Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre eljutottam a terembe. Igaz, alig egy órával a zárás előtt érkeztem, nem volt már szinte senki. A kislány, aki az ügyintéző és a rendért felel, már készült hazamenni. Mivel törzsvendég vagyok, megkért, hogy elmehessen és bezárnám-e a termet, ha végeztem. Persze, miért ne, legalább egyedül fogom nyúzni magam, nem kell másokra is figyelnem. Néhány perc alatt elmentek a suhancok is, akik csak a nyári strandszezonra készülnek és ilyenkor eszetlenkednek az edzőteremben.

Mikor végre csend lett be kellett volna zárnom a termet. Ilyenkor már senki nem jön, már alig egy óra és zárás. Majd később bezárom, gondoltam.

Alaposan bemelegítettem és nekikészültem az első gyakorlatomnak. Befeküdtem a súly alá és nekigyűrkőztem. Az első sorozat után pihentem, majd a második következett. Szuszogtam, nyögtem, mint egy vén pali a prosztatavizsgálatnál....

A harmadik után épp pihentem, mikor halk köhintést hallottam. Az ajtóban egy nő állt és tanácstalanul nézett rám, majd a teremben körbe.

- Rögtön, egy pillanat!- mondtam kicsit ingerültem. Útálom, ha megzavarnak edzés közben.

Befejeztem a negyediket is. Alaposan kinyögtem, szuszogtam magam. Mikor felkeltem a padról a nő mosolygott. Kicsit bedagadt a fejem. Nem elég, hogy itt lábatlankodik, még ki is nevet? Amatőr! Azt sem tudják mi fán terem a testépítés, de kinevetik azt, aki keményen edz......

Füstölögtem és elindultam felé.

- Miben segíthetek?- kérdeztem kissé lágyabb hangon. Ahogy közeledtem felé megláttam a szemeit....Hű de szép szemei vannak! És ahogy közeledtem felé az a mosoly inkább már talán nekem szólt, mintsem annak amit csináltam. Egyenesen a szemembe nézett.

- Edzeni szeretnék- szólat meg. Lágy, dallamos, csengő hangja volt. Beleborzongtam.

- Most?- kérdeztem kissé hitetlenkedve.

- Miért, már nem lehet?- kérdezett vissza inkább incselkedve, mint kérdőn.

- Végülis lehet még majdnem egy órán keresztül.

- Annyi nekem elég is lesz. Hol tudok átöltözni?

- Az emeleten vannak az öltözők.

Néhány perc múlva melegítő ruhában, papucsban megjelent.

- Így akar edzeni?- kérdeztem a papucsra mutatva.

- Nem. A papucsot leveszem.

- 'Egyre jobb!'- gondoltam magamban. 'Lőttek a mai edzésemnek!'

- Ismeri a járást?- kérdeztem reménykedve, hogy azért legalább edzeni tudjak...

- Most vagyok itt először!- felete.

- Maga edző?- kérdezte váratlanul felém fordulva.

- Igen.

Ekkor elkezdett csivitelni, hogy ő mit szeretne elérni. Innen- onnan leadni néhány centit. Miközben beszélt megcsapta orrom a dezodorának illata. A hangja, szertelen ámde barátságos viselkedése lassan elpárologtatta az iménti haragom.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hosszas győzködés után vettem rá magam, hogy lemenjek a terembe. Az ajtóban azért megtorpantam. Biztos, hogy ezt akarom? - kérdeztem meg magamtól. Igen, ezt. - válaszoltam határozottan magamnak, és beléptem. Meglepve néztem körül, sehol senki. De, a nagy csenben hangok szűrődnek ki a teremből. Óvatosan odamentem a nyitott ajtóhoz. Egy izmos férfi feküdt a fekve nyomó padon és edzett. Fomás vállak, izmos felsőtest, kidolgozott lábak. Hmmm.... Nem is tudom, meddig néztem, mikor eszembe jutott, hogy meg kéne szólalnom.

Köhintettem, mire a férfi észrevett.

- Rögtön, egy pillanat!- mondta. És én majd bepisiltem a hangjától. Érces, mély.... Ezt imádom. Hogy fogok én az edzésre koncentrálni??


Rövid csevej, és már mentem is átöltözni. Közben végig a férfi gyönyörű kék szeme jutott az eszembe. Lehiggadni! - utasítottam magam. Egy kis dezodor, kényelmes poló, laza nadrág, és papucs. Nem szerettem sosem cipőben edzeni.

Mikor leértem a férfi végigmért... tekintetében volt valami fura...

- Így akar edzeni?- kérdezte a papucsomra mutatva.

- Nem. A papucsot leveszem. - mondtam, nyugalmat erőltetve magamra.

- Ismeri a járást?- kérdezte.

- Most vagyok itt először!- feletem. - Maga edző?- jutott eszembe a kérdés és felé fordultam.

- Igen. - felelte. Remek! - örültem meg. Rögtön vázoltam is neki, hogy mit szeretnék. Az feltűnt, hogy nem minden szavamra figyel, inkább megint méreget. Jesszus, van valami folt a ruhámon?? Nem, az kizárt, tisztán vettem ki őket a szekrényből.... - futott át az agyamon.

- .... akkor, bemelegítek és aztán kezdhetjük? - kérdeztem tőle. Pár pillanatba beletelt, mire válaszolt.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Természetesen!- válaszoltam. Tetszett a vagánysága, határozottsága és mégis egyúttal félénksége.

- Bemelegítésként 10 perc futópad - közöltem vele.

Bólintott. Beállítottam a gépet és ő szép lassan elkezdett kocogni rajta, én meg folytattam az edzésem. Azaz folytattam volna, mert szemeim mindíg elkalandoztak a nő felé. Nem volt egy manöken alkat, dehát végülis ezért is jött le. Hátulról láttam őt és időnként, mikor pihentem, odamentem hozzá és instrukciókkal láttam el a testtartást és a légzést illetően. Szemeim egyre gyakrabban pihentek meg a nő fenekén.....

Letelt az idő és jött, hogy a következő gyakorlatot állítsam neki össze.

Speciális, a férfiak számára is nagyon jó fenékformáló gyakorlat következett. Négykézlábra állítottam, és hol egyik, hol másik lábát kellett felemelnie többször egymás után. Ilyenkor én körbe jártam őt és figyeltem, hogy jól dolgozik-e.....Nagy mellei ingerlően lógtak és igyekeztek kikerülni a polójából. Kezdett izzadni. Nehezítettem neki, homlokát a fölre kellett tennie. Feneke nagyon kívánatosan domborodott és váratlanul mindenféle gondolatok törtek elő belőlem.

Én közben folytattam a munkám, bár egyre kevésbé tudtam koncentrálni. Mikor ő pihent engem nézett. Kétkaros bicepsz. Egyik kedvenc gyakorlatom. A tükör előtt állva nekigyűrkőztem és csináltam. De láttam, hogy a nő erősen figyeli a karjaim.....Ez mondjuk feltüzelt kissé és még egy kis löketet kölcsönzött nekem. Aztán ő folytatta és én figyeltem.

- Súlyzózni is fogunk?- kérdezte lihegve az 5-5 perces fenékformálás után. Én tudtam- ő még nem sejtette-, hogy másnap leülni ugyan fog tudni, de falállni.....

- Még 10 perc csípőforgató gyakorlat és mára végeztünk. Mikor akar jönni legközelebb?- kérdeztem.

- Holnap lehet?- kérdezett vissza.

- Lehet, de én csak ilyen későn tudok lejönni- feleltem.

- Az nekem is jó- csicseregte.

Befejezte a gyakorlatát. Így elsőre szegény talán kevesellte a 30 percet, de én tudtam, hogy másnap a pokolba fog engem kívánni.....

Felment zuhanyozni, én lent tettem ugyanezt. Az ajtónál megvártam.

-Akkor holnap! Viszlát!- köszönt el tőlem

- Viszlát!- feletem és reméltem, hogy így is lesz!

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hamar elröppent az a fél óra, amit a teremben töltöttem. A férfi meg.... Telesen elvarázsolódtam a közelében. De, próbáltam kegyetlenül az edzésre koncentrálni. Tudtam, éreztem, hogy ez a rövid, de intenzív edzés holnap megbosszúlja magát, de ez ott és akkor nem érdekelt.


Másnap reggel viszont igen... Arra ébredtem, hogy görcsöl a vádlim. Na, remek! - mondtam magamnak. Kellett nekem a szépet tenni, az ügyeset, és a stram kiscsajt! Én se leszek már normálisabb. - korholtam magam. Megpróbáltam kiszállni az ágyból, kevés sikerrel. És én még így akarok délután edzeni menni, mókás lesz.... suttogtam magam elé.


Hosszú percekig masszíroztam a lábam és a vállam, mire úgy éreztem, hogy képes vagyok megmozdítani őket. A munkahelyemre érve már egész jól éreztem magam. És, mivel egész nap rohangálnom kellett, hamar kimozogtam a reggeli görcsöt a lábamból.


Hamar, de nem elég hamar, eljött az este. Ahogy előző nap, most sem volt már senki a teremben. Csak A Férfi. Már megint edz, állapítottam meg magamban. Kérdés nélkül mentem átöltözni, és a terembe már polóban, bő nadrágban, mezítláb léptem. Mivel nem volt rajtam papucs, így nem hallhatta lépteimet. Az ajtófélfának támaszkodtam, karba fontam a kezem, és élvezkedtem a látványban.


Sajnos, nem sokáig, mert hamar lebuktam. Letette a súlyokat és rám nézett.

- Szép napot! - üdvözölt.

- Magának is! - feleltem. Hülyének éreztem magam a magázódás miatt. Közelebb mentem, ő meg felkelt a padról, ahol eddig dolgozott. Felajánlottam a tegeződést, ő elfogadta, kézfogás és rövid bemutatkozás következett.

- Hogy vannak az izmaid? - kérdezte sokat sejtően.

- Háát... - kezdtem, mire elnevette magát.

- Reggeli görcsök? - kérdezte.

- Igen.... - néztem rá csodálkozva, és ő értette a kérdést.

- Nem ma kezdtem az edzést. - mondta mély megnyugtató hangon és mélyen a szemembe nézett. Én meg próbáltam nem elolvadni tőle.

- Megmasszírozzam a lábad? - kérdezte olyan természetességgel, hogy leesett az állam. Végül is, ő az edzőm, vagy mi...

- Megköszönném. - feleltem, vagy inkább suttogtam. Leültetett a padra, feltűrte térdig a nadrágom, és szakszerű mozdulatokkal kezdett masszírozni. Izgatónak kellett volna lennie, én meg majd bepisiltem a fájdalomtól. Fel is szisszentem nem egyszer.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor megláttam, az ajtónak támaszkodott és engem figyelt. Mezítláb volt és laza torna cuccot viselt. Mikor jött felém láttam rajta, mintha tojásokon lépkedne......Vagyis a tegnapi bemelegítés megtette hatását. Viszont, ha ennyire merev, nem lesz könnyű a mai edzése. Gondoltam felajánlom, hogy megmasszírozom a lábait. Elfogadta és leült a padra. Letérdeltem elé és az egyik lábát a térdemre tettem. Feltűrtem a nadrágját és finoman elkezdtem masszírozni a lábszárát. "Formás, szép lábai vannak......"- állapítottam meg magamban. Lábkörmei nem voltak lakkozva, de ápoltak voltak. Ahogyan a kézkörmei is. Az egész nőn nem volt semmi extra feltűnő dolog, de egészében nagyon ott volt a szeren....

Sziszegett, mint egy kígyó, mikor kicsit erősebben értem hozzá. Beletellt kis időbe, mire mindkét lábát átgyúrtam és edzésre kész állapotba hoztam.

Megadtam az instrukciókat: ugyan azokat végezze el amiket tegnap és ha végzett szóljon. Mindketten edzettünk. Ő is és én is végeztük a dolgunkat. Tekintetem a pihenések alkalmával a nőre tévedt. Talán tudta, talán nem, hogy figyelem. És ha észreveszi mi van? Figyelem, mert én vagyok az edző....Próbáltam a szakember szemével nézni őt és nem a férfiéval. Ez egyre kevésbé sikerült.

Mikorra végzett, végeztem én is, mivel ma korábban lejöttem, mert tudtam, hogy ő is jönni fog.

Az utolsó gyakorlata egy nyújtó-lazító-erősítő gyakorlat volt, melyet szándékosan tettem az edzése végére. Meg már én is ráértem segíteni neki. Merthogy ennél a gyakorlatnál időnként hozzá kellett érnek a nőhöz. Ezért is akartam ráérni...

Hanyatt fektettem és a két lábát nyújtva derékszögig felemelni. Spicc lefeszít, láb nyújtva, tenyerek a fenék alatt. Mivel nem igazán volt még elegendő a hasizma ehhez, hát bizony a sarkainál alá kellett nyúlnom a szép lábainak. Csak ne vegye ezt közeledésnek....Még elriasztanám, pedig szívesen érnék hozzá....

Aztán a lábak nyújtva derékszögben a talajhoz képest, majd ugyan így a fej felé leengedni. A feje fölé álltam terpeszben és segítettem neki a lábait egyre lejjebb nyomni. Közben csak a gömbölyű fenekére fókuszáltam.

Egyre jobban tetszett a nő.....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A férfi remekül átgyúrt, és így már kicsit több értelmét láttam a mai edzésnek. Ugyan azt csináltam végig, mint tegnap. Mikor volt egy-egy szabad percem, nézetm a férfit. Egyre jobban kezdte beindítani a fantáziámat ez az izmos test, és a belőle áradó abszolút pozitív kisugárzás. A gyakorlatsor végére hagyott egy számomra igen nehéz feladatot. Igen fura testhelyzetben kellett a lábaimat nyújtani, ő pedig fejemhez állt terpeszben, és így segített.


Én komolyan próbáltam a plafont nézni közben, elnézve a két kinyújtott karja között, amivel az én lábamat tartotta, de nem mondom, hogy sok sikerrel. Rendre rátévedt a tekintetem az arcára, a férfias állára, és persze lejjebb is. Sokkal lejjebb is... Néztem a mellkasát, a feszülő izmokat és rögtön bevillant a gondolat, hogy meg kéne simogatnom. Aztán rögtön észre is térítettem magam, hogy nem ezért vagyok itt.

De, vérem kedeztt már pezsegni, és csak visszavándorolt a tekintetem a férfira. Tudtam, hogy a tűzzel játszom, mert ha észreveszi, annyi az edzésemnek. De, egyre erősebb volt a belső késztetésem, hogy legalább szemmel, de szemügyre vegyem a pasit..... khm... ott is. Még magam előtt is szégyeltem a gondolatot, mert azért így flörtölni valakivel... mikre nem vetemedem?!!

De, pechem volt, mert a bő nadrágján át nem nagyon lehetett megállapítani sem méretet, sem izgalmi állapotot. Alig bírtam elnyomni egy csalódott arckifejezést, mikor felnéztem rá, és láttam, hogy ő meg lenéz rám.


Na, ez kész! Most nekem annyi. Állati zavarba jöttem, mosolyogva és pirulva bár, de elfordítottam a fejem. Nem bírtam a lebukást és az ő átható tekintetét. Még a szemem sarkából láttam, hogy ő is mosolyog. Akkor talán nincs veszve minden....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az volt a gyanúm, hogy mikor fölötte álltam időnként a tekintete eltévedt....De egyáltalán nem bántam, ha így történt. Mikor lábait emelgette, nekem is pillanatokra meglódult a fantáziám. Ha kicsit közelebb állnék, akkor a felemelt lábait....De uralkodtam magamon. Ha bejövök neki esetleg, majd küld egy jelet.

Aztán hírtelen lepillantottam és mikor a kipirult arcát láttam, zavart tekintetét elkapta valahonnan éreztem, hogy jelet kaptam. Vagy csak elmélázott volna? Na majd kiderül!

Mikor befejeztük az edzést beszélgettünk kicsit. Pontosabban én beszéltem, ő figyelmesen hallgatott.

- Holnap jössz?- kérdeztem a monológom végén átváltva hírtelen tegeződésre.

- Nem. Holnap nem érek rá, de holnap után igen.

Kicsit csalódott voltam, de ami késik nem múlik.....

- Rendben. A legközelebbi edzésen már súlyzózni is fogsz. Van néhány speciális gyakorlatom a számodra. Meglátod, izgalmas lesz.

Itt azonban picit zavarba jöttem, mert ez az "izgalmas lesz" igencsak kétértelműen hagzott.....Azonnal lecsapott rá, mert ő is így hallotta a dolgot.

- Izgalmas? Akkor itt a helyem!- felelte szinte nevetve.

Elköszöntünk, elment. Én bezártam a termet és a holnap utánra gondoltam. A speciális gyakorlatokra......

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Holnap jössz?- kérdezte.

- Nem. Holnap nem érek rá, de holnap után igen. - tettem hozzá sietve. A franc abba az osztálytalálkozóba, szívesebben lennék itt vele.

Hamarjában búcsúztunk el. Másnap meg alig tudtam bármi másra koncentrálni. Amit picit nem a munkára figyeltem, rögtön az edző jutott az eszembe.... a mozdulatai, az arca, a hangja, a szeme....

"Bele fogok hülyülni a várakozásba!" - összegeztem magamnak a helyzetet.


Nagyon lassan telt az idő, de csak elérkezett az edzés ideje. Akkorra már kész ideg voltam. Látni akartam őt. Nagyon. Ez tombolt bennem. És amint a kisördög felébredt, nem állt meg ennyinél... Kivételesen nem egy semmitmondó, mindent takaró felsőt vettem fel, hanem egy cseppet áttetszőt, ami látni, vagy inkább sejtetni engedett valamit.

A nadrágot is lecseréltem felül szűkebb, lefelé bővülő fazonúra. Feltettem még egy szolid, de mutatós bokaláncot is.

Elégedetten szemléltem a művemet a tükörben. Felmerült bennem ugyan a kérdés, hogy mit is akarok én ettől a pasitól, de egyenlőre nem tudtam a határozott választ.


Lementem hát hozzá a terembe. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni, ha meglát ebben a szerelésben.

Úgy tettem, mintha nem lenne annyira szándékosan kihívó a ruhám, amennyire hirtelen meg tudtam oldani, és közben meg figyeltem a férfit.


Amint beléptem, már láttam is, hogy jó volt a választás. Éppen egy súlyzóért nyúlt le, és a tükörben látott meg. Megállt a mozdlatban, aztán, mint aki észbe kap, folytatta azt. Mosolyogva köszönt, mintha nem is vett volna észre semmit. De, én láttam rajta, hogy telibe találtam....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alig vártam, hogy végre felbukkanjon az ajtóban. Mikor végre megláttam, megállt bennem a levegő egy pillanatra. "De jól néz ki"!- villant át az agyamon.

Viszont mostanra úgy időzítettem az edzésem, hogy végezzek, mire ideér. Voltak még a teremben, de hamarosan lassacskán elmentek a többiek.

- Mint mondtam, ma már súlyzózni is fogsz. A kötelező bemelegítések után gyere, adom az új feladatokat, de az eddigi 10 percek helyett csak 5-öt csinálj mindegyikből. OK?- rendelkeztem.

Bólintott és ment kezdeni a mai edzését. Én közben a többiekkel is fogalakoztam, elvégre mégiscsak edző lennék....A többi srác már gyakorlott volt, így szinte mindíg ott volt a szemem az én kis újdonsült növendékemen. Persze a többieket sem kellett félteni, mert igencsak kíváncsi és kérdő pillantásokat küldtek a nő felé, de aztán észbe kaptak. Ők ide csak edzeni járnak nem flörtölni. Azt csak nekem szabad.....Végre egyedül maradtunk.

-Gyere, állj ide- szóltam a lánynak, mikor befejezte a bemelegítést. Szembe állítottam egy csigás géppel és a bokájára kötöttem a kötelet.

-Ezt egyenes lábbal húzd hátra, amennyire csak lehet. Fenékre dolgozol, a láb legyen merev. Különben combra mész.

Elkezdte, de természetesen rosszul csinálta. Kiigazítottam, a combját és a térdét fogtam, miközben dolgozott.

-Nem jó! Figyelj, megmutatom.

Helyet cseréltünk.

-Tedd a kezed a fenekemre!- mondtam neki. Erre alaposan elkerekedett a szeme, de megtette. Nagyon jó volt a tapintása. Nem tapperolt, de éreztem, hogy nem csak odateszi a kezét....

- Figyeldd, hogy melyik izom dolgozik. Érzed?

- Érzem- felelte.

Cseréltünk. Most én tettem a kezem a fenekére. Nem minden hátsó szándék nélkül csináltam mindezt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lágy lehet a popsija. És miután nagyon akartam már közeledni felé, megtettem az első lépéseket. Nagyon puha, finom feneke volt. Olyan hírtelen tört rám, hogy mindkét kézzel megfogjam őt, de nem...még nem. Reméltem, hogy hamarosan eljön az ideje, de talán még korai lett volna. Csak néztem a lábait, különösen jól állt neki a bokalánc, melyet csakis az én kedvemért vehetett fel. Talán észrevette, hogy elméláztam a fenekén a kezemmel, mert arra eszéltem, hogy néz engem a tükörben és tekintetében huncut fény villant....

Mikor mindkét lábbál dolgozott már, másik gyakorlatot vettem elő neki a tarsolyomból. Csak hozzá érhessek, erre gondoltam szűntelenül.

Felülés. Kezeim a hasán. Időnként tenyereim feljebb csúsztak....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elsőre azt hittem, hogy én leszek ma a kisördög, hogy milyen kihívó leszek a ruhámmal. De, hamar meg kellett állapítanom, hogy hozzá képest sehol nem vagyok. Egy nehéz gyakorlatot csináltatott velem, és ez megkívánt közelebbi kontaktust is. Mit ne mondjak, erősen koncentrálnom kellett, hogy ne kalandozzak el. A tükörből figyeltem a szemét. Eleinte ő is koncentrált és a lábamat nézte, de aztán szép lassan a tekintete végigsimogatta a lábam, a combom, és nem utolsó sorban a fenekem is. Észrevette, hogy figyelem, és rövid úton más gyakorlatot talált ki nekem.


Felülés. Na, ebben nem vagyok jó. A lábas gyakorlatot jobban szeretem, mert azért az évek alatt volt némi úszás, kerékpár, tánc... így a lábizmom azért annyira nem volt elhanyagolva. Reméltem, hogy ezt azért ő is látja rajta(m).

Lefektetett egy puhább szivacs lapra, ami pont az ilyen talaj gyakorlatok miatt volt rendszeresítve a teremben. Lábak felhúzva, talpak a földön, és hasprés. Első gondolatom az volt, hogy de utálom ezt a gyakorlatot, de, mikor kezét a hasamra tette.... Rögtön örülni kezdtem ennek az amúgy megerőltető feladatnak. Időnként finoman megsimogatott, ami nagyon jólesett, de meg is zavart.

Előre néztem, koncentráltam, ahogy előzőleg mondta. De, a keze egyszer lejjebb tévedt, s már majdnem az intim zónában volt... Ok, ezt már nem lehet nem félre érteni. Összegeztem, és abbahagytam a gyakorlatot. Most már rá, a szemébe néztem. Ő még nem pillantott rám. Vággyal telve nézte a testem, követte szemével a keze útját.


Rögtön átvillant két dolog az agyamon. Az egyik az volt, hogy simán szélesebb terpeszbe rakom a lábam, és felkínálkozom, a másik pedig az volt, hogy ha szexre kerülne a sor (vagy csak akár pettingre is), halál izzadt vagyok... és ez minden csak nem kívánatos. Őrült vitát vívtam magammal, hogy mi a fenét csináljak?! Határozottan utasítsam el, vagy engedjek neki zöld utat? Vacilálásom megérezhette ő is. Rám nézett, és én maradtam a teljes tanácstalanságban.... tőle vártam a döntést.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az általam mesterien kiagyalt gyakorlatok ugyan hatásosak voltak, de mégsem hozták meg a tőlük várt eredményt. Engem ugyan izgalommal töltött el az, hogy a fenekét simogattam, de mindezt róla aligha lehetett elmondani. Bár akkor, pillanatnyilag úgy éreztem, hogy őt is izgatja a fenekem, az edzés hátralévő részében nem láttam rajta olyan nyíltságot, mint addig. Talán túl messzire mentem? Szerencsétlen csak edzeni akart, én meg szexuális partnerként tekintettem rá....

Passzivitása kedvem szegte. Bár nagyon akartam, hogy hozzá érjek, hogy lássam őt ruha nélkül, hogy együtt zuhanyozzunk, de most valahogy inkább egy félénk kislányt láttam a tenyerem alatt, mint egy vad szexre is képes nőt.

Mindegy. A mai napból még van hátra. Én már küldtem felé jelet. Ha vevő rá, lehet még bármi is. Ha nem, nem.

Az edzés hátralévő részében kerültem a testi kontaktust vele. Bár nagyon kívántam őt, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, letámadni. Ha egyértelművé teszi, hogy kellek neki, akkor mindent......

Az edzés végén a tanácsaim, kiértékelésem kissé hivatalosra sikerültek, pedig legszívesebben magamhoz öleltem volna és így bíztattam volna.

- Ha kérdésed van, bármikor kérdezhetsz. Éjjel-nappal, szóval bármikor- fejeztem be a mondókám.- "Ha ebből nem ért, akkor semmiből!"- gondoltam.

- Akkor menjünk zuhanyozni. Jól fog esni egy kis felfrissülés- álltam fel.

Ő az emeletre, én a földszinti zuhanyzóba mentem. A fürdő ajtaját szándékosan nem csuktam be......

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem voltam elég nyílt vele, így ő úriemberhez méltóan viselkedve, nem közeledett tovább. Megvárta, míg én teszem ezt meg. Edzés végén igen kétértelmű mondatot tett, amit már nem lehetett nem felhívásnak venni. Elküldött zuhanyozni, és én el is indultam felfelé... De a lépcső közepén megtorpantam. Hallgattam, ahogy neszezik. Aztán a hangokból arra következtettem, hogy már a zuhanyzó felé vette az irányt, és hirtelen elhatározástól vezérelve, visszaindultam. Nem gondoltam végig szándékosan, hogy mit csinálok, egyszerűen csak mentem.


Már az öltözőben voltam, mikor újra megtorpantam. Most nem a kétségek állítottak meg, hanem simán az, hogy nem tudtam, merre kell tovább mennem. Aztán meghallottam az öltöző másik végéből a víz folyását, így határozott léptekkel arra indultam el. A tusoló ajtaja nyitva volt. Halkan nyílt ki, mikor megnyomtam a tenyeremmel az ajtót. A szívem a torkomban dobogott, de már tisztán éreztem, akarom ezt a férfit. Most. Azonnal. A csókjára, érintésére, a simogatására vágyom.


A tus alatt állt, nekem háttal, feje lehajtva, hagyta, hogy a hátára folyjon a víz, mindkét kezével a falnak támaszkodott. Egyszerűen igéző látvány volt. Meg akarom érinteni.... - futott át rajtam a gondolat. Úgy, ahogy voltam, ruhástul mentem oda hozzá. Mivel nem volt rajtam papucs még mindig, nem hallotta meg a lépteimet. Felemeltem a kezem és a tarkójától indítva a mozdulatot, végigsimítottam izmos hátán. Őszintén nem voltam benne biztos, hogy van-e még esélyem nála, de rettentően reméltem, hogy van.


Ő felemelte a mozdulatra a fejét, de nem húzódott el. Sőt... fejét oldalra fordította, és láttam, hogy mosoly bujkál a szája szélén. Akkor lehet még esélyem nála, mosolyodtam el én is.

- Megmossam a hátad? - kérdeztem, a vágytól remegő hangon.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Minden porcikám várta és remélte és akarta, hogy bejöjjön a zuhanyzóba. Éppen ezért csak kicsit lepett meg, hogy megérintette a tarkóm. Nagyon jól esett az érintése és az, hogy meztelen hátsómat láthatja......

- Megmoshatom a hátad? - kérdezte érezhetően remegő hangon.

- Az nagyon jó lenne! - feleltem és szembe fordultam vele.

Ott álltam előtte kiszolgáltatottan, ágaskodó szerszámmal és kívántam, hogy nézzen végig rajtam, hogy érintsen meg, hogy fogjon meg......

Végig is mért alaposan, centiről centire. Én is ezt tettem vele. Szép, kerek mellei ágaskodtak a pólója alól, kikívánkoztak szabadulni és hozzám símulni. Nadrágja sokat takart, de meztelen lábfejeinek látványa izgatólag hatott rám.

Mikor végzett a végignézésemmel a szemembe nézett. Tekintetében mosoly bújkált.

- A hátadról volt szó nagyfiú!- incselkedett velem.

A kezéért nyúltam és a tenyerébe csókoltam, majd rátettem a farkamra. Mikor megfogta a szerszámom közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Alaposan. Kezeim a fenekét tapogatták. Micsoda puha, lágy feneke volt! Rólam a víz rá is fröcsögött, már alaposan átnedvesedett a pólója is és lassan átlátszóvá kezdett válni.....Behúztam a tus alá őt is és így csókolóztunk. Keze közben ütemesen mozgott a farkamon.

Levettem róla a pólóját. Két nagy melle ott állt az orrom előtt. Odahajoltam és egyenként a tenyereimbe vettem őket, csókolgattam, és szopogattam a bimbóit. Majd letoltam róla a nadrágját és a bugyiját is. Immár ő is meztelenül állt előttem. Ismét egymáshoz tapadtunk és csókoltuk egymást. Kezeink vad vándor útra indultak.....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szembe fordult velem, és én nem szégyeltem végigmérni tetőtől talpig. Izmos, kívánatos teste volt, ágaskodó farkáról meg alig bírtam levenni a tekintetem. A helyzetet ő oldotta meg, vetkőztetni kezdett, és hamarjában ott álltam előtte meztelenül. Magához húzott, vadul csókolóztunk, testünk egymáshoz simult. Felizgatott az egész helyzet, ahogy hozzásimultam erős, izmos testéhez... karjával átölelt, és még jobban magához húzott. Ölemnél éreztem lüktető farkát, és ez csak fokozta vágyam.


Mikor heves csókunkban egy pillanatra szünet állt be, elváltak ajkaink. Mélyen egymás szemébe néztünk, láttam rajta is, hogy tombol benne a tűz, a vágy.

- Kívánlak. - mondtam halkan, de tisztán érthetően. Nem szólt semmit, csak újra magához húzott, és még szenvedélyesebben csókolt meg, mint előtte. Feltüzelte ez az egyetlen szó.


Vágytam az érintésére, most jobban, mint előtte. Én sem bírtam betelni vele, testének minden részletét érezni akartam a tenyerem alatt.

Keze járt a testemen, fenekem simogatta, markolászta. A tenyerébe illett valahogy, és ezt ő is érezte. Megfogtam a kezét, és végigvezettem a testemen, az oldalom, a hasamon, és végül lejjebb.... Nem tiltakozott, és hamar értette, hogy mire vágyom. Keze szinte azonnal a puncimra simult, és éreztem, megremeg ettől az érintéstől a teste. Ő megremegett, s én felnyögtem... volna, de nyögésem a csókunkba fullt.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egymáshoz símultunk és csókoltuk, markolásztuk egymást. Egyszerre mindenhoz érinteni akartam, érezni testének minden zugát. Ő is simogatott, felfedezte a testem. Mikor tenyerébe siklott férfiasságom, testem megrándult. Nagyon jó érzés volt a kezében tudnom magam.

Lassan tusfürdőt nyomtam a vállaira és a melleire. Hagytam, hogy magától és a vízsugártól lefollyon a testére. Aztán elkezdtem szétkenni rajta. Lassan, érzéssel és érzékien próbáltam csinálni. A mellein és a hasán alaposan elidőztem. Igencsak habzott már a teste, mikor alálltunk ismét a tus alá. Majd így a vízsugár alatt ismét a tenyerembe öntöttem a folyadékból és a punciját kentem be vele, majd a fenekét. Mámorító érzés volt a nőt a kezeim közt érezni. Mikor az ujjaim odatévedtek az érzékeny pontjára ő is összerándult kissé. Leguggoltam elé és mindkét lábát végigmostam a tusfürdővel. Aztán mindkét lábát egyenként az ölembe tettem. Finom mozdulatokkal taposta meg a farkam. Ekkor felálltam és ő öntött rám a tusfürdőből, majd a tenyerébe engedett belőle. Ezt aztán egyik kézzel a farkamra, másik kézzem a fenekemre kente. Oldalt állt nekem és a jobbja a farkamat markolta és egészen lassan verte, a balja a fenekemnél matatott. Balja időnként előrébb csusszant és a zacskóm markolászta. Ha most így elélveztetett volna is hálás lehettem volna neki. De ő ennél ínyencebbnek bizonyult. Bár kissé meghuzogatta a farkam és eljátszott vele, a java még hátravolt.

Mikor mindkettőnk testérő már lemostuk a tudfürdőt elém térdelt és nagyra nyitotta a száját. A farkamról lecsorgó vizem a szájába engedte, mejd kiköpte, mint aki fogat mos...Aztán egyszercsak bekapta a farkam. Nem mohón, de rögtön tudtam, hogy ezt nagyon érti. A víz, ami eddig a farkamról a szájába csorgott, most két oldalt folyt le az ajkain.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egymáshoz símultunk és csókoltuk, markolásztuk egymást. Egyszerre mindenhoz érinteni akartam, érezni testének minden zugát. Ő is simogatott, felfedezte a testem. Mikor tenyerébe siklott férfiasságom, testem megrándult. Nagyon jó érzés volt a kezében tudnom magam.

Lassan tusfürdőt nyomtam a vállaira és a melleire. Hagytam, hogy magától és a vízsugártól lefollyon a testére. Aztán elkezdtem szétkenni rajta. Lassan, érzéssel és érzékien próbáltam csinálni. A mellein és a hasán alaposan elidőztem. Igencsak habzott már a teste, mikor alálltunk ismét a tus alá. Majd így a vízsugár alatt ismét a tenyerembe öntöttem a folyadékból és a punciját kentem be vele, majd a fenekét. Mámorító érzés volt a nőt a kezeim közt érezni. Mikor az ujjaim odatévedtek az érzékeny pontjára ő is összerándult kissé. Leguggoltam elé és mindkét lábát végigmostam a tusfürdővel. Aztán mindkét lábát egyenként az ölembe tettem. Finom mozdulatokkal taposta meg a farkam. Ekkor felálltam és ő öntött rám a tusfürdőből, majd a tenyerébe engedett belőle. Ezt aztán egyik kézzel a farkamra, másik kézzem a fenekemre kente. Oldalt állt nekem és a jobbja a farkamat markolta és egészen lassan verte, a balja a fenekemnél matatott. Balja időnként előrébb csusszant és a zacskóm markolászta. Ha most így elélveztetett volna is hálás lehettem volna neki. De ő ennél ínyencebbnek bizonyult. Bár kissé meghuzogatta a farkam és eljátszott vele, a java még hátravolt.

Mikor mindkettőnk testérő már lemostuk a tudfürdőt elém térdelt és nagyra nyitotta a száját. A farkamról lecsorgó vizem a szájába engedte, mejd kiköpte, mint aki fogat mos...Aztán egyszercsak bekapta a farkam. Nem mohón, de rögtön tudtam, hogy ezt nagyon érti. A víz, ami eddig a farkamról a szájába csorgott, most két oldalt folyt le az ajkain.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végigsimogatta, cirógatta a testem a krémes tusfrüdővel, és én már kezdtem érezni, hogy a fejemben dübörög a vér, annyira felhevült a testem. Minden érzékem megbolondította, egyszerre éreztem az egész testemen a kezét. De, én sem maradtam adósa, testének minden szegletét lemostam a finom krémes tusfürdővel, és közben elégdetten tapasztaltam, hogy nem tudja és nem is akarja elrejteni, hogy milyen hatást gyakoroltam rá.


Elé térdeltem, és kinyitottam a szám. Gondoltam, innentől övé a terep. És nem is tévedtem. Érzéki játékba kezdett... vizet csorgatott a számba, mi előbb a testét futott végig, majd a farkáról jutott el hozzám. Kiköptem, mikor már sok volt a víz a számban, és finoman, de határozottan bekaptam a farkát. Isteni érzés volt. Rögtön mohó gondolatok támadtak bennem, hogy kényeztetni akarom ezt a férfit, látni akarom rajta, hogy elhomályosul a tekintete, hogy már nem bírja tovább a kéjt. De még visszafogtam magam.


Szopni kezdtem, és közben az egyik kezemmel a zacskóját simogattam, a másikkal pedig a fenekével játszottam. A nyögéseiből hallottam, hogy egyre jobban tetszik neki a játékom. Folyamatosan az ját a fejemben, hogy hogyan járhatnék még jobban a kedvében. Kicsit abba hagytam a szopást, és csak egy, illetve két kézzel izgattam tovább.

A farka végéhez tettem a számat, és közben finoman körberajzoltam vele a szám vonalát, és a nyelvemhez ütögettem a kőkeményen álló hímtagját. Majd mindkét kezem elvettem, és egy váratlan mozdulattal bekaptam tövig a farkát. Ettől már hangosan felnyögött. Felnéztem rá, és ő pedig engem nézett. Halványal elmosolyodott. A kezéért nyúltam és a tarkómra tettem, hogy irányítson még...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Játéka a farkammal mesteri volt. Olyan finoman, mégis határozottan csinálta, hogy éreztem, az ővé vagyok. Akkor csinál ki amikor kedve tartja. Csak reméltem, hogy szereti hosszan elnyújtani, mert én már az élvezés gondolatától is élveztem volna.....

De olyan jól csinálta, olyan -már-már - alázattal nézett rám lentről, hogy tudtam, itt most mindkettőnknek jó lesz. Nagyon jó.

Mikor a kezeim a tarkójára tette jelezte, hogy itt is irányításra vágyik.

Finoman tövig húztam a fejét a farkamra, majd engedtem, hogy szinte teljesen lejöjjön róla. Majd ismét vissza tövig. Értette, hogy ezt szeretném és már magától folytatta a dolgot. Szemeit hol lehúnyta, hol a testem fürkészte. Ahogy néztem fentről őt azon csodálkoztam, hogy hová tudja így eltűntetni a farkam.....Mikor tövig benne voltam a torkával, a garatjával ingerelte a makkom. Az az érzésem támadt, hogy talán azt sem bánná, ha megöntözném a torkát a friss nedűmmel. Erre a gondolatra olyan elementáris erő kapott el, úgy mindenestül a magamévá akartam tenni őt, hogy azt sem tudtam, hol kezdjem el a dolgot. Lassan kihátráltam a szájából, melyet ő nem nagyon értett, hogy miért. Én meg még nem akartam elélvezni. Felállítottam és a zuhany falával szembe fordítottam. Letérdeltem mögé és mire észbe kapott volna, már a szétnyitott lábai közt voltam, karjaimmal átkulcsoltam hátulról a combjait és nyelvem a fenekébe mélyesztettem. Igen! Ezt akartam szinte attól a pillanattól, hogy megláttam őt az ajtófélfának támaszkodva.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már épp kezdtünk volna komolyan belemélyedni ebbe a finom tevékenységbe, mikor felállított. Hirtelen nagyon nem értettem, hogy mit szeretne, és átfutott az agyamon, hogy talán nem tetszik neki, amit csinálok. De, amint a szemébe néztem, láttam, hogy erről szó sincs. Távolról sem.


A fal felé fordított, izmos karjával átfogta a testem, és a fenekem vette célba. Ő nem tudhatta, hogy nekem még nem csináltak ilyet, és én sem tudtam, hogy ez mekkora élvezetet okozhat. Nyelvével érzékien játszott velem, rajtam. Ahogy elkezdte hevesebben csinálni, én is kezdtem egyre hangosabban nyögni. Szinte csillagokat láttatott velem a bennem zubogó vér, annyira kéjes érzés áradt szét bennem. Már kevéssé voltam ura önmagamnak. Hátranyúltam és a fejét szinte magamba húzam, ezzel egy időben kicsit lehajoltam, hogy még jobban hozzám férhessen.


Egy kéjesen elnyújtott nyögés volt minderre a válasza. Azzal a kezével, amivel engem átfogott, előszőr felfelé indult el a testemen, finoman megsimogatta mindkét mellem, majd lefelé vette az irányt, és én sejtettem, hogy fokozni fogja gyönyöröm, ha ez egyáltalán még lehetséges.

Nem is tévedtem, keze a sima, puha dombomat vette célba. Mesterien kezdett simogatni, először csak a dombot, majd egy ujjal végigsimított a nedves vágaton, majd belém hatolt két ujjával. Finoman csinálta, de bennem mégis őrületes hatást kelletett. Egyre jobban vágytam arra, hogy mással is bennem legyen...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A mozdulat, ahogy egyik kezével a fenekébe húzta a fejem és közben előre is hajolt olyan őrületes hatást váltott ki belőlem, hogy még erősebben kezdtem nyalni. Nyögtem, nyöszörögtem alatta. Egyik kezem elindult a mellei felé, majd le a puncijához. Ott adig matattam, amíg nem éreztem a remegést a testén. Mikor megtaláltam az érzékeny pontját azt akartam, hogy élvezzen el. Így. A fenekét nyalom és közben ujjazom. Így élvezzen. Szerintem valahol ő is így gondolhatta, mert egyre erőteljesebben kezdett mozogni a nyelvem alatt. Lábait széjjelebb tette és előrébb is hajolt kicsit. Teljesen nekem adta a hátsó felét. Egyik kezével lenyúlt és megmarkolta a dákóm, majd verni kezdte. Lassan közeledett a csúcshoz és engem is oda akart vinni, de ezt én még nem akartam. Nem így....Időnként előre pillantottam a lábai között és két nagy mellét néztem, ahogy a föld felé igyekeztek. Valami csodás látvágy volt! Három ujjam a puncijában, másik kezem ujjai csak az érzékeny pontját izgatták, nyelvem a fenekében, hangja erősödik, közeleg. Ki akartam élveztetni. Hallani a kéj hangját előtörni belőle. Nem kellett sokáig várnom. Hangos nyögések és jajgatások kíséretében elélvezett. Fenekét dobálta, de próbáltam a számmal féken tartani. Micsoda érzés volt! Ezt a gyönyörűséget elélveztettem a zuhanyzóban az ujjaimmal és a nyelvemmel.....

Mikor lecsitult szembe fordult velem, felállított, lábai remegtek. Egy hatalmas csókot kaptam tőle, majd letérdelt elém. Valahogy az volt az érzésem, hogy most ő csinál ki engem. És bekapta a farkam. És szopott. De hogy! Mindkét kezem a testem mellett a falnak szorította a kezeivel. Nem telt bele pár perc és éreztem, hogy robbanni fogok. Egyre hangosabb voltam, csípőm dobáltam volna, de most meg ő nem engedte. Egyszerűen a falhoz szorított.

- Jön! Jön! - hörögtem. Gondoltam most elengedi és közvetlen közelről nézi a belőlem kitörő anyagot. Nem ezt tette. Mintha nem is hallotta volna meg a nyögésem, sőt. Egyre erőteljesebben szívta a farkam. És kiszívta. Olyat élveztem, hogy a szemeim előtt karikák táncoltak. Bele a szájába....Miközben spriccelt belőlem az anyagom ő úgy tett, mintha nem is élveznék és tovább csinálta....Ettől szinte szédülni kezdtem.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Életem egyik legnagyobb orgazmusát éltem át vele. Ennyi helyen nem izgattak még egyszerre elélvezés előtt, közben. Remegett az egész testem, és idő kellett hozzá, mire magamhoz tértem a kábulatból.

Azonnal viszonozni akartam ezt a kéjes mámort. A falhoz állítottam, háttal a hideg csempének. A kezét a falhoz nyomtam, és érzéki, szenvedélyes szopásba kezdtem. Éreztem, hogy már ő is nagyon közelít az orgazmus felé, így nem lassítottam a tempón.

- Jön! Jön! - nyögte, de én szinte meg sem hallottam. Szopni akartam még, minden apró cseppet akartam tőle. És élveztem az érzést, hogy a számban van ez a vastag farok.

Csak akkor hagytam abba, mikor már remegni kezdett, és halkan csak ennyit szólt:

- Kérlek...

Ekkor felálltam, és levettem a zuhanyrózsát a tartójáról. Mert időközben egyikünk sem zárta el a vizet, az végig csorgott ránk, mellénk. A fejem fölé, a szám fölé tartottam, és hagytam, had folyjon a számba a víz, majd ami már nem fér, az le az arcomon, a testemen. Magamon éreztem a tekintetét.

Aztán felé fordítottam a vízsugarat, visszavettem az erejéből, és finoman simogattam közben a testét, mialatt a víz izmos testén futott végig. Langyos vizet engedem, és finoman játszottam még a farkával...

Felnéztem rá, és szemében huncut fényt láttam...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mesterien végzett velem. Lassan lecsillapodtam és nagyon jó érzés volt, hogy a kellemesen langyos vízzel tusolni kezdte a felhevült testem.

Közben néztem a testét. A lábujjaitól a szeméig. Finom nő volt, igazi, természetes nő. A maga egyáltalán nem kihívó külsejével és viselkedésével volt maga a tökéletes számomra. Ahogy most is simogatta a testem a víz alatt....Átvettem tőle a tusolót és én is hasonlóképp csináltam, mint az imént ő velem. Lassan simogattam a testét, miközben lágy sugárban folyt rá a víz. Fenekének puhaságábamindannyiszor beleborzongtam, ahányszor csak hozzáértem. Nagy, kerek, puha és egyben gyönyörű mellei csókokért kiáltottak. A mellbimbóin megjelenő vízcseppeket most én szippantottam le onnan.

Finoman kezébe vette a félig kemény farkam és lassan verni kezdte. Jelezte, hogy neki erre még szüksége lenne.

Kiléptünk a tusolóból és törölgetni kezdtem. Közben ismét nyaltam picit a fenekét és a punciját is. Megcsókoltam a lábait, melleit a nyakát. Majd ő következett. A farkam törlésekor szopott egy ici-picit és lassan érzékien törölte meg a fenekem is....

Mikor mindketten szárazak voltunk leoltottam mindenhol a villanyt és elhúztam a sötétítőket. Így a terembe az utca fényei kúsztak be sejtelmesenmegvilágítva a berendezéseket. Kézen fogva tök meztelenül léptünk be oda, ahol nemrég még mindketten ruhában izzadtunk.

Odasétáltam vele az egyik fekpadhoz. Lefektettem hanyatt és elé térdeltem. A talpait a hátamra tette és én elkezdtem nyalni a gyönyörűséges punciját.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A tusolóból kilépve a törölközőért nyúlt, és finoman, lágyan törölgetett végig. Közben nem állta meg, hogy a fenekem és a puncim újra meg ne nyalogassa, amitől vágyam újra éledt, a tűz újra fellángolt bennem. Viszonoztam érzéki játékát, én is megtörölgettem, külön figyelmet szentelve a fenekének és a keményen álló farkának. Nem bírtam megállni, csókot leheltem a meredező hímtagjára, és be-bekaptam kissé.


Mikor már szárazak voltunk, ő sötétet varázsolt mindenhova, és kézen fogva a terembe vezetett. Lefektett egy fekpadra, megvárta, míg kényelembe helyezem magam, és elém térdelve a puncim vette kezelésbe. Lassan kezdett bele, de éreztem minden mozdulatában a csodálatot és a visszfogott erős vágyat. Ez feltüzelt. Teljesen elengedtem magam, és minden gátlásom levetkőztem. Úgy éreztem, előtte megtehetem. Ez hatott rá is... A nyögéseimtől ő is felizgult még jobban. Nyalta, csókolta a puncim, szinte felfalt. Én félig felkönyököltem és a szabad kezemmel lenyúltam, és fogtam a fejét, szorítottam magamhoz. Elöntötte az agyamat a kéj hulláma, és már szinte csak impulzusok, érzések, felvillanó képek voltak a fejemben.

- Akarlak.... - csak ennyit bírtam kinyögni.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Én is akartam őt. Nagyon. Ahogy a fekpadon feküdt hátamon a lábaival és nyelvem a puncijában, olyan lettem, mint egy véreb, amikor zsákmányt szimatol. Nem akartam elereszteni addig, amíg meg nem kaptam az orgazmusát.

Puncijának íze és az, hogy egyik kezével belehúzta a fejem a lábai közé arra ösztökélt, hogy erősebben, gyorsabban, élvezetesebben nyaljak. Így is tettem. Nagyon akartam, hogy elélvezzen. Lassacskán kezdett is a csúcshoz közeledni. Dobálta magát a pdon és nagyon jó érzés volt az a tudat, hogy ismét a csúcsra juttatom őt.

Elérkezett, megérkezett. Teste hullámzott, hangja erős hörgésbe csapott át, combjait a füleimre szorította és szinte felült a kéjtől. Majd fel is ült, kezeivel a háta mögött támaszkodva. Testének látványa az utcáról beszűrődő fényben szinte vászonra illő volt, de festő sem tudott volna ilyen gyönyörűt festeni.

Lassan felült teljesen és felállított engem is. Majd kissé előre hajolt és bekapta a farkam. Erősen szopni kezdett, majd a nyitott szája előtt verte sebesen. Éreztem, hogy egyrészt hálás az előbbi orgazmusért, másrészt szereti és kívánja a farkam. És amilyen jól szopott, eszemben sem volt megvonni tőle ezt a lehetőséget....

Azonban én akkor nagyon messze voltam a csúcstól és azt akartam, hogy neki ismét jó legyen. Ezért helyet cseréltünk. Hanyatt feküdtem a padon a lábaim kinyújtottam és kértem, hogy üljön bele. Megtette. Mivel a lábai éppen leértem a padlóra, így teljes súlyával a dákómba ereszkedett. Farkam úgy csúszott be a lucskos punciba, hogy szinte észre sem vettem, mégis szinte felültem a kéjtől, mikor tövig landoltam benne.....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az orgazmusig nyalt, és mivel ez volt aznap a második orgazmusom, ez már hevesebb reakciókat váltott ki belőlem is. Ívben feszült meg a hátam, mikor elélveztem, és úgy éreztem, az egész testem bizsereg. Visszahanyatlottam még a fekpadra, nem bírtam felkelni. És ő újra bizonyította, hogy mennyire ért a nőkhöz, vagy csak hozzám... finoman játszott még velem, puszilgatta, csókolgatta lüktető puncim. Nagyon jólesett ez a kis elvezetés.

Mikor már lábra tudtam állni, és nem remegett már a térdem, felemelkedtem, felállítottam őt is, és szopni kezdtem a kőkeményen álló farkát. Éreztem rajta, hogy nagyon élvezi. De, megállított pár perc után a finom játékban. A fekpadra feküdt, és magára húzott.

Imádtam mindig is a lovagló pózt, és ez vele még élvezetesebbnek tűnt. Megtámaszkodtam a mellkasán, ő megfogta a kezem, hogy biztosabban álljak a lábamon, átlendítettem a lábam felette, és finoman belecsusszantam a farkába... teljesen magamban fogadtam.

A két fantasztikus orgazmusom után rettentően összeszűkültem, szinte ráfeszültem a vastag farkára. Mikor magamba fogadtam, szinte egyszerre nyögtünk fel a kéjes érzéstől. Tenyerem továbbra is a mellkasán pihent, így tisztán éreztem, hogy izmai mennyire megfeszülnek, mikor belém hatolt.

Megálltam a mozdulatban. Lehunytam a szemem és élveztem az érzést, hogy bennem van. Finoman kezdtem aztán mozogni rajta. Halk nyögésekkel jutalmazta mozgásom. Kinyitottam a szemem és lenéztem az arcára. Mélyen a szemembe nézett, ajkai nyitva voltak, szinte csókra hívtak.... feltüzelt a tekintete.

Kezeit a fenekemre tettem, hogy ha akarja, irányítson újra...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fejedelmi élmény volt számomra, ahogy meglovagolt engem. És fejedelmi volt a látványa is. A sejtelmes fényekben kirajzolódtak testének körvonalai, ami csak fokozta az élményt.

Kezeim a csípőjére, fenekére tette. Finoman mozgattam előre-hátra a csípőjét, miközben tövig a farkamban ült. Ő meg finoman fel-le mozgatta magát. A mozgások ezen kavalkádjában lassacskán megtaláltuk a ritmust, amely mindkettőnknek bitang jó volt. Mikor már magától ment a játék, mindkét kezemmel a melleit simogattam, markolásztam, hogy fokozzam az érzéseit. Fejét hol előre hajtotta, hol valamelyik oldalra, miközben tenyereit a kezeimre tette. Nagyon értette, hogy hogyan kényeztettesse magát.

Aztán mozgása kezdett begyorsulni. Mintha megérezte volna, hogy a távolban ismét ott van a kielégülés ajtaja, csak be kell lépnie rajta. Egyre erősebben huppant bele a farkamba és egyre erősebben körözött a csípőjével. Tudtam, hogy ha ismét orgazmusa lesz, akkor az mindent elsöprő lesz....

Lassan közeledett ismét a beteljesüléshez. A csúcs előtti pillanatokban mélyen beleült a dákómba és nagyon apró ám annál gyorsabb mozgásokkal ingerelte magát, amiíg ki nem tört belőle a nyögéshullám. Szinte kiszakadt belőle az ismétel orgazmus sóhaja. Hosszú másodpercekig csak vonaglott ratam ülve, hol előre hajolt, hol meg hátra és oldalra.

Aztán lassan, nagyon lassan lecsillapodott.

Felállt, és engem kicsit hátrébb húzott a pad vége felé. Fenekem szinte lelógott a pad ülőjének végén. Ő betérdelt a szétterpesztett lábaim közé. Másodpercekig semmi nem történt, majd lágyan megfogta a farkam és fölé hajolt. A következő pillanatban hírtelen tövig benyelte és mohón szopni kezdte. Éreztem, hogy egyik keze ujjai a zacskóm fonják körül és kissé megszorongatja a golyóim. És azt is éreztem, hogy innen nincs menekvés, most kicsinál engem. Nem is akartam menekülni. Átadtam magam teljes egészében neki. Csinálja amit jónak lát.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

El sem hittem, hogy három orgazmust fogok átélni egymás után. De ahogy mozgott bennem, ahogy irányította a mozdulataimat, egyszerűen megőrjített vele. Szinte önkívületi állapotban lovagoltam rajta, és mikor a mellemre tette a kezeit, rátettem az enyémet is. Jó érzés volt, ahogy éreztem minden apró mozdulatát, hogy mennyire izgatónak tartja a testem.

Egyre gyorsabban mozogtam rajta, míg rám nem tört az újabb orgazmusom. Ez már nagyon nagyon heves reakciót váltott ki belőlem, szinte dobáltam magam rajta. Minden izmom remegett.


Lassan csitultam, zihálásom betöltötte a termet. Hosszú percekig nem nyitottam ki a szemem, még mindig az élmény hatása alatt voltam. És ő nem siettetett, csak lágyan simogatta tovább a testem, a mellem, a karom, a hasam, a combom. Bejárta erős, mégis finom kezével a testem, és éreztem, a tekintetét magamon. Kinyitottam a szemem, és ő egyenesen a szemembe nézett. A félhomályban nem láttam tisztán az arcát, de a szeme csillogott a vágytól, a kéjtől. Lehajoltam és megcsókoltam. Előbb finoman érintettem ajkam az ajkához, aztán már a nyelvem is átkúszott a szájába, játékra hívva az övét ezzel.

Nyelvünk tánca nem tartott soká, mert éreztem, hogy a még mindig bennem lévő farka meg - megrándul a csókunktól. Leszálltam hát róla, és elé térdeltem. Most ő jön. Olyan orgazmusban akartam részesíteni, amilyenben nekem volt részem ma többször is általa.


Pár pillanatig csak csodáltam ezt a férfitestet, ahogy kiterülve feküdt előttem, kényeztetésre várva. Ez a gondolat megindította a mozdulatom, és szinte rábuktam a farkára. Ahogy tövig szaladt a számba, felnyögött. Felpillantottam rá, és bizsergéssel töltött el az érzés, hogy ennyire élvezi, amit csinálok. Keményen kezdtem szopni, és közben kezemmel simogattam a testét, játszottam a golyóival, és néha a fenekére is el-eltévedt a kezem.


Ez a félig lelógó póz arra nagyon jó volt, hogy mikor már kezdte nagyon élvezni a dolgot, a csípőjével rásegített, és szinte megdugta a számat. Hagytam, hogy had mozogjon kedvére, majd átvettem az irányítást, és egyszerre izgattam a kezemmel és a számmal is a farkát. Erősen, de nem fájón szorítottam a szerszámát, és közben meg-megszívtam. Hörgött, nyögött, ahogy élvezte a szopást, és mozdulataiból éreztem, hogy már nincs messze az ő élvezése sem. Felnyúltam újra a kezéért és a tarkómra tettem. Ő most nem irányított nagyon, csak megtartotta a fejem, és keményen járatta a farkát a számban. Imádtam, ahogy ezt csinálja. Szabad kezemmel lenyúltam és simogatni kezdtem magam. Egyszerűen kihozta belőlem a kívánós némbert...


Mielőtt elélvezett volna, teste remegni kezdett, hangja elmélyült, lökései erősebbek lettek. Kívántam már a számban érezni a magját, és mikor elöntötte az orgazmusa, telepumpálta a számat olyannyira, hogy alig bírtam lenyelni...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy tört elő belőlem az anyagom és egyenesen a szájába, torkára sricceltem, szinte teljesen megszűnt a külvilág számomra. Csak a száját éreztem, amely követelően csalta elő belőlem az ondómat. Az meg csak jött, jött és jött rendületlenül. Ő meg csak nyelte és nyelte. Aztán nem engedte el. Még játszott vele. Hagytam. Bitangul értett a szerszámhoz és valami veszettül jól csinálta, én meg alig kaptam levegőt. A feje szűntelenül járt fel-le a farkamon, mintha még nem élveztem volna és ki akarna csinálni.

Felálltam, de egy pillanatra sem engedett el. Térdelésből átment guggolásba. Ahogy felülről néztem a nőt eszembe villant, hogy most alul mindene résnyire kinyílt. Oda csak egy száj kellene és felváltva lehetne nyalni a két lyukat. Előre hajoltam és megmarkoltam hatalmas és gyönyörű melleit. A gondolat meg csak nem akart eloszlani a fejemből. Én fekszem alatta és nyalom rendületlenül, míg ő szopja valaki farkát. Hol csak hagyja, hogy kényeztessem, hol meg rányomja a fenekét a számra követelve az erősebb nyalást....

Az elszántsága, amellyel még mindíg szopta a farkam és a gondolataim egy szikrát lobbantottak lángra bennem és a kifacsart farkamba ismét valamicske élet kezdett pislákolni. Homályosan, távolról az az érzésem támadt, hogy ismét ki akar élveztetni, nem volt elég neki az ondóm, még többet akar. Erre a gondolatra határozottan jobban éreztem magam, pedig eddig is a menyországban voltam. Bár azt is tudtam, hogy ha tényleg nyelni akar még, most nem fog sok kijönni belőlem.

Továbbra is elszántan szopott. A kezeim a tarkójára tette, hogy dugjam a száját. És dugtam. Közben arra gondoltam, hogy alulról nyalom őt és agyamban a másnapi "forgatókönyv" kezdett kibontakozni. Már ha lesz kedve másnap is eljönni...Kezei kalandoztak a zacskóm, a farkam és a fenekem körül.

Megérezte, hogy ismét közeledem és lefektetett a földre. Fölém hajolt, a fejem két lábszára közé szorította és tovább szopott. Majd egyszerre ráengedte a csípőjét a számra. Melepetésemtől szólni sem bírtam, de nyílván nem a hangomra volt kíváncsi. Alulról átkaroltam a derekát és belehúztam őt az arcomba. Nem kívántam mást, csak a réseit a számon érezni.

Elszántsága eredményre vezetett. Ismét élveztem. Nem hinném, hogy bármi is kijött volna belőlem a forró levegőn kívül, de olyan erővel szopta a farkam és élvezésem pillanatában, mintha jönne bőle valami. A fejem nem tudtam mozdítani, mert bestiálisan a lábaival nem engedte. Testével lenyomott. Kivégzett.

Sokáig feküdtünk így, mire mozgolódni kezdtünk. A lábaim úgy remegtek, mintha egy rekord mennyiségű súllyal megpakolt rúddal guggoltam volna.

A zuhany alatt, mikor befejeztük a tust eleget tettem a magamban megtett fogadalmamnak: ismét kinyaltam a fenekét.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte kifacsartam belőle minden nedvét, az utolsó cseppet is. A végén már komolyan remegett a teste, így jó ideig nem mozdultunk, csak élveztük a pillanatot. Majd elemelkedtem róla, és mikor már biztonsággal állt ő is a lábán, magához húzott, és megcsókolt. Majd maga után húzott a tus alá. Végül is, igaza volt, újra jól megizzasztottuk egymást.

Behúzott a tus alá. Lelki szemeim előtt már láttam is, ahogy összesimulunk még picit, és finoman levezetjük ezt az eszméletlen estét. A fal felé fordultam hát, hagytam, hogy az arcomra, a testemre folyjon a langyos víz. Ő mögém állt, hozzám simult, átölelt. Aztán keze a mellemre tévedt, majd az oldalamra, közben a tarkómat, a vállamat csókolgatta. Élveztem ezt a lágy kényeztetést. Majd csókjaival lejjebb haladt a hátamon, a gerincoszlopomat csókolta végig. Nem is gondoltam bele jobban, hogy mit fog velem csinálni, csak élveztem a csókjait, egészen addig, míg meg nem éreztem kezeit a fenekem, és nyelvét a hátsó lukamnál. Már pontosan tudtam, milyen kéj vár rám... így lehajoltam és közben hátranyúltam és magamhoz húztam a fejét.

Újra elélveztem, de ezt már nem bírtam nyújott lábbal végigélni. Bár erős karjai megtartottak volna, én mégis letérdeltem a hideg csempére. Aggódó pillantását látván, siettem megnyugtatni őt.

- Semmi baj, hidd el. Csak egyszerűen, ma annyi élvezetet adtál nekem, amiben még soha nem volt részem. - mondtam neki, amire csillogó tekintetével, és mosolyával válszolt.


Egész nap olyan könnyűnek és légiesnek éreztem magam, mint még soha. Egyszerűen ragyogtam. Senki nem tudta, hogy mi az oka, és aki sejtett is valamit, az is messze járt a valóságtól.

Este, mikor újra lementem a terembe, egy fekete nadrágot vettem fel, egy világoskék, zsinórpántos felsővel, ami szabadon hagyta nemcsak a dekoltázsom nagy részét, de a vállaimat és a hátam egy részét is.

Kicsit korán érkeztem, mert még volt pár férfi az edzőmön kívül a teremben.

Mikor beléptem, körülnéztem, hogy merre találom őt. A terem végében edzett, az ajtóval szemben. Mosolygott rám, és én újra ragyogni kezdtem ettől. Tudtam, hogy nem épp a szokásos edző felszerelés van rajtam, de ez, akkor, ott nem érdekelt. Az számított, hogy neki tessek.

Mikor elindultam, valahogy mindenki megállt a mozdulatában, és mintha azt keresték volna, hogy kihez megyek ilyen határozottan, de ez engem nem zavart. Sőt.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jó volt újra látnom őt. Egy mosolygós, vidám, csillogó szemű nő lépett be a terembe és fagyasztotta meg a levegőt a megjelenésével. Az a kis neszezés, halk beszéd, vasak ütődése néhány másodpercre teljesen elnémult és minden szempár az ajtóra szegeződött. Az látszott a nőn, hogy nagyon tetszik neki, hogy mindenki őt nézi, de kinek ne tetszene ez? Majd mikor határozott léptekkel elindult felém, némi csalódott morajt véltem felfedezni az edző társaim felől. Na meg az irigykedő pillantásokat.

Mi is elkezdtük az edzést, de amint az utolsó társunk is kilépett az ajtón, nyomban bezárkóztunk és azonnal indultunk a zuhanyzó felé. Már alig vártam, hogy lefejtsem róla a ruhát és puncijának, fenekének ízét a nyelvemen érezhessem.

Nem is hagytam ki egyiket sem, amint végeztünk egymás fürdetésével. Már rutinból térdeltem mögé és ő már rutinosan húzta a fejem a fenekébe, később a puncijába. Sőt! Mikor betérdeltem hátulról a lábai közé ő előre hajolt, két kezével széthúzta a fenekét és ez a mozdulat begerjesztett. Az "ezt nyaldd ki!"- szó nélküli felszólítás kiverte nálam a biztosítkot és mint egy engedelmes rabszolga, akinek csak ez a dolga, lágyan odatettem a nyelvem. Ő aztán kicsit később hanyag eleganciával lenyúlt és marokra fogta a farkam és verni kezdte. A fenekén keresztül éreztem a teste mozgását és ez ismétcsak vadabb nyalásra késztetett. Aztán felegyenesedett és megfordult, majd szó nélkül a puncijába húzta a fejem.

Kinyaltam. Élvezetig. Nem tudtam megállni, hogy ne hozzam ki belőle a nedvét, de nem is akartam és szerintem ő sem.

Aztán felálltam és a vállainál fogva finoman lenyomtam őt......

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Éreztem, hogy ez hatásos belépő lesz, és az is volt. Mindenki engem figyelt, és azt, hogy hova fogok menni. Mikor végre odaértem az én imádott edzőmhöz, mintha vissza kapcsoltak volna valamit, újra morajlani kezdett a terem, de kétségtelenül ez már másfajta zaj volt, mint előtte. Több volt benne a súgdolózás, halk szavak, és szinte a hátamon éreztem a kíváncsi tekinteteket, ahogy körbefut a kérdés, hogy ez most vajon ki lehet.


Mikor már az utolsó pasi is magunkra hagyott minket, szó nélkül indultunk a zuhanyzóba. Most sem várta meg, míg levetkőzöm. Ő akart levetkőztetni, és azt sem bánta, ha mindkettőnk ruhája is vizes lesz. Szinte felszakadt belőle a sóhaj, mikor végre minden ruha lekerült rólam. Én is vágytam már a testét érezni... Újra a fal felé fordított, és már mögém is térdelt... Úgy nyalta a fenekem, hogy kezdtem karikákat látni. Sosem gondoltam volna, hogy valamit így lehet élvezni.

Egy idő után megfordultam, és a puncimba húztam a fejét. Akartam, hogy játszon a nyelve a nedves ajkaimmal. És ő zokszó nélkül, vágyakozva bújt szinte belém. Nyelvével birtokba vett, és addig ingerelte az ajkakat, a csiklóm, míg a testem remegni nem kezdett és feltört belőlem az orgazmusom. A csempe visszaverte a hangom... Míg el nem csitult a remegésem, addig simogatott finoman, imádtam, hogy élvezés után még így kényeztet.

Majd felemelkedett, szájon csókolt, érzéki játékot játszott a nyelvünk, és ő közben a vállamra tette a kezeit. Éreztem már a mozdulatából, hogy mit akar, és már térdeltem is elé. Vágytam már viszonozni kéjes mozdulatait. Visszafogtam magam és nem kaptam be egyből a farkát... A tövétől kezdve nyaltam végig, élvezettel, minden részét körbenyaltam, mielőtt bekaptam volna. Finoman engedtem rá a szám, körbe öleltem a keményen álló hímtagját, és éreztem, hogy már mozdul is a teste...

Megálltam a mozdulatban, és hagytam, hogy had mozogjon picit... szinte megkefélte a számat. Felnyúltam a kezéért, de már mozdult ő is. Megfogta a tarkóm, és tartotta, hogy ne tudjak elmozdulni. Nem is akartam sehova sem mozdulni, csak őt akartam. Kezem végigsimított formás combjain, majd a fenekére tévedtek. Finoman kezdtem játszani vele, egyszerűen fogni valóak voltak. Nem is fogtam vissza magam. Markolásztam, simogattam.. néha be is nyúltam a fenekéhez, és ő nem húzodott el. Finoman kezdtem hát játszani azon a lukon is, hogy még jobban élvezze játékom.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ismét csak elcsodálkoztam azon, mennyire jó nyalni a fenekét....Minden pillanat, amit a hátsójában, a hátsójával töltöttem felért egy örökkévalósággal. De ez a valóság sajnos csak pár percig tartott. Egyszerűen mindent akartam tőle és mindent adni neki és mindent kapni. Ha polip lettem volna sem tudtam volna úgy ölelni a karjaimmal, ahogy szerettem volna: mindenhol. Egyszerre csókolni mindenhol és nyalni mindenhol......Nagyon begerjedtem rá, de tűrtőzteteni kellett magam. Ám, mikor letérdelt és a farkammal kezdett játszani, meg a fenekem finoman ujjazta azt hittem szétrobbanok. Lelki szemeimmel láttam, ahogy pumpálom tele a száját az ondómmal, a feje a lökéseimmelk együtt mozog és mohón nyeli.....

Aztán be kellett fejeznem az gondolataimat, mert nem akartam idejekorán élvezni. És nem csak a gondolataim szakítottam félbe, hanem a szája kefélését is, mert eddigre már ide is eljutottunk. Elléptem tőle és tettem egy lépést a zuhanyzóból kifelé. Elindult előttem és ahogy a fenekére pillantottam elkapott egy őrjítő vágy: kinyalni! Nem bírtam visszafogni magam. Megállítottam őt.

-Ne haragudj!- szóltam elfúló hangon és egyszerűen erőből elkezdtem nyalni ismét a fenekét.

Azonnal előre hajolt és széthúzta a popóját nekem.

- Istennő vagy!- nyögtem, lihegtem és vadul nyaltam.

Nem szólt semmit, csak hagyta, hogy élvezem amit csinálok. A szuszogásából azt hallottam, hogy ő sem közömbös....

Aztán hírtelen megfordítottam és a falnak nyomtam. Elé térdeltem és immár a puncijában voltam. Nem tudtam odaadó és finom lenni. Kitört belőlem a vad férfi, aki a magáévá teszi a nőjét. Az élvezetéig nyaltam. Sokáig nem kellett várnom. Hatalmasat élvezett és közben is egyre csak nyaltam. Hosszú orgazmusa volt.

Aztán szó nélkül elém térdelt és pont úgy kezdett el szopni, ahogy én nyalni őt.....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már kifele indult a zuhanyzóból, de maga elé engedett. Valahogy volt ebben a dologban valami bizsergető. Tudtam, hogy a fenekem fogja nézni, de az engem is meglepett, mikor a hangját hallottam.

- Ne haragudj! - mondta, és már térdelt is le mögém. Nyalni akar! - futott végig rajtam a kéjes gondolat. Már hajoltam is előre, kezemmel hátra nyúltam és széthúztam neki a popsim. - Istennő vagy! - hallottam elfúló hangját. Erővel kezdett nyalni, most semmi finomkodás nem volt a mozdulataiban, de nem is vágytam most én sem erre. Pár perc után abbahagyta a nyalást, megfordított és a falnak nyomott. Széthúzta a lábam, és nyelve már mélyen bennem is járt. Gondolkodni sem volt időm. Felnyögtem az élvezettől, mert csiklómat vette kezelésbe olyan vehemenciával, ahogy az előbb a fenekemmel tette. Nagyobb terpeszbe álltam, és picit berogyasztottam a térdem, hogy még jobban szétváljanak az ajkak és ő jobban hozzám férjen. Egy pillanatra abba hagyta a nyalást, és megnézte ezt a pózt, amibe elhelyezkedtem. Láttam, hogy ettől még jobban elborul az agya. Az enyém is így tett, mert olyan hevesen nyalt, hogy pár perc alatt élveztem el. Remegő lábakkal térdeltem elé, és rábuktam a farkára.


Erősen, szinte durván kezdtem szopni őt. Keze már szinte autómatikusan simult a tarkómra, és kezdte kefélni a számat.

Előbb a térdén támaszkodtam meg a kezemmel, hogy ellent tartsak neki, de aztán kezemmel végigsimítottam izmos combjait, majd a combja hátsó felét simogattam, és hamar eljutottam formás fenekéhez. Nem gondolkodtam soká, hogy mit tegyek, ujjazni kezdtem a fenekét, de előtte finoman kőröztem rajta az ujjammal, ami nem is maradt hatástalan.


Egyre jobban kezdett elborulni az agyam, és nagyon keményen szoptam őt. Ez már nem volt az a finom kényeztetés, mint korábban. Fejem fel-le járt a kemény farkán, és kezem sem állt meg, ujjaztam a fenekét rendesen. Nyögéséből már hallottam, hogy hamarosan ő is el fog élvezni....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Igen, igen, ez az! ezt akartam! Erre gondoltam! Vadul kinyalni őt és olyan orgazmust okozni neki, hogy erre emlékezzen. Egy pasi elkapta őt a zuhanyzóban és egyszerűen szétnyalta....

Majd már előttem is térdelt és simán ki akart facsarni, ahogy én tettem vele. És milyen jól csinálta! Nagyon értette. Már önmagában az is ahogy szopott felért egy élvezettel, de ahogyigényelte, hogy irányítsam, hogy szinte keféljem a száját.....Na meg az ujja a fenekemnél...Ezek így összedódva garantálták, hogy hamarosan az oroszlánokat meghazudtoló ordítással fogok a végemre érni.

S miután már akkor az élvezet határán voltam, mikor őt nyaltam így nem kellet sokat dolgoznia rajtam és testem vad hullámzás kerítette hatalmába. Olyan erővel löttem ki magamból az anyagom, hogy nem győzte nyelni...Mert most is nyelte és micsoda hihetetlen jó érzés volt számomra, hogy teljesen a magáévá tett és én őt szintén! Igényt tartott minden cseppemre és minden módon kifacsarta belőlem amit akart. Elképesztő módon mozgott a csípőm az óriási élvezettől és egy pillanatra sem hagyta abba a szopást. Nagyon éreztette velem, hogy most bizony ő az úr!

Kis idő elteltével, mikor már teljesen lecsitultam, ő még mindíg szopta a farkam. Nagyon szerette a dákóm. Majd felállt és a kezébe nyomott egy kis tudfürdőt és megmosta a fenekem és a farkam is, majd az ő fenekét és a punciját. Mindezt szó nélkül tette és én azt éreztem, hogy előkészít engem valamire, mint egy nővér a pácienst a vizsgálatra.

Mikor végzett kézen fogtam és behúztam magam után a terembe. Ott persze már a jól ismert sötétség és utcai fények fogadtak minket. Odalépett egy fekpadhoz és rátámaszkodott a karjaival, lábait széttette. Szó nélkül térdeltem mögé és pár percig a fenekét nyaltam. Nem sokáig, ez csak egy kis bemelegítés volt. Aztán egy másik, alacsonyabb padhoz mentem és hanyatt feküdtem rá.

Úgy irányítottam, hogy átlépjen a fad fölött és egyúttal a szám fölött is....Mivel így terpeszben kellett lennie kissé, szétnyíltak a rései. Nyelvem a puncijába mélyesztettem és elkezdtem játszani vele, benne, rajta. Fantasztikus élmény volt őt így nyalni. Ő csak csípőretett kézzel állt egy ideig, de aztán, mikor kezdtem élvezetesebb lenni, már előre hajolt és kezeivel a padon, a derekem mellett támaszkodott meg. Így nyaltam őt tovább.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután elélvezett, még tovább szoptam. Nem bírtam betelni vele. Aztám mégis hagytam picit pihenni. Levezetésként megmostam a formás fenekét és a farkát. Majd magamat is, és élveztem, hogy minden mozdulatom figyeli. Majd bementünk a terembe. Odasétáltam az egyik fekpadhoz, feltettem rá a lábam, és néztem a tükörből, ahogy mögém térdel. Alakja nem látszott, de izmost testének sziluettje igen. Izgató látvány volt. Ő azonnal birtokba vette a fenekem, de pár perc nyalás után felemelkedett és egy alacsonyabb fekpadhoz lépett. Lefeküdt rá, én meg piszok módon nem ültem bele az akkor már kőkeményen meredező farkába, hanem 69-es pózba helyezkedtem. De, előtte még hagytam, hogy picit csak ő kényeztessen engem. Imádtam, ahogy nyalt. Olyan szenvedéllyel, kéjjel csinálta, hogy néha komolyan csillagok táncoltak a szemem előtt.

Előre hajoltam, megtámaszkodtam teste mellett a padon. Picit élvezkedtem még, aztán viszonozni kezdtem a kényeztetést. Előbb a hasát, a combja tövét kezdtem csókolgatni, nyalogatni. Teste meg-megrándult, mikor eltaláltam egyik-másik érzékenyebb pontját. Ide visszatértem többször, és jóleső érzéssel töltött el, hogy néha felnyög hangosan, légzése szapora lesz.


Majd nem kegyelmeztem tovább, és hirtelen mozdulattal tövig bekaptam a farkát. Ettől abbahagyta a nyalást, teste megfeszült pár pillanatra, és hangosan nyögött. Magamban örültem, hogy ez ennyire tetszett neki. Mindennél jobban akartam, hogy a kéjes érzések őt is elárasszák, ahogy engem is. Az érzést fokozandó lenyúltam, játszottam a zacsijával kicsit, majd a hátsó lukon kezdtem közrözni az ujjammal. Néha be is dugtam az ujjam, és ilyenkor megszívtam a farkát. A hatás nem maradt el egyszer sem... Egyre jobban kezdett engem is nyalni....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a póz önmagában is rettenetesen izgató, de vele valahogy még inkább az volt. Én nyalom őt mindenhol, ahol csak tudom és érem, ő meg hol a farkam szopja, hol a zacsim harapdálja, hol meg miközben szopja a dákóm ujjazza a fenekem. Picit, finoman, érzéssel.

Mikor különösen érzékenyebb pontomhoz ért összerándultam. Ilyenkor olyan vágy kapott el, hogy be tudtam volna őt kapni innen alulról...Nagyra tátottam a szám és így tapadtam a lyukaira.

Aztán nagyon begerjedtem ismét. Annyira jól csinálta, hogy meg akartam jutalmazni őt: kinyalni az orgazmusát ismét. Ezért immár csak az érzékeny pontjaira koncentráltam és addig nyaltam, amíg ismét nem élvezett. Mikor ez megtörtént, ő tövig bekapta a farkam és szinte torokból szopott, én meg annyira magamba húztam a punciját, hogy szinte a számra csepegett a nedve.

Mikor teste lecsillapodott kértem, hogy keljünk fel. Négykézlábra állítottam a padlón és mögé térdeltem. Azonnal belöktem a farkam a puncijába, mire homorított egyet, majd lerogyott a homlokára. Vadul kefélni kezdtem hátulról. A kinti lámpa fényénél a hófehér fenekének látványa önmagában is egy orgazmus volt, de így, hogy lágyékom csattogott a fenekén.... Térdeit behajlítva szinte beleült a farkamba. Ahogy tudtam, keféltem. Aztán hanyatt feküdt, jobb lábát felemelte és hatoltam belé, majd lábával mindjárt satuba is fogott. Én oldalt fordultam, ő hanyatt feküdt és vad lökéseimtől hintáztak a mellei. Aztán teljesen fölé fordultam. Immár klasszikus szeretkezés következett. Lassan, lágyan toltam be a farkam, de aztán egyre gyorsabban és erősebben keféletem őt. Lábait a derekam körül összekulcsolta.

Néhány perc már-már őrült tempójú kefélés után mindketten óriásit élveztünk. Löktem befelé az anyagom, ő meg szívta magába azt.

Ráborultam, és imádtam őt. Imádtam a mai estéért is, de leginkább azért, mert van, mert volt nekem.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meg kell hagyni, a nagyon tud a pasi, ha szexről van szó. Érzék-vihart okoz bennem, minden érzékemre hat, és egyszerre. Teljesen birtokolni akar, ugyanakkor szabadon enged.... És ez a kettős érzés az őrületig izgat.


Klasszikus pózba keveredtünk a végére, és ebben a testhelyzetben minden részére ráláttam. A kevéske fény, ami beszűrődött, testének minden izmát sajátos, sejtelmes fénybe burkolta. Izgatott, ahogy minden lökésénél láttam mozdulni az izmokat.

Aztán rám feküdt, csókjával halmozott el, és én már nem tudtam tovább gondolkodni. Átöleltem a derekát a lábbammal, és csak érezni akartam magamban. Mélyen, nagyon mélyen magamban.


Hamar elért minket az orgazmus hulláma. Remegett a testünk, ajkunk csókban forrt össze. Mikor lenyugodtunk, ő leült a padra, én meg az ölébe helyezkedtem. Picit így maradtunk, egymást átölelve, szavak nélkül.

Kis idő múlva kibontakoztam az öleléséből. Mikor már a földön álltam mindkét lábbal, lehajoltam, és finoman, érzékien szájon csókoltam. Lassú léptekkel elindultam kifelé. A hátamon éreztem a tekintetét. Az ajtóban megálltam, megtámaszkodtam egy kézzel az ajtóban, és hátrafordultam. Oldalra billentettem a fejem, és mosolyogtam rá. Kérdőn nézett vissza rám, hát intettem a fejemmel a fürdő felé. Mosolyra húzta a száját, és már mozdult is utánnam.


Nem gyorsított a léptein, végig mögöttem jött, egészen a tusolóig. Mikor beléptem a tus alá, akkor lépett mögém, simult hozzám, és harapdálta meg finoman a nyakam......

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem siettem, dehogy siettem utána! Ki akartam élvezni a feneke, egész teste látványának minden pillanatát. Agyam még zsongott az iménti orgazmusoktól, de még akartam, hogy érezzem az ízét és az illatát. A zuhanyzóban szorosan mögé léptem és a nyakát csókolgattam, majd teljes testemmel a testéhez símultam. Kezeimmel a melleit fogtam és húztam a nőt magamhoz. Farkam a finom, puha fenekének nyomtam. Micsoda mennyei érzés volt most is hozzáérni!

Kinyitottam a vízcsapokat és a zuhany alá álltunk mindketten. Percekig csak álltunk és csókolóztunk és a fejünkre, egész testünkre folyt a víz. Aztán lassan elléptem tőle és a tenyerembe nyomta a tusfürdőt. Egész testét lekentem vele. Tetőtől talpig habos volt, majd a zuhany alá állt és szépen lefolyt róla az összes hab. Ekkor én következtem. Kiálltunk a zuhogó víz alól és elé térdeltem. Nagyon hálás voltam neki a mai estéért is és azt akartam, hogy mielőtt hazamegy, kapjon még egy kis útravalót tőlem. Egy kis emlékeztetőt. Finoman becsókoltam a puncijába. Két keze ujjaival széthúzta a bőrt a puncija körül és akadálytalanul csókolhattam, nyalhattam bele a csiklójába. Nagyon lassan, óvatosan csináltam, mint egy istennőnek, nehogy a durva nyelvemmel megsértsem a legnemesebb testrészét....Hátát a falnak vetette és élvezte a nyalakodásom. Annyira akartam adni neki...csak adni. Időnként felpillantottam a hatalmas gyönyörű melleire és innen alulról ha lehet még inkább izgató volt a látványa. Most csak arra koncentráltam, hogy érezzem a teste minden rezdülését, halljam az akadozó lélegzetét. Aztán mozdult és úgy helyezkedett, hogy a melleire follyon a víz. Így az a fejemre is folyt, meg az arcomra, meg mindenhová. Viszont sokkal izgatóbb volt így nyalni őt. Mikor felnéztem láttam a melleiről lefolyó vizet, amitől még inkább elborult az agyam. Kinyaltam őt. Lassan, óvatosan, nagyon finoman, de kicsikartam belőle az utolsó orgazmusát is aznapra. Már túl fáradt volt a hatalmas, mindent elsöprő élvezéshez, de azért így sem maradt hangtalan.

Szemmel láthatóan remegtek a térdei. Ereje szinte teljesen elhagyta. De nem adta meg magát! Lefürdetett és elém térdelt, hogy ő is hálás legyen nekem. Sokáig hagytam és nagyon élveztem, hogy szopott és imádtam ahogyan csinálta. De egy idő után már megint az dobolt az agyamban, hogy nyaljam őt. Felállítottam, elzártam a zuhanyt és kezembe vettem a törölközöt, majd kimentünk az öltözőbe.

- Én majd megtötöllek drága, ne fáraszd magad!- montam neki.

- Akkor törölj!- csicsegett és felállt az öltözőpadra......

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megfürdettük egymást, és ő újra elém térdelt. Én már szinte kábult voltam az élményektől. Ezt ő is érezhette, mert olyan gyengéden nyalt, hogy az valami fennséges volt. Figyelt rám, minden rezdülésem eljutott hozzá. Ez az orgazmusom, amit ilyen gyengéden, finoman, érzékien követelt ki magának, már nem volt olyan viharos. Nagyon remegett a testem, de nem voltam hangos nagyon.

Viszonoztam kedves becézését... De, megakasztott a mozdulatban, nem játszhattam végig. Elzárta a csapot és felállított.

- Én majd megtötöllek drága, ne fáraszd magad!- monta.

- Akkor törölj!- hallottam a csilingelő hangom, és felálltam az öltözőpadra...... Szinte nem is gondolkodtam. Nem tudtam mit tervez velem, de nem is gondolkodtam rajta. Akartam, hogy hozzám érjen, azt, hogy el se engedjen.


Elvette a törölközőt, és mögém állt. A nyakam, a vállaim kezdte törölgetni, majd a hátamat simogatta végig, és a popsimnál picit hosszabban időzött. Finom, érzéki mozdulatokkal szárította fel rólam a vizet. Majdnem fejmagasságban voltam így neki... És sejtettem, hogy nem marad a popsim érintetlen. A törölközőt a vállára terítette, közelebb lépett, és széthúzta a popsim. Én már szinte ösztönösen hajoltam előre. Hallottam, ahogy felnyög, és már éreztem is a popsimnál a nyelvét. Azonnal végigfutott rajtam a bizsergés.

Levette a válláról a törölközőt, előre nyúlt és a hasamat, a combomat simogatta végig vele. Egy kis idő múlva abbahagyta a finom kényeztetést, és elém állt.

Felnézett rám, és én újra megállapítottam, hogy varázslatos a tekintete, finom puha ajkai pedig állandóan csókra csábítanak. Nem is bírtam ellen állni neki. Lehajoltam és forrón szájon csókoltam. Magához húzott és viszonozta a csókot.....


Majd elváltak ajkaink, és most is felülről kezdve a törölgetést, a nyakam cirógatta meg, majd a melleimet törölte meg. Mindegyiknek külön-külön figyelmet szentelve.... Majd a hasamon is végigsimított a törölközővel. A punicmat viszont nem törölte meg... hanem a kezével kezdte simogatni, amire testem azonnal válaszolt.... Felnyögtem hallkan, és végigfutott rajtam a kéjes érzés, amit már jól ismertem.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor felpattant a padra rögtön mindent akartam tőle. Hozzáérni, simogatni, csókolni és nyalni. Mindent és egyszerre. És tudtam, hogy meg is kapom őt itt is és azt teszek vele, amit akarok és ő azt tesz velem, amit épp jónak lát. Így, mikor a drekát és a fenekét törölgettem már tudtam, hogy most ismét kinyalom azt a gyönyörűséges popsiját. Nem is késlekedtem. Kissé széthúztam a popóját, hogy a réshez hozzáférjek, majd finoman odatoltam a nyelvem. Ő már rutinosan előre hajolt és kinyitotta nekem a lehetőségek tárházának kapuját. Úgy belehúztam magam a fenekébe, mintha az életem függne most attól, hogy hogy nyalom ki őt. Néhány percig csak nyaltam szótlanul.

Majd elé álltam és mikor végeztem felső testének szárítgatásával, letérdeltem elé és a lábait töröltem meg. Aztán két csodálatos lábfeje és ujjai kaptak millió csókot. Nem győztem betellni vele. Felegyenesedtem, a szemébe néztem és mikor lassan a puncijához nyúlt és széthúzta az ajkait, rábuktam a kehelyre. Nyaltam-faltam, lefetyeltem, élvezkedtem rajta, benne. Élvezte. Ismét felnyögött, mint ma már néhányszor tette. Lábai közt hátranyúltam és a fenekére tapasztottam a tenyereim. Őrülten jó volt nyalni.

Abbahagytam, hátrébb léptem és megmarkoltam a farkam és lassan verni kezdtem, miközben a szemébe néztem. Vette az adást. Lepattant a padról és elém térdelt. Vadul szopni kezdett, miközben finoman elkezdtem dugni a száját. Majd a rátenyereltettem a padra és hátulról behatoltam. Elkezdtem dugni. Nem épp finoman, de nem is túl keményen. Most a magamévá akartam tenni. Egy ideig így keféltem, aztán hanyatt fektettem a padon és szemből dugtam. Olyan édes volt akipirult arca, lehúnyt szemei, ahogyelfogadta, hogy uralom a testét. Majd én feküdtem a padra.

-Ülj bele- lihegtem.

Beleült. Mégpedig először háttal nekem. Néztem, ahogy eltűnik benne a farkam és úgy bevadultam a látványtól, hogy legszívesebben reggelig keféltem volna vele. Aztán megfordult. A lámpa fényénél a lovagló istennő minden erőmet kiszippantotta. Egy utolsó rohamra indultam és én alulról keféltem, ő vadul lovagolt. E mozgások eredményeképp szinte egyszerre élveztünk.

Rám borult együtt lihegtünk. együtt pihentünk és együtt akartuk, hogy így süssön ránk a reggeli nap sugara......

Tartalomjegyzék