Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Öltöztetésem erotikus, de egyben vidám is volt. Játékos, bohókás kedvében volt Era, ettől csak még jobban elmerültem az őt körülvevő örvényben. Ez az örvény meg csak húzott egyre lejjebb, de eszem ágában sem volt tiltakozni ellene. Hagytam magam sodródni.
Az úton visszafelé csak időnként szóltunk pár szót. Jól esett a csend, ami körülvett engem, de még jobban esett, hogy ezt a csendet csak ő törte meg időnként. Csilingelő hangja, illata, ha felőle fújt a szél elbódított. Miközben lépkedtünk a paripáinkkal, sűrűn eszembe villantak az elmúlt órák jelenetei. Lábainak csókolgatása, szemeinek csillogása eközben, bőrének illata, selymes borzongása az érintéseimtől. Sűrűn pislogtam felé, csak látni akartam, tudni, hogy mellettem van.
Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen bitangul éhes vagyok. Gondoltam, hogy ő is, és azonnal eszembe is jutott egy ötlet. Mi lenne, ha főznék neki bográcsban valami finomat? Hátha ezzel is lenyűgözném őt. Persze, ha nem kell haza mennie. „Na, remélem ezt a délutánt még nekem adja” – gondoltam, miközben Őt néztem. Vajon min jár az esze?
Aztán lassan vissza is értünk a tanyára. Mivel szombat volt, pár lovászom már gyakorolt, és gyakoroltatott, de szerencsére nem volt nagy a forgalom. Most nem is vágytam nagy társaságra.
Mikor megérkeztünk, a fősegédem döbbenettel vegyes csodálattal nézte Erikát, amint simán megülte Lucifert, aki nem sok embert tűrt meg a hátán. Aztán rám nézett, és elismerően bólintott. Nem tudtam, ez a bólintás kinek szólt. Nekem, mert ilyen gyorsan megtanítottam a csodás nőt lovagolni, vagy, mert mertem ráültetni a csődörre, vagy Erikának, vagy, mert neki is tetszett a nő…Én minden esetre rém büszke voltam Erikára. Melegséggel töltött el a tudat, hogy ez a csodálatos istennő az enyém….
Leszálltunk a lovainkról, bevezettük őket a karámba.
- Később leápoljuk őket – mondtam Erikának. Közben a szemeit fürkésztem. Vajon menni akar már?
- Megéheztem. Hogy állsz a kérdéssel? – kérdeztem, miközben megfogtam a két kezét. Nem akartam, hogy elmenjen.
- Én is éhes vagyok – felelte.
- Mit szólnál, ha főznék egy finom bográcsos kaját?
- Már nagyon éhes vagyok! - hangzott a válasz, de Erika szemeiből láttam, nem csak a kajára gondolt.
Főzés közben ismét beszélgettünk, évődtünk egymással, kacér pillantásokat váltottunk. A nő olyan édes, aranyos, szinte kislányos volt. Arca kipirult, szemei csillogtak, egyszerűen minél inkább néztem őt, annál inkább féltem tőle. Mi lesz, ha már nem akarok más mellett ébredni?
Elfogyasztottuk az estebédünket, melyre meghívtam az ott maradt segédeimet, és pár törzsvendéget is. A vacsora nagyon jó hangulatban telt. Erika sziporkázott. Nem vállalt központi szerepet, de aktívan részt vett a beszélgetésekben, viccelődésekben.
Miután mindenki illedelmesen elköszönt, látva, hogy kettesben szeretnénk maradni Erikával, hoztam egy üveg bort, azt megiszogattuk a tábortűzzé alakított bográcstűznél. Mivel elfogadta a bort megnyugodtam: velem fogja tölteni az éjszakát is.
Későre járt már, mikor felmentünk, letusoltunk, és egymás mellé feküdtünk. Fölé hajoltam, megcsókoltam, egyhangos szusszanással jelezte, hogy igazán jól esett neki. Aztán a csókjaim egyre lejjebb kerültek, mígnem a puncijánál maradtam. Oda befészkeltem magam, és lágyan, finoman addig nyaltam, míg el nem élvezett. Ekkor befeküdtem a lábai közé, és finoman bevezettem a dákómat a puncijába. A korábbiakkal ellentétben most végig a szemeimbe nézett. Nézte, hogy emelkedem magasra, mikor behatoltam. Mert akkor már lebegtem. Az édes, gyönyörű nő ismét magába fogadott.
Az éjszakát szó szerint végig szeretkeztük, és reggel, mikor el kellett mennie látszott a szemein az édes fáradtság.....