Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hétfő volt, s mintha az időnek sem lett volna kedve a hétkezdéshez, ömlött az eső. Nagyot sóhajtva vettem elő az ebédem, és azon morfondíroztam, hogy hogyan tudnék átugrani egy rövid irdőre a nagynénémhez anélkül, hogy bőrig áznék. Mert a hétvégén megígértem neki, hogy ma átviszem azt a gyógynövényes krémet, ami jó a reumájára. A fene se gondolta volna, hogy ilyen lesz ma az idő. Gondolatban vissza pergettem az időt reggelre, mikor készülődés közben fél szemmel és fél füllelel a híradót néztem. Volt időjárás jelentés, ebben biztos voltam, de egyszerűen nem tudtam vissza idézni, hogy mit mondtak benne.


Újra sóhajtottam, és a kollégámhoz fordultam. Ő is akkor mozdult felém és ez annyira meglepett, hogy hirtelen szólni sem tudtam. Ő elmosolyodott és bársonyos hangon szólalt meg:

- Mondd te előbb. - mindig is imádtam, ha rám mosolygott. Ilyenkor mindig kiszakadtam kicsit a valóságból, nem munkatársak és nem egy irodában voltunk pár kolléga társaságában, hanem valahol egészen máshol, egészen szabadon... ... ért véget a gondolat menetem, mire össze szedtem magam annyira, hogy felelni tudjak.

- Tony, át kéne ugranom ebéd utána a nagynénémhez. Tudod, nem lakik innen messze, megígértem neki, hogy átviszek egy krémet. Megtennéd, hogy addig felveszed helyettem a telefont?

- Nem. - jött a döbbenetes válasz. Újra meglepődtem. Nem? - visszhangzott bennem a dolog. De aztán folytatta.

- Nem veszem fel helyetted a telefonokat, ugyanis elviszlek, nehogy megázz ebben a rémes időben.... Persze, miután befejezted az ebédelést.- és a végén már játékosan mosolygott a szeme.


S én nem szóltam semmit, csak egy hatalmas puszit adtam az arcára. Egy pillanattal tovább tartottam ott a szám, mint indokolt lett volna, de úgy láttam, ez őt sem zavarja...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már megint itt van Amy. Az egyetlen vidám pont ebben az esős napban. És megint AZ a blúza van rajta. Fehér, kissé átlátszó. Néha két gomb van nyitva, néha három. Próbáltam rájönni, mitől függ, de véletlenszerűnek tűnik. Ma "háromgombos" nap van, telt mellének dekoltázsa vonz. Legszívesebben leszánkáznék abban a völgyben.

Álmodozva nézeget, mint oly sokszor. Vajon mi tetszik neki az esőn?

És nekem mi tetszik rajta? A félhosszú, vörösesbarna haja? Vagy az impozáns keblei? Esetleg a miniszoknyába bújtatott észbontó lábak? Valószínűleg az egész nő, így egyben. Ritkán van közös munkánk, de hetente azért öszefutunk. Talán egyszer már el kellene hívni ebédelni. Vagy vacsorázni? Vajn ráér valamikor a jövő héten?

Épp felé fordultam hirtelen vett bátorsággal, amikor felsóhajtott, és ő is rám nézett.

- Mondd te előbb - fogyott el a bátorságom hirtelen. Rámosolyogtam, és szemében láttam azokat a huncut szikrákat, amitől neked is jó kedvem lett.

- Tony, át kéne ugranom ebéd utána a nagynénémhez. Tudod, nem lakik innen messze, megígértem neki, hogy átviszek egy krémet. Megtennéd, hogy addig felveszed helyettem a telefont?

Hirtelen ötlettel válaszoltam.

-Nem!- Szemei nagyra nyíltak a meglepetéstől. Erre számítottam.

Nem veszem fel helyetted a telefonokat, ugyanis elviszlek, nehogy megázz ebben a rémes időben.... Persze, miután befejezted az ebédelést.-

Ő is megenyhült, hirtelen felugrott, és kaptam két puszit. Ha ezt tudom előre...!

Ebéd után aztán lett egy kis elintéznivalója, így bőven három óra után jelentkezett, hogy indulhatunk. Gyorsan megbeszéltük, hogy már nem jövünk vissza, így fogta a táskáját és elindultunk a parkolóházba. Tényleg álmodozhatott reggel, mert még egy kardigánt se hozott megával.

Beült a kocsiba mellém, a három gomb még mindig incselkedett velem. Abba az irányba mentünk, ahol én is lakom, így gyorsan haladtunk. Negyed óra múlva megálltunk egy sorházas környéken. Két puszi, finom parfümje beburkolt, aztán kipattant az autóból és futni kezdett az egyik ház felé. Szerintem bőrig ázott, mire az ajtóhoz ért. De szívesen lettem volna az ajtó helyébe!

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen elpiszmogtam az időt, és csak olyan három óra körül tudtam Tonynak szólni, hogy akkor mehetünk. Szerencsére ő is úgy gondolta, hogy aznap már nem megyünk vissza, nem is lett volna semmi értelme. Így magamhoz vettem a kistáskámat és már indultunk is a mélygarázs felé.

Hamar értünk a házhoz, adtam Tonynak még két puszit a fuvarért, és már rohantam is az ajtóhoz. Tudom, hogy értelmetlen esőben futni, mert nem ázunk meg kevésbé, mintha lassan haladnánk, én mégsem bírtam lépteimen lassítani. Mikor már az ajtónál voltam, éreztem, hogy a blúzom teljesen a testemre tapad. Egy kósza gondolat erejéig végig futott az agyamon, hogy nem hallottam a kocsit távolodni... de aztán már csak az ajtó csengőre koncentráltam és arra, hogy minél előbb valami száraz ruha lehessen rajtam.


Éreztem a hátamon, az egész gerincemen, ahogy végig gördül egy hideg vízcsepp. Még élveztem is volna, ha nem az esőn való ázás utó terméke...

Újra és újra csengettem közben és nem és nem jött rá válasz. Te jó ég, biztos elment valahova. Beindítottam agyam tekervényeit és leesett a tantusz, hogy mondta is nagynéném, hogy hétfőn nem is lesz jó neki, menjek kedden. "Oh, hogy az a...." - haraptam el magamban a mondat végét. "Na, most gyalogolhatok haza csuromvizesen. Isteni lesz..." - Elkeseredve fordultam meg, mikor láttam, hogy érzékeim valóban nem csaltak meg, Tony még mindig ott állt az autóval. Láttam, hogy ő is engem néz. "Rémesen nézhetek ki... de nincs mese, újabb szívességet kell kérnem tőle." - zongoráztam végig gyorsan a lehetőségeket.


Már nem rohantam az autóhoz, nem volt értelme, nem volt rajtam már száraz ruhadarab, teljesen eláztam. Mikor a kocsihoz értem, ő készségesen kinyitotta előttem az ajtót.

- Nem volt itthon, igaz? - kérdezte egy pici huncut mosoly kíséretében. Éreztem, hogy a bimbóim majd átszúrják a blúzomat, s azt is tudtam, hogy ez igen csábító látvány lehet számára... amit nem is bántam. Felé fordultam és megkérdeztem esdeklőn:

- Tudom, hogy ma már kértem tőled egy szívességet, de megtennéd, hogy haza viszel?

- Nem, kedves Amy. Magamhoz viszlek, mert én sokkal közelebb rakom. Megszárítkozol, aztán viszlek haza... rendben? - kérdezte, de inkább kijelentésnek hatott és immáron fülig ért az a gyöngyörű vonalú szája, a szeme pedig csillogot.

- Köszönöm. - suttogtam és egy újabb puszit adtam neki. Ő felém fordult és majdnem más lett belőle... éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd verni...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem akartam még itt hagyni, mert...mert..... mi van, ha mégsincs otthon a nagynéni - jutott eszembe végre egy jó kifogás. CSak néztem, ahogy csenget, és közben bőrig ázik. Istenem, mit láthat most belőle az ajtó?! Aztán megrázza a fejét, mintha nem hinné el, hogy nincs otthon senki. Hátrafordul és elindult felém. Még az ablakon gördülő esőcseppek között is látom, hogy blúza nedesen tapad felőstestére. Melltartójának legapróbb csipkéi is kirajzolódnak, mellbimbói oly kemények, hogy szinte átszúrják a vékony blúzt. Számat tátva, szinte csorgó nyállal figyeltem, ahogy egyre közelebb ér. Kinyitottam az ajtót, nem bánva, hogy a drága bőrülés is elázik. Ahogy lehajolt, a látvány minden felülmúlt. Beült, s én próbáltam összeszedni magam.

- Nem volt itthon, igaz? - próbáltam nem úgy mosolyogni, mint egy kéjgyilkos az áldozatára. Talán sikerült.

Próbáltam elszakadni a látványtól, és a szemébe nézni. Esdeklő szempár kérlelt:

- Tudom, hogy ma már kértem tőled egy szívességet, de megtennéd, hogy haza viszel?

- Nem, kedves Amy. Magamhoz viszlek, mert én sokkal közelebb rakom. Megszárítkozol, aztán viszlek haza... rendben?

Tudtam, hogy még egy ilyen alkalom nem lesz. Megint puszit adott, ma már sokadszor, és nehezen álltam meg, hogy ne csókoljam meg ott helyben. De aztán úgy döntöttem, lesz erre alkalmasabb hely is.

Maximumra kapcsoltam a fűtést, és tíz perc múlva már a garázsomban álltunk. Már nem is fázott annyira, legalábbis a kezdeti vacogást mindenttudó mosoly váltotta fel az arcán. Ahogy bementünk a nappaliba, gondolkodóba estem. Először egy kis lélekmelegítővel kínáljam, és utána keressek valami száraz ruhát, vagy a ruha mégis fontosabb? Nem láttam, hogy nagyon vacog, ezért az ital mellett döntöttem. Gyorsan előkaptam egy törölközőt, hogy legalább a haját próbálja megtörölni, addig két dupla whiskey-t töltöttem. A szeme már mosolygott, amikor hozzáléptem:

- Csirió, szépségem - mosolyogtam rá.

- Mivel érdemeltem ki ezt a sok jóságot tőled ?- nézett rám huncutul, miközben ujjai a pohár szélén köröztek.

- Még semmivel, de pótolhatod! - vettem én is kétértelműre (vagy nagyon is egyértelműre) a beszélgetést.

Nem válaszolt, csak felhajtotta az italt. Megborzongott, ahogy végigfutott rajta a tűz, aztán elkezdte gombolni a blúzát.

-Adsz valami száraz ruhát? - kérdezte, mintha tényleg csak ezért jöttünk volna.

-Gyere, nézünk valamit.

Bementünk a szobába, és a gardróbszekrényben elkezdtem válogatni. Egy hosszú férfiing mellett döntöttem, és mikor megfordultam, ott állt előttem, melltartóban és egy apró tangabugyiban. Majdnem elejtettem az inget.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon figyelmes volt velem, feltekerte a fűtést az autóban, így mire hozzá értünk, már nem vacogott annyira a fogam. Felmentünk, s ő azonnal egy kis szíverősítővel kínált. Nem szoktam nagyon inni, de ezt most nagyon jól esett. Meg is borzongtam, annyira átmelegített.

- Csirió, szépségem - mosolyogott rám.

- Mivel érdemeltem ki ezt a sok jóságot tőled ?- krédeztem tőle kihívóan.

- Még semmivel, de pótolhatod! - dobta vissza a labdát. Erre nem választolam, csak gonbolni kezdtem a blúzom.

-Adsz valami száraz ruhát? - kérdeztem tőle ártatlanul.

-Gyere, nézünk valamit. - felete és már el is indult, én pedig követtem. Míg ő válogatott az ingek között én levettem a blúzomat, a szoknyámat és megszabadultam a harisnyától, cipőtől is. Mikor megfordult, hogy oda adja az inget, láttam rajta, hogy hirtelen szólni sem tud.

- Ilyen borzasztó volna a látvány? - Mosolyogtam nevetve és közelebb léptem, hogy elvegyem az inget. Nem adta könnyen, még mindig rajtam felejtette a szemét, de egyenlőre nem szólt semmit.

- Szabad? - kérdeztem, mire a szemembe nézett. - És az inget?... - tettem hozzá félre fordított fejjel, fülig érő vigyorral az arcomon.

- Oh... hogyne... - mondta tétován. Elengedte az inget, s én azt egy laza mozdulattal a szekrény mellett álló székre dobtam, s már nyúltam is, hogy levegyem a melltartóm, közben úgy fordultam, hogy mielőtt többet is láthatna belőlem, már csak a hátam mutassam.... nos és az izgató alsú neműm.


Szerencsére igen hosszú inget kaptam, konkrétan egy mini ruhának megfelelő, vagy még picit annál is hosszabbat. Egy gyors ötlettől vezérelve levettem az apró bugyim is, hiszen nem jó, ha az ember vizes alsóneműben flangál.

- Ugye nem bánod, ha ilyen ledérre veszem az öltözéket? - fordultam hozzá vissza az "öltözködés" befejeztével, ártatlan arccal nézve...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ilyen borzasztó volna a látvány? - vagy valami ilyesmit kérdezett. Konkértan nem kaptam levegőt. Egy bombanő állt előttem, fehérneműben. Nem bírtam elszakadni formás testének látványától.

- Szabad? - kérdezte. Erre muszáj volt a szemébe néznem. Nagyon mulatott rajtam, ez tisztán látszott.

- És az inget?... - tette hozzá félre fordított fejjel. Szerintem régen látott férfit ennyire zavarban.

- Oh... hogyne... - mondtam tétován motyogva.

A szék karfájára dobta, és hátranyúlt, hogy kikapcsolja melltartóját. Mellei megfeszültek, pulzusom az egeket verdeste. Most tudatosult, hogy nadrágom igencsak feszül. Talán még nem vette észre. Aztán kacéran elfordult, hogy csak a hátát lássam. Csak a falitükröt nem vette észre! Egyszerre láttam oldalról és hátulról, ahogy ledobja a csipkés melltartóját. Gömbölyű és kívánatos keblei, mereven álló bimbói megrészegítettek. Szinte magamtól indultam el felé, ujjaim már bizseregtek a rájuk váró részegítő örömtől, de aztán felkapta az inget és elkezdte végiggombolni. Visszaléptem, mielőtt észrevett volna. Hirtelen mozdulattal a bugyijából is kibújt. Őrület!

Az ing éppen a feneke alá ért.

- Ugye nem bánod, ha ilyen ledérre veszem az öltözéket? - fordult vissza az "öltözködés" befejeztével, ártatlan arccal nézve...

Na erre mit lehet válaszolni? Ha te így, akkor én is így!

Szemébe néztem, és ledobtam a nyakkendőmet.

- Hát, alapvetően két gondom van. Egyrészt én túl vagyok öltözve hozzád képest. De ezen viszonylag könnyen segíthetünk- válaszoltam lassan, kimérten, és én is elkezdtem levetni a ruhámat. Ahogy gomboltam az inget, a szemébe nézve folytattam:

- A másik gond, hogy még így is túl vagy öltözve.

Szemében furcsa fény villant, a mosolygás helyére valami más költözött, és suttogva ennyit mondott

- Ezen is lehet segíteni - és elkezdte kigombolni a felső gombot.

- Szerintem van egy hamadik gondod is - folytatta, és a nadrágomra mutatott. Erősen feszült már.

Félbehagyta a gombolást, az ágy szélére ült és maga elé húzott.

- Talán ezen is tudunk segíteni - sóhajtotta, miközben a nadrágomtól szabadított meg éppen. Az ingem és az alsónadrágom egyszerre hullott a földre.

Ujjai végigfutottak a combomon, ágaskodó farkam felé. Finoman megmarkolta és simogatni kezdte. Szóhoz sem jutottam. Vörösre festett körmei cirógattak, miközben szája egyre közelebb került duzzadt makkomhoz. Kibuggyant egy kövér csepp, és ő nyelve hegyével lenyalta.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kihívó stílusomra meglepően frappánsan reagált. S bár teste elárulta, arca mégis szemtelen maradt és szinte fa arckifejezéssel kezdte levenni a nyakkendőjét, s dobta az én ruhámra. Nagyot nyeltem, éreztem, hogy innentől nem én irányítok.

- Hát, alapvetően két gondom van. Egyrészt én túl vagyok öltözve hozzád képest. De ezen viszonylag könnyen segíthetünk- kezdett tovább vetkőzni, s most rajtam volt a sor, hogy le se vegyem róla a tekintetem.

- A másik gond, hogy még így is túl vagy öltözve.- mondta, s ez volt az a pont, mikor végig bizseregtem. Szóval, igen, én is nagyon bejövök neki... "oh, de vártam, hogy ezt jelzi nekem"-örvendeztem magamban. Suttogva voltam csak képes megszólalni.

- Ezen is lehet segíteni - és elkezdtem levenni a most kapott inget.

- Szerintem van egy hamadik gondod is - fűztem tovább a sort, és a nadrágjára mutattam, és abba hagytam a gombolgatást. Félúton járhattam a gombolásban, és tudtam, hogy ha leülök elé, szabad belátása és rálátása lesz mindenemre.

- Talán ezen is tudunk segíteni. - Sóhajtottam, s miközben leültem, magam elé húztam és megszabadíotttam a nadrágjától. Ő az ingét vette le, s végre ő is meztelenül állt előttem. Gyönyörű formás teste volt, izmos mindenhol, ahol kellett, én pedig komolyan vissza fogtam magam, nehogy túl vadul essem neki.


Csodálva simogattam izmos csombjait, egyre közelebb érve ágaskodó farkához. Egy kristály tiszta csepp jelent meg rajta, ami szinte hívogatott, hogy nyaljam le. S én élvezettel engedtem a csábításnak. Fél kézzel a farkát fogtam, a másik kezemmel pedig magamhoz közelebb húztam. Széles terpeszbe ültem, hogy minél közelebb állhasson hozzám. Éreztem, hogy ajkaim nedvesednek a látványra, az illatára, az egész férfiból áradó vibráló érzékiségre.


Felnéztem rá, s ő végig cirógatta az arcom. Oda nem illő, mégis természetes, bennsőséges mozdulat volt ez tőle, amitől csak még jobban elolvadtam. Ráhajoltam és mélyen bekaptam ékét és ő hátra hajtotta a fejét és hangosan felnyögött. Ezt akartam hallani. Újra és újra bekaptam, majd kiengedtem a számból szerszámát... egészan addig, míg nem éreztem, kezd eluralkodni rajta a féktelen vágy...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Talán a sós csepp íze, talán felizgatott rudam buja pézsmaillata tette, de egészen bevadult. Mohón szopta a farkam, kicsorgó nyála benedvesítette golyóimat, s ujjai síkosan morzsolgatták a két duzzadt mogyorót. Combját széttárta, s ahogy előrehajolt, beláttam feszes mellei közé, egészen a combjáig.

Megsimogattam arcát, annyira jó, anyira finom volt, amit csinált. Aztán hátrahajtottam fejem, és kéjesen felnyögtem, ahogy torka mélyére eresztett. Újra és újra elnyelte kőkemény farkam, ujjai a kint maradó részeket simogatták, s én repültem a gyönyör felé.

-Nekem....most...el...kell...menni - suttogtam.

Jeleztem, hogy erőm és türelmem végén járok. Csak egy halk dünnyögés volt a válasz, nyelve erőteljesen masszírozott, aztán hátrahúzta a bőrt, bolondul megszívta félig bentlévő kéjrudam, s már nem volt visszaút. Mély nyögés, még-egy két pillanat, s nedvem forrón spriccelt torkára.

Végig benne maradhattam, egy mély korty, s mintha a tengerből bukkanna elő, hosszú lélegzetvétellel sóhajtott fel.

Próbáltam magamhoz térni. Szája még dédelgetett, de ujjai már az inget gombolták. Aztán ledobta utolsó ruhadarabját, feljebb csúszott az ágyon, és széttárt combokkal hívogatott hódolatra.

- Nyald ki a pinám - közölte nemes egyszerűséggel. Ez a pár őszinte szó, direkt felszólítás nagyon izgató volt. Végigsimítottam testét, duzzadt mazsoláit kóstolgattam, de tudtam a célt. Virágszirmai nedvesek és duzzadtak voltak, édes ambrózia szivárgott. Őrjítő illata volt, síkos íze betöltötte számat, s én mohón próbáltam minél többet kicsalogatni belőle. Gyorsuló sóhajai jelezték, hogy jó úton járok. Csiklóján körözött nyelvem, miközben két ujjammal belül kerestem meg gyönyörközpontját. Ahogy rátaláltam, megfeszült teste, és hangja is feljebb csúszott. Szédítő volt nyalni és érezni, halllani remegő, reszkető lényét.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem engedtem pihenőt neki, azt akartam, hogy kifulladjon, szeme előtt csillagok táncoljanak a kéjtől. S ezért minden elérhető erogén zónáját izgattam egyszerre. Meg is lett az eredménye, akadozva sóhajtott fel.

-Nekem....most...el...kell...menni

Mondani akartam erre valamit, de a farkától inkább csak halk morgásnak hatottak szavaim, így felhagytam vele és rá koncentráltam inkább. Mohón és egyre vadabbul szopogattam, miközben éreztem, ahogy gyűlik benne az anyag, mi kitörni készül. Erős remegés és hangos sóhajok közepette nyertem el jutalmam, amiből egy cseppet sem vesztegettem el. Érzékeny játékszerét finoman simogattam még, míg nem csitult, s aztán feljebb húzódtam az ágyon és igen közönségesen irányítva mondtam neki.

- Nyald ki a pinám. - mondtam, s nem is számoltam vele, hogy az épp kielégült férfi micsoda elánnal fog nekem esni. Izgatta meredező bimbóimat, s aztán ráfeküdt a csiklóm és a puncim izgatására. Rövid úton nálam is jelentkeztek a keringő égitestek, követelték, hogy figyeljek rájuk is a nagy élvezkedés közepette.


Tony tudhatott valamit, mert hamar megkereste a pontocskámat, ami igen érzékeny, és egyszerre kezdte szívni a csiklóm és dugni az ujjával a barlangom, ami dupla erővel hatott rám is. Hamar kezdtem én is remegni, ami engem is meglepett, ilyen gyorsan nem szoktam tudni elmenni. De ahogy a nyelve járt rajtam... teljesen kész lettem.


Megfeszült a hátam ívben, mikor az orgazmus leterített teljesen. Nyögni és levegő után kapkodni voltam egyedül képes. S ő csak nézett és gyönyörködött a hatásában...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amy nagyon fel lehetett izgulva -vagy csak régen volt férfivel?- mert ágyéka egyre szűkebb lett, néha egészen rászorult ujjaimra. Aztán felsikoltott, éreztem összeránduló pináját, ahogy ritmusosan, remegve szorítja ujjaim. Néhány finom simítás, aztán csak ültem sarkamra támaszkodva, szétnyílt, kitárt teste felett.

Ráhajoltam, csókban olvadtunk össze, teste boldogan fogadta érintésem.

- Őrült vagy, Tony - sóhajtotta fülembe.

- Te meg gyönyörű és édes - válaszoltam két csók között.

- Meg akarlak kapni, egészen - jeleztem a folytatást. Oldalt felhúzta térdét, jobb kezéve lenyúlt kettőnk közé, s mire észbe kaptam, beigazította merev rudamat a célba. Annyira elmerültem testének kényeztetésében, hogy szinte észre sem vettem, hogy megint "harca kész" vagyok. Ő talán megérezhette, ezért nem tétovázott.

Belécsúsztam, és felsóhajtottam. Kielégült, szűk ágyéka dédelgetett. Ki-be csúszkáltam, aztán más pozícióba fordultam. Sarkamra ültem, egyik bokáját a nyakamba vettem, és így döftem tövig lándzsámat újra és újra. Kéjes volt látni és érezni a belé csúszó csillogó rudat.

-Simogasd magad, drága Amy - kértem, és szemében szikra villant. Job keze a combjai közé csúszott, és sebesen mozgó farkam felett csiklóját kezdte izgatni. Mámorító volt nézni. Szinte éreztem ujjának sebes ritmusát. Repültünk a közös gyönyör felé.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Őrült vagy, Tony - sóhajtottam fülébe.

- Te meg gyönyörű és édes. - válaszolta, s rajtam újra végig futott a hideg. Nem ér, hogy ilyen elementáris hatással legyen rám.

- Meg akarlak kapni, egészen. - Suttogta tovább, s bennem újra indult a remegés. "én is akarlak" - mondtam volna, de a vágyam erősebb volt. Lenyúltam és magamba igazítottam, s ő máris mozdult. Egyszerre nyögtünk fel, ahogy az igen szűk résbe nyomult be.

- Oh igen.... - sóhajtottam. Csillogó szemmel nézett le rám, s magára, ahogy bennem jár. Olyan kis csillagszemű volt, suhant a gondolat a fejemben.

- Simogasd magad, drága Amy. - kérte lágyan, s a kezem máris elindult magamon. Megszeretbettem a melleimet, ahogy ő is tenné, végig simítottam hasamon, s kezem máris a csiklómon játszott. Minden rándulásom érezte, fel is nyögött mindtől, mert az amúgy sem tág helyen még szűkebb lett a hely.


Éreztem, tudtam, hogy ha ezt így folytatjuk, nem maradunk soká újabb élvezés nélkül, én pedig húzni akartam még ezt a csodát...

Közben ő újabb meglepetéssel készült, feltette az egyik lábam a vállára s így játszott velem tovább. Ez a kis pózváltás még őrítőbb volt, mert a kezeit sem pihentette, lábamon, bokámom játszott... amitől remegni kezdtem. Oh nem, ez így nem lesz jó... hamar el fogok menni. ....


Finoman lecsúsztattam róla a lábam, kezéért, érte nyúltam. Ő hozzám simult, én átöleltem a derekát a lábaimmal és már fordultam is, hogy a hátára helyezkedjék. Ő megérezte mozdulatom és fordult ő is.


Ahogy lehelyezkedünk, kissé uralkodóan fölé hajoltam.

- Ugye tudod, hogy iszonyatosan érzéki vagy, és már lassan azt sem tudom, merre van előre? - kérdeztem komoly hangon, de a szemem mosolygott. Ahogy az ő gyönyörű, égkék csillag szeme is. Rekedtes hangon válaszolt....

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Talán ő is érezte, hogy így nincs sok hátra. Magára húzott, összeolvadtunk, aztán ügyesen átfordultunk. Rám ült, s én csak feküdtem, mint egy elkényeztetett nagyúr. Annak is éreztem magam. Egy gyönyörű nő lovagol rajtam, nekem meg sem kell mozdulnom. Persze nem sokáig bírtam mozdulatlanul. Telt melleire csúsztattam tenyerem, élveztem érintésüket, súlyukat, s finoman riszálta magát.

"Talán hastáncol?" - gondoltam, mivel volt már dolgom hastáncos nővel.

- Ugye tudod, hogy iszonyatosan érzéki vagy, és már lassan azt sem tudom, merre van előre? - nézett le rám csillogó szemmel,de komoly hangon

- Minden férfigyönyörök legszebbikét kapom tőled - válaszoltam, jelezve,hogy ennél jobb már nem nagyon lehet.

- Ez tetszik? - kérdezte, és furcsa, ringó mozdulatot tett.

Aztán rámhajolt, számba adta finom mellbimbóját, s én élvezetel kényeztettem.

- Hmmm, ez finom - mormogta a fülembe, s én ujjaimat popsijára csúsztattam. Feszes volt és gömbölyű. Ujjaimat megmártottam kicsorgó nedveiben, aztán finom rozettáját vettem célba. Felkapta fejét, megmerevedett, ahogy két ujjpercem belé csúszott.

- Te kis hamis! - nyögte.

- Nem tetszik? - kérdeztem, és belefeszítettem magam nedves pinájába, miközben a másik nyíláson ki-be siklott az ujjam.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Minden férfigyönyörök legszebbikét kapom tőled - válaszolta, s velem madarat lehetett volna fogatni a boldogságtól.

- Ez tetszik? - kérdeztem és finom nyolcasokat írtam le a csípőmmel, tipikus táncos mozdulatok. Bent senki nem tudja, hogy évek óta táncolni tanulok, aminek néha megvannak az előnyei is.

- Hmmm, ez finom - suttogta a fülembe és közben kezei elkalandoztak rajtam. Kicsit megmarkolászta a popsim, majd a pinámból vett nedvességgel a hátsó lukacskához vándorolt incselkedős ujja. Egy pillanatra sóbálvánnyá váltam. Részint a meglepetéstől, részint az erőteljes kéjtől, ami rám tört mozdulata nyomán, s ami egy pillanatra minden mást kitörölt a fejemből.

- Te kis hamis! - nyögtem. "Vajon honnan a fenéből tudja, hogy megőrülök azért, ha a fenekem ujjazzák??". Kezdtem félni Tonytól. Nem ér, hogy a fejembe lát és minden vágyam kitalálja...

- Nem tetszik? - tudakolta aggodalommal a hangjában. Szenvedélyes csókkal választoltam neki, s néhány elfúló szóval.

- Az nem fog tetszeni, ha egyszer abba hagyod.

Halkan felnevetett, és kicsit erősebben kezdte ujjazni a fenekem. Teljesen leálltam minden mozgással, mert ahogy bennem járt az ujja... teljesen lenyűgözött és folyamatos borzongással válaszoltam rá.

- Kérlek.... csináld... ezt... még..... - nyögtem teljesen rekedt hangon. Hamar felismerte, hogy ezzel valami újfajta, hatalmas gyönyört okozhat nekem, még ha nem is vezet orgazmushoz ez a játék.

Kicsusszant belőlem, alólam és mellém térdelt. Én maradtam térdelős pózban, bár a karom már nem tartott olyan erővel, inkább csak könyököltem rajta. Tony végig simított a hátamon, a fenekem mindkét félgömbjén és finoman szét is nyitotta őket, mint aki meg akarja közelebbről nézni.


Kezével simított végig a vágaton, majd egy kis plusz nedvességet szerzett megint és vissza tért a hátsó részleghez. Most újra kezdte a játékot, finoman ujjazott, majd egyre gyorsabban, aminek következtébe én is egyre gyorsabban kezdtem nyögni...

Hátra nyúltam, és megfogtam a szabadon lévő kezét, hogy érezze, micsoda gyönyört okoz és még jobban toltam magam az ujjára...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rámhajolt, forrón csókolóztunk, aztán két nyögés között ennyit mondott:

- Az nem fog tetszeni, ha egyszer abbahagyod.

Megtaláltam a gyenge pontját. Muszáj volt mosolyognom, ahogy megmerevedett, teljesen az új érzésre koncentrált. Finom le-föl mozgásal kényeztettem pináját, miközben ujjam a szűk nyílásban barangolt.

- Kérlek.... csináld... ezt... még..... - nyögte elfúló, rekedt hangon.

Láttam, hogy nagyon élvezi. Tovább hajszoltam az orgazmus felé, bár sejtettem, hogy ehhez ez kevés neki. Az új élménytől egyfolytában remegett, s én újabb lépésre szántam el magam. Kibújtam alóla, s ő ott maradt térdelve, könyökére támaszkodva.

Végisimítottam testét, popsiját, próbáltam felkészíteni a kéj következő lépcsőjére. Széthúztam a két pompás félgömböt, simogattam feltárult testét. Aztán egy pillanatra otthagytam, mivel az eszembe jutott valami. Az éjjeli szekrényemben még valamelyik előző szexpartnerem otthagyot egy kis babaolajat (azt most hagyjuk, mire is használtuk...). Előkerestem, aztán visszatértem Amy mellé.

A két félgömb közé locsoltam bőven az olajból, ujjaimmal simogatva csúszóssá tettem a vidéket. Amy megfogta a kezem, éreztem egyre fokozódó izgalmát. Tetszett, hogy kényeztethettem, és kész voltam bevezetni egy másik gyönyörbe.

-Szólj, ha nem tetszik - súgtam fülébe, és egy forró csókot adtam neki. Szeme már fátyolos volt a vágytól, megadta magát a sorsnak, egész teste egyetlen erogán zónaként reagált.

Beletoltam két ujjamat egyszerre a szűk rozettába, s egy hosszú elkínzott sóhajjal válaszolt.Ki-be, újr és újra, aztán három ujjam. Kicsit összerándult, de nem tiltakozott. Másik kezemet csiklójának szenteltem, s a kettős támadás alatt minden ellenállás megszűnt. Mögé térdeltem, acélos farkamat a csúszós popsijának feszítettem

-Lazíts és koncentrálj, gyönyörűségem.

Megfogtam csípőjét, és elkezdtem behatolni.

Felsikoltott. Kicsit megálltam, aztán újra kezdtem. Makkom hirtelen bejutot a feszes nyíláson. Amy zihált, mint egy hosszútávfutó.

Ez....őrület.....szétfeszítesz.....jajjjjj...dejó.....nem bírom....még.....gyeregyere - a szavak nehezn jöttek elő, szinte ő sem tudta, mit akar.

Síkos rudam már félig elmerült, amikor megálltam.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen rámbíztam magam Tonyra. Nem tudom, honnan volt ez a mérhetetlen biztonság érzetem mellette, de úgy véltem, csak örömet okozhat nekem. Nem is csalódtam benne.

Számomra ismeretlen módon és helyről szerzett valami olaj félét, amit a fenekemre és közé kent. Ujjai újbóli érintésére végig borzongtam, mikor pedig a fenekembe dugta két ujját hosszan felnyögtem. Gyorsan járt bennem az ujja, én pedig teljesen kezdtem elveszteni a maradék józan eszem is, és finom átmenettel csusszantam át az ösztönlény énembe. Mikor három ujjával feszített meg, kicsit megrándultam, egy pillanatra sok volt, de ahogy megszoktam, utána nem volt megállás, még többet akartam belőle.

Hozzám simult és a fülembe suttogott.

- Lazíts és koncentrálj, gyönyörűségem. - rekedtes hangja égette a felemet, egyre csak növelte a vágyam.

Pózt váltott és mögém térdelt. Tudtam, hogy most valami mást fog csinálni, de egyszerűen akkor képtelen voltam már összefüggően gondolkozni. Megfogta a csípőmet, és elkezdett behatolni. Sikongattam, mert egyszerre volt fájdalmas és jó is. Úgy nyögtem és ziháltam, mintha hosszan futottam volna. De, ő nem sietett, az én tempómban akarta csinálni. Mindig picit beljebb és beljebb nyomakodott, én pedig majd megőrültem az új érzéstől, amit kiváltott belőlem.


Már nem tudtam felmérni, hogy mennyire van bennem, vagy mennyire nem, mert egyszerűen csak azt éreztem, hogy jó, hogy ott van. Nagyon jó, izgató és ... nem is találtam rá szavakat.

- Ez....őrület.....szétfeszítesz.....jajjjjj...dejó.....nem bírom... még..... gyeregyere. - összefüggéstelenül törtek elő belőlem a szavak, már azt sem tudtam, hol vagyok. Mintha egy halk kacajt hallottam volna tőle. Élvezi, hogy teljesen elvesztettem a fejem miatta.... "Na, majd vissza kapod ezt még, amint agyamnál leszek, hogy kitaláljam, mit tehetnék veled" - gondoltam magamban, de minden gondolatom elinalt tőlem, mikor tovább nyomult bennem. Hátam ívben feszült meg...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látam, hogy az önkívület határára került. Lassú mozdulatokkal csúszkáltam benne, hozzászoktatni ehhez az új érzéshez. Minden egyes mozdulattal egy kicsit beljebb toltam magam, végül már tövig befogadott szűk nyílása. Minden lökést egy halk nyögés kísért. Éreztem, hogy nagyon fel lehet izgulva, de nem tud átlendülni egy ponton. Ezért ujjaimat lecsúsztattam derekán, csípőjén keresztül a pinájára, és két ujjam közé csippentve csiklóját, kefélésünk ütemére mozgott ujjam is.

Hosszú,elkínzott sóhaj, egyre szaporább zihálás, aztán teste megmerevedett

- Aaaaiijjjjjjjiiiiééááá!- artikulálatlan hangokkal élvezett el, s ez már nekem is sok volt. Tövig popsijába bújva spricceltem vágyam minden cseppjét belé.

Hasra rogyott, s én finoman rádőltem. Kicsúsztam nyílásából, amit egy apró összerándulással jelzett. Jól esett hozzábújni, simogatni haját.

- Amy, Amy, te egy valódi csoda vagy - susogtam fülébe, amit egy hálás mosollyal nyugtázott.

- Hozok inni egy kis ásványvizet, jó lesz? -kérdeztem,még mindig összebújva vele. Csak bólintani tudott.

Kimentem a konyhába, közben a fürdőszobát is útba ejtettem. Megtisztítottam magam, mert reméltem, hogy még nincs vége a kéjes élvezeteknek.

Mire visszaértem a két pohár gyöngyöző vízzel, ő is összeszedte magát. Néhány földre dobot papírzsebkendő jelezte, hogy ő is "rendbe szedte" magát.

Egy húzásra megitta a vizet.

-Ez jól esett! - mosolygott rám.

-És a víz is finom volt? - kérdeztem vissza, cinkosan kacsintva.

-Igen, az is, te őrült macsó- kéjjel hangjába dőlt hanyatt az ágyon. Karjait feje fölé tette, egyik lábát egészen felhúzta oldalra. Őrülten erotikus volt.

Ráhajoltam, egymásba gabalyodtunk, csak simogattam, csókoltam, ahol értem. Aztán átvette az irányítást, engem döntött hanyatt. Láttam a szemén, hogy valamit tervez. Részemről egy kis franciás nyalakodás igazán izgalmas folytatás lenne, de tudtam,rábízhatom magam.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen kikészített. Végül már akadálytalaul járt bennem az acélosan kemény farka, én pedig - saját meglepetésemre - toltam rá magam. Akartam magamban érezni őt, még jobban, még mélyebben. Teljesen újszerű volt ez az érzés, nagyon izgató is, de nem tudtam elélvezni. Valahogy nem ment. Figyelmes szeretőként ezt ő is megérezte, és finoman simogatni kezdte a testem. Végül kezei levándoroltak a csiklómhoz, én meg szinte felsikítottam, mikor hozzá ért. Annyira érzékeny volt(am) már, hogy a legapróbb érintés is döbbenetes hatással bírt. Lökései ütemére simogatta az érzékenységem csúcsát, minek az lett a következménye, hogy egy hatalmas nyögés kíséretében élveztem el kezei alatt. Neki sem kellett már sok, mozgott bennem még és mélyről jövő, hangos hörgés kíséretében élvezett belém. Fura volt ott érezni őt, de egyben nagyon izgalmas is... Feladtam a küzdelmet és hasra feküdtem, kész voltam egy időre a pasitól.

- Amy, Amy, te egy valódi csoda vagy - suttogta az édes szavakat a fülembe, miktől melegség töltött el. Hálás mosolyt küldtem felé, mert egyenlőre megszólalni nem voltam képes.

- Hozok inni egy kis ásványvizet, jó lesz? - kérdésére csak bólintottam.


Miután távozott, úgy gondoltam, rendbe hozom magam, mire vissza ér. Arra nem volt erőm, hogy a tusolóig elmenjek, azt majd később... vele.... somolyogtam a gondolatra. Körbe pillantottam a szobában, zsebkendőt keresve. Rá is leltem hamar és megtörölgettem a mindenféle nedvtől csillogó részeket. Szemetest viszont nem találtam, így illetlenül a földre tettem az elhasznált kendőcskéket.

Mikor vissza jött, szinte egy húzásra ittam meg a felém kínált vizet. Víz még ilyen jól nem esett, mint ez a pohár most... Megint hálás voltam a gondoskodásáért.

- Ez jól esett! - mosolyogtam rá.

-És a víz is finom volt? - kérdezett vissza, huncutul rám kacsintva.

-Igen, az is, te őrült macsó. - suttogtam, immáron új erőre kapva. Teljesen kitárulkoztam neki, karjaimat a fejem fölé nyújtottam, egyik lábam felhúztam, mintegy felkívánlva magam neki. Pár pillanatig legeltette rajtam a szemét, mint aki azt latolgatja, hogy melyik testrészem egye meg először...


Végül a szám győzőtt. Vadul csókoltuk, simogattuk egymást, mintha ez lenne életünk eslő vad szeretkezése. Mikor már levegőhöz jutottunk egy kicsit, a hátára döntöttem és ráültem a hasára. Tudtam, hogy most én jövök és én fogok érzék vihart rá zúdítani. Legalábbis, megpróbálom...


Ráfeküdtem, hozzá simultam, hosszan, forrón újra szájon csókoltam, s mikor már kellően kapkodta a levegőt ő is, a füléhez hajoltam.

- Egy fél pillanatra itt hagylak, te nagyon érzéki férfi. El ne menj addig nélkülem... - kuncogtam és már le is perdültem róla. Magamon éreztem kérdő pillantását és reméltem, hogy nem fog utánam jönni.

A konyha felé vettem az irányt. Szerencsére hamar megtaláltam és egyenesen a hűtőt céloztam meg. Kitártam a frigó ajtaját és körül néztem, hogy mivel kényeztethetném el ezt a férfit.


Mindent megtaláltam, ami csak eszembe jutott. Egy bontatlan flakon tejszín hab, ás egy kis gyümölcs. Halkan becsuktam a hűtő ajtaját és vissza ballagtam a magára hagyott férfihoz. Ő ugyanúgy feküdt, ahogy ott hagytam és kérdőn nézett rám. Letettem a tál gyümölcsöt az éjjeli szekrényre, s ugyanúgy elhelyezkedtem rajta, ahogy az előbb voltam. Végig a hátam mögött tartottam a flakont tartó kezem, hogy azt lássa meg utoljára.

- Egy kis gyümölcsöt, édes Tony? - kérdeztem mézédes hangon és a szája elé tettem egy kisebb szem epret. Mosolyogva fogadta el, s míg ő falatozott, megmutattam neki a másik szerzeményem is.

- Arra gondoltam, - magyaráztam - hogy szívesen ennék egy kis tejszínhabot... rólad.... - tettem fel a pntot az i-re és egy keveset fújtam a hasára... Kérdőn nézett rám, várta a folytatást. Én fölé hajoltam és kéjesen nyalogatni kezdtem róla...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már kellően felizgatott, amikor ennyit súgott a fülembe:

- Egy fél pillanatra itt hagylak, te nagyon érzéki férfi. El ne menj addig nélkülem... és dévaj mosollyal eltűnt a hálószoaajtóban.

Hová megy ez a nő? Mit keres? Nem is ismeri a lakást! De egyetlen porcikám sem kívánta, hogy elhagyjam az ágyat. Úgyis szól, ha valamit nem talál.

Tényleg gyorsan visszaért. Egy kis gyümölcsöt hozott a drága. Szóval megéhezett a csatában? Meg még valami rejteget a háta mögött. Mit talált még a lakásban? Hamis mosolya valami cselt sejtetett. A tálat keze ügyébe tette, az éjjeliszekrényre, aztán visszaült a combomra.

- Egy kis gyümölcsöt, édes Tony? - kérdezte édes hangján és a számhoz tett egy kisebb szem epret. Be kell valljam, jól esett. Aztán majdnem a torkomon akadt a falat. Előhúzta a másik kezét, amiben egy tejszínhabos flakont tartott.

- Arra gondoltam, - mondta nagy komolyan - hogy szívesen ennék egy kis tejszínhabot... rólad.... - ezzel egy keveset a hasamra fújt. A hideg kissé csiklandozott,de ahogy lenéztem a fehér foltra, éppen nyiladozó kagylócskáira pillanthattam. Nem sokáig, mert előrehajol, és cicás nyelvmozdulatokkal lenyalta.

Aztán egy szem szőlőt kaptam, s ő újabb kupac tejszínhabott nyomott a hasamra, ezúttal kicsit lejjebb.

Milyen szerencse, hogy csupaszra borotválom magam ott is - gondoltam, amikor a következő fehér édesség már ágaskodó farkam tövére került. Körben, mint egy gallér. Ezt is körbenyalta, arca finoman simogatta egyre keményebben meredező rudamat.

Kaptam megint egy epret, a tejszínhab pedig ezúttal bordó kalapomra került. Megnyalta a száját, mint egy éhes cica, aztán a szemembe nézve lehajolt és ajkai között eltüntette farkam hegyét. Beleborzongtam, annyira jó volt.

-Hm, ez a legfinomabb tejszínhab. Valami különös aromája van. Ezt még egyszer meg kell kóstolni - hamiskodott mosolyogva,és így is tett. Ezúttal mélyen a szájába is vett, tüdőmből forrón tört elő a visszatartott levegő.

-Ugye te is szereted a tejszínhabot? - kérdezte, és én csak bólintani tudtam. Ezúttal jócskán fújt rám ODA, aztán kicsit lejjebb csúszva mellei közé vette ékeségem. Telt kebleire kenődött az édes fehérség. Amikor nagyjából letakarított, fölém hajolt. A két gyönyörű halom az arcom felett himbálózott.

-Jó étvágyat - suttogta, s én élvezettel nyalakodtam. Bimbói megduzzadtak, lágy sóhajok között élvezkedett. Én is tisztára nyaltam, ami nagyon tetszett neki. Hát még nekem!

Aztán leszállt rólam, széttárt combokkal leült mellém. Egyik kézzel hátratámaszkodott, a másikban pedig a tejszínhabos flakont a pinájára irányította. Oda fújt egy adagot, és kacéran ennyit kérdezett.

-Így is szereted?

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Játszani kezdtem vele. Egy kis tejszín hab a pocijára nekem, egy szem gyümölcs neki. Egyre lejjebb haladtam és egyre közelebb a farkához.

- Hm, ez a legfinomabb tejszínhab. Valami különös aromája van. Ezt még egyszer meg kell kóstolni. - huncutkodtam és újra fújtam a makkjára egy kevés habot. Mint egy kiscica lenyalogattam és utána mélyen, hosszan bekaptam és szopogatni kezdtem. Halkan nyögtécselt, a látvány, az érzés megtette hatását.

-Ugye te is szereted a tejszínhabot? - kérdeztem a szemébe nézve és most nagyobb adag habot fújtam rá. Ő csak bólintott, nem szólt semmit még. Melleim közé fogtam a farkát és kicsit így játszottam vele. Másfajta nyögést hallottam tőle, ebben már nagyobb volt az izgatottság is. Úgy látszik, szereti a pasi a mellszexet. Nagyon helyes, én is szeretem. Fokoztam még a vágyát azzal is, hogy tejszínes mellekkel fölé emelkedtem és hagytam, hogy mindenhonnan kedvére nyalogathassa a habot.

Mikor már tiszta voltam, mellé feküdtem szemtelenül széles terpeszben, megtámaszkodtam a hátam mögött az egyik kezemmel. A másikban a tejszín habos flakont tartva a pinámra fújtam egy jó adag habot.

-Így is szereted? - kérdeztem tőle kacéran. Közben a könyökömre támaszkodtam, s ezzel egy időben a lábaimat is szélesebbra tártam. Falta a látványomat és felnyögött újra és újra.

- Imádom, mikor így kitárulkozol nekem édes Amy. - mondta csodálattal vegyes kéjjel a hangjában és már hasalt is a lábaim közé. Nyalogatni kezdte a habot és mikor már csak kevés volt, akkor válaszolt a feltett kérdésemre.

- Igen, így is imádom. Sőt! - mondta és a gyümölcsös tálért nyúlt. Fogott egy eper szemet, belemártotta a habba és úgy kezdte falatozni... majd újra és újra. Mosolyogva néztem ténykedését, míg nem kicsit komolyabbra vette a játékot.


Már igen kevés hab volt csak rajtam, mikor a következő szemért nyúlt. Éreztem, hogy valami mást akar csinálni, de elképzelésem sem volt róla, hogy mit. Huncutul mosolygott, azokkal a gyönyörű szemeivel.

- Imádom a habot és az epret is. Tartok mindkettőt mindig itthon... és szeretem a csiklódat is... s a kettőt együtt. - mondta, miközben az eper "hegyesebbik" végével a csiklómon kezdett kőrözni. Ez megint valami új játék volt számomra. A gyümölcs érdes felülete finom ingereket keltett bennem. Felhúztam a fél szemöldököm, hogy mit akar ebből kihozni.


- Végül is, az eper az szájba, az ajkak közé való, igaz? - nézett rám izzó szemmel, kérdőn. Tétován bólintottam. Keze lassan haladt, egyre lentebb engedve a gyümölcsöt, az ajkaim között. Körbe rajzolta vele a nagyajkakat és utána a kicsiket is. Végül a bejárathoz illesztette és finoman, nagyon lassan elkezdte betolni. Nem töltött ki természetesen, de maga a tudat volt nagyon különleges és izgató. Ilyet még nem csináltak velem. Érzékien járatta ki-be a gyümölcsöt és folyamatosan figyelt, hogy mit szólok hozzá.

- Tetszik, igaz? - kérdezte gondoszul és élvezte a hatalmát. Rövid idő után kivette az epret kéjesen körbe nyalta és simán bekapta. Felnyögtem a látványtól. Annyira érzéki volt, és meglepő, hogy kezdtem megint levegő után kapkodni, pedig, még alig ért hozzám....


Ő pedig újabb eperért nyúlt...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szédítő volt a látvány. Szinte már a számban éreztem pinájának semmihez sem hasonlító ízét és a tejszínhab édességét.

- Imádom, mikor így kitárulkozol nekem édes Amy. - nyögtem, aztán combjai közé hasaltam. Apránként nyalogattam a habot, s mire észbekaptam, már alig maradt.

- Igen, így is imádom. Sőt! - egy eperért nyúltam, belemártottam a tejszínhabba, úgy folytattam az édességkóstolást. Aztán egyre duzzadó csiklója láttán elindult a fantáziám.

- Imádom a habot és az epret is. Tartok mindkettőt mindig itthon... és szeretem a csiklódat is... s a kettőt együtt. - és elkezdtem az eperrel izgatni igazgyöngyét. Tetszett neki a játék, de várta a folytatást. S én nem késlekedtem.

- Végül is, az eper az szájba, az ajkak közé való, igaz? -néztem rá kérdőn. Ő bólintott, bizonytalanul. Lejjebb csúsztatam az epret, duzzadt szirmain játszottam, igyekeztem minél több síkosságot rákenni. Aztán finoman beljebb toltam. Szinte egészen megmártottam a pinájában, újra meg újra. Szemén láttam, élvezi a játékot.

- Tetszik, igaz? - kérdeztem gonoszul. Ekkor kivettem és lenyalogattam róla nedvét. Végül bekaptam, és egy puha, érett, nagy epret választottam.

Ránéztem és kajánul elmosolyodtam.

- Új édességet szeretnék megkóstolni -és leharaptam az eper hegyét.

- Epres csikló, Amy módra ízesítve - Ezzel elkezdtem csiklóján szétkenni az epret. A különös érzéstől remegni kezdett, s én kiélveztem hatalmamat.

-És milyen lehet az epres rózsaszirom á la Amy? - játszottam tovább a kéjencet, és lejjebb csúszva síkos rózsaszirmain kentem szét az eper utolsó darabjait.

- Kóstold meg - suttogta, könyökére támszkodva. Nem húztam tovább az időt. Tisztára nyaltam piájának minden kis szegletét, élvezve az eper és a kicsorgó kéjnedvek buja keverékét.

Elvesztette fejét, s ahogy belülről is elkezdtem simogatni ujjammal, egyre izgatottabb lett. Nem akartam, hogy elélvezzen, még nem.

-Te nem kérsz valamilyen epres finomságot? -hívtam játékba, és hanyatt dőltem mellé, a plafon felé ágaskodó vágyammal.

Rám nézett, próbálta összeszedni magát.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem is gondoltam róla, hogy ennyire kreatív az ágyban ez a férfi. Mert meg kellett hagynom, csupa olyan dolgot művelt velem, amit előtte szinte senki sem. Iszonyú kívánatosnak éreztem magam, amitől és amiért megőrültem.

- Új édességet szeretnék megkóstolni -mondta és leharapta az eper végét. Majd folytatta.

- Epres csikló, Amy módra ízesítve. - s ezzel a csiklómon kezdte szétkenni a túlérett eper szemet, majd lejjebb vándorolt megint.

- És milyen lehet az epres rózsaszirom á la Amy? - kacérkodott.

- Kóstold meg. - suttogtam. Annyira vágytam nyelve éritésére, hogy szavaim csak halk suttogáskként hatottak. Rám hajolt és mohón nyalogatni kezdett. Nem finomkodott, akart engem. Nagyon. Én meg őt... Újra és újra körbe nyalt, teljesen tisztára "mosdatott".

-Te nem kérsz valamilyen epres finomságot? - azzal mellém feküdt és a már keményen álló farkát ajánlotta figyelmembe. Benne voltam a játékban. Nehezen ugyan, de felkeltem és mellé feküdtem úgy, hogy az arcom a farkával legyen egy vonalban. Válogattam egy kicsit a szemek között, s én is választottam egy igen érettet. Lehúztam a bőrt a makkról és lassan, szisztematikusan kezdtem szétnyomni a gyümölcsöt az acélos rúdon. Közben a nyelvem sebesen járt a farkán, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Majd pózt váltottam és merőlegesen feküdtem hozzá képest, hogy teljes rálátsa legyen mindenre.


Kinyújtotta a kezét a pinám felé, de mivel nem érte el, kicsit közelebb húzódtam hozzá. Rásimította a kezét gyengéden, aztán határozottan kezdett ujjazni.

- Hé, ez nem éér!! - "háborodtam fel". - Így nem tudok rád koncentrálni, kedvenc édességem! - nevettem, mire ő is elmosolyodott.

- Nem baj. - gonoszkodott és tovább folytatta izgató játékát. Még közelebb csúsztam hozzá. S mikor már nem voltam messze egy lendületes mozdulattal rá hajolt az alsó ajkamra. Nyelve sebesen járt rajtam és bennem. Felnyögtem és hasonló intenzitással nyalogattam le róla az eper maradékát és kezdtem erőteljesen szopni őt...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mellém feküdt, egészen közel a farkamhoz. Választott egy epret, majd teljesen lecsupaszított dákómon kezdte el szétkenni, közben a lecsurgó cseppeket nyalogatta golyóimról.Közben néha rám mosolygott. Aztán szép lassan úgy helyezkedett, hogy lássam a pináját is. Próbáltam elérni ujjaimmal, de nem sikerült, aztán közelebb húzódott, még mindig farkamat nyalogatva, kóstolgatva. Szeméremajkaira simult tenyerem, majd elkezdtem ujjazni. Nevetve tiltakozott:

- Hé, ez nem éér!! Így nem tudok rád koncentrálni, kedvenc édességem!

- Nem baj- siklott ujjam ki-be a forróságból. Egyre közelebb jött, s én váratlanul ráhajoltam a már egészen közeli szirmokra. Nyaltam és ujjaztam, miközben éreztem, hogy szopja a farkam

Nedves-lucskos franciázásba fulladt a gyümölcsevés. Mintha versenyeztünk volna, hogy ki tudja előbb elélveztetni a másikat. Csiklóján köröztem, remegő combjai tövét síkos nedves árasztották el. G-pontját izgattam, sikolyai a tövig bekapott farkamba fulladtak. Golyóimat maszírozta, nyelvével csodákat művelt. Nem volt más, csak mi ketten, egymásba fonódva, édes kéjben. Pinájának íze egészen felizgatott, éreztem, ahogy egyre sűrűbben rándul össze szűk nyílása. Végül ő győzött, szeméremajkaira tapadva hörögtem végső gyönyörömet. Úgy tűnt, a szájába spriccelő farkam őt is átbillentette a határon, combja satuként szorította fejem, miközben ujjaim ütemes remegéseket éreztek ott bent.

Hirtelen csend lett. Megfordulva rá hajoltam, néztem kipirult arcát.

- Szédületesek vagyunk, mi így együtt - suttogtam, szemében gyönyörködve.

- Nekem most mennem kell - mondta csendes-komolyan. Nem kérdeztem, miért. Úgyis maradna, ha tehetné. Sok-sok nap vár még ránk.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte versenyt futottunk egymással, hogy ebben az őrült franciázásban ki tudja előbb gyönyörbe hajszolni a másikat. Végül én győztem, s az arzenál bevetése hatott Tonyra, hatalmasat élvezett a számba. De ő ettől nem állt le, még jobban izgatott engem is, ami hamar átbillentett a holdponton és nem volt menekvés számomra sem. Már egyikünk sem zihált, és valahogy ránk hullott a csend. Ő kezdett el előbb mozgolódni, s rám hajolva, csillogó szemmel mondta.

- Szédületesek vagyunk, mi így együtt. - suttogta, mélyen a szemembe nézve. Nekem viszont megakadt a szemem az órán, és láttam, hogy már erősen indulnom kellene... ha nem akarok elkésni a már megszervezett programról.

- Nekem most mennem kell. - nyögtem csendesen. Reméltem, hogy érzi hangomban a szomorúságot, hogy itt kell őt hagynom. Egyszerűen ez a pár óra teljesen kiszakított a valóságból.


Nem kérdezett semmit, csak nézte, ahogy elkezdek öltözni. Ekkorra már megszáradt a szoknyám, de a melltartóm és a blúzom nem. Tanácstalanul álltam, fogdostam őket, hitetlenkedve, hogy még mindig nyirkosak. Tony szó nélkül lépett mellém, és megfogta ő is a ruhadarabokat. Gondolkodott pár pillanatig és a korábban kölcsönzött ingéért nyúlt.

Mosolygott, szemeiben kérdést láttam, vagy inkább javaslatot. Pár pillanatnyi mérlegelés után úgy gondoltam, ez az egyetlen értelmes út. Elfogadtam az ingét. Megfordultam, hogy mintha egy kabát lenne, rám adhassa. Nyújtottam a kezem, hogy bele bújok, de neki más jutott az eszébe.


Mögém lépett, ráhajolt a nyakamra, a tarkómra és lágy csókokkal hintette be őket.

- Édesem... ha ... ezt ... csinálod... sosem fogok... tudni... elindulni... - Nyöszörögtem. Ő halkan felnevetett.

- Jól van na, de mit tegyek, ha egyszer annyira vonzol, mint macit a méz? - nevetgélt tovább, de most már rám segítette az inget. Nagyon segítőkész volt, kezei előre vándoroltak, hogy a gombolásnál is segítségemre legyenek...

"Hogy fogok én így elindulni?" - tettem fel magamban a kérdést, amit válasz helyett újabb kérdéssel folytattam; "el akarok egyáltalán indulni?"...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felkelt az ágyról, és némán elkezdett öltözni. Bugyi, szoknya; szinte fájt, ahogy egyre kevesebbet láttam ebből a gyönyörű, szexi nőből. Aztán megállt, kezében a melltartóval és a blúzzal. Gondolom nem száradt meg. Ja ha nem egy csomóban dobja le a padlóra, akkor még lett volna némi esélye! Tanácstalanul forgolódott. Tényleg ANNYIRA nedvesek? Odaléptem, és ahogy megfogtam, kiderült: tényleg. Na de egyszer adtam már rá egy száraz ruhát! Még ha nem is sokáig volt rajta. Odaadtam neki az ingem, gondoltam ráadom, mint ahogy egy kabátot szokás. Aztán elkapott a vágy, és ahogy háttal állt nekem, elkezdtem ívelt nyakát csókolgatni, harapdálni

- Édesem... ha ... ezt ... csinálod... sosem fogok... tudni... elindulni... - nyöszörögte. Muszáj volt mosolyognom.

- Jól van na, de mit tegyek, ha egyszer annyira vonzol, mint macit a méz? - suttogtam fülébe, de aztán ráadtam az inget. Gondoltam, begombolni is segítek, ezért hátulról átölelve elkezdtem gombolni.

Egy gomb, kettő. Hopp, ujjaim a mellére csúsztak. Ingen keresztül is finom volt. Muszáj volt a nyakába csókolni, és ő hátulról nekem dőlt. Láttam rajta, hogy elszántsága kezd olvadni, mint jégkocka a nyári napon. Még egy gombot be tudtam gombolni, de aztán ujjaim megszaladtak lefelé. Indulásról már szó sem lehetett.

Továbbra is háttal állva csókoltam, simogattam, ujjaim a szoknyát felhúzva combjai közé csúsztak, s ő kis terpeszbe állva jelezte, nincs ellenére a támadás.

Farkam újra megkeményedett, popsijának nyomulva finom mozgásokkal ingereltem. Nyögdécselt és sóhajtozott, ujjaival hátranyúlt, izmos fenekemet markolászta, próbált minél közlebb nyomulni.

-Ó, Tony..megőrjítesz....kívánom a farkad!

Finoman előredöntöttem,a fotel háttámlájára támaszkodott, kitolta formás fenekét, amin a szoknya megfeszült. Felhúztam a ruhadarabot, már csak a parányi tangabugyi fedte csupasz pináját. Azt is félrehúztam,és egyetlen mozdulattal tövig döftem lándzsámat.

-Aaaaaa, ez még mindig nagyon finom- hajtotta le fejét. Oldalra néztem, és megláttam magunkat a falitükörben.

- Néz oldalra, a tükörbe. Kilestelek, amikor átöltöztél.

Oldalra nézett,és felnyögött. Láttuk magunkat, ahogy hátulról döfködöm. Valahogy kibújt a túlméretes férfiing ujjából, derekára csúsztatta, így láthatóvá váltak szeretkezésünk ütemére lengedező mellei. Őrjítő volt egyszerre nézni ezt a gyönyörű nőt és évezni a rámszoruló nedves ágyékát.

Ő is a tükörre tapadt, néha összevillant tekintettünk, de egyre sűrűbben hunyta le szemét.Aztán nem brta tovább, elélvezett a drága, szorossá varázsolva rését. Veszettül keféltem, min aki sose fog elélvezni. Karjai remegtek.

-Te..egy... állat....vagy...Tony....megölsz!- erotikus hangja tovább izgatott, erőteljes lökéseimmel szinte felborítottam, amikor végre beléélveztem.

Megálltunk, kihúztam belőle kókadt szerszámom.

Megrázta fejét, hitetlenkedve nézett rám és a tükörre.

Aztán megigazítota bugyiját és szoknyáját. Folytatta az ing begombolását.

-Kész, kivégeztél, mára használhatatlan vagyok. - súgta hozzám bújva - de ugye még hazaviszel?

-Ezer örömmel, hölgyem. Bár előtte én is felöltöznék.

Apró kacaj volt a válasz, aztán én is elkezdtem keresni valami ruhát magamnak.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tudtam, hogy feltüzelem azzal, ha engedem neki, hogy simogasson. De képtelen voltam ellenállni kutató kezeinek. Előbb az ingen keresztül simogatott, majd már alatta. Végig simított a testemen, felhúzta a szokmány és besimogatott a lábam közé. Azonnal terpeszbe álltam, helyet engedve neki. Neki nyomtam magam, érezni akartam őt. Kezem a fenekére tapadt, húztam magamhoz. Éreztem a fenekemnél, ahogy már kemény farka nekem feszül. Megőrültem érte. Akartam még... Azonnal.

- Ó, Tony..megőrjítesz....kívánom a farkad! - könyörögtem neki, s ő máris cselekedett. Simán előre döntött, és felhúzta egészen a szoknyám, a derekamra. A bugyimat nemes egyszerűséggel félre tolta és már belém is hatolt. Felnyögtem a kéjtől.

- Aaaaaa, ez még mindig nagyon finom- nyöszörögtem.

- Néz oldalra, a tükörbe. Kilestelek, amikor átöltöztél. - hallottam rekedtes hangját és a jelzett irányba néztem. Tényleg, hegy hatalmas tükör volt a falon, amiben jól láthatott engem. Eddig észre sem vettem. Minden esetre iszonyatosan érzéki volt a látvány, mintha idegeneket lesnék meg, ahogy épp vadul kefélnek. Kicsit kibújtam a felsőmből, hogy jobban látszódjék a mellem. Éreztem, hogy ez a plusz látvány őt is megőríti és még keményebb ritmusra kapcsolt.

Ez már nekem is sok volt, hatalmasat élveztem, aznap már nem is tudom, hányadik alkalommal.

- Te..egy... állat....vagy...Tony....megölsz! - nyögtem és ez volt számára az utolsó csepp... a hangom végképp túllendítette azon a ponton, ahol még vissza tudná fogni magát. Újra belém élvezett, és én kéjesen éreztem magam újra tőle. Rendeztem a megtépázott toalettem és búgó hangon kérdeztem meg.

- Kész, kivégeztél, mára használhatatlan vagyok. De ugye még hazaviszel? - és hozzá bújtam. Ő önkéntelenül átölelt, megpuszilgatott és nevetve mondta.

-Ezer örömmel, hölgyem. Bár előtte én is felöltöznék. - ezen én is felkacagtam. Elképzeltem, ahogy ruhátlanul megy ki az utcára. Engem izgatna a látvány, de tartottam tőle, hogy a többi nőt is. Na, azt már nem... Nem adom a pasit. Döntöttem el magamban.


Mikor már felöltöztünk mindketten, kézen fogva indultunk a kocsi felé. Meg nem tudtam volna mondani, hogy ki fogta meg kinek a kezét... de valahogy így volt tökéletes a dolog.

A kocsi kellemes ülésén azonban majdnem elaludtam. Még annyi erőm volt, hogy megmondjam neki, hogy merre lakom, de aztán már csak arra eszméltem, hogy a csendes lakásom vesz körül. S bármennyire is erőltettem az agyamat, nem tudtam rájönni, hogy kerültem az ágyamba... Csak Tony inge volt rajtam, semmi más. Oh, remélem nem maradtam le egy isteni szeretkezésről...?!- fohászkodtam.


Másnap teljesen össze szedetten mentem be, kipihentem magam az éjjel. S ez a nagyképű önelégültségem addig tartott, míg Tony be nem lépett az irodába. Leesett az állam tőle. De, ahogy elnéztem, a többi kolléganőnek is megakadt rajta a szeme. Frissen vasalt ing, puha arc, csillogó szemek... mint aki most lépett le a plakátról... Remegni kezdtek a lábaim, ahogy a szemem a szájára tévedt és az asztalba markoltam, nehogy felálljak és oda rohanjak hozzá hosszú csókcsatára hívva őt.

- Szép jó reggelt, gyönyörű kollegina. - súgta nekem, mikor elment az asztalom mellett. Képtelen voltam megszólalni, csak bámultam őt, mint egy tini az egyetemista élsportolókat. A nyálam még nem csodult ki...

A gépem felé fordultam és azonnal egy emailt kezdtem gépelni neki. Ahogy leült a gép elé, már meg is jelenhetett neki az üzenetem.

"Nem fogom kibírni ezt a napot. Őrítően nézel ki, én meg veszettül kívánlak. Hogy kerültem az ágyamba?" - írtam le gyorsan. Halkan felkacagott, mikor elolvasta... Epedve vártam, hogy válaszoljon.

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kocsihoz kézenfogva mentünk, eléggé fáradtnak látszott. Ahogy beült a puha bőrülésbe, összekuporodott, mint egy álmos, jóllakott kiscica. Még elmotyogta a címét, aztán az első kanyarban elaludt.

Hamarosan odaértem a címre. Nem akartam felkelteni, olyan édesen aludt. A táskájában megkerestema kulcsot, kinyitottam a lakásajtót (remélve, hogy nincs riasztó). Tipikus női lakás, enyhe parfümillat, bevetett franciaágy a hálóban, tisztaság a konyhában. Miután megágyaztam, visszamentem az autóhoz, felnyaláboltam Amy-t az első ülésről. A lábammal csuktam be a kocsiajtót, az édes, drága nőt meg felvittem a hálószobába. Nem ébredt fel. Lehúztam a szoknyáját, bugyija kissé a bőrére tapadt (ennek is én lehettem az oka...), óvatosan attól is megszabadítottam. Valamit megérezhetett, mert széttárta combját. Vagy valami erotikus álma lehetett, mert csípője finoman körözni kezdett. Nem bírtam magammal.

Odahajoltam,és tisztára nyaltam a pináját. Kettőnk íze keveredett nyelvemen, és szuszogása felgyorsult. Nem akartam felébreszteni, de farkam megint keményen ágaskodott a farmeromban. Lecsúsztattam a nadrágom a combom közepéig, és mellé térdeltem. Egyik kezemmel finoman simogattam virágszirmait, a másik kezemmel maszturbálni kezdtem. Egyre gyorsabban rángattam a bőrt, csiklóját csak finoman izgattam. Aztán elélveztem, de csak pár csepp freccsent ki leharcolt dákómból. Azt is a pinájára irányítotam,szétkentem, majd két puszival elbúcsúztam. Az ajtót óvatosan húztam be magam után.


Másnap reggel energiával telve léptem be az irodába. Amy az elsők között volt, akit megláttam. Úgy nézett rám, mint aki kísértetet lát. Követett szemével, nem törődve az esetleges sasszemű kollégákkal. Mai blúzán is három gomb volt nyitva (legközelebb meg kell kérdeznem, mitől függ...), a szoknya sem volt hosszabb, a tűsarkú viszont magasabb lett. Akárcsak a libidóm, ahogy megláttam. Egyből eszembe jutott a tegnapi délutánunk.

- Szép jó reggelt, gyönyörű kollegina. - súgtam neki, asztala mellett elhaladva. Bekapcsoltam a számítógépet, és mindjárt jött egy üzenet. Tőle.

"Nem fogom kibírni ezt a napot. Őrítően nézel ki, én meg veszettül kívánlak. Hogy kerültem az ágyamba?"

Halkan elmosolyodtam.

"Én vittelek be. Még meg is mosdattalak egy kicsit. A nyelvemmel. Bár utána megint ragacsos lettél."

Még mielőtt válaszolt, újabb levelet írtam.

"Csodás volt a tegnapi este. Ma nem érek rá munka után. De találj ki valamit mára is. Csók"

Elküdltem és figyeltem az arcát. Az első után elpirult, szeme vágyakozóvá vált. A második után huncutul rám mosolygott és a billentyűzetre vetette magát.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Remegve vártam válaszát, hogy mit fog írni. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinált, vagy mit csináltam az éjjel. Ha egyáltalán...

"Én vittelek be. Még meg is mosdattalak egy kicsit. A nyelvemmel. Bár utána megint ragacsos lettél." - olvastam mohón a sorait és össze szorítottam a fogamat, hogy fel ne nyögjek, mikor elképzeltem őt az ágyamban, rajtam nyalakodva. De, mielőtt válaszolhattam volna, újabb sorok érkeztek.

"Csodás volt a tegnapi este. Ma nem érek rá munka után. De találj ki valamit mára is. Csók"

Elpirultam kissé és máris pötyögni kezdtem a választ neki.

"Szóval, nyalakodtál. Most is lenne mit nyalnod-falnod... Mára valami jót?..." - küldtem el az első üzenetet, s mikor kérdő-várakozó tekintetét láttam, csak ezután írtam a folytatást. "Egy óra múlva a hátsó épületben lévő raktárban egy kis csábítás? Csók" - írtam. És enter.

Szeme végig futott a sorokon és haloványan, de jól láthatóan bólintott. Ezt igenként könyveltem el.


Képtelen voltam ezután a munkámra figyelni. Folyton azon keringtek a gondolataim, hogy hogyan fog újra megcsókolni, és tényleg akarni fog ma is, vagy csak egy kósza numerára kellettem és el sem fog jönni? Teljesen lázas-pánik vett erőt rajtam, de kifele próbáltam a nyugodtat adni. Csak a kezem remegett meg kissé, s ilyenkor mindig megfogtam valamit, hátha elmúlik. Ötven hosszú perccel később felálltam és kisétáltam az ajtón. Nem volt ez szokatlan, mindenki egész nap ki-be járkált, azt sem tudtuk, ki hol-merre van, ha nem volt az asztalánál ült. Senkinek nem fog feltűnni, ha 1-2 órára eltűnök... eltűnünk.

Hátra mentem a raktárhoz és óvatosan körül nézve, azért mégis fő a biztosnság alapon, beosontam az elhagyott részlegbe. Szerencsére itt nem csak régi gépeket és szerszámokat tartottak, hanem még jó, felhasználásra váró, ámbár divatja múlt kanapékat is. Egyik-másik ilyen, ami főnöktől került ki, igen terebélyes volt. Kiválasztottam egy stramnak látszót és kényelmesen elhelyzkedtem rajta.


Az egyik végéhez ültem, kigomboltam még egy gombot a blúzomon és kinyújtva feltettem mindkét lábam a kanapéra. Arra az esetre, hogy ha valaki más nyitna rám, mondhassam azt, hogy csak sziesztázom. A szoknyámat is feljebb húztam, és az oldalt lévő sliccelésnek köszönhetően, mikor kereszteztem a lábaim a bokámnál, kellemesen megfeszült rajtam az anyag. Megpróbáltam magam kívülről, az érkező szeméből nézni. Hümmögtem egy sort és elfogadhatónak ítéltem a látványt. Felkönyököltem fél kézzel a háttámlára, és míg eszelősen lassan telt az idő, gondolatban a tegnap esténél jártam. Államat a kézfejemre tettem, és oldalra fordítva a fejemet bámultam bele a semmibe.


Tony olyan halkan jött be, hogy csak akkor érzékeltem jelen létét, mikor már megindult felém. Nem tudtam, mennyi ideje állhat ott, engem nézve...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

"Szóval, nyalakodtál. Most is lenne mit nyalnod-falnod... Mára valami jót?..."

Másodpercek alatt lett kőkemény a farkam a nadrágomban. Még jó, hogy az asztal eltakarja. Kérdőn néztem rá, vártam a folytatást. Biztos lesz valami ötlete.

"Egy óra múlva a hátsó épületben lévő raktárban egy kis csábítás? Csók" Ránéztem és apró biccentéssel feleltem.

Szóval ő sem egyszeri kalandnak zárta le a tegnapot. Vadabbnál vadabb ötletek keringtek a fejemben, bár tudtam, a helyszín és az időpont nem a legideálisabb. Őszintén szólva nem sokat ért az elkövetkező egy órában végzet munkám. Minduntalan Amy-re, bőrének bársonyára, forró ágyékára gondoltam. De muszáj volt lehiggadnom, mégsem sétálhattam át az irodán duzzadó nadrággal!

Már majdnem letelt az egy óra, mire fel tudtam állni a székből. Amy már előttem eltűnt, gondolom rám vár a drága nő.

Úgy sejtettem, a hátsó, bútorraktárnak is nevezett részben lesz. Nem tévedtem. Halkan közelítettem, és egyszer csak megláttam egy méretes kanapé szélén ülve, feltett lábakkal. Mintha egy fotósra várt volna, úgy ült ott. Ahogy elnéztem, még egy gomb kigombolódott, a szoknya egészen felcsúszott, finom ívű lába simogatásra ingerelt. Elindultam felé, s ő meglátott. Kissé zavart mosoly és megkönnyebbülés látszott az arcán.

-Örülök, hogy eljöttél - suttogta rekedten.

- Ha te hívsz, bármikor, bárhova - válaszoltam, s leültem bokájához. Ölembe vettem lábfejét, finoman masszíroztam, láthatóan jólesett neki. Nadrágom eléggé feszült, s ezt ő is megérezte. Ujjaim feljebb csúsztattam, de éppen nem értem el a bugyiját. Ő közben talpával masszírozta a nadrágomban talált duzzanatot. Ujjai a blúz gombjaira tévedtek. Arcán kéjes mosollyal pattintotta k a maradék négy gombot. Aztán széthúzta, és feltárult gyönyörű melle, egy csipkés melltartóba zárva.

-Szédületesen gyönyörű vagy - nyögtem, szememet le sem véve róla.

- Erre késztet a látványod - válaszolta mosolyogva.

Lehúztam a nadrágom cippzárját, aztán előbányásztam merev rudamat. Felnyögött a látványtól, aztán két lábfeje közé fogva le-föl kezdte kényeztetni.

Eltalálta a legtitkosabb vágyamat. Finom, puha női lábfejek a farkamon. Ő csak mosolygott, élvezte hatalmát. Szinte mozdulni sem bírtam. S ő tovább feszítette a húrt. Elöl kapcsos melltartója egy mozdulattal feltárult. Jót mulatott, ahogy szememet le sem tudtam venni csodás halmairól, de kemény mellbimbóin láttam, ő is izgalomba jött. Kicsit felé dőltem, és ujjaim már a bugyijánál jártak. Aztán abbahagyta masszírozásomat, és felhúzta derekára a szoknyáját. Értettem a célzást, most rajtam a sor, hogy kényeztessem. Felálltam a kanapéról és mellé térdeltem. Ő közben lejjebb csúszott, ott feküdt előttem, simogatásomra várva.

Egészen magamnak akartam. Ujjaim egész testét bejárták, csókoltam mindenhol. Szinte elvesztette fejét, teste hullámzott, s én fékevesztetten cikáztam erotikus zónái között.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor felé fordultam, újra lenyűgözött tökéletes megjelenése, a belőle áradó vibrálás. Hangomat már nem tudtam uralni.

- Örülök, hogy eljöttél - suttogtam.

- Ha te hívsz, bármikor, bárhova. - búgta, s már olvadoztam is tőle. Leült a lábamhoz és a bokámat kezdte masszírozni. Ez egyrészt nagyon jól esett, másrészt rettentően izgatott. Önkéntelenül kezdtem gombolgatni a blúzomat tartó maradék gombokat. Ő pedig rám függesztette gyönyörű szemeit.

- Szédületesen gyönyörű vagy. - nyögte.

- Erre késztet a látványod. - replikáztam. Erre ő kiszabadította börtönéből merev farkát, amitől felnyögtem. Ölem már tüzelte, vágyta őt mindenhogyan... vagy inkább... bárhogyan. Kikapcsoltam a melltartóm elől, s melleim látványától kezdett homályosodni a tekintete. Talpammal masszíroztam ékét, közben ügyesen felhúztam a derekamra a szoknyám. Megérette, mire vágyom. Rá.


Mellém térdelt és csókolt, simogatott, ahol csak ért. Szinte eszelős ütemben szabadultam meg közben a blúzomtól, melltartómtól. Ő pedig a bugyimtól szabadított meg hamarjában.

- Ez így nem fair! - nyögtem mosolyogva. Gombolgatni kezdtem az ingét, de remegett a kezem. Nevetve vette át tőlem eme nemes feladatot és hamarjában vált meg a ruháitól. A nadrágja után nyúltam, azt sem akartam tovább rajta látni. Felemelkedett és teljessen levetkőzött. Ahogy előttem állt, lélegzet elállító volt. Kemény farka ingerlően meredt rám és én gondolkodás nélkül tapadtam rá. Hosszan akartam volna szopni, de tudtam, hogy arra most nincs idő. Mégis, megpróbáltam minél több időt rá szentelni. Újra és újra végig nyalni teljes hosszában, a makkon körőzni kicsit, aztán bekapni egészen. Nyögései mind csak olaj volt a tüzre, kezdtem komolyan bevadulni.

- Édes, ha ezt így csinálod tovább... mindjárt elmegyek... - suttogta. Felnéztem rá, miközben a hasát csókolgattam. Megfogta a vállam, és gyengéden a kanapéra nyomott. Önkéntelenül tártam neki szét a lábam s halk nyögés kíséretében újra elém térdelt. Gonoszra vette a figurát, tudta, hogy majd megveszek érte, és ő mégis a combomat kezdte csókolgatni, igen lassan haladva csak a cél felé.

- Kínzol, te nagyon édes... - suttogtam neki, mire ő csak halkan felkuncogott. Pontosan tudta, mit csinál. Megőrít.

Lenyúltam és a fejére tettem a kezem, húzni akartam őt magamba, magamra. Olyan hirtelen engedett a húzásomnak, hogy mikor megnyalta alsó ajkaimat, a hátam ívben feszült meg. Akartam, hogy végre érezhessem őt, már kínoztt nagyon a vágy utána. S , hogy végre itt van és igen, és ohhh... Végre érezhetem, földön túli volt.

- Gyere édesem, gyere! - húztam most már magamhoz. Egy kevés helyezkedés után már a pinámnál éreztem lüktető makkját. Még volt kedve játszani velem kicsit. Megfogta kemény farkát és a makkal simogtta, cirógatta ajkaimat, finoman kéreckedett be közéjük. Lejjebb csúsztam, siettetni akartam a dolgot. Erős, mélyre futó lökéssel hatolt belém. Nem érdekelt, ki hallja meg, hangosan felnyögtem. Kéjes mosollyal nyugtázta gyönyöröm. Rám hajolt és észtveszejtő csókolózással kísérve kezdett szenvedélyesen kefélni.

Mindenem bizsergett tőle. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát, nem akartam, hogy szabadulhasson tőlem.... S szemmel láthaóan ő nem is akart.

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mintha égetné minden egyes ruhadarab, úgy vetkőzött. Végül már meztelenül vergődött előttem, s én kiélveztem bőrének minden négyzetcentiméterét.

- Ez így nem fair! - nyögte, és elkezdett vetkőztetni. Remegő ujjait látva inkább én folytattam. Végül meztelenül álltam előtte. Dévaj mosollyal nézett rám, és szopni kezdte farkam. Rátapadt, szívta és csókolgatta, masszírozta nyelvével. Mélyen bevette, nyálával eláztatta. Őrülten jól csinálta. Láthatóan élvezettel nyalakodott, heves nyögéseim csak még intenzívebb szopásra ösztönözték. Kénytelen voltam figyelmezetni.

- Édes, ha ezt így csinálod tovább... mindjárt elmegyek...

Felnézett rám, s én vállánál fogva a kanapéra nyomtam. Széttárta combjait, öléből forró illatok áramlottak felém. Én mégis a térdétől kezdtem el haladni felfelé, kínzó lassúsággal. Vergődött, mint a hurokba szorult galamb, s én gonoszul gyötörtem tovább. Hajamba markolt, megértettem, nincs tovább. Rátapadtam lucskos pinájára, szívtam és nyaltam, ahogy tudtam. Édes íze elterült számban, nyelvem duzzadt babszemét pöckölgette. Minden érintésem olaj volt a tűzre. Végül nem bírta tovább.

- Gyere édesem, gyere! - kérte könyörögve, s én combjai közé térdeltem. Még utoljára körbesimította acélos dákómmal szeméremajkait, aztán egy mozdulattal toltam belé magam. Ráhajoltam, testünk összetapadt, kéjrudam elmerült a forróságban, újra és újra. Rám kulcsolta magát, s én élvezettel néztem vágyakozó szemét.

CSókolóztunk, szeretkeztünk, tövig hatoló dárdám minden lökését halk nyögéssel kísérte. Aztán kibújam belőle.

-Lovagolj rajtam, de csodanő - súgtam a fülébe. Pár pillanat, és én feküdtem a kanapén, ő pedig fölém térdelve igazította magába rudamat. Telt melleit simogattam, miközben ő hátra támaszkodva feltárta magát nekem. Izgató volt látni, ahogy magába fogad újra meg újra, muszáj volt odanyúlni. Csiklóját masszíroztam finoman, s ő elvesztette fejét.

Váratlanul élvezet el, éreztem lüktetését, farkmra szoruló pináját. Megsemmisülve dőlt rám, s én finom csókokkal próbáltam csillapítani. Szemében hálát és odaadást láttam. Érezte,hogy nálma még nincs vége a "dalnak". Egy kis riszálás, előre hátra, oldalt, mit ahogy a nők a lisztet szitálják. Mosolygott, ahogy egyre sűrűbben kapkodtam a levegőt. Aztán leszállt rólam. Hiánya fájó volt, de mosolyán láttam, nem felöltözni akar.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csodásan járt bennem a szerszáma, bár kicsit szűkös volt neki a hely, s talán pont ezért volt az egész olyan érzéki. Fájóan rövid idő múlva váratlanul kibújt belőlem. Csodálkozó, megütközött pillantással néztem rá. Elővette a lehengerlő mosolyát, s azzal kísérve mondta:

- Lovagolj rajtam, de csodanő. - ahogy kérte, már mozdultunk is, összehangoltan. Kis helycserés támadás, és máris én voltam felül. Nem húztam az időt, hamar magamba fogadtam őt újra... és újra és újra... kezei telt kebleimen pihentek, játszottak... Többször simított végig a hasamon, derekamon s még ennél is tovább. A hátam mögött támaszkodtam meg. Kitárulkozó pózóm láttán felsóhajtott, én meg incselkedősen mocorogtam rajta tovább. Formás keze, gyönyörű ujjai rátaláltak a legérzékenyebb borsócskára, ami rajtam található és izgatni kezdett. Olyan hamar és hirtelen élveztem el, hogy az mindkettőnket meglepett. Mikor elértem a csúcspontot, ő is velem nyögött, mert erősen rászorítottam minden izmommal, fogtam, mintha satuban lenne.

Ráborultam és csak pihegni tudtam ettől az eszeveszett játéktól. Hamar tértem magamhoz, mert nem tehettem mást. Ha már én így kikészültem, az a minimum, hogy ő is hasonlóan lásson csillagokat, ahogy én.


Cinkos mosollyal az ajkamon másztam le róla. Most rajta volt a meglepődés sora. Kezdte már ő is nagyon jól érezni magát. Letettem a kanapén pihenő lábát a földre és kéjesen, cicásan nyújtózva, széles terpeszben feltérdeltem a kanapéra, ahogy illedelmes nő sosem tenné. De én nem illedelmes, hanem csábító akartam lenni. Úgy saccoltam, pont jó magasság ez az alkalmatosság ahhoz, hogy még a térdét se kelljen rogyasztania, ha hátulról esik nekem. Látványosan simogatni kezdtem magam, mindkét mellem megmasszíroztam, mire felnyögött és már mozdult is mögém. Lehajolt, bele csókolt a nyakamba, mikor már mögöttem állt. Én pedig hátra nyúltam és kézzel kezdtem verni a nedveimtől síkos dákóját. Éreztem a lüktetését.


Magamhoz húztam, és a pinámhoz igazítottam, de nem toltam be magamnak, csak finoman az ajkak közé simítottam, megfogtam és az ajkaimhoz ütögettem duzzadt szerszámát. Halkan nyöszörgött attól, hogy így irányítom, de tetszett neki a játék. Előre nyúlt, s közben a melleimnél élvezkedett.

Kicsit pucsítottam felé és most már magamba engedtem őt újra. Mozgoni kezdett volna... ha meg nem állítom. Kicsit azt akartam, hogy vesszen el a látványban. Én kezdtem mozogni kemény rúdján, mintegy megkeféltetve vele magam. Sóhajtozott a látványtól, s én tudtam, hogy ezért oda van. Ahogy én is... érte is.


Egy ponton túl azonban már nem bírta tartani magát, megragadta két oldalt a csípőmet és keményen kezdett kefélni. Felnyögtem és minden újabb lökésénél kéjem hangot adott magának. Szélesebb terpeszbe csúsztam, hogy több helye legyen bennem járni, s ő még rogyasztott is egy kicsit, hogy mélyebbre hatolhasson. Halkan felsikítottam, mert valahogy nagyon mélyre jutott. De ez csak fokozta a remegésem. Lenyúltam és a csiklóm kezdtem közben dörzsölgetni, remegett már egész bennsőm.

Csak lökte és lökte magát belém, egyre vadabbul. Éreztem, hogy hamar el fog sülni.

- Gyere kicsim, oh gyere... - nyögtem és közben hátra fordultam, látni akartam az arcát, ahogy belém élvez. Nem is kellett sokat várnom, még pár kemény lökés, és fejét hátra hajtotta, hangosan nyöve élvezett el...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lábamat letolva feltérdelt a kanapéra. Széles terpeszben, kéjes mosollyal arcán. Simogatta magát, s én egyből mögé álltam. Felkínálta magát, mint egy meghágni való nőstény, s én mint a domináns hím, finoman megharaptam nyakát. Felnyögött, kezével izgatta csillogó farkam. Aztán pinájához vezette, szétkefélt virágszirmaihoz ütögette. Teljesen felajzott, ott voltam a céltól pár centire, forró leve makkomra csorgott. Kitolta fenekét és belébújtam. Megállította mozgásom ő ringott előre-hátra, s én egy helyben állva élveztem forró ágyékának minden simítását. Pinája szűk volt, popsija gömbölyű, keskeny csípője, finom nyaka izgató volt.

Nem bírtam tovább. Megragadtam csípőjét, és keményen baszni kezdtem. Erre nincs jobb szó. Kihúztam és tövig toltam be, erőteljes, gyors lökésekkel. Felsikított, ahogy egészen magamra húztam, éreztem csiklóját simogató ujjait. Kőkemény volt dákóm, mogásom egyre gyorsult.

- Gyere kicsim, oh gyere... -fordult hátra, tekintetünk egybekapcsolódott. Hangja átlendített a gyönyörbe. Még néhány lökés, aztán megfeszültem és telespricceltem nedveimmel. Újabb és újabb löket áradt ki belőlem. Ettől ő is elélvezett, újra.

Lassan tértünk magunkhoz. Felszállt a köd. Végülis munkaidőben vagyunk, egy raktár sarkában, ahová mások is bejárhatnak. Elléptem mögüle, kicsorgott belőle fehér spermám, a kanapéra, onnan pár csepp a földre is jutott.

Felkelt átöleltük egymást.

- Tudam, hogy nem csalódok benned, Amy - súgtam fülébe, mellét simogatva.

- Megőrjítesz, Tony - nézett szemembe.

Megkerestük ruhánkat, rendbe szedtük magunkat és visszaóvakodtunk. Szerencsére senkinek nem tűnt fel hiányunk.



Másnap a fővárosba kellett mennem, három ügyfélhez. Unalmas pasasok, alig bírtam rájuk koncentrálni, Amy járt fejemben. A mocskos munkahelyi szex, forró teste, szája. A második találkozót lemondták az utolsó pillanatba, így egy bevásárlóközpont felé vettem utam. Egyszer csak megláttam egy boltot:

Beate Uhse Sex Collection.

Ez nem lehet véletlen, gondoltam. Amy jutott eszembe. Gonosz ötletem támadt. Bementem a boltba, és megvettem a legcsendesebb vibrátort, amit csak lehetett kapni. Egyszerű, fehér darab, finom rezgéssel. Az aznapi utolsó találkozót már majdnem én mondtam le. Szinte képtelen voltam odafigyelni, már a következő napon járt az eszem. Hazafelé a gyorsvasúton írtam neki egy mailt.

"Csók édesem. Van holnapra egy meglepetésem neked. Hosszú, bő szoknyát vegyél. Meg egy végig gombos blúzt. Ja és bugyi is legyen rajtad!" Halk kuncogással küldtem el neki a levelet. Este még rá gondlotam az ágyban, álló farokkal aludtam el.


Következő nap szinte egyszerre értünk be. Hányzott a látványa, a hangja, a mozdulatai. Meg a teste. Szoknyája tényleg hosszú volt, az eddigiekhez képest. Térde alá ért le, de legalább nem szűk szoknya volt. Sötét blúz, tűsarkú, csodás fülbevaló. Meg egy incselkedő, kérdő szempár.

"Egykor, a raktárban, a múltkori helyen. Csók"- írtam neki, s ő bájos biccentéssel válaszolt. Délelőtt megbeszélésen voltam, alig értem oda korábban, mint ő. Már a pokolba kívántam mindenkit, ki voltam éhezve Amy-re. Leültem a kanapéra, múltkori kefélésünk fehér foltja a kanapén ott virított. Megjött Amy is, forró csókban forrtunk össze.

- Hiányoztál, drága Tony - súgta fülembe - mi a meglepetés?

Leültettem a kanapéra, hátra döntöttem, és szoknyáját felhúzva megcsodáltam bordó csipkebugyiját.

-Ó Tony, te meg hova rohansz? - nézett rám kérdőn. Én csak mosolyogtam.

-Hidd el, tudom, mit csinálok - néztem rá gonoszul. Félrehúztam a bugyit, és lecsaptam nyelvemmel. Be akartam nedvesíteni, de nem akartam igazán felizgatni. Közben előhúztam zsebemből a vibrátort. Bekapcsoltam és finoman belécsúsztattam. Hosszan felnyögött. Aztán visszaigazítottam bugyiját, szoknyáját,és felállítottam.

Teljesen össze volt zavarodva. Nem értett semmit. Szigorúan néztem rá

- Ez most benned marad. Munkaidő végén, ötkor itt találkozunk. Addig nem veheted ki, nem kapcsolhatod ki, és a legfontosabb: nem élvezhetsz el. Különben nagy büntetést kapsz. Figyelni foglak, ne próbálj csalni.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen elaléltunk. Mindketten. Oda bújtam hozzá, nyújtottam az élményt. Kedves szavaival becézett tovább.

- Tudam, hogy nem csalódok benned, Amy - súgta és simogatott közben.

- Megőrjítesz, Tony. - néztem fel rá. Megcsókolt és vissza osontunk a helyünkre.

Tudtam, hogy másnap nem fogom őt egész nap látni, mert valami hülye kiküldetésen van a városban. Fájó volt a hiánya, állandóan az ajtót lestem, hogy mikor lép már be rajta? Persze, nem tette, de én minden átsuhanó alakban őt láttam. Na jó, ez már kezd tényleg idegtépő lenni. Gondoltam magamban, de tenni nem tudtam az érzés ellen. A fejemben járt a férfi egész nap, határozott mozdulatai, a hangja, ahogy mással beszél, parázsló tekintete, ahogy rám pillant... Ajvé ajvé... nem fog ez a munka dolog ma nekem menni. - sóhajtottam. Este elgyötörten mentem... vagy inkább másztam haza.

Belső indíttattástól vezérelve, este ránéztem a leveleimre. Ilyenkor már nem szoktam, nem is értettem, miért kapcsolom be a dobozt. Nem csalódtam a megérzéseimben, egy rövid mail várt Tonytól.

"Csók édesem. Van holnapra egy meglepetésem neked. Hosszú, bő szoknyát vegyél. Meg egy végig gombos blúzt. Ja és bugyi is legyen rajtad!"

Na, jól feladtad a leckét, te istenség. - gondoltam magamban és máris a szekrény elé álltam. Válogattam a ruhák között és meg is találtam a megfelelő darabokat. Mikor másnap beértem, elismerő pillantással mért végig. Nyugtáztam, hogy eltaláltam, amit várt. A géphez ülvén újabb üzenet várt tőle.

"Egykor, a raktárban, a múltkori helyen. Csók"- elmosolyodtam és bólintottam egyet.

- Hiányoztál, drága Tony! - súgtam a fülébe, mikor már végre vége volt a délelőttnek. - Mi a meglepetés? - kíváncsiskodtam, olyan voltam, mint egy kislány a szülinapja előtt. Ledöntöt és félre húzta a bugyim.

- Ó Tony, te meg hova rohansz? - néztem rá, mire először csak mosollyal felelt. Felfalt a tekintetével, nekem meg elszaladtak a gondolataim.

-Hidd el, tudom, mit csinálok. - mondta és már hajolt is ajkaimhoz. Ahogy hozzám ért, felnyögtem. Iszonyúan oda voltam az egész pasiért, és amit művelt velem, azért meg különsöen. Élvezkedésemet megakasztotta, mikor valahonnan elővarázsolt egy kellemes méretű, igen halk vibrátort. Teljesen felnyomta belém és vissza igazította a bugyim. Kezdtem nem érteni a dolgot. Akkor most nem fogunk játszani? Nem fog megint keményen megdolgozni, ami után pár órával is remegett még a lábam?? Válaszolt kimondatlan kérdésemre.

- Ez most benned marad. Munkaidő végén, ötkor itt találkozunk. Addig nem veheted ki, nem kapcsolhatod ki, és a legfontosabb: nem élvezhetsz el. Különben nagy büntetést kapsz. Figyelni foglak, ne próbálj csalni. - ámulva néztem rá. A kis gonosz. Szóhoz sem jutottam. Szájon csókolt, kézen fogott és kivezetett az épületből. Ott még kaptam egy futó arc cirógatást és másik irányba vette az utat. Agyam közben szélsebesen dolgozott, fogadta az információkat. Egyenlőre ámulatom nagyobb volt mindennél, kevéssé éreztem a bennem rezgő kínzórudat.


Nem is volt addig semmi "gond", míg játszottam a sóbálványt. De, amint elindultam, két lépés után számra tapasztott kézzel álltam meg, hogy fel ne nyögjek hangosan. Ahogy léptem, a kis játékszer úgy moccant meg bennem, neki nyomódott puncim egyik majd másik oldalának, ami felerősítette a hatását. Te jó ég, hogy fogok én így vissza jutni a helyemre? - villant át az agyamon.

Hamar kellett eme kínzó kérdésre választ találnom. Fejemben egyre inkább Tony jelent meg, ahogy érzékien rám néz, fölém hajol, hozzám ér, megcsókol.

- Oh Tony... - sóhajtottam. Lassan halványultak az erotikus képek a fejemben. Nagyon lassan, kimérten indultam vissza. Kész örökké valóság volt, míg leülhettem a székemre. Többször meg kellett állnom, mert közel voltam ahhoz, hogy elélvezzek.

De, a leülés sem volt a legjobb ötlet. A pózváltás következtében majdnem a g-pontomhoz simult a kis játékszer... S én is majdnem közfigyelem tárgya lettem, mert kis híjja volt, hogy fel nem sikoltottam gyönyörömben. Amint a telefonért nyúltam, vagy egy papírért, a hideg futott végig rajtam és mélyeket kellett lélegeznem.

Míg a férfi vissza nem ért, üzenetet pötyögtem neki, hogy az fogadja, mikor leül a gépéhez.

"Nagyon gonosz vagy, ugye tudod? Már a bokámnál folyik a levem, kárba vész minden cseppje, én pedig az őrület határát súrolom, nem tudom, hányszor mentem el már majdnem! Kárpótlást fogok követelni édesem! Csók" - küldtem el az üzenetet.


Hamar visszaért, és elégedettséggel töltötte el a látvány, hogy kezdek magamon kívül lenni. S mikor az üzenetet is elolvasta, felkacagott. Szerencsére, senki nem foglalkozott vele... Csak én.

Epedve vártam, hogy az a lassú mutató az öt órához érjen....

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Külön utakon értünk vissza a helyünkre. Néha odanéztem és magamban jókat kuncogtam. Alig mert mozogni, háromszor írt újra egy négysoros levelet, minden kiesett a kezéből. Szeme időnként egészen fátyolos lett, mély levegőket vett. Gondolom szenvedhetett rendesen. Én meg elterveztem az "ötórai teát".

Aztán el kellet menjek egy órára, s mire visszaértem, egy e-amil fogadott, tőle.

"Nagyon gonosz vagy, ugye tudod? Már a bokámnál folyik a levem, kárba vész minden cseppje, én pedig az őrület határát súrolom, nem tudom, hányszor mentem el már majdnem! Kárpótlást fogok követelni édesem! Csók"

Hangosan felkacagtam. Aztán észbe kaptam, végülis munkahelyen vagyunk.

Öt óra előtt odaértem. Ő is jött, furcsa, lassú léptekkel. Szerintem már nem is nagyon látott a kielégületlenségtől. Amikor meglátott, elkezdte gombolni a blúzát. Mire hozzám ért, már a kezében fogta, és a kanapé mellé dobta. Bordó melltartóját szinte kiszúrta hegyes mellbimbója. Én szigorúan álltam elé.

-Jó kislány voltál, Amy, nem élveztél el egyszer sem?

- Nem! - vett mély levegőt. Aztán nem bírta tovább:

- Tony, ha most azonnal nem kefélsz meg alaposan, akkor soha többé!...érted, soha többé nem....

Itt belefojtottam a szót egy csókkal. Átöleltem és hátul kikapcsoltam a melltartóját. Ujjaim kebleire csúsztak, finoman simogattam kőkemény mellbimbóit. Nyögdécselt, sóhajtozott, hozzám dörzsölte magát. Igazán kefélni akart, ezt láttam rajta.

Megszabadítottam szoknyájától is, már csak a bugyi volt rajta. Leültettem a kanapéra és elétérdeltem. Hanyattdőlt, széttárta lábát, emelgette csípőjét, mohón kívánva érintésem.

Óvatosan félrehúztam a bugyit. Vörösen izzó pina tárult elém, csiklóját még sosem láttam ekkorának. Lehúztam a bugyit, és térdétől haladva finoman majszoltam bőrét.

Vonaglott és reszketett, punciját emelgetve hívott feljebb és feljebb. Végül már a virágszirmok környékét nyalogattam.

- Ó, Tony...Tony...meghalok, ha most nem.... -sírós könyörgése meggyőzött,hogy tovább váratni már tényleg nem lenne szabad.

Nyelvemmel rátapadtam csiklójára, körbejártam, fogaim közé vettem és bolond módon megszívtam. Hosszú,elkínzott sikoly tört elő belőle. A heves rángatózástól kicsúszott a vibrátor, koppanva földet ért. Pinájára tapadva gyötörtem tovább, újabb orgazmusokba sodorva.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor megláttam, hamar kezdtem vetkőzni. Akartam őt, már órák óta semmi más nem járt a fejemben, csak pózok, illatok, hogy mit és hogyan.... és... teljesen kész voltam. Férfit még így nem akartam. Igaz, férfi még így nem kínzott meg. Húzott a kielégítetlenségem és a kefélés iránti hajthatatlan vágyam. Hangja rántott vissza a valóságba:

- Jó kislány voltál, Amy, nem élveztél el egyszer sem?

- Nem! - mondtam, aztán kifakadtam:

- Tony, ha most azonnal nem kefélsz meg alaposan, akkor soha többé!...érted, soha többé nem.... - mondtam volna még tovább is, de egészen egyszerűen belém folytotta a szót egy eszeveszett csókkal. Oh igen, végre! - nyögtem volna, de játékos nyelve minden gondolatom elűzte. Megszabadított a ruháim nagy részétől, aztán a kanapéra ültetett. Oh, a kis gonosz, még élvezkedik rajtam. Megszemlélte vöröslő ajkaimat és láttam rajta, hogy a látvány újabb vad tüzeket gyújt benne. Helye! Vágyakozz rám te is annyira, amennyire én rád! - gondoltam magamban.

Lehúzta rólam a bugyit, teljesen látni akart. S én mindent meg is tettem ennek érdekében. Szélesre tártam a lábaim. A combomtól indulva kezdte lassan csókolgatni a combom, én pedig önkéntelenül emeltem a csípőm, szinte hívtam magamba.

- Ó, Tony...Tony...meghalok, ha most nem.... - nyögtem ki végül. A kielégítetlenség elűzött minden illedelmességet belőlem. Nem kínzott tovább, rátapadt a kis borsóra, megszívta, én pedig hangos sikollyal élveztem el. Annyira vágytam már rá, annyira fel voltam már izgatva, hogy elsőre nem is kellett több ennél. Dobáltam magam és a vibrátor a temérdek nedvességtől könnyeden csúszott ki belőlem és hangosan koppant a talajon. De már nem érdekelt. Már csak Tony volt nekem...


Tony nem hagyott egy perc nyugtot se nekem. Szája mindenhol járt rajtam, szívta, nyalta a csiklóm. Ujjai keményen dugták felhevült pinámat, én pedig már a farkára vágytam eszeveszett módon. De mielőtt szóra nyithattam volna a számat, hogy magamba követeljem őt, újabb orgazmus rántotta görcsbe a testem. Éreztem, hogy egyra jobban folyok, s azt is, hogy ő mohón nyalja minden cseppem. Lenéztem rá, ő pedig a szemembe fúrta tekintetét. "igen drága, kurvára kívánlak!" - üzentem a tekintetemmel. Az álla alá nyúltam és feljebb húztam. Ezzel egy időben én pedig lejjebb helyezkedtem. Mélyen a szemébe néztem.

- Kefélj meg. Nagyon. Most. - mondtam neki, s ő érezte, hogy minden szavam halálosan komolyan gondolom és kezdek már teljesen kész lenni, a két elsöprő orgazmusom után is. Pár pillanatig nem mozdult, élvezte a helyzetet, az illatokat, testem vágyódását.


Tenyerei közé fogta az arcom, szenvedélyesen megcsókolt. Arcomról puha kezei a melleimre vándoroltak, végig szántottak az oldalamon, majd le a combjaimon. Érzékeny pinámat most kihagyta. Helyette végre meghallottam övcsatja fémes kattanását és a cipzájra halk surrogását. Végre! - nyögtem halkan magamban. Mikor ajkaim elengedte, lenéztem rá, látni akartam őt. Már a nadrágját tolta lejjebb én pedig a felsőjétől szabadítottam meg. S ekkor megláttam előre ugró, keményen meredező farkát. Gondolkodás nélkül hagytam abba a vetkőztetést és nyúltam utána.

Felnyögve vettem a kezembe. Izgatni kezdtem, húzogattam rajta a bőrt. Szabad kezemet Tony hátára simítottam és húztam őt magamhoz.

- Gyere végre... - bukott ki belőlem elhaló hangon. S ő jött is végre. Belém hatolt és én szinte ráhúztam magam. Mindkét kezem a fenekére tettem és gyors mozgásra unszoltam. Ő is nyögött... ami nem is volt csoda, lángolt a bennsőm, szinte én is éreztem.


Tudtam, hogy most nem fogom olyan könnyen én hamar elengedni. Néztem őt, ahogy hol lecsukódik a szeme, hol engem fal a tekintetével, s néztem kemény rudját, ahogy el-eltűnik bennem, gyors ütemben. Egész nap erre vágytam, s most hosszan akartam érezni őt. Két orgazmus után nem jött hamar a harmadik. Szerencsére, neki sem.


Mikor közeledtem felé, az ö nyögései is fokozódtak. A nyakára hajoltam, s mint a kiéhezett vadállat, harapdálni kezdtem. Újabb, mély nyögések, amikbe már az én elfúló nyöszörgésem is belekeveredett.

- Még kicsim... gyere még... - hajoltam a füléhez és bele suttogtam. Reméltem, hogy szavai pont olyan izgatóak lesznek, mint ölem szorítása a farkán. Pár pillanat volt még, és éreztem, hogy újra fennakad a tekintetem. Egyszerre nyögtünk fel, amitől újabb és újabb bizsergés futott át rajtam. De, ez az őrülten szexis férfi nem hagyta abba a játékot, miután tele pumpált, újra és újra belém döfte magát. Én pedig össze-össze rándultam, mert nagyon szűkös lett hirtelen a hely számára. Ettől pedig bevadult...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem hagytam pihenni, élvezkedtem nedveiben, sóhajaiban. Nyelvem, ujjaim bejárták síkos ölének minden pontját, ujjaimat belédugtam, így gyötörtem felizgatott testét. Úgy tűnt, jó hatással voltak rá az elmúlt órák, újra elélvezett, mielőtt egy szót is szólhatott volna.

Felnéztem rá, szemében őrült kívását láttam. eElhúzott magához, céttárt combjait beigazította egy erőteljes behatoláshoz.

- Kefélj meg. Nagyon. Most. - hagja vágytól reszketett. Nem mozdultam, élveztem, hogy egy nő ennyire kíván, ennyire ki van éhezve rám, a farkamra,a kefélésemre. Ritka élvezet ez egy férfinek. Én sem bírtam már magammal, dákóm fájón ágaskodott. Ráhajoltam, megcsókoltam, ujjaim végigfutottak arcától a mellén át egészen csípőjéig, combjáig. Aztán megszabadultam nadrágomtól, ő ingemet gombolta. Előugrott börtönéből farkam, s Amy abban a pillanatban felhagyott a gombolással. Kezébe fogta, mint a Szent Grál régen keresett kincsét. Egyik kézzel simogatta, előre-hátra húzta a bőrt rajta, másik kezével magához húzta testem.

- Gyere végre... nyögte utolsó erejével. Beléhatoltam, keményen, erőszakosan, vágyakozóan. Fenekemre szorította tenyerét, diktálta a ritmust, ami gyors volt és vad. Egyszerre nyögtünk, farkam forró pinájába merülve élvezte szeretkezésünk minden pillanatát. Szinte lángolt ott belül, s én éreztem, hogy hamarosan fecskendővé változó dákóm fogja ezt a tüzet eloltani. Vagy tovább szítani?

Hosszú menetre vártam, kárpótolni akartam az elmúlt órák gyötréséért. Amy nézte összekapcsolódott testünket, ahogy újra és újra elmerültem benne. Aztán egymásra néztünk. Egymás vágyát szítottuk, csókoltuk, haraptuk egymást.

- Még kicsim... gyere még... - suttogta fülembe. Talán már tudta, hogy ez menthetetlenül orgazmusba sodor. Néhány lökéssel elélveztem, magvam forrón áradt ölébe, újabb és újabb rándulásokkal. Tovább keféltem, dákóm keményen meredezett továbbra is. Összeszűkült pinája kényeztetett, a fehér sperma popsijának rozettájára csorgott. A térde alá nyúltam, megemeltem, és egyetlen mozdulattal a másik nyílást vettem célba.

Halk sikoly, ahogy áttörtem az ellenállást, aztán már nem volt megállás. Egyre mélyebben és mélyebben hatoltam belé, miközben egyik ujjamat ágyékába dugtam. Forró nedvesség fogadott, s én masszíroztam G-pontját és a popsijában csúszkáló farkamat. Hüvelykujjam csiklójára csúszott, s ahogy masszíroztam, megint elélvezett.

-Nem bírom tovább...meghalok..- hallottam elgyötört hangját

- Azért..is...beléd..élvezek...még...egyszer- ígértem neki, lökéseim ritmusára. Nem kellett sokat várni, elgyötört dákóm néhány rándulással kipréselte utolsó cseppjeit. MEgmerevedtem, élevtem a csúcspont minden pillanatát. Aztán ránéztem, ő lihegve sóhajtozott alattam. Ráhajoltam, csókolóztunk, finom simogatásokkal hoztam vissza a való világba.

-Ezt még megkeserülöd, Tony - ígérte tettetett komolysággal.

-Remélem is - szemtelenkedtem vele, mire nagyot csapott fenekemre.

Felöltöztünk, ő próbált "utcaképes" ruházatot alakítani gyűrött szoknyájából, nedves bugyijából.

-Holnap rajtam a sor, hogy megkínozzalak- súgta fülembe, s egy forró csókkal otthagyott.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kifáradt ő is. Rám borult, csókolgatott, kényeztetett még. Mikor már nyugodtak a kedélyek, próbáltuk magunkat rendbe szedni. Kivált képp én.. Zilált voltam, mint aki most lépett ki a centrifugából. Úgy is éreztem magam, persze, jó értelemben. Máris bosszút forraltam a gaz csábító ellen.

-Ezt még megkeserülöd, Tony - ígértem neki tettetett komolysággal.

-Remélem is - szemtelenkedett Tony.

-Holnap rajtam a sor, hogy megkínozzalak- súgtam fülembe, s egy forró csókkal otthagytam. Ő még nem tudta, amit én... hogy másnap egész nap együtt fogunk dolgozni egy külön munkán... Külön szoba, külön gép, külön munka. Egész nap, s ahogy a főnököm ígérte, nem számítsak arra, hogy szokásosan ötkor fogunk végezni. Megkérdeztem, hogy Tonynak szóljak-e, mondta, hogy nem kell, majd ő megteszi. Én pedig eszerint készültem a másnapra.


Gyönyörű akartam lenni másnap, lehengerlő, ellenállhatatlan. Hosszú, elöl végig gombolós ruhát vettem fel reggel. Szolid, de azért hívógató dekoltázsa volt, alá hozzá illő, csupa csipke melltartót vettem. A ruhához passzoló, és kényelmes cipőt választottam. Szolid arc ápolás, kihívó ékszerek. No, egész jó... - mondtam magamnak mikor a tükörbe néztem. Meg fog vadulni.


Belibbentem az irodába. Annyira jól éreztem magam a ránk váró naptól, hogy szinte súlytalan voltam. S reméltem, hogy Tonynak is tetszeni fog, amit lát, és persze az egész együtt töltött nap is. Fél szemmel láttam, hogy a főnök épp Tonyval beszél. Gondolom, most mondja meg neki. Remek. Ahogy oda értem az asztalomhoz, a fönők felém fordult.

- Szia Amy. Pont most mondtam Tonynak a mai feladatotokat. A harmadikon van egy használaton kívüli iroda. Bocs, mást hirtelen nem tudtam keríteni nektek. A többit meg úgyis megoldjátok. - tette hozzá és már ment is tova.

- Persze, hogyne. - ennyit tudtam csak mondani, mielőtt elviharzott. Tony kérdőn nézett rám.

- Te tudtál róla? - válasz helyett csak kacsintottam és témát tereltem.

- No, akkor indulunk? - le sem tettem a táskám, jelezvén, hogy én készen vagyok.

Már a liftben álltunk, mikor neheztelőn mondta.

- Gonosz vagy, hogy nem szóltál nekem.

- Mondtam édes, hogy vissza kapod. Ja... ha már gonoszkodás, hosszú napunk lesz. És még egy apróság.... - a lift kijelzőjére pillantottam. Tudtam, hogy amint kilépünk, várni fog ránk az egyik kolléga nő, oda adni a kulcsot, tehát, nem lesz ideje reagálni. Még egy pillanat és... a füléhez hajoltam.

- Ma nem vettem fel bugyit édes... - suttogtam és érezhető volt, hogy megáll a lélegzete, s ebben a pillanatban nyílt is az ajtó. Én közben előrébb léptem és mosolyogva fogadtam a kolléganőt.

- Szia Roze! Rég láttalak. Köszi a kulcsokat, holnap vissza adom őket.

- Szia Amy! Nincs mit, neked bármikor. Jó munkát! - intett a kolléganő és már sarkon is fordult. Én elindultam a szoba irányába, a még mindig ámélkodó Tonyval magam mögött...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Másnap reggel Amy előtt értem be az irodába. A főnök elkapott, és közölte, hogy ma egy sürgős, határidős munka miatt külön feladatom lesz Amy-vel. Sok háttéranyagból kell dolgoznunk, ezért egy külön irodát kapunk a harmadikon. Ja és addig nem mehetünk haza, amíg nincs kész.

Ekkor lépett be Amy. Gyönyörű volt, szinte repült, hosszú ruhája kiemelte formás testét, fülig ért a szája. Lehet, hogy ő már tudott a mai különmunkánkról? Odalépett hozzám.

- Te tudtál róla? - kérdeztem, de csak egy pajzán kacsintás volt a válasz.

Egyből elindultunk, és én csak a liftben tértem magamhoz.

- Gonosz vagy, hogy nem szóltál nekem - róttam fel némi nehezteléssel.

- Mondtam édes, hogy visszakapod. Ja... ha már gonoszkodás, hosszú napunk lesz. És még egy apróság.... a fülemhez hajolt... - Ma nem vettem fel bugyit édes...

Agyam lázasan járt, már éppen válaszolni akartam, de nyílt a liftajtó és ott állt egy kolléganő. Amy kilépett, átvette a kulcsot és elindult az iroda felé. Bénultan követtem.


Beléptünk az irodába. Két asztal, forgószékkel, sok-sok polc tele papírral. Meg mi ketten. Egész nap. Átöleltem, megcsókoltam, próbáltam felmérni, hogy igaza mondott-e. Térdétől felfelé csúsztattam ujjaimat, de ő lefogta.

- Először a munka, csak utána kaphatsz meg. - és fölényesen mosolygott.

Látta kétségbeesett arcom és felnevetett. Aztán talán megsajnált, mert így szólt:

- Ha leülsz abba a székbe,és megígéred, hogy ott maradsz, akkor megmutatom, hogy tényleg nincs rajtam bugyi.

Szó nélkül engedelmeskedtem. Ő hátal nekem megállt előttem, előredőlt az asztalra és elkezdte felhúzni a ruhát. Egészen derekáig húzta. Szinte nyálam is csorgott, csodás popsija, csupasz pinája, formás comja észveszejtő volt.

Aztán leengedte a ruhát, megfordult.

- Munkára fel! - és elnevette magát, ahogy dudorodó nadrágomra nézett -hosszú napod lesz, Tony...

Nehéz volt a munkára koncentrálni, elég meleg is volt. Ő írta szöveges részeket, én meg a táblázatokat raktam össze, anyagokat kerestem. Közben folyamatosan ingerelt, előrehajolva mutogatta csupacsipke melltartóját, néha megmaszírozta farkamat, de azén ujjaimat nem nagyon hagyta kalandozni. Hamarosan már két gombot is kigombolt felül, szinte a köldökéig szétnyílt ruhája.

Egyre nehezebb volt a munkámra koncentrálni, de úgy láttam, őt sem hagyta hidegen a szituáció.

- Megmasszírozod a vállam? -kérdezte a gép előtt ülve, és én mögé állva nyakát, vállát kezdtem simogatni. Persze ujjaim előre csúsztak, a csipkemelltartó tartalmát is kényeztettem, amit ő hálás mosolyal fogadott. Farkam megint ágaskodott, és feltűnt neki, ahogy megigazítottam. Elfordult a székkel, előredőlt, és mire észbe kaptam, kibontotta nadrágomat.

Elővette dákómat és simogatni, szopogatni kezdte. Aztán abbahagyta, még mielőtt elélveznék. Arcán vágy és kis gonosz mosoly látszott.

- Most ennyit kapsz belőlem. Illetve....meg akarod kóstolni a pinámból csorgó nedveket?

Élénken bólogattam, erre felált a bőrfotelból. Úgy ült idáig, hogy csupasz szeméremajkai közvetlenül a fotelhez értek (talán nem akart foltot a ruhájára), és az ülésben ott csillogott egy nedves folt.

- Nyald fel, édes Tony, és esetleg mást is kapsz - suttogta a fülembe.

Nem volt más választásom, letérdeltem és felnyaltam. Ő közben háttal az asztalnak támaszkodva megállt, kis terpeszben és felhúzta a ruháját.

- A combjaimról is nyald le, nem akarok így menni ebéldelni

Térden csúsztam elé. Igazi megalázkodás volt, kamatosan kaptam vissza a tegnapit. Megtisztogattam, sűrű sóhajai fülemben édesen muzskáltak. Aztán nagy levegőt vett, és közölte, hogy ebédelni megyünk. Későn volt már, kevesen voltunk az ebédlőben, gyorsan végeztünk és visszamentünk az irodába. Jól haladtunk a munkával, de nem tudtam, mit fog még Amy kitalálni a mai napra.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elfoglaltuk a helyünket a külön szobában, s Tonyn hamar kitört a vágy, hogy végre kettesben vagyunk, és hozzám akart érni. Én is hasonlóan éreztem, de meg akartam őt kínozni. Kamatostul akartam vissza adni neki a gonoszságát.

- Először a munka, csak utána kaphatsz meg. - fölényeskedtem. Hupsz, talán túllőttem a célon ezzel, gondoltam, mikor láttam megriadt arcát.

- Ha leülsz abba a székbe,és megígéred, hogy ott maradsz, akkor megmutatom, hogy tényleg nincs rajtam bugyi. - mondtam neki szigorúan. Te jó ég, ma teljesen kihozza belőlem a dominát ez a pasi. Megfordultam és behajoltam elé. Felhúztam a derekamig a ruhát és hagytam, hogy élvezkedjék a látványban egy keveset. Aztán hirtelen megszakítva a látványt, leeresztettem a ruhámat és energikusan közöltem:

- Munkára fel!


Ketté osztottuk a munkát. Én csináltam a szöveges részeket, ő pedig a táblázatokat. Hiába, az excel sosem volt a szívem csücske, ő pedig könnyeden boldogult vele. Mivel azonban ugyan abból az anyagból dolgoztunk, időnknét kénytelen voltam elvenni a papírjaiból, amire nekem volt szükségem. Észrevételen lazítottam a gombsoromon, így mikor közel hajoltam hozzá egy-egy papírért, teljes belátást nyert rám. Közben nem bírtam megállni, hogy meg ne simogassam ágaskodó farkát... És koncentrálnom kellett, hogy tudjam, miért is nyúltam felé... milyen papírért, és nem azért, hogy kihámozzam ruhája börtönéből és végre kényeztethessem. Éreztem, hogy a gondolataim fizikai testet öltenek, helyes kis tócsa kezdett alattam gyűlni. A fejemben pedig gonosz gondolat fogant.

-Megmasszírozod a vállam? - kérdeztem "ártatlanul". Reméltem, hogy az öltözékem megteszi hatását. És nem is tévedtem. Kezei, és az ajka elkalandozott és pár pillanat múlva már a melleimet simogatta. Tudnia kellett, hogy ez mennyire izgató számomra. Megfordultam a székkel és minden további nélkül rávetettem magam a farkára. Kibontottam a nadrág kalodából és simogatni, szopogatni kezdtem érzékien. De nem játszottam végig a játékot. Még nem. Korán volt még.

- Most ennyit kapsz belőlem. Illetve....meg akarod kóstolni a pinámból csorgó nedveket? - kérdeztem királynői tekintéllyel, mire ő hevesen bólogatni kezdett. Néztem, ahogy nyalakszik és magamról is le akartam vele nyalatni a nedvet. Tudtam, hogy megalázó vagyok és kegyetlen. De dolgozott bennem a kisördög. Az asztalnak támaszkodtam és felhúztam a ruhámat.

- A combjaimról is nyald le, nem akarok így menni ebéldelni. - finoman megtisztított s én újabb kegyelem döfésként ebédet rendeltem el, mintha addig nem is történt volna semmi. Azért indulás előtt még egy forró csókot kapott tőlem.


Délután egész jól haladtunk a munkával és én egyre várakozás telibben és sűrűbben néztem a mobilomra. Tony nem értette a dolgot.

- Hívás vársz édes?

- Igen. - mondtam szűkszavúan. Éreztem, hogy többet is szeretne tudni, de én álnokul hallgattam, ő pedig úriember lévén, nem faggatott tovább. Kis idő múlva végre megzizzent a telefonom én pedig olyan gyorsan kaptam fel, mintha az életem múlna rajta. Kilöktem magam alól a széket és az ablakhoz léptem, hogy még a hívó felet se hallja a férfi. Magamon éreztem kutató pillantását. Tudtam, hogy elég kicsi a szoba ahhoz, hogy az én szavaimat is el tudja nyelni... Így óvatosan válogattam meg, mit mondok. Minél kevesebb információt szándékoztam hangosan közölni.

- Igen, ott. ... Igen, nagyon jól... Egyet értek, én is. ... Várom nagyon. - ennyit hallott Tony és nagyon reméltem, hogy félre érti... hogy még nagyobb lehessen a meglepetés. Megfordultam és visszalépkedtem a helyemre. Éreztem a kérdéseket, amiket rám zúdított volna... és a félelmet is, hogy talán egy másik férfival beszéltem. Rövidesen megismerte a hívó felet is...


Tíz perc múlva kopogtak az ajtón. Tony meglepődve, én várakozás teljesen emelkedtem fel.

- Jövök. - mondtam és mosolyogva mentem ajtót nyitni. Egy barna szépség lépett be, hasonló öltözékben, mint én. Ami nem volt a véletlen műve. Becsuktam és be is zártam mögötte az ajtót...

Bess vissza fordult hozzám, az ajtónak nyomott, megfogta közben mindkét kezem és a fejem magasságába emelte. Majd vad szenvedéllyel szájon csókolt. Tonyból felszakadt egy kéjes sóhaj. Nem értette az egész dolgot, de hatott rá a látvány. Nem sokkal később Bess mélyen a szemembe nézett és kéjes, búgó hangon suttogta.

- Édesem, nem mutatsz be az úrnak?

- Dehogynem drága. - mosolyogtam és a férfihoz fordultam. - Tony édes, had mutassam be neked, Besst, az én szexi barátnőm, aki néha az ágyasom is. Vagy én az övé.... Bess beugrott egy kis kávé szünetre hozzánk. - tettem hozzá, mire Tony újra nagyot nyelt. Bess - fordultam a lányhoz - Ő AZ. Tony. - mondtam jelentőség teljesen. Az említett nem értette a dolgot, de illedelmesen nyújtotta a kezét a nő felé. Aki elfogadta, megszorította, közelebb lépett hozzá és szájon csókolta. Én pedig mosolyogva néztem őket. A csók végeztével Bess újra hozzám fordult.

- Hol van?

- A táskámban. - válaszoltam, s míg a nő a táskámban kutatott én Tonyhoz léptem.

- Ülj le kicsim, ha már így állsz... - mondtam mosolyogva s szavaim kíséreteként a farkát simogattam. Tony leült és még mindig tátotta a száját. Bess ekkor ért vissza. Két hosszú selyem kendő volt nála. Nem szorosan, de lekötözte a férfit a székhez, és újra hozzám fordult. Nekinyomott az asztalnak, újra csókcsatába kezdtünk, közben a kezei a testemen barangoltak. Felnyomott az asztalra, arra ösztökélve, hogy üljek fel... s amint ez megvolt, felhúzta a ruhám a derekamig és már elém is térdelt... Fejét az ölembe fúrta, s Tony ekkor már hangosan felnyögött az élvezettől...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Délután begyorsultunk, bár néha nehéz volt a dekoltázsa helyett a táblázatokra figyelni. Valamilyen hívást várt, egyre sűrűbben leste mobilját. Aztán megcsörrent, felkapta és elvonult a legtávolabbi sarokba. Kicsit zavart; ha enyire titkolja, talán egy másik pasi van vonalban?

Aztán egyszer csak kopogtak. Nem vártunk senkit, így meglepődtem. Egy barna hajú nő lépett be, Amy-hez hasonló ruhában. Jó nő volt, meg kell hagyni! Aztán majdnem leestem a székből. Becsukták az ajtót és csókolózni kezdtek! Ez már tényleg sok volt, csak nyögni tudtam. Aztán a barna szépség vágytól fűtött hangon megkérdezte Amy-t:

- Édesem, nem mutatsz be az úrnak?

- Dehogynem drága. - mosolyogott és felém fordult - Tony édes, hadd mutassam be neked, Besst, az én szexi barátnőm, aki néha az ágyasom is. Vagy én az övé.... Bess beugrott egy kis kávé szünetre hozzánk. - tette hozzá, s én majdnem lenyeltem a nyelvem. - Bess, Ő AZ. Tony. -

Teljes zavarban kezet nyújtottam, mire ő hozzám lépett és megcsókolt. Finom, puha ajkai voltak, édes parfümillattal. A vészcsengő csilingelni kezdett a fejemben: Mit fognak ezek művelni velem?

Aztán Bess Amy-hez fordult, mintha ott sem lennék

- Hol van?

- A táskámban. - válaszolta Amy, s hozzám lépett

- Ülj le kicsim, ha már így állsz... - mondtam mosolyogva, miközben ágaskodó dákómat simogatta. Ekkor ért oda Bess, és két selyemkendővel lekötözött a székre. Különös izgalom fogott el. Ezek itt műsort fognak adni nekem? Én meg csak nézhetem? Drága Amy, alaposan megleckéztetsz....!

Csókolózni kezdtek, ujjaik bejártak minden olyan tájékot, ahova én is nagyon vágyok. Aztán Bess felültette Amy-t az asztalra és elkezdte kinyalni a pináját. Ők itt élvezkednek, én meg csak nézhetem!?

Bess ügyesen forgata nyelvét, Amy hamarosan már csak nyögdécselni bírt. Aztán amikor két ujját is bevetette és belülről masszírozta, egy hangos sikollyal élvezett el.

-Lányok, csináljatok velem valamit, itt fogok elélvezni a nadrágomban!-könyörögtem nekik, félretéve férfiúi büszkeségem utolsó morzsáit is.

Bess felnevetett, elém lépett és lassan kibújt ruhájából. Alatta nem viselt semmit! Izgatóan nőies volt, fazonra nyírt szőrzettel, kicsi, de formás mellekkel. Amíg Amy éledezett, Bess elém térdelt és lehúzta nadrágomat. Elismeréssel nézte ágaskodó farkam, majd hátrahúzva a bőrt lecsupaszította. A kibuggyanó szerelemcseppet halk sóhajjal lenyalta, majd szopni kezdett. Közben Amy sem tétlenkedett, a térdelő nő mögé került és felállította. Bessnek egészen előre kellett hajolnia, hogy elérjem engem, ezért nagy terpeszbe állt. Amy ezt kihasználva rávetett magát kagylócskáira. BEss nyögdécselt, miközben tövig bekapta farkam, s én éreztem minden halk sóhaját.

Aztán otthagyott Bess, álló farokkal, s most ő ült fel az asztalra, és Amy falatozott pinájának puha húsából. Amy direkt úgy fordult, hogy jól lássam duzzadt, fényes ágyékát, miközben ő egy másik pina levét nyeli.

- Lányok, nem bírom, őrülten izgatóak vagytok! Mindjárt szétrobbanok! -

Amy felnevetett, Bess pedig éppen repült, szárnyalt...hosszú sóhajokkal, rángatózó szirmokkal.

-Most már tudod, milyen felizgulva lenni és nem elélvezni - búgta Amy, ahogy visszatért hozzám. Közben Bess is lemászott az asztalról és csatlakozott Amy-hez. Egymás derekát átfogva áltak előttem és nézték, ahogy szenvedek.

- Mit tegyünk vele, Bess? -kérdezte Amy, mintha egy elítéltről beszélnének.

Bess nem válaszolt, csak átölelte Amy-t és csókolózni kezdtek. Ott előttem, tőlem egy méterre! Egymás pinájába siklott ujjuk, én meg már szinte remegtem a kielégületlenségől. Aztán kétoldalt mellémtérdeltek, és kétoldalról csókolni kezdték kőkemény dákómat. Szájuk le-föl siklott, és éreztem, hogy nem sok van hátra...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bess, mint oly sokszor, most is elérte, hogy hamar repüljek. Mindig megtalálta az épp legérzékenyebb tájam és a módot, hogy felizgasson nagyon. Addig kényeztetett, míg el nem szálltam tőle. Finoman nyalt tisztára. Közben Tony sóhajtott...

- Lányok, csináljatok velem valamit, itt fogok elélvezni a nadrágomban! - Bess kuncogott és elé térdelt. Tony meglepődve nézett rá. Még mindig nem tudta, mire számítson. Én is igyekeztem hamar össze szedni magam. Bess mögé léptem és félig álló helyzetbe húztam. Letérdeltem és szenvedélyesen kezdtem nyalni. Tudtam, hogy imádja, ha szopás közben őt nyalják. Éreztem, hogy még akar... Otthagyta a férfit és felült az asztalra, ahogy nem sokkal korábban én feszítettem. Most én ereszkedtem elé, de mocsok mód olyan pózban, hogy Tony mindenre ráláthasson és mindent élvezhessen.

- Lányok, nem bírom, őrülten izgatóak vagytok! Mindjárt szétrobbanok! - nyögte Tony vágytól fulldokolva. Élveztem kínját, mert tudtam, hogy veszettül élvezi, amit lát. És én addig nyaltam az édes Besst, míg a számba, számra élvezett.

- Most már tudod, milyen felizgulva lenni és nem elélvezni. - fordultam vissza a férfihoz. Bess közben mellém állt. Meztelen testtel simult nekem. Még homályosan hallottam a hangomat, ahogy kérdezem:

- Mit tegyünk vele, Bess? - de ő válasz helyett csak magához húzott és eszelősen megcsókolt. Egy pillanat alatt felejtettem el, mit akartam még csinálni. Tony hangos nyögései azért eljutottak a tudatomig. Mindkettőjüket akartam...


Egymásra néztünk és már mozdulunk is. Letérdeltünk a szék két oldalához és egymással és Tony keményen álló rudjával csókolóza kezdtük őt szopogatni, közben megkegyelmeztem neki és eloldoztuk mindkét kezét. Gondolkodás nélkül tette a fejünkre kezeit és húzott magára, a farkára... Egymást váltva szoptuk kicsit, majd újra két oldalról kényeztettük. Sok volt neki ez a látvány, az érzés, hatalmasat élvezett. Rá az arcunkra... Mikor már csak a teste vonaglott alattunk, Bessel egymásra néztünk és vadul falni kezdtük... egymásról a fehér krémet...

Tony közben alig bírt magával. Hihetetlen, hogy most élvezett el és megint kívánós volt. Ezek szerint, jó ötlet volt behívni a nőt... Mosolyogtam magamban.

Felálltunk, s újra ölelkeztünk előtte állva, majd felé fordultunk. Időközben valahol, már én sem emlékeztem hol és hogyan, de lekerült rólam is minden felesleges ruha. Rekedtes hangon kérdeztem meg:

- No kicsim, melyikünket akarod felpróbálni? - vettem gonoszra a figurát. Tony felnyögött és kicsit nehezen, de felemelkedett álló helyzetbe. Nagyon megkínozhattuk... Egy mozdulattal tolta le a nadrágját és vette le hamar aztán az ingét is. Így lépett közelebb hozzánk és két karjával ölelt minket magához. Felváltva csókkolózott velünk és nagyon rekedten suttogta.

- Mindkettőtöket akarom... - Amyvel egymásra néztünk és már meg is beszéltük a dolgot. Meglovagolja a pasit, aztán megy is... Finoman vissza nyomtuk a férfit a székbe és Bess máris helyezkedett, hogy az ölébe ülhessen. Tony most az én, karfa nélküli székemre ült le, így Bessnek nem okozott gondot szélesre tárni a lábait. A meredező farok felé emelte izzó ölét és várt. Tudtam, hogy rám. Mögé léptem, és lenyúltam a lába között. Megfogtam az acélos rudat és picit a pinájához veregettem. Egyszerre nyögtek. Aztán szétnyitottam a makkal az ajkait és finoman rányomtam őt, mélyen, tövig elnyelte.... Előre nyúltam és a csiklóját csiklandoztam meg, hogy rászorítson a benne feszülő farokra. Aztán melléjük kerültem és Tony szájára hajoltam. Eszelősen kezdett csókolni, közben Bess ütesemen lovagolt rajta... Tudtam, ez most hosszú játék lesz, nem fog hamar elélvezni. Reménykedtem benne, hogy a kilövés már bennem landol. A nő kéjesen nyögött és én nem bírtam megállni, hogy belé ne folytsam. Ráhajoltam és Tonytól pár centire szenvedélyes csókolózásba kezdtem vele is.... A férfi megmarkolta a fenekem, hogy érezzem, ez a látvány kikészíti. S én rá is játszottam még...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kettőjük szája közé került farkam, makkommal csókolóztak, felváltva kapták be tövig, aztán megint kétoldalról nyalták, csókolták. Vergődtem, mint a csapdába esett madár, míg végül megkegyelmeztek és eloldozták kezemet. Előredőltem, fejükre tettem a kezem és irányítottam mozgásukat. Aztán Amy-ról is lesimogattam ruháját, hogy két meztelen nő térdeljen előttem. Nem sokáig bírtam a látványt és az érzést, és amikor Bess ujjai megszorították golyóimat, elélveztem. Arcukra spricceltem fehér spermámat, nyelvük között rángatóztam, az utolsó cseppeket Bess szája fogta fel. Aztán lenyalták egymás arcáról a krémet. Észveszejtően izgató volt. Farkam mit sem vesztett keménységéből, újra kívántam őket. Felálltak, s ahogy ölelkeztek, átöleltlm derekukat, feneküket simogattam, élveztem selymes bőrük érintését. Ők csókolóztak, aztán rám néztek.

- No kicsim, melyikünket akarod felpróbálni? - nézett rám Amy, kéjes mosollyal. Felálltam a székből, egy mozdulattal kibújta ruháimból, aztá Amy karfa nélüli székébe ültem át. Bess lovaglására vágytam. Fölém helyezkedett, Amy mögé épett, és comjai között előrenyúlva megragadta dákómat. Simogatta vele Bess pináját, finoman hozzá csapkodta, s én a mennyországban jártam. Bess is ki volt éhezve egy kiadós keféésre, s én meg akartam neki adni ezt az élvezetet. Végül Amy beigazította acélos rudamat és rányomta Besst. Mindketten felnyögtünk. Bess lovagolni kezdett, Amy hosszan csókolt, miközben ujjai Bess csiklójára csúsztak. A nő egyre hangosabban nyögött és sikoltozott, élvezte merev, duzzadt dákóm feszítését. Amy lecsapott ajkára, csókolta, falta, miközben csiklóját is gyötörte. Gyorsan megtört Bess, Amy csókja fojtotta el hosszú sikolyát, s én érzetem pulzáló pináját, ahogy dákómra szorul. Rámhajolt, fülembe lihegte gyönyörét, miközben Amy golyóimat masszírozta. Amy finoman felállította Besst, s mire észbe kaptam, már ő lovagolt rajtam. Még egy csók Besstől, nekem is és Amy-nek is, aztán Bess belebújt ruhájába, s mint aki nem is akar zavarni, kilépett a szobából.

Ismét ketten maradtunk, végre ketten. Amy szenvedélyesen lovagolt rajtam.

- Alaposan meggyötörtél, hallod-e - súgtam fülébe, miközben fenekébe markoltam, élveztem izmos félgömbjeit.

- Ó, te szegény, szinte sajnállak - nézet rám dévajul, aztán szitálni kezdett csipőjével.

-Na de most még egyszer alaposan ellátom a bajod - ígértem bátran, aztán felálltam, ölembe fogva őt. Odaléptem az asztalhoz, ráültettem, s ő hanyatt dőlt. Combját széttárva keféltem tovább, ujjaim csiklójára csúsztak.

- Nem...bírom...tovább... zihálta, s hangja sikolyba fulladt. Elélvezett, s én tömtem továbra is, mély, hosszú mozdulatokkal.

- Most...beléd....spriccelek - nyögtem, minden lökéssel egy-egy adagot belépumpálva.

Kimerültem hanyatlottam rá, puha mellein szuszogva pihentem ki az édes kínzást. Ahogy kicsúsztam belőle, a fehér, nyúlós folyadék az asztalra folyt. Amy is lemászott az asztalról, és rám mosolyogva felnyalta az utolsó cseppig.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tonyt teljesen felajzottuk a kis játékunkkal, s azzal végképp, hogy Besst az ölébe ültettük. Miközben ők lovagoltak, pulzáltak a gyönyör kapuja felé én Tony golyóival és Bess csiklójával játszottam. Mielőtt a nő kitört volna, a számba folytotta kéjes nyögéseit. Viszont végső gyönyörét Tony füléhez hajolva, kéjesen lehelte... Láttam rajta, hogy teljesen kikészült. De, Tony sem volt már ettől messze. Bess hamar ocsudott kábulatából. Megvált a kéjesen álló szerszámtól, hamarjában kapta magára lenge öltözékét, s egy - egy búcsúcsók után hamarjában távozott. Azonnal elfoglaltam a helyén nem hagyva egy perc nyugtot sem Tony meggyötört ékének.

-Alaposan meggyötörtél, hallod-e - súgta a fülembe, miközben kezei a fenekem masszírozták.

- Ó, te szegény, szinte sajnállak. - kuncogtam és finom nyolcasokat írtam le a csípőmmel.

-Na de most még egyszer alaposan ellátom a bajod. - gonoszkodott és már fel is emelkedett velem. Könnyeden vitt az asztalhoz és tett le rá. Széttárta lábaimat és így kezdett hosszan kefélni. Finom ujjai a csiklómat birizgálták én meg kezdtem csillagokat látni.

- Nem...bírom...tovább... - ziháltam. De, ez már neki is kezdett a vége lenni, súrolta tűrőképessége határait.

- Most...beléd....spriccelek... - nyögte és minden egyet szónál újabb és újabb adagot kaptam. Kimerülve borult rám, s én átöleltem őt a karjaimmal, a lábammal is. Teljesen magamhoz húztam.

Kibontakozott ölelésemből és gyengéden letette a lábaimat a földre, hogy fel tudjak kelni. Kis tócsát hagytunk az asztalon. Ránéztem és ugyan arra gondoltunk. Most rajtam volt a nyalakodás sora.


Kéjesen meghajoltam derékban és felnyalogattam kettőnk nedvét az asztalról, majd hozzá fordultam és szájon csókoltam, hogy ő is részese lehessen kettőnknek. Újra. Aztán hagytam, hogy ő is felöltözzön és újra megpróbáljunk a munkra koncentrálni.

Már javában dolgoztunk újra, mikor halkan felkuncogott.

- Igen? - néztem rá kérdőn. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Több kérdés futott át az agyamon másodpercek alatt, mint amennyit ki tudtam volna mondani. Felém fordult és maga felé fordított engem is. Közel hajolt, két keze közé fogta az arcomat és nevetett megint. Nem tudtam, hogy pánikba essem, vagy vele nevessek. Így maradtam várakozó állásponton.

- Imádlak, drága Amy. Egyszerűen imádlak! Felejthetetlen ez a mai nap és még mindig nincs vége. - bimm-bumm.... hatalmas kövek gördültek le a szívemről, lelkemről, hogy nincs semmi baj. Odahajoltam hozzá és szenvedélyesen, hosszan megcsókoltam. Karjaimmal át- és magamhoz öleltem őt. Nyújtottam a mézédes pillanatot. Meghitt volt és finom. Ahogy ő is.


Kezei lejjebb csúsztak a hátamon, a derekamig. Húzott magához. Én pedig már mozdultam is... Újra az ölébe kerültem, s szája újra az enyémre tapadt.

- Ejnye... hát nem volt mára még elég a kéjből? - róttam meg nevetve.

- Belőled kedves, sosem elég... - replikázott.

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felnyalta az utolsó cseppig, aztán egy hosszú csókkal velem is megkóstoltatta. Őrült ez a nő! - gondoltam magamba.

Visszatértünk a munkához, de agyam hátsó zugában csak Amy járt. Az elmúlt pár nap viharos volt, de nem tudok betelni vele. Aztán egyre joban betöltötte a fejem Amy, az illata, íze, forró nedvessége. Fülig ért a szám,ha csak rá gondoltam.

Végül felé fordultam, magamhoz húztam. Kérdőn nézett, és kiszaladt belőlem a szó:

- Imádlak, drága Amy. Egyszerűen imádlak! Felejthetetlen ez a mai nap és még mindig nincs vége.

Csókolózni kezdtünk, egyre közelebb csúszott, végül az ölembe ült.

- Ejnye... hát nem volt mára még elég a kéjből? -nevetett.

- Belőled kedves, sosem elég... - modntam, és újra csak csókoltam.A melltartót nem vette vissza, így néhány gomb kigombolásával már szabadon meredeztek mellbimbói. ÉLvezettel majszoltam, amíg meg nem dermedtek. Csókolóztunk, és az ugrott be, hogy ezzel a puha szájával csókolta Bess pináját is. Tényleg, Bess!?

-Mondd, csak honnan ismered Besst?

- Az előző pasim ismertetett meg vele. Néhányszor őt is az őrületbe kergettünk Bess-el. -somolygott huncutul. - Aztán a pasi eltűnt, Bess megmaradt.

- És milyen sűrűn találkoztok? -kérdeztem. Mintha féltékenység nyilallt volna belém. Egy nő a vetélytársam?

- Havonta-kéthavonta. Néha csak egy kávéra ülünk be valahova, de néha felmegyünk hozzá vagy hozzám, és kényeztetjük egymást.

Éreztem, hogy megmozdul a farkam a nadrágomban.

Mellei közé vetettem magam, csókolgatni kezdtem ismét. Ujjaim combja közé csúsztattam, s mivel bugyija amúgy sem volt, kissé nedves pináját kezdtem simogatni.

- És mondd csak, mit szoktatok csinálni, ha kettesben vagytok?

Állam alá téve ujját, felemelte fejem, a szemembe nézett. Komolyan.

-Tényleg tudni akarod?

Éreztem, hogy farkam kezd életre kelni. Ujjaim továbra is a virágszirmokon kalandoztak, és csak ennyit mondtam:

-Igen. Minél részletesebben.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Mondd, csak honnan ismered Besst? - firtatta.

Már vártam a kérdést, hogy honnan ismerem én ezt a lányt, és egyáltalán, hogyan keveredtem én leszbi kapcsolatba bárkivel is? Gyanakodtam, hogy nem nézett ki belőlem ilyet, ahogy más sem szokott. Halkan kuncogtam.

- Az előző pasim ismertetett meg vele. Néhányszor őt is az őrületbe kergettünk Bess-el. -somolyogtam huncutul. - Aztán a pasi eltűnt, Bess megmaradt.

- És milyen sűrűn találkoztok? -kérdezte. Halovány féltékenység vegyült a hangjában.

- Havonta-kéthavonta. Néha csak egy kávéra ülünk be valahova, de néha felmegyünk hozzá vagy hozzám, és kényeztetjük egymást.

Ölemen éreztem, hogy kezd megint keményedni. Kezei is vándor útra tértek, s mivel a ruha alatt továbbra sem volt rajtam semmi... újra nedvesedő pihámra siklott a keze. Szája a melleimet falta, csókolta, harapta, elveszett az érintésükben.

- És mondd csak, mit szoktatok csinálni, ha kettesben vagytok?

Álla alá nyúltam, úgy emeltem fel a kezét. Komolyan, mélyen a szemébe néztem.

-Tényleg tudni akarod?

- Igen. Minél részletesebben. - válaszolta hasonló komolysággal. Nekem pedig erősen kellett figyelnem arra, hogy mit is akarok neki mesélni, mert lágy ujjai simogattak, kényeztettek. Viaskodtam magammal, hogy hagyom a fenébe a mesélést és felkúszom elé az asztalra és nemes egyszerűséggel magamra húzom a száját.... De valami hatodik érzék megsúgta, hogy most azzal tudom a végsőkig ingerelni, ha mesélek neki.

Úgy helyezkedtem hát, hogy ujjaira fektettem nedves ajkaim és előre hátra csúsztam rajtuk. Értette a játékot, nekem feszítette ujjait és hagyta, had csináljam, amihez kedvem van. Gyanakodtam, hogy ez engedékenység nem tart soká.

Majd mesélni kezdtem a füléhez hajolva, minden szót a fülébe suttogva.

- Mikor először találkoztam Bessel, még nem ugrottunk egymásnak, de azonnal tudtuk, hogy a másik is biszex. Beszélgettünk, kávéztunk, aztán jöttek a finomabb érintések, s mivel egyikünk sem húzodott el, egyszer "ártatlanul" felhívott magához. Ott körbe vezetett a lakáson, utoljára hagyva a fürdőt... ott viszont már csókolózni kezdtünk... - éreztem, hogy megrándul a farka, ahogy a szavakat formálom.

- Vetkőztetni kezdett, mire én is őt. Hamar szabadultunk meg a ruháktól, aztán a kellemesen nagy sarokkádba térdeltünk, egymással szemben. Elsőre félénken nyúltunk egymáshoz. Ő a melleimet simogatta, mosdatta én pedig a vállát, mellét, hasát kényeztettem. Ahogy felemelkedett és elém került a melle, nem bírtam magammal és megszopogattam. Hangosan nyögött tőlem... - Ekkor Tonyból is felszakadt egy nyögés. Nyöszörgj csak édes... gondoltam magamban.

- Bess ekkor alám nyúlt és a pinám mosogatta, izgatta. A törölközésen hamar túlestünk, csókolózva mentünk a hálóba. Ott az ágyra fektetett és már elő is vette a vibrit, a gésagolyókat.... Csókolóztunk még, finomak voltak az ajkai, nehezen tudtam megválni tőlük. - kezdtem nehezen kapkodni a levegőt egyrészt az emlékek miatt, másrészt Tony kezei játéka miatt.

- Csókoltam a nyakát, a vállát, a melleit. Érzetem, hogy ez nagyon tetszik neki, így szopni kezdtem a mellét... nem sokkal később hangosan felnyögött. Annyira élvezte, hogy csak ettől elélvezett... Majd ledöntött az ágyra és a lábaim közé feküdt. Nyomtam neki a csípőmet, ő pedig nyalni kezdett, közben pedig a golyókért nyúlt és belém nyomta az egyiket... - Tony a nyakamba harapott, s ezzel egy időben két ujjal egyszerre, határozottan hatolt belém. Hangosan felnyögtem én is.

- Édesem, ha ilyeneket csinálsz, képtelen leszek tovább mesélni... - nyögtem-suttogtam a fülébe.

- Akarlak.- hallottam a hangját, ami rekedt volt, kéjes és vágyódó.

- Ne meséljek tovább?... - tettem fel a kérdést, közben ujjai szüntelenül jártak bennem.

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjaimra nyomta magát, és finom előre-hátra ringatózás közben mesélni kezdett. Bessről, megismerkedésükről,az első alkalomról. Ahogy körbevezette a lakásában, aztán bevezette a leszbikus szexbe. Ahogy egyre részletesebben mesélt a nyalakodásaikról, vágyam egyre emelkedett. Ő is néha nagy levegőt vett, nyögdécselt, de próbált a témánál maradni. Aztán amikor már gésa-golyókat nyomott belé Bess, én is belédugtam két ujjam, és nyakát harapdáltam.

- Édesem, ha ilyeneket csinálsz, képtelen leszek tovább mesélni... - nyögte a fülembe

- Akarlak.- szóltam kiszáradt szájjal. Vágyam már az egekig emelkedett, ahogy elképzeltem kettőjük ágybéli élvezkedését.

- Ne meséljek tovább?... - kérdezett vissza,miközben szaporán ujjaztam.

- Majd később folytatod, most más dolgunk van - ezzel felállítottam ölemből, és az asztal felé fordítva előredöntötem felsőtestét.

Közben eszembe jutott, hogy a tegnapi vibrátor még a táskám mélyén lapul. Egy mozdulattal elővettem, és a türelmetlenül várakozó Amy mögé léptem. Nadrágomat bokámra csúsztattam és hosszú ruháját felhajtva előtűnt formás feneke, alatta nedvesen tátongó pinája. A vibrátort lucskos résébe dugtam, megnedvesítettem, s ő felnyögött a váratlan, ismeretlen érzéstől. A következő pillanatban már hevesen keféltem, farkamat tövig merítve éhes, vágyakozó kagylócskái között.

- Ó, Tony,még mindig őrjítő a farkad -nyögte szapora lihegéssel.

- És ehhez mit szólsz? - kérdeztem, és egy gyengéd mozdulattal félig popsijába nyomtam a vibrátort.

- Aaahhhh - jöt a válasz, s én gonoszul bekapcsoltam a kis szerkezetet. Vékony sikoly volt a reakció, ahogy két nyílását egyszerre támadtam meg. Éreztem, hogy sokáig fogom bírni, ezért előbbre lépve az asztalhoz szorítottam combját, hogy mozdulni sem bírjon. Megálltam, nem mozdultam, csak a zümmögő kis rúd vibrálását éreztem farkamon, a vékony húsfalon keresztül.

Amy vergődött, várta a lendületes kefélést, de szinte mozdulni sem tudott, úgy tartottam fogva.

-Ha folytatod a mesélést, én is folytatom a kefélést. - súgtam neki, s ő tiltakozni kezdett.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Majd később folytatod, most más dolgunk van. - türelmetlenkedett. Az asztalhoz nyomott, ráhasaltatott és mögém állt. Hallottam, ahogy megoldja a nadrágja csattját. "Oh, de vágytam már ezt a hangot hallani!" -mondtam magamban. Ruha surrogott, ahogy leszánkázott Tony lábán. Kicsit nagyobb terpeszbe helyezkedtem és vártam, hogy végre magamban érezzem őt. Az én ritmusom szerint már mozdulnia kellett volna, de ő a táskájáért nyúlt. "Mi a fenét kereshet benne?" - morfondíroztam magamban. Aztán végre megéreztem őt magamban... Felsóhajtottam.

- Ó, Tony,még mindig őrjítő a farkad.

- És ehhez mit szólsz? - kérdezte és a fenekembe nyomta a vibrátort félig.

- Aaahhhh - nyögtem fel hangosan. Megkapaszkodtam az asztal szélében. Ez azért már meredek volt nekem is. A férfi farka az ajkaim között s egy kis rezgő játékszer a popsimban.... Kivert a veríték. A két luk együttes izgatása, ritkán látott gyönyört okozott. A ködből, mi rám telepedett, erős mozdulata rántott ki. Előrébb lépett és szinte neki nyomott az asztalnak. Közéjük szorultam, moccanni sem tudtam volna. Ha akarok sem. Éreztem, hogy pózt vált... mellkasa a hátamhoz simult. Imádtam, mikor ennyire közel van hozzám. Suttogva mondta:

- Ha folytatod a mesélést, én is folytatom a kefélést.

- Ah, ez nem fair! - nyögtem, mire kihúzta kicsit a vibrit. - Naaaa! - nyögtem újra.

- Ez tényleg nem ér... értelmesen is alig tudok gondolkozni, nemhogy meséljek is, mikor ilyen eszelős élményben részesítesz!" - vettem könyörgőre.

- Ez van édesem... Hallani akarom a mese végét is... És téged is akarlak közben! - nyögte és éreztem rajta, hogy folytatná már a szeretkezést. Nem késlekedtem hát, minden figyelmem össze szedtem és folytattam a mesélést.

- Miközben finoman nyalogatott, mellettem feküdt. Picit felemelkedett, térdelésbe, és fölém hajolva, majdnem rajtam feküdve folytatta a nyalakodást.. - kezdtem a mesélést. Egész jól ment, mert csak aprókat mozdult bennem, és a vibrivel is finoman bánt. Naívan arra gondoltam, talán végig tudom mesélni a sztorit, mielőtt bele lendül.

- Én pedig magamra húztam őt. Átlendítette felettem a lábát és szabályos 69 formát vettünk fel... - mondtam volna tovább is, de belém akasztotta a szót, mert egyszerre kezdett mozogni mindkét lukamban. Elfúlt a hangom a kéjtől, csak nyögni tudtam... Ő pedig újra leállt. Csak akkor kezdte újra kéjes mozgás sorát, mikor beszélni kezdtem megint.

- Ő engem nyalt... én pedig az ő ajkait... kicsit ujjaztam, aztán bele-bele nyaltam..... megszívtam a csiklóját, és ezt addig.... csináltuk így, míg mindketten el nem.... él-.... veztünk... - próbáltam összefüggően mesélni neki, de képtelen voltam rá. Rászorítottam hát a rúdjára és a hallgattam egy kicsit én az ő nyögéseit.

- Oh Amy... - nyöszörögte.

- Nem csak te tudsz kínozni, kedves. - futott át egy gonosz mosoly rajtam. Amit hamar meg is bántam, mert Tony nehéz tüzérségre váltott. Kefélni kezdett erősen, közben járatta bennem a vibrit is, mintha két férfival szeretkeznék és ráadásként, habként a kéj tortájára, a csiklómat is simogatta. Ficánkoltam alatta, tekergőztem az asztalon, a papírok meg sorra kezdtek lehullani a földre...

Mocskosul kezdtem szétesni ettől az érzék vihartól, amit rám zúdított. Viszont az orgazmus nem hívott tangózni, csak a parkett széléről falt fel a szemével. Tudtam, hogy így nem tudok elmenni, és azt is, hogy ezt ő ki fogja használni.

- Mesélj még édes... - nyögte újra közel hajolva.

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ah, ez nem fair! - nyögte, s én büntetésként kijjebb húztam a vibrátort. Panaszos "Naaaaaa" volt a reakció.

- Ez tényleg nem ér... értelmesen is alig tudok gondolkozni, nemhogy meséljek is, mikor ilyen eszelős élményben részesítesz! - sirós-könyörgős hangja nem igazán hatott meg

- Ez van édesem... Hallani akarom a mese végét is... És téged is akarlak közben! - súgtam, és aprókat mozogva hallgattam a beszámolót. Szavaitól megrészegülve ismét kefélni kezdtem. A kéj beléfojtotta a szót, s én hallani akartam a folytatást, így leálltam. Úgy tűnt, ha erőteljesen mozogtam, képtelen volt a sztorira koncentrálni. Aztán ő is elkezdte összeszorítani pináját, ami nagyon őrjítő volt számomra. Ezt viszonozni akartam, gyors,erőteljes lökésekkel dugtam, a vibrátort mozgató kezemmel a csiklóját is pöckölgetni kezdtem. Kéjviharban vergődött, de a túltöltöttség miatt képtelen volt elélvezni.

- Mesélj még édes... - nyögte újra közel hajolva. Mozgásom lelassult,hogy szóhoz juthasson.

-Egyszer ruhát vásárolni mentünk, és ketten egyszerre mentünk a próbafülkébe. Vetkőzés közben nem bírtam magammal, elé térdelve elkezdem kinyalni. Csendben kellett lenni, ami nehezen ment neki, a táskája szíjára harapott rá, úgy tudott.... hang.... nélkül ..... elélvezni.

A mondat végére már alig kapott levegőt, nem bírtam magammal és ismét gyötörni kezdtem lucskos pináját. Vágytam már a csúcspontra, de volt egy ötletem.

-Majd legközeleb folytatod - nyögtem ráhajolva, és kibújtam belőle hátulról. Panaszos nyögés volt a válasz, aztán felültettem az asztalra, de oldalt fordítva, a lábait is feltettem, így fektettem hanyatt. Jobb kezem felől az arca volt, bal kezem éppen finom kagylócskáihoz jutott Az asztal szélére húztam, és fejéhez lépve szájába dugtam pinalétől csillogó dákóm. Szopni kezdte, mintha élete függne tőle. A vibrátort megtöröltem a ruhája aljába, aztán pinájába dugva kezdtem izgatni. Fickándozni kezdett, s én ráparancsoltam:

- Simogasd maga, látni akarom az ujjaidat a csiklódon.

Nem tétovázott, bal keze kéjrudamon munkálkodott, job kezével pedig csiklóját masszírozta. Őrült látvány volt. Jobb kezemmel hajába túrtam, leszorította az asztalhoz, és gyors mozdulatokkal dugni kezdtem a száját. Behunyta szemét, nyögéseit torkára csúszó farkam tompította.

- Nézz a szemembe!- kértem, s tekintetünk összekapocslódott. Láttam, ahogy a közelgő csúcspont megtöri szemének csillogását, ujjai egyszerre mozdultak csiklóján és a rudamon, aztán megfeszült, s én a vibrátorral tovább gyötörtem G-pontját. Halálán volt, teste szinte szétrobbant az orgazmusban, s ez rám is hatással volt. Minden izmom összerándult, és szájába spricceltem vágyam minden cseppjét. Folyamatosan egymás szemébe néztünk, láttam a gyönyört, a hálát és a kéjt egyszerre azokban a csodálatos szemekben. Aztán egy hosszú korty, teste megsemmisülve hevert az asztalon.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt kívánta, hogy meséljek még. Közben pedig nem hagyta abba testem szinte minden érzékeny pontjának izgatását. Járt bennem a farka, általa a vibrátor is... a keze a csiklómon táncolt, hangja pedig a fülemet, s így az agyamat izgatta. Én pedig újra meséltem, mert akartam már én is az orgazmust, s bíztam benne, hogy fel tudom őt húzni annyira, ami már engem is átlendít a holdponton.

-Egyszer ruhát vásárolni mentünk, és ketten egyszerre mentünk a próbafülkébe. Vetkőzés közben nem bírtam magammal, elé térdelve elkezdem kinyalni. Csendben kellett lenni, ami nehezen ment neki, a táskája szíjára harapott rá, úgy tudott.... hang.... nélkül ..... elélvezni. - lihegtem, mert az utolsó szavaknál képtelen voltam tartani a szöveg ritmusát. Ágyáka, keze gyorsabban járt rajtam, s ezzel egy időben én is kezdtem magamon kívül kerülni. Újra érzes hangját hallottam, amiből a vágyakozás mellék zöngéje erősen kisejlett.

- -Majd legközeleb folytatod. - nyögte rám hajolva és távozott belőlem. Fájdalmasan nyögtem fel, szinte fájt az ilyen fajta "eltávolodása". Felfektetett az asztalra és a széléhez húzott. Azonnal a számba adta nedveimtől csillogó rúdját, amit én úgy kezdtem magamba nyelni, mint a szomjazó vándor az út végén az éltető vizet. Ő pedig újra támadásba lendült. Jobb kezével a fejem fogta, hogy rendesen tudja kefélni ezúttal a szám, bal kezével pedig tisztára törölte a vibrit, s ezúttal a lüktető ajkaim közé dugta.

- Simogasd maga, látni akarom az ujjaidat a csiklódon. - utasított, s én azonnal mozdultam is. Ujjaim megtalálták az érzékeny kis pöcköt, ami már tocsogott a létől. Ahogy járatta bennem a vibrit, szélesre tártam a lábam, mozgattam a csípőmet. Finom volt újra a farkát magamban érezni, de tudtam azt is, hogy így, ezt a fokú kényeztetést nem fogom sokáig bírni. Csukott szemmel élvezkedtem, de a hangja mást sugallt megint.

- Nézz a szemembe! - mondta két lökés között, s én a szemébe furtam a tekintetem. Elindult a vádlimból a már jól ismert bizsergés, s mikor eléggé felkúszott bennem, testem megfeszült és végképp elmosódott minden bennem. Mikor én már félhulla voltam ettől a gyönyörrel teli élvezéstől, ő nem hagyta abba a mozgást, játszott még a vibrátorral bennem, s járatta a farkát is a számban... de ezt már nem soká, mert élvezésem látványa az ő orgazmusát is karnyújtásnyi távolságra hozta.

Hangos ordítással élvezett el. Tudtuk, hogy már teremtett lélek sincs rajtunk kívül az épületben, így nyugodtan élvezkedhettünk mindketten.


Megsemmisülve, remegő testtel feküdtem az asztalon. Lenyeltem mindent, amit a számba pumpált, de más mozgásra nem voltam egyenlőre képes. Kihúzta belőlem a vibrit és mosolyogva nézte a művét, azaz engem. Papírzsebkendő után kutatott és hamarjában rendbe szedte magát. Én azonban, magamon kívül voltam, nem tudtam össze szedni magam lélekben. Teljesen letaglózott az élmény.


Fogott pár zsebkendőt és hozzám lépett. Gyengéden simogatni kezdett és megtörölgette a tocsogó puncimat. Azért azt így sem tudta megállni, hogy pár puszit ne adjon rá, de nem folytatta ezúttal játékát. Mellém állt aztán és végig simogatta a testem. Erre már képes voltam reagálni. Szemem nem vettem le róla, s mikor már elértem, én is simogatni kezdtem őt. A karját, oldalát, izmos lábait. Tony pedig szisztematikusan járt végig, mintha jól meg akarna jegyezni magának.

- Gyönyörű vagy így, Amy. - mondta elismeréssel, vágyakozással a hangjában. Nem hagyta ki egyetlen porcikámat sem. Meg kellett hagynom, hogy ez nagyon finom levezetése volt ennek az őrült napnak.

Az oldalamra fordultam, s ahogy megállt, szinte köré gömbölyödtem. Most így fogadtam magamba. Így a hátam, a fenekem simogatta. Közelebb húzta az egyik széket és leült rá. Így arca az enyémmel került egy vonalba.

- Azért ez nem volt semmi, ugye tudod? - kérdeztem mosolyogva, mielőtt megszólalhatott volna. Időközben azért visszatért belém is az élet, s az erő.

- Tudom, édes Amy. - keze elindult, s megcirógatta az arcom. Hozzá bújtam, élveztem továbbra is az érintését. Mindketten tudtuk, hogy haza kéne már mennünk. S ő megint gondolatot olvasott.

- Haza viszlek drága, majd holnap össze pakolunk. - mondta, s én rábólintottam. Felöltözött, s lesegített az asztalról. Megvárta, míg én is össze szedem magam és szorosan magához ölelve hagytuk el a helyiséget. Beültünk a kocsiba s mikor elindult, ólmos fáradtság tört rám. Nem tudtam, mikor aludtam el, s mennyit pihentem, csak arra eszméltem, hogy a karjaiba zár és kattan mögöttem a kocsi ajtaja.

- Hova viszel? - kérdeztem kislányos hangon.

- Az ágyamba. - mondta olyan természetességgel, mintha minden este így érkeznénk haza. ...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hirtelen szinte megállt az idő, minden elcsendesedett. Ott lihegett Amy, s én is levegőért kapkodtam. Láttam rajta, hogy képtelen megmozdulni, teste túlfűtött volt, szinte remegett a feszülségtől, ami az orgazmussal sem oldódott. Kicsit rendbeszedtem magam, aztán simogatni kezdtem. Ki kellett simogatni a feszültséget belőle, s ő hálásan fogadta gyengédségem. Végigsimítottam minden porcikáját, élveztem minden pillanatot. Éreztem, hogy a munka befejezése másnapra marad. Lassan életre kelt, s így én is felöltözhettem. Lesegítettem az asztalról, zilált ruháját próbálta elfogadhatóvá tenni. Ereje elhagyta, szorosan átölelve mentünk le az autómhoz. Ahogy beül, elaludt az ülésen. "Épp úgy, mint hétfőn" - mosolyogtam magamban.

Hazafelé menet megálltam, vettem egy pizzát meg egy kebab-tálat. Tudtam, hogy éhesek leszünk, mire hazérünk. Nem akartam egyedül aludni, ezért hozzám indultunk. Ahogy kinyaláboltam a kocsiból, felébredt.

- Hova viszel? - kérdezte vékony, álmos hangon.

- Az ágyamba. - mosolyogtam rá, és ő csak belémkarolt, mintha mindig is így éltünk volna.

Leültettem a nappaliba, aztán elé guggolva csak ennyit szóltam:

- Most vacsora, közben megtelik a kád forró vízzel. Fürdés és alvás, ennyi vár még ránk ma este.

Nem tiltakozott, s mire visszatértem a fürdőszobából, már az étkezőasztalnál ült. Kitettem az ételt, és hálás mosollyal vetette rá magát a pizzára és a kebabra. Közben felbontottam egy Martini-pezsgőt, ami gyorsan el is fogyott. Nem igazán pizzához való, de ezt tartottam alkalomhoz illőnek.

Mire minden elfogyott, már jobb kedve let. A fürdőszobába egy mozdulattal vetkőzött le, és engem is hívott:

-Tony, megmosod a hátam? - és csábosan mosolygott. Farkam ébredezni kezdett, bár a mai nap már elég élvezetet hozott. Mire visszatértem a következő üveg pezsgővel (és persze két pohárral) ő már a minden luxussal felszerelt sarokkádamban hevert, kitárulkozva, édesen csábító mosollyal.

Én is beléptem mellé, mögé ültem, teste hozzám simult. Újból koccintottunk, csókját édessé tette a pezsgő. Ujjaim végisimogatták mindenhol, miközben ernyedt teste nekem dőlt.

- Emlékszel még, hogy éltél a múlt héten?- kérdeztem tőle váratlanul.

- Nem, nem emlékszem. Szerintem én mindig is veled töltöttem a napjaimat - válaszolta mosolyogva.

-Pedig négy napja jártál itt először - figyelmeztettem finoman.

- Az kizárt dolog! -állította határozottan, s én csak simogattam, csókolgattam minden porcikáját.

Hálás mosollyal olvadt karjaimba, szerintem még dorombolt is volna, ha tudna. Ujjaim intim tájékára csúsztak, s ő halk nyögésekkel jelzte: finom, amit csinálok. Merevedő dákóm popsijának simult, ezt valószníűleg ő is érezte, de annyira jó, annyira természetes volt mindez, hogy nem akartunk megmozdulni.

Egyre sűrűbben ásítozott, így kimásztunk a vízből, szárazra töröltem mindenhol (hmmm..), és puha fürdőköpenybe burkolózva mentünk be a szobába.

Megláttam az éjjeliszekrényen egy régen ott felejtett masszázsolajat, és újabb kényeztetésre hívtam.

- Feküdj hasra és megmasszírozlak-súgtam fülébe, és nem kellett kétszer mondani. Az éjjeli lámpa halvány fényénél egy tökéletes női test feküdt előttem, s én elkezdtem masszírozni.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Könnyeden tartott a karjaiban s én legközelebb csak akkor eszméltem fel, mikor letett a kanapéjára. Elém térdelt és felnézve rám, kedvesen mondta.

- Most vacsora, közben megtelik a kád forró vízzel. Fürdés és alvás, ennyi vár még ránk ma este. - olyan gondoskodó és szeretet teljes volt, hogy ha ezt valaki mesélni, én azonnal bele szeretek az említett férfiba. Így is váratlanul ért a gondolat, hogy ennyire közel került hozzám. Észrevétlen kerülte meg a falaimat, amiket magam köré emeltem és egyszerűen kezdte nem csak a testem elcsábítani.

Térült-fordult a lakásban, s én csak halványan érzékeltem, hogy időközben szerzett valahol nekünk vacsorát is, amely íncsiklandóan hívogat az étkezőbe az asztalhoz. Nem is késlekedtem soká. Asztalhoz ültem és illetlenül, nélküle fogtam az evéshez. Vissza tért kis körútjáról és felbontott nekünk némi gátlás oldó, ébresztő, lélek emelő alkoholt és leült hozzám enni. Mosolygott, ahogy eszem, szinte örült neki, hogy enni lát. Nem is értettem ennek az okát, csak kósza gondolataim voltak.

A vacsora végeztével kezdtem új erőre kapni. S mivel a következő lépésünk mára a tusolás volt, a fürdőbe vonultunk. Előre engedett, s én hamarjában szabadultam meg minden ruhadarabomtól.

- Tony, megmosod a hátam? - kérdeztem és csábítóan mosolyogtam rá. Ő pedig nem is állt ellen a csábításomnak, bár újra elillant mellőlem egy kis időre. Én pedig birtokba vettem a hívogató kádat. Egy üveg pezsgővel és két pohárral tért vissza. Nomeg, félmeztelen testtel, ami így, összességében igen izgató látvány volt. Hamar vetkőzött le ő is, és bújt be mögém a kádba. Szinte meghitt hangulatban dőltem neki, bújtam a karjaiba. Csókjaink édesek voltak a pezsgőtől, s ahogy hozzá simultam, teste újra jelezte, hogy ő bizony újra kéjes és vágyakozó.

Búgó hangon suttogott a fülembe.

-Emlékszel még, hogy éltél a múlt héten?- kérdezte tőlem váratlanul.

- Nem, nem emlékszem. Szerintem én mindig is veled töltöttem a napjaimat. - mondtam teljesen őszintén. Annyira átitatott lénye varázsa, hogy képtelen voltam felidézni, hogy mit csináltam előtte. Ez azért engem is meglepett.

-Pedig három napja jártál itt először. - mondta józanítólag.

- Az kizárt dolog! - tiltakoztam határozottan. Kedztem volna komolyan gondolkodóba esni, de csókjai, simogatása minden eszmét kizavart a fejemből. Ujjai végig siklottak rajtam, s mikor elérték az erogén zóna fő háromszögét, megremegtem. Nem hittem, hogy ma még képes lennék bármilyen lepedő - esetünkben vizi- játékra, de volt egy olyan halovány sejtésem, hogy neki erről más a véleménye.

Ásítozni kezdtem, s ő elérkezettnek látta az időt a kádból való kikászálódásnak. Ruganyos mozdulatokkal szállt ki, s kisegített engem is. Finoman végig törölgetett, a kényeztetés egy újabb kis szeletét nyújtva át nekem ezzel. Finom köpenybe bújtatott és a háló felé vezetett. Én már vágyakozva néztem az ágy felé, mikor neki újabb ötlete támadt. A fülemhez hajolt és izgatott hangon suttogta.

- Feküdj hasra és megmasszírozlak.

Én nem vagyok semmi jónak az elrontója, gondoltam magamban. Egy kecses mozdulattal szabadultam meg az addit a testemet takaró textíltől, és kényelmesen elnyúltam az ágyon. Ökéntelenül húztam fel az egyik lábam, hogy megtámaszkodjam egy kicsit. Ha hason fekszem, ez a mozdulat mindig magától jön. Mielőtt neki kezdett volna az újabb kényeztetésemnek, végig simított a fenekemen, a combomon, le egészen a bokámig, majd vissza és egy gyors mozdulattal a puncimon is végig simított. Nem titkoltam kéjes érzésem, felnyögtem ettől.


Mögém helyezkedett, én pedig engedelmes kislányként mégis kinyújtottam a lábam. Meleg testével körbe fogott, mikor a fenekemhez ült. Két oldalt melegítettek a lábai is. Gerincem vonalán végig csurgatta az átlátszó, illatos anyagot és lágyan kezdte szétkenni. Nem tudtam eldönteni, hogy az olaj hatása,vagy a kezeié... esetleg az az okozója sorozatos nyögéseimnek, hogy valahogy úgy ért hozzám, ahogy kevesen... de hamar belém nyilalt, hogy neki sikerült elérni, hogy az egész hátam merő egy erogén zóna legyen. Tudtam, hogy nehéz lesz így a masszázsra figyelnem, főleg, ha rájön, mit képes okozni nekem. Nem tévedtem, hamar rájött a titokra.

Picit abba hagyta a masszírozást és csak simogatta a hátam, hol körömmel szántott lágyan végig rajta, hol csak ujbeggyel, de én hamar könyöklő helyzetbe küzdöttem magam, mert ezt simán hason fekve képtelen voltam átélni. Hosszú, elnyújtott nyögéseim jelezték neki, hogy jó úton jár afelé, hogy garantáltan megőrüljek. Lábam újra felhúztam, testem újra és újra megfeszült ujjai alatt.

- Élvezed, mi? - kérdeztem nagyon rekedt hangon.

- Nagyon. - jött a kéjes, önelégült vigyorral fűszerezett, kurta válasz. S egy újabb gonosz mozdulat, minek hatására immáron ívbe feszült meg a hátam. Immáron ő is taktikát váltott. Már nem csak masszírozni akart, hanem a végtelenségig fokozni is a vágyam. Éreztem, hogy jobban rám nehezedik, nem akar engedni és a masszírozásnak álcázott kéjes izgatás nevű játékot kezdi meg újra és újra. Fejem hátra hajtva nyögtem fel újra és újra, ahogy ujjai érzékeny pontokat érintettek...


Már kezdett az olaj a bőrömbe szívódni, ő pedig végig feküdt rajtam és a nyakamba harapott, mint a párzó oroszlán. Lehajtottam a fejem, felkínálva neki az egész tarkóm. Ő sziszetematikusan végig harapdálta, amire csípőm önkéntelenül rándult meg. Halkan felkuncogottt és folytatta izgató játékát. Hátra nyúltam s a fejét magamra szorítottam, nehogy véletlenül abba akarja hagyni ezt a kéjes játékot.

- Akarlak... - nyögtem halkan.

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Először mellé térdeltem, az olajat a hátára csorgattam és masszírozni kezdtem. Puha, selymes bőre finom volt és nőies. Hátát, karját, fenekét simogattam, hogy erőteljesen, hol éppen csak érintve. Néha felhúzta egyik lábát, csupasz pinája szinte mosolygott rám, ilyenkor eléggé rendezetlenek lettek a mozdulataim. Nyakától a talpáig mindenhol megérintettem, simogattam, masszíroztam, és hamarosan úgy vonaglott, mintha egy férfi dákója döfködné éhes ágyékát. Finoman combjaira ültem, úgy folytattam, immáron már csak a hátát, vállát masszíroztsm. Felkönyökölt, úgy tűnt, lángol a teste. Ráhajoltam, szinte belenyomtam az ágyba. Merev dákóm popsija vágatában pihent. Játszottam testéevel, mint egy érzékeny hangszerrel, s ő csak nyöszörgött. Ráhajolva tarkójába haraptam, mint egy hím, aki meghódítja a nőstényt, és párosodni készül vele.

- Akarlak... -nyögte,és popsija élénken mozogni kezdett. Felültem, kicsit előbbre csúsztam, így farkam duzzadt kalapja épp a csúszós kagylócskák közé került. Mély sóhaj, vongalás volt a válasz. Lassan előredőltem, s ezzel a mozdulattal finoman elmerültem nedves pinájába. Sosem éreztem még ilyen lucskosnak, ilyen tűzforrónak. Meg sem mozdultam, próbáltam visszafogni kéjes vonaglását.

-Ne kínozz, Tony - súgta fülembe.

Egy kicsit kijjebb húztam magam, és hamis aggódással kérdeztem

-Fáj? Ne csináljam?

-Told már belém tövig azt a varázspálcádat, te kéjgyilkos - nyöszörögte.

Feljebb ültem, széthúztam popsiját, hogy egészen elmerülhessek lucskos ágyékába. Finoman, mintha lovagolnék, előre-hátra csúszkáltam. Vékony sikolyai azt jelezték, jól érzi magát és engem. Aztán előredőltem, térdemre és könyökemre támaszkodva hevesen kefélni kezdtem. Ismét ráharaptam tarkójára. Tényleg, mint az oroszlánok. Próbált ellentartani, szembe mozogni velem, testünk egy ütemre mozdult. Aztán egyik lábát felhúzta, így még inkább megközelíthetővé vált. Egészen rásimultam, vesszőm egyre gyorsabban járt ki és be. Amy hirtelen felsikoltott, éreztem lüktető pináját, s ez engem is újabb kilövellésre késztetett. Rázuhantam, ahogy újra meg újra beléspicceltem forró krémemet.

Próbáltunk magunkhoz térni, s én a füléhez hajolva kérdeztem.

-Hogy tetszett az egész testre kiterjedő, külső-belső masszázs?

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mocorgott rajtam, élvezte, hogy a kéjes kínok kínját élem át miatta, már megint, s ki tudja, hanyadszorra. Rám simult, mozogni kezdett rajtam, s ölem már forrón lüktetett, őt követeve magába. Ő pedig megváratott gondosz mód. Nedves ajkaim közé csusszant a duzzadt farka, én meg bele remegtem az érzésbe. Ő is felnyögött, élvezte, hogy most én is más vagyok, nedvesebb, kéjesebb.

- Ne kínozz, Tony. - súgtam fülébe.

Egy kicsit kijjebb húzta magát, és hamis aggódással kérdezte.

-Fáj? Ne csináljam? - egy pillanatra levetkőztem úrilányos mivoltom és elkínzottam nyögtem fel.

- Told már belém tövig azt a varázspálcádat, te kéjgyilkos.

Végre nem gonoszkodott tovább, hanem rendesen járatni kezdte bennem a farkát. Mintha lovagolna, kényelmes tempóban csuszkált bennem, mert hely is, nedvesség is volt bőven. Kicsit helyezkedett mögöttem, nem is tudtam, nem voltam képes felfogni, hogy pontosan hova-hogyan mozdul, csak azt éreztem, hogy megfogja a fenekem, kicsit széjjelebb húzza és mocsok mód elkezd kefélni. Nem volt elégedett halk sikolyaimmal, egyszerűen belém akarta folytani a szót. Rám feküdt s ahogy az előbb is, újra a nyakam, a tarkóm kezdte harapni, én pedig már a lepedőt markoltam a kéjtől. Próbáltam ellen tartani neki, de egyre-másra csak felvettem az ő ritmusát, és ahogy harapdált, csak még inkább nyöszörögtem, sóhajtoztam. Újra hátra nyúltam és a fejét enyhén magamra szorítottam, jelezvén neki, hogy abba ne hagyja a harapdálást, mert isteni érzést okoz vele.

Újra felhúztam a lábam, még inkább vele akartam mozogni. Már azt sem tudtam pontosan, hogy mit csinálok, csak mozogtam, ahogy diktálta az ütemet. Ez a kis lábfelhúzós mozdulat azonban a bennsőmben olyan változást eredményezett, hogy olyan pontokat kezdett simogatni a farkával, hogy kéjtől sikítva rándultam össze. Gyors, kemény orgazmusom volt, levegőért kapkodós... ő is érzékelte, hogy végem van, de nem lassított, sőt, ez csak ingerelte őt is, és még inkább kefélt tovább. Már szinte lángoltam, mikor belém spriccelt. Fehér krémje szinte hűsítő volt forrongó bennsőmbe érve.

Hozzám simult, ködön át hallottam csak a hangját.

- Hogy tetszett az egész testre kiterjedő, külső-belső masszázs?

- Én... ööö.... - nem voltam képes beszélni, ő pedig halkan felkacagott.


Már nem voltunk képesek elmenni a tusolóig, csak össze gömbölyödtünk. Szorosan magához húzott és így, össze ölelkezve aludtunk el.

Reggel ölelö karjait még mindig körém fonódva éreztem. Mosolyogva bújtam hozzá és hátra nyúlva végig simogattam meg. Álmosan reagált, de azért nekem nyomta a csípőjét, derekát. Nem bírtam ki, hogy ne simogassak be kettőnk közé. Meleg bőréhez ért a kezem, először csak lágyan simogattam a hasát, majd lejebb is merészkedtem. Ékessége már kezdett meredezni, éledezni, bár ő maga még nem teljesen.

Megfordultam, és gyengéden a hátára döntöttem. Hagyta magát, nem tiltakozott. Felhajtottam a takarót és előbb kézzel kezdtem el simogatni, izgatni, majd mikor már egy kevés vér is pumpálódott a farkába, ráhajoltam és végig simítottam rajta a nyelvemmel.

Zene volt füleimnek, ahogy elhaló sóhaját hallottam, mint aki nem tudja eldönteni, hogy egy valóságosnak hitt álomban ring még, vagy már tényleg a valóság és valaki tényleg úgy ébreszti, hogy felizgatja nagyon?


Végig simítottam izmos mellkasán, vállán. Kezem szinte forrónak érezte sima bőrét, a takaró melegét még tartotta a teste. A kezem után nyúlt és adott rá egy futó csókot. Szóval, éledezik már az úr... - mosolyogtam magamban. Én teljesen kipihentnek éreztem magam, rég aludtam ilyen jól.

Két kézzel fogtam rá a farkára és mintha punciban lenne, egyenletesen szorítva kezdtem újra izgatni. Erre már kinyitotta a szemét, s bár én sejtettem, hogy már teljesen ébren van, azért csodálkozva nézett rám...

- Jó reggelt, édes Tony. - sziporkáztam rá a mosolyom.

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kérdésemre nem kaptam értelmezhető választ. Erre számítottam, és ez mosolyt csalt arcomra.

Összebújva aludtunk el. Erősen erotikus álmom volt, Amy-vel és Bess-el szeretkeztem, irodában, tengerparton, ágyban, autóban. Éppen gyengéden szopogatta ékességem álmomban, amikor úgy tűnt, valami megváltozott. Talán mégsem teljesen álom. Vagy mégis? Finom ujjak simogattak, merev dákómon mintha egy puha nyelv szánkázna.

Nem, ez nem álom, ez már a valóság és Amy!

Hirtelen határozott szorítást éreztem férfiasságomon, szemem felpattant, és Amy mosolygott rám:

- Jó reggelt, édes Tony!

Aztán, mint egy nyalókát, körbenyalta feszes makkom. Visszahanyatlottam az ágyba, annyira jó volt. Szinte éreztem, hogy kuncog gyengeségemen, aztán óvatos, lassú szopásba kezdett. Kora reggeli ébresztő, finom dédelgetés,és én csak testem közepére tudtam figyelni. Néha golyóimat is nyaldosta, aztán visszatért a forró rúdhoz. Tövig csúsztatta,s én csak nyögni bírtam.

-Megőrjítesz, Amy, olyan puha és forró a szád - suttogtam, mintha attól félnék, hogy megzavarom.

- Kívánlak, te vadító pasi - válaszolta halkan, aztán egy mozdulat,és rajtam ült. Ujjaim maguktól indultak telt kebleihez, és végigélvezhettem arcának minden finom rándulását, ahogy magába fogadja farkamat.

Mellbimbóit dédelgetem, miközben meglovagolt. Magamhoz húztam, meg akartam kóstolni ezt a két érett gyümölcsöt. Élveztem a látványt, a érzést, a reggeli napsugarat és ezt a csodálatos nőt. Így egyszerre. Popsijába markoltam és felgyorsítottam a mozgásomat. Egyre hangosabban nyögdécselt, édes hangja a végsőkig feszítette vágyam.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Megőrjítesz, Amy, olyan puha és forró a szád. - nyögdécselte, ami csak olaj volt a tűzre. Mindig megőrített, ha beszél hozzám, mikor kényeztetem és ezt ő is tudta. A hangja feltette az I-re a pontot. Elborította az agyam a vágy, hogy most azonnal meglovagoljam, ne csak a számba fogadjam be.

- Kívánlak, te vadító pasi. - sóhajtottam fel, és már mozdultam is. Lovagló ülésben ereszkedtem rá, és szinte egy mozdulattal már magamba is fogadtam őt. Eszményi érzés volt. A tegnapi érzék vihar megtette hatását, eléggé össze szűkültem és így nem ment olyan simán és könnyeden a behatolás, mint azt vártam. Nedves voltam már tőle nagyon, de csak lassan tudott belém hatolni. Mélyről jövő, kéjjel teli nyögésekkel jelezte, hogy ő is nagyon élvezi a bejárat egyenlőre még nem túl tág mivoltát.

Magamon éreztem a tekintetét, tudtam, hogy minden mozdulatom lesi és élvezi, hogy mennyire kívánom őt, mennyire édes rajta lovagolni, még egy olyan szenvedéllyel teli nap után is, mint a tegnapi volt. Aprókat mozdultam rajta, ami szinte a szó szoros értelmében megőrítette. Magához vont, a mellemet kezdte szopogatni, szeretgetni. Nyalogatta a bimbókat, nyelve alatt megkeményedtek, s ekkor meg is szívta őket, amibe bele remegtem. Érzékeny lett tőle az egész testem, minden érzék szervem felélénkült, vágyta az imádott férfi érintését.


Puha kezei végig szántották testemet és hamar megállapodtak a fenekemnél. Immáron nála volt az irányítás, ő diktálta az ütemet. Én pedig nem álltam ellen, mozogtam, ahogy ő akarta. Nem bírta megállni, egy idő után megállított és csak ő emelgette a csípőjét, egyre hangosabb sóhajok közepette. Nézem elnyíló, puha, vérrel telt ajkait és ráhajoltam. Körbe nyaltam a nyelvemmel, de alig, hogy befejeztem ezt a kis kört a száján, már kapott is utánam, szenvedélyesen kezdett csókolni. Egymásra ragadt át az érzés, izgatott, hogy begerjedt, őt pedig az húzta fel, hogy szűkösségem, behódolásom még most is tart és őt akartam már kora reggel.


Elszakítottam magam édes szájától és a nyakát kezdtem falni. Vissza akartam adni a tegnapi kölcsönt, mikor végig bizsergette az egész testem, ahogy harapdálta a tarkóm. Nyaltam, faltam, csókoltam, harapdáltam az egész nyakát, hol az egyik oldalt, hol a másikat. Karjaival átölelt, teljesen magához vont, de satuként tartott, nem bírtam mozogni, így teljesen birtokba vett. A szemébe néztem és eszelős vágyat, tüzet láttam benne. Körbe nyaltam a szám, s szeme rátapadt kéjesen mozgó nyelvemre. Ez már sok volt neki.

- Most ... kicsim.... - nyögte, majd lecsukta a szemét, kicsit megfeszült ívben a teste és teljesen tele pumpált. Én pedig hozzá bújtam, simogattam még, hogy megnyugodjon ziháló teste. Kibontakoztam öleléséből egy kis idő múlva, s végig csókolva a testét, haladtam a már csak félkemény, kéjnedvektől csillogó farka felé. Szó nélkül körbe nyaltam és élveztem, ahogy újra felnyög a látványtól. Kis színjátékot is vittem bele, direkte úgy nyalogattam, hogy mindent jól lásson. Engem is, a szerszámát is, a nyelvem is, ahogy körbe-körbe jár rajta, aztán fel-le simogatom, minden apró cseppet eltüntetve róla.

- Megőrítesz, Amy! - nyögte mosolyogva. Nem válaszoltam, csak hirtelen mozdulattal hajoltam a farkára, és kaptam be tövig. Hangosan felnyögött, megfeszültek a hasizmai, gyönyörű látvány volt ez így együtt. Megkegyelmeztem neki. Még egyszer végig nyaltam a farkát, aztán mosolyogva mondtam.

- Na jó, hagylak pihenni... - mondtam gonosz mosollyal, mint aki jól végezte dolgát és leszálltam az ágyról.

- Hova, hova? - kérdezte gyanakvóan.

- Tusolni megyek édesem. - mondtam angyali arccal és szájon csókoltam. Már húzott volna magára újra, de kivételesen ellen tudtam neki állni. Puha, finom illatú akartam megint lenni, hogy a fantáziája, érzékei megint rabul ejtsék, és ne tudjon nekem ellen állni.

- Jöhetsz nézőnek, ha akarsz... - tettem még hozzá incselkedve és ellibentem mellőle...

Milán (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Simogatni, csókolni kezdte nyakam, vállam, harapdált, halk nyögései egészen megvadítottak. Csókoltam puha száját, egészen magamhoz szorítottam, hogy mozdulni sem bírt. Keféltem vadul, lendületesen, belé akartam bújni, egészen, egészen. Szemében vágy tombolt, ahogy rámnézett, és megnyalta ajkait. Pinája szűk volt és reggeli vágyam a csúcsponjához ért.

Megfeszültem és belélveztem. Hosszan, jólesően spicceltem tele dédelgető ágyékát, húztam magamhoz, popsijába markolva. Aztán elszállt erőm, csak feküdtem, és Amy szája célirányosan haladt ernyedő, spermától csillogó farkam felé. Látványosan elkezdte tisztogatni, nyalogatni, minden nedvességet lenyalt, s közben rojtosra kefélt pináját, gömbölyű fenekét, telt mellét is megmutatta. Mér csak nyögdécselni bírtam, amikor hirtelen tövig bekapta. Megrázkódtam a heves érzéstől, foró szája hihetetlenül érzéki volt. Aztán leszállt az ágyról

- Na jó, hagylak pihenni...

- Hova, hova? - kérdeztem. Csak nem azt hiszi, hogy ennyi a reggeli ébresztés?

- Tusolni megyek édesem -s megcsókolt, de nem hagyta, hogy magamhoz húzzam - - Jöhetsz nézőnek, ha akarsz... - kacsintott majd otthagyott. Ezek szerint kifigyelte az extra méretű zuhanykabint.

Halk sóhajjal keltem fel az ágyról és utánamentem. Mire odaértem, már a zuhany alatt állt, tusfürdővel kente magát. A hab végigcsúszott formás testén, mellének völgyében egyesült, hogy köldökén és formás pociján végigcsúszva punciját simítsa végig. Szándékosan nyitva hagyta az ajtót, hogy semmi sem maradjon rejtve. Ujjai bejártak minden zeget és zugot, majd ártatlan mosollyal leejtette a szivacsot. Nekem hátal hajolt le érte, kis terpeszben, virágszirmai rám mosolyogtak.

-Te nem zuhanyzol? - invitált kacéran. Szerintem már látta, hogy dákóm ágaskodik. Nem kérettem magam, mellé álltam.

- Megmossam a hátad? - kérdeztem kedvesen, s ő láthatóan ezt várta. Ujaim bódultan gyönyörködtek, formás testének minden porcikáját végigjártam, s ahogy csupasz szeméremajkait tisztítottam, nyögdécselni kezdett.

Aztán én következtem, a férfi tusfürdő fanyar illata is előkerült.

- Téged is tisztára kell mosni. Mindenhol! - közölte ellentmondást nem tűrően, és neki is látott. Szivaccsal, kézzel, majd szájjal. Nm tudtam követni minden mozdulatát, kényeztetett, simogatott. Az utolsó ellenőrzést acélos dákóm tisztaságáról már szájával végezte. Hosszan, kitartóan szopott. Végül nem bírtam tovább, felhúztam magamhoz és megcsókoltam.

- Most, azonnal meg akarlak dugni..itt és most...súgtam fülébe. Nem ellenkezett. Nekem háttal a falnak támaszkodott, popsiját kinyomta, kissé lábjjhegyre állt. Tökéletes teste volt, s én egy pillanat múlva mögé léptem és farkamat beigazítottam szeméremajkai közé.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A röviddel korábban való ébredés eredményeként én már gyorsabban mozogtam, mint őurasága. Mire utol ért, én már megengedtem a vizet és nagyban folyt rám a tusfürdő is. Fogtam egy kisebb szivacsot és mosogatni kezdtem magam. Simogattam a testem, mintha ő tenné. A szemem sarkából láttam, mikor belépett és azt is, hogy a látvány és az előző kényeztetés nem maradt hatástalan. Mintegy véletlenül leejtettem a szivacsot és kacér pózban vettem fel. Reméltem, hogy ez is eléri a célját. Tovább már nem húztam az időt, rá néztem és halkan, mosollyal az arcomon kérdeztem:

- Te nem zuhanyzol? - nem válaszolt, de azonnal belépett mellém a nem kis zuhany kabinba. Rekedt hangon tette fel a kérdést.

- Megmossam a hátad? - szíven szerint azt válaszoltam volna, hogy ne csak a hátam mossa meg, hanem mindenem és ha lehet, kívül-belül... De, mire szóra nyithattam volna a szám, keze újult erejű felfedezőként járt-kelt rajtam, és hamarjában elérte azt a csupasz dombot is, aminek érintése nyomán bennem ragadt a szó is. Nem hagyhattam, hogy csak én élvezkedjek, így harciasan fordultam hozzá.

- Téged is tisztára kell mosni. Mindenhol! - hosszan fürdettem, élveztem teste látváyát, puha bőre érintését. És nem utolsó sorban azt is, hogy halkabb, hangosabb nyögések hagyták el a száját, ahogy érzékenyebb tájak felé tévedtem. Nem bírtam azt sem megállni, hogy a már tiszta és víztől nedves bőrét ne nyalogassam... ami nem csak nekem okozott örömet. Végül kemény hímtagját is leellenőriztem, hogy elég tiszta-e, elég illatos-e, elég kemény-e.... hosszan játszottam vele, újra és újra a számba véve, mint aki sosem akarja ezt abba hagyni. Vigyáztam, hogy ne ingereljem túl, ne élvezzen azonnal el, de akarjon engem, a vágy uralkodjon el rajta. Rövid idő után ez meg is történt. Megfogta a karom és felhúzott magához. Vágytól elfúló hangon közölte:

- Most, azonnal meg akarlak dugni..itt és most...

Nem ellenkezdtem, egy pillanatig sem. Megfordultam a fal felé, felemelkedtem kissé és vártam, hogy végre belém hatoljon. A víz még mindig csurgott ránk, és felhevült testemen szinte jég gömbökként gurultak le a vízcseppek. Forró, lángoló puncim esdekelve várta az őt birtokba vevő farkat, amit nemsokára meg is kapott. De lőbb a férfi még kigyönyörködte magát a pózon és rajtam.


Óvatosan nyomult befelé, élvezte a szűk helyet, a forróságot és azt, hogy egyre jobban hangot adok kéjes érzéseimnek. Már tövig volt bennem, és nem csak farokkal, de teljes testtel is hozzám simult. Mellkasa a hátamnak nyomódott, feje a nyakamhoz simult, csókolgatni, nyalogatni kezdett. Tenyere a falon támaszkodó kézfejemre simult, ujjaink össze kulcsolódtak. Így kezdett el ringani velem, mintha nem is vadul szeretkeznénk, inkább csak finoman pettingelnénk...

Légvétele azonban elárulta, hogy sokkal jobban kedvére van ez a játék, mint ahogy azt mutatja. Lökései erősödtek, szaporábbak lettek. Még jobban neki nyomtam a fenekem, minek köszönhetően a behatolás szöge is megváltozott. Farka eltalálta azt a kis területet, pontok halmazát, amely mindig érzékeny volt az érintésre... én pedig remegni kezdtem. Ennyit voltam csak képes kinyögni:

- Oh, kicsim! Kicsim, én mindjárt.... ..... ahhhhhhhhh.... - szakadt fel belőlem a sóhaj, ahogy elélveztem. Ujjaiba kapaszkodtam, próbáltam talpon maradni. Nem kímélt tovább, éreztem, hogy ő is közel van. Az össze szűkült helyen őrült tempóban kezdett járni, s én tudtam, hogy megbolondítja ez a helynélküliség.

- Én most.... fogok.... elme...... - mondta volna, de szavait egy, az enyéméhez hasonló nyögés lánc szakította meg. Hosszan remegett bennem, én pedig élveztem, hogy újra így egymásba feledkeztünk.


Játékunk végén bensőséges mozdulatokkal, inkább simogatva, mint mosdatva néztük egymást a kezünkkel, érintettünk, csókoltunk. Öntudatlanul lépdeltünk ki a fürdőből, törölköztünk. Valahogy, nem akartuk elengedni egymást... egyszerűen csak jó volt a másikat érinteni, nézni, szavak nélkül beszélni. Ruhákra nem volt szükség, ott volt a másik gyönyörű, kívánatos, vágykeltő teste, és számunkra elképzelhetetlen volt, hogy ezt bármikor is megunjuk, vagy egyszerűen csak minden részletét kiismerjük.


Annyi lélek jelenlétünk még volt, hogy vissza táncoljunk, ölelkezzünk a hálóig. Az ágyra feküdtünk, de mindegy is volt a hely. Kezünk, lábunk újra össze gabalyodott, testünk újra közel került egymáshoz. Becéző halk szavak, csókba fúló sóhajok keringtek körülöttünk, s számunkra jó időre megszünt, a tér, idő, s talán az egész világ is.


Csak mi voltunk és egy eszeveszett hét, ami mögöttünk állt. Előre még nem néztünk, mert sűrgős csókolni, simogatni, érezni valónk akadt. De, volt még idő mindent felfedezni és mi nem is várakoztattuk meg a kíváncsiságunkat... újra és újra felfedező útra indultunk...

Tartalomjegyzék