrágján is, hiszen férfiassága úgy merevedett előre, hogy nem lehetett nem észre venni.

Elmosolyogtam magam és nevetve mondtam:

- Méltóságos úr, nem ártana egy hideg fürdő!

A vacsora némileg oldottabban zajlott. Endre és Márta szemben ült nekünk az asztal másik oldalán. Mióta megróttam Endrét, azóta nem próbálkozott, sőt: ha tehette, kitért előlem. Márta viszont meglehetősen kihívóan viselkedett. Nem tudtam mire vélni. Minduntalan Eleket figyelte és néha-néha megengedett magának még egy kacsintást is. Vacsora végeztével egy-egy pohár bor mellett kicsit beszélgettünk, majd jó éjt kívánva visszavonultam. Vártam, hogy kedvesem megkopogtassa a közös ajtónkat.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alig vártam, hogy édesanyámmal beszélhessek pár szót. Ha így megy tovább, akkor nem a birtok felének, hanem az egész uradalomnak búcsút inthetünk.

Mikor a hölgyek eltávoztak és becsukódott mögöttünk az ajtó, akkor nem gondoltam, hogy az egyik legnehezebb vitát vívom majd anyámmal. Ő kedélyesen leült az egyik karosszékbe, és várta, mit szeretnék. Türelmetlenül járkáltam fel és alá, hogy hol kezdjem el. Végül úgy döntöttem, hogy belevágok a közepébe:

- Édesanyám, tudnia kell, hogy a birtok fele már nem a mienk.

- Hogyan érted ezt fiam?

- Úgy, hogy Endre elkártyázta. Igen, most is felelőtlen volt.

- Értem - kicsit magába mélyedt anyám, büszke termete kissé megtört. - Mit szándékozol tenni?

- Felajánlottam Endrének, hogy kifizetem a tartozását, de cserében dolgoznia kell. Vagy itt vagy máshol.

- Na de fiam! Egy úr fia... Nem, ezt nem akarhatod! - rázta a fejét.

- Miért? Soha nem dolgozott meg semmiért és felelőtlenül viselkedik! Ráadásul miatta emberek is meghaltak! - kicsit túloztam, de mégis igaz volt, hiszen Ana nővére miatta lett öngyilkos.

- Miket nem mondasz! Honnan veszed ezt, hogy gyilkos? - hitetlenkedett anyám a szék karfájába kapaszkodva. Szemei is kikerekedtek.

- Tudom, hogy legalább egy nő élete szárad a lelkén - nem szerettem volna felfedni az illető személyét. - Láthatja édesanyám, hogy ez már nem vicc. Neki semmi sem számít már: birtok, anyagiak, élet. Valakinek meg kell regulázni és apánk már nincs köztünk.

- Majd én fiam, majd én beszélek vele... - próbálta meg óvatosan menteni a bátyám tekintélyét, de egyre jobban belelovaltam magam a tettekbe:

- Kérem, hogy ne beszéljen vele, hiszen hányszor megtette már! Nem változott semmi!

- De mégsem küldheted a cselédek közé! - csattant fel, némileg megremegve. Mintha egy osztag végezné ki a testvérem.

- Dehogynem! Hol tanulna máshol szenvedést és türelmet, alázatot? Ugyan hol?

- Nem engedem! Egyik fiamból sem lesz szolga! - határozottan és keményen állt elém. Szúrós szemmel néztük egymást hosszan. Végül engedtem:

- Rendben, maradhat, de a tartozást muszáj lesz kifizetni - megadóan lehajtottam a fejem. - Szerencsére a birtok jól fialt tavaly és tudtam belőle félretenni. Gondoltam édesanyám későbbi napjaira...

Lesve felpillantottam. Anyám tekintete megenyhült:

- Fiam, majd lesz az valahogy, de most a birtok a tét. Azt fizesd ki.

- Rendben - válaszoltam röviden és már tudtam, hogy mit kérek cserébe a bátyámtól, akkor is, ha senkinek sem fog tetszeni. Ha már dolgozni nem akar és nem engedik oda. Bosszantott anyám makacssága, hogy megköti a kezem, mikor együtt vezetjük felelősséggel apám hagyatékát. Amit Endre csak elherdált.

A tervem nem árultam el, csak biccentettem. A karom kínáltam és együtt kisétáltunk a szobából. Jártunk egy keveset a parkban, már kellemesebb témát ecsetelve: hogyan ismerkedtünk össze Anával, mik a terveink? Csak annyit mondtam neki, amennyi a legszükségesebb: a szomszéd szobában lakott és találkoztunk, sétáltunk. A botrányokról, esti kitérőkről hallgattam, ez a mi titkunk marad. Bevallottam, hogy bár a menyasszonyomnak mondtam, de még nem jegyeztük el egymást, hiszen gyűrűt még nem kapott tőlem, de amikor majd a városba megyek, kinézek neki egy igen értékes darabot. Anyám szeme csillogott, amikor meghallotta ezt és arra a kérdésre, hogy hol lesz az eljegyzés, azt feleltem: természetesen itt!

Már ebédidő volt, amikor visszaértünk és amint megláttam Endrét - aki épp visszatért valahonnan -, illetve Mártát a lekicsinylő pillantásaival, egyből visszatért a korábbi rossz kedvem. Elég volt egy nézés, hogy robbanásig dühödjek. Ekkor vettem észre Anát és hozzá léptem:

- Minden rendben? Majd később beszélünk - súgtam a fülébe. El akartam mondani, hogy anyámmal nem jutottam előrébb Endre elmozdításában.

Amikor leültünk ebédelni, csendben, némán fogyasztottunk. A csendet Márta fanyalgásai szakították meg és néztem, hogy vajon mihez szokhatott ez a nő? Csak az állandó kritizálás megy neki? Még az is átfutott a fejemen, hogy megérdemli a bátyámat, de ekkor eszembe jutott Anasztázia nővére. Nem, ezt senkinek sem kívánhatom. Mit tegyek, hogy felvilágosítsam, ha már megmenteni nem lehet? Akár önmagától is.

Ekkor kedvesem morcos hangon törte meg a csendet, Márta legutolsó megjegyzése után:

- Kedves Márta, ha nem ízlik az étel, miért eszi meg?

A kanalak megálltak, Mártát pedig mintha egy régen visszatartott sérelem tartotta volna rabságban, úgy dobta le az úrinő viselkedését és válogatás nélkül hordta le az abroszt, az étel minőségét, és talán csak azért nem bántotta Anasztáziát, mert amikor rám nézett, akkor elég szúrósan viszonoztam a tekintetét. Talán ez okozta, vagy anyám meglepődése, netán a kínosan beállt csend miatt, hamar abbahagyta a szidalmakat. Nem is tudtam, hogy ez a nő minek volt itt?

Kedvesem kezére tettem a kezem, éreztem, ahogyan remeg és már majdnem visszaszóltam az illetlen nőszemélynek, de anyám egy intéssel csendet kért. Anát nézte bosszúsan. Majdnem felrobbantam a méregtől, hogy miért ő lenne a hibás? De anyám végül csak ennyit mondott halkan:

- Azt gondolom, hogy az étel nagyon finom. S ha a hölgyeknek van valamilyen nézeteltérése egymással, akkor azt ne az ebédnél beszéljük meg!

Ezután Márta sértődötten ült az asztalnál, Ana lehajtott fejjel evett minden falatot.

Ebéd végeztével kedvesem után mentem a szobájához és némi bűnbánattal kopogtam be. A családom sosem szégyelltem, de most mégis azt éreztem: igaztalanul bántották a kedvesem. Anyámmal később még ezt is megbeszélem.

Mikor Ana ajtót nyitott, majd ránéztem, a nyakamba ugrott. Örültem, hogy legalább védő karjaimban tarthattam. Miután bementünk, elmeséltem a vitám anyámmal. Persze ő védelmébe vette édesanyámat, hiába volt az afférjuk ebédnél. Nem értettem, hogyan is tud ez a kedves nő olyan megértő lenni és ennyire megbocsátani.

- Nagyon szeretlek Anasztázia, gondolkodni fogok azon, amit mondtál - áradt el bennem a boldogság és megcsókoltam. Örömteli, felhőtlen, felszabadító csókban forrtunk egybe. Úgy éreztem, hogy jöhet bármi, Ana akkor is itt lesz velem. Nyelvünk is kalandozni indult, ami felkorbácsolta a vágyaimat, legszívesebben felkaptam volna és az ágyra dobtam volna egy kiadós játékhoz. De kibontakozva csak ennyit mondott mosolyogva:

- Méltóságos úr, nem ártana egy hideg fürdő!

- A fürdő tényleg nem árt, de majd együtt, ha megengedi kisasszony - nevettem rá én is, aztán illendőn magányra vágyott. Hagytam lepihenni, én is átmentem a szobámba és törtem a fejem a későbbi terveimen. Végül elnyomott a buzgóság és kopogásra ébredtem:

- Uram, a vacsora...

- Megyek máris! - kiáltottam ki és gyorsan megigazítottam magam.

A vacsoránál Márta mintha a szobájában hagyta volna a felsőbbrendűségét és magasan hordott orrát, úgy viselkedett, mintha kicserélték volna: kedves volt, flörtölt, nevetett. Tényleg ez a nő ebédelt velünk? Velem szemben ült és amikor felnéztem, még rám is kacsintott.

Amikor a második fogást hozták, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki simogatja a lábam szárát. Felnéztem és Márta mosolygott rám mély, kihívó tekintettel. Jeleztem a fejemmel, hogy "nem kellene" és a lábam félrehúztam, de akkor is megtalálta. A vacsorától mégsem állhattam fel és a végtelenségig úgysem menekülhetek előle. Anára néztem, de nem árulhattam el, mi folyik itt és botrányt sem csinálhattam. Próbáltam kivívni a csatám az asztal alatt. A hölgy nem fogta vissza magát és egyre szemtelenebbül támadt. Hiába akartam a lábam másfelé tenni, nem hagyott békén. Alig vártam, hogy véget érjen a vacsora. Anának nem mondhattam meg, mert ezt nekem kellett lerendeznem ezzel a gátlástalan nővel.

Amikor felmentünk a szobáinkba, töprengtem, hogy mi legyen. Márti csak bekavar, nem elég nekem a bátyám baja? Ekkor egy kopogás hallatszott.

- Szabad! - kiáltottam ki. Márta nézett be. Épp jókor, mert beszédem volt vele, legalább nem Endre előtt teszem meg. - Beszélnünk kell hölgyem!

Mosolyogva és kacéran lépett közelebb.

- Ugyan miről? - búgta. - Láttam, hogy mennyire tetszett, ami történt...

Egészen közel ért, hátra kellett lépnem, hogy ne közelítsük meg egymás arcát.

- Kérem... - kezdtem volna a tiltakozást, de egyszerűen rálökött az ágyra és rám mászott:

- Miért tiltakozik? Látom, hogy kíván! - ragadta meg a vállam.

- Dehogy kívánom! - tiltakoztam és próbáltam ledobni magamról, de törékeny termetéhez képest erősen fogott.

- De kívánja, látom, hogy kívánja! - nevetett. - Én kellek magának, nem az a nő!

- Nem! Nekem ő kell! - lihegtem, ahogyan szabadulni próbáltam, de tény, hogy izgatott ez a legyőzöttség, ahogyan Ana is annak idején a sötétben megtámadott. De az érzelmeim erősebbek voltak és épp azon gondolkodtam, hogy megverem az erőszaktevőt, nő ellenére is, amikor egy hangot hallottam:

- Mit csináltok? Mi történik itt? - ott állt édesanyám a kedvesemmel. Mindketten ledöbbenve néztek ránk, amikor lihegve felálltam, miután Márta elengedett.

- Semmit, semmi nem történt... - nyögtem ki, de Ana csalódottan és szúrós szemmel nézett a dudorodó nadrágomra. Anyámhoz fordult és határozott hangon megszólalt:

- Úgy gondolom, hogy ilyen házban nem maradhatok itt! - majd sértődötten kilépett az ajtón.

- Ana! - próbáltam utána menni, de anyám megállított:

- Hagyd! - nézett rám lekicsinylőn. - Te sem vagy jobb a bátyádnál, hiába is őt hiszed fekete báránynak. Mindkettő nőcsábász.

Majd megfordult és otthagyott Mártával, aki megigazította magát és gúnyos nevetéssel kiment.

Anasztázia este már nem aludt a házban, elhagyta a birtokot, tőlem búcsú és szó nélkül távozott.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez nem lehet igaz! Nem hittem a saját szememnek! Hogy történhetett ez meg? Mit rontottam el? Könnyes szemmel dobáltam be a holmimat az utazótáskába. Nem törődve azzal, hogy esetleg valamit itt hagyok. Csak el innen, minél messzebb el!

Mivel másként nem tudtam hazajutni, szégyenkezve megkértem Elek édesanyját, hogy vitessen be a legközelebbi városba. Nem ellenkezett, csak bólintott. Csendesen megszólalt:

- Természetesen Anasztázia. Nagyon sajnálom a történteket, de én is azt hiszem, jobb ha most elmegy. Tudom, hogy itt valami nem stimmel és én utána akarok nézni a dolgoknak. Bízzon bennem!

Ebben a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Nyeltem egy nagyot és közöltem: útra-készen állok.

A sofőr perceken belül kivitte az utazótáskámat, számomra nem maradt vissza más, mint Elek édesanyjától elbúcsúzni.

- Köszönöm a vendéglátást asszonyom, nagyon sajnálom, hogy így végződött. Azonban a leckét megtanultam egy életre. - Nem volt homlokcsók, sem ölelés. Beültem az autóba és vissza sem néztem.

A városban kivettem egy szobát és mikor becsukódott mögöttem az ajtaja, kirobbant belőlem az addig elfojtott sírás. Hullt a könnyem, mint a záporeső és nem is akartam visszatartani. Képtelen voltam gondolkodni. Nem értettem, mi történt körülöttem, de még ezzel sem törődtem, csak a fájdalmat éreztem legbelül. Sírásból mély álom lett.

Reggel gyönyörű napsütésre ébredtem, s tudtam, hogy az élet megy tovább. Én vagyok az örök túlélő, aki mindenkor, minden helyzetből fel tud állni. Ezt nagyon jól megtanultam.

A természetemnek is köszönhettem, de főleg annak a tanítónak, aki egy évig tanított engem. Nem csak fizikálisan, hanem szellemileg is felkészített az életre. Nem sokan mondhatták el magukról, hogy külföldi tanító tanítja. Kár hogy nővérem nem akarta és nem kényszerítették rá, pedig akkor most lehet, hogy élne.

Üzentem a kocsiért, s úgy gondoltam, hogy ideje elkészülnöm, mert bármelyik percben itt lehet. A továbblépés sajnos nem ment olyan könnyen. Gondolataim újra és újra visszatértek Elekhez. Hiába voltam erős, az ami legbelül fáj, azt nem olyan könnyű lerázni. De tudtam, mit kellett tennem és meg is tettem: felejteni, minden áron!

A munkába menekültem. Sorban meglátogattam a szüleim és a nővérem után rám maradt birodalmamat. Nagy meglepetésemre az új kollekciót kibővítették jó pár női nadrággal, illetve nadrágkosztümmel. A tervező elmondta, hogy amint meglátott a nadrágban és céloztam rá, hogy ilyent szeretnék, rögtön nekilátott, hogy a kor divatját megváltoztassa.

Kényelmes nadrágokat tervezett inggel, mellényel, esetleg kosztümkabáttal. Nagyon tetszettek!

Egy hónappal előrébb hoztuk a bemutatót. A nadrágok mellett sokkal kecsesebb vonalú, merészebb kivágású nyári ruhák is voltak az új tervek között. Úgy találtam, hogy ez még a nyár vége felé is robbanó sikert arathat.

A posztógyárakkal nem volt semmi gond. Átnéztem a könyvelést mindent rendben találtam, de ettől eltekintve elrendeltem egy revíziót, természetesen teljesen független szakértővel. Nem árt az óvatosság. A könyvelés átnézése mindössze néhány napot vett igénybe. Addig a megbízott vezető által felvetett problémákat (munkakörülmények javítása), újításokat - mivel lehetne könnyebbé tenni a folyamatokat - beszéltük meg. Választ későbbre halasztottam, természetesen a revizori jelentéstől tettem függővé. Végiglátogattam a gyárat, nagy elégedettségemre mindent a legnagyobb rendben találtam.

Így jártam körbe a birodalmamat, egy percet sem pihenve, hogy ne kelljen gondolkodnom.

Esténként meghívásaimnak tettem eleget. Körüludvaroltak a jó parti reményében esélyesnek vélt férfiak. Jól szórakoztam, élveztem udvarlásukat, de mindegyiknél tudtam: nem én kellek igazán.

Gondolataim visszatértek Elekhez. Ő úgy kezdett udvarolni nekem, hogy fogalma sem volt róla, ki vagyok. Vagyoni helyzetem nem érdekelte. Úgy szeretett belém, hogy semmit sem tudott rólam. Valóban belém szeretett? És itt jött el az a pont amikor gondolkodni kezdtem.

Nem értettem még mindig, mi történt. Alig fél óra alatt, hogy tudott így megváltozni? Én ismertem félre? Nem hiszem. Nem jött utánam bocsánatot kérni, hanem hagyta, hogy elmenjek.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ablakból néztem végig, amint Ana elhagyott. Ahogyan a nap bukott le a látóhatáron és foglalta el a helyét a sötétség, úgy kúszott be a szívembe is. Nem nézett hátra, nem nézett felém, csak lehajtott fejjel szállt be a kocsiba.

Két napig teljesen magam alatt voltam, mindenkit kerültem. Hittem, hogy a szerelmünk ennél többet ért, hogy ezt is túléli, de jelenleg erre kevés esély mutatkozott. Kissé csalódott voltam, hogy már az első probléma felbukkanása után feladta, de a családomat ismerve ez érthető. Anyámmal sem álltam szóba ez idő alatt. Nem elég, hogy a bátyámhoz hasonlított engem, még vissza is tartott.

Átgondoltam az elmúlt napok történéseit. Nagyon fájt, ami történt, a szívem hasadt belé, de ideje volt, hogy rendbe tegyem a dolgokat. Addig nem tudom Ana szívét visszahódítani, amíg a családi ügyek nincsenek rendezve. Úgy döntöttem, először Mártát keresem meg és azonnal beszélek vele!

Mikor a lépcsőn jöttem le, Miska szalad rohanvást hozzám:

- Nagyságos úr! Márta kisasszony borzasztóan néz ki!

- Mi történt? Mondd hamar! - közben a telefon felé léptem, hogy szükség esetén azonnal segítséget hívhassak.

- A kisasszonyt levetette a Rezes szőrű a pataknál. Nem bír mozdulni és nem tér magához.

- A bátyám?

- Nem volt ott. Valahová ellovagolt előre. Tán már ott van vele.

Közben tárcsáztam, ennek fele sem tréfa:

- Halló központ? Sürgősen egy mentőt kérünk súlyos beteghez. Igen, a birtokra. Köszönöm! - majd Miskához fordultam: - Legyen ott vele valaki, ne mozdítsa senki! A mentőt bevárom itt, sietünk.

Nem értettem a dolgot, mert ez a ló mindig jámbor volt, a vendégek is mindig rajta járták be a vidéket. Talán megérezte Márta ellenszenves viselkedését? Ennek is pont most kellett történnie?

Szerencsére hamar kiért a rohamkocsi és együtt mentünk a sebesültért. Amikor odaértünk, bátyám már ott volt Miskával és csak nézték az alélt nőt. Mindketten tudták: ilyenkor nem szabad megmozdítani a sérültet, ha nincs eszméleténél. A kiérkező orvos is rögzítést javasolt. Nemsokára már bátyám és Márta is a mentőn voltak, a kórház felé tartottak. Mikor visszaértem, anyám sietett elém aggódva:

- Mi történt? Mi a baj?

- Mártát ledobta a Rezes. Endre már vele ment, de én is bemegyek a városba, mert ma telik le a váltó. Vigyázzon anyám a birtokra és magára!

- Fiam, napok óta beszélni szeretnék veled...

- Ha hazajövök, megbeszéljük - megpusziltam a homlokát, majd az irodámba siettem, hogy minden szükséges papír és anyagiak nálam legyen.

Délután már a városban voltam. Valahogyan meg kellett találnom azt a csirkefogót, akinél a bátyám elkártyázta a birtokrészt. Endre azt mondta, hogy a lokálok környéken járt, amikor találkozott vele.

Nem volt még éjszaka, mikor beértem a szórakozó negyedbe. A sarkon lengébben, kihívóan öltözött, merész hölgyek próbáltak léha kalandozásra, máskor egy-egy italra elcsábítani. Amikor Krumeczki után érdeklődtem, elfordultak vagy kelletlen szavakkal illettek. Vajon ennyire alvilági figura lenne ez maffiózó? Betértem pár bárba, de ott sem jártam sikerrel. A Két kerék mulatóból épp távozni készültem, amikor megveregették a vállam:

- Csak nem volt elég a múltkori parti? - nem egy rendezett egyed állt előttem.

Egyből megértettem, hogy megint összetévesztettek a bátyámmal. Ez még az előnyömre válhat.

- Nem, és emelem a tétet! - somolyodtam el. Apánk kitanított mindenféle kártyajátékra, amit a seregben további trükkökkel csiszoltam tökéletesre. Régen játszottam már, meg is nyaltam a szám szélét. Miért adjak ezeknek pénzt, ha vissza is nyerhetem?

Mocskos mellékutcákon át jutottunk el egy gyéren világított bejáratig. Kísérőm egy szimfóniába is beillő kopogássorozatot játszott le, mire kinyílt az ajtó. A beengedő személyzetet nem is láttam, mintha egy szellem invitált volna be bennünket. Odabent félhomály uralkodott, talán egy izzó mutatta meg az ajtók sziluettjét. Az egyik ajtón belépve három alakkal találtam magam szemközt, egyből kitaláltam, melyik a főnök. Az szólalt meg először:

- Csak nem visszajöttél, hogy fizesd a tartozásod? - A köpcös arcáról lerítt a gúny. - Vagy esetleg felteszed az egész birtokot?

- Mielőtt belecsapnánk, játsszunk párat! Pókert? - javasoltam, mert kíváncsi voltam a stílusukra, de legfőképpen arra, hogyan csalnak. A seregben jó pár hamiskártyással hozott össze a sors, új trükköket már itt sem tanulhatok. Leszerelve felhagytam a kártyázással, mert sok baj okozója volt.

Fél óra múlva tudtam, hogy balra a sebhelyes hogyan keveri a lapokat, a jobboldali cingár miként jelez a főnöknek és Krumeczki miként próbál olvasni az arcjátékomból. Persze adtam a bátyám lazaságát, nem kellett rájátszanom, hagytak nyerni, hadd higgyem azt, hogy elengedik a tartozást. Amikor már adtam alájuk a lovat és eleget nyertem, elkezdtek itatni, és "véletlenül" veszteni kezdtem. Hintába ültettem a társaságot, mert az italt mindig bírtam, apám erre is kinevelt. A hozzám hasonló jómódú emberek mindig az italon keresztül próbálkoztak, és amikor azt hitték részeg vagyok, akkor lazábban viselkedtek, sok titkot fecsegtek.

A nyeremény felét már visszakapták, amikor olyan lap jött, ami már valóban ért valamit. Talán azt hitték, hogy eléggé el vagyok ázva és biztosan elvesztem ezt is, bármilyen lapom van. Úgy tűnik, nem figyeltek oda vagy ennyire bíztak a részegségemben? Vagy csak fel akartak ültetni? Azt tudtam, hogyha hamarosan nem rakom fel a birtokot, akkor nem engednek el innen. Viszont ők is eleget ittak már ahhoz, hogy a reakciójuk lelassuljon, a jeleket már nem igazán vették, de én láttam mindet.

Itt volt a megfelelő alkalom: elkezdtem srófolni a tétet. Ebbe bele is mentek, végül azt mondtam kissé szakadozott hangon:

- Pénz... helyett... itt a váltó... Ezt rakom be... Ha bukom... mehet a birtok...

- Hallottátok fiúk! - szinte csillogott a főnök gombszeme. Mélyen rám nézett: - Bolond vagy te, én mondom.

Nagy mellénnyel dőlt hátra, de belement az alkuba. Dupla vagy semmi, mindketten tudtuk.

Kitette a lapjait: két pár volt, dáma és király alkották a nyerő lapokat. Talán a sors, vagy a túlzott elbizakodottságuk hozott szerencsét: csere után triót és egy duót szánt nekem az osztó. Talán azt várták, hogy bedobom? Igyekeztem meglepett és csalódott képet vágni, mire Krumeczki elégedetten elvigyorodott:

- Ahogy látom, a birtok teljes egészében az enyém lehet. No, lássuk, mivel nyertem!

Lassan, a mozdulataikat figyelve tettem ki a lapokat. A főnök képe akkorára nyúlt, hogy szinte az asztalig ért. Majd nyelt egyet és a fegyvere után nyúlt.

- Nana! - szóltam rá, mélyen a szemébe nézve. Én is úgy tettem, mintha a fegyveremhez nyúlnék. Igaz, nem volt nálam, de a mozdulatom elég volt, hogy visszaüljön.

- Rendben - szólalt meg végül. - Visszakapja az egész birtokot. De ezzel nehogy azt higgye, hogy el van intézve a dolog!

- Ha fenyegetni akar, megteheti, de a birtok eddig is az enyém volt, most egyenlítettem. És ha már itt tartunk: a családomat és a birtokot kerülje el messzire! - hangom keményen pattogott a helység falai között. - Most pedig, ha megbocsátanak...

A nyereménybe bedobott váltót eltéptem darabokra és a pénz felét eltettem. Tudtam, hogy hátat nem fordíthatok nekik, mert abban a pillanatban lelőnek. Ami a zsebemben elfért, azt eltettem, majd hátrálva kiléptem az ajtón és becsuktam magam után. Pár másodperc múlva egy lövés dördült. Talán az osztó volt, kinek a sorsa szomorúbb véget ért?

Éppen kiléptem az utcára, amikor ordítást hallottam:

- Kapjátok el! Nem menekülhet!

Pár ugrással sikerült elbújnom az emberei elől. Tudtam: ezután nem vagyok biztonságban. Le kell számolni ezzel a bandával, mert az életem és a családom bajban lehet ezentúl. Ilyen veszteséget nem tudnak elviselni a bandavezérek. Fő, hogy a birtok biztonságba került és még nyertem is az üzleten.

A szállóba visszatérve megkerestem az ügyvédünket és egy szerződést fogalmaztam meg. Ezzel a papírral mentem a kórházba, hogy Márta hogyléte felől érdeklődjék. Tudtam, hogy a bátyám ott találom. Nem is tévedtem. Márta még nem tért magához.

- Szervusz! - ültem le Endre mellé. - Tudom, hogy itt kell lenned, de most fontosabb dologban kell beszélnünk, azonnal.

- Mi lenne fontosabb? A kis nőcskéd? - gúnyolódott, de komoly tekintetem hatására lelohadt a mosoly az arcáról.

- A birtok - a zsebembe nyúltam és előhúztam a papírost. - Ezt írd alá!

- Mi van benne? - érdeklődött, majd gyorsan átfutotta. - Nem, ezt nem írom alá!

- Miért is nem? - kérdeztem némi éllel. - Hiszen gond nélkül eljátszottad a részed. Tehát már nem a tied. Ez csupán formaság!

- De így kisemmizel! - háborodott fel.

- Te ugyanezt tetted volna a családunkkal! - keményen néztem a szemébe. - Így viszont minden megmarad nekünk. Te a testvérem maradsz, de anyagilag nem függsz tőlünk. A magad szerencséjének kovácsa lehetsz, sőt...

Elgondolkodott. Tudta, hogy igazam van, úgyhogy végül elővette a tollát és aláírta. Azért, hogy ne titkoljak semmit, még hozzátettem:

- Ezután is szívesen látott vendég leszel, de...

- Mi az a "de"? - kérdezte a tekintetem furdalva.

- De szerintem a saját érdekedben el kellene tűnnöd egy időre.

- Ezt hogyan érted? - egyre gyanakvóbbá vált.

- Úgy, hogy Krumeczki keresni fog téged.

- Mi történt?

Elmeséltem neki a dolgot. Tudta, hogy mindenhol fel fogják kutatni. Most először láttam szomorúságot az arcán.

- Ha megölöd, börtönbe kerülhetsz. Ne is gondolj ilyen dologra - néztem rá. - Felejtsd el! Inkább lépj le, máshol tiszta lappal kezdhetsz.

- De Márta... - nyögte megtörten. Már én is megbántam, hogy ilyen helyzetbe hoztam, mégis így alakult.

- Megmondom neki. Ha üzensz, hol vagy, utánad mehet. Addig itt maradok vele.

Bólintott és némán felállt. Komolyan megsajnáltam és odaálltam mellé. Hosszú másodpercig néztük egymás szemét, majd ezt mondta:

- Sok disznóságot műveltem veled és a nőiddel. Igazán sajnálom. Megmentetted a család becsületét és az örökségünket. Becsüllek öcskös! Méltó utódja vagy apánknak. Ég áldjon!

Átöleltük egymást, erős férfiölelés volt. Majd megfordult és elment, végig a folyosón. Örökre belém vésődtek ezek a pillanatok. Többé nem láttam Endrét.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már eltelt egy hónap és még mindig nagyon fájt. Nem kaptam tőle levelet, meg sem keresett. Ezek szerint ennyi volt, csak egy kaland voltam számára. Már nem sírtam, ha ezek a dolgok eszembe jutottak. Inkább belehajszoltam magam - és általam másokat is - a munkába.

A revizori vizsgálat mindent rendben talált: a bevétel megduplázódott az előző évi azonos időszakához képest.

Most rajtam állt, hogy adok-e kedvezményt vagy nem. Jóindulatom jeleként elfogadtam a munkakörülmények javítását, ha nem is teljesítettem minden kérést. Viszont a munkafolyamatok könnyebbé tételét igen, mert csak kismértékű anyagi befektetéssel járt. A jobb körülmények több teljesítményre sarkallják az embert. Elégedettséget láttam az arcokon. Elhatároztam, hogy minden egyes gyárat ilyen alaposan fogok átvizsgáltatni. Ahol lehetséges, ott megadom a kedvezményeket.

A három konfekciószalont és a két posztógyárat végigellenőriztettem magamat sem kímélve.

Mindenhol csak a szükséges időt töltöttem el. Így a bemutatóig - aminek nagy hírverése volt - már csak két hét volt vissza.

Egyre befolyásosabb és gazdagabb emberektől kaptam meghívásokat. Elégedettséggel töltött el, mert nővérem halála után megindult a szóbeszéd, hogy nem tudom irányítani a dolgokat. Most bezzeg a férfiak úgy nyüzsögtek körülöttem, mint még soha!

Én, a szürke kisegér megcsillantottam a tudásomat, és ha még csúf lennék, akkor is körülrajonganának. Engem azonban nem kápráztatott el holmi csillogás. Megfogadtam magamnak, ha vége a bemutatónak és sikerrel zárul, megengedek egy tengerparti nyaralást. Ahol nem ismer senki és az lehetek, aki igazán vagyok.

A csapatom remek munkát végzett a bemutatóra, a kollekciók készen voltak. Egy pár hagyományos ruha mellett inkább ezek a teljesen új modellek bevezetése volt a cél.

A bemutatón teljes volt a siker! Már a női nadrágnál érezni lehetett a hölgyek lelkesedését. Mégis a legnagyobb elismerés az volt, hogy egy híres francia tervező gratulált. Azt mondta, hogy forradalmasítottam a divatot. Meghívott Párizsba, a következő bemutatóra, amit ő tervezett. Az őszi divatban szeretne valami újat alkotni. Természetesen elfogadtam a meghívást.

A bemutató utáni bankett is nagyon jól sikerült, s a népszerűségem magasan ívelt felfelé. Viszont az ezt követő éjszakáim magányosak, álmatlanok voltak.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Legalább két hét telt el, mire Márta felébredt. Az orvosok már lemondtak róla, csupán az én kérésemre tartották életben egy külön kórteremben. Naponta bementem hozzá és gondoskodtam róla. Legszívesebben már Ana után mentem volna, kutatni akartam, de anyám kérésére mégis a kórházban töltöttem időm nagy részét.

Anyám sírásban tört ki, amikor megmutattam neki a bátyám által aláírt papírt, melyben lemond a birtok rá eső részéről a javamra. Engem hibáztatott, hogy a bátyám földönfutó lett és amiatt, hogy gengsztereket szabadítottam a nyakába. Mindenért én lettem a felelős.

Később lenyugodott, majd megköszönte, hogy a birtok és mindenki más megmenekült, még ha ilyen kockázatos módon is tettem, amit. Amikor gyanús alakok érdeklődtek nála Endre után, akkor az igazat mondta: sem Endre, sem a híre nem tűnt fel a környéken. Amikor kutakodni akartak, Miska és pár legény hamar ellátta a bajukat, még csendőrrel is megfenyegették a gazembereket. Azóta nyugalom lett a birtokon.

Márta pedig békésen, minderről nem tudva feküdt az ágyon eszméletlenül. Néztem, hogy milyen szép nő és mennyi bonyodalomba keveredhetett? Hogyan talált rá a bátyámra és vajon miért ilyen változékony a kedve? Rejtély volt előttem, ahogyan az is, miért kezdett ki velem?

Még számtalan kérdés várt válaszra, de talán sosem kapom meg ezeket.

Ahogyan néztem, mintha megmozdult volna. Talán a szemem káprázott? De nem, a szempillája megrezdült. Úgy ugrottam mellé, mintha csak rugó lett volna alattam. Máris ott álltam a fejénél és a homlokát simítottam egy vizes kendővel.

- Hol vagyok? - nyögte és egyre jobban kinyitotta a szemét. Amint meglátott, ijedelem ült ki az arcára. - Mit... Mit keresel itt?

- Kórházban vagy - nyugtattam. - Jó helyen.

Továbbra is ijedten nézett rám:

- Te... Te voltál az! - az ijedtségbe düh is keveredett.

- Én...? - hirtelen nem tudtam meg sem szólalni, mert nem ilyen ébredésre számítottam.

- Igen... - egyre jobban összeszedte a gondolatait. - És miattad kompromittáltam az öcsédet is! Te tehetsz mindenről! - már-már nekem támadt, amikor besiettek az orvosok a zajra. Már az ingem markolta dühében, amikor visszafogták és csitították, de nehezen ment nekik is, miközben tovább kiabált:

- Mindenről te tehetsz! Te voltál az!

Az orvosok kiküldtek, egy székre is le kellett ülnöm, mert megszédült velem a világ. Tehát a bátyám? Egyértelmű, hogy Márta azt hitte, Endre vagyok. A bátyám még a távolból is képes fájdalmat okozni nekem. Vajon mit művelt még ezzel a nővel? Mit művelt a többivel? Bele sem mertem gondolni. Keserűségemben oda jutottam, hogy nem bántam a maffiózók által a fejére kitűzött vérdíjat.

Az orvosok hamarosan kijöttek és azt mondták, hogy kicsit pihennie kell, aztán bemehetek hozzá. Nyugalomra van szüksége és szerencsére nincs nagy baja, de még megvizsgálják még egyszer, mielőtt kiengednék. Pár óra múlva beengedtek Mártához. Csak nyögni bírt kisírt szemmel:

- Miért tetted ezt velem? Miért? - szinte könyörgőn nézett rám, kócos hajába már-már elbújva.

- Nem én tettem - fogtam meg a kezét. - Nem én.

- Hát kicsoda? - zokogásban tört ki.

- A bátyám, Endre - suttogtam. A szipogást abbahagyva nézett rám újra:

- Endre? Hát te... Te Elek vagy? - kérdezte rebegve, kissé felülve az ágyban.

- Igen - mosolyogtam rá. - Én vagyok. És megbocsátok.

Újra zokogásban tört ki. Megsimítottam a haját, némileg megigazítva. A párnába fúrva sírta:

- Ne haragudjon, ne haragudjon!

Csitítgattam, mire újra rám mert nézni. Ekkor folytattam:

- Tudom, hogy a bátyám műve volt. Sok nőt tett boldogtalanná. Mégis úgy láttam, hogy Önt szereti. Még ha Önt ki is használta, hogy Anával minket elszakítson egymástól - újra Anasztáziára gondoltam, kedves mosolya, őszintén csillogó szeme, vörös tincsei. Felsóhajtottam és folytattam: - De ez már a múlt. Amióta eszméletlen volt, azóta történtek dolgok.

- Mióta voltam eszméletlen? Mik történtek? - kérdezte felülve.

- Majd ha kiengedik az orvosok, elmondom, most nyugodjon meg kérem! - intettem neki. - Türelem, addig édesanyám és a birtok vendégszeretetét élvezi.

- Köszönöm! - súgta lehajtott fejjel és lesütött szemmel. - Ígérem, hogy jóváteszem!

- Kisasszony, én nem várok el semmit Öntől. Nem vagyok a bátyám.

- De szeretnék segíteni! - nézett fel tiszta szemekkel.

- Akkor ezt is majd azután megbeszéljük, ha felépült. Erősödjön meg! Most ha megbocsátja, viszem a jó hírt anyámnak. Végre egy örömteli hír éri annyi viszontagság után. Kérem, engedje meg, távoznék. - biccentettem és amikor az ajtó felé indultam, még utánam szólt:

- Elek! - mikor megfordultam, folytatta: - Igen, maga nem a bátyja. Maga jó ember! Segítek Önnek visszaszerezni Anasztáziát, kérem, bízzon bennem! Nagyon köszönöm, amit értem tettek!

- Kisasszony! - biccentettem felé és becsuktam az ajtót.

Mártát pár nap múlva elengedték, gyógyultnak nyilvánították. Anyámmal úgy döntöttünk, hogy felkínáljuk neki a birtok kényelmét, hogy jobban erőre kapjon.

Miután megérkezett, egyből a nappaliba sietett és velünk szeretett volna beszélni. Talán a szabadság, vagy a baleset változtatta meg, de most kedvesen, tisztességes módon viselkedett, a kezdeti dölyfösködésnek nyoma sem volt. Leültünk, elmesélte a történetét, hogy Endre miként ismerte meg egy kávézóban, miközben magányát enyhítette egy forró kávéval, majd ígért neki mindenféle csodás dolgot, gazdagságot, aztán elmesélte, hogy itt a birtokon mindenki úri módon él. Elnézést kért a fensőbb viselkedésért, mert azt hitte, hogy nálunk is divat a sznob viselkedés. Bocsánatot kért az ominózus ebéd miatt, valamint azért is, hogy - a bátyám utasítására - kikezdett velem. Mai napig szégyellte. Édesanyám sóhajtott, majd hozzáfűzte:

- Mondom én, hogy az idő minden sebet begyógyít! - majd felém fordult: - Erről szerettem volna már beszélni veled fiam, de végül jobb, hogy kiderült. Sajnálom, amit akkor mondtam és tudom, hogy kettőtök közül te voltál a jobb.

- Anyám - fogtam meg a kezét és megszorítottam -, ne hidd, hogy a bátyám nem jobb. Talán emiatt viselkedett úgy mindenkivel, mert úgy érezhette, hogy én vagyok a jófiú. De ezt zárjuk le, ez már a múlt. Most már ki tudja, merre van úton? Talán ezután írni fog, ahogy ígérte.

- Talán... - sóhajtotta anyám, majd Márta felé fordult: - Köszönjük, hogy ezeket elmondta nekünk! Szeretnénk a birtokon vendégül látni, amíg biztosan fel nem gyógyul, kedves!

- Köszönöm és igen hálás vagyok! - mosolygott a hölgy őszintén. - De tényleg csak annyit maradok, amennyi szükséges, nem kívánok a terhükre lenni.

- Ha Endre megírja, hogy merre jár és kedve tartja, akár utána is mehet - jelezte édesanyám, hogy akár van esély arra, hogy vele élhessen.

- Köszönöm, de - nem szeretném megsérteni asszonyom - nem szeretnék már utána menni. Először bíztam abban, hogy elnyerhetem a szerelmét, de sajnos erre már nem sok esélyt látok. Máshol talán megtalálom azt, amit nála nem - ekkor rám nézett. Megborzongtam, de nem árultam el a gondolataimat.

- Úgy legyen kedvesem - mosolygott anyám -, én most sétát teszek a kertben, ebédkor találkozunk.

Miután kettesben maradtunk, odafordultam Mártához:

- Kedves Márta! Nem szeretném, ha hiú reményeket táplálna felém, ezért most szeretnék eloszlatni bármilyen kételyt, hogy mi együtt tudnánk lenni. Anasztáziát szeretem és bár a kedvességem az Ön személyének szólt, de a szívem már másé. Kérem, legyen erre tekintettel.

- Köszönöm az őszinteségét - mosolygott rám -, de nem kívánom Önt behálózni. Így is bánom a mai napig, hogy Önök közé álltam. Tény, hogy kecsegtető lenne és igen megtisztelő az Ön szerelme felém, de tudom, hogy ez lehetetlen, ezért nem áll szándékomban elrabolni a szívét a későbbiekben sem. Inkább jóvá tenném a rombolásomat. Ám egy dolgot még el kell áruljak Önnek arról a napról, amikor a baleset ért. A ló valami miatt furcsán járt, kissé zabolázatlan volt. Amikor a patakhoz értünk, mintha egy hangot hallottam volna, amitől levetett a hátáról. Más nem volt ott, csak a bátyja. Igen, ott volt ő is. Nem szeretném gyanúsítani tények hiányában, de kérem, a lóval vigyázzon, nehogy legközelebb is hasonló balesetet szenvedjen rajta valaki.

- Én is köszönöm az őszinteségét. Megértem, hogy csak velem osztotta meg az információt és nem édesanyám társaságában. Már nem lepne meg egy ilyen gazság a bátyámtól, de már megbocsátottam neki.

- Tudom és köszönöm. Szerettem volna tisztázni, hogy miért nem térek vissza hozzá és ígérem, hamarosan elhagyom a birtokot. Ellenben az Ön segítségére szeretnék lenni. Van egy ötletem, hogy milyen módon kaphatná vissza a kedvesét!

Elmondta a tervét és mire a végére ért, még két puszit is nyomtam meglepett arcára.

Másnap elutazott - anyám legnagyobb meglepetésére, majd két nap után ismét feltűnt. Megérkezésekor olyan izgatott volt, mint még soha:

- Most azonnal indulnunk kell! - kiáltotta már az autóból és kiszállás után elviharzott mellettem.

- Mi történt? - kérdeztem utána szaladva.

- Indulunk most Párizsba! - kiáltotta vissza a lépcsőről. Szaladtam utána, mert ez váratlan hír volt.

- Minek indulnánk? - értem a szobámba, ahol már a szekrényem előtt állt.

- Mert tegnap oda utazott Anasztázia - még lihegett, amikor odalépett hozzám csillogó, izgatott szemekkel. Megfogta a karom és szinte megrázott: - Ébresztő! Sietnünk kell, holnap bemutató és csak pár óránk van a gép indulásáig! A jegyeket is megvettem!

- Na de, hogyan...? - kérdeztem még értetlenkedve, de újra a szekrényhez szaladt.

- Az most mindegy, útközben elmondom. Csak pakoljon, mert utazunk!

Úgy szaladtunk el otthonról, mintha égne a ház és néhány óra múlva már a gép indulását vártuk.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csak feküdtem az ágyon, azon gondolkozva, hogy mivel érdemeltem ki mindazt, amit az élet adott. Mit rontottam el? Teljesen egyedül voltam: szüleim, nővérem halottak. Mindez roppant súllyal nehezedett rám. A halállal az ember idővel megbékél. De hogyan is békélhettem volna meg Elek árulásával? Miért tette? Ugyanazok a gondolatok jöttek föl bennem minden este és próbáltam magyarázatot találni rá, de nem tudtam. Nagyon sokára aludtam el, rövid időn belül felébredtem és folytattam ott, ahol elkezdtem. Így teltek az éjszakáim a bemutató előtt és után is.

A divatbemutató után az újságok tele voltak az új merész kosztümjeimmel és természetesen velem is. Címlapon hozták a fényképemet és merész terveimet. A kritikák nagyon jók voltak.

Arra gondoltam, hogy mivel vége a felhajtásnak és a Párizsi útig van még egy kis időm, hazalátogatok a családi házba. Nővérem halála óta szinte nem is voltam otthon. Távollétemben mindent a házvezetőnőm intézett. Mivel az ügyeim mindenütt rendben mentek, arra gondoltam, hogy másnap elutazom. Csak egy-két dolog volt vissza, amit szerettem volna lerendezni a fiatal tervezővel, aki megálmodta a nadrágkosztümöket.

Arra gondoltam, hogy egy kis ösztönző jutalom nem árthat, ha már annyi energiát fektetett ebbe a munkába. Ám azonban az igazgató más ajánlattal állt elő, amin elgondolkodtam és el is fogadtam: a pénzbeli jutalmat megtoldottam azzal, hogy a fiatal kollégát magammal viszem Párizsba. Nekem is jobb, ha nem egyedül utazom. Üzletem pedig jócskán kitermelte a Párizsi útnak az árát.

Elégedetten tértem vissza a szállodába. Örömöm azonban nem tartott sokáig. A portás odasúgta:

- Kisasszony, egy férfi vár önre reggel óta! Mondtam, hogy nincs itt, de nem akar elmenni, azt mondja, hogy fontos.

A hall felé vettem az irányt, szívem a torkomban dobogott, amikor hátulról megpillantottam Eleket. Mindez csak egy pillanatig tartott, mert megfordult és elém sietett. Kinyújtotta felém a kezét s mosolyogva mondta:

- Drága Anasztázia, csakhogy megtaláltam!

Elhárítottam a felém nyújtott kezet és megkérdeztem, hogy mit keres itt. Nem hittem, hogy bármi megbeszélnivalónk lenne. De nem igazán engedett szóhoz jutni és sorolta, csak sorolta, hogy mennyire hiányoztam és milyen nagyon szeret.

Ekkor a szemébe néztem és csendesen ennyit mondtam:

- Tudom kicsoda maga. Jobban tenné Endre, ha befejezné az alakoskodást. Épp elég bajt okozott a családomnak. Engem viszont nem téveszthet meg többé. Távozzon, vagy kidobatom! - Ezzel a beszélgetést befejezettnek tekintettem.

Nem kívántam sem a magyarázatát, sem a további hazugságait végighallgatni. Szóltam a szálloda portásának, hogy az urat a későbbiekben nem kívánom látni. Felmentem a szobámba, összepakoltam a holmimat, útra készen vártam a kocsit, hogy végre hazamehessek.

Befejeződött életem egy szakasza, lezártnak tekintettem, és nem kívántam magammal cipelni a múltat. Azonban mint tudjuk, a múlt néha nem enged. A portás egy levelet nyújtott át nekem azzal, hogy "az úr mielőtt elment, megkért, hogy adjam át önnek". Nem igazán akartam tudni mi van benne, aztán győzött a józan ész és a kíváncsiság: felbontottam a levelet.

"Kedves Anasztázia!

Bocsánatkéréssel tartozom mindazért, amit elkövettem Ön ellen.

De meg kell értenie, nem vagyok gonosz. A körülmények tettek ilyenné. Azok a körülmények melyek egész életemet végigkísérik. Nem mentegetőzni akarok, csak szeretném, ha megértené, miért is lettem ilyen.

Mint ikrek, valóban sok csínyt elkövettünk együtt és külön-külön is. Apánk azonban még Elek által elkövetett hibákat is rám rótta, csupán azért, mert nem tudott megkülönböztetni minket. Édesanyám hiába próbálta elmagyarázni tévedését, nem lehetett.

Így kirekesztve éreztem magam apám részéről. Nem volt okom többé jónak lenni. Én lettem a család fekete báránya, közben megpróbáltam két végén égetni a gyertyát, mely az életemet jelölte. Ma már tudom, rosszul tettem. Elvesztettem mindent, amiért érdemes lett volna küzdeni. Családot, birtokot, mára pedig földönfutóvá lettem.

El kell hagynom az országot ahhoz, hogy új életet kezdjek, és visszanyerjem mindazt, amit elvesztettem, s emelt fővel jöjjek újra haza, szeretteim közé. Azok közé, akik még mindig szeretnek és kitartanak mellettem.

Anasztázia bocsássa meg nekem, hogy az előbb is át akartam venni Elek helyét, csupán utoljára szerettem volna tudni, mennyire szereti őt. Többet nem fog hallani rólam.

Búcsúzom öntől. Gondoljon úgy rám, mint egy olyan emberre, akit megkeserített az élet, de élni akar, és mindent elkövet, hogy újra boldog legyen.

Endre."

Egész úton hazafelé az járt az eszemben, hogy két egyforma ember mitől lesz ennyire különböző? Próbáltam mentséget találni viselkedésére, de nem igazán tudtam. Mindenki saját maga életének, sorsának az irányítója. Úgy gondoltam, Endre is. Kívántam, hogy sikerrel járjon a változásban, és valahol a világban megtalálja a helyét. De volt valami, ami befészkelte magát a gondolataim közé. Mégpedig az: hogyan talált meg? A levél már korábban meg volt írva, nem volt friss a tinta. Miért mondta el mindezt nekem?

A szállodaportás szerint - amikor felszólította a távozásra - csak kivette a zsebéből, és átnyújtotta. Csak annyit mondott, hogy a kisasszony ezt a levelet még várja és adja át nekem.

Tehát egy újabb rejtély, amit meg kellene fejtenem, de vajon érdemes-e foglalkozni vele? Nem tudtam eldönteni. Egyelőre elhessegettem magamtól a gondolatot, arra gondolva, hogy ez megint egy újabb trükk.

Párizs! A gyönyörű Párizs!

Ákos a kísérőm kellemes társnak bizonyult. Intelligens fiatalember, tele ötletekkel. Ráadásul szórakoztató is volt. Kedves modora, udvariassága valamilyen ártatlan bájt adott neki. Még útközben több jó ötlettel előállt, gyors mozdulatokkal a magával hozott füzetbe fel is vázolta. Reménykeltő, nagyon tetszetős ruhák bontakoztak ki a keze alatt.

Mivel még nem jártam Párizsban, mindent meg akartam nézni, vittem magammal Ákost is. Arra gondoltam, a bemutatóig van egy egész napunk, legalább nézzük meg mindazt, amit ilyen rövid idő alatt meg lehet nézni: múzeumokat, a Dómot, a viaduktot. Utolsó napra akartuk hagyni az Eiffel-tornyot.

Este fáradtan, elcsigázva értünk vissza a szállodába, hiszen a rengeteg látnivalóba is bele lehet fáradni. Gyorsan elfogyasztottuk a felkínált vacsorát és mindenki ment a saját szobájába.

Azaz: mentünk volna, de az étkező ajtajában összetalálkoztunk Elekkel Márta társaságában. A döbbenettől nem tudtam megszólalni, köszönésképpen csak messziről odabiccentettem. Belekaroltam Ákosba és tüntetőleg, sietve elvonultunk előttük. Alig csukódott be a lift ajtaja, kitört belőlem a sírás. Úgy kapaszkodtam kísérőmbe, mintha legalább az életem múlott volna rajta. Képtelen voltam józanul gondolkodni. Elek Mártával Párizsban? Biztos, hogy nem Endre volt? Nem, megismerem őket!

Tehát még mindig tart a románcuk, ami a saját szemem láttára indult, még a birtokon. Megalázva, fájó szívvel vettem tudomásul, hogy Elek számára csak egy futó kaland voltam. Hogy volt képes ezt tenni velem, amikor én tiszta szívből szerettem? Hogy volt képes ilyen gyorsan elfelejteni?

Becsuktam magam mögött az ajtót, csak néztem magam elé, de Elek arcán kívül semmi egyebet nem láttam.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Márta a repülőn elmesélte, hogy miként talált rá Anára egy bemutatón, de szerencsére ő nem vette észre. Meghallotta, hogy Párizsban lesz a legközelebbi bemutató, amire a kedvesem hivatalos volt. Nem sokat teketóriázott: felhívta a repülőteret és már csak arra a gépre tudott foglalni, amelyikkel éppen utaztunk. Még így is rohannia kellett, hogy visszaérjen hozzám, mert hiába telefonált, nem vette fel senki a ringet. Ezen némileg meglepődtem, mert nem emlékeztem hívásra, de végül a fő, hogy Párizsba repültünk. El is mosolyodtam, hogy pont a szerelmesek városába utazunk, de bár úgy lenne, hogy Anával valóban megtalálnánk itt egymást, újra.

Miután leszállt a gép, akkor döbbentünk rá, hogy a legkézenfekvőbb dologra nem gondoltunk: vajon melyik szállóban lehet Ana? Hol lesz a divatbemutató? Sajnos a francia tudásom közel sem volt olyan teljes, mint az anyanyelvem, de szerencsére a kísérőm feltalálta magát és pár taxist megkérdezve végül kiderítette, melyik szálloda közelében lehet az esemény. Valószínűleg ott szállt meg Anasztázia.

Mire odaértünk, már lenyugvóban volt a nap és épp a portásnál érdeklődtünk volna, amikor egy pillanatra megállt az idő: ott állt előttem, mint egy nagyasszony, egy kiteljesedett, kivirágzott nő. Szólni sem bírtam a döbbenettől és ami ezután következett, az végképp belém fagyasztotta a szót: a mellette álló fiatal férfiba belekarolt, majd a lifthez lépett. Márta noszogatni próbált, de mire észhez tértem a lift ajtaja becsukódott.

- Ki volt ez a férfi? - kérdezte Márta, de nem tudtam rá a választ. Szóval már új lovagja van. Kimerülten és csalódott keserűséggel ültem le a legközelebbi kanapéra, miközben Márta próbált vigasztalni:

- Ne szomorkodjon a méltóságos úr! - próbálta a kezem is dörzsölgetni részvétből, de egyre mélyebbre süllyedtem. - Az csak egy ficsúr, mit ér fel magához! Inkább vegyünk itt ki egy-egy szobát!

Választ sem várva a portáshoz lépett és valamit mondott franciául. Engem már nem érdekelt semmi. Az sem, ha a híd alatt találnak rám, vagy szíven döfnek. Így elbánt velem ő, aki a mindenséget jelentette nekem. De én voltam a hibás, hogy csak most kerestem meg. Ha azonnal utána mentem volna még aznap, akkor talán most nem azzal a tejfölösképűvel lenne.

Dúltak bennem az érzések, hol a düh, máskor a kishitűség üldözték egymást, miközben közéjük állt a csalódottság és a szerelem. Nem tudtam mit tegyek. Kezembe temettem az arcomat, úgy próbáltam úrrá lenni az érzelmeimen, igyekeztem befogni a szilaj viharokat és ketrecbe zárni az elszabadult vadállatokat.

Apró bökdösésre lettem figyelmes:

- Itt vannak a kulcsok Elek! - felnéztem és Márta vigasztaló arcát láttam. - Menjünk fel a szobáinkba és vacsorázzunk meg! Ha itt ülünk, még éhen halunk!

Próbált kissé mosolyogni, de végül igazat adtam neki: az evés után talán másképp gondolkodom majd.

Némileg átöltözve és ólomlábakon vánszorogtam az ajtóig, amikor Márta kopogott:

- Indulhatunk? Lekéssük a hidegtálat! - eddig nem mert noszogatni, de most szükségem volt rá. Negyed óra múlva már jobban éreztem magam, ahogyan a leves és a második fogás is lecsúszott. Eleinte alig pár nyelet ment le, de mivel egész nap alig ettünk valamit a nagy rohanásban, az éhség győzedelmeskedett minden érzelmem felett. Az utolsó falat után már némileg derűsebben dőltem hátra és enyhén elmosolyodtam:

- Holnap elmegyünk a bemutatóra! - mondtam határozottan és a döntésem egyre szilárdabbá vált. - Nem hagyom, hogy az a nyikhaj elvegye tőlem a kedvesem!

- Na ez a beszéd! - mosolygott kedvesen és csillogó szemekkel útitársnőm.

- Azt mondta, hogy fél hétkor kezdődik?

- Nekem ezt mondták a taxisok, ha jól értettem. De még megkérdezhetjük a portán.

- Rendben. Addig viszont aludjunk egyet és kitaláljuk, hogy mi lesz holnap. Mivel nem sokat tudok franciául az oui, non és madmousielle szavakon kívül, így mindenképpen magammal viszem Önt és legalább lát pár csodálatos ruhát is.

- Nagyon jó! - örvendezett, majd észrevette a túlzott elragadtatását és végül visszafogva magát mosolyogva biccentett: - Nagyon köszönöm!

Miután a portán megérdeklődtük a pontos helyet és időt, a portás még előzékenyen felkínálta, hogy két jegyet is hozat reggelre. Márta tolmácsolásával megnyugtatóan zárult a nap és mindketten a saját szobánkban tértünk nyugovóra. Még mindig zakatolt az agyam, mikor magamra hajtottam a takarót: ki az a férfi? És Ana milyen csodálatos volt! Mintha kicserélték volna: kiteljesedett és csak úgy sugárzott! Istenem, de gyönyörű lett!

Másnap a reggelinél találkoztam Mártával. Már ott várt egy kis asztalnál, nem messze a bejárattól. Amikor leültem mellé, odasúgta:

- Azért választottam ezt a helyet, mert itt biztosan összefutunk Anasztáziával. Talán kiderül, hogy ki van vele. Ma reggel már kérdeztem a portást, amikor átvettem a jegyet, de sajnos ő sem tudja. Együtt jöttek.

- Értem és köszönöm! - feleltem halkan, majd megszorítottam Márta kezét.

Amikor felnéztem, ott volt Ana és a fiatal férfi. Karonfogva. Tőlünk nem messze ültek le mindketten oldalvást, hogy jól láthassuk egymást. Kis ideig úgy méregetett, mint ahogyan a hentes a megtermett hízót, hogy micsoda fogások és finomságok készülnek majd belőle. Aztán elfordult és a férfi kezét megfogva rendeltek.

Legszívesebben odamentem volna, hogy kihívjam párbajra a kísérőjét, de végül úgy döntöttem, hogy tiszteletben tartom a választottját. Majd a bemutató után talán félre tudom hívni, hogy beszélgessünk.

A reggeli folyamán Ana többször hűvösen, gyilkosoknak kijáró pillantásokkal méregetett és még az is eszembe jutott, hogy veszélyben lehet valamelyikünk, ha a korábbi éjszakai kalandjainkra gondoltam. Igyekeztem nem feltűnően nézni, de most is elkápráztatott abban a ruhában, amilyet még sosem láttam rajta, tekintetem megakadt a frizuráján, a magabiztosságán, a női kisugárzásán.

Egyszerűen nem hogy imádtam, egyenesen már rajongtam érte. Eldöntöttem: akkor is visszaszerzem, még ha meg is kell vívnom érte, vagy ott halok meg a tőrétől. Nem érdekelt! Csak olyan messzinek tűnt az aznap este.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez az arc nem akart elengedni. A már megnyugodott kedélyeket most megint megzavarták. Álmomból felébredve is azokat a mélykék szemeket láttam, melynek mélységében teljesen elveszek. Holnap beszélek vele. Nem kerülgethetjük egymást. Erős leszek és én leszek az, aki kezdeményez. Ezzel a gondolattal merültem álomba.


Viszont a reggel kijózanított! Én beszéljek, amikor engem sértettek meg? Úgy vágott végig rajtam a sértett önérzet, mint még soha. Ezt még meg fogja bánni ezerszer Elek, amit velem tett! Nem fenyegetőzésnek szántam, de a bosszú édes íze lebegett a szemem előtt.

Gondosan kiválasztott ruhát magamra vettem, egy kis smink - csak szolidan -, készen álltam a reggelihez. Ákos mintha tudta volna, hogy elkészültem, éppen csak kopogott az ajtón.

Belé karoltam és lementünk reggelizni. A meglepetés már az ajtóban várt, mert Elek Márta kezét fogta, s közvetlen az ajtó mellett ültek. Néha rájuk pillantottam reggeli közben, de inkább csak Elekre, és megmondom őszintén, ha ölni tudnék a szemeimmel, akkor Elek már halott lenne. De ugye nem alacsonyodhatom le odáig.


A bemutató előtt már ott voltunk. Megkerestük divattervező ismerősömet. Nagyon örült nekem, és a segítségemet kérte. El sem tudtam képzelni miben segíthetnék, de végül kibökte:

- Anasztázia, lebetegedett az egyik modellem, kérem, segítsen bemutatni az új ruhákat. Ahogy elnézem pont az ön mérete. Ezek a ruhák jelentenék az őszi sikeremet. Kérem, Anasztázia, segítsen!

Nos, mit is tehettem volna, kissé idegenkedtem tőle, de elvállaltam. Ákos helyet foglalt az első sorban. Így magára maradt, de bíztam benne, hogy feltalálja magát.

A legújabban tervezett ruhákat, mint ha rám öntötték volna. Egyik ruha le a másik fel, és így tovább, amíg mind a négy ruha bemutatásra került. A többi modell nagyon kedves és segítőkész volt. Ők is ugyan úgy öltöztek, vetkőztek, mint én. Nem volt idő beszélgetésre.

Már az utolsó ruhát kellett volna felhúznom, amikor zavar támad odakint, de a nemkívánatos személyt rövid úton eltávolították. Amint végeztem a ruhák bemutatásával leültem Ákos mellé. Egyszer csak Elek áll mellettem, Márta kíséretében. Teljesen ledöbbentem attól amit mondott:

- Anasztázia, beszélnünk kell!

Nagyon mérges lettem, hogy még a beszélgetésünkhöz is Mártával jön. Erőt vettem magamon, és közöltem vele:

- Nem hiszem, hogy lenne bármi, amiről beszélnünk kellene azok után, amit a birtokon láttam. Sem az időpont sem az alkalom nem megfelelő. Nem beszélve arról, hogy most is Mártával van itt. De... - mint aki kegyet gyakorol, úgy mondtam - megadom önnek a lehetőséget, hogy holnap elmondja azt, amit akar.

Ezzel a beszélgetést befejezettnek tekintettem.

- Rendben Anasztázia, ugyanabban a szállodában szálltam meg, mint kegyed, ha megengedi reggeli után felkeresem. - Meghajolt, majd lógó fejjel távozott Márta kíséretében.

Egyre azon törtem a fejemet, hogyan tudnék bosszút állni rajta. Az idő nekem dolgozik. Én viszont nem sietek sehova. A bankett nagyon könnyed beszélgetéssekkel és koccintgatásokkal teli volt, mindenki kedves, ünnepeltek, mint új modellt. Nem győztem visszautasítani a kedves meghívásokat, arra hivatkozva, hogy hamarosan hazautazom.

Mire visszaértünk a szállodába, minden csendes volt. Mivel a szobakulcsunkra várni kellett, (amíg a portás előcsoszogott) ez idő alatt csupa szórakozásból belepillantottam a nyilvántartásba.

Jó éjszakát kívánva Ákosnak, beléptem a saját szobámba. Belebújtam a nadrágomba, egy két eszközt magamhoz véve kiosontam a félhomályba borult folyosóra.

Gyorsan megtaláltam, amit kerestem, és óvatosan kinyitottam az ajtót. Belépve csak az alvás neszeit hallottam. Odaosontam az ágyhoz, s munkához láttam. Nem szerettem volna ha közben felébred. Egy két nyisszantás, és Márta gyönyörű szőke haja a padlóra hullt.

Majd amilyen gyorsan lehetett, távoztam. Elégedetten feküdtem le és mély álomba zuhantam.


Nem tudom miért ébredtem fel, még kóvályogtam, amikor sikoltozás reszkette meg a szállodát.

Mintha valakit nyúztak volna. Magamra kaptam a köntösöm és kinéztem, hogy mi történt, közben az álmot dörzsölgettem ki a szememből. Ott tolongtunk vagy annyian a folyosón. Mikor a hang irányába néztem, Mártát láttam, aki őrjöngött, hiszen a haját nem találta a fején, hanem hol is?? A kezében! Legalábbis azt amit össze tudott szedni az ágya mellett.

Egy csodálkozó "óóóó" csúszott ki a számon.

- Mi történt? - kérdeztem.

Innentől gyorsan peregtek az eseményeik, kihallgatások, ki mit látott. Természetesen senki semmit. Az ismeretlen tettest keresték továbbra is. Én viszont Ákos oldalán elégedetten, lesétáltam reggelizni.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Te csirkefogó gazember! - hallottam, a hátam mögül, de nem hagyta abba a szidalmazást: - Nem menekülhetsz semerre!

Először meglepődtem, hogy vajon kinek hangozhattak ezek a mondatok, majd azt furcsálltam, hogy értem a beszédet Párizsban. Tehát csak olyannak címezhették, aki ért magyarul. Megfordultam és az utolsó pillanatban hajoltam félre egy lendülő jobb horog elől. A következő pillanatban már az én kezem is lendült és gyomron, majd állon vágtam az illetőt, aki a földre esett. Addigra már odaértek az őrök is és megragadták a támadómat és a karjánál fogva kivitték. Még hallottam, hogy utánam kiáltja:

- Ezt nem úszod meg! Meg foglak találni!

Miután megigazítottam magam, Márta belém karolt és tovább indultunk az első sor felé. Anasztázia partnerét már korábban kiszúrtam az első sorban és láttam végigvonulni a csodálatos ruhákban. Nem is sejtettem, hogy modellnek állt be. Mikor majdnem véget ért a bemutató, és éppen elindultunk volna, hogy az első sorban gratuláljak a kedvesemnek, akkor történt az iménti incidens. Megvontam a vállam és odasúgtam Mártának:

- Mindig összetévesztenek a bátyámmal. Sajnos ez van és elnézését kérem az előbbi afférért.

Ő csak mosolygott és biccentett, majd tovább sétáltunk. Amikor Ana volt ismét színpadon, már leértünk, megálltunk és állva csodáltuk, tapsoltunk neki a meghajlásnál. Nem vett észre bennünket, ezért a párjához siettünk, aki a túloldalon várt. Mire odaértünk, ő már ott volt. Határozottan elé álltam és csak ennyit mondtam:

- Anasztázia, beszélnünk kell! - gondoltam, hogy a kissé erősebb hangnem érzékelteti majd mondanivalóm súlyát, de szemében méreg gyúlt és csak ennyit válaszolt visszafogott higgadtsággal:

- Nem hiszem, hogy lenne bármi, amiről beszélnünk kellene azok után, amit a birtokon láttam. Sem az időpont sem az alkalom nem megfelelő. Nem beszélve arról, hogy most is Mártával van itt. De megadom önnek a lehetőséget, hogy holnap elmondja azt, amit akar.

Ezután sértődötten, félig hátat fordított nekünk, távozást sürgetve. Márta és az ismeretlen is ledöbbenve álltak ott, de én is végül csak annyit mondtam:

- Rendben Anasztázia, ugyanabban a szállodában szálltam meg, mint kegyed, ha megengedi reggeli után felkeresem.

Az ilyen megalázást ritkán hagyom annyiban, de lenyeltem a sértődésem és megértettem, hogy még haragszik rám. Márta szólni szeretett volna valamit, de ránéztem és végül némán csukta össze a száját. Miután kiértünk a teremből csak annyit mondtam neki:

- Ha azt mondta, hogy beszélünk, akkor úgy lesz. Nem szeretnék itt jelenetet rendezni, hiszen most őt ünneplik. Megvárjuk a holnapot.

- Hát legyen - sóhajtott fel, majd hozzátette: - Én a maga helyében akkor is elmondtam volna.


Az este eseménytelenül telt, de a reggel annál inkább kijózanító volt. A sikoly, amire ébredtem váratlanul ért és Márta szobájából jött. Átsiettem és megdöbbentő látványban volt részem: Márta hosszú haja a kezében volt, ökle görcsösen szorongatta, a fején lévő maradék szálak kazalként álltak mindenfelé. Nagyon elcsúnyították szegényt.

- Mi történt? - ordította sikítva, miközben remegett és úgy bámulta magát a falon lévő tükörben. - Ki volt az?

Odasiettem mellé és nyugtattam, miközben többen összecsődültek az ajtóban elborzadva. Szegény Márta sírógörcsben tört ki és az egyik beszaladó lakájtól nyugtatót kértem. Miután meghozta, odaadtam szerencsétlen nőnek és az ágyhoz kísértem, miközben folyamatosan zokogott. Nem kellett sokáig gondolkodnom a dolgon, mi történhetett, tudtam, ki volt a tettes. Nem mondhattam el Mártának. Belül majd felrobbantam a méregtől, hogy ilyen aljas dologra képes volt Anasztázia, de mégsem mondhattam el senkinek. Közben a rendőrök is kijöttek és érdeklődtek. Megemlítettem nekik a tegnapi támadónkat is, mivel megkérdezték, tudok-e rosszakaróról?

- Bár nem hinném, hogy ő volt - jegyeztem meg, miközben Márta igyekezett tolmácsolni pár hüppögéssel és fel-feltörő sírással küszködve -, de tegnap ez történt.

- Köszönjük, utánajárunk! - biccentett a rend éber őre és a nyomozóval együtt távoztak.

Ma mindenképpen beszélnem kell Anasztáziával, még ha az ég is szakad ránk. Ilyen becstelen viselkedést már nem tűrhetek tovább tőle sem.

Mártának javasoltam, hogy maradjon a szobában és felküldöm a reggelit, én pedig előkerítem Anasztáziát és beszélek vele. Mikor látta rajtam a feltüzelt mérgem, csak annyit mondott szipogva:

- Ne... ne bántsd! Kérlek!

Ránéztem, borzas feje és könnyes szeme némileg megenyhítette szándékomat és oltotta némileg azt a tüzet, amivel elégettem volna bosszúálló kedvesemet. Pedig ha ez a kedves lány tudta volna, hogy ki a megbecstelenítője, akkor talán ennek ellenkezőjére kér meg. Végül csak ennyit válaszoltam tömören:

- Rendben. Megígérem. - aztán még hozzátettem: - Kisasszony, Ön pedig pihenjen, találunk erre megoldást és kiderül majd, ki tette ezt Önnel.

- Köszönöm. Maga tényleg jó ember - ölelt át és egy csókot nyomtam a homlokára.

Mikor lesiettem, tudtam, hogy Anasztázia ott lesz a reggelinél. Már nem érdekelt a lovagja, egyszerűen odaléptem eléjük és haragos szemmel csak ennyit mondtam:

- Beszélnünk kell! Most!

- Na de uram! Milyen jogon emeli fel a hangját? - nézett rám tettetett felháborodással.

- Hölgyem! Úgy gondolom, hogy már nem halogathatjuk tovább és - már megbocsásson uram - fordultam a kísérőjéhez -, de halaszthatatlanul négyszemközt kell beszélnem Anasztáziával.

Elég volt a szemembe néznie az úrnak és megértőn felállt, biccentett és elhagyta az éttermet.

- Hogyan merészelte ezt művelni Mártával? - igyekeztem visszafogni a hangom és a mérgem, de nehezen sikerült. Néhányan így is felfigyeltek ránk.

- Ugyan kérem, miket gondol rólam? - felelte zavartsággal, és nem mert a szemembe nézni.

- Tudom nagyon jól, hogy maga volt és ezt igazán nem vártam Öntől Anasztázia!

- Tényleg nem tudom miről beszél... - próbálta tagadni, de ezzel csak a mérgem táplálta. Megragadtam a kezét:

- Hiába tiltakozik és adja az ártatlant. Így akart rajtam bosszút állni ugye? Pedig szegény nő semmiről sem tehet!

- Ugyan már! - csattant fel. - Az az undok nőszemély tehet mindenről! Elcsábította magát, a nagyságos úr meg hagyta!

- Kérem... - csitítgattam, mert egyre többen figyeltek bennünket. - Ez közel sem így történt. De különben is, maga meg ficsúrokkal múlatja az időt. Szinte még siheder, akivel most van. Nem méltó Önhöz!

- Nem méltó? Majd talán visszamegyek holmi szoknyavadászokhoz? Nem jött utánam, hanem inkább Mártával osztja meg kellemes perceit, ugye?

Mint két sértett kiskakas, úgy néztünk egymással szembe. Azért, hogy pletykákra se adjunk okot, így szóltam:

- Javaslom, hogy ezt egy nyugodtabb helyen beszéljük meg.

- Rendben, de nem Önnél, hanem nálam! - erősködött még mindig.

Miután felmentünk a szobájába, majdnem nekem esett, úgy fogtam meg a csuklójánál fogva:

- Hogy képzeli, hogy összetöri a szívem? Hogyan dobhat el, mint egy kapcarongyot?

- Nyugodjon már meg és elmondok mindent! - igyekeztem a kanapéja felé terelni, de a lábával is hadakozott, mint egy megvadult macska.

- Persze, valami mesével fog előállni nekem, ugye? - nézett fel dacosan kócos fürtjeiből. Vad szemei és loboncba kavarodott haja egy rosszaságra emlékeztetett. Nem tudtam nem imádni.

- Nincs mese, csak hallgasson végig, kérem. - folytattam már nyugodt hangon.

Elmondtam mindent őszintén: bátyám terveit, a birtok visszanyerését, Márta balesetét és megtérését.

Miközben újabb és újabb dolgok derültek ki, úgy kerekedtek el a szemei, majd arcán szégyenpír jelent meg és lehajtott fejjel várta be a történetem végét. Az utolsó mondatoknál már zokogott.

- Ne haragudjon Elek, kérem, ne haragudjon! - ölébe hajtotta a fejét és nem mert rám nézni. - Azt hittem... Én azt hittem... - ismételgette elfúló hangon.

- Tudom. Ezért voltam mérges amiatt, hogy Mártával így bánt el. Neki köszönhetjük, hogy itt vagyok. Nem mondhatom el neki az igazat az estéről.

Könnyes szemmel nézett fel és azt rebegte:

- Hogyan tehetném jóvá, drága Elek? Én úgy szeretem magát! - és a nyakamba ugrott, úgy ölelgetett, mintha halottaimból támadtam volna fel.

- Én is imádom, drága Anasztázia! És nem volt igaza, mert idejöttem, maga után.

Tovább nem mondhattam, mert heves, könnyekkel átitatott csókba burkolóztunk be. Hosszú percekig élveztük a megkönnyebbülést és az ismét feltörő, mély szerelmet.

- Már csak szegény Mártával kellene kezdenünk valamit. - sóhajtottam fel Ana karjai között. - Így nem léphet ki az utcára.

- Én már tudom... - mosolygott még csillogó szemmel a kedvesem. - és nem hogy az utcára, egyenesen a kifutóra megy!

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már befejeztük a reggelit, amikor Elek megjelent olyan haragosan, majd szétrobbant. Villámokat szór a szeme, határozottan csak annyit mondott:

- Beszélnünk kell! Most!

Elek nekem támadt, hogy tehettem ilyet, hogy levágtam Márta haját. Ebben a hangsúlyban benne volt minden. Próbáltam fölényes lenni, de nem nagyon sikerült. Mivel egyre többen figyeltek fel szóváltásunkra, jobbnak láttuk, ha zárt ajtók mögött folytatjuk ezt a nem éppen kellemes beszélgetést.

Becsukódott mögöttünk az ajtó, én a sérelmeimet zúdítottam rá azon nyomban. Mondtam a magamét szinte nem is hallottam a válaszát. Összemosódott minden. Úgy éreztem, menten összeroppanok. A hetek alatt elfojtott némaság szava most utat tört magának.

Megfogta a karomat, és olyan nyugodtan, ahogy csak tudott, szemembe nézett és azt mondta:

- Nincs mese, csak hallgasson végig, kérem!

Kicsit megnyugodva ráemeltem a tekintetemet, és vártam mit is fog mondani. Elmondta, mi miért történt. A birtokot már nem fenyegeti veszély, és hogy édesanyja is belátta, hogy amit tett az volt a leghelyesebb. Márta balesetéről beszélt, hogy nem hagyhatta magára. Mindent elrendezett, Márta segítségével megtalált és eljött utánam, mert imád engem. A megkönnyebbülés sóhaja szállt el ajkunkról, és egymás karjaiba omlottunk. A boldogság kiült az arcomra, na és kedvesem arcára is. Végre nyugodtan egymásra nézhettünk, úgy mint régen.

Elek szemébe azonban bekúszott egy kis szomorúság, úgy mondta:

- Már csak szegény Mártával kellene kezdenünk valamit. Így nem léphet ki az utcára.

- Én már tudom... - mondtam, és abban a pillanatban beugrott a megoldás: - És nem hogy az utcára, egyenesen a kifutóra megy! Mindenki meg lesz elégedve, elhiheted! De mielőtt útnak indulnék, még szeretnék mutatni valamit.

Mivel azt ígértük, hogy mindig őszinték leszünk egymáshoz, elővettem a levelet, melyet Endrétől kaptam, majd átadtam azzal, hogy olvassa el. Kérdőn tekintett rám. Elmondtam mi történt. Endre mielőtt távozott, a portásnál hagyta számomra ezt a levelet.

- Sajnos nincs magyarázatom rá, miért tette. Hogy a helyembe szeretett volna lépni azt még megértem, hiszen nem csak gyönyörű vagy Anasztázia, hanem csupa szív ember is. Higgyük azt, hogy valóban megtalálja a boldogságát, és visszatér közénk. - ezzel visszaadta a levelet, hogy tegyem el.

- Akkor Mártán a sor - mondtam. - Egy rövid időre maradjon még a szállodában, sietek ahogy tudok.

Egy cuppanós csókkal, elszakítottam magam kedvesemtől, hogy a tettek mezejére lépjek.

Megkerestem Párizsi barátomat, Marcellt és felvázoltam mi történt Márta hajával (csak azt nem mondtam el, hogy én voltam az éjjeli fodrász). Nagyon segítőkész volt. Hívta a fodrászát, és miközben összekészülődtünk, megemlítettem neki, hogy Márta egy értelmes, csinos, jó alakú hölgy, ha esetleg hasznát tudná venni akár a kifutón, akár fénykép modellként, ne tartsa vissza magát, nyugodtan ajánlja föl számára ezt a lehetőséget.

Biztos voltam benne, hogy Marcellnek tetszeni fog Márta. Tudtam, hogy hiánya van modellből, hiszen engem próbált meggyőzni, hogy maradjak Párizsban és dolgozzam neki.

- Kedves barátom - mondtam -, Márta haja rövid, tehát ebből kellene valami nagyon jót kihozni. Akár úgy is, mint az új frizuradivat.

Felcsillant a szeme, és megkérdezte:

- Mennyiért árulja az ötleteit kedves Anasztázia? - Elnevettem magam.

- Tudom, hogy az új frizura Párizsban megvalósítható, de kicsiny hazámban nem - feleltem - , természetesen a sikert én is élvezni fogom kedves Marcell.

Közben visszaértünk a szállodába. A fodrász körbenézte Mártát, leültette és csak annyit kérdezett:

- Kisasszony a frizurát rám bízza?

Márta bólintására munkához látott, és röpke 1 óra alatt csodás frizurát varázsolt. Kiszólt, hogy készen van.

Visszafogtam a férfiakat, hogy ne olyan hevesen, még fel kell öltözni Mártának. Ruhái közül kiválasztottam a legmerészebbet, és némi öltésigazítás után egy nagyon csinos, kihívó, mégis visszafogott Márta állt előttem. Némi sminkkel eltüntettem a sírás maradványait. Átvezettem a másik szobába ahol a férfiak vártak.

A hatás fenomenális volt! Tátva maradt a szájuk. Időközben Ákos is csatlakozott a férfiakhoz. Odamentem Elekhez, belekaroltam és megkérdeztem, elégedett-e mindazzal, amit tettem? Csak egy csók volt a válasz.

Marcell nem bírt magával, megcsodálta, dicsérte a frizurát, ami nagyon jól állt Mártának. Dicsérte ruháját, csak úgy csüngött szemeivel az előtte megjelenő hölgyön. Rám nézett, majd biztatásképpen bólintottam és kezemmel intettem, hogy nyugodtan kérdezze meg.

Márta igent mondott, elvállalta a modellmunkát, amit Marcell felajánlott neki.

Márta élete kudarcát elfeledhette, mert Marcell oldalán Párizsban maradt, és mint modell dolgozott.


Ebéd után kettesben sétáltunk Párizs utcáin. Nem rohantunk, csak andalogtunk, kéz a kézben. Sokkal szabadabban, mint ahogyan otthon tettük volna. Párizs varázsa elkapott mindet. Valóban csak andalogtunk, hiszen nem történt más, mint egy csók, egy ölelés, egy kis séta, újra egy csók, aztán rohanás vissza a szállodába.

Teljesen egyedül és szabadon akartunk együtt lenni. A hosszú várakozás után érezni Elek ölelését, ahogy meztelen teste a testemhez ér! Mézédes csókjába belefulladni, érzékeinket teljesen felkorbácsolni, élvezni egymást. Átélni az érintés mámorát, amikor a simogatást legbelül mélyen a testben is érezni lehet. Adni önmagunkat. Ahogy haladtam lefelé kedvesem testén, egyre inkább éreztem, hogy már nem bírja tovább. A vágy annyira elhatalmasodott rajta.

Éreztem az illatát, de még az ízét is érezni akartam. Számba venni azt a tökéletes férfi testet, ami oly sok örömöt okoz nekem. Látni ahogy lüktet benne a vér, hallani az egyre erősödő nyögéseket, mellyel tudtomra adja, hogy készen áll.

Amikor már nem bírtuk tovább, akkor elölről kezdtük más formában. Kevesemnek voltak ötletei, tanulhattam tőle, és magamon megtapasztalva fenomenális élményt nyújtott. Nem hagyott ki egy icipici darabot sem a simogatásból, beleértve a lábaimat és a kezeimet is. Apró harapdálások, csókok közepette, időt fordított a melleimre is. Bimbóim szinte fájtak, ha csak rájuk lehelt. A vágy tombolt bennem. Mire a köldökömhöz ért, addigra már könyörögtem, hogy végre tegyen magáévá. De csak mosolygott, be kell pótolni a kimaradt időt. Egyre lejjebb és lejjebb haladt, megtalált minden érzékeny pontot, nyelve lágy érintésére összerándult testem. Megszűnt a világ, teljesen készen állva, kínáltam magam kedvesemnek.

- Megkönyörülök rajtad, de a következőkben már nem - mondta, s közben megremegett a teste, ahogy belém hatolt. Lassú ritmust vett fel, én minden lökésre válaszoltam. Úgy szorítottam magamhoz, mintha részem lenne. Részem is volt teljesen egybeolvadtam vele. Gyorsuló ütemét követve éreztem, hogy a pillanat mámorra magával ragad, egyre magasabbra szállok, még mindig nem enged, majd szerelmemmel együtt zuhanunk a kéj mámorán át egymás karjaiba.

Öleljük egymást, testünk megpihen. Ebben a néma csendben a szerelem muzsikál bennem. Kimondom, pedig félek:

- Te vagy az életem. Nagyon szeretlek!


Megfeledkeztünk mindenről, és mindenkiről. Ez így volt jó, Az éjszakát egymás karjaiban töltöttük, felváltva pihenéssel, és a szerelem tűzével.


Párizs a szerelem városa, és mi itt töltöttünk még jó pár napot.

Az utolsó napon azonban Elek, egy apró dobozt tartott a kezében. Szemembe nézett úgy kérdezte:

- Drága Anasztázia, leszel a feleségem? – kinyitotta a pici dobozt, és a világ legszebb eljegyzési gyűrűje volt benne.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután Márta csodálatos átalakuláson ment keresztül és még állást is kapott Ana jóvoltából, bolond lett volna nem Párizsban maradni. Élvezte a csillogást és a kifutót. Hálásan mondott köszönetet mindkettőnknek és már egyáltalán nem bánta, hogy az esti "fodrász" elbánt vele. Inkább még hálás is lett neki, így ismeretlenül, de mégis ismerősen.

Anasztáziával kettesben maradtunk, és még pár nap előttünk állt. Kiderült a kísérőjéről, hogy csak egy kollégája és a féltékenykedésem miatt épp kéznél volt. Mit ne mondjak: bejött ez a módszer, miként így tette próbára az érzelmeimet. Nem volt egy szemernyi kétségünk afelől, hogy mit érzünk egymás iránt. Párizs utcái, hangulata feledtette az elmúlt napok és hetek gondját, bosszúságait, bánatait. Szeretkezéseink tüze ismét visszatért, és az első alkalommal szinte kirobbant belőlünk a vágy. Faltuk egymást, és órákig játszottunk mohón, hiszen a kívánás tüze még erősebben égett.

Esténként egymás karjaiban mondtunk szerelmet a másiknak és minden tökéletesnek tűnt. De a kiteljesedéshez mégis hiányzott az, amit egy úriember valóban megtehet az imádott nőért.

Egyik délelőtt Anasztáziának el kellett szaladnia munkát intéznie. Mit tehetnék én addig? Kihasználom az alkalmat és nézelődni megyek. A környékünket elég hamar kiismertem az elmúlt napokban, és bár nem tudtam franciául, azért talán elboldogulok a hölgyek nélkül is.

A sétám céltudatos volt: a legszebb ékszert szerettem volna megtalálni kedvesem ujjára. Már eleget tartottam a kezemben finom kacsóját, hogy tudjam, mekkora gyűrű illik rá. A modellek ruháit korábban megfigyeltem és azt is, ő milyen színeket hord. Ezekkel a gondolatokkal indultam neki az ékszerboltokat felderíteni. Pár órás keresgélés után megtaláltam a neki való gyűrűt: vörös köve illett lángoló fürtjeihez, mégsem volt hivalkodó, de a kellő vadságot megláttam benne. Az eladó kedvesen elmutogatta, bár nem kellett sokat buzdítani, mert első látásra megtetszett nekem az ékszer.

Úgy döntöttem, hogy hazaindulásunk előtti napon adom oda neki. A szállóba visszatérve felhívtam édesanyámat, aki nagyon örült a híreknek, hogy Márta új állást talált, kibékültünk és el fogom jegyezni Anát. Azért még némi csalódottsággal, de megjegyezte, hogy szeretné, ha az esküvőt tényleg otthon tartanánk, mert az eljegyzésről sajnos már nem tud lebeszélni, hogy ne Párizsban történjen meg. Megígértem neki, elmondtam, mikor érkezünk és elbúcsúztunk.

Eljött az utolsó nap is, mert ideje volt kiszakadni a rózsaszín felhőből, melyet Párizs szelleme vont körénk észrevétlenül. Másnap visszatérünk a hétköznapok szürkeségébe, de már boldogan!

Este Ana elé térdeltem, miközben a kanapén ült. A szemébe néztem mélyen és egy sóhaj után előhúztam a dobozt a zsebemből, majd megkérdeztem:

- Drága Anasztázia, leszel a feleségem? - nyitottam ki a dobozt. A szemébe könny gurult, és boldogan válaszolta:

- Igen, drága Elek, igen! - majd a nyakamba ugrott és átölelve csókolgatott. Végül egy forró csókban olvadtunk egybe. Miután kibontakoztunk, az ujjára húztam az ékszert és úgy tündökölt rajta, ahogyan a szeme csillogása szórta a csillagok fényét.


A repülőút kellemesen telt, és mivel anyámnak elárultam a megérkezésünk idejét is, elénk küldte a kocsit a repülőtérre. Úgy döntöttem, hogy kerülőúton megyünk hazafelé, mert élvezni akartam Ana társaságát, de estére így is hazaérünk. A kocsikázás is eseménytelennek indult, mígnem félúton, pár órányi járásra a birtok felé hirtelen akadozni kezdett az autó, majd leálltunk.

- Mi a baj Péter? - kérdeztem a sofőrünket, mire az kiszállt és felnyitotta a motorháztetőt. Dünnyögött a lemez mögött, majd lecsukva csak annyit felelt:

- Sajnos ezt csak szervizben tudják megoldani. Javítóba kell húzni a kocsit, sajnálom.

Nem túlságosan örültem a hírnek, mert a nap már nem tűzött erősen, ami annyit tett, hogy két-három órán belül sötét lesz. Ezen az úton ráadásul nem nagy a forgalom, az egész úton talán ha két-három autót láttam elmenni. A sofőr látva rajtunk a csalódottságot odalépett hozzánk és annyit mondott:

- Szerintem menjenek előre, itt van fél órányi járásra a Lovas fogadó. Ott akár estére meg is szállhatnak.

- Rendben! Az tényleg jó hely! - derültem fel, mert néha betértem oda útban hazafelé, ha már későre járt az idő. - Hívunk onnan segítséget, legalább odáig jusson el. A fogadóban a vendégem, ha behúzatta ezt a szekeret.

Anasztáziához fordultam:

- Kedvesem, most sajnos félre kell tennünk úri kiváltságunkat és sétálnunk kell. De a fogadó valóban kárpótolja majd.

Kisegítettem az autóból és elindultunk a göröngyös úton. Nem siettünk, nehogy Anasztázia a bokáját törje. Mire a fogadóhoz értünk, a nap már lemenőben volt. A fogadóban szobát béreltünk, ezután elsiettem a legközelebbi javítóműhelyhez és kértem a szerelőket, hogy segítsenek Péternek az autó vontatásában, javításában.

Mikor visszaértem a fogadóba, az egyik asztalnál várt Ana, két kupával maga előtt. Mosolyogva fogadott:

- Úgy gondoltam, ha már levetettük úri méltóságunkat, akkor meghívom egy sörre.

Elnevettem magam, mert ez igazán bájos ötlet volt és tetszett, hogy ennyire merész egy ilyen helyen. Körbenéztem és tényleg nem egy úri társaság gyűlt össze, de mégis tiszteletben tartottak bennünket. Végül is, ha képes volt Ana többször betörni hozzám, akkor mit tartana ilyen emberektől? A pianónál épp valami slágert kezdett játszani a zongorista, miközben koccintottunk. A helységben lámpák helyett gyertyák világították be a helységet, ami még romantikusabbá tette a hangulatot. A falról visszaverődő fénytánc titkos kalandokra csábított.

- Ma éjszakára itt ragadtunk. - tettem le somolyogva a kupát. - Vajon mivel tölthetnénk az időt? - és kacsintottam egyet. Huncut fény gyúlt a szemében, vagy a gyertyák varázsolták ilyen sejtelmessé a tekintetét?

- Hát igen... - sóhajtott búgó hangon - Mit lehet tenni egy ilyen helyen?

Úgy éreztem, hogy a mai este nem telik el eseménytelenül, ezért újabb korty után nyúltam, miközben mélyen belefúrtam a tekintetem az övébe.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az egész olyan, mint egy álom! Nagyon boldog vagyok. Elek mellett az életem tudom, hogy csodálatos lesz. Igaz, nem fogunk unatkozni, de némi izgalom azért nem árt. Tele Párizsi emlékekkel és élményekkel, megfogadtuk, hogy ide újra visszajövünk.

A repülőtéren már várt minket a kocsi. Elek édesanyja küldte elénk, hogy minél hamarabb megérkezzünk a birtokra. Összebújva ültünk a kocsi hátsó ülésén. Körülbelül félúton lehettünk, amikor a motor valami oknál fogva leállt. Lehet, hogy nem nagy probléma volt, de a sofőr nem tudta kijavítani a hibát.

Terveink és az elképzeléseink nem mindig sikerülnek, de én most kimondottan örültem annak, hogy a kocsi elromlott. Nem is tudom miért, de egy érzés bontakozott ki bennem, hogy most ez így jó, nem kell aggódni érte.

Nem volt mit tenni, egy közeli fogadóba indultunk gyalog. Kedvesem szerint ez körülbelül fél óra gyaloglást jelentett. Örültem, hogy a szabad levegőn mindentől távol, kéz a kézben sétálhatunk. Néha meg-meg állva, csókot váltva, csodálni a gyönyörű tájat. A nagy nyüzsgés után igazán jól esett ez a nyugalom, amit táj kiadott magából.

A gyaloglás nem volt számomra megterhelő, inkább nagyon élveztem. Elek viszont féltett, nehogy valami bajom történjen a göröngyös úton. Mire a fogadóba értünk, a nap már lemenőben volt. Szobát béreltünk, majd Elek intézkedett a kocsi javításával kapcsolatban.

Nem volt kedvem egyedül felmenni a szobába, ezért leültem a fogadó egyik asztalához. Két kupa sört kértem és várakoztam, hátha Elek végre betoppan.

Alig ittam egy kortyot a frissen csapolt sörből, amikor megérkezett. Mosolyogva invitáltam az asztalhoz, közben a sörre mutatva mondtam:

- Úgy gondoltam, ha már levetettük úri méltóságunkat, akkor meghívom egy sörre.

Körbemutattam a helységben és nem éppen egy úri társaság vett minket körül. Ennek ellenére tiszteletteljesen néztek felénk. Ritkán látnak errefelé vendéget, hiszen mindentől távol vannak. Azonban engem megfogott a közvetlenség, a csend varázsa, és persze az a tudat, hogy akit szeretek, velem van.

Meggyújtották a gyertyákat, földöntúli fényt kölcsönözve a helyiségnek. A gyertyaláng játszott a falakon és a mennyezeten. A zongorista pedig egy slágert játszott nagy átéléssel.

Szinte kihallottam kedvesem gondolatait, a szemében máris vidám fények csillogtak tudatva, hogy az éjszaka a miénk és sok minden történhet még. Koccintottunk és nem éppen úri módon ittuk a sörünket. A zongorista, egy újabb dalba kezdett. Elek rám kacsintott, majd megfogta a kezem és táncra hívott.

- Miért is ne tehetnénk meg, hiszen ma mindent szabad! - mondta, szemében szinte földöntúli fény csillogott.

Tánc közben úgy ölelt, mintha sohasem akarna elengedni, s közben éreztette egész magatartásával, hogy "enyém ez a nő, csak az enyém". A vágyakozás keveredett a birtoklással, a szerelem a féltéssel. Szeme mély kékjéből eltűnt az a feneketlen mélység, amely annyira vonzott. Helyette azonban a szerelem mélysége jelent meg, mely mint az örvény úgy rántott magával.

A tánc felhevített, a sör kicsit megártott, de a varázs nem szállt el.

Mint a mesében, gyertyával a kézben mentünk föl az emeletre. Meggyújtva a szobában lévő gyertyát, ajkunk csókban forrt össze. Nem törődve mi illik és mi nem, kérdés nélkül is tudtuk: ma mindent szabad. Ez az éjszaka a miénk! Csak a miénk!

Vágyunk bármennyire is hajtott, nem siettünk el semmit. Ezt nem szabad! Élveztük egymás érintését, ajkaink játékát. Szerelem édes érzése ölelt minket úgy, mintha általunk az egész világ szeretkezne. Kéjben tobzódva, majd mélységes mélységekbe zuhanva együtt. Egymást átölelve, el nem engedve, tudva, hogy összetartozunk.

Elek vágya újraébredt, magával ragadva engem is.

- Anasztázia nem tudok betelni veled - suttogta, és előttünk volt még az egész éjjel.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor felmentünk a szobánkba, akkor már nem bírtuk tovább. Gyertyagyújtás után az eddig visszafogott jó neveltetésünk lehullott rólunk és egymás karjában, csókjában kötöttünk ki. Úgy faltuk a másik ajkát, mintha évek óta nem láttuk volna egymást. Bár Párizsban is volt pár forró esténk, de itt valahogy mégis gátlástalanabbak lettünk. Öleltem, markoltam, ahol értem, egy percre sem engedve a számról. Nyelvem mohón kutatta az érzékeny pontokat, néha csatát vívott Anáéval. Megtaláltam ruháján a fűzőt, amit kibontottam, hogy lazuljon az anyag, mert ujjaim már várták, hogy puha bőrét érintsék. Éreztem, amint az ingem kezdte kigombolni, majd a vállaimról egy mozdulattal lehúzta rólam és eldobta.

Az ágyra döntöttem és kihasználva a pillanatot, hogy kicsit eltávolodtunk, ezt súgtam vágytól elfúló hangon:

- Anasztázia nem tudok betelni veled - legszívesebben mindenhol és minden módon magamévá akartam tenni. Egyszerre mégsem érhetem el, ezért az arcát és a nyakát kezdtem harapdálni, csókolgatni. Fel a parfümtől illatozó füle tövéig, majd sóhajokat osztva a fülcimpája következett. Óvatosan szopogatva morzsolgattam, nyelvemmel néha ki-kikandikálva. Halk nyögések szálltak fel ajkairól, de a keze nem állt meg és mellkasom simogatva kényeztetett, néha bele-beleharapva a vállamba. Ez a finom kín még jobban feltüzelte az érzékeimet és a tarkóját vettem célba a haját félretolva, némileg bebújva alá. Szirtjét szopogattam, harapdáltam. Mámorító illata már teljesen elbűvölt, nem tudtam és nem is akartam uralkodni a vágyaimon. Ész nélkül, de mégis finoman kényeztettem finom bőrét. Rezdülései és sóhajai elárulták, hogy újabb érzékeny pontra találtam. Megmámorosodva haladtam lejjebb a válla felé, a lágy részeket ki sem hagyva. Ujjai a hátamba kapaszkodtak, ahogyan egyre jobban húzott magához, néha a körme belemélyedt a bőrömbe.

Forgolódtunk az ágyon, de mégsem eresztettük egymást, szinte faltam rajta minden pontot. Néha beletúrt a hajamba és igyekezett egyre lejjebb irányítani, de nem hagytam magam. Lassan, kínos lassúsággal, de annál nagyobb szenvedéllyel fedeztem fel újra a teste érzékeny részeit. Melle fölé érve oldalt haladtam tovább, bebújva a karja alá, hogy oldalt érezzem rugalmas bőrét. Felkacagott, de nem törődtem vele és tovább csókoltam a melle aljáig. Puha halma egyre feszesebb lett és hosszabb, elégedett sóhajokat hallottam. Ruháját lejjebb tolva kiszabadítottam felül, bimbói keményen várták az ajkaimat. Tenyerembe fogva tartottam finom halmát, ujjaim éppen belemélyedtek, hogy még szemtelenebbül hegyesedjen. Körözve közelítettem nyelvem kinyújtva, az udvart elérve vigyáztam, hogy a bimbóját véletlenül se érintsem meg, ezzel is az őrületig fokozva a várakozását. A hajamba túrt és nyomta volna le a fejem, de a nyakammal ellene feszítettem, nem hagytam magam vezetni. Ekkor testét tolta feljebb, ahogyan a hátán feküdt és végül megkegyelmeztem: bekaptam a csúcsát és fogaimmal éppen ráharapva megszívtam. Hatalmas nyögés lett a jutalmam, dereka megfeszült. Alányúltam, egyre jobban húztam a számba, mintha le akarnám nyelni a kemény cseresznyéjét. Már nem engedtem el, miközben nyelvem odabent nem kímélve pergette érzékeny hegyét. Teste hullámozni kezdett, de nem kíméltem, nagyon érzékenyre szoptam. Mikor a nyögések már-már sikollyá váltak, a másik mellét vettem célba. Ez a pár másodperc elég pihenés volt az újabb kínok előtt. Itt sem tértem egyből a lényegre: csak óvatosan köröztem, ahogyan egyre közelebb jutottam. Két kézzel fogta a fejem, miközben kiszakadt belőle:

- Csináld, csináld már!

Hagytam, hadd könyörögjön, de végül megadtam magam a szelíd erőszaknak. Úgy nyomott bele a mellébe, mintha sosem akarna elengedni. Erősen tartottam a derekánál, hátánál fogva, akár egybe is olvadhattunk volna.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az éjszaka valóban előttünk állt! A lágy gyengéd szeretkezést felváltotta a vad őrjítő mámor, csak azért, hogy újra kezdhessük.

Annyi szépséget fedeztem fel Elek testében, és még annyi felfedezni való várt rám.

Teljesen megfeledkeztünk gátlásainkról, az illemről, úri mivoltunkról. Akartuk egymást és minden el is követtünk azért, hogy a másiknak örömet szerezzünk. Az örömszerzésbe minden beletartozott, minden amit a szem láthat, a kéz érinthet, és csókot lehelhet rá ajkunk. Kedvesem kényeztetett úgy, mint még soha senki. Ha csak rám nézett már lüktetett, forrt a vérem. Gyengéd érintése csókjai mindent felégettek körülöttem. Csak neki éltem, és amim volt mindenem odaadtam ezért az érzésért.

Egymást kényeztetve, harapdálva, simogatva. Hagytam, hogy élvezze a testem, és ő is hagyta, hogy élvezkedjek teste gyönyörében. Örömömet leltem abban, hogy megérinthetem, csókot lehelhetek nyakára, fülébe, közbe suttoghatom, hogy szeretem. Mézédes ajkát birtokoljam. Mindent akartam, úgy ahogy van. Mellkasát simogatva, mellbimbóját érintve körbe-körbe jártam, és hagyta. Élvezte érintésem. Hozzá simultam száját keresve, egész testemmel, mellemmel cirógatva, majd újra lefelé indultam, hogy felfedezzem mindazt amit még nem fedeztem fel.

Fenekét simogatva, belemarkolva egyre nagyobb vágy kerítette hatalmába. Sóhajai elmélyültek, légzése felgyorsult. Combja szétnyílt, felkínálva magát a lágy érintésnek. Férfiassága már régóta egymagában meredezett fölfele, de még mindig nem nyúltam hozzá.

Combja belső falát végigsimítva, számmal végigcsókolva haladtam egyik oldalon le a másikon föl. Nyelvemmel megérintve egy-egy érzékeny pontot.

Az apró nyögések elmélyültek, amikor nyelvem hegyével érintettem heréit, olyan mély nyögést hallatott, hogy azt hittem menten el megy.

Óvatosan indultam felfelé férfiasságán. Gyengéden kezembe fogtam és nyelvem játékával simogattam kényeztettem egészen a makkjáig. Ott elidőzve, játszadozva, kicsalva egy-egy gyönyör cseppet. Számba vettem lágyan, simogattam nyelvemmel, majd teljesen bekaptam. De ez csak egy pici ízelítő volt, mert azt akartam, hogy élvezzen ki minden pillanatot ahogy én is.

Már minden érintés apró rezdülések sorozatává vált. Vágyott a kielégülésre, de még nem tehettem. Jött a hasa, újraindultam combjai felé, majd lassan fel a lába között, megállva annál a pontnál, amely már oly nagyra duzzadt. Csak nyelvemmel érintettem, nehogy fájdalmat okozzak az érzékeny részen. Játékomat nagyon élvezte, felgyorsult a lélegzete, mondta, hogy nem bírja tovább. Tudtam, hogy bírni fogja, s iparkodtam felfelé. Most már kezemmel is átfogtam meredező hímtagját, és teljes egészében uraltam azt, amire a férfiak annyira büszkék, és joggal.

Nyelvem körbejárta, szám elnyelte, majd szívta úgy, hogy éreztem: rögtön felrobban. De ezt nem hagyhattam! Megint a száját kerestem, hozzásimulva munkába fogtam kezét, úgy szorított, karolt, egyre kényszerítve, hogy bele ülve vágyának utat engedjen.

Eltolva magamtól ismét birtokba vettem férfiasságát. Szerettem játszani vele, puszilgattam, mindent megmutatva mi az, mit éreznie vagy tudnia kell. Még mindig nem engedtem, hogy azt tegye velem, amit akar. Én irányítottam.

Lassan beleültem, éreztem, hogy dárdája teljesen felnyársal. Kitölt bennem minden zugot, feszít, és a kéjes fájdalom szabadjára engedte vágyam. Először csak lassan mozogva, kiélvezve a pillanatot, melyet szinte öntudatlanul egy lökéssel megválaszolt.

A vágy kergetett, gyorsabb ütemben lovagoltam meg. Így vágtatott ló és lovasa, egyre száguldottunk feljebb, a magasba nyúló csillagok felé.

Aztán a nagy robbanás. Millió csillag ragyogta be testünket, s zuhantunk a mélybe, teljes önkívületbe esve.


Gyertya lángja lobbant, sercegett, fura árnyékokat vetve a mennyezetre.

Szemünk összekapcsolódott, újra láttam a mélységes szerelmet Elek szemében. Tudtuk, még nincs itt a reggel.

Csak egy kicsit pihenünk, mert ez az éjszaka a miénk, csak a miénk!

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira belefeledkeztünk egymásba, hogy észre sem vettem, mikor vette át az irányítást felettem. Kényeztetésének már nem bírtam ellenállni és hagytam, hogy férfiasságomat robbanásig csillapítsa. Puha szája határozottan fogta át, és szívta magába mélyen, egyre keményebbé formálva a már eddig is feszülő makkom. Ismét előbújt belőle az a szenvedély és irányítás, amivel először találkoztam a sötétben. De most már előttem volt minden mozdulata, láttam, miképpen gyötri egyre magasabb élvezetekbe ellenálló szerszámomat.

Nem hagyta kibontakozni robbanás előtti vágyam és egy pillanat alatt rám ült, miközben a mélység egyre élvezetesebb helyekre vezetett benne. Csípője lassan táncra kelt és körkörös mozdulatokkal élvezte a benne feszülő forróságom. Majd egyre határozottabb lovaglásra szánta el magát, nyergem ki-kikandikálva feszülő gyűrűjén, majd a következő pillanatban újra megmártózva csúszott vissza lucskos szorításába. Egyre vadabb, szilajabb tempóba váltott, mint egy vérbeli zsoké, ha meglátja a célvonalat. Szinte belehajszolt a vágyak legfelsőbb magaslatába. Már-már öntudatlanul remegtem alatta, amikor felrobbantam benne, tehetetlenül vergődtem és löktem ki magamból boldogságom forró levét. Talán a szomjúságtól vezetve hajszolt még pár másodpercig, végül testét elragadta a hullámzás, mély nyögésekkel vegyített sóhajok szakadtak fel a torkából, ujjai bőrömbe martak, ahogyan megkapaszkodott. Zsokém örömmámora arcára kiülve még gyönyörűbbé tette őt, majd majd a ragyogás eltűnése után elalélva zuhant a mellkasomra. Pihegése, zihálása még tartott, ahogyan magamhoz szorítottam és ujjai szorítása lassan engedtek.

Rám nézett, szemeiben a gyertya lángja vetett ezernyi csillagot. Némán, szavak nélkül is éreztük a másikat, a gondolatokat. Elmosolyodtam, majd átöleltem és magam alá fordítottam. Felnevetett, végül annyit súgott:

- Rendben, hagyom magam, drága uram!

- Ajánlom is! - kacsintottam rá és a hasához hajoltam. Forró bőrét lágy csókokkal kényeztettem, mire Ana halk kuncogásban tört ki. Lassan haladtam egyre lejjebb, míg puha, pamacsos dombjához értem. Tudtam, hogy érzékeny terepre tévedtem és most semmi vad vagy erős dolgot nem művelhetek.

Finoman megnyalogattam a puha bőrt, elkalandoztam illatos erdejébe. Megfogta a fejem és a hajamba túrt. Irányítani próbált és hagytam. Egyre lejjebb kalandoztam, néhány pillanatra érintve még csepegő ajkait. Eljutottam a bejáratáig, ahol gyengéden megérintettem a nyelvem hegyével. Kuncogás helyett egy mély sóhaj lett a válasz. Ajkain belül felsiklottam érzékeny magjáig, miközben kezemmel a popsija alá nyúltam és éppen csak belemarkoltam. Engedett a lágy erőszaknak és kissé megemelte a csípőjét. Finoman a számhoz emeltem a kelyhet és lassú, fátyolszerű gyengédséggel érintettem lángoló csúcsát. Megremegett az érzékenységtől, de újra megpöccintettem. Szabadulva nyelvem feszítésétől a testét irányító hullám ismét sóhajba fordult.

Gyengéden körözni kezdtem ajkain, időnként érintve finom bejáratát is, de újra és újra kemény csiklóján pihentem meg. Egyre erősebben kapaszkodott a hajamba, tolni kezdett az öle felé. Ujjaim erősebben markolták feszes popsiját és lassan kezdtem felhagyni a finomkodással. Még jobban és többet akart, egyre többször érintettem duzzadó magját. A nyelvem hegyétől induló remegések szétáradtak a testében és erősebb csapásaimtól csak jobban korbácsolódtak a vágy hullámai. Számmal körbefogtam lángoló keménységét és aprót szívtam rajta. Háta megfeszült, ujjai görcsösen markoltak fürtjeimbe és mély sóhaj szállt fel a torkából. Imádtam, amikor ennyire elmélyült a szenvedélyek tengerében. De innen már nem engedtem el: újabb és újabb csapásokat mértem érzékeny pontjára, megállíthatatlanul, kitartóan. Orrommal dombjába mélyedtem, magamba szívtam testének gőzölgő illatát, ami még jobban ösztönzött imádott nőm beteljesítésére.

Végül már nem adtam neki kegyelmet: mélyen megszoptam vörösre szívott magját, és odabent megadtam a végső nyalatokat. Erősen fogtam, hogy teste vadságát betörjem, és amikor kiszabadult az eddig visszafogott mélység, összpontosult egy sikollyal vegyített nyögésben, ráfeszítettem a nyelvem. Pár pillanat múlva engedtem a szorításon, majd újabb csapás következett a számban. Még magasabb sikoly és még mélyebb zuhanás következett. Ezután már csak óvatosan kényeztettem, ahogyan a teste is csillapodni kezdett. Végül kiengedtem szorító számból és finoman az ágyra engedtem vissza. Szinte tűzkatlanként szállt fel belőle a forróság.

Amikor mellé feküdtem, már csak pihegett, szeme lehunyva. Egy csókot adtam kiszáradt ajkára, majd a homlokára:

- Jó éjt édesem! Álmodj hasonló finom meséket!- Majd átkaroltam és elaludtunk.


Másnap szintén egymás karjában fogadott bennünket a reggel. A nap is besütött ránk, Anát puszival ébresztettem:

- Jó reggelt álomszuszék! - mosolygott, amikor kimondtam a szavakat.

- Szép reggelt neked is! - suttogta. Nyújtózott, és kinyitotta a szemét. Vörös fürtjei alól kibúvó két csillag nézett rám a napsütésben.

- Jó sokat aludtunk - mondtam halkan, majd felnéztem az ablakra: - Lassan indulnunk kell, mert várnak édesanyámék és lehet, hogy Péter is elkészült a kocsival.

- Maradjunk még! - kért, és a nyakamnál fogva egy csókra húzott. A reggeli csók olyan lágyan ért, ahogy a napsugár cirógatott bennünket. Finom volt és kedvességgel teli.

- Szívesen maradnék - folytattam, miután elengedtük egymás ajkait -, de ha tetszett, még visszajöhetünk ide. Most pedig - bújtam ki karjaiból és felálltam - menjünk harapni valamit és nézzük meg, hogy tudunk-e indulni?

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beleborzongok, ha az éjszakára gondolok. Annyi szerelemben és örömben volt részem, mint még soha életemben. Elek mestere a szeretkezésnek. Ha rá gondolok, vérem csak úgy lüktet, száguld bennem, hogy mindent odaadnék azért, hogy újra érezzem testét.

Simogatása, csókjai, finom érintése az egekbe repített. Annyira magával ragadott, hogy nem tudtam gondolkodni, csak tettem amit úgy éreztem, hogy tennem kell vele, mert ezzel örömet okozok mindkettőnknek. Szeretem, ha irányíthatom a dolgokat, mégis szinte észrevétlen volt amikor, hanyatt fektetett, és csókjaival borított el.

Úgy éreztem, mintha tudná minden gondolatomat, annyira lágy volt nyelve simogatása, vagy éppen kemény. Finomsága érzékisége, uralta a testemet. Tudtam, hogy most minden el fog követni azért, hogy örömök örömét éljem át, és úgy ahogy ő szerette volna.

Lecsúszott, hogy szemrevételezze azt az édes rést amivel nem igazán tudott betelni.

Finom csókokat lehelt rá, majd nyelve hegyével érintette. Testem szinte az első érintésére összerezdült.

Nem engedett, megemelte popsimat, hogy jobban hozzá férhessen. Kitárulkozva vártam az édes érzést.

Elek belekezdett abba a szimfóniába, mely felborzol, magasra emel, majd újra kezdte, csak azért, hogy fokozza az édes kínt, és minél hosszabb ideig tartson. Nyelve játéka bejárt minden zugot, majd elidőzött a piciny duzzanatnál mely már annyira érzékeny volt, hogy szinte fájó kéjt éreztem tőle. Mielőtt bármi történt volna, otthagyta, hogy újra mindent felfedezzen.

Ízlelte ajkaim, lassan körözve a bejáratnál, erősebb nyelvcsapásokkal gerjesztette vágyam. Elindult felfelé, ismét megtalálva azt az pici pontot, ami őrült iramban indult a kéj felé. Fejét magamhoz húztam, hogy minél előbb minél hamarabb érezzem az érzést. De nem engedett. Újra körözött csiklómon, remegett az egész testem várva a kegyelmet. Öntudatlanul sóhajtoztam a gyönyör után.

Szorosan fogott, nem engedte, hogy én irányítsak. Tehetetlenül vergődve vártam a megváltó érzést.

Nyelve újra végigjárta ajkam szirmait, majd érintette azt a pici helyet, ahol vágyam beteljesülni akart. Rátapadt ajkával és nyelvével lágyan, majd egyre keményebben csókolta, szopta, érintette, megadva számomra azt az érzést, amit úgy szerettem, egyre fokozva nyelve csapkodását. Már a felhők között szálltam és egyre feljebb feljebb emelkedtem egészen a csillagokig. És akkor feltört belőlem az érzés, mely egy érzéki sóhajnak indult, de egy elnyújtott halk nyögés, vagy talán kéjes sikoly lett belőle.

Még mindig nem engedett el: lágy simításokkal kicsalta belőlem a kéj utolsó szikráját is, valamint erőm összes maradékát, hagyva, hogy testem hullámai lassan elcsituljanak.

Lehunyt szemmel feküdtem az ágyon, kedvesem átkarolva ringatott. Jó éjszakát kívánva, csókot lehelt homlokomra, de ekkora már elkapott az édes álom és én zuhantam a tudatlanság útvesztőjébe.


Kedvesem reggel apró puszikkal ébresztett, s én még mindig a karjaiban feküdtem. Sokat aludtunk mert a nap már jócskán szórta ránk sugarát.

Nem akaródzott felkelni, de még inkább nem akaródzott elmenni innen. Olyan szívesen maradtam volna még ezen az elvarázsolt helyen! Pedig tudtam, hogy menni kell, hiszen várnak minket a birtokon.

Kibújt ölelő karjaimból, majd azt mondta, hogy menjünk harapni valamit és nézzük meg, hogy tudunk-e indulni.

De amint ott állt előttem pucéran, elnéztem testét, erős széles vállát, keskeny csípőjét, férfiasságát, amely szinte harcra készen állt, megint huncut gondolataim támadtak.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elmosolyodott, ahogyan végignézett rajtam. Nem mozdult, csak nézett, és láttam a szemében felgyúló vágyat.

- Lemaradunk a reggeliről... - próbáltam utalni arra, hogy mennünk kellene, de egy mozdulattal elkapta a férfiasságomat és közel húzott magához.

- Dehogy maradunk le! - mosolygott kacéran rám - Hiszen itt van kéznél...

A következő pillanatban bekapta a makkom, és finoman húzogatva a bőrt szívni kezdte. Pillanatokon belül olyan keményen feszültem a szájában, mintha hetek óta nem kaptam volna ilyen kényeztetést. Felnyögtem nyelve pajkosságától és a hajába túrtam, közelebb húztam. Nem lehet ilyen kérésnek ellenállni. Egyik kezével a hátsómba markolt és úgy folytatta a reggeli előkészítését. Aprókat beleharapott duzzadt hegyembe, majd erősen megszívta. Olyan érzékeny lettem, hogy nyögéseim egyre erősödtek. Legszívesebben eldurrantam volna, de nem hagyhattam ennyiben a dolgot.

Lehajoltam, hogy puha melleit masszírozzam. Bimbóit sodorni kezdtem, hogy hegyesebbek, érzékenyebbek legyenek. A kitartó és erős mozdulatai megtörtek, ahogyan egyre jobban átadta magát a vágyak sodró lendületének. Végül ledöntöttem az ágyra és fölé kerekedtem.

- Szóval ott tartottunk, hogy reggeli... - néztem a szemébe szenvedélyesen és a következő pillanatban felnyársaltam már nedves nyílását. Elégedett sóhaj, majd nyögés szakadt fel belőle, ahogyan kitöltöttem legbelül. Lassan, csípőmmel körkörösen mozogtam, hogy minden pontját alaposan megmasszírozzam. Nehezen bírtam, mert nagyon érzékeny lett a makkom. Felhúzta magát és a hátamba kapaszkodva fonódtunk össze, ahogyan egyre hevesebb tempóra váltottam. Gyűrűje nyitogatásától még hamarabb értük el a szenvedélyek csúcsát.

Pár mozdulat és megfeszültem odabent. Úgy robbant ki belőlem a forróság, hogy izmaim erőteljesen megfeszültek, hosszú, kiabálásba vegyült nyögés tört fel belőlem. Ujjai belém mélyedtek és ő is átlépte a gyönyör rózsaszín kapuját.

Kissé lihegve, egymás mellett feküdve mosolyogtunk egymásra, majd megszólalt:

- Most már mehetünk reggelizni! - simította el a hajam a homlokomból. Szeme gyengéden, szerelmesen csillogott.


A reggelinél találkoztunk Péterrel, aki már reggel elintézte az indulásunkat, éppen a szerelőtől jött, hogy minden rendben van. Miután megettük az utolsó falatokat pakolni indultunk, majd lesiettem a hallba felhívni anyámat, hogy ne aggódjon. Szerencsére megértette, hogy nem értünk haza időben, de megnyugtattam. Alig fél óra múlva már a csomagokat pakoltuk be a járgányba és folytattuk az utunkat a birtokra. Talán két óra és otthon vagyunk. Beültünk hátra, felöltőmet viszont előre tettem az ölembe, mert borús időnek ígérkezett a mai nap. A reggeli napsütés elmúlt az indulásra és ha Ana esetleg fázna, akkor ráteríthessem. Odabújt hozzám szorosan, és átölelve utaztunk tovább.

Arra figyelek fel, hogy ujjai a felöltő alatt a combom simogatják. Ránézek és a másik kezével csendet int, majd Péter felé bólint. Miután bólintok, feljebb kalandozott az ölembe. Gyengéden rámarkolt nadrágomon át a golyóimra és szinte mozdulnia sem kellett, az út göröngyössége megtette a magáét. Ránéztem, ő elmosolyodott és egy csókot adott. A csók alatt rászorított a férfiasságomra a felöltő alatt és gyengéden masszírozni kezdte. Nyeltem egyet, mert némán, szó nélkül utaztunk és itt most nem lehetett hangoskodni. Csak a motor zúgott, Péter pedig vezette a járművet, minket pedig takart a felöltő. Felsóhajtottam és hagytam magam. Másfél óra volt még az útból, nem állhattunk meg és ezt a hancúrt titokban kellett tartanunk.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ébredő huncut gondolatokat tett követte. Nem kellett noszogatni, vagy kérni kedvesemet, hogy tartson velem mámoros percekre, vagy bármennyire, amíg vágyunk ki nem elégül.

Ajkán megjelent az a huncut elégedettség, mint minden alkalommal, amikor kedvét kerestem.

Bár megemlítette a reggelit, de esze ágában sem volt öltözni. Inkább feszített egyet a testén, mellyel tudomásomra hozta, hogy igen, majdnem készen áll arra, hogy örömét lelje bennem.

Egy gyors mozdulattal elkaptam férfiasságát, gyengéden magam felé húztam. Kicsit kényeztettem, de az uralkodni vágyás megint győzött, és hanyatt döntött az ágyon, hogy magáévá tegyen.

Óvatosan hatolt belém, pedig teljesen készen álltam a fogadására. A lassú indulását egyre gyorsabb ütemre serkentett. Alig tudtam követni. Mivel hatalmas mérete ki-be csúszott, mindenütt megsimogatva, masszírozva hüvelyemet az eredmény nem maradt el.

Éreztem minden rezdülését, és azt is, hogy itt az idő, nem képes visszatartani a kitörni készülő kéjt. Mint a szélvész vágtattam utána, nehogy lemaradjak. Érzékeim kiélezve minden mozdulatra, édes illatára, nyögdécselésére, ami egyre sürgetőbbé és sürgetőbbé vált.

Jaj, mindjárt jó, még egy pillanat, mégy egy mozdulat, mindjárt!

Kedvesem abban a pillanatban robbant, megremegett, de lendülete vitte tovább, még mozgott, mikor kitört belőlem, a "mindjárt, jajjj, óóó!!!" Követve példáját a fellegekbe szálltam és zuhantam a mélységek felé. Kielégülve, ernyedten hevertem alatta.

Ez az ernyedtség, nem sokáig tartott. Gyorsan összeszedtem magam és azt mondtam:

- Most már mehetünk reggelizni! - és egy hajtincset elsimítottam a homlokáról.


A reggelivel gyorsan végeztünk, Péter addigra előállt a kocsival. Bepakoltuk a csomagokat és indultunk a birtokra. Borús lett az idő, és azt hiszem egy kicsit lazán öltöztem, de arra gondolva, hogy majd odabújok Elek mellé, ha fázom, ez teljesen felvillanyozott. De még mennyire! Hiszen eszembe jutott egy elég aljas gondolat, amit azt hiszem el fogok követni ellene.


Beszálltunk a kocsiba, és Elek karjába befészkeltem magam. Így a felöltője az ölében feküdt. A kis huncut megkönnyíti a dolgomat - gondoltam, és közben elmosolyodtam. Kezem útnak indult a felöltő alatt. Combját simogattam, s egy szemvillanással jeleztem a sofőr felé, ujjammal intve, hogy maradjon csendben.

Nos, én már előre élveztem kedvesem örömét. Egy hang nélkül fogja tűrni amit, csinálok vele.

Kezem megmarkolta mogyoróit, majd felfelé indulva megkerestem férfiasságát.

Még mindig a nadrágon kívül simogatni kezdtem. Kézmozdulataim eredménye meghozta gyümölcsét, mert a nadrágja már úgy dudorodott, hogy alig fért el benne. Ki kell szabadítani, mielőtt még valami baj érné. És kiszabadítottam!

Úgy állt a felöltő alatt, mint a sátortartó rúd. Ráhajolnék, de hogyan? A sofőr észreveszi. Kezem közben játszott, nem törődve azzal, hogy esetleg baleset éri a felöltőt vagy a nadrágot. Kedvesem csukott szemmel hátradőlve megadta magát. Átkarolta vállam és mellére húzott még jobban.

Egyre sürgetőbben éreztem lüktetését. Próbáltam kicsit lassítani. Ez a lassítás is olyannyira érzékien érintette, hogy úgy éreztem, bármely pillanatban felrobbanhat. Már egész teste remegett. Hirtelen mozdulattal, elszorítottam a makkját, s hagytam, hogy érzései elcsituljanak. Azonban Elek fülembe súgta, hogy:

- Te kis gonosz! Ezt visszakapod még!

- Tudom - válaszoltam és rákacsintottam.

Nem igazán tudtam, merre járunk, mennyi időnk van még, de arra gondoltam, nem árt, ha még egyszer felizzítom kedvesem még mindig el nem csitult vágyát. Megnyaltam a szám szélét és csak ennyit kérdeztem:

- Nem baj, ha az öledbe hajtom a fejem?

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Majdnem robbanni készültem, amikor ujjai erősen ráfonódtak a makkomra és elszorították. A kitörni készülő forróságot visszafogta, csillapította. Odahajoltam hozzá és még mindig forrva a vágytól annyit súgtam:

- Te kis gonosz! Ezt visszakapod még!

- Tudom - mosolygott édesen, majd megnyalta a száját és ennyit kérdezett: - Nem baj, ha az öledbe hajtom a fejem?

Megváltásként ért a kérdése, de Péter mindent látna. Ezért előre szóltam:

- A hölgy kissé fáradtnak érzi magát és lepihenne. Ha kérhetem, kissé lassabban menjünk.

- Igen, uram! - szólt a válasz és némileg lassabb tempóra váltottunk. Egy órányira voltunk a birtoktól, de eben a tempóban talán több lesz, alaposan ki tudjuk élvezni még egymás társaságát. Szerencsére az autóban volt függöny, ami hosszú úton nagy segítség, ha átöltözésre volt szükség. Ezeket behúztam kétoldalt. Már csak az a kérdés, hogy mi legyen Péterrel, de végül ezt is megoldotta a leleményes útitársam, miután az ölembe hajtotta a fejét:

- Kérem, hogy takarja le a fejem, mert zavar a világosság. - mondta hangosan, hogy a sofőrünk is hallja.

- Rendben - válaszoltam én is hangosan, majd a felöltőm a fejére tettem. Ezután már abszolút takarásba került, ahogyan felém fordulva elővette a férfiasságomat és a szájához vette. Nem mozoghattunk sokat, de az út egyenetlensége megtette azt a plusz segítséget, amire szükségünk volt. Elég volt csak bevennie a szájába és a rázkódástól ide-oda masszírozta a makkom. De más finomságokat is bevetett a kényeztetésemre, miután ismét előbújtam csinos ajkai közül. Nyelvével ügyesen fonta körbe vesszőm, és masszírozta már nagyon érzékennyé vált peremem. Fejére tettem a kezem, hogy ne mozogjon túlságosan, és miután átvette az autó zötyögését, lefele kalandoztam az öle felé.

Felhúzott lábai és nagyobb ruhája alatt a kezem könnyedén eltűnt, és félrehajtva az anyagot megérintettem felhúzott combját. Közben végig a sofőrt néztem, hogy ne forogjon vagy nézelődjön túlságosan, ha mégis ezt tenné, azonnal mozdulatlanná váljunk. Szerencsére volt elég baja az úttal, nem ért rá velünk foglalkozni.

Eközben a finom bőrön egyre feljebb kúsztam. Kerestem a fehérneműjét, hogy félrehúzzam, de meglepő módon pelyhes dombját értem. Lenézem és a felöltő alól széles mosoly fogadott. Majd szó nélkül folytatta makkom kínzását, ami hamarosan ismét tüzelni készült. Behatoltam forró völgyébe, megtalálva a rejtőző magját kis mozdulatokkal masszírozni kezdtem. A nyelvcsapások máris egyenletlenebbé váltak, halk sóhajok törtek fel az ölemből. Ujjam finoman körözni kezdett, miközben keze egyre erősebben és követelőzőbben húzogatta a bőröm. Középső ujjam elkalandozott a bejárathoz és éppen csak benyitott. Ez a mozdulat megtette a hatását: bekapta a makkom és erősen megszívta. Talán a feltörő nyögését enyhítette így? Meglehet, de nagyon élveztem, a robbanás pedig már visszavonhatatlanul közeledett.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Nem baj ha az öledbe hajtom a fejem? - kérdeztem kedvesemet. Ő jól nevelt úriember módjára igent rebegett, szemében a vágy tüze villant. Bár azt mondta, hogy nyugodtan pihenjek, majd szól, ha megérkeztünk, kacéran rám kacsintott.

Folytattuk tovább utunkat, Péter vezetett és nagyokat hallgatott, mi meg eljátszottuk az álomszuszékot. Kedvesem ölébe fészkeltem magam úgy, hogy könnyen hozzáférjek, eközben kicsit lejjebb csúszott.

Nagyon izgalmas volt hang nélkül lenni, és persze a visszapillantó tükör hatókörén kívül helyezkedni. Kedvesem hátrahajtotta a fejét, és úgy csinált, mint aki szunyókál. Rezdülésein azonban érezni lehetett a vágyakozást, a felkészülést az elkövetkezendő pillanatokra.

Gyengéden érintettem, szinte csak leheltem férfiasságát, mely úgy meredt előre, mintha az élete függne tőle. Nem lankadt, bár a helyzet kicsit (vagy inkább nagyon) izgalmas volt, ez még jobban feltüzelte.

Péter ha észre is vett valamit, nem adta jelét. Előre meredten figyelte az utat.

Én pedig újra elképesztő bátorságra tettem szert, amit nem is gondoltam volna magamról. Még soha nem tettem ilyet, nem is tudtam, hogy miként fogom megélni. Számba vettem legbecsesebb kincsét, lágyan nyelvemmel végigsimítottam és megkezdődött a játék, amit csendben kellett játszani. Nem mondhattuk ki illetve nem jelezhettük nyögéssel vagy különböző hanggal érzéseinket.

Még nem tudtam, meddig mehetek el, vagy meddig megyek el.

Egyelőre élveztem a titkot, és azt, hogy az ölébe hajtott fejem teljesen eltakart mindent. Csak én láthattam, én érezhettem feszülését, nyelvem játéka nyomán.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve tövig bekaptam, majd egyre jobban és erősebben szívtam, mintha mindent ki akartam volna facsarni belőle.

Meg lett az eredménye, mert egy nyögés hagyta el ajkát, amely idejében egy enyhe torokköszörüléssé vált. Megfeszítette altestét éreztetve, hogy ne tegyek ilyent hiszen, akkor nem tud uralkodni magán.

Azért az élvezetek játéka tovább folytatódott, rosszallása ellenére is. Lágyan, majd egyre erősebben, nem tudva mi is lesz a vége, hiszen ily módon engem nem fog kielégíteni. De nem is bántam. Akartam mindennél jobban magamban érezni keménységét, ha csak a számban, most ezt sem bántam. Mozgásra nem igen volt lehetőségem, de ami telt tőlem, azt mind megtettem. Nyelvem körbefutotta érzéki makkját, majd újra elnyelte, ez így ment, újra és újra.

Amikor éreztem, hogy nem bírja már tovább, kicsit lazítottam a játékon, hogy csituljon.

Mire a remegés hulláma tova szállt, újra belelendültem. Tudtam, hogy már innen nincs menekvés, még egyszer nem fogja tudni visszafojtani a kitörni készülő kéjt. A végtelenségig nem nyújthatom.

Nem igazán tudtam, mi tévő legyek, vegyem ki a számból és hagyjam a kezemre a végét, vagy történjen minden úgy ahogy elrendeltetett?

Pillanatok alatt törtek fel bennem a kérdések. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tova is szálltak, mert kedvesemen újra végigsöpört az a remegés, amit már olyan jól ismertem. S akkor önkénytelenül azt tettem, amit tennem kellett. Hagytam, jó mélyre merülni, majd kifelé jövet egy erős szívás, utána újra mélyre nyeltem. Éreztem, ahogy a kéj végigfut a testén majd kitör belőle, szinte azt sem tudva, hova és miért, egyre csak lövellt, és a remegő hullám oly hosszúra és nagyra sikerült, majd belefulladtam.

Miután véget ért a remegés, óvatosan kivettem a számból, még mindig ízlelgetve nedvét, még mindig érezve az élvezet gyümölcsét. Kedvesem felém nyújtotta zsebkendőjét, hogy hozzam rendbe magam, közben kedvesen végigsimította fejemen, hátamon úgy kérdezte:

- Remélem, kellemesen szunyókáltál - majd lehajolt és megcsókolta a számat. - Mindjárt hazaérünk - suttogta és oly szerelmesen nézett rám, majd elolvadtam nézésétől.

Felültem s hagytam, hogy rendbe szedje magát.

Péter hallgatott, s úgy tett, mintha semmi sem történt volna az úton. Nem látott és nem hallott semmit. Kisvártatva megszólalt, közölve, hogy hamarosan megérkezünk.


Mikor kiszálltunk a kocsiból Elek hozzám hajolt átölelt és a fülembe súgta:

- Olyant adtál nekem amit egy életen keresztül sem tudok semmilyen módon viszonozni, de ígérem, hogy megpróbálom. - Ezzel csókot lehelt a számra.


A megérkezés örömmel töltötte el az egész házat. Elek édesanyja olyan nagy szeretettel fogadott, amitől meghatódtam.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira átvette felettem az uralmat, hogy ujjaim megadták magukat a ruhája alatt. Karom előbújva a vállába kapaszkodva próbálta fékezni (esetleg fokozni) az elkerülhetetlenséget előidéző tempót, de már nem tehettem mást. Csak ontottam magamból egymás utáni hullámokban a forróságot, tehetetlenül rándultam össze újra és újra. Húsos ajkai fogságában vergődtem, a kegyelemdöfést egy erős szívással adta meg. Izmaim megfeszültek majd visszahulltam.

Amikor kinyitottam a szemem, már elengedett és felnézett rám. Elővettem egy kendőt, hogy megtisztíthassa magát, majd végigsimítottam rajta a fejétől a hátáig:

- Remélem, kellemesen szunyókáltál - lehajoltam hozzá és megcsókoltam. A szenvedély íze még ott érződött a nyelvén. Végül csak ennyit mondtam, miután kibontakoztam: - Mindjárt hazaérünk.

Gyorsan eltettem az árulkodó férfiasságomat és megigazítottam magam.

- Uram, mindjárt itthon vagyunk! - szólt a sofőrünk, a függönyöket közben elhúztam. Kinéztem és a táj már ismerős volt. A következő kanyarban már a földünkön gurultunk.

Ahogyan beértünk az épület elé még egy pillantást vetettem magunkra, hogy semmi ne árulkodjon az útközbeni eseményekről. Mondhatnám, hogy a mosoly öltöztet, de kedvesemet ebben látnám egész nap. Visszamosolyogtam rá, majd megállás után siettem kinyitni az ajtaját. Odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam:

- Olyant adtál nekem amit egy életen keresztül sem tudok semmilyen módon viszonozni, de ígérem, hogy megpróbálom. - és gyengéd csókot adtam. Kézen fogva indultunk befelé, ahonnan már édesanyám és testvérei sietek elénk.

- Hál' Istennek, hogy megjöttetek végre! - örült anyám és végigcsókolgatott bennünket csillogó szemmel. A nénéim csak udvariasan mosolyogva fogadtak, mindőjüket kézcsókkal köszöntöttem.

- Gyertek, meséljetek el mindent! Már úgy megijedtem, hogy nem értetek haza időben! Szerencse, hogy ez az áldott fiú hazatelefonált! - áradt a szó anyámból és örömmel csípte meg gyengéden az arcom.

Leültünk a nappaliba és csak annyit mondtam, miután mindenki kényelembe helyezkedett:

- Édesanyám, nénéim! Szívem kedvesét feleségül veszem. Tudom, hogy az eljegyzést nem itt tartottuk meg, de az esküvőt mindenképpen a birtokon rendeznénk meg.

A hölgyek arca felderült, szinte kipirosodott, úgy fellelkesültek. Amint befejeztem a mondatot, egymás szavába vágva igyekeztek túllicitálni egymást, hogy ki, mit szervez majd. Mikor némileg csillapodott a lelkesedés, folytattam a mondanivalóm:

- Ana divattervező, ezért a ruhát rábíznám, sőt! Arra gondoltam, hogy a párizsi sikeres bemutató után legyen itt a birtokon egy esküvői divatparádé. - Kedvesemre néztem és ő is meglepődött ezen az ötleten. De a hölgyek annál lelkesebben vették a váratlan fordulatot és felugrottak, Anát kézen fogva húzták magukkal. Anyámmal kettesben maradva ültünk, ő mosolygott:

- Most pedig mesélj el mindent, mert úgy érzem, sok dolog történt, amióta nem láttuk egymást. Márta sincs veled...

Elmeséltem mindent, ami az elmúlt napokban és hetekben történt velem. Fél óra múlva édesanyám felderülve sóhajtott:

- Úgy örülök nektek, drága fiam! Az alapján, amit meséltél, már érthető az a telefonhívás is, amit a rendőrségtől kaptál.

- Milyen hívás? - gyanakodni kezdtem.

- Nyugodj meg, jó hír volt a rendőrőrsről. Először nem értettem, hogy kit fogtak el, mert zavaros volt. Valami ollóról, meg kártyabosszúról és hajvágásról is szó volt benne, de a fő, hogy elkapták és hazahozták azt a banditát.

Az elmúlt napok sokasága miatt először nekem sem volt egyértelmű, mit is szeretne mondani édesanyám, de aztán eszembe jutott, hogy arról az emberről lehet szó, aki a divatbemutatón is megzavart bennünket. A hajvágást miként bizonyították rá, előttem is rejtély volt, de a legfőbb, hogy rács mögé került.

- Bátyámról nincs hír? - kérdeztem.

- Sajnos nincs. - szomorodott el az arca. - Te láttad utoljára.

Pár másodpercnyi csend ült közénk. Bármilyen link volt a bátyám, végül mégis úgy tűnt, hogy megtért. Vajon merre lehet? Igyekeztem vidámabb témára terelni a beszélnivalót:

- Jöjjön édesanyám, keressük meg a hölgyeket és szervezzük meg a bemutatót és az esküvőt is!

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor Elek megmondta, hogy az esküvőt mindenféleképpen, a birtokon akarja megtartani, nem lehetett bírni a hölgyekkel. Tervezgettek egymást túlszárnyalva. Rám hárult az a feladat, hogy a divatbemutatót összehozzam.

Jómagam is lázba jöttem tőle, hiszen megtervezhettem a saját esküvői ruhámat. Bár be kell vallanom nagyon bíztam az alkalmazottak segítségében is.

Még a délután folyamán, felvettem a kapcsolatot Párizsi Marcel barátommal, felvázoltam a bemutató tervét, és ő természetesen igent mondott. Sőt azt mondta, hogy még új ruhakollekciójából is hoz olyan ruhákat, ami pont az esküvőhöz kapcsolódik.

Megérdeklődtem, hogy van Márta, és kértem, hogy hozza magával. Tehát a bemutató sínen volt. Nem maradt más, mint kiötleni milyen is legyen a ruhaköltemény.

A délután és az este úgy telt el, hogy szinte nem is láttuk egymást Elekkel. Az idős hölgyek nyüzsögtek, felsorakoztatták a legjobb ötleteiket. Viszont nem hagyták, hogy egy kicsit is együtt legyünk.

Elek az édesanyjával folytatott beszélgetés után a dolgozószobába menekült, és intézte a birtok ügyeit.

Akkor láttuk egymást, amikor asztalhoz ültünk. Kicsit furcsának találtam, de láttam kedvesem szemében a vágyat, ahogy rám nézett. Ez megnyugtatott és próbáltam kissé alkalmazkodni a körülményekhez. De csak kissé!

Az étkezés úgy zajlott, hogy Elek édesanyja ült a főhelyen, mi - kedvesem és én - szemben egymással, közvetlen mellette, a két idős nagynéni pedig mellettünk foglalt helyet.

Alig kezdődött el a vacsora, amikor levertem egy evőeszközt (a sok közül valamelyiket). Lehajoltam, hogy felvegyem, de óhatatlan kényszert éreztem arra, hogy kedvesemet megérintsem még akkor is, ha csak az asztal alatt. Lelki szemeimmel láttam, ahogy összerezzen. Elmosolyodtam, és úgy gondoltam, egy kis móka senkinek sem árt.

Elfoglaltam helyemet, a széket kicsit közelebb húztam az asztalhoz, majd kiléptem a cipőmből. Óvatosan kinyújtottam a lábam és végigsimítottam kedvesem lábát. Közben figyeltem, hogyan reagál. Félúton megállt a kanál a kezében, szikra lobbant a szemében, majd bátorítóan enyhén megnyomta a lábam. Nem kellett noszogatni. Lábát lent kezdtem el simogatni, majd egyre feljebb és feljebb mentem. Combján végigsimítottam, majd a másik combjához értem. Elek szeme felragyogott. Biztos voltam benne, hogy ez a játék elnyeri tetszését.

Közben folyt a társalgás, tervezgetés, egyre több és vakmerőbb ötletekkel jöttek az nagynénik, mert úgy érezték, hogy minden ötletet az esküvővel kapcsolatban meg kell osztaniuk velem. A két idős hölgyet teljesen elkapta a hév.

Kedvesemet meg én. Lábam jókora utat megtett mire megállapodott középen, csak úgy kíváncsiságból. Mi tagadás erre nem számítottam! Úgy dagadt a nadrágja, hogy ha kéznél van, már rég kioldom a szorításból de így semmit sem tehettem. Vagyis igen: tovább simogattam a lábammal. Mennyire élvezte azt abból is látni lehetett, hogy néha elöntötte a pír. Édesanyja meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e.

- Igen-igen minden rendben, csak egy kicsit meleg volt a falat. - mondta, majd némi köhögést produkált és elhelyezkedett a széken, hogy kényelmesebben üljön. A lábam egyből visszatért eredeti helyére, és finoman masszíroztam, simogattam férfiasságát.

Véget ért a vacsora, de kedvesem még mindig ült. Segítségére siettem és megkérdeztem esetleg kér-e még valamit? Nem kért, viszont úgy állt föl, hogy más ne lássa. Én voltam az, aki eltakarta dudorodó nadrágban lévő férfiasságát. Kellemetlen, de úgy gondoltam, majd megoldja.

Mikor felnéztem rá, láttam a szemében a vágyat, melyet sikeresen felébresztettem. A fejemre adott egy puszit és közben azt mondta, hogy ezt még visszakapom, készüljek fel rá. Ártatlan szemmel néztem rá, és megkérdeztem, hogy ugyan valami rosszat tettem?

A hölgyek közben kivonultak az ebédlőből. Mi kisétáltunk a kertbe. Kedvesem nem bírt magával, egyre távolabb húzott a háztól, egyre nagyobb bokrokat keresve, ahol elbújhatunk pár percre az emberek szeme elől.

Végül megtalálta azt a bokrot, amely elrejtett minket a kíváncsi szemek elől. Csókban forrtunk össze. Kedvesem azonban kreatív kedvében volt, egyre feljebb felhúzta ruhám alját.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nehezen tudtam dolgozni a szobámban, állandóan Ana járt a fejemben. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy az utóbbi pár napban többet voltunk együtt, mint előtte bármikor. Egyre jobban élvezzük és kívánjuk egymást, még az is lehet, hogy a nászutunkon ki sem mozdulunk a szobánkból?

Nevetve hajoltam a papírok fölé, mert akadt mit intézni, de a nadrágomban ágaskodó szerszámom csak nehezen csitult el. Annyira belemerültem a számokba, rendelésekbe és egyéb intézni valókba, hogy végül hasam korgása figyelmeztetett a közelgő ebédre. Elindultam, hogy megnézzem, miként csillapítsam az étvágyam, de az ajtónyitásnál máris a szolgába futottam, miszerint várnak az asztalnál.

Meglepő módon most nem mellém terítettek Anának, hanem mindketten édesanyám mellett foglaltunk helyet, egymással szemben. Mellénk a nénéim ültek. Nem értettem ezt az újraültetést, de talán köze lehet az esküvőhöz, mint a szüleim idejében a közösen hálás tilalmához. Diszkréten, kérdés nélkül vettem tudomásul anyám döntését, így legalább láthatom a bájos szépséget és gyönyörködhetek benne. Úgy látom, hasonló gondolatok járhattak a fejében, amikor véletlenül levert egy evőeszközt. A cselédünk épp ugrott volna, hogy felvegye és másikat hozzon, de Anasztázia megelőzte és gyorsan felvette, kissé megszeppenve mosolygott körbe. Vörös fürjei némileg kócosan, de szenvedélyesen zilálva lógtak a homlokába, amit egy mozdulattal félresöpört.

A levest kiszedtük, kissé még forró volt. A kanalat éppen megragadom, hogy az első kortyokkal oltsam az éhségem, amikor a lábamon érzek valamit. Pár pillanat után Ana mosolygásából és csillogó tekintetéből, nem utolsó sorban lábának nyomásából kitaláltam mi történik. Egy pillanatra bevillant Márta játéka, ami hasonló helyzetben történt, de most engedhettem a szelíd erőszaknak. Nénéim két nyelés közben is csak az esküvőről csacsogtak, a zsebkendő csipkéjétől a templomi bevonulásig. Ana csak bátorítón bólogatott, miközben egyre közelebb kúsztak a lábujjai az ölem felé. Nadrágomban keményen feszült a büszkeségem, ezért kissé közelebb húzódtam az asztalhoz, és a terítőt részben az ölemre hajtottam. Feljebb csúsztam a széken, hogy zaklatóm követelőző bokája kényelmesen megpihenjen a lábam között. Amikor talpa elérte a dorongomat, majd rányomott, megsokszorozódott bennem a vágy. Legszívesebben elővettem volna ketrecéből a vadállatot, hogy beteljesüljön a vágyam, de ennyi ember előtt még a terítő takarásában is veszélyes lett volna. A gondolatra belepirulhattam, mert édesanyám hajolt felém:

- Meleged van fiam? Jól vagy?

Csak bólintani tudtam, hogy minden rendben van, mert közben a huncut ujjak ráfonódtak a nadrágon át a makkomra és taposni, masszírozni kezdték. Inkább nyeltem egyet, és gyilkosan szenvedélyes pillantást vetettem kínzómra, aki bájos mosollyal az arcán nézett rám vissza, mint egy kisleány, aki meg akarja úszni a büntetést. Majd érdeklődő arcot vágott, mintha nem tudná, mi a bajom. Gyorsan a kendőmbe sóhajtottam egyet, amikor a zabolátlan lábával húzott egyet rajtam. Úgy tettem, mint aki megtörli a száját, de ekkor újabb húzás következett. Hiába az anyag, a talpa magabiztosan érezte, hol vannak az érzékeny pontok.

A második fogás lényegesen tovább tartott, mint általában: minden falat elfogyasztása percekig tartott, mert partnernőm nem kímélt. Végül már odáig merészkedett, hogy türtőztetnem kellett magam. Édesanyám ismét megkérdezte:

- Biztosan minden rendben van? Olyan furcsán viselkedsz.

- Igen-igen minden rendben, csak egy kicsit meleg volt a falat. - válaszoltam minden erőmet összeszedve, és kicsit másképp helyezkedtem a széken. Kedvesem értette a célzást és kellemesebb tempóra váltott, talpa már nem volt olyan követelőző, mint eddig. Vágyam némileg csillapodott, sikerült elkerülni a magasságok csúcsát. Miután befejeztük a vacsorát, a többiek után nem álltam fel az asztaltól, mert még másképpen feszítettem, alul. Ana jól tudva mit tett, megkerülte az asztalt és mellém lépett:

- Esetleg kér valamit, drága uram?

- Köszönöm, nem, de megtisztelne egy esti sétával. - álltam fel úgy, hogy felé fordulva a ruhája takarja az árulkodó nyomot. Legszívesebben itt magamévá tettem volna, miközben néztük egymás szemét. Csillogó huncutságot fedeztem fel benne, de itt mégsem kaphatom meg. Egy csókot nyomtam a homlokára, oda súgva, alig hallhatóan:

- Még nincs vége, visszakapod!

- Miért, mi történt? - pislogott rám ártatlan szemekkel. Ezzel a tekintettel be tudott vadítani. Csak elmosolyodtam és felkínáltam a karom, majd a takarásában kisétáltunk az étkezőből.

A kertben nagyon is jól tudtam, hová megyünk. Bátyámmal gyerekkorunkban búvóhelyként használtuk azt a helyet, ahova indultunk. Egy hatalmas bokorcsoport felé vettük az irányt, melynek a belsejében kényelmesen el lehetett férni akár fekve is, de bejárata csak egy volt. Még apánk ültette annak idején, hogy itt játszhassunk. A bokrok akkorára nőttek, hogy éppen ki lehetett látni felette, pár éve még padot is hozattam ide. Ezt a csoportot gondosan nyírtam, mert ide mindig el lehetett vonulni a világ bajai elől. Anyám és a nénéim sem léptek be ide, tiszteletben tartották a magányomat.

Most mi fogunk itt játszani, de egymással. A végén csak úgy húztam őt magam után, mert nem bírtam a vágyam szilaj ménesével. Ahogyan beértünk a biztonságos helyre, nem teketóriáztam: megcsókoltam és a szoknyáját húztam egyre feljebb. Csókjaim a nyakán folytatódtak és harapdáltam óvatosan. A lemenő nap fényében még kívánatosabb volt a bőre, csak úgy faltam. Ujjaim a ruhája alatt kalandozva bebújtak és popsiját markolták. Fehérnemű nem állta az utam, puha bőre rugalmasan engedett követelőzésemnek. Lehajoltam és combját csókolgattam tovább, egyre türelmetlenebbül, megvadulva forró ölének csábításától.

- Anasztázia! Merre van? - hallottuk nénéim hangját.

- Ne válaszolj! - mormoltam félig öntudatlanul a ruhája alól két harapás között.

- Itt vagyok! - hallottam kedvesem kiáltó hangját.

Kibújtam és felnéztem rá, hogy mégis, miért tette, de csak ennyit mondott némileg értetlenkedve:

- Úgy értettem, hogy válaszoljak. Mindegy most már, mindjárt itt vannak! - kezével pedig lehajtotta a fejem és betolt a ruhája alá. A bokrok és a ruha teljesen elrejtett a kívülről szemlélő elől, folytattam a megérdemelt falatozásomat. Ekkor hallottam, hogy nénéim odaérnek a bokor túloldalára:

- Mit keres itt? Hogyan talált ide?

- Elek mesélt erről a helyről - füllentette kedvesem, miközben kissé széjjelebb nyitotta a combjait, engedve mohóságomnak, szinte biztatva, hogy kényeztessem kincsét, nyaljam ajkait. Tudtam, hogy a bokor túloldaláról jó, ha a szemét láthatják csak, ezért bátran betérdeltem alá és markomba fogva popsiját a számra húztam a csípőjét.

- Mi nem mehetünk be oda, megígértük a fiúknak annak idején. - hallom a társalgást a túloldalról és elmosolyodtam magamban: a gonoszság most az én oldalamon áll. Büntetlenül bármit megtehetek itt Anával a nénéim orra előtt. Ajkaim megnyalva pedzegetni kezdtem édes magját, miközben őt folyamatosan kérdezgették:

- Nem jön ki sétálni?

- Nem lehet, Elek azt mondta, itt várjam meg. - hallom az illő választ. Okos leány, de úgysem mozdulhatna, ha akarna, akkor sem engedném. De ahogyan egyre jobban nyitja a combját, és a ruhán át irányítja a fejem, szinte arra biztat: "jobban és még!"

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban felhúzta a ruhámat. Szája a számra tapadt, keze pedig testem minden zugát bejárta.

Éreztem a sürgető vágyat csókjában. Pillanatokra rátapadt a nyakamra, mivel kellőképpen elő akarta készíteni számomra a visszavonhatatlan gyönyört.

Váratlanul otthagyott, lágy érintését máris a combomon éreztem és egyre följebb, míg meg nem találta a nedves zugot melyre rátapadt. Befészkelte magát a lábam közé, én pedig egyre jobban széttártam combomat. Fenekemet markolva magára húzott.

Ez a mámor azonban nem tartott sokáig, mert a nagynénik hangjával, fürkésző szemével találtam magam szembe. És a sok kérdéssel, mellyel kíváncsiságukat kielégíthették.

Elmondták, hogy nem léphetnek be a rejtekre, mert tiszteletben tartják Elek búvóhelyét. Nagyon régen tették ezt az ígéretet, de egy életre szól, soha nem fogják megszegni.

Alig tudtam odafigyelni a nénik beszédére, hiszen kedvesem lent dolgozott. Egyre jobban elkapott a hév, s ő nem engedett. Szorosan tartott miközben a nénikék sétálni hívtak.

- Nem lehet, Elek azt mondta, itt várjam meg. - válaszolom, közben érzem kedvesem nyelvét, mely egyre jobban nekifeszül érzékeny magomnak.

Önkéntelenül lenyúltam, jobban magamhoz húztam a fejét, melyet a ruhám teljesen eltakar. Még jobban szétnyitom combjaimat, és Elek kihasználva a lehetőséget, nyelve hevesen belém mélyed. Erre a mozdulatra végigvágtatott rajtam a remegés hulláma.

A nénikék még mindig kint várnak, mintha éreznék, vagy látnák mit is csinálok. Illem ide vagy oda, nem mozdulnak, igaz, be sem jönnek a búvóhelyre. Én is csak a szemüket látom, csacsogásukat hallom.

Hogy mentsem, ami még menthető, összeszedem magam, és kiszólok a bokrok takarásából:

- Amint Elek megjön, azonnal önök után indulok, addig is nyugodtan sétáljanak, s élvezzék az esti csendet.

De a nénikék ott tébláboltak egy ideig, majd az egyikük azt mondta, hogy jó, a nagy fa alá mennek. Nem láttam, elmentek-e, de nem is érdekelt már. Egyre jobban vágytam a kielégülést, ami csak nem következett be, mert amint a közelébe kerültem, kedvesem más finomságok után nézett. Majd megőrültem a vágy érzésétől, melyet felkorbácsolt, majd hagyta, hogy lenyugodjon. Én viszont belehajtottam volna magam, de nem lehetett. Tudtam, hogy az édes bosszú most ért utol mindazért, amit vacsora alatt tettem vele.

Mielőtt még lenyugodhattam volna, újra kezdte, egyre jobban furakodott a kis borsószemhez. Nyelve megcirógatta, majd odébb állt, bejárva minden rejtett zugot. Szorosan tartott, én mégis egyre jobban húztam magamhoz, mozdulatait várva, s megremegve amint végigjárja érzékenységemet.

Többé nem kalandozik el, nyelve egyre jobban sürgetőbben hajt a kéj felé. Nem érdekel az sem, ha látnak vagy hallanak, mert magával ragadott az érzés, és mély nyögésként tört fel bennem és a mindent elsöprő élvezet.

Elek gyorsan megfordított, keményen felnyársalt hátulról, hogy ő is részesüljön a szerelem mélységében. Ahogy belém hatol, az alig csitult vágy újra átrobogott testemen. A padra támaszkodtam, szokatlan és furcsa volt ez a helyzet, de egyre jobban élveztem, ahogy farka mélységeimet eléri, sokkal jobban kitölt mint eddig. A kéjes érzés és a fájdalom kavalkádja áradt szét testemben. Amikor igazi fájdalom lett volna, visszahúzódott.

Egyre szorosabban fogta csípőmet, minden lökésnél magához húzott annyira, hogy egész belsőm beleremegett. Az új élmény egyre jobban felkorbácsolt, és már mozogtam én is, minden lökésre lökéssel válaszolva, egyre gyorsabban véve a levegőt, várva az újabb mámor hullámát. Elek mintha megérezte volna, keze lecsúszott érzékeny magomra és simogatni kezdte. Nem kellett sokáig simogatnia, mert a hullám elkapott, és egy sikoly hagyta el a szám, ezzel egy időben zuhantam a mélységek felé.

Elek amint megérezte testem remegését, elengedte magát, és néhány pillanat múlva hallottam nyögését, miközben rám hajolt.

Remegve, csapzottan fonódtunk össze még egy pillanatra, aztán lassan otthagyta nedvességtől tocsogó barlangomat. Szemembe nézett, s közben azt mondta nevetve:

- Sikolyodat azt hiszem, még a házban is hallották.

Elöntötte arcomat a forróság, mert rájöttem, hogy valóban nagyon hangos lehettem. Megpróbáltam rendbe szedni magam, de ez nem volt olyan egyszerű. Elek viszont csak nevetett rajtam.

Nem tudom mennyi idő telt el, siettem a nénik után, akik türelmesen vártak a nagy fa alatt. Felálltak amint megláttak, és javasolták, hogy menjünk vissza a házba, mert eléggé lehűlt a levegő.

Nem vették észre ziláltságomat, vagy nem akarták észre venni, mindenesetre nem tették szóvá.

Inkább elmondták ötleteiket, terveiket az esküvővel kapcsolatban. Meghallgattam a hölgyeket, mert sok jó ötletet adtak, megnyugtatva őket, hogy bizony a későbbiekben is igénybe fogom venni segítségüket - amennyiben szívesen segítenének, legalábbis az ötletek és tanácsok tekintetében. Nénikék az örömtől alig bírtak magukkal.

Visszaérve a házba Elek édesanyja fogadott. Felvezetett abba a szobába, amelyikbe előzőleg már felvitette a holmimat. Bíztam benne, talán megint kedvesem melletti szobában tölthetem az éjszakát, de tévedtem. Mosolyogva mondta, hogy már nincs mitől tartanom.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A bokrok és a ruha takarásában még inkább felbátorodtam, tudtam, hogy ha kedvesem képes magán uralkodni, nem bukhatunk le. Bátran, de finoman nyalogattam egyre duzzadó magját és szorosan tartottam a csípőjét a számon. Amikor éreztem, hogy izmai megfeszülnek, kicsit engedtem a nyomáson, és ajkait, combja puha bőrét vettem kalandozásom következő célpontjaként. Mikor enyhült a feszülés, visszatértem és folytattam a cirógatást. A lehető legjobban igyekeztem érzékeit csúcs közelébe juttatni, hogy ott alászálljanak, majd ismét felkapaszkodjanak. Végül már nem kíméltem és félig önkívületben a végső pont felé hajtottam kimerült áldozatomat. Teste végigremegett, összeroppant, majd megfeszült, görcsös hullámok ragadták el. Mély nyögés tört fel belőle, miközben megkapaszkodott fejemben, ujjai belemarkolva a hajamba.

Még ziháló nyögéseit hallottam, de nem bírtam magammal és kibújtam a ruha alól. A padra támaszkodva tolta felém vágyakozó csípőjét, amit megragadva egy határozott lökéssel mélyedtem el benne. Már nem érdekelt, hogy ki van a közelben, állati ösztönnel mozogtunk egymáson. Lihegésünk egyre szaporábbá vált, ahogyan egymásnak csapódtak a testek, szorosan markoltam, kapaszkodtam a csípőjébe. Végül már-már észt vesztve hajszoltuk egymást a gyönyörök felé, ajkát sikoly hagyta el. Tehetetlenségből a világba kiáltott hangja megsokszorozta a testem lökéseit. Nem tehettem mást, ösztönösen tört fel belőlem a vágy forrósága, az utolsó lökések mélységében egyesülve.

Egymáson remegtünk, ahogyan erőtlenül próbáltunk magunkhoz térni. Megfordítottam és a szemébe nézve mosolyra húztam a szám:

- Sikolyodat azt hiszem, még a házban is hallották.

A nap utolsó sugarai még megmutatták arcára kiülő pírt, de ezen a szerénységen csak mulatni tudtam. Főleg, ahogyan eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor vadul egymásnak estünk a sötét hotelszobában, vagy amikor dacból tett pár gonoszságot. Ez a kettősség csak mulattatott, de végül csak mosolyogtam rajta. Megigazítottuk magunkat és kiléptünk a búvóhelyünkről. Csókkal búcsúztunk, mert még a nénéim után sietett.

A házba visszatérve anyám fogadott:

- Az esküvőig próbáld magatokat visszafogni, ha kérhetlek.

Értetlenül néztem rá, hiszen már nyilvánvaló, hogy Ana nem szűzleány:

- Édesanyám, erre miért van szükség? Hiszen a látszat miatt...

- Igen fiam, a látszat - szólt közbe -, amíg itt vagytok és nem a feleséged, nem aludhattok egy szobában. Ezért Anasztázia másik szobában fog aludni, mert legutóbb is elég pletykát kellett elaltatni Márta miatt.

- Értem anyám. Jó éjszakát! - feleltem némi keserűséggel és biccentettem. Az esküvőig úgysincs már sok idő hátra. Cserében ezért a pár napért az örökkévalóságot kapom.


A következő napokban Anát csak pár csók erejéig tudtam félrehúzni, mert szinte állandóan a nyomában volt valaki. A meghívók is kiküldésre kerültek a hétvégén tartandó bemutatóról és a rá egy hétre való esküvőről. A nyár már az utolsó forróságát adja ki magából, ezért sem szeretném, ha az esküvőt későbbre tolnánk. A hölgyek nagy része a bemutató miatt volt izgatott, még a cselédek is szórakozottabbnak tűntek a kelleténél, de csak mosolyogva vettem tudomásul a bakikat. Időm nagy részét inkább a földön töltöttem, jártam a birtokot és ellenőriztem, hogy minden rendben menjen. Amikor Anával és az "udvartartásával" találkoztam, gyorsan elhadarták, mit intéztek. Néha elutaztak a városba pár dolgot beszerezni: a vendéglátáshoz szükséges dolgokat, anyagokat vásároltak, serénykedtek.


Egy nappal a bemutató előtt egy kisebb színpadot barkácsoltattam pár szakemberrel, akiket a városból hívattunk ide. A meleg miatt a bemutatót a késő délutáni, már-már estébe hajló időpontra tettük, ezért pár lámpát is elhelyeztünk a dobogón. A székeket is sikerült az utolsó nap meghozatni és a meghívókra kedvező válaszok születtek. A konyhalányok már serényen dolgoztak a másnapi fogadáson, de felbéreltünk pár kézilányt, hogy besegítsenek a szakácsoknak. Amikor a színpad körül sétáltam, Ana sürgölődő alakját pillantottam meg. A hölgykoszorú most nem volt a környéken. Odaléptem hozzá és átöleltem:

- Izgulsz, drágám? - mosolyogtam rá.

- Nagyon! Úgy örülök!

- Minden rendben van? Ruhák, szervezés...

- Minden! - lelkesen mosolygott. - Még holnap délelőtt érkezik pár kiegészítő és néhány meglepetés... - rejtélyesen elmosolyodott, ahogyan elharapta a mondat végét.

- Milyen meglepetés? - kérdeztem csodálkozva, de csak annyit válaszolt nevetve:

- Hát épp ezért meglepetés! De örülni fogsz neki! - kacsintott, majd csókot nyomott a számra. - Ne kérdezősködj, majd meglátod!

- Rendben, de tudd, hogy hiányzol! Napok óta...

- Mit is? - vágott közbe és a combját megmozgatta a ágyékomnál. Kissé elpirultam.

- Igen... - nyeltem egyet, mert egyből ágaskodni kezdtem.

- Nyugalom, türelem, drága uram! Türtőztesse magát! - kibújt a karomból és nevetve ellépett tőlem. Csak vágyó szemeim küldhettem utána, miközben csillogó szemmel kacagott egyre távolodva.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az elkövetkezendő napok gyorsan teltek. Elekkel csak az étkezéseknél találkoztunk, a többi időt a földeken vagy a birtok ügyeinek intézésével töltötte. Sokat volt távol.

Én is belevetettem magam a munkába, mert rohamosan közeledett a bemutató ideje. Ákos segítségét igénybe vettem, aki repesett a boldogságtól, hogy ilyen fontos feladatot bízok rá. Párizs óta nem találkoztunk nagyon örültem, hogy láthattam.

Felvázoltam, milyen ruhát is képzelek el, keze alatt látványosan megjelent a ruha rajza. Ezt meglátva, újabb ötleteim lettek. Szegény Ákos alig győzte megrajzolni elképzeléseimet.

Nagyon tetszetős és merész ruhák tervei bontakoztak ki. Mindet nem akartam felsorakoztatni a divatbemutatón, kiválasztottam egypárat belőlük. Ezek a ruhavázlatok aztán a varrodába kerültek, hogy az ügyes kezek az álmot valóra váltsák.

Lázas munka folyt, mindenki tette a dolgát. Ha mégis napközben összetalálkoztunk kedvesemmel, valamelyik néni azonnal ott termett, árgus szemmel figyelve minden lépésünket. Még beszélgetni is keveset tudtunk.

Nem értettem, hogy miért történik mindez, de a nénik utaltak rá, hogy az esküvő előtt nem igen találkozhatnak a fiatalok, és nem is alhatnak együtt. Ezen elmosolyodtam, hiszen mi már réges-régen túl vagyunk ezen a szemléleten, az ágyról nem is beszélve. Netán én voltam az, aki hűtlen lett a hagyományokhoz? Lehet, de eddigi életemben mindig az új, az ismeretlen megismerése vonzott. Ha változtathatok a dolgokon, akkor változtatok is.

Elek egy nappal a bemutató előtt színpadot rakatott össze embereivel. Az emelvény nagyon jól sikerült. Még arra is gondolt, hogy a háttérben legyen egy elszeparált rész, ahol a modellek átöltözhetnek.

A meghívók a divatbemutatóra már régen el lettek küldve, 15 órára vártuk a vendégeket. A bemutató helyszínét a fák árnyékába tettük, védve vendégeinket a melegtől. Estefelé megérkezett Ákos a ruhákkal és egypár modellel.

Párizsi vendégeinkért titokban elküldtem Pétert, és azon izgultam, kedvesemnek nehogy feltűnjön a sofőr hiánya. Akkor a meglepetés nem lesz meglepetés.

Elvégeztem az utolsó ellenőrzést, mosolyogva pillantottam szerelmemre, hogy minden elkészült időben, holnapra már csak a vendégek fogadása marad.

Boldogan bújtam karjaiba, nénikék rosszalló pillantásai kereszttüzében, de ez már egy cseppet sem érdekel. Kézen fogva indultunk be a házba, amikor begurult a kocsi jól eltitkolt vendégeinkkel. Elek megszorította a kezem és úgy mondta:

- Nem is tudtam, hogy Péter nincs itthon. - Én csak mosolyogtam rá és lestem az arcát, mikor észreveszi Mártát és Marcellt. Megpillantotta, és hálásan lehelt csókot a fejemre, miközben azt mondta: - Ez nagyon kedves meglepetés!

Marcell ígéretéhez híven Mártát is magával hozta. Mindenki nagy szeretettel fogadta. Elek megfogta Márta kezét, majd magához ölelve arcon csókolta, mint régi jó barátot. Márta kivirult, szebb, mint valaha és láthatóan szeretik egymást Marcellel. Jó volt újra látni őket.

Esti beszélgetésükbe bevontuk Ákost és a modelleket is, hiszen minden jó ötlet, észrevétel javítja esélyeinket a bemutató tökéletes lebonyolítására. Átbeszéltünk a teendőket, a holnapi programot, hogy minden jól sikerüljön. Késő éjszaka kerültünk ágyba - mindenki a saját ágyába.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Korán keltünk a bemutatóhoz. Kíváncsian vártam a ruhákat, Mártával sem sokat beszélgettem, mert inkább női témáról folyt a csevej. Az is lehet, hogy a levegő vibrálása izgatott fel ahhoz, hogy mindenfelé ellenőrizzek, egyeztessek. Reggeli előtt már bejártam a helyszínt, a dekoratőrök munkáját, néhol még pár igazítást. A színpad megkerülése után Ana jött szemközt velem, oda siettem hozzá:

- Jó reggelt édesem! - majd egy puszit adtam a homlokára. Csók még nem jöhet szóba az esküvőig, azt csak titkosan lophatok tőle. - Igazán kedves és kellemes meglepetés volt, hogy Mártáékat is meghívtad! Örülök nekik! Kíváncsian várom, milyen meglepetésekkel szolgálsz még!

- Majd meglátod, csak legyél türelemmel! - helyezte mutatóujját a szám elé csitítva a lelkesedésem, ami egyre magasabbra hágott.

Elmosolyodtam és újabb puszit adtam.

- Menjünk reggelizni, mert ez a feszültség csak éhesebbé tesz! - kínáltam fel a karom és párosan besétáltunk a házba. Már az asztalnál ültek Mártáék egymás mellett, kedvesen köszöntöttük őket.

A reggeli egyeztetésekkel telt: mi lesz a bemutató menete, milyen asztaldíszek kellenek, vajon ki jön el a meghívottak közül, és egyéb szervezési csicsergések. Főleg a hölgyek beszéltek, de bennem egyáltalán nem múlt az izgatottság, inkább fokozódott. Nem tudtam sokat enni, ezért inkább csak hallgattam őket. Végül sikerült megbeszélniük a programot, és a délelőtti teendőket, ezért asztalt bontott a társaság.

Körbejártam a birtokot, a színpad előtt már elhelyezték a székeket és a bársonyok is a helyükre kerültek. Visszafelé a konyha mellett elhaladva finom illatok kúsztak az orromba. Igazán minden prímán halad - nyugtáztam magamban. Az idő is kedvezett nekünk, mert nem volt túl meleg, de a felhőtlen idő és a lágy napsugarak már előrevetítették az őszi napokat. Az irodámba visszatérve melankolikus hangulatban vártam az ebédet és a bemutatót.


Már délután fél kettő körül elkezdtek érkezni a vendégek. Éppen befejeztük az ebédet, amikor az első pár megérkezett. A színpad első sorából pár széket kedves rokonainknak, ismerőseinknek lefoglaltunk, de a többi helyből szabadon válogathattak a vendégek. Cselédek és szolgák sürögtek-forogtak, hogy az asztalokra némi harapnivaló jusson felvezetésképp, illetve gondoskodjanak a kiszolgálásról. Anasztáziával karonfogva vártuk az érkezőket és köszöntöttük őket illendőképpen. Pár kedves szavunk mindenkihez volt, hiszen régebbről vagy látásból ismertük a legtöbbjüket. Sétáltunk közöttük, de amint új vendég érkezett, máris oda siettünk. Így került majdnem az életembe az egyik (nem hívott) jövevény.

Amikor kiszállt az autóból, már gyanús volt nekem. Tudtam, hogy nem mi hívtuk. Bár kalapja és bajsza gondosan ápolt volt, de amikor felnézett, a tekintetében valami megfoghatatlan gyanakvás volt. Miután észrevett bennünket, hevültebben sodorta el az ajtót nyitó szolgát, és egy mozdulattal a kabátja alá nyúlt. Párom karját azonnal szabadon engedtem, miközben a kabát alól egy revolver bukkant elő és rám szegeződött:

- Tudtam, hogy itt lesz! Nem bújhat el soha! - kiáltotta, és egy pillanat alatt lemerevedtem, vártam a lövést. Azonban nem dörrent el a pisztoly, hanem megragadta a karom, miközben többen felfigyeltek az eseményre: - Velem jön a főnökhöz és majd megbeszélik. Élve többet ér nekem.

Egyből átláttam a helyzetet és tudtam, hogy azt hiszik: a bátyám vagyok. Visszanéztem kedvesem riadt arcára és eldöntöttem: nem fogok engedni a kényszerítésnek. Rablóm szeme folyamatosan járt, nehogy meglepjék. Maga előtt tuszakolt, miközben a fegyvert lóbálta körbe:

- Hátra, hátra! - szólt a vendégekre. Azonnal lépnem kellett.

Amint a fegyver kicsit is eltávolodott tőlem, hátranyúltam és lefelé nyomtam a karját. Ezzel a mozdulattal megfordultam és dulakodni kezdtünk. A fegyvert tartó kezét a csuklójánál próbáltam távol tartani, ahogyan az autó takarásában próbáltam legyőzni. Nem hagyta magát, volt benne erő bőven. Ágyékon rúgtam a térdemmel, majd sípcsonton rúgtam, mire elengedte a jobb kezemet és be tudtam húzni egyet. Végül mégsem én győztem le: a feje hirtelen hátra rántódott és fuldokolni kezdett. Ezt a pillanatnyi előnyt kihasználva még behúztam neki párat, mire a földre zuhant. Amint földet ért, akkor láttam, hogy kedvesem áll mögötte lihegve, kipirulva. Az ijedtség első szavai hagyták el ajkait:

- Nem hagyhattam, hogy megöljön. Pont most! Még megúsznád, hogy feleségül vegyél! - zihálta, majd hozzám hajolt és mély csókban adott hálát az égnek, hogy túléltem. A csók mély, forró és benne volt minden aggodalom, hogy bármikor elveszíthetjük a másikat.

Kibontakozva lenéztem a támadó ájult testére. Akkor vettem észre Ana kezében a szalagját, amivel fojtogatni kezdte. Tudtam, hogy ügyes nő, hiszen a szobámba is észrevétlenül be tud surranni, de hogy ilyen merész dolgokra volt képes miattam... Őszintén imádni és tisztelni kezdtem, hogy megmentette az életem, pedig közben visszatért női mivolta. Lehajoltam puha kézfejéhez és egy csókot hintettem rá:

- Köszönöm! Megmentette az életemet kisasszony! - magázva fejeztem ki mély hódolatom felé. Felnézve rá folytattam: - Ismét megkérném a kezét, ha eddig nem tettem volna meg.

- Köszönöm drága uram, elfogadom Önt férjemül - felelte mosolyogva, kipirulva -, de most kezdjük a bemutatót, mert így elkésünk.

Körbenéztem és egy kisebb csoport alakult körülöttünk, vendégek és szolgák vegyesen. Kiválasztottam a két legmarkosabb legényt és az alélt támadónkat rájuk bíztam:

- Vigyétek be a fészerbe és kötözzétek meg. Hívom a csendőröket, ők majd elviszik. - Kedvesemhez fordulva folytattam: - Telefonálok egyet és jövök vissza. Amint megjött mindenki, kezdődhet a bemutató. - Elsimítottam összekócolt vörös fürtjeit és még annyit tettem hozzá kedvesen: - Hihetetlenül csodás ma, kedvesem!

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Boldogan ébredtem. Kinyitottam a spalettát, szikrázó napsütés köszöntött, bearanyozva a reggelt. Úgy éreztem, ma senki nem tudja elrontani a kedvem.

Rendbe szedtem magam, vidáman indultam, hogy megtekintsem eddigi munkálkodásomat. Meglepetésemre azonban kedvesem jött velem szembe. Mindent leellenőrzött, természetesen rendben is talált. Karját nyújtotta felém, hogy menjünk reggelizni. Mártáék már elfoglalták helyüket az asztalnál, már csak ránk vártak. A bemutatóval kapcsolatban egy két simítást még eszközöltünk reggeli közben, aztán mindenki tette a dolgát, legjobb tudása szerint.

A délelőtt nagyon gyorsan eltelt, el voltunk foglalva, beszélgetni sem volt időnk.

A konyhából finom illatok szálltak, készülve a délutáni vendégekre. Égett a kezük alatt a munka, pillanatok alatt elkészítve azt a rengeteg finomságot.

Fél kettő felé érkeztek az első vendégek. Elek és én fogadtuk őket. Mindenkihez volt egy kedves szavunk, s megadtuk a módját, úgy ahogy illik. Volt akit már jól ismertünk, volt akit kevésbé. Mosolyogva, invitáltuk a rögtönzött színpad elé őket. Frissítőt szolgáltak fel ebben a melegben.

Még nem kezdtük el a bemutatót, arra gondolva, hátha valaki késik, amikor egy ismeretlen férfi szállt ki a kocsiból. Amint meglátta kedvesemet, már kiabálni kezdett:

- Tudtam, hogy itt lesz! Nem bújhat el soha!

Minden szem ránk szegeződött, vajon mi fog történni? A férfi pisztollyal a kézben tartott felénk. Nem lövésre tartva fegyverét, csak úgy hadonászott vele. Ez volt a legrosszabb, hiszen ha véletlenül elsül abból nagy baj lehet.

Az agyam villámgyors történéseket vetített ki, félelem fogott el. Pillanatok alatt leráztam magamról, tudtam, hogy itt cselekednem kell. Mit akar ez az ember, miért fenyegetőzik?

Gondoltam, hogy Elek megint a bátyja helyet került ilyen helyzetbe. Már soha nem szabadul meg a bátyja tetteinek utóhatásától?

Közben a férfi már Elek mellé ért és dulakodni kezdtek, a kezében lévő pisztollyal még mindig hadonászott. Lelőni biztosan nem akarta, mert egyfolytában ordított:

- Velem jön a főnökhöz és majd megbeszélik. Élve többet ér nekem.

Ez a mondat, kicsit megnyugtatott, de a pisztollyal való hadonászás egyáltalán nem. Közben a dulakodás tovább folytatódott, de ugye, ezt mégsem hagyhattam!

Leoldva magamról a szalagot, két végét kézfejemre tekerve, a férfi mögé osontam és egy gyors mozdulattal nyakára tekertem. Magam felé húztam, hogy érezze a nyakán a szorítását.

Nem akartam megölni, csak lelassítani azzal, hogy fuldokol. Ily módon adva előnyt kedvesemnek. Amint megérezte a szorítást a nyakán, azonnal odakapott, nem törődve azzal, hogy kedvesem közben püfölte, ahol érte. A szorításból azonban nem tudott szabadulni. Még egy rántás: a férfi feje hátrabillent és elvágódott. Tudtam, hogy nem halt meg, legfeljebb elájult a levegőtlenségtől. Azonnal lazítottam a szorításon, még mielőtt valami baja esett volna.

Felpillantva Elek csillogó szemével találkoztam. Hogy oldjam a feszültséget, a körülöttünk állók ijedtségét, kedvesemre mosolyogtam és azt mondtam:

- Nem hagyhattam, hogy megöljön. Pont most! Még megúsznád, hogy feleségül vegyél!

Persze nem önzetlenül tettem, el akartam terelni a figyelmüket, miért is került a földre az ismeretlen férfi. Egy boldog kacsintással Elek mellé léptem és átöleltem.

Már nem volt mit tenni, hiszen a támadó ájultan hevert a földön.

Elek kiválasztott két izmosabb férfit, rájuk bízta azzal, hogy kötözzék meg, zárják be addig, amíg megjönnek a hivatal emberei.


A kedélyek lassan megnyugodtak, mindenki elfoglalta a helyét. Félrehúzták a függönyt, megkezdődött a bemutató abban a hiszemben, hogy többé ilyen kellemetlenség nem ér bennünket. Én voltam az aki köszöntötte a vendégeket, és elnézés kértem az incidens miatt.

Az első modell egy merész vonalú Párizsi ruhaköltemény volt. Szakítva a hagyománnyal a csipke helyett tüll berakás volt a ruha elején és az ujján. Nagy sikert aratott a hölgyek körében. A fátyol is merész megoldás volt, mert egy kis kalapra tűzték rá.

Egymás után jöttek a bemutatandó ruhák. Ákos vette át tőlem a ruhák bemutatását. Én viszont hátra mentem, hogy elkészítsem kedvesem következő meglepetését.

Az általam megálmodott menyasszonyi ruhába bújtam. Egy egyszerű szabású, testhezálló, földig érő ruha volt, melynek a felső része merészen kivágott. A selyem anyag szinte eggyé olvadt a testemmel, lágysága körülölelt. Hozzá való fátyol csak vállig ért, eltakarva arcomat.

Kiléptem a színpadra, szép lassan végigmentem, megállva pont a kedvesem előtt. Megfordultam, majd óvatosan felemeltem arcom elől a fátylat. Nem láttam semmi mást csak két szemét melyből szerelem sugárzott s én vonzásának rabja lettem.

A tapsvihar térített magamhoz. Mielőtt elléptem volna előle, kacéran kinyújtottam a kezem, ujjammal hívogatón intettem felé.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben a bemutatót néztem, szinte teljesen megfeledkeztem arról, hogy néhány perce még veszélyben volt az életem. A hölgyek és a ruhák teljesen elvarázsoltak, Márta is egyszerűen ragyogott. A merész kollekció legvégén nem más, mint a készítő vonult fel a leggyönyörűbb ruhában. Még a szavam is elállt egy pillanatra, amikor megláttam. A fátyol felemelése után ahogyan rám mosolygott, gyermeki rajongással, szerelmes mámorban tapsoltam neki. Szinte sugárzott a boldogságtól, a mosolyán még a napfény is szikrákat szórt.

Mikor kint maradt a színpadon és pár másodperc után a többi modell is megjelent mögötte az esküvői kollekciók legszebb darabjaiban, a meghívott vendégek sem bírtak ülve maradni, mindenki állva tapsolva ünnepelte a bemutatót. A meghajolások után kinyújtotta felém a kezét és már éppen kézcsókra hajoltam, de ujjával hívogatón mozdult. Elmosolyodtam, de még volt egy feladatom, mielőtt utána mentem volna.

A hölgyek elvonulása után gyorsan felléptem a színpadra, majd hangosan szóltam a vendégsereghez:

- Kérem, fogyasszanak bőséggel, a hölgyek a bemutatott ruhákban itt lesznek Önökkel. Nézzék meg közelebbről is a ruhakölteményeket és menyasszonyommal hamarosan a rendelkezésükre állunk! További kellemes kikapcsolódást!

A színpadon hátrasiettem, és még ott volt mindenki, éppen ölelgették egymást a nagy siker után. Itt Ana mellé álltam, átkaroltam és hangosan azt mondtam:

- Gratulálok a hölgyeknek a bemutató sikeréhez, Önök nélkül nem sikerült volna! És gratulálok az én tündéri menyasszonyomnak, a ruhákhoz, a szervezéshez és mindenhez, amit idevarázsolt nekünk! - A szemébe néztem és egy sóvárgó pillantást láttam benne. Majd a társaság felé fordultam: - A ruhákat kérem, estig ne vegyék le, hogy a vendégek is alaposabban meg tudják nézni. Köszönöm! Önök természetesen a ház vendégei, egyenek és igyanak bátran!

Az oda készített és már kitöltött poharakhoz léptem, elvettem kettőt és a pincér körbevitte a többi résztvevő között. A kedvesemnek nyújtottam az egyik poharat, majd megemeltem a sajátom, miután mindenki kapott egyet:

- Igyunk a sikeres bemutatóra és Anasztáziára! Egészségünkre! - Hurrákiáltások közben koccintottunk és egy gyors csókot adtam a fényes ajkakra. A poharakat letéve megfogtam Ana kezét és finoman húzni kezdtem, de nem engedett, makacsul állt. Ránéztem és fürkésztem, hogy mit is szeretne, mi ez az ellenállás, erre csak elmosolyodott és annyit válaszolt röviden:

- Itt - majd egy huncut kacsintással kissé elfordult. Máris értettem, mit szeretne. Végignéztem hátra hajtott fátylán, csillogó ruháján, karcsú derekán. Mély dekoltázsába pillantva még inkább felforrt a vérem. Ha így állna az oltár elé velem, ebben a ruhában...

Körbenéztem és még páran beszélgettek a helységben. Nem várhatunk örökké! Odaszóltam nekik:

- Elnézésüket kérhetem, szeretnék kettesben lenni kicsit a menyasszonyommal...

- Természetesen - jött a válasz és lassan elhagyták az öltöző részt, amin bár ajtó nem volt, de az anyagok jótékonyan fedték minden oldalról, akár egy sátor ponyvája.

Amint az utolsó ember is kilépett, nem bírtam visszafogni magam és heves csókban forrtunk össze. Legszívesebben végigcsókoltam volna a nyakát és a vállát, de mégsem tehettem, mert a vendégeknek feltűnt volna. Kezem már felhúzta a ruháját, kutatóan keresve a fehérneműt, de ismét nem találtam alatta. A tudat még inkább bevadított és minden átmenet nélkül lehajoltam forró öléhez. Sietnünk kellett, mert bármikor kereshettek minket. Fejem mohón fúrtam kitárulkozó combjai közé és húsos ajkait számba véve morzsolgattam, gyengén nyalogattam köztük.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beleborzongtam a gondolatba, hogy hívogató ujjam után kedvesem szemében vágy csillant, mintha tudta volna mit akarok. De első a kötelesség!

Miután mindezeknek eleget tett, az elszeparált öltöző felé vettük az irányt. A vendégek állva tapsoltak, és éljeneztek. A bemutatónak nagyon nagy sikere lett. Ez a siker nem csak az enyém volt, hanem barátaimé is, akik mindent megtettek azért, hogy mindez ilyen jól sikerüljön.

Természetesen itt nem feledkezhetek meg kedvesemről, édesanyjáról és a nénikékről, hiszen nagy részük volt abban, hogy mindez létrejött. A vendégek pohárral a kézben beszélgettek, a pincérek finoman az ételekkel felhalmozott asztalok felé irányítottak mindenkit, ahol ínycsiklandozó faltok várták őket.

Most jutott eszembe, hogy a nénikéket nem láttam a közelemben. Biztosan el voltak foglalva a vendégekkel. Az utóbbi napokban annyira megszoktam jelenlétüket, szinte hiányoztak, ha nem láttam őket.

Kedvesemmel kézen fogva indultunk a színpad mögött felállított öltöző felé. Amint beléptünk Marcell ölelt át és gratulált, majd sorra következtek a többiek, egymásnak gratulálva.

Elek megfogva kezemet indult volna kifelé, de én nem mozdultam. Ha egy csókot akarok kapni, nem tehetem meg mindenki szeme láttára. És én égtem a vágytól, egy csókért, egy simogatásért, egy ölelésért. Az esküvőig még egy hét, és az oly hosszú idő!

Koccintás és barátaim finoman ki lettek terelve az öltözőből, mondván, szeretne velem egyedül maradni egy kicsit. Nem kellett kétszer mondani, mosolyogva távoztak, a terített asztalok és a finom italok felé, kettesben hagyva minket.

Az én édes kedvesem elkapott és úgy forrt össze ajkunk mintha soha többé nem akarna szétválni. A menyasszonyi ruhán éreztem finom simogatását. Keze lefele indult átkarolva derekamat, lágyan a csípőm felé. Itt megállt, keze keresett, kutatott valami után, s szinte elfelejtett lélegzetet venni, mikor észrevette, hogy a menyasszonyi ruha alatt nincs semmi.

Aprócska nyögés szakadt föl belőle, jelezve, nagyon tetszik neki ez a ruhabéli hiány, mely kezének sima utat biztosított egészen a fenekem aljáig. Ideérve megremegett, s hirtelen mozdulattal megemelte a menyasszonyi ruha bővülő alját. Nem törődve semmivel elém térdelt, s combjaim közé fúrta magát.

Forró lehelete még jobban felkorbácsolta addig is forró vágyamat. Önkénytelenül széttártam combjaimat, egyik lábam feltettem a kis ülőzsámolyra, hogy minél jobban hozzám férjen. A menyasszonyi ruha ráomlott a hátára, teljesen eltakarva kedvesemet. Körbe pillantottam, ha most valaki bejön, nagyon kellemetlen helyzetbe hoztuk volna magunkat, de megnyugtatott a ponyva mozdulatlansága.

Ölem még jobban kitártam és éreztem, ahogy forró nyelve végigsimítja megduzzadt ajkaimat, majd megtalálja azt a pici borsószemet, melynek simogatásával, oly sok gyönyört okozott már nekem. Testem beleremegett a tehetetlenségtől és a mozdulatlanságtól, kezemet Elek fejére tettem, és sürgetően próbáltam irányítani, tudva, hogy bármely pillanatban lebukunk. Ez a borzongó tudat, még gyorsabban és erősebben követelte magának a vágy beteljesedését.

Kedvesem azonban nem sietett. Alig bírtam állva maradni, testem remegett a vágytól. Két kezével a popsimat szorítva húzta, majd távolabb tolta fenekemet, játszott velem még jobban felizzítva vágyamat. Mindeközben nyelve virtuális táncot járt a megduzzadt ajkak között, és élvezettel időzött nedvességgel tele puncimban.

Nem hagyva időt a pihenésre sebes iramban visszatért piciny magomhoz, oly intenzíven ingerelve, hogy felgyorsult a lélegzetem, testemet elöntötte a remegés, várva azt a mámorító repülést, mely után testem szétszakadva apró darabokban hullik a mélybe.

Kedvesem megérezve a pillanatot még egy erős szívás után visszatérve nem hagyta el kéjem piciny helyét, hanem erőteljes csapásokat mérve rá kényszerítette testemet a beteljesülésre, mely pillanatok alatt elért.

Kezemet a számra téve, abban a pillanatban robbant ki belőlem a kéj, testemen pedig végighullámzott a remegés.

Még az érzés bennem élt amikor meghallottam a nénik hangját:

- Anasztázia kedvesem, merre vagy? - kérdezgették, és a hang oly közel volt, tudtam, bármelyik pillanatban beléphetnek. A kedvesem alig tudott kibújni a ruha alól, még mindig térdelt, amikor a nénik beléptek. És az én csodálatos Elekem mint mindig, most is kivágta magát:

- Anasztázia leejtette a gyűrűjét - mondta, majd felállt, a kezemet a kezébe fogta, s homlokon csókolt.

Nénik megkönnyebbülve, hogy meg lett a gyűrű, megjegyezték, hogy milyen szépen kipirultam, biztos a melegtől, és jó lenne egy kis friss levegő. Elekbe karolva, vagy inkább támaszkodva a nénikék után mentünk.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen belemerültem a forróságába, de a helyzet kiszámíthatatlansága miatt egyre sürgetőbb nyomást éreztem. Nyelvem egyre sebesebben pörgött ajkai között, fejemet egyre jobban húzta magához. Teste remegése elárulta, hogy közel a vég. Megadtam a kegyelemdöfést: rászívtam duzzadt magjára és csaptam egyet a nyelvemmel. A hatás nem maradt el, testén remegéshullám futott át.

Ekkor nénéim hangja ütötte meg a fülemet, amint keresték Anát. Az utolsó pillanatban bújtam ki a szoknya alól, a következő pillanatban már mellettünk álltak.

- Anasztázia leejtette a gyűrűjét - csókoltam homlokon a menyasszonyom.

Szerencsére nem vettek észre semmit az előbb történtekből, inkább megdicsértek és lelkesen húzták maguk után Anát, friss levegőre buzdítva minket. Karon fogtam a kedvesem és mentünk utánuk, teljesen feldobódva, izgatottan, zavartan. De mit tehetnék, mennem kellett a vendégekkel foglalkozni. Rendbe szedtem magam pár mozdulattal útközben és körbenéztem: mindenki lelkesen beszélgetett. Ekkor látom, hogy a háttérben integet felém egy alacsonyabb férfi. A délutánt követő kora esti félhomályban nehezen vettem ki, ki is lehet az. Elnézést kértem páromtól, és az egyik szolgáló éppen akkor ért hozzám, majd közölte:

- A rendőrségtől jöttek. Önt várják.

- Köszönöm, vezesse be kérem a hátsó bejáraton őket.

Mikor a szalonba értem, már ott volt a támadóm megkötözve, betömött szájjal, két markáns legény társaságában. Mélyen egymás szemébe néztünk, ahogyan a vérre szomjazó ellenfelek teszik összecsapás előtt. Pár másodperc múlva ért oda a rend két szolgája a nyomozóval.

- Üdvözlöm uraim! - Nyújtottam kezem feléjük. - Ez az ember több szemtanú jelenlétében megpróbált elrabolni, fegyverrel fenyegette az én és a menyasszonyom, közvetve sok ember élét. Átadom Önnek, tartóztassa le!

- Értem. A meghívottak listáját elkérhetem?

- Természetesen. De kérem, hogy diszkréten járjon el.

- Rendben. - Nyújtotta kezét a tömzsi nyomozó, majd az embereihez fordult: - Vigyétek, majd bent elbeszélgetünk vele.

Amikor kikísérték a támadóm, búcsúként még vetett rám egy olyan pillantást, ami nem sok jóval kecsegtetett, de nem fedtem fel valódi kilétem. Majd a rendőrőrsön megtudja az igazat.

Miután a birtokot elhagyták, visszasiettem Anához. Mosolyogva fogadott:

- Merre jártál kedvesem?

- Csak hivatali dolgokat intéztem - kacsintottam rá. - De hol is tartottunk?

Nem felejtettem el, hogy eléggé felcsigázva zavarták meg a nénéim. A hangsúlyból nem lehetett félreérteni a szándékom. Visszamosolygott, miközben kezét finoman a mellkasomra helyezte:

- Türelem, drága uram, de ígérem, hogy bepótoljuk! Mi lenne, ha megint eltűnnénk, mit szólnának hozzá a vendégeink?

- Rendben - kínáltam fel neki karom és visszasétáltunk a vendégekhez. Váltottunk pár szót a polgármesterünkkel, majd a pappal is. A jövő heti esküvő pár részletét megbeszéltük, szeretném, ha a maihoz hasonló események nem zavarnák meg a szertartást.

Már lement a nap, amikor szinte minden meghívott vendég eltávozott. Természetesen a birtok meghívottai maradtak, fáradtan ültünk le a társalgóban pár mondat erejéig. Mártáék csak pár percig maradtak, majd nyugovóra tértek. Anával összenéztünk: vajon miként folytatódjon az este? Legszívesebben a karjaiban tértem volna nyugovóra, de tudtuk, hogy ezt most nem lehet. Fáradt mosolya hasonló gondolatokat árult el, de anyám végül két puszit nyomott a homlokunkra búcsúzólag. Ketten maradtunk kézen fogva. Több gondolat is lustán elsétált agyam tekervényes labirintusában, végül feltettem a kérdést halkan súgva:

- Volna kedved titokban velem és mellettem álmodni?

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A délután további része a nénikék fürkésző szeme előtt zajlott. Elekkel illedelmesen viselkedtünk. Szórakoztattuk a vendégeket. Mindenki nagyon jól érezte magát, már benne voltunk jócskán az estében mikor az utolsó vendégek is elmentek.

Boldog és kissé fáradt voltam. Csak úgy zsongtak bennem a nap eseményei. Legszívesebben vettem volna egy jó fürdőt, de még nem tehettem. Fáradtan ültünk le a társalgóban, hogy észrevételeinket megosszuk egymással. Mártáék hamar elköszöntek, és a ház többi vendége is a szobája felé vette az irányt.

Elek édesanyja is búcsút intett, s mi ketten maradtunk kéz a kézben, állva egymással szemben. Elek hozzám hajolt, gondoltam egy jó éj puszira, de nem, a fülembe suttogott:

- Volna kedved titokban velem és mellettem álmodni? – közben szemei huncutul csillogtak.

Szemébe néztem, mellére tettem a kezemet s úgy mondtam:

- Sajnos, nem tehetem kedvesem! Tudod jól, a nénikék szeme mindent lát. Egyébként is fáradt vagyok az egész napi izgalomtól.

Csalódottság ült ki az arcára, átölelt és jó éjszakát kívánt. Mindenki ment a saját szobájába.

Egy darabig hallgattam az éjszaka neszeit, majd minden elcsendesült. Egy óra felé járt az idő. Bíztam benne, senki nem járkál a házban, ebben a késői órában, csak én. Nesztelenül osontam a folyosón, kedvesem szobája felé. Édesanyja meglehetősen messze helyezett el engem kedvesem szobájától. Az épület keleti szárnyába, ahol eddig csak a nénikék laktak. Ahogy elhaladtam a szobák előtt különös zajok szűrődtek ki. Van akik már alszanak, van akik beszélgetnek ebben a kései órában is, és van akik csak szeretik egymást.

Nem hoztam magammal semmit, és Elek ajtaja előtt döbbentem rá, ha belülről bezárta az ajtót, akkor sajnos vissza kell mennem, vagy más utat kell keresnem, hogy a szobájába be tudjak menni.

Kicsit hallgatóztam, majd lenyomtam a kilincset. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy nincs bezárva. Érdekes, én mindig belülről ráfordítom a kulcsot, nem is tudom miért, de megteszem.

Körbenéztem, és hangtalanul besurrantam a szobába. Kellemes bizsergés fogott el. Ismerem a szoba minden zugát, így az ágyhoz osontam. Nem döntöttem el, mit is csinálok, gondoltam majd rögtönzök.

Lehúztam a takarót, és ott feküdt hanyatt, két karja a feje mellett, mintha csak várna rám. Nem volt rajta semmi. Szinte felkínálta magát nekem! Ledobtam a köntösömet, s álltam az ágya mellett teljesen meztelenül, a beteljesülés vágyának reményében. Egyenletesen szuszogott. Gyengéden, apró csókokat leheltem a hasára. Gondoltam, csókjaim felébresztik édes álmából. Azonban csalódnom kellett. Bár teste enyhe mozgásba lendült, ez nem az én érdemem volt. Valószínűleg álmodott. Álltam fölötte s azon töprengtem, mit is tegyek, amikor teste újra csak megmozdult. Én folytattam a mozdulatát enyhe csókokkal hintve be egész testét, majd édes ajkait. Szája szétnyílt, nyelvemmel kutató útra indultam. Amint megérezte nyelvemet a szájában, összerezzent, elfordította a fejét, kibújva ajkaim közül védekezően.

Mikor rádöbbent, hogy én vagyok, mohón csapott le rám maga alá fordítva, szinte gúzsba kötve tartott és úgy suttogta:

- Anasztázia, te mindig meg lepsz valamivel! Az édes álmom helyébe egy még édesebb valóságra ébredtem.

Több szó nem hangzott el, mert szája megtalálta enyémet, és nyelvünk édes táncba kezdett. Keze végigfutott testemen, mintha csak azt ellenőrizné le, hogy meg van-e mindenem.

Mielőtt még igazán elvesztettem volna a fejemet, kértem, hogy én legyek felül. Engedelmesen megfordult velem együtt.

Éreztem, hogy mindent meg kell adnom kedvesemnek, mert a délutáni élmény még bennem élt. Karjára támaszkodva apró csókokat leheltem szájára, nyakára. Itt kicsit elidőzve éreztem, hogy a vér csak úgy száguld az ereiben. Végigcsókoltam mellkasát, hasát, kezemmel simítottam a combja külső felén, majd óvatosan a belsőn tértem vissza. Aztán a másik kezemmel, közben egyre lejjebb csúsztam.

Mellemmel simogattam, köröztem, cirógattam férfiasságát, tovább haladtam lefelé, mígnem elértem és lágyan megérintettem. Imádattal hajoltam fölé, körbecsókolgattam, nyelvemmel simogattam lefelé, egészen a szintén megduzzadt herékig. Eljátszadoztam vele, majd visszatértem újra a meredő férfiasságához. Rácsókoltam makkjára, bekaptam, közben nyelvemmel cirógattam. Mikor megszívtam, apró nyögések szakadtak fel belőle. Kivettem a számból, majd újra bekaptam, amennyire csak tudtam, úgy kényeztettem. Közben kezemmel irányítottam, ráfogtam, majd elengedtem. Egyre gyorsabban vette a levegőt, keze a fejemet fogta, egyre jobban húzott magához. Vágyára figyeltem, egyre gyorsuló mozgására melyet már nem lehetett csillapítani, s végül elkapta a kéj, felrobbant. Mély nyögés hagyta el a száját, s testén egy utolsó remegéshullám futott végig.

Lehajolt hozzám magához vont, közben bizonygatta: még nincs vége. Boldogan mondtam, hogy valóban nincs vége. Kivonultam a mosdóba rendbe szedni magam. Kedvesem hátulról kapott el, fülembe suttogva, hogy még nincs vége. Bíztam benne, hogy még nincs vége!

Nem engedtem egy percnyi pihenőt sem számára: újra letepertem, és hozzáláttam az édes kéj újbóli megvalósításához. Hagyta, hogy dédelgessem, örömömet leljem benne, de csak egy darabig.

Amikor túl keménnyé vált, akkor fordított rajtam és most Ő volt az, aki becézgetett, kényeztetett, nehogy véletlenül adósom maradjon. Nagyon hamar megtalálta azt a piciny magot, melyet ingerelve, hamar a csillagokba tudott röpíteni.

De most nem sietett. Kiélveztem minden mozdulatát, minden pillanatot, amit a lábam között töltött. Mikor megérezte, hogy közeledik a vágy beteljesülése otthagyott, szétfeszítve combjaimat egy erőteljes lökéssel már bennem is volt. Váratlanul ért ez a mozdulat, szinte fájt, de nagyon izgató volt. Érzékien játszott bennem, megkeresve minden zugot, úgy masszírozott belülről, s én egyre gyorsabb tempót követelve ráfontam magam a derekára, minden mozdulatnál egyre erősebben húztam magamhoz. Megfordult a világ körülöttem, testem millió darabra esett szét, és én zuhantam a mélységek felé. Még érzékeltem kedvesem mámoros nyögését, utána megszűnt a világ, csend vett körül mindent.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csalódottan feküdtem le. Titkon abban bíztam, hogy ha még titokban is, de Anasztáziával oszthatom meg ma este az ágyam, és megünnepeljük a sikeres bemutatót némi kedveskedéssel. De megértem, ha fáradt és hagytam, hogy pihenjen. Egy öleléssel búcsúztam tőle és bízva a holnapban a szobáink felé indultunk.

Amikor lefeküdtem, a szoba mennyezetébe merülve gondoltam végig az eddigi napokat. Újra lepergettek előttem a mai események történései. Majdnem elszakítottak kedvesemtől, ha nem lett volna annyi lélekjelenléte, hogy segít. Aztán a bemutató. Micsoda ruhákat készített ez a lány! Felsóhajtottam és aztán összemosódtak a dolgok. Hirtelen kavarogtak a helyszínek, hol egy kacagás, máskor hangja csengése kúszott a fülembe. Simogatások, amiket tőle kaptam, aztán azok az édes kínzások a pálmaházban. Tisztán éreztem, ami akkor történt, habár most mintha nem lenne kendő rajtam és nevetve állt velem szemben. Odahajolt és az arcomba súgta, hogy most megkapom, amit szeretnék. A következő pillanatban már az autóban utaztunk és mit sem törődve az úttal egymásnak estünk. Nem vigyázva, hanem vadan, szenvedélyesen. A kocsit nem vezette senki, csak robogtunk valamerre. Szánk egymásba forrt, nem engedtük el egymást. Olyan finoman csókolt és...

Egy pillanat alatt felébredtem, mert a csók olyan valóságosnak tűnt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy most álmodom vagy ébren vagyok? Hol vagyok? De a holdfényben csillogó szeme tekintett rám a sötétből. Bár minden álmom így teljesülne!

Megragadtam és magam alá gyűrtem örömömben. Nem akartam a kezem közül elengedni!

- Anasztázia, te mindig meg lepsz valamivel! - súgtam elfojtott hangon. - Az édes álmom helyébe egy még édesebb valóságra ébredtem.

Aztán ott folytattam, ahol álmomban: csókban forrtunk egybe. Tudtam, hogy ez nem álom, de kezem végigsiklott teste minden porcikáján, hogy tényleg ébren vagyok. Forró és ruganyos bőre megadta magát kutató ujjaimnak.

- Hadd legyek felül, drágám - súgta, amint nyelvem alól kiszabadult vágytól elfúló hangja.

Megfordultunk és hagytam, hogy legyőzhessen. Nem siette el a kényeztetést, inkább lassú, édes kínzásnak vetett alá. Apró csókokat hintett a számra és a nyakamra, ahol egyre érzékenyebbé váltam, de nem mozdultam, most ő uralta a testem. Amikor már nehezen bírtam magammal, egyre lejjebb kényeztetett. Lassan, szinte minden millimétert kiélvezve kúszott egyre lejjebb, miközben ujjai a combomon zongoráztak az érzékeimmel. Egyre jobban közelített férfiasságomhoz, puha halmai végigsimították ágyékomat.

A hold elé felhő kúszott és a sötétet kihasználva abszolút az érzékeimre lettem bízva. Akár behunytam a szemem, akár nyitva tartottam csak a mély sötétség nézett velem szemközt, és egy-egy pillanatra mintha látnám kedvesem mozdulatait. Annál jobban éreztem, amint forrón körbeöleli ajkával a makkom és nyelvét rátapasztva megszívta. Felnyögtem, mert az érzékek megtöbbszörözték a hatást és a kiszolgáltatottság sokszorozta az élményt. Ritmusosan rászorított és elengedett, ezzel is szinte pumpálva egyre jobban a belőlem kitörni készülő forróságot. Már nem bírtam tovább és a hajába túrva irányítottam a fejét, de egyre inkább már csak kapaszkodtam, mint egy biztos pontban. Tudtam, hogy már nem szabadulhatok és át kell adnom magam az ösztöneimnek. Nem tehettem mást, mert kedvesem követelőző, határozott mozdulatai megadásra kényszerítettek. Ujjaim a hajába markoltak és úgy robbantam a szájába, mintha testem legmélyéről szabadulna fel a láva. Az utolsó cseppig kiszívta belőlem a levem, először mozdulni sem bírtam. Testem remegése csillapodott, amikor fel tudtam ülni és odahajoltam a sötétben.

- Még nincs vége... - remegett a hangom, de nem hagyom ennyiben! A ma este még nem érhet véget, ki tudja, hogy esküvő előtt most vagyunk együtt így utoljára?

A felhők elsuhantak a hold elől és kedvesem a fürdőbe sétált. Karcsú alakján megtört a fény, amitől máris kezdett visszatérni belém az élet. Utána osontam és hátulról átkarolva annyit súgtam a fülébe:

- Még nincs vége...

Megfordult, rám mosolygott, majd a két karomnál fogva maga előtt tolt háttal az ágyig, majd ott egyszerűen ráborított a hátamra. Ahhoz a trükkhöz fordult, amit a tapasztalt nők ismernek: lassú kényeztetéssel a férfi ismét olyan határozottá tehető, mintha az első éjszakáját töltené több heti vágyakozás után. Apró csókokkal, lassan, de kitartóan bombázta a testem, ujjai ismét végigjárták az érzékeny pontjaimat. Szerszámom ismét robbanás közeli állapotban várta, hogy megmártózzon a gyönyörökben. Most én jövök!

Magam alá fordítottam és hasonló módon vágtam vissza. Nyelvem számmal felváltva ostromolta bőrét, nyakától a csípőjéig, apránként, nem sietve. Amikor újra és újra megremegett utam során, tudtam, hogy minden mozzanat csak egy-egy hangolás a végső muzsikaszó előtt. A végső célom elértem, a magja már duzzadva csillogott a holdfénynél. Finoman megpöccintettem a nyelvem hegyével, majd tettem egy finom kört körülötte. Apró nyomásokkal megismételtem ezt a játékot, közben ujjaimmal szétnyitottam a szirmait. apránként, de egyre hosszabban masszírozni kezdtem a magját, miközben egyre jobban kidomborítottam, szinte kicsúcsosodva, mintha előbújna a rejtekéből. Teste egyre feszesebbé vált és már kevésszer hullt alá - lassan itt a végső pont, ahonnan már nincs visszaút.

Már én sem bírtam tartani magam: felhúztam magam és egy határozott lökéssel mártottam meg benne feszülő karom, tövig tolva szomjas hüvelyében. Hangosabb és elégedett nyögés volt a felelet, ami egyre sűrűsödött, miután a csípőmmel apró köröket írtam le. Odabent minden pontot kiélveztem. Lábai közrefogtak a hátamon, szinte egyre beljebb húztak. Közösen mozdultunk, együtt jártuk a szerelmesek táncát. Ölünk egymásnak feszült, odabent sem tudtunk uralkodni a lépéseinken és amint ujjai bőrömbe mélyedtek, hangja feltört belőle már én sem bírtam visszatartani magam. Benne tehetetlen vergődéssel hulltam a forró katlanba, majd remegve löktem újra és újra magamból kirobbanó magvaim.

Fáradtan, zihálva és szédülten feküdtem mellette és pár percen belül már álom nélküli éjszakába zuhantam.

Amikor másnap felkeltem, már nem volt mellettem. Vajon tényleg álom volt? De az összegyűrt ágy nem erről tanúskodott.

Tűzvirag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Pirkadni kezdett mikor felébredtem. Óvatosan kibújtam kedvesem mellől, magamra kaptam a köntöst, majd visszaosontam a saját szobámba. Nagyon kellemetlen lett volna, ha valakivel találkozom, de még csendes volt a ház.

Szobámba lépve az ablakhoz mentem és láttam, a napkorong akkor bukkant fel az ég alján, sugaraival máris beragyogja az eget. Kicsit elmerengtem, hiszen annyi minden történt velem az elmúlt időszakban. Oly sok rossz, és még több jó.

Ma már fájdalom nélkül tudok visszagondolni az elmúlt időszakra. Lecsitult bennem, már nem a bosszú és a fájdalom vezérelt, hanem a szeretet. Boldog voltam, olyan boldog amilyen boldog egy ember csak lehet. Elvesztettem egy családot, és kaptam helyette egy másikat.

Nem volt kedvem visszabújni az ágyba. Ábrándozva néztem az ébredő tájat, és a szeretet hulláma söpört végig rajtam. Éreztem, hogy már ide tartozom. Ide ahol szeretnek, ahol féltenek, ahol vigyáznak rám. Hosszú utat tettem meg eddig. Még egy hét, és Elek felesége leszek.


Ez a hét úgy elröppent, szinte észre se vettem. A készülődés izgalma szinte felgyorsította az időt, és én ott álltam az esküvő reggelén, ugyancsak az ablak előtt, várva a kibukkanó napot. Csak néztem, és tudtam, hogy ezzel a nappal új élet kezdődik számomra.

Néztem a menyasszonyi ruhát, melyet saját álmaim alapján készítettek el. Merész és egyben gyönyörű volt.

Hagyománynak megfelelően, ma nem találkozhattam kedvesemmel, de nem is volt nagyon idő rá, hiszen készülődni kellett. Segítség akadt bőven. A nénikék sürögtek-forogtak körülöttem.

Az igazi segítség azonban Márta volt. Úgy állt mellettem, mint régi jó barátnő. Úgy izgult mintha ő ment volna férjhez.

Felvettem a menyasszonyi ruhát, úgy éreztem magam, mint egy királynő. Belenéztem a tükörbe és egy gyönyörű nőt láttam. Tele önbizalommal, aki az életét most egy férfi kezébe adja. Egy olyan férfiéba, akit nagyon, de nagyon szeret.

Amikor megláttam Eleket, a szívem a torkomban dobogott. A vágy és a szeretet hulláma söpört végig rajtam. Olyan szép volt! Szemei ragyogtak, azok a szemek, amelyek már a legelső alkalommal megfogtak. Most csillogott a boldogságtól. Sugárzott róla az öröm, és az elégedettség, hogy végre feleségül vehet. Én boldogan álltam mellé, hogy kimondjam azt a szót, amire annyira vágytam.

Amikor elhangzott a kérdés, hogy akarod-e férjedül, én kedvesem szemébe néztem és hangosan feleltem:

- Igen, akarom férjemül! - gondolatban még hozzátettem: csak őt akarom.

Elek is kimondta a boldogító igent, és ez a szó még nagyon sokáig visszhangzott bennem:

- Igen, igen, igen, igen...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az esküvőig eltelt hét még zsúfoltabb volt, mint ahogyan a bemutatóra készültünk. Némileg nagyobb felhajtással és közel ennyi vendéggel számoltunk. A korábban kiküldött meghívókra legtöbben már válaszoltak, de egy helyről nem várhattam választ. A bátyám semmilyen címet nem hagyott maga után, még egy magánnyomozót is felfogadtam, de semmi hír nem volt felőle. Ez némileg bántó érzéseket keltett bennem, mert sosem tudtam megszokni, ahogyan váratlanul eltűnt és ismét előkerült.

Az esküvő napja csodás reggellel indult: az idő szép volt, a már gyengülő nap utolsó simogató sugarai árasztották el a birtokot. Alig vártam már, hogy Anát megpillantsam és feleségül vegyem. Bár a birtokon rendeztük meg az esküvő nagy részét, a templomhoz mégis hintóba, autóba ült a násznép. A babona miatt én előre mentem a tanúmmal, aki egy gyermekkori pajtásom volt a szomszéd uradalomról. Igyekezett feldobni a hangulatomat, oldani az izgatott feszültséget, de az idő akkor is csigalassúsággal haladt.

A templomnál kiszállva már kisebb tömeg volt ott, pár régi ismerős arc mosolygott rám. Az első harangkondulásra elfoglalta a násznép a helyét és végül én léptem a szentélybe. Kedvesem még ekkor nem érkezett meg. Az oltár elé lépve hallottam meg a kocsizörgést. Várakozva és izgalomtól feszülten fordultam oldalra, a másodpercek is óráknak teltek.

Egy árnyék vetült a kapura, majd megjelent Ő. Káprázatos ruháján a megtört napfény glóriát vont köré és halványan teste vonala is kirajzolódott. Mint egy szűz, olyan tiszta volt, és akár egy angyal, aki leszállt a felhők közül, úgy lépdelt lágyan a sorok között előre. Ekkor ért az újabb meglepetés, hogy örömapa híján Márta volt a kísérője és koszorúslánya, aki halvány rózsaszín ruhájában mint egy hercegnő követte királynőjét. Alig bírtam leplezni az érzelmeimet. Ana le sem vette rólam a szemét és pillantásunkkal egymásba karolva kísértem az oltár elé.

A pap magasztos sorait alig hallottam, mert szemem sarkából figyeltem a gyönyörűséget. Az eskünk során végre felé fordulva mondtuk ki egymásnak a boldogító igent. Többször is, mintha csak kiszakadna belőlem. A hosszú fátylat felhajtva életem legvarázslatosabb csókját kaptam, mintha tényleg egy mennybéli múzsa érintett volna meg.

A templom kapuján kiérve fogadtuk a gratulációkat, amikor egy hang kiabált egyre közeledve hátulról:

- Méltóságos úr, méltóságos úr! - lihegte egy futár, és igyekezett a násznépen közelebb jutni hozzám. Mikor odaért, így folytatta: - Méltóságos úr! Sürgönyzött távirat!

- Nem ért volna rá kicsit később? - kérdeztem némileg rápirítva, hogy miért zavarja meg az esküvőt. Lehunyt szemmel, némileg pironkodva emelte fel a kezében lévő papírt:

- Ne haragudjon a méltóságos úr... Szeretnék gratulálni a házasságkötés alkalmából, de... De ezt talán jobb, ha elolvassa.

Átvettem a levelet, mert nem értettem, mi lehet ez a halaszthatatlan dolog. Ujjammal feltéptem a borítékot és kivettem a levelet. Pár percre meghűlt bennem a vér, amikor olvastam. Ifjú feleségem mellém állva olvasta a sorokat, amikor látta a változást az arcomon. A levél a bátyámtól jött:


"Édes öcsém!

Megtaláltad a boldogságot és én megadom neked. Legyen ez az én nászajándékom és egyben vezeklésem a családunknak azok miatt, amiket elkövettem. Remélem, ezek után majd megérted, miért nem lehettem ott életed legfontosabb eseményén. Hidd el, szívem meghasad, hogy nem láthatom a boldogságod, de tényleg nem tehettem.

Olvastam a múlt héten lezajlott esetről a bemutatón. Éppen úton voltam, amikor a lapok megírták. Nem élhettek örökké bizonytalanságban, ezért cselekedtem és tettem arról, hogy többé ne zaklassanak téged, titeket. A holnapi újságokban benne lesz... Amit tettem, bűnös dolog volt, de az életem java része is az volt.

Lehet, hogy páran még keresni fognak engem, de ott már nem érhetnek el, ahová én mentem. Amikor ezeket a sorokat olvasod, akkor már francia földön vagyok és beállok a légióba. Ott már hiába próbálnak ellenem tenni bármit is, nem érhetnek el.

Sajnálom, hogy így alakult, de te vagy öcsém számomra a legfontosabb kapocs anyánk után. Vidd a birtokot, törődj édesanyánkkal és szeresd a feleséged!

Vigyázz magatokra öcskös!

Ölellek és szeretlek: Bátyád."

Tartalomjegyzék