Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Éreztem már reggel, hogy ez nem az én napom. Én naív, lakás felújításba kezdtem, nagyjából minden tapasztalat híjján. "Nem lehet az olyan nehéz" jeligével vágtam bele. Már a felénél jártunk, mikor éreztem, hogy ezt nem kéne, ezt nagyon nem kéne. Addig minden simán ment, míg arról volt szó, hogy festeni fognak. de, aztán kiderült, hogy fel kéne lakkozni a parkettát is, ha már ott vannak... Napokig bútorokat tologattam, rakosgattam. Mert persze ilyenkor nincs egy pasi sem a közelben....
A festők már elmentek, mondván, lejárt a munkaidejük... Én meg nem kezdtem el károgni, hogy a munkaidőből másfél-két órát ettek és dohányoztak, szóval, igazából jönnek nekem még két órával. Ők jókedélyűen hazamentek, én meg ott maradtam, hogy a fél konyha plafonom még okkersárga, míg a többi hófehér.
Vérszemet kaptam, hogy na, majd én megcsinálom azt. Amíg ügyetlenül bár, de festeni próbáltam, végig gondoltam, hogy aznap mennyit haladtam. Volt kint a vizes, mert gyönyörű, új csapot kapott a konyha, megcsinálta a fürdőben is az új csapot..., a csempe megérkezett és a járólapok is. A festés meg... hát azt már végig sem gondoltam.
Ügyetlenségemből kifolyólag a festékből jutott rám is, a ruhámra is. Franc bele, gondoltam, majd lemosom. Mikor félig végeztem a rám jutó festés részével, lemásztam a létráról, éreztem, hogy fáj a vállam, a hátam, és még a fejem is rázendített. Kezdett elegem lenni, de idegesített a festék, így a kupin átugrálva megközelítettem a csapot. Ahogy kinyitottam, elkezdett ömleni belőle orrán-száján a víz.
Persze, az első adagot én kaptam belőle. Arcra, felsőtestre is jutott. Kezdtem komolyan dühbe gurulni. És ezt a szent pillanatot választotta a sors, hogy küldjön egy újabb eseményt... megjelent az ajtóban az új szomszédom, közölvén, hogy nem tud tőlem pihenni... mert nagyon zajongok... Hát itt aztán elaszakadt a cérnám...